2010. június 6., vasárnap

Talán mégis lesz nyár, de még nem biztos

Május elején vittem anyunak egy naptejet, s ezen a héten érdeklődtem, kipróbálta-e, jót választottam-e. Anyu azt válaszolta, nem tudom, kislányom, azóta még nem sütött a nap. A kora nyári virágok más években ilyenkor már javában virítottak, idén viszont csak az utóbbi néhány meleg nap vette rá őket a szirombontogatásra. A pünkösdirózsánk két hetet késett:
A szegfűk egymás után nyiladoznak, a pünkösdi szegfű elvirágzóban van, a Chabaudok még bimbósak, de a mezei szegfű és a törökszegfű most a lehető legszebb. A nyitott ablakon át beillatozzák az egész házat.

Ha valaki vetőmagboltban jár, mostanában érdemes az évelő és kétnyári szegfűfajták magvait megvásárolni és ládába elvetni a jövő évi virágzás érdekében. Ha nem öntözzük agyon, megbízhatóan kikelnek, és nyár végén szétpalántázhatók, a lehető leghálásabb, önellátó évelők.

A rózsák közül a sokvirágúak most a legszebbek, ez a tömvetelt szirmú a mellette növekvő díszfűvel együtt nagyon szépen mutat, a viszonylag meleg helyet is kedvelik.


A következő képet Beatricének szánom, felbiztatott a gyújtoványfű (vadtátika) ültetésére még tavaly, a mi kertünkben is szeret ez a virág. Más mezei virágokat is meghonosítottam a kertben, például a díszpipacsok a mezei zsályával és a fehér mécsvirággal együtt nagyon szépek lettek volna, ha a vihar le nem tépdesi, az eső meg nem rothasztja a pipacs vékony, érzékeny szirmait. A Köröshegyről hozott ligeti zsálya is már bimbós, a vastövű imolák pedig nagy levélrózsákat növesztettek. Virágzáskor majd még visszatérek ezekre az őshonos  szépségekre

Más kertek, különösen az ország déli feléről írók beszámolóit olvasva feltűnt a lemaradásom, az én cukorborsómon ma találtam az első fogyasztásra érdemes hüvelyt, a répák közt az első ropogtatnivaló szálat. 
Dehogy tenném zöldséglevesbe, ott a helyszínen, cicamosdás után eltüntetem őket, nehogy valaki észrevegye, nem osztozom senkivel :-D. A saláták mindenesetre szépek, mostanában a mindennapi betevő részei, szóval enyhén megkecskésedünk. A hagyma kinőtt az édes újhagymakorból, már csíp. Az uborka, csemegekukorica kikelt, a káposztafélék hidegágybeli palántái nagyon szépek, erősek, még kell törődni a szétpalántázásukkal.
Az eső a szamócának ártott a legtöbbet, a szemek nagy része éretlenül elrothadt és a csigák is szinte minden eperszembe belelakmároztak. Az ágyások körül nyiladoznak az első körömvirágok.
Most van ideje a tárkonyecet készítésének, ami nagyon egyszerű. A lecsipkedett levélkékkel tele kell nyomkodni egy tiszta befőttesüveget, felönteni 10%-os ecettel és fedővel lezárva 2-3 hetet állni hagyni meleg, napos helyen. Utána használható, de az elfogyasztott ecetmennyiséget pótolni kell. Kapor bőségesen kelt idén, olyan csodás, ahogy összegyűjti a harmatot. Sajnos a számtalan kis szivárványt nem sikerült megörökítenem. 

6 megjegyzés:

  1. ..nagyon szépek a szegfűk :)
    Nálunk nagyon megviselte az időjárás a virágokat is, de a nap gyógyító sugaraitól szinte percről percre regenerálódnak..

    (és kinyílott a kis tavacslámban az első tavirózsa :))

    VálaszTörlés
  2. Nálad már virágzik a gyújtoványfű? Nagyon szép.
    Nálam még nem, sem az erkélyen, sem a kertben.

    VálaszTörlés
  3. Hédi, szerinted a gyújtoványfű évelő, vagy egynyári? Kikelt az erkély ládában, ahová tavaly ültettem, de sokkal gyatrább,vékonyabb, hajlós szárú, nem olyan erős, mint a tavalyi tövek voltak.

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem, évelő. Tőről vagy magról hajthatott ki?

    VálaszTörlés
  5. Szépek a virágaid, nomeg a fotók is! A törökszegfű nálam is teljes pompában virít :), igaz én németszegfű néven ismerem.
    További kellemes kertészkedést!

    VálaszTörlés
  6. Hát ez az, hogy nem tudom. Ha évelő, akkor mindkettő benne van a pakliban.

    VálaszTörlés