2010. november 18., csütörtök

Szemetek, szokások

Tartok attól, hogy ez a bejegyzés nem kicsit lesz szájbarágós és unalmas, de fontosnak tartom megírni. Amikor még rissz-rossz, 25 m2-es albérletekben laktunk, ahol a lakbérben benne volt a rezsi, abban meg benne volt a kukadíj, abszolút nem érdekelt ez a téma. Amikor a saját házunkba költöztünk, az újságok és katalógusok nézegetése közben rácsodálkoztam egy konyhapultba építhető szelektív hulladékgyűjtőre a horrorisztikus  ára miatt. Az ötlet nagyon tetszett, de valami olcsóbb megvalósítási lehetőséget akartam kitalálni, amit aztán az élet megoldott.
Gyermekkoromban nálunk nem volt kuka, a hulladék kérdését otthon kellett megoldani, a komposztálás magunkkal hozott gyakorlat volt. Az éghető szemetet eltüzeltük. Aztán ahogy a nyolcvanas években egyre több termék volt kapható, egyre fejlettebb csomagolásban. A jólét növekedett, a szemét kezdte elborítani a vidéket, szükségszerű volt a kommunális hulladékszállítás, kezelés megoldása - falura is kijött minden hétfőn reggel a kukásautó. Kényelmes megoldás, nem kell gondolkodni, csak kidobni. Ennek ellenére - biztos emlékeztek rá - minden erdő alja tele volt a kukában el nem férő szeméttel: sitt, autógumik, rissz-rossz bútorok, satöbbi. Ebben napjainkra azért már látok némi javulást. Az embereknek a turizmus miatt fontos lett a rendezettség, némiképp igényesebbek lettek a környezetükre. Az önkormányzatok évente megszervezik a lomtalanítást, a lomok kezelése munkát ad sokaknak. A háztartási hulladék mennyisége ennek ellenére egyre növekedik, ám ezek jó része újrahasznosítható, ha külön gyűjtjük. 
Nehéz dió a házi hulladékkezelés és hasznosítás. Van, akinek ez önmagával való harcot jelent, hiszen a bejáratott, kényelmes szokásokon változtatni kell, az egyszerűt kell bonyolultra váltani. Másik nehézség, hogy helyet és eszközöket igényel. Kis lakásokban ez bizony fejtörést okoz, de garázzsal vagy melléképülettel rendelkező házakban egyszerűbben megvalósítható. Számunkra ez a téma egyre fontosabbá vált, utánanéztünk a lehetőségeknek. Egy dolog az elmélet, a gyakorlati megvalósítás nálunk a szokások lassú átalakulásán keresztül valósult meg.Lehet, hogy kicsit beteg ötlet a kukákat fotózni, de talán néhány embernek ötletet adhat.
Kezdjük a papírral. Két papíros kukánk van, a "bentibe" a konyhai és irodai jellegű papírhulladék, a zsebkendők, kis dobozok és WC-papír gurigák kerülnek. Ez azért hasznos, mert fával fűtünk, a papírszemét gyújtósnak remek, villámgyorsan begyullad. Az egyéb célokra használhatatlan, formátlan kartondobozok is a kazánban végzik. A formásakat elrakjuk a fészerpolc tetejére, jó ha van kéznél néhány nagyobb karton. A legroskatagabbak a tűzben végzik.
A "kinti" papírgyűjtőbe megy a sok reklámújság. Télen ez is gyújtós, a teszkós ég a legjobban, mert olcsó papírra nyomják. A nyári adagot megkapják az iskolai papírgyűjtésben szorgoskodó gyerekek, vagy szelektív kukába visszük.
A dunsztosüveg nagy kincs, kell a befőzéshez, nekünk is, tesóméknak is, anyuéknak is.Vétek lenne kidobni, a garázsban madzagfüles szatyiba vagy erős reklámszatyorba pakoljuk az üreseket, fedelestül. 
A műanyag hulladék kezelésére nálunk nagyon kényelmes megoldás működik: minden hónap utolsó csütörtökén külön kukáskocsi viszi el a csomagolóanyagokat, a postaládába pedig bepakolják a cserezsákot. A felirata a következő: "PET PALACK, MŰANYAG ZACSKÓ, BEVÁSÁRLÓTÁSKA SZELEKTÍV GYŰJTÉSE. KÉRJÜK, A PALACKOKAT ÖSSZETAPOSVA HELYEZZÉK A ZSÁKBA.". Szóval nemcsak a palack, a zacsik is mehetnek a gyűjtőbe.
Az aludobozok újrahasznosítása 20% energiát igényel az újak gyártásához képest, érdemes erre alkalmas zacskót kérni a bevásárlóközpontokban, de lehetőleg válasszunk más csomagolású terméket. Nálunk gyakran be-bekerül a kosárba pár doboz sör, sajnos. Ami ízlik, gyakran csak ilyen változatban kapható.
Ami a kertes házakban nagyon fontos, az a zöldhulladék kezelése és a komposztálás. Tulajdonképpen egy az egyben értékteremtés: a zöldterület füve, a virágszárak, lomb nekünk hasznosul, ez adja a zöldséges "tápját", nem a műtrágya. Nekünk nő a fű, nekünk potyognak a levelek, az ég ajándéka. A különösebb erőfeszítés nélkül önmagát rohasztó komposzt javítja a talajt, növeli a konyhakert termékenységét. A kényelmetlen része a konyhai hulladék kezelése: a zöldségek-gyümölcsök héját, az ételmaradékot hátra kell vinni a hidegben,  kabátot venni, cipőt cserélni az ajtónál, satöbbi. Az vigasztal ilyenkor, hogy a konyhaszekrénybe épített kuka nem büdös, nem rohad be, nem árasztja a bukéját az egész lakásban. A komposzt tök jó az állatoknak: a tetején heverő finomabb falatokért a varjak verekednek, ez jópofa ingyenmozit ad a természetkedvelőknek. Meleget is termel, beletojnak nyáron a gyíkok, ott futkos a kupac környékén a komplett óvoda. Ősszel meg a macska fúr bele fészket, a falevelekben alszik. Nem vettünk műanyag komposztálót, hanem Jani készítette el: az alkalmatosságot: négy darab tetőlécet lefúrt oszlopfúróval a kert sarkába, aztán rászögelte a zsaluzáshoz használt, másra már nem jó görbe deszkákat. 
Az, hogy miben látunk értéket, rajtunk is múlik. Fával fűtjük a lakásunkat és a keletkező fahamut is otthon hasznosítjuk, a felásott kertre és a komposztra hordjuk a naponta keletkező 1-2 kg mennyiséget, véletlenül sem a kukába. Ugyancsak hasznosítjuk a felfűrészelt tűzifa melléktermékeit, a lehulló fakéreg adja a gyújtóst -hónapokig, a fűrészporral a kényes növények fagyvédelmét és a síkos járdák leszórását oldjuk meg.
A melléképület esővize egy hordóba gyűlik, jó kis lágy víz öntözéshez, a ház esőcsatornái is egy föld alatti vízgyűjtőbe futnak össze, ami még csak félig működik, mert szigetelni kell (fúrt kutat nem létesíthetünk a közeli temető miatt).

A háztartási veszélyes hulladékokról
Csincsilla hozzátett egy nagyon jó kommentet a háztartási veszélyes hulladékokról, őszintén szólva nekem sem volt sok ismeretem erről, utólag voltam kénytelen rákeresni a témára. Mi az ami nem kerülhet a közönséges kukába?
Veszélyes hulladékot (akkumulátor, vegyszer és gyógyszermaradványok, festékes doboz, olajos flakon, galvánelemek stb.), komposztálható anyagot és építési törmeléket a konténerekben elhelyezni tilos!
Nyomozni kellett egy kicsit, hogy kiderítsem, ezeket a holmikat hulladékudvarra kell vinni. Ezzel kapcsolatban a helyi műintézménnyel kapcsolatban a következő a tudnivaló: ( Forrás)
Itt bármilyen mennyiségű újrahasznosítható anyag lerakható díjmentesen. Például a külön válogatott papír, fém, üveg, műanyag.
Most jön a lényeg: ide kell, hogy kerüljenek az elektronikai és az olyan veszélyes hulladékok, mint a vegyszerek, elemek, akkumulátorok, izzók, számítógép-alkatrészek, hűtők. Használt háztartási sütőolaj és italos dobozok (Tetra Pack) szintúgy elhelyezhetők itt. A gyógyszermaradványokat a patikák is visszaveszik
A hulladékudvar mellett működik egy másfajta lakossági gyűjtőpont, ahova kivihető a zöld kerti hulladék, építési törmelék, egyéb háztartási lom. Itt 1 m3-ig helyezhető csak el díjmentesen a hulladék, az ezen felüli mennyiségért külön fizetni kell.
A helyszín: Mosonmagyaróváron irány a Barátság utca vége, egyéb helyeken utána kell nézni a pontos címnek. Szégyen-gyalázat, már három éve működik, de ha nem nézek utána, nem tudok róla. 

Nem szerettem volna nagyon okítósan írni, de ez a rutin három év alatt alakult ki és mi hasznosnak találtuk. Más családokban nyilván más a szokás. Várom a Ti véleményeteket, nektek mi hogyan praktikus, mit lehet még otthon, egyszerű eszközökkel megoldani, kialakítani, mit lehetne továbbfejleszteni.
 

25 megjegyzés:

  1. Egyről nem szabad megfeledkezni: ez a használt elemek gyűjtése. Sajnos könnyedén a kukában landol ez is. A szelektív gyűjtés első lépcsője volt nálunk sok-sok évvel ezelőtt, hogy a kifogyott elemeket egy jókora kaszniban gyűjtögettük, majd amikor már vagy tizenöt kiló összejött, egyszerre elvittük a gyűjtőbe. Akkor még 40 kilométeres körzetben két helyen lehetett csak leadni a használt elemeket. Szerencsére azóta minden elemforgalmazó köteles visszavenni a használtat. Meg idővel tölthető elemekre cserélődött a használt elemmenyiségünk jelentős része.
    Ami hatalmas szeméttermelő, az a szenes fűtés. Fűtöttünk régen olajjal, majd szénnel-fával, aztán tíz évig gázzal, és most csak fával. A legkevesebb randasággal a gáz járt, a szenes fűtésből azonban minden nap öt kiló salak összejött, amit nem volt szabad a kommunális hulladékba dobni, így félrehordtuk az udvar egyik félreeső sarkába. A tisztán fás tüzelésnek egy hét alatt van annyi hamuja, mint egynapi szenes fűtésnek, és a fahamut kihordjuk a kertbe talajjavításnak. Mama mesélte, hogy nem olyan rég, ha nem volt otthon mosogatószer, nem a boltba futott, hanem leforrázta a hamut, fahamulúgot csinált, és azzal mosogatott. Nem volt szuperoxi színes-szagos, de az edény megtisztult tőle.

    VálaszTörlés
  2. Nagyváthy Jánosnál le van írva a szappanfőzés zsírhulladékból meg hamulúgból. Érdekességképpen megérne az is egy bejegyzést.

    VálaszTörlés
  3. hát, nagyjából mi is ezt csináljuk. de, sajnos, még így is nagyok sok szemetünk van, főleg olyan kerti hulladék, ami valamiért nem mehet a komposztba. és bár figyelünk a csomagolásra, még így is sok olyasmi hazajön, amit nem vihetünk a szelektív tárolókba (hungarocell, pl.). meg az elemeken kívül ott vannak még az izzók/fénycsövek, gyógyszerek, elektronikai kütyük, meg más veszélyes hulladékok, amik lassan elborítanak mindent, mert mindig elfelejtjük elvinni a megfelelő helyekre.

    VálaszTörlés
  4. Tényleg, ezekre nem is gondoltam, a lekezelésük szervezést igényel.
    Utálatosak a fém belsejű tartóskajás dobozok, de néha szükség van ezekre a termékekre is.

    VálaszTörlés
  5. Találtam egy listát a háztartási veszélyes hulladékokról:
    Akkumulátorok

    Szárazelemek

    Étolaj és zsír

    Festékek, tinták, ragasztók és gyanták, oldószerek

    Növényvédő szerek

    Kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezések

    Gyógyszerek hulladékai

    Klór-fluor-szénhidrogéneket tartalmazó kiselejtezett berendezések

    Fertőzésveszélyes egészségügyi hulladékok

    Savak, lúgok, fényképészeti vegyszerek, mosószerek

    Fénycsövek és egyéb higanytartalmú hulladékok

    itt: http://www.kvvm.hu/szakmai/hulladekgazd/cd_html/veszhull.htm

    VálaszTörlés
  6. Van, aminek a visszavétele megoldott, de egy csomónak nem. Mit lehet kezdeni például a zsírral, olajjal? Ha nem égett, a kutyának, tyúkoknak megy a moslékba, de az égett az keményen veszélyes hulladék.

    A hulladékudvarok listája itt van:
    http://hulladekudvar.hu/lakossagi-hulladekudvarok-adatbazisa.
    Megyebelit nem látok, Vas megyeit annál többet.

    VálaszTörlés
  7. A Kisalföld.hu honlapon találtam mégis egy cikket:
    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/vege_a_lomtalanitasnak_jonnek_a_hulladekudvarok_gyor_tersegeben/2149725/

    Mosonmagyaróváron pedig a Barátság utcában van a hulladékudvar:
    http://www.onkornet.hu/cikk.html?cikk_id=2795
    Aki teszkózni megy kocsival, nyugodtan bepakolhatja a rutyit, nem kell nagyot kerülnie.

    VálaszTörlés
  8. Csincsilla, köszi a kommentedet, nagyon hasznos volt!!!

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Csak annyit tennék hozzá, hogy én a takarítószerek, kozmetikumok, tisztálkodószerek lecsökkentésével tudtam mostanában redukálni a szemét mennyiségét, amely egyben azt is jelentette, hogy ezek már természetes, káros anyagokat nem tartalmaznak, így ebből a szempontból is környezetkímélők.
    Tisztításra ecet, citromsav, és Ecover termékeket használok, mosódiót, tisztálkodásra pedig kőolaj, SLS és más káros enzim mentes dolgokat.Erről nagyon részletesen olvashattok az antalvali.com-on, vagyis hogy milyen káros anyagok vannak minden nap használt dolgaikban, amelyek egyben a környezetünket is károsítják.

    VálaszTörlés
  10. Köszi, Szilvi! Nagyon jó a blogod, be is linkeltem oldalt, rendszeresen olvasni fogom. Az Ecover termékek jók. A mosódióról milyenek a tapasztalataid és honnan szerzed?

    VálaszTörlés
  11. Én most nem írok ide semmit, hogy nálunk hogy megy, mert pont mostanában én is szeretnék írni egy bejegyzést erről, annak apropóján, hogy a mi falunkban is megjelentek a szelektív színes konténerek. Majd figyelj!

    VálaszTörlés
  12. Köszi a linket:)
    A mósódiót interneten sok helyen be lehet szerezni, legutóbb a teszveszen sikerült. Sajnos amikor a fiúk ruhája mindenhol foltos és koszos, nem tudom mindig használni, de kevésbé szennyezett ruháknál teljesen jó. A fehér ruháknál mosószódát használok mellé, amitől nagyom szép fehérek lesznek, ezt a teszveszen például rögtön vehetsz is mellé, egy csomagban. A mosódiót én még mosogatógépbe használom, de számos más felhasználása is lehetséges főzet formájában. A neten rákeresve számtalan megoldást találhattok.

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó bejegyzés! Kábé 15 éve voltunk a fiammal Svájcban egy barátnőmnél és ott találkoztam életemben először a szelektív hulladékgyűjtéssel. Nagyon elámultam, és amint megjelentek nálunk a gyűjtőkonténrek (10 éve), elekzdtem odahordani az odavalókat. Így hát nagyon régóta gyűjtöm szelektíven a hulladékokat. Aztán szerencsém is van, mert egyetlen utcányira van tőlünk egy gyűjtőudvar, ahová el tudom vinni az akkumulátort, az égett olajat, a rossz számítógépet, tévét, minden elektronikai kütyüt, sokszor felajánlom másoknak is, hogy hadd vihessem el (kocsival), csak ne dobja a kukába. Így is meg szokta jegyezni a fiam, hogy honnan a fenéből van nekünk ennyi szemetünk, mert szinte naponta-kétnaponta leviszünk egy szatyornyit a kukába. Néha elképzelem, hogy ha mi ennyit termelünk, mennyi szemét lehet a világban?

    Megjegyzem: a svájci szelektív gyűjtő körül olyan tisztaság volt, hogy enni lehetett volna a földről, a fémdobozokhoz külön daráló volt elhelyezve, amiben mindenki meg is darálta a fémhulladékát és már akkor beszéltük barátnőmmel, ha Mo-n ilyen lenne, undorító szeméttelep lenne a környéke. A közelemben 3 ilyen konténeres gyűjtőhely is van, és sajnos tényleg, mind a három hányadék.

    VálaszTörlés
  14. Ja, és a hungarocellt is átveszik a szelektív udvarok, külön konténerük van arra is.

    VálaszTörlés
  15. Azt hiszem, érdemes lesz végigböngésznem ezeket a régi háztartási tanácsadókat, hátha találok még olyan leírást, ami a mai atomkorban újra aktuális.
    Külön történet, hogy a kommunális cégek vidéken milyen szemetek, mert a családi házban élő személyek száma alapján állapítják meg a díjat, és nem a tényleges szemétmennyiség után kell fizetni. Jelen állapotban nekünk négy főre havi két-három kukaürítés elég lenne, ehelyett négyet fizettetnek ki velünk. Remélem, a Rekultív is mielőbb bevezetteti a tényleges kukaürítések utáni fizetést, Győrben már efelé tendálnak a Komszolnál a dolgok.

    VálaszTörlés
  16. Andi, lassan összehozzuk, minek hol a helye.

    Tesó, az óváriak feleannyit fizetnek, mint mi, a darnóiak meg kétszer ennyit.

    A kukapénzszedő emberrel nem vagyok jóban, mindig olyankor jön, amikor pont nincs otthon készpénz, nem jelenti le, hogy csekket kérünk, és év végén egyszerre jön a 13-14.000 Ft-os kukadíj. A kukánk a szelektálás miatt gyenge félig van mindig.

    VálaszTörlés
  17. A kukáscég mindenféle koncepció nélkül szedi a pénzt, úgy látom: a szomszéd faluban, ill városban matricás rendszer van, szelektív palackgyűjtés nincs, lomtalanításkor ki lehet pakolni az utcára, szemétszigetek vannak, a szerves hulladékot (avar stb. )ingyen elviszik, ha zsákban kirakod a ház elé. Mifelénk matrica nélkül, a személyek száma alapján állapítják meg a szemétdíjat, palackgyűjtés van zsákban, a szemétszigeteket leépítették, hulladékudvar nincs, a lomit csak meghatározott helyen gyűjtik (érthető okból, szervesanyagot csak saját emblémás zsákban visznek el.). A harmadik környékbeli faluban van hulladékudvar, ergo nincs lomtalanítás, jó sok szemétsziget van, de nincs szelektív papackgyűjtés. Ez egy szolgáltatási területen belül van. A megyeszékhely környékén kétkukás rendszerben működik a dolog néhány területen már.

    VálaszTörlés
  18. Gondolom, önkormányzatonként más-más a szerződés. Jó nagy hülyeség, tiszta káosz.

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok! Tényleg hasznos bejegyzés!
    Én is próbálok minden szelektíven gyűjteni, bár az időm nagyon kevés. Erre azért szakítok mindig. Sajnos sok ember magától nem kezd el pepecselni a szeméttel, mert mi haszna van belőle? kérdi magától. Ezeket az embereket a környezet nem érdekli. Talán megoldást jelentene, ha a kommunális szemétszállítás díját magasra emelnék! Így mindenki spórolhatna ezen is egy kis szelektálással. A tapasztalatom, itt, Budapesten az, hogy sok az ember, de kevesen gyűjtik szelektíven a szemetet. És egyet értek azzal is, hogy hányadék a szelektív szigetek környéke.
    Azért jó, hogy vagyunk egy páran, akik a gyerekeiknek már ezt adják át, és ez lesz nekik is a természetes. :)

    VálaszTörlés
  20. Úgy tudom, Belgiumban az ömlesztett szemét elviteléért tényleg magasabb díjat kell fizetni. Nálunk az a bibi, hogy a legközelebbi hulladékudvar 20 km-es autókázással közelíthető meg.

    VálaszTörlés
  21. Polgármesterünk választási kampányában a hulladékudvar létesítése is szerepel...

    VálaszTörlés
  22. No, ami késik, nem múlik, megírtam:
    http://enkisfalum.freeblog.hu/archives/2010/12/16/Csak_szelektiven/

    VálaszTörlés
  23. Itt Svájcban heti 2 x fél nap mire elhordom a szemetet a megfelelő helyre. Egyébként 1 héten egyszer viszik el a szemetet, gondoljatok bele nyáron mit kínlódunk a szaggal, beköpi a légy stb. A közértben vásárolt zacskóban viszik csak el, az ára mérettől függ. Csak háztartási szemetet rakhatsz bele, szúrópróbaszerűen ellenőrzik a tartalmát, és azonnal nagyon megbüntetnek. Mi még az újságpapírt sem dobhatjuk bele, azt is külön kell gyűjteni, 2 havonta viszik el. Műanyag, és üvegpalackokat konténerbe, konzervdobozokat is, üvegeket szín szerint, használt olajat, elemeket szintén de kizárólag a kiírt napokon, és órákban. Körülötte tisztaság van, ha a konténer tele van, visszahozzák másnap. Az összes többit a szeméttelepre kell vinni, és nem keveset fizetni érte.Bármi jobb annál a káosznál igénytelenségnél szeméthalomnál ami otthon van!

    VálaszTörlés
  24. Atyavilág, ez itt teljesen elképzelhetetlen, hogy a szemétben turkálnak, és még büntetnek is utána! Normál esetben idehaza is így kéne működnie, csak a szelektív gyűjtőket a szolgáltató nem ürítik ki, a sok kőbunkó meg körészórja az üvegeket, szemetet. A horrormagas szemétdíj mellett a szolgáltatás színvonala nulla. Csak az gyűjti szelektíven a hulladékot,aki ezt fontosnak érzi. Győrben és környékén bevezettek egy olyan rendszert, hogy van barna kuka (a komposztálható hulladéknak) meg fekete(a háztartásinak). A rendszer kiépítésével jól megemelték az árakat, a fekete kukát viszont csak kéthetente viszik el. Ennek az a kimenentele, hogy a barna kuka hetekig nem telik meg, hiszen télen sokkal kevesebb a komposztálható hulladék. A fekete kukát meg púpig tömik. A jobb érzésűek vesznek szemétszállító-emblémás zsákokat, abba rakják a fölös szemetet,de sokan - jó magyar szokás szerint- az erdők aljába viszik a retymuttyot. Ott meg már van bőven abból, amit az osztrák sógorok idehordanak. És mindenki háborog, mert a szemétdij még sokkal magasabb, mint nálunk.

    VálaszTörlés