Ahamát köszöntjük...

A mai nap meglepetése, hogy a rengeteg bloggal rendelkező/résztvevő Ahama csatlakozott hozzánk.
A régi parasztkertek kedves virágával, a tátikával köszöntjük, szívesen látjuk nálunk.

Tengelicek

Szintén a kedvenceim közé tartoznak ezek a tarka apróságok. Nyári biciklizéseim során gyakran hallottam a kis tengeliccsapatok csilingelő hangját, bár nem értettem ki belőle a "cipity-Lőrinc"-et. Csak afféle édes csengettyűszónak tűnt, de a kis madarakat sose sikerült lefényképeznem, mindig félreröppenve elrejtőztek előlem az útszéli kórók mögé vagy az akácfákra.

Mindennapi életükről most meséljen nekünk Brehm: Az állatok világa című művében:

A tengelic (Carduelis carduelis)
[Régi neve : Carduelis elegans Step.]
Nemzetségének többi társaitól feltünően tarka színezete rögtön megkülönbözteti. Különben is közismert, közönséges madár. A csőre töve körül lévő keskeny gyűrű, a szemsáv, feje tetejének közepe és nyakszirtje tiszta fekete; homloka, pofáinak eleje és torka élénk vérpiros; halántéka és pofája hátsó része fehér. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Evezőtollai koromfeketék; az első kivételével a többinek a külső zászlója a toll hosszának tövétől számított egyharmada táján élénk sötétebb citromsárga; az evezőtollak hegyén egy-egy fehér foltocska van, mely a hátrább lévő evezőkön mind nagyobb és nagyobb lesz. Az evezők alsó oldala sötétszürke, ezüstfehér éllel. Az apró felső szárnyfedők tintafeketék, a középsők és a legnagyobbak élénksárgák. Kormánytollai koromfeketék; a legszélsőknek a belső zászlóján nagyobb fehér folt, a többieknek a végén fehér foltocska van. Szeme sötétbarna, hegyén feketés csőre vörhenyesfehér, lába világosbarnás hússzínű.
A tengelic Svédország közepe tájától kezdve egész Európában előfordul. Elterjedési területének legdélibb vidékein, Szardínia és Korzika szigetén, továbbá a Kanári és Azóri szigeteken, Spanyolországban, Marokkóban, Algírban és Tuniszban egész sereg alfaj helyettesíti. Már Angliában is alfajban szerepel a Carduelis carduelis britannicus Hart. Az Uraltól kezdődőleg Szibéria nyugati részében Omszkig, Turkesztánig és Perzsiáig szintén csak alfajai fordulnak elő. Új-Zélandra, Kuba szigetére és az Északamerikai Egyesült-Államokba a tengelicet az óvilágból vitték be, ahol aztán elvadult és elszaporodott. Elterjedési körén belül mindenütt előfordul, sőt azt látjuk, hogy a gyümölcstermelés fokozása igen kedvez neki.
A tengelic rendkívül kedves kis madárka; mindenféle testgyakorlathoz igen jól ért, mozgékony, élénk, mindig kecses és karcsú, mintha csak tudná, hogy milyen szép köntössel áldotta meg a természet. Hivogatóját úgyszólván legjobban népies „stiglinc” neve utánozza, mert ez nem egyéb, mint másképpen „stiglit” „pikelnit”, „pikelnik ki kleia” „tigilinc” hangokkal is kifejezhető hivogatójának emberi szóval való festése. Szemere Z. megfigyelése szerint repülés közben úgy hivogat, hogy „tigelint” szavát – melynek első szótagját erősen megnyomja s a végsőt kissé elnyujtja – a repülés közben leírt hullámvonal tetején kezdi és a hullámvonal mélypontján végzi. Vészkiáltása lágy „mej”, indulatosságát érdes „rerererevé” szóval adja tudtul. Fogságban tartva majdnem egész éven át énekel; a szabadban viszont csak a vedlés idején és rossz időben hallgat. Egész éven át mindig igen hasznos, hol a gyommag irtásával, hol a káros rovarok pusztításával.
A tengelic, miként a csíz, a legkedveltebb kalitkamadarak közé tartozik, nálunk éppúgy, mint – König szerint – Tuniszban is, ahol a piacokon mindig árusítják őket.
A tengelic (stiglinc, töklinc, tiglinc, tarka tengelic) igen közönséges madár Magyarországon, amely télen-nyáron át itt van nálunk. Tavasszal és nyáron át párosával látható, kevésbbé föltünő, de már nyár végén csapatokba verődik. Ilyenkor már együtt vannak az öregek és fiatalok s egész télen át mindenütt ott vannak, ahol bogáncsot és bojtorjánt találnak, mert ez a kedvenc táplálékuk. Télen át az alacsonyabb vidékeken a Kárpátokból és az északibb vidékekről származó példányokkal is megszaporodik a számuk, mert nálunk nem fészkel oly nagy számban, amekkora csapatokban télen át mutatkozik. A Kárpátokban egész 1500 méterig található.
Gazdasági jelentőségére nézve föltétlenül hasznos, mert tömérdek gyomot pusztít, fészkelése idején igen sok rovart fogyaszt. Igen ritkán okoz kárt, legfeljebb azzal, ha nagynéha egy-egy rügyecskét is lecsípdes.
A madárvédelmi törvény védelmezi, fogása tilos. Kedvelt szobamadár, amely „stiglic-stigelic” alaphangú egyszerű, de vonzó énekével igen sok barátot szerez magának.
Az irodalomban jártasak részére megemlítem, hogy a Madarász által elnevezett Carduelis albigularis-t, vagyis a fehértorkú tengelicet a tudomány külön fajnak nem ismeri el. Ezt a többé-kevésbbé világosabb tarka változatot már 100 évvel ezelőtt ismerték Franciaország madarászai „cheverel” néven.

(Manapág enyhén szólva avitt az ilyen könyv, ami egy tizenöt grammos madár okozta károkat elemezget, de maga a leírás sokkal életszerűbb, mint egyes tudományos szakkönyvek rövidítésekkel és latin kifejezésekkel telitűzdelt ismertetői.)

Nagy öröm, hogy az etetőn egész csapatka van. Reggel és kora délután, szinte óramű pontossággal, egyszerre érkeznek. Számban a verebek után a tengelicek következnek. Nem erőszakosak, nem taszigálják félre a többi madarat, de addig el nem mozdulnak, amíg jól nem laknak. Így volt, hogy fél órán át bent kotlott egyik-másik az etetőben, és mindent tömött befelé, amit csak talált, itt éppen szotyit.

Ha nem férnek el a nagy etetőn, a dobozból is szívesen csipegetnek.Mikor mindegyiküknek degesz a gyomra, együtt állnak tovább.

Nem tűnnek olyan félősnek, mint nyáron, az út szélén. Amíg más madár a macska láttán vagy nagyobb zajra szívrohamközeli állapotban menekül, ők nyugodtan ücsörögnek, legfeljebb följebb szállnak a fa tetejére. Biztos, hogy az elkövetkezendő év során találkozom még velük, főhadiszállásuk Hédiék mellett, az akácos kiserdőben van, onnan járnak át hozzánk kosztra. Talán nálunk is fészkelnek majd egy szép napon!

Hideg széllel jött...

... a január utolsó napja, s engem tesóm teljesen lestresszelt azzal, hogy már elvetette a ládába az első magokat. Nekem is meg kell ejtenem. A paprika-és paradicsomvetés ráér még, de március közepére nekem teljesen kifejlett hagymapalántákat kell kitermelnem, a zeller meg a szamóca rém lassan kel, azt is időben el kell szórnom. Minden virágföldbe megy, kerti földem nincs. A héten beszerzek két hatalmas zsákkal. (Amennyi üres üveg összegyűlt tél alatt, annak az árából fél konténerrel kapok legalább :-D ) Nem várhatok arra, hogy a föld fagya engedjen, a hosszú távú előrejelzések is kemény fagyokat ígérnek. Habár ha ilyen hidegek lesznek, a tavasz is bizonyára késni fog. Hogy hogyan készülnek el a hivatalos verzió szerint március 31.-re a halászi híddal, az számomra teljes rejtély.

Bár sok időt töltöttem a madaraimmal, a kertben is körülnéztem. Minden betonkeményre fagyva, a havat a varjak feltúrták, esetleg bennmaradt hagyma- , répadarabokat keresve. Az égetőhely hamuját az utolsó morzsáig felforgatták, talán abban porfürdőznek?

A még bennmaradt póréhagymák nem bírták a szerda reggeli - 15,5 fokot, megfagytak. Ennyit a póréhagyma szabadföldi teleltetéséről. A leveles kelek is megfagytak, talán tavasszal kihajtanak? A petrezselyemiskola szépen zöldell, csakhogy a leveleik - mirelitek. Mintha műanyagból lennének, olyan kemények.

A héten, azt hiszem, még a madáretető körül fogok babrálni, mivel ma reggel az etető feltöltésekor egy ökörszem is ott sündörgött. És elkezdem az első vetéseket.

Végül a nap képe: didergő tőkés récék a Malom-ági Lajta partján. Ez a vízfolyás nemigen fagy be, mert a termálfürdő aránylag meleg vizét beleengedik. Itt számtalan kacsa telel, rigók keresgélnek a furcsán zöld fűben. Tavaly még jégmadarat is láttam ezen a vízfolyáson, benn a város közepén!

Piskótatekercs ahogy Jani szereti

A múlt heti torták után ma ismét sütni támadt kedvem. A torta túl munkaigényesnek tűnt erre az estére, ezért egy egyszerű, de különleges piskótakísérletre állt rá az agyam. Megállapíthatjuk, hogy a kísérlet meglehetősen sikeres volt. A végeredményre úgy rácuppantunk, hogy azt vettük észre, eltűnt a piskóta fele. Jöjjön a recept.

Hozzávalók:
6 tojásos piskóta volt az alap, módosított anyaghányaddal:
6 tojás
6 evőkanál porcukor
3 evőkanál liszt
kb. 2 evőkanál kakaópor
kb. 2 evőkanál finomra darált dió

Töltelék:
1 narancs leve és reszelt héja
1 citrom reszelt héja és a felének a leve
kb. 5 cl konyak
15 dkg házi baracklekvár

Elkészítés:

A sütőt bekapcsoltam 175°C-ra. A tepsit beterítettem sütőpapírral és kiolajoztam. A hat tojás fehérjét 2 ek. porcukorral kemény habbá vertem. A sárgájákat a 4 ek. cukorral alaposan kikevertem. A diót, a lisztet és a kakaót összeszitáltam. (Kevés szódabikarbónát is akartam beletenni, hogy magasabb legyen, de az kimaradt a szaknévsorból, de a piskóta állaga így is jó lett.) A habba belekevertem a tojássárgáját és részletekben a liszt-dió-kakaó keveréket.
A tésztát elkentem egy 30x35 cm-es gáztepsiben. Kb. fél órát sült.
Közben a töltelék anyagait jól összemelegítettem, kikevertem, és a hideg garázsban kihűtöttem.
Az elkészült, sütőpapírtól megtisztított tésztát vasalt, benedvesített és porcukorral meghintett konyharuhára borítottam és jó szorosan feltekertem. Így hagytam kihűlni.
Végül a kihűlt tekercset kigördítettem, a lekváros keverékkel megkentem és felcsavartam, mint Fenyő Miki a szőnyeget.
A kakaós-diós piskótához jól illett a citrusok savanykásságával és a konyakkal megbolondított baracklekvár íze. Nem bonyolult recept, egy kis ötlettel feldobva, érdemes kipróbálni.

Vörösbegy

Amikor először megláttam az etetőn, azt hittem, képzelődök. Ezidáig csak képen láttam a kicsikét, és nagyon édes kis madárnak tűnt. A valóságban még százszor aranyosabb. És a megfigyelésnél megismerhettem kedves kis hangját is. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a körtefánkon látom meg élőben először! A vörösbegyről számomra szakszerűnek tűnő leírást itt olvashattok, de idézhetjük Herman Ottót is:

Leírása: Kicsiny, kurtának látszó madárka. Egész hátafele a tarkóval és fejbúbbal együtt olajbarna, hasa szennyesfehér, torka, begye és a homlokra is átmenve szép, eleven rozsdavörös, amitől neve is ered. Szárnyán jól kivehető világos rovott csík. Szeme sötétbarna, nagy; csőre árforma, finom; lába sötét színű, karcsú. Tollazata puha, finom és lazán álló. Fészke a legnagyobb, tömött sűrűségben és mindig alacsonyan, a földhöz közel épül, finoman és jól rakva fák odvában, vájásokban, hasadékokban; anyaga kívülről száraz levél, befelé finoman és tömötten szövött moha, finom gyökerekkel, átszövögetve szőrökkel, szövedékkel és tollal. A fészek nagyon nehezen található. Fészekalja öt, ritkábban hét tojás, mely halaványsárgás, barnás, olajos alapon rozsdásan szeplős; a szeplők vastagabb végén koszorúsan is sűrűsödnek.
Életmódja: A vörösbegy a legügyesebb bujkálók közül való; a földön egyet surran, aztán hirtelen megáll, nagyot bókol, leereszti szárnyát és felvágja farkincáját; aztán lángoló szemeit nagy bizodalmasan rászegezi az emberre is, mintha azt mondaná: "bízom benned!" A szárnyacskáit mindig úgy eresztgeti le, hogy végül a fark tövénél alacsonyabban áll. Nagy buzgón szedi a bogárságot, de nem irtózik a meztelen csigáktól, sőt a kisebb gilisztáktól sem, amelyekhez a nemes poszáták a világért sem nyúlnának hozzá. Fel is kap egy-egy magasabb ágra, veszteg áll, csak néha bókol egyet és felvágja a farkát; egyszerre a föld felé levágódik, felkapja a kiszemelt prédát, visszaszáll az ágra és elkölti. Éneke kedves, andalító, a pacsirtára emlékeztető. Hallatja veszteg ülve hosszan és kitartóan. Olyan madár ez, hogy fogságban úgyszólván az első órában megszelídül; szereti a szobában a szabadon való járást-kelést, és szegény embernél nagyon kapdossa a legyet, zúgban a pókot, az ágyban mindent, akár mozog, akár ugrik. Szegény munkások ezért tartogatják is. Minden védelmet érdemlő, becsületes madár. Még sok van. (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról.)

És hogy mit csinál az etetőn?

Óvatos kis madár, a komlóhajtások kusza sűrűjéből csapódik fel az etetőre, de ott túl sokáig nem időz. Általában gyorsan kiválasztja a neki tetsző falatokat, és már röppen is a sűrűségbe. Kivétel ez alól, ha frissen van a kaja kitéve. Tudja nagyon jól a kis büdös, hogy az eleségben vannak töpörtyűdarabok is, ezekre vadászik, nem ám szotyira! Nem egyszer láttam, hogy hosszasan válogat, majd jókora darabokkal vágódik át a bokrosba. Az etető feltöltése után kicsit elcsitulnak, elröppennek a madarak, általában elsőként ő merészkedik vissza. Bizonyára tudván tudja, hogy ilyenkor találhatók a legjobb, zsíros cobákok, amikor még nincs kiválogatva. Ha már más madarak is jönnek, eltűnik, nem csoportosul be a többiek közé az etetőre. Néha a földön is keresgél. Félénk, édes, szép kismadár.

Felröppen, kicsit kutat...

A lábai sokkolóan vékonyak!Megvan a töpörtyű!Gyors falatozás:Közben óvatos kukucskálás: nem jön-e valaki?Ritka pillanatokban a hóban is keresgél.

Jó lenne minél tovább a kertben tartani, hatalmas öröm mindennap látni. Ha itt fészkelne, az több volna, mint gyönyörűség.