2009. május 13., szerda

Rét

Ahogy Halászit körbekanyarítja a Mosoni-Duna, az egyik félszigetszerű cikornyában van egy rét, úgy hívják, hogy Úgó. Amikor kicsi voltam, sokat játszottunk itt, akkor hatalmasnak tűnt, olyannak, mint egy egész ország. Voltak dombok, elhagyott folyómedrek rajta, mind méteres fűvel borítva, aztán egy forrás, no meg maga a Duna. Minden lépésnél lepkék szálltak fel, meg szitakötők A fű között rengeteg virág. Azt hiszem, én valami hasonló helynek képzelem a Mennyek Országát.Úgy lehetett szabadnak lenni, hogy igazából nem kellett semmitől sem tartani.
Aztán ahogy terjeszkedett a falu, új utcák nyíltak, és sajnos az a meseországbeli rét nemcsak a gyerekkori illúziók elvesztése miatt lett kisebb. Azért még megvan egy darab belőle, azt jártuk most körbe a fényképezőgéppel. Igazából a gyerekkori élményt kerestem, és részben meg is találtam.
Most már kalászosak a füvek, tehát úgy derékig érnek, hamarosan jön a kaszálás. Pillangók is vannak néhányan, de közel sem annyi, mint húsz éve.

Boglárkalepke
Egy szerencsés pillanatban lencsevégre tudtam kapni pár rovart, bár ezek nem überelik az Andinál látott édes mókust.
Sokféle barna, félig barna-félig kék, és tiszta kék boglárkalepke van a mi rétünkön, pontos meghatározásra nem vállalkozom, tudva a végtelen gazdagságukat. Ő egy a gyönyörű égszínkék lepkék közül. Tudom hogy vannak nagyobbak és szebben mintázottak is, nekem mégis ő a kedvencem.

Szitakötő
Náluk most zajlik a szex-szezon, ő viszont egy magányos szingli volt a fotózás pillanatában. Ági határozta meg, szerinte szép légivadász. Most biztos nőre vagy pasira vadászik.

Ő egy ismeretlen, kb. 3 centis jószág.

Vitézkosbor
Timaffy László Szigetköz c. könyvében olvastam először arról, hogy a Szigetközben mennyi vadon élő orchidea található. Szerettem volna közülük legalább egyet meglátni, és ez most sikerült. Találkoztam néhány tő vitézkosborral. Számomra akkor egy kisebb csodának tűnt, aztán kiderült, hogy ehhez képest meglehetősen gyakori. Sőt elhagyott homokbányák pionírnövényei közt is előfordul. Azért természetesen védett, eszmei értéke 10.000 Ft.

Ez a leggyakoribb vadon élő orchideafaj, és elég sokféle élőhelyen megjelenik. Olyan helyen nőtt, ahol tavaly felégették a vízpartot, a tövénél még látszott a többé-kevésbé elszenesedett fűszálak csonkja. Pici növény, talán arasznyi, de a levele nagyon hasonlított az ablakban, virágcserépben nevelgetett lepkeorchideáméhoz.

Ezért hívják vitézkosbornak: pici emberke óriás sisakkal.
Madártej vagy kónya sárma
Múltkor egy kertészeti árudában lettem figyelmes egy Ornitogallum néven árusított növényhez, egy felhizlalt narancssárga szörnyszülemény volt, egy vasat sem adtam volna érte. A neve viszont ismerős volt, és szerintem sokak által ismert kis fehér, liliomféle virágot takar. Aki ilyet talál, érdemes lehajolnia megszagolni, nagyon kellemes, mézhez hasonló az illata.
Ezt a növényt nem ismerem, talán közönséges ebnyelvűfű, egyrészt fájdalomcsillapító hatást tulajdonítanak neki, másrészt mérgezőnek is mondják.
Kiskorunkban kacsavirágnak hívtuk, igazából... fogalmam sincs, ő kicsoda. Ági, leszel okos, megnézed nekem?


A rét és a víz
Azért jó hely ez a Duna körbefogta rét, mert öt lépésen belül kétféle élőhelytípus, a rét és víz világa növényei egyaránt megtalálhatók. Ha nem élünk a tesómmal kollektív tévedésben, a Duna partján mocsári ledneket találtunk.
A másik ilyen vízparti növény a vízi kányafű. Egy darabig vadrepcének hittem, ki kellett nyitni a határozót, hogy megnézzük, tulajdonképp micsoda.
Néha elégedetlenkedem az életemmel, arra gondolok, ha közelebb laknék Budapesthez, talán több rockbuliban meg Braindogs-koncerten tudnék ott lenni, de amikor arra gondolok, hogy 2 km-en belül megtalálhatok egy gyöngyvirágos erdőt, egy ilyen szép rétet, meg egy folyót, hálátlannak érzem magam. Fontos volt nekem, hogy ezt lefotózzam és megírjam, megmutassam.


18 megjegyzés:

  1. Tesó, több ilyen bejegyzést!

    VálaszTörlés
  2. Megvan a rejtélyes növény neve: bársonykerep

    VálaszTörlés
  3. Itt a Juditka. Ezt üzeni:
    Anya, miért nem keltettél fel, amikor elmentél a dolgozóba?
    Reggel okos voltam, felöltöztem, nem maradtam pizsiban.
    Puszil: Juditka.

    VálaszTörlés
  4. Hogy került hozzád a kiccsaj? Mondd meg neki, hogy megpusziltam, amikor aludt, nem akartam felkelteni, mert ma úgysincs ovi, hadd pihizzen. Örülök, hogy okos, dicséretet érdemel, tegnap is nagyon okosv volt. Puszi, délután jövök.

    VálaszTörlés
  5. Nyunyi olyan álmos lett nálunk, amikor a Mama behozta, hogy nem volt szívem hazaengedni, nehogy útközben felébredjen, hamar letettem aludni nálunk.

    VálaszTörlés
  6. Szegényke, hétvégére elfárad, az oviban nem tud pihenni. A kispuckójában alszik?

    VálaszTörlés
  7. Félórát aludt, most répát pucol a levesbe.

    VálaszTörlés
  8. Milyen levest csinálsz? Karalábét?

    VálaszTörlés
  9. Hol dolgozol, Ági? Hédit tudom, egy iskolában, ami még a kertből is látszik.

    Na szóval, én még ilyen kék lepkét, azt hiszem, soha életemben nem láttam! Gyönyörű! Szitakötő nálunk is volt a Sas-hegyen, féltünk tőle és csodáltuk, mert annyira különleges állat! :-)

    Hédi, én meg téged irigyellek, hogy ilyen csodálatos helyen laksz! Ha az életemben lesz rá lehetőségem, én is közelebb fogok élni a természethez, nem itt a koszos, büdös, agresszív Budapesten!

    VálaszTörlés
  10. Én egy panzióval egybekapcsolt fogászati miniklinikán dolgozok, ahol 0-24 órás nyitvatartás van, így sokszor bent vagyok hétvégén is, mert a kollektíva létszáma minimális. De jó, mert most nincs senki, és zavartalanul blogolhatok!
    Szerintem láttál már ilyen kék lepkét, hiszen annyit kirándulsz! Csak nem könnyű észrevenni, mert egy meze káposztalepkéhez képest kb. fele a mérete. Meg hát ijedős szegényke.

    VálaszTörlés
  11. Fogászati asszisztens vagy? Egyszer én is dolgoztam asszisztensként egy fogorvos ismerősömnél egy hónapig kábé, de nagy hátrány volt a rossz arcmemóriám: melyik beteg következik? Ki ment ki az előbb a váróba, hogy hasson a fájdalomcsillapító? :-))) Annyira ciki volt!

    VálaszTörlés
  12. Nem fogászati asszisztens vagyok, hanem afféle mindenes, aki a szobafoglalástól a számlázáson át a gyógyszerbeszerzésig mindenfélét intéz. Meg is őrülnék, ha nekem kéne asszisztálnom, meghagyom a kolléganőmnek. Előbb be kellett mennem a rendelőbe, azt hittem, kifordul a gyomrom a gyógyszerszagtól. Pedig egy ilyen privi rendelőben még a hipó is parfümözött...

    VálaszTörlés
  13. Jaj de jó, akkor majd egyszer foglalok nálad egy szobát! :-)

    VálaszTörlés
  14. Jó, várlak! www.jasmindental.hu oldalon! :-)

    VálaszTörlés
  15. Megnéztem az oldalt és szeretném tudni, hogy melyik szőke vagy te? :-)

    VálaszTörlés
  16. Ági nem is szőke, hanem barna, de hát tudod, a reklámban mindenképpen szőke nőnek kell szerepelni...

    VálaszTörlés
  17. Nem vagyok rajta, mert kb. 2 éve nem fissítették, csak a német nyelvű oldalt...

    VálaszTörlés
  18. Ja, most vettem észre, hogy Hédi van bejelentkezve, az előző megjegyzést nem Hédi írta, hanem én, Ági...

    VálaszTörlés