Nyárközepi tarka

 Betört a kánikula és kis családom összes tagja nagy szuszogva sziesztázik, minden fekhelyet elfoglalva, így a legjobb, amit tehetek, az a blogolás. Jani kész van a téli tűzifa betárazásával, most már a nagyja fedett helyen szárad. 

 Nyár közepéhez közeledve már kisebb a virágözön tarkasága, most jönnek sorra az  elegáns évelők meg a cserjék. Pirosak, fehérek, rózsaszínek kavalkádja. Harmonikus lenne, de a fű már kezd sárgásra váltani. Hogyne tenné, magzik fel benne az útifű meg a katáng.

 Fáklyaliliomok. A színátmenet miatt szeretem, akármilyen rövid ideig is tart.

Füzérajak, elragadó ritmusban.

 Hortenzia, most már biztos, hogy őszig gyönyörű lesz, megszáradva és elhalványodva is.

 Liliomok

 Magról kelő, szanaszét megjelenő mályvarózsák

Törökszegfű, csupa energia

Újdonság az ablakládába ültetett szagosbükköny, az illata könnyű és édes, mint az estikének vagy a petúniáknak. Úgy tűnik, érdemes lesz a magjait begyűjteni.

 A zöldséges kissé már dzsungelszerű. Nem kapálok, csak a nagyja gyomokat húzgálom ki. Kisebb kirándulással ér fel a behatolás ebbe a káoszba, de megéri, mert cukkinivel, patisszonnal, uborkával, répával vagy karalábéval, nyíri spenóttal megrakodva mászom ki, mikor mivel. Lusták lettünk a  fűnyíráshoz, mert már nem férünk be mulcsozni. 

 Azt főzöm, amit találok, nem azt, amit kívánok. Ez a rugalmasság szükséges ahhoz, hogy jóban legyek a  kertemmel. Jó, a rántott cukkiniből már elég, jöhetne a lecsószezon.

 Van szerencsére segítőm is.

Tojásfestés, textilfestés kurkumával és céklával

Nagyon készültünk idén a gyerekekkel a húsvétra, újdonságképpen azt ötöltük ki, hogy idén a házban található növényi anyagokkal festünk tojást. A mama által eltett céklasaláta levét és egy zacskó kurkumát kotortam elő erre a célra, bár sok más növényi anyag is esélyes lehetett volna (pl. hagymahéj, paprika, spenót, lilakáposzta). Ami még nehéz volt, az az, hogy a neten leginkább elszállt hülyeségek voltak összegyűjtve növényi festés címszó alatt, kép nélkül. Tuti, hogy soha senki ki nem próbálta. Arra gondoltam, hogy színes, fűszeres levekben főzöm meg a tojásokat, ez a módszer egyszerű is és a keménytojás  megszokott ízét is érdekesebbé teszi 

Szóval elővettem egy csomag kurkumát, amiből csak egy csipet hiányzott, nagy bögrényi (4 dl) vízbe tettem, elkevertem, beleraktam a négy tojást meg egy kiskanál ecetet. Jó negyedórát főztem, közben kanállal forgattam, kicsit össze is koccantak. A kurkuma elvileg jól illik a tojáshoz, színezi és meg is ízesíti a húsvét jellegzetes ételét. 

Egy másik lábasba másfél dunsztosüvegnyi céklasaláta leve került, 4 dl-re kiegészítve, szintén négy tojással. Ez a lé már "gyárilag" ecetes volt. Ebben is főzögettem, kevergettem a tojásokat. 

A színük lassan mélyült. Negyedóra után kiszedtem őket. Nos, a kurkumásak gyönyörűek lettek, finoman batikolt hatásúak, halvány napsárgák, a céklásak meg... ronda koszlott bugyirózsaszínek. Messze voltak a természetes pasztell árnyaklattól, amit vártam, és a jobb leírások ígértek. El voltam kissé keseredve. Talán a válogatott, nagyon fehér, vékony héjú tojásokat ajánlanám céklalével színezni, nekem egyáltalán nem tetszett a végeredmény. 

Jobb híján elővettem egy darab viaszkrétát és a még meleg tojásokat azzal jó alaposan összefirkáltam, majd a firkálékot papírtörlővel a héjba dörzsöltem. Sokkal tetszetősebbek lettek így a barnahéjú tojások szerintem. 

Ha már ott voltak a festőlevek, Juditka keresztlányommal azt találtuk ki, hogy kavicsos-befőttesgumis batikkal is megpróbálkozunk. Nem vagyok nagy textilfestő-májer, valami nyári táborból maradt emlék alapján ügyködtünk. Hímzővászon-darabokat használtunk, negyedórán át főztük a festőlevekben a textilcsíkokat, majd ecetes vízben kihűtöttük, radiátoron szárogattuk és vasaltuk.. Az eredmény hasonló: a céklaleves festés eredménye mosogatórongy-árnyalat, a kurkumáé ragyogó napszín. 

Jó móka volt a természetes anyagokkal való festés, jó szívvel ajánlom kipróbálásra, és ha valakinek van tapasztalata más növényi festőanyagokkal, kíváncsi vagyok, mit szól a témához. 

Áldott, boldog, békés ünnepeket kívánok mindenkinek. 

Krumplis lepény

avagy mire jó az öreg, ráncos, száradozó krumpli, aminek most épp szezonja van, mondhatni idényzöldség.

Hogy a gazdasági válság tette-e, nem tudom, de tény, hogy a blogunk népszerűbb bejegyzései közt van a tejfölös bablevesről és a sós lepényről írt poszt. Az utóbbi időben egy ennél is olcsóbb, egyszerűbb fogást készítettem el többször. Bizonyára sokan ismeritek. A klasszikus tócsnitól annyiban különbözik, hogy főtt és áttört krumpliból készül. Olyan kaja ez, aminek a szomszéd házban már más a kedves neve, ahogy azt pár éve a botanikafilozófia nagymestere megírta és befotózta. 

Kistarcsán például fesztiválja is van, afféle gasztrokulturális ünnepet szentelnek ennek a régi parasztételnek. Kőszegen meg olyan turistacsalogató és jóllakató étel, mint az Őrségben a dödölle, de ott már 600 Ft-ért mérik. Számomra afféle népies komfortkaja, amiért kiskoromban gyakran nyúztam anyut, nagymamát. Ők általában valami csipetkés leves, borsó vagy bab mellé szokták kínálni.  

Otthon a családtagok mindig érzésre készítették, de a precizitás kedvéért lemértem a főbb összetevők tömegét, hátha segítség valakinek. Szóval a hozzávalók: 

4 db nagy krumpli főzve, áttörve, hidegen  (488 g)

2 db  tojás 

170 g liszt

1 tk só

A kritikus a krumpli-liszt arány, a burgonya tömege jelen esetben 2,87-szerese a lisztének. Persze azért az egyéni ízlés a döntő, a túl sok liszt a kellemes íz rovására megy.

Úgy készül, hogy a hideg,  főtt, áttört (leginkább maradék) krumplihoz hozzáteszem a tojást és a sót, majd apránként annyi lisztet, hogy formálható legyen. Lisztes gyúródeszkán fél centi vastagra nyújtom, majd vagy késsel tenyérnyi téglalapokra vágom, vagy ha ott nyüzsög az aprónép, kiszaggatjuk tetszőleges formákkal. 

A sütésnél nekem úgy ízlik a legjobban, ha tapadásmentes serpenyőben, kb. evőkanálnyi olajban sülnek aranysárgára. Frissen, melegében a legfinomabb. Sajt, tejföl mindenképp jár hozzá, de gondolom, másféle szószokkal is fimom lehet. Kíváncsi vagyok, ti hogyan készítitek és mivel eszitek. 

Rózsakeksz

A rózsacukrom már két hónapja érett a kamrában, a cukor egyre inkább átvette azt a kellemes, almás-csipkebogyós illatot a szirommorzsáktól. Most jött el az ideje, hogy keksz formájában a család asztalára kerüljön. Lehetne belőle akár Valentin-napi szerelmeskeksz is, ha tartanánk ezt a virágboltos-ünnepet, mert hát tiszta afrodiziákum a rózsa, a málna meg a kesudió-mandula morzsa, ami belekerül, no meg körbelengi némi cicis képzettársítás a sütit a formája miatt. Mindenesetre szeretettel készült a páromnak és a családomnak.

A tészta receptjét a béna házicukrászok egyik szamárvezetőjéből, Stahl Judit gyors édességes könyvéből vettem, a lekváros aprósüti (43. o.) receptjét alakítottam rózsacukrossá.  

Szóval volt 6 dkg rózsacukrom, ezt kikevertem 12,5 dkg puha vajjal. Kimértem 15 dkg finomlisztet és összekevertem egy csipet sóval. Kézimixerrel morzsásra dolgoztam a cuccot, majd kézzel pár mozdulattal tésztává gyúrtam. 

Sütőpapírt fektettem egy nagy gáztepsibe, aztán a tésztából kisebb diónyi gombócokat gömbölygettem, a közepükbe lyukat nyomtam és 175°C-os sütőben 15 percig sütöttem. A golyók sütés közben kissé ellapultak, de megőrizték a mélyedésüket. 

Amíg sült a tészta, előkészítettem a dekorációt, ami nem volt egyéb, mint jó púpos evőkanálnyi házi málnalekvárba kevert kis löttyintés vodka, meg valami zacskós diákcsemegéből előhalászott pár szem kesudió és mandula apróra vágva. 

Darabonként fél mokkáskanálnyi lekvár és egy csipet lágy ízű dióféle tette izgalmasabbá az önmagában is különleges, ízletes-illatos omlós kekszfalatkákat. Kb. 25-26 db sütit ad ki ez a mennyiség. Nem sok, igazából másnapra elfogyott, mert mindannyian rájártunk. 

Ha valahol kaptok, találtok szárított rózsaszirmot, (pl. itt) érdemes kipróbálni. Egyszerre hétköznapi és különleges a végeredmény, olyasmi, ami bearanyozhat egy esős-borús téli hétvégét. 

Ez történt a kertben az utóbbi hónapokban

Idén ugyan a zöldséges projekt hamvába halt, de azért történt pár fontos változás, újítás. A mindennapok számára is birtokba vettük a kertet a gyerkőcökkel. A füves rész már nem olyan fajgazdag gazos, viszont egyenletesen elterjedt benne a százszorszép. A kerti tűzhelyen immár legálisan, szomszédbarát módon tüntethetjük el az aprófát. Ha jönnének panaszkodni a füst miatt, kezükbe nyomunk egy tányért némi friss sült szalonnával, bár ilyesmi még nem történt. Ja, nincs is közvetlen szomszédunk. 

A pergolát egészen belaktuk, megtelt játékokkal. Jani készített ide egy jó nagy hintaágyat sziesztákhoz meg a nyári bulikhoz, ez az egész család kedvence. Balival néha szunyókáltunk is rajta néha. Olyan lett a lugas a tűzrakóval, mint egy nagy kinti étkező-nappali-konyha együttes. 

Andris egyensúlyérzéke egy kicsit bizonytalan volt óvodakezdéskor, ezért Jani rehabos gyógytornásza és az óvó nénik tanácsára beszereztünk pár egyensúlyfejlesztő játékot, meg hintákat, ebből keletkezett a házi cirkusz. Bentre vateráztunk egy olcsó kis trambulint is esős napokra. Jót tett a gyerkőcnek a sok tornaszer, azóta pikk-pakk felmászik a kerítésre, farakásra, amit azelőtt sosem tett volna. Megvan persze a magához való esze, akkor tolja ezeket a mutatványokat, ha látótávolságon belül vagyunk, hogy szükség esetén menteni tudjuk.

A fügebokor is a kertnek ebben a sarkában van, védve az északi, északnyugati szelektől. Jót tett neki az átültetés, naponta szüreteljük a sárga külsejű, lila belsejű terméseket. Chef Viki salátáját készítem belőle, de háziasabban abból, ami a hűtőben van: Otelló szőlő + fügék + sült mangalica vagy házi sonka + valami fehér sajt + balzsamecetes-mézes öntet szalonnazsírból. Így elég laktató vacsora készül belőle a hűvös estékre, sőt elvileg szerelmi serkentő erővel is bír. Egy kis puha kenyér és egy pohár száraz fehérbor hozzá és kész is a lakoma.

Sok őszibarackunk termett, most már pihennek ezek a fiatal kis fák. A lombszínük gyönyörű. Háttérben a másznivaló farakások.

Mostanában folytatta Jani a kerítésprojektet, amióta a térdműtétet végző doki gyógyultnak nyilvánította. A kertünk legmeghittebb berendezési tárgya a jó öreg roggyant betonkeverő, zúgása azonnali, halaszthatatlan kinti játékra csábítja Andrist. A határoló kerítés alapja már kész, a háló első 25 méterét feltette a gazda a százötvenből. Apránként haladunk vele. Az előkertet eléggé megbolygatta tavaly az utcafronti kerítés felrakása, idén őszre végre az évelők megint belakták, telenőtték a ház elejét. Nem mondom, gazos is rendesen...

Olcsó megoldással tettük a virágcserepek számára alkalmassá a kinti ablakpárkányokat, a nappali maradék csempéiből jutott annyi, amennyivel bevonhatta a gazduram a párkányokat. A törmelékkel Andika folyton kőművesest játszik. 

Utolsónak maradt bónusz a piszkos szennyes: a gyomos, nyomorult zöldséges helye az őszi fényben. Egy baleset, egy családi egyéb elfoglaltság így dönti romba a nagy bióskodást. Nem baj, ugye a remény hal meg utoljára.

Szóval így lakjuk, így használjuk mostanában a kertet. Hátra van még a szőlőszüret, elég gyatra, rohadós a termés. Be kell hozni, becserepezni még a kint nyaraló dézsás növényeket, ez elég nagy meló lesz, óriási gyökeret-lombot növesztettek szabadföldbe kiültetve. Aztán úgyis jön az igazi fűtési szezon, amikor őrizhetjük a kályhát.

Őrség, turistaszemmel

Három csodás napot töltöttünk az augusztus végi hosszú hétvégén abban a  bizonyos legnyugatabbi csücsökben, abban a csodavilágban. Magyarszombatfán a Szarvasszálló Vendégház adott otthont nekünk erre a kis időre, az Őrségi ínyesmester szomszédságéban. Adott volt tehát a reggeli-esti forrásvízivás és kecskelátogatás mint kiinduló program, de azért sok mindent megnéztünk (még több mindent kihagytunk, úgyhogy biztos visszajövünk).

Buzás Attila sajtjaiból hoztunk kóstolót. Nemcsak a gasztrobloggerek, mi is megszerettük azt a bizonyos fokhagymás tökmagolajban érlelt kecskesajtot. Hihetetlen erős, tömény étel? fűszer? a salátákra, tésztákra. Valami semlegesebb ízű sajtot mi is megpróbálunk tökmagolajban megúsztatni pár hétre, kíváncsi leszek az eredményre.

Őriszentpéter, román kori templom
A vallásgyakorlók zöme református, de a dombvidék csodálatos középkori templomokat rejt, közülük az egyik az őriszentpéteri egykori erődtemplom.

A régi erődsánc árka keríti körbe a dombon, temető közepén álló kis épületet. Jó mély, a sok eső vize pangott az aljában, nyüzsögtek benne a combos, de még halfarkú kisbékák.

Nagyon büszkék itt a népek, hogy a honfoglalás óta egy helyen élnek, és papírjuk is van róla. Nos, a szigetköziek is ilyenek, csak a dokumentáció később kezdődik. Ennyit az identitásgörcsökről.

Pityerszer, skanzen 

Nagy élmény volt a mi hároméves műszaki szakinknak a stratégiai pontokon kihelyezett sok tekerős fa-vas gépezet: kendertörő, köszörű, szélrosta. A szénásszekérről, boronáról, cséplőgépről (ékszíj! ékszíj!) ne is beszéljünk. Sőt olajütő és szövőszék is, mind kipróbálható állapotban.

Balázsnak találtunk őshonos, tájfajtájú csíkos nyári almát. A tájra jellemző gyümölcsfajtákból (pogácsaalma, bőralma, cigányalma, fosóka szilva,árpával érő körte stb.) frissen ültetett oltványokat telepítettek az udvarokban, három sor dróthálóval védve, gondosan kitáblázva.

A kicsiket mozgásérzékelőre bekapcsolódó, állathangokat lejátszó dioráma szórakoztatta. Volt tyúkudvar, dödölle és krumpliprósza a büfében, meg a Hétrétország-fesztivál keretében tésztázás és perecsütés, ahová beszemtelenkedtünk. Otthonra sem rossz móka a perec meg a sóspálcika meg a gyurmakészletből kiszedett állatos szaggatóval készített sós keksz. Inspiráló hely a skanzen, na.

A skanzen legrangosabb portája, téglából és kőből

Zuzmók az élőfán és bebújhatós odvas fa a kicsiknek - ilyenbe rejtőznek a háztól elcsapott királylányok. Szerencsére sok legény jár erre, aki a keresésükre indul.

Hársas-tó

Augusztus vége még nyár, persze, hogy fürödni is akartunk. Szentgotthárd határában találtunk rá a Hársas-tóra, amelynek eleven, sulyomos-piócás, korhadt levelektől vöröses élő vize több mint különleges fürdésélménnyel lepett meg.  Körbejárható, körbebicajozható, ingyenes szabadstrand, parkolóval-büfével-klotyóval meg játszótérrel, a nyugdíjas osztrákok nagyon szeretik. Jól kitáblázott tanösvényről lehet még begyűjteni sok információt az állatokról meg a növényekről.

Magyarszombatfa
A fazekasfalu. Betévedtünk több mester műhelyébe.

Közülük az egyik Cseke János bácsi, aki szakoktatóként kétszáznál  is több fiatalt segített a fazekasmesterséghez. Korongon készült, egyedi darabjai biztos, hogy nem sorakoznak minden lakás konyhájában úgy, mint az IKEA-műanyagok. Kilónyi agyaggal ajándékozta meg kisfiunkat, bearanyozva esős napjainkat.  Mikró- és mosogatógépálló, csodaszép bögréjéből kortyolom azóta a reggeli tejeskávémat.

János bácsi fiai továbbviszik apjuk mesterségét. Ezek a cseréphuszárok az ő vizsgadarabjaik.

A vasfüggöny meg a határsáv átkát nagyon megszenvedték ezek a falvak, sok a lakatlan porta. Az osztrákok jópár régi kerített házat kiglancoltak, ezek huszon-harminc milliókat érnek az ingatlanosok hirdetéseiben. Aztán vannak, akik apró lépésekben szépítik, ami megmaradt: pompás paradicsomok és a kétkezi munka nyomai mutatkoznak ennek a régi boronaháznak az előkertjében.

Gyönyörű, vadrózsaképű piros bokorrózsa ugyanott, üdíti a szemet.  Még csak hasonlót sem láttam sehol.

Harangláb libákkal

Vizesárkok és pusztuló porták Gödörházán

A szállásunk előtt a földből kibukkanó forrást az ügyes házigazda kútba foglalta. A vize tiszta, iható, egy kis tavacskában gyűlik össze, aztán beleömlik a Szentgyörgyvölgyi-patakba. Ezt a vizet hordtuk magukkal mindenhova, mint az idős asszonyok a szentutak vizét...

Magyarszombatfa egyik érdekessége a Fazekasház, amely a mesterség múltját mutatta be. Legérdekesebb része az égetőkemence. Szép különben, kézimalom is van benne, ami szintén tekerhető, a rúdja a mestergerenda furatába illeszkedik.

Az utolsó nap délutánjára a csillagmohás partú Vadása-tó jutott.

Megint fürcsi, aztán egy melegszendvics, és amikor beültünk a kocsiba, eleredt az eső, ami hazáig zuhogott és elmosta ezt a nyarat. Szép volt, otthon is sokat strandoltunk, kenuztunk, barátoztunk. Éreztük, hogy élünk.