A Sárpo Mira második futama

Pár napja szaggatom a gazt, és a krumplit szedem fel alóla. Tavasszal írtam, hogy a tavalyi termés aprajának szebbjéből tettünk félre vetnivalót egy festékes vödörrel, összesen 150 darabot.  Ezt azért mertem megtenni, mert hitelt adtam a Sárpo Miráról szóló leírásnak, hogy nyugodtan visszavethető a gumó éveken keresztül, nem romlik le egyáltalán a fajta, mint más burgonyaféléké, amik egy év után csak rohadó termést produkálnak.

Csírázatlanul teleltek át a kis gumók(egész jól, nem lett belőlük teszkókategóriás fonnyadék), és egy heti gyengéd csíráztatás után – egész pontosan emlékszem – március 31-én, szombaton Lacival ketten ültettük el azokat a porhanyósított földbe, bakhátakba.  A krumplik közé hagymákat is rakott Laci, mert azt hallotta valakitől, hogy az távoltartja a krumplibogarakat. A talajt előzetesen Dudarittal javítottuk fel.

Mivel nem akartam a kórokozókat meg a krumplibogarakat szaporítani, a tavalyi ágyástól húsz méterrel odébb alakítottam ki az ideit, ott, ahol még sose volt krumpli.

A gumókból– szokás szerint – elég lassan bújtak elő a kis növények, de aztán a meleg és az akkor még hulló csapadék miatt gyorsan kifejlődtek. Eleinte minden szép és jó volt, gazoltam, kapáltam az ágyást, és a szülinapomra kapott cuki gyomszurkálóval buzgón szedegettem belőle az acatokat meg a kákicsokat. A krumplibogarak is előjöttek. Eleinte szétnyomkodtam az előjövő bogarakat meg petecsomókat, így egy darabig kihúztuk, de aztán végül Actarával voltunk kénytelenek permetezni, ez visszavette egy nagyon picit a bogárinváziót. (Tulajdonképpen nem is értettem ezt az ordas nagy bogártömeget. Hiszen olyan helyre ültettem, ahol már évek óta nem is volt krumpli, elvileg hagyma is volt közte, amit ugye riasztó hatásúnak kiáltottak ki, permetezve volt, számtalan bogarat leszedtünk.)

Júliusra lett csak újkrumpli, ekkor már megint derékig ért a zöldje, és benne a gaz, mert akkor voltam pont gipszben, és az nem a legalkalmasabb szerkó a gyomlálásra.

A hőségben hamar leszáradtak a krumpliszárak, de a gazok is. Nekiállhattam szedni, bár a talaj igen kemény lett. Generálpucolást tartok:  a gyomszárakat meg a krumpliszárakat nagy kazlakba gyyűjtöm, amelyet majd valami csendes szeptembervégi estén Nyunyival együtt feltüzelek az ágyás helyén.

Minden egyes krumplibokor alatt kb. 4 darab, tenyér nagyságú termés van, és két-három kisebb. Idén – a tavalyival ellentétben – nem volt drótférges termés (gondolom, ezt az ágyás teljes áthelyezése a korábbiakhoz képest elősegítette), viszont megjelentek a rohadt szemek, úgy hogy a környékén nem is volt fitoftórás paradicsom, ami fertőzhetett volna.

  

Tanulság: jövőre friss vetőgumót kell szereznem! Egyszer visszaültethető nagyobb leromlás nélkül, de ebben a rossz talajban kétszer nem marad meg. Ahol krumplitermesztésre alkalmasabb a föld, nem ilyen tömött, ott bizonyára több évig visszavethető, nagy költségeket lehet ezzel megtakarítani. A termés 95 %-nak mennyiségére és minőségére azonban így se lehet panaszunk, összesen 6 zsák lett, ez bőségesen elég lesz két család számára tavaszig.

Utólagos megjegyzés: az aránylag nagyméretű ágyás túlsó oldalán  a krumpli apraja egészen hibátlan volt, úgyhogy mégis teszünk el valamennyi vetnivalót az aprajából. Lehet, hogy ez csak felesleges óvatosság, de az is lehet, hogy jövőre nemigen jutunk hozzá ehhez a kiváló fajtához, és így lesz biztonsági tartalék vetőgumónk. Összességében így is abszolút jeles a Sarpo Mira szereplése a kertben.

Szeptemberi helyzetkép

Zöldséges
Termegetnek a babok, szedtünk a héten egy kevés sárga- és zöldhüvelyű vajbabot, de a szárazság királya a kék hüvelyű futóbab. Úgy vettem észre, a lila fajták általában jobban bírják az eső nélküli, mostoha viszonyokat. 

A karalábék szépe kifejlődtek a földibolhák általi tarrágás ellenére, igaz a szárazság miatt a tövénél némelyik fás.

A paradicsomokon sok a zöld, de valahogy vonakodnak érni. Az idei év királya a sárga, körte alakú koktélparadicsom, a Yellow Goldfish. Paprikából viszont a fekete magyar csili, amit szorgalmasan fűzögetek fel és szárítgatok télire. Begyűjtöttem jó néhány csokor lestyánt és borsfüvet is, ezeket nagyon szeretjük. A zeller még csünt, remélem, hogy az őszi párásabb, hűvösebb idő helyrehozza. 

A nyár folyamán mindenféle kerti hulladékból építettünk egy kis, 1 négyzetméteres dombágyást, erről még beszámolok. Ide kerültek tegnap délután az őszi és áttelelő zöldsaláták másodvetései: spenót, galambbegysali, rukkola, Téli vajfej saláta. Locsolom és várom a kelést. 

Gyümölcsös
Hullik a férgese, mi meg szedjük, aszaljuk.

Kb. 15 kiló lehullott, részben hibás gyümölcsöt dolgoztunk fel aszalványnak. A legjobban a középső üveg hámozott, kockázott alma-körte keverék sikerült. Müzlibe, sütibe kiváló csemege lesz. Jobb híján 50°C-on, légkeveréses sütőben készítettem az aszalt gyümölcsöket. 

Virágoskert
Az elvileg októberig virító évelők már augusztus végén befejezték a szezont. Egynyáriból pedig keveset ültettem,úgyhogy idén elég sivár a virágágyások összképe. Arról a kevés büdöskéről-körömvirágról, ami van, igyekszem jó sok magot szedni.

Kiskapu utcai titkos szépség

Mosonmagyaróváron a Kiskapu utca környéke egy meglehetősen fura része a városnak. Körben - a hajdani lőporgyár területén -  iparvágányok, régi, lerobbanó üzemcsarnokok, romos épületek, mindezt átszeli a timföldgyár felé tartó csővezeték. Az utca egyik fele füves rét, amely valamikor művelt terület lehetett, mert agg gyümölcsfák teremnek rajta, a másik oldalon árok, lakóházak, a Kiskapu nevű italkimérés, nagy előkertek, cserjékkel, virágokkal. És az egyik árokparton egy érdekes, nagy, gyönyörű virágú valami.

Minden nap erre járok dolgozni, és már júliusban feltűnt, hogy milyen takaros növény vette birtokba az árokpartot. Lila virágokat bontott, amin pillangók ücsörögtek, egyre nőtt és terebélyesebb lett. Most már egész bokor, csípőig ér. És mivel minden nap itt tekerek el munkába menet és visszajövet, naponta kétszer is megcsodálhattam. Elsőre valami varfűfélének tűnt, aztán közelebbről megnézve még az én szerény botanikai tudásommal is meg tudtam állapítani, hogy ez valami más. Jobban megnézve a takaros, lila virágokkal csurig teli bokrocskát – még az árokba is beálltam az ügy érdekében – a leveleit olyannak találtam, mint a balkonládánkba ültetett verbénát, belepve a kocsik által felvert szürke porral..

 

  Némi nyomozás után  megállapítottam, hogy ez a növény nem lehet más, mint az ernyős verbéna, latinul verbena bonariensis, németül argentinische Verbene. Lehet, hogy most nagyon melléfogtam a meghatározással, de a külseje, sajátosságai alapján más növényre nem tudok gondolni.
(Ha rosszul határoztam meg, kérem a nálam jobban hozzáértőket, hogy segítsenek a kép alapján azonosítani a növényt!)

Nem valami gyakori jószág Magyarországon, gyakorlatilag csak kerti, egynyári növényként ismert a leírások alapján, ezért meglepő a megjelenése az árokparton, a tizenöt centi vastag zúzott kőben. Hogy a szél hozta – e a magját, vagy a szomszéd kertből került ki, nem tudom. Lila pomponjai elragadóak, pillangók, bogárkák hintáznak rajta.Minden egyes pompon tömérdek kis rózsaszínes-ibolyás trombitácskából áll össze.

Csak bizakodok, megmarad addig, hogy magot szedjek róla. És nemcsak én figyeltem fel erre a titkos szépségre. A szomszéd, szépen gondozott kert ismeretlen tulajdonosa virágszerető, jó ember lehet. A környező árkot, az előkertet és környékét (még a senkiföldje útszegélyt is) gondosan nyírott gyep ékesíti, ebből kiáll az egyetlen verbénabokor, egy szép, szálas ökörfarkkóró, vadon nőtt mályvák, meg egy szintén vadon kelt vakondriasztó növény a villanyoszlop tövén: nem nyírta le őket, gaznak nyilvánítva a vadvirágokat, hanem meghagyta ezeket a mutatós növényeket. Talán ha pár hétig még nem vágja le, tudok róla magot csenni, és akkor tervezhetem jövőre, hova helyezzem el ezt a szép vad? szelíd?  lila virágot a kertben.

 

Kertészeti kiállítás és vásár Burgenlandban

Pontosabban a féltoronyi kastélyban. Régi vágyam  teljesült azzal, hogy eljuthattam a tőlünk alig 25 km-re megrendezett, Gartenlust néven futó pazar kertparédéra, amely egy komoly német-osztrák kertfesztivál-sorozat egyik állomása. 

A helyszín a kastély gyönyörű, százados fákkal teli parkja és belső udvarai. Az utak mentén álltak fel a standok, mindennel, mi szem-szájnak ingere. Például régióbeli és helyi zöldségekkel-gyümölcsökkel. 

Tarka paradicsomhalmok sokaságát kínálták, menő az ökörszív fajta és a sokféle, változatos színű és formájú mini koktélparadicsom.  Nemzeti sport lett a csilizés, sokan hoztak sokfélét, fajtanévvel címkézve, szárítmányokat, fűszerpasztákat és termő növényeket is. Apró szendvicsfalatkákat kóstoltattak és nagy szakértelemmel magyarázták az aromát.

Teraszkertészkedőknek méregdrága, bútorszerű magaságyakat is ajánlottak, hagymával-salátával--csilivel-ananásszal!

Dísznövényekből cserepekben minden elképzelhető fajt, fajtát és változatot árultak, szobanövényeket, cserjéket, évelőket, kaktusz-pozsgásokat. A legkelendőbbek a kékszakállcserjék, a pálmák és a díszfüvek voltak. Meglepően gazdag volt a hamarosan ültetendő hagymások választéka, szakosodott kiállítók különlegesebbnél különlegesebb hagymákkal-gumókkal rukkoltak elő. Volt nárciszos, tulipános, íriszes, díszhagymás stand is. Ez utóbbit lefotóztuk. A szárított hagymavirágokat nagy mennyiségben árulták, vitték is mint a cukrot. Bizonyára valamiféle házi kreatívkodás alanyainak szánták ezeket a fáradtlila virággömböket. 

Ötletes volt kövirózsákból összeállított csíkos, kockás és színátmenetes növényoszop-kollekció. A ferde sávosról készült egyedül kivehető fotónk. 

Külön standot állított fel egy bambuszbicikli-árus. 

A megszokott kerti bútorok helyett főleg rönkasztalok meg függőágyak, függőszékek és rafinált, csomózott hinták kellették magukat, amelyek kipróbáláskor kegyetlenül recsegtették-ropogtatták a hevenyészett állványzatot. (Nem értem, miért méretezik ezeket ennyire alul:.)

A kerti dekorációk is megérdemelnek néhány szót. Volt vagy öt standnyi műrozsdás vasszobros kiállító, réginek ható figurákkal. Némelyik eldobott inkvizítor-munkaeszköznek hat inkább, mint dísztárgynak.

Nagyon divatosak, ám legalább 30 eurót kóstálnak a különféle földbe szúrható állatfigurák, kacsa-, malac-, és cicafejek, meg egzotikus szörnyecskék. 

Nekem legjobban a kerámia manóházak tetszettek, így csoportosan. A kerti törpék viszont alighanem nyugdíjba mentek, vagy kihaltak. 

Sok keramikus, szobrász kínálta egyedi mestermunkáit. Meglepő, egyszerre modern és ősi hatású kő?szobor:

Meseszép, szarvasos tányérok, kancsók és bögrék. 

 A kerti munkákhoz  precíz és újszerű kéziszerszámokat ajánlgattak úton-útfélen, bemutatóval egybekötve. A fűnyíráshoz sokezer eurós masszív traktorokat és önjáró, ufószerű robotokat állítottak ki, a hat év alatti kis lurkók nagy örömére, akik vígan brümmögtek a szerkezetek tetején pózolva. Állatbarátoknak mindenféle célszerű csutakoló- és simogatókeféket is kínáltak. 

Dixieland-slágereket tolt élőben, körbe-körbe járva négy zenészkolléga, feldobva az amúgy is különleges hangulatot. 

Szóval minden nattyon szép, minden nattyon jó, sőt még szerencsénk is volt amiatt, hogy a program utolsó két és fél órájára futottunk csak be, ekkor a belépő már csak öt euró volt a hivatalos nyolc helyett, aztán minden harmadik árusról kiderült, hogy magyar és már nagyon menne hazafelé, és így egyedi ajánlatokra is hajlandók a honfitársak kedvéért. Így tettünk szert vásárfiaként a tulipánhagymák maradékából igen kedvező áron egy helyes, teltvirágú sorozatra, aminek csupán annyi a baja, hogy sokan végigtapogatták őket. Reméljük, ez a körülmény nem viselte meg nagyon a hagymákat, hiszen hamarosan úgyis itt az ültetési szezon. 

Mogyorószüret

 Nálunk is itt a kegyetlen, veteménygyilkos kánikula. Bár a zöldségek  alig-alig bírják elviselni,  a mogyoróra úgy hatott a forróság, hogy hullatni kezdte a halványzöldből napok alatt szép világos mogyoróbarnára érett terméseit. Nagy boldogsággal töltött el az első "rendes" mogyorószüret, az öt bokor egy kenyérkosárnyi érett mogyorószemmel ajándékozott meg, nem számítva a tavalyi öt szemnyi kóstolót. 

 Mogyorót egy gyerekkori nosztalgikus emlékem hatására ültettem: úgy tízéves koromban erdész nagybátyám szolgálati zöld sapkájában hozott a  saját és keresztgyerekeinek néhány maroknyi mogyorót. Kalapáccsal törtük, úgy ettük a frissen érett belét, az íze felejthetetlen volt.  Akkor határoztam el, hogy ha felnövök, mindenképp lesz a kertemben mogyoró. 

A mogyoróültetéssel húsz évet kellett várni, de mindenképp megérte. Szabadgyökerű dugványokat vettünk néhány száz forintért, öt tövet. Mind megeredtek, de lassan fordultak termőre. Most háromméteres, sűrű zöld falat alkotnak. A falu környéki erdőkben is sok mogyoróbokor nő, úgyhogy szeretnek nálunk. Sövényként ültetve elég jól határol, könnyen is szaporítható, úgyhogy tavasszal lebujtottunk még öt-hat földre hajló ágat. Jövőre átültetjük őket arra a részre, ahol zavaró belátás nyílik az utcáról a kertbe. 

Visszatérve a termésekhez, kizárólag egyféleképpen akarom felhasználni. Biztos Ti is észrevettétek, hogy azok a csábítóan finom egészmogyorós csokikat soha, de soha nem akciózzák le, állítom, hogy luxuscsemege lett. Pedig milyen jól hatnak a stresszes idegekre nehéz napokon! Valami jó minőségű csokival meg egy kis nutellával gondoltam összeütök valamiféle házi bonbont, afféle csináld-magad csodagyógyszerként.