Lánzséri vár

Sopronhoz egész közel van egy darabka középkori csoda, ráadásul több gyerekkel kifejezetten jó ár-érték aránnyal: az ötfős családunk 15 euróért járhatta be az erődítményt.  Ez a lánzséri vár (Burg Landsee). Középkori romvár, hajdani rablólovagok fészke.  Nagy területen fekszik, többsoros várárárokrendszer övezi és a toronyből hihetetlen kilátás tárul elénk a Fertő nádasait, a Schneeberget és a környék hegyit mutatva. A falak harmonikus egységet alkotnak a természettel, a fenyővel vegyes lombhullató erők növényeivel.  

Hajdani lépcsőtér

Bejárat a középső várba

Borostyánnal beszőtt falak

Fa és kő

Rálátások különféle szögből

Ami a legnagyszerűbb élmény, az a hely szabad felfedezése. Vannak azonban lezárt, veszélyes részek is: a hajdani várkápolna falai, támpillérei jól kivehetőek, de belépni az omlásveszély miatt tilos. 

Őrség, turistaszemmel

Három csodás napot töltöttünk az augusztus végi hosszú hétvégén abban a  bizonyos legnyugatabbi csücsökben, abban a csodavilágban. Magyarszombatfán a Szarvasszálló Vendégház adott otthont nekünk erre a kis időre, az Őrségi ínyesmester szomszédságéban. Adott volt tehát a reggeli-esti forrásvízivás és kecskelátogatás mint kiinduló program, de azért sok mindent megnéztünk (még több mindent kihagytunk, úgyhogy biztos visszajövünk).

Buzás Attila sajtjaiból hoztunk kóstolót. Nemcsak a gasztrobloggerek, mi is megszerettük azt a bizonyos fokhagymás tökmagolajban érlelt kecskesajtot. Hihetetlen erős, tömény étel? fűszer? a salátákra, tésztákra. Valami semlegesebb ízű sajtot mi is megpróbálunk tökmagolajban megúsztatni pár hétre, kíváncsi leszek az eredményre.

Őriszentpéter, román kori templom
A vallásgyakorlók zöme református, de a dombvidék csodálatos középkori templomokat rejt, közülük az egyik az őriszentpéteri egykori erődtemplom.

A régi erődsánc árka keríti körbe a dombon, temető közepén álló kis épületet. Jó mély, a sok eső vize pangott az aljában, nyüzsögtek benne a combos, de még halfarkú kisbékák.

Nagyon büszkék itt a népek, hogy a honfoglalás óta egy helyen élnek, és papírjuk is van róla. Nos, a szigetköziek is ilyenek, csak a dokumentáció később kezdődik. Ennyit az identitásgörcsökről.

Pityerszer, skanzen 

Nagy élmény volt a mi hároméves műszaki szakinknak a stratégiai pontokon kihelyezett sok tekerős fa-vas gépezet: kendertörő, köszörű, szélrosta. A szénásszekérről, boronáról, cséplőgépről (ékszíj! ékszíj!) ne is beszéljünk. Sőt olajütő és szövőszék is, mind kipróbálható állapotban.

Balázsnak találtunk őshonos, tájfajtájú csíkos nyári almát. A tájra jellemző gyümölcsfajtákból (pogácsaalma, bőralma, cigányalma, fosóka szilva,árpával érő körte stb.) frissen ültetett oltványokat telepítettek az udvarokban, három sor dróthálóval védve, gondosan kitáblázva.

A kicsiket mozgásérzékelőre bekapcsolódó, állathangokat lejátszó dioráma szórakoztatta. Volt tyúkudvar, dödölle és krumpliprósza a büfében, meg a Hétrétország-fesztivál keretében tésztázás és perecsütés, ahová beszemtelenkedtünk. Otthonra sem rossz móka a perec meg a sóspálcika meg a gyurmakészletből kiszedett állatos szaggatóval készített sós keksz. Inspiráló hely a skanzen, na.

A skanzen legrangosabb portája, téglából és kőből

Zuzmók az élőfán és bebújhatós odvas fa a kicsiknek - ilyenbe rejtőznek a háztól elcsapott királylányok. Szerencsére sok legény jár erre, aki a keresésükre indul.

Hársas-tó

Augusztus vége még nyár, persze, hogy fürödni is akartunk. Szentgotthárd határában találtunk rá a Hársas-tóra, amelynek eleven, sulyomos-piócás, korhadt levelektől vöröses élő vize több mint különleges fürdésélménnyel lepett meg.  Körbejárható, körbebicajozható, ingyenes szabadstrand, parkolóval-büfével-klotyóval meg játszótérrel, a nyugdíjas osztrákok nagyon szeretik. Jól kitáblázott tanösvényről lehet még begyűjteni sok információt az állatokról meg a növényekről.

Magyarszombatfa
A fazekasfalu. Betévedtünk több mester műhelyébe.

Közülük az egyik Cseke János bácsi, aki szakoktatóként kétszáznál  is több fiatalt segített a fazekasmesterséghez. Korongon készült, egyedi darabjai biztos, hogy nem sorakoznak minden lakás konyhájában úgy, mint az IKEA-műanyagok. Kilónyi agyaggal ajándékozta meg kisfiunkat, bearanyozva esős napjainkat.  Mikró- és mosogatógépálló, csodaszép bögréjéből kortyolom azóta a reggeli tejeskávémat.

János bácsi fiai továbbviszik apjuk mesterségét. Ezek a cseréphuszárok az ő vizsgadarabjaik.

A vasfüggöny meg a határsáv átkát nagyon megszenvedték ezek a falvak, sok a lakatlan porta. Az osztrákok jópár régi kerített házat kiglancoltak, ezek huszon-harminc milliókat érnek az ingatlanosok hirdetéseiben. Aztán vannak, akik apró lépésekben szépítik, ami megmaradt: pompás paradicsomok és a kétkezi munka nyomai mutatkoznak ennek a régi boronaháznak az előkertjében.

Gyönyörű, vadrózsaképű piros bokorrózsa ugyanott, üdíti a szemet.  Még csak hasonlót sem láttam sehol.

Harangláb libákkal

Vizesárkok és pusztuló porták Gödörházán

A szállásunk előtt a földből kibukkanó forrást az ügyes házigazda kútba foglalta. A vize tiszta, iható, egy kis tavacskában gyűlik össze, aztán beleömlik a Szentgyörgyvölgyi-patakba. Ezt a vizet hordtuk magukkal mindenhova, mint az idős asszonyok a szentutak vizét...

Magyarszombatfa egyik érdekessége a Fazekasház, amely a mesterség múltját mutatta be. Legérdekesebb része az égetőkemence. Szép különben, kézimalom is van benne, ami szintén tekerhető, a rúdja a mestergerenda furatába illeszkedik.

Az utolsó nap délutánjára a csillagmohás partú Vadása-tó jutott.

Megint fürcsi, aztán egy melegszendvics, és amikor beültünk a kocsiba, eleredt az eső, ami hazáig zuhogott és elmosta ezt a nyarat. Szép volt, otthon is sokat strandoltunk, kenuztunk, barátoztunk. Éreztük, hogy élünk.

Dunazug

Bár az idei tavasznak még igencsak az elején járunk, mégis elindultunk egy kis kirándulásra, hála a gazdasági válság miatti szabadságnak. Esztergom környékét jártuk be hármasban, babával.


 Strázsa-hegy

Esztergomot őrzi ez a nem túl magas hegyecske, a Pilis legnyugatibb nyúlványa. Csúcsáról valóban kiválóan szemmel lehet tartani a várost és a tőle északra-nyugatra-délre elterülő vidéket, így nem csoda, hogy hosszú ideig katonai jelentősége volt. Most a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében áll, tanösvényt alakítottak ki rajta.  Távolról csak dombocskának látszik, de lejtői helyenként akár 45°-ban is emelkednek, jó túracipő kell az 1200 m hosszú ösvény bejárásához. Az út jelentős része szerpentinszerűen kígyózik.

Látnivalói (szezonban) a gyurgyalagok telepe, gyíkok, nádirigók. Velük még nem találkozhattunk.

De a mohák, csipkebogyók, zölden áttelelt tölgycsemeték azért megragadták a szemet.

 

A hegy oldalában sebként mutatkozik az a sziklás rész, ahol régen a katonák kommandózhattak, ez most a fali gyíkok élőhelye.

 

A hegy tetején, egy kis fennsíkon kilátótornyocska álldogál, ami most még zárva volt.

A tövéből pompás kilátás nyílt a városra és a Suzuki-gyárra, a készleten álló sok-sok kocsival.

 

A keleti-északkeleti irányban nyújtózó Pilis vonulatát is megcsodálhattuk

 

Esztergom

Gondolom, aki járt itt, úgy van ezzel a szép és ősi kisvárossal, hogy sokkal jobb sorsot érdemelne. A közelmúlt problémái meglátszanak a városképen: sok a takarítatlan, csikkes-faleveles rész, a romos vagy felújításra szoruló épület. Azért persze rengeteg a gyönyörű részlet is. 

Padok a sétálóutcán:

Babits szobra:

Dömös

Tettünk egy kellemes kis gyalogtúrát Dömösről a Rám-szakadék felé a Malom-patak völgyében. A falu szélén egy karámban vígan mutogatták magukat a szamarak, birkák, kecskék Andris nagy örömére.

Botrány!! Fekete bárányok nyilvános szoptatása!! :-))

Ez a láncos kecskebak igencsak gondolkodóba ejtett. Bizonytalan az identitása. Vajon rocker vagy punk? Népszámlálóbiztoshoz méltóan politikailag korrektül fogalmazva feltettük neki a kérdést, de csak annyit mondott meeeeee, és méregetett a kocka pupilláival. Olvasóim segítségét kérem a meeeeeghatározásban.

Volt azért hófehér kecske is, ő a kecskeangyal szerintünk.

 A völgy eléggé fagyzugos, a patak is sok helyütt a jég alatt csordogált, ennek ellenére már megpillantottuk az első téltemetőt.

Milyen látnivalókat ad még ez a könnyen járható sétaút?

Erodálódó partoldalakat, kapaszkodó fagyökereket.

Kis zuhogókat, különös jégfigurákkal.

Télizöldet és sok, üdezöld mohát, páfrányt.

Holt fákat, amelyek élőhelyet adnak gombáknak, rovaroknak.

A völgyecske közepénél találhatjuk meg a Szentfa-forrást és kápolnát, egy múlt századi Mária-jelenés kedves emlékét. A kis kegyhelyet most is sok friss virág díszíti. A forrás neve a század történéseit tükrözi. Volt Szent Margit-, Kaincz Rudolf-forrás is, most épp Szentfa-forrásnak hívják.

Ez a hely azonban nemcsak a hívők búcsújáróhelye. A szép emlékű Budapest Televízióból ismert Magyar-Kovács András táltos (tudjátok, aki meglátja az ágyunk alatti vízeret a tévén keresztül) iskolája és műhelye alakított ki egy pihenőhelyet? kultuszhelyet?

 

 

Emese anyánk Szent Mártonnal, Mária Magdolna pedig Szent Miklóssal szomszédol.

Élő és halott fa párban.

Dobogókő

Nagyon kiépített hely, még a hidegben is sok turistával. Útjai babakocsi-kompatibilisek lettek volna, ha nem borítja őket olvadó-visszafagyó, tömör jeges hó. Ami miatt mégis nagy élmény volt látni ezt a helyet, a Dunára és a környező hegyekre nyíló pazar kilátás.

Megint a táltosok...Komoly kultuszhelyük van Dobogókőn is.

A beteg bükkökön farontó gombák üldögélnek a hidegben.

Az erdő talaját még csaknem összefüggő hó borítja.

És íme, a hegyek, a vizek, a csodás kilátás:

Megpihentünk az Eötvös-pihenőházban, ahol a magyar turistáskodás számos relikviáját őrzik. Most vendéglő üzemel az épületben, de a helyszínen kiállított régi fotókon még tehenek legelésznek a hegytetőn... Egy helybélivel beszélgetve kiderült, hogy Dobogókő eredeti hagyományai szerint a csóri értelmiségiek kirándulóhelye volt, nem ám milkós menedzserképzéseké, meg szeretőiket wellnesshotelben bújtató-kiélvező vén fukszosoké... No, de hát változik a világ.

A Magyar Turista Egyesület korabeli, gyopáros címere: