Valentin napi csemegeötlet nőknek/pasiknak

A hétvégén anyukámnál vendégeskedtünk, aki egy rendkívül finom sós süteménnyel várt minket. Igazság szerint az eredeti változat tetejét sajt helyett tésztarácsozat borította, de mi inkább sajttal szórtuk meg.

Hozzávalók:

Tésztához
0,5 kg liszt
2 ek. tejföl
1 tojás sárgája
kb. 1/2 kocka friss élesztő
2,5 dl langyos tej
Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk, majd a többi alapanyaggal együtt jól -5 percig géppel – összedagasztjuk, majd kb. 40 percig meleg helyen kelesztjük.
Amíg kel a tészta, a tetejére való anyagokat előkészíthetjük, amelyeket majd a megadott sorrendben kenünk-szórunk a félig megsült tészta tetejére.
1. kb. 4 cl olívaolajba belekeverünk 2 gerezd reszelt fokhagymát,
2. egy nagy fej hagymát vékony szeletekre összevágunk, majd kevés olajjal aranysárgára pirítjuk
3. 0,5 kg túrót kb. 2 ek. tejföllel kikeverünk
4. 15 dkg füstölt sonkát apró kockákra vágunk,
5. 10 dkg jól olvadó sajtot lereszelünk
A sütőt 190 C fokra bekapcsoljuk és előmelegítjük.
A megkelt tésztát kinyújtjuk, majd az olajjal kikent tepsibe helyezzük.
A tésztát kb. 20 percig elősütjük, amíg pirosodni kezd, majd kivesszük, és a tetejére rakjuk a fenti sorrendben a finomságokat.
Visszatesszük a sütőbe, majd kb. fél órát sütjük, amíg a sajt el nem kezd pirosodni.

Kedves Hölgyek!
Apukáknak, pasiknak kiváló sörkorcsolya, mert a kelt kalács szivacsként szívja fel a sört, a tetején lévő zsíros finomságok síkosítják a torkot a következő sör számára.
Ez néhány hideg sörrel tálalva kész Valantin napi ajándék. :-)

Olvasgassunk!

Most, a még makacsul kitartó téli napok alatt lehetséges! Úgyis ez az olvasgatás egy gyöngyörgettt téma volt még a nyáron, pontosan az ilyen téli napokra, s idáig még nemigen szedtük elő.
Amit most előböngésztem, azzal lehet, hogy már találkoztatok. Ez a könyv ugyanis – a Magyar Házi Gazdasszony – az 1820-as kiadás 1987-es újranyomása. Tartalmának régisége ellenére brilliáns kis könyv.
N. Nagyváthy Jánost, tekintetes nemes Szala Vár Megye táblabíróját én nem a Werbőczi Hármaskönyvében a sarkalatos nemesi jogokat böngésző, netán mulatozó, pocakos-sujtásos kabátos uraságnak látom, akit nem köt le az ítélkezés, és ennek okán nőnevelő kioktatást tart. Nem, ennél sokkal szimpatikusabbnak tűnik számomra: egy olyan ember, akit a való élet dolgai érdeklik. Nagyra becsüli a kétkezi, teremtő munkát, és felismeri, hogy azt a sziszifuszi, állandóan újratermelődő ramaty munkakupacot, amit háztartásnak neveznek, értelmesen megszervezve könnyebb lehet az „Asszonyságok” élete. (Az „Asszonyságok” megnevezés mindig nagybetűvel szerepel a könyvben!) Nagyon eredeti figurának tűnik, egy reformkori nőbarát személyiségnek.
Sok háztartási tanácsa most, az atomkorban is abszolút helytálló. Ez különösen igaz „A kerti zöldségekről” szóló fejezetre. Az alább idézett dolgokat ugyanis a modern kemikáliák megszületése előtt próbálták ki szorgos kezek. Így ez jó lecke a kert optimális kihasználásából, a talaj erejének fenntartásáról, a zöldségnevelgetésről- és tárolásról. Ez a fejezet igen hosszú, és ha érdekel titeket, boldogan osztom meg veletek. Úgy gondolom, itt nem a mazsolázás a legjobb, hanem a számunkra érdekes részeket egyenként nézem végig. Fotókat nem csatolok, mert egyfelől a huszonhárom évvel ezelőtti kiadás olyan rongyos és koszos (szégyen, gyalázat, de az olvasástól van!), mint egy százéves könyv, másfelől meg a reprint kiadás a régi nyomdai technika modernizált változatával készült, és igen nehezen olvasható. (A furcsa szófordulatok nem helyesírási hibák!)Akinek kedve telik abban, hogy a nyelvújítás előtti magyar nyelv ízes fordulatain csemegézzen -mint nekem-, azzak ez a könyv a használhatóságán túl igazi ínyesfalat.
Érdekessége a kötetnek, hogy mivel egy jogászember írta, a könyv egyes részei– mint a jogszabályok – szakaszokra, paragrafusokra, alpontokra bomlanak. A szövegben a névszók, egyes szavak nagybetűvel vannak szedve, ez gondolom, afféle germanizmus. Mégis jó hazafi ez amagyar nemesúr, mert az előszóban leszögezi:
"A’ mi ezen Könyvben van, az meg van több Asszonyságok által ’s magam házánál többször próbálva, és nagy részben Magyar Asszonyságok fogásai. A Germershausen Hausmutterje nagy részben nem a’ honnyi Gazdasszonyok számára van készítve. A’ Magyar idetartozó Írókban pedig sem Egész, se szoros megválogatás;é s hazai fogás még-inkább nem találtatik.”… „E’ szerint az én Hazámbeli Asszonyságoknak is van mivel büszkélkedni, Van nekik kirekesztőleg tulajdon, van köz, van oly fogások is, a’mellyet más Országbeli Asszonyságoktól tanúltak, rámára vontak, és meg is javítottak.”

Most pedig nézzük meg, mi történik a „Magyar Szépnem Gazdasszonyságának” kertjében- részletenként! Először általános kerti tanácsokat kapunk, ezek is igen jók.

"XV. Szakasz.
A Kerti Zöldségekről
§.134.

A’ Kerti, vagy Konyhazöldségek öt Rendre oszlanak közönségesen: Az
I.-ső Rendet teszik azok, a’mellyeknek Leveleiket használjuk; és ide tartozik a’Nyári, és Télisaláta; Káposzta nemek, Spárga, Sóska, Spinát ’sa’t.
II. A’ mellyek gyökerekkel, répájokkal, és hagymájokkal táplálnak; mint a’Sárga, Tzukor, Kerék, és Veresrépa, Retek, Veres, és Fokhagyma, Pástinák, Petrezselem, Zeller ’sa’t.
III. Azok, a’mellyek virágjokért termesztetnek: mint a Kauliflora vagy Kárfiól, és jóféle Sáfrány.
IV. A’ mellyeknek használhátó magjaik vagynak mint a’ Borsó, Bab, Coriandrom, Mustár, Mák.
V. Azok, a’ mellyek gyümöltsöt teremnek, mint a’ Dinnye, Ugorka, Eper ’s’at. Ezek közzűl tsak a’ szükségesebbekre adok némelly közönséges, és különös Jegyzéseket.

§. 135.

Általjában a’ zöldség termesztéshez megkivántatik hogy
1.A’ Kert késő összel, korán tavasszal, és harmadszor mindenféle vetés előtt felásassék.
2.A’ Kert hat táblákra szakasztatván, minden ősszel legalább egy tábla, sőt ha telik, és a’ főld sovány, vagy igen agyagos, kettő megtrágyáztassék.
3. Éretlen Zsiros trágyával soha se kel trágyázni: mert az kevesebbet használ, és többet árt, ’sa’ férget szaporítja. A’két három esztendeig hevert, és minden Ősszel és Tavasszal apróra vágott porganaj legjobb, és ezt egy tenyér vastagán, sőt bővebbenis lehet teríteni. A friss tikganaj tsak a gazt szaporítja: de ha tovább hever, és apróra vágatik igen jó. A Forgáts trágya általjában kertben nem jó; és ha tsak egészen földé nem vált: bizonyosan hangya fészek, és nem kövérit.
4. Ha a’ kert régi, a’ trágyázás semmitse használ. Azértis az illyen kerteket az erdőkből, ’s másonnan gyepfőldel kel 8-12 iznyi vastagon, trágya helyett megteríteni, és egy idén ötször hatszor felásni, hogy a’ gaztól megtisztúljon. Ha az illy föld sovány, meg kel porganajjal keverni.
5.Ha gyepföldet nem bír a’ gazdasszony behordatni, és kertje a’ régiség, vagy kövérség miatt nem akar teremni: fel kel azt legalább két láb méllyen ásni összel; és porganajjal vastagon megkeverni. Az ilyen alórul felforgatott, és megtrágyázott főld ismét sok esztendeig fog teremni. A’melly Kertben a foghagyma kipállik: jele, hogy az igen kövér.
6.Általjában a sürüvetés, vagy ültetés, a’ Kertekben nem jó.
7. Jó magot vagy Hazabeli Kertészektől: vagy a’ Pesti, Pozsonyi, és Bétsi Bóltosoktol kel venni, és nem a’ Szomszédoktól kérni, vagy a’ Házalloktól vásárolni.”

( A következő bejegyzés ebben a témában a leveles zöldségekkel fog folytatódni.)

Február első hete van…

…de a tél keményen tartja markában az egész világot. Vigasz, hogy másfél órával később sötétedik, és reggel is jóval korábban világosodik, mint pár hete.
Mivel nem bírtam elviselni, hogy tesóm már bepalántázott, illetve anyuci is megjegyzést tett „lemaradásunkra”, előkotortam az alátéteket, a ládákat, a spricniben már poshad a víz a locsoláshoz. Mindent kisúroltam, előkészítettem, és egy kis kerti földet is kapartam össze a szántásból. Holnap megveszünk száz liter virágföldet – huszonöt palántásedényt kell az elkövetkezendőkben betöltenem, ehhez sok föld kell. A palántásedények olyan másfél liter űrtartalmúak darabonként.
Indulásként hagymafélék, zeller, rozmaring és az a bizonyos Rügen szamóca fog a ládikókba kerülni, aztán fokozatosan a többi, amit majd az elkövetkezendő hetekben sorra leírok.
Még találtunk otthon egy csomó magmaradékot tavalyról, ezért szisztematikus listát állítottunk össze arról – talán ez már a végleges – hogy mi kell. Előkotortuk a házilag szedett magokat is, a többféle babot, virágmagokat, a házilag szedett koktélparadicsom-magot. Kibeleztem egy chilipaprikát is magkinyerés okán, ami cefetül csípte a kis kacsómat. Lemostam, utána némi könyörgésre kentem Nyunyinak egy fél karéj nutellás kenyeret. Két perc múlva jön vissza a kisded reklamálva: „Anyuci, nagyon rossz a nutis kenyér! Csípős!”
A héten ellátogattam az egyik kedvenc vetőmagboltba, és hát persze megint vettem egy csomó mindent. Először is madáreleséget, aztán kápiát. Vettem rövid tenyészidejű (tavaszi) étkezési mákot, és hagymamag-féléket, palántanevelésre, aztán franciaretket, tavaszi-őszi adagot, ez hat tasak.
Most már kevesebb időt töltöttem az etető mellett, mert jól megfáztam leselkedés közben, pedig barlangi medve méreteket öltöttem fel az amúgy sem nádszál alkatomra felhuzigált töméntelen mennyiségű harisnya, bélelt farmer, vadászkabát, sál stb… miatt.
A verekedő rigók miatt szétraktam az etetőket, több helyre tettem ki almát, és cinkegolyókat is vettem. Azt hiszem, ilyen cinkegolyó-félét házilag is gyárthatnék, mivel elég sok sótlan disznózsír van otthon, ami általunk nem fogy, viszont az etetőből natúran nemigen eszik ki a kismadarak.

A télire felfordított kerti hordón madáritatót rendeztem be, csak egy ujjnyi vízzel, hogy nehogy elkezdjenek benne fürödni a kis csacsi csipogók. Csak egy nagy virágalátét volt az egész szerkezet, de valami kapaszkodó-félét vagy állókát is akartam beletenni, hogy ne zúgjanak bele a madarak a víz közepébe, ha éppen onnan akarnak inni. Tisztára mosott kőre gondoltam, aztán végül egy levált csákányfejet tettem bele, minden más tárgy makacsul odafagyott a földhöz. Az itatónak azonnal sikere lett.

A jövő hét a magvetéseké lesz, de azért az etetőt is kuksizom, hátha előkerül valami eddig ismeretlen madárka. Hamarosan élesben is jönnek a feladatok. Igazság szerint már várjuk is, pont tegnapelőtt sóhajtott fel anyuci: „Istenem, legalább gereblyézni lehetne, meg lehet őrülni már a lakásban!” Való igaz, egy idő után az olvasgatás, a főzés és akármi más is rémesen unalmas tud lenni. És ráadásul lelkifurdalással tölt el, hogy milyen lusta vagyok, csak olvasgatok… Ezt némileg enyhíti, hogy farsangi jelmezt gyártok már napok óta Nyunyinak, de az igazi csillapítószert csak a föld, csírák, rügyek,virágok látványa adja majd!

Katusnak szeretettel!

Ma reggel észrevettem, hogy újabb olvasó csatlakozott hozzánk, Katust is szeretettel üdvözöljük nyári hangulattal, hajnalkával és muskátlival.

Feketerigó

A változatosság kedvéért most először Frieder Sauer: Szárazföldi madarak című kötete mesél a feketerigóról, utána én.
„Jegyei: a hím koromfekete, a csőre narancssárga, a tojó felül sötétbarna, alul világosabb. Ilyenek az őszi vedlésig a fiatalok is, de gyengén pettyezettek.
Élőhelye: nyirkosabb lombos és tűlevelű erdők, parkok, városok, kertek. Az erdei feketerigó félénk, már messziről felriad, a városban élők, bár minden újszerű dologgal szemben óvatosak és gyanakvóak, az emberek és a járművek közvetlen közelében is mozognak. A talajon többnyire ugrálnak, időnként meg-megállva futnak is. Ha izgatottak, hosszú farkukat felmeresztik, míg a gyepen velük keresgélő seregélyek szinte megállás nélkül, egyenes tartással szaladgálnak. A városi fekete rigók közt gyakori a részleges albínó, több-kevesebb fehér tollal, de ritkán teljesen fehér, piros szemű (albínó) példányok is előfordulnak.
Szaporodása: a hímek az enyhébb napokon már a tél második felében énekelnek. Eleinte csak halkan, szinte önmaguknak dúdolgatnak, márciustól azonban már hangosan flótázó énekükben gyönyörködhetünk. Ha a feketerigó nem lenne olyan gyakori madár, biztosan sokkal nagyobb gyönyörűséggel hallgatnánk, és talán akadnának olyanok is, akik az európai énekesek sorában a fülemüle elé helyeznék. A feketerigó éneke igazán szép, dallamos, harmonikus, sok fuvolahanggal. A madarak ivarmirigyeinek működését a hosszabbodó nappalok befolyásolják. Így történhet, hogy az örökké világos nagyvárosokban, az általában természetellenes emberi tevékenység furcsa következményeként, néha a téli éjszakákon is hangosan éneklő fekete rigókat hallhatunk. A hímek egyébként legszorgalmasabban a csendes esőben, valamint a hajnali és alkonyati órákban énekelnek.
A költési időben a pár nem tűri meg revírjében a szomszédokat. Ha valamelyik mégis áttéved a határon, csőrrel és karmokkal esnek neki. A verekedő hímek néha annyira megfeledkeznek mindenről, hogy akár kézzel meg lehet fogni őket. Előfordult már, hogy egy váratlanul felbukkant héja mindkettőt magával vitte. A feketerigó a téli etetőn is harcias madár, igyekszik uralkodni a többieken. Néha a végkimerülésig verekszik saját tükörképével egy autóablaknál vagy a kerék fényes dísztárcsája előtt.
Mély fészkét a tojó először sárral béleli, erre gyökereket és növényi szárakat hord. Előfordult már, hogy a naponta öntözött cserépből hordta a nedves földet, a tulajdonos nem kis meglepetésére. A fészek többnyire alacsonyan és gyakran tejesen nyíltan épül fiatal fenyő ágai közt, erkélyen, virágláda mellett, kerti házak teteje alatt vagy az eresz szögletében. Többnyire csak a tojó kotlik, a hím ritkán váltja. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és ugyanennyi idő alatt el is hagyják a fészket. Ekkor még alig tudnak repülni, a bokrok alatt bujkálnak, szüleik még körülbelül két hétig etetik őket.
Tápláléka: más rigófajokhoz hasonlóan főképpen földigilisztákat fogyaszt. A gyepen vagy az avarban keresgélve olyan ügyesen húzza ki őket a földből, hogy nem szakadnak ketté. Gyümölcsérés idején cseresznyét, szőlőt is eszik, amivel gyakran magára haragítja a kerttulajdonosokat. A feketerigó hazánkban védett, tehát ilyen esetekben is csak riasztani szabad, elpusztítani tilos! A földi epret vagy a szőlőtőkéket hálóval lehet letakarni.
A városi fekete rigók viselkedése alaposan megváltozott. Vannak hímek, amelyek soha nem énekelnek, mások nem vesznek részt a fiókák etetésében, akadnak párok, amelyek már télen költeni kezdenek.
Akinek fekete rigó fészkel a kertjében, türelemmel és földigilisztákkal odáig viheti, hogy a madár hívásra megjelenik, és kézből veszi el a csemegét.
A közép-európai fekete rigók régebben mindig elvonultak, de amikor a városokba költöztek, mind többen állandó madarakká váltak. Az erdei és városi állományok viselkedésbeli és egyéb különbségeit azóta is sokan vizsgálják. ”
A rigóknak eleinte nagyon örültem. Boldogult egyetemistakoromban ugyanis „saját rigóm” volt, egy nagyon édes kismadár. Egy félig-meddig zöldövezetben levő lakásban voltunk albérletben, ahol nagy erkélye volt az egyik szobának. Enyhe tél lévén, spejz híján ott tartottuk a krumplit, almát. Egy téli napon éppen a padlószőnyegen ücsörögve magoltam egy vizsgára amikor furcsa zajra lettem figyelmes az erkély irányából. Kicsit meg is ijedtem, mert pár héttel azelőtt a Győr, Kossuth utcai ifjúság oszlopos tagjai felmásztak az első emeleti erkélyre, és vitték a kitett edzőcipőt, kiteregetett tangabugyit és egyebeket. (A krumplit nem.) Szóval, hallottam a motoszkálás-szerű zajt, ami ha mozdultam, abbamaradt, később újrakezdődött. Végül a függöny hézagán megláttam a zajforrást: egy feketerigó-lányt, aki az almát ette. Nagyon megörültünk a kismadárnak, és ezután rendszeresen etetni kezdtük a kis Julit. (Ez lett a neve. ) Közben eltelt egypár hét, és Juli nyomtalanul eltűnt. Igen szomorúak voltunk, de Juli egyszer csak újra megjelent. Mellette féltékeny pasija. Mint kiderült, a ház előtti óriási sombokorban tanyáztak, sőt fészket is raktak! Juli családanya lett, szorgosan szedte a kicsiknek a gilisztákat, de az almát is jó néven vette. Így ment ez a nyári szemeszter végéig, utána szétváltak útjaink, és a következő télen Juli már nem jelentkezett. Biztos máshol vert tanyát. Szóval nekem a feketerigóról az édes kismadár, a csodás dal és a tátogó fiókák jutottak eszembe, és boldogság töltött el a láttukra. Aztán csúnyán csalódnom kellett, mert az eddig öt madárral az etető rémei érkeztek meg.
Eleinte csak egy szaladgált az etetők alatt, majd hárman lettek- két hím és egy nőstény - de aztán megjött a „macsó csávó”, egy, a többinél nagyobb feketerigó. Itt véget ért a békesség. A rigók bevették magukat a tyúkólba (!), ott a tyúkok moslékjából is csipednek, és utána a többi madárhoz képest jóllakva mennek az etetőre. Pontosabban az etető alá, ott keresgélnek.

Tánc a hóban:

Általában ők jönnek elő elsőként, utánuk merészkedik a többi madár. Az etető alatt mindig csak egyetlen rigó fér el, a menő gyerek – ha a többi rigó odamerészkedik, menthetetlenül megvagdalja őket a csőrével. Pedig van a földön búza, napraforgó, diódarabok, és a tyúkudarban bőven étel-és zöldségmaradék.Ez éppen egy ritka pillanat: a jobb oldali a vérmes, a bal pedig a félős. Fél perccel később már verekedtek.Más madarakat is kegyetlenül félrehajt. Az egyetlen rigólánnyal más a helyzet: őt eltűri, de valószínűleg tobzódó gerjedelmeket kelt benne, mert szegény kis barna madár nem győz menekülni előle. Úgy veszem észre, nem vevő a buzgó udvarlásra. Pedig ez a menőző vigéc mindennel bepróbálkozik, hogy a nőci engedjen neki.
Az állandó marakodásnak az lett a vége, hogy az almák a cseresznyefa ágaira vannak felszúrva (ez a kedvencük), a cinkegolyók és a nagyetető változatlanul a körtefán, az etetős palack meg az almafán lóg. Elkülönítettem a madarakat, hogy mindenki nyugodtan falatozhasson és ihasson. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezek a fekete apróságok ilyen harciasak.
Egyvalamiért azonban mindezen bűnük meg van bocsátva: ez a daluk. Ilyenkor már kiülnek a fűzfa tetejére, s egy-egy strófa elhangzik, különösen ha kicsit melegebben süt a nap (vagyis hát olyan 0 fok körül van a hőmérséklet). Remélem, megfészkelnek majd valahol a környéken, s a késő tavaszi estéken gyönyörködhetünk a szép dalban, ami majd a nyíló orgonák, jezsámen és labdarózsa közül fog felhangzani!

Huszonötödik olvasónk,

fa(Edit) is megérkezett, szeretettel üdvözöljük ezzel a buzgón iszogató kis cinegével!

Zöldikék

Etetőmre nagy számmal jönnek ezek a kis madarak. Félénkek, a sűrű ágak közt bujkálnak, csak jellegzetes hangjuk árulja el, közelednek. Hogy mifélék, Schmidt Egon Madárlexikonja írja le:
„Zöldike (Carduelis chloris). A kertekből és a téli etetőről jól ismert, vaskos csőrű, a kanárira emlékezető madár. Hossza 14,5 cm. A hím felül szürkével árnyalt sötétzöld, farcsíkja, felső farkfedői és egész alsóteste sárgászöld, a hasoldal és az alsó farkfedők színei a legélénkebbek. Kézevezőinek külső zászlaja élénk sárga, ez a csukott szárnyon hosszúkás tükör formájában jelentkezik, karevezői sötét szürkésbarnák. Farka kimetszett, a középső tollak barnásfeketék, a többinek tövi része sárga. A tojó a hímhez hasonló, de felül barnás alapon hosszanti csíkokkal mintázott, farcsíkja zöldessárga, szárnyán, farkán és alsótestén a sárga szín jóval halványabb, mint a hímnél. A fiatalok barnássárgák, felül és alul barnásfekete szárfoltokkal mintázottak. A hím éneke rövid hangokkal, trillákkal tarkált, egyes öreg példányok a kanárival vetekedhetnének. Rendszeresen utánoznak, nagyon gyakran az erdei pinty, a csuszka vagy a fekete rigó énekéből vesznek át rövid részleteket. Jellemző a hím nyújtott, betűkkel nehezen visszaadható, a madarászok által „zsírozásnak” nevezett, „zsííííír” hangja. Gyakran nászrepül, ilyenkor énekelve, a denevérekre emlékeztetően szárnyalva kering a revír felett. Hívogatója „gik-gik”, ezeket a hangokat is gyakran belekeveri az énekébe. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkel, hazánkban is gyakori madár. Ligetes erdőkben, parkokban, kertekben, öreg temetőkben, a folyókat kísérő ártéri erdőkben, szőlőhegyeken, gyümölcsösökben találkozhatunk vele. A hazai állomány nagy része ősszel Dél-Európába vonul, a többi itthon telel, hozzájuk északabbról érkező zöldikék csapódnak.
A párok évente kétszer, áprilisban és nyár folyamán költenek. Enyhe időben a hímek már tél végén énekelnek, a párok az ilyenkor még csapatban járó madarak között alakulnak ki. A hím keresi a fészekhelyet, fűszálakat nyújt át a tojónak, vagy a fészekanyagot a csőrében tartva, félhangos „dididididi” hangokkal csalogatja párját a kiszemelt helyre. Az első költésre többnyire tűlevelű fát vagy bokrot választanak, néha fatörzsre futó repkény közt találnak alkalmas helyet a fészek számára. A tojó egyedül épít a hím énekelve követi. A fészek anyaga moha, növényi szálak, gyökerek, száraz levelek, vékony gallyacskák, a csészét finom gyökér-és fűszálakkal, szőrrel, tollakkal béleli. A többnyire 5, piszkosfehér alapon mintázott tojás mérete 20X15 mm. Csak a tojó kotlik, a hím eteti. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, a tojáshéjakat a tojó elviszi vagy kidobálja a fészekből. Az első napokban sokat melengeti a kicsinyeket, később már mindkét szülő etet. A begyükben tárolt, nyállal kevert felpuhult magokat és zöld növényi részeket visszaöklendezik, és a nyelvük segítségével nyomják a fiókák torkába. Az elő 9-10 napon tisztán tartják a fészket, az ürüléket elnyelik vagy elviszik, később azonban a fiatalok már etetésen kívül is ürítenek, és a fekete-fehér csomócskák többnyire a fészek szélén maradnak. 14-17 naposan repülnek ki, előtte egy-két nappal már a fészek peremén üldögélnek. Ha a tojó már a második költéshez készülődik, a hím vezeti és eteti őket. Körülbelül két hétig maradnak együtt, de ha az öreg madarak nem kezdenek újabb költésbe, a család akár szeptemberig összetarthat.
A zöldike szinte kizárólag növényi eredetű táplálékkal él, mindenekelőtt különböző magokat fogyaszt. A rokon fajokhoz hasonlóan rendszerint többedmagával keresgél. Főként gyommagvakat eszik, rovartápláléka elenyésző. Télen rendszeresen látogatja az etetőket, a napraforgószemeket erős csőrével szétmorzsolja, a héjdarabkákat oldalt kiköpködi. Hazánkban védett."
Ez a kis szemelvény mindent elmond, én csak annyit tudok hozzáfűzni, mit művel az etetőn. Először is: igen félénk: ha valaki az etetőhöz közelít, már el is röppen. Az etetés megkezdése után már az első napokban jöttek, de rejtőzve. A kis csapat a szomszéd eperfájáról érkezik az etetővel szemközti orgonabokorba, és onnan óvakodnak elő, gyakran verebekkel együtt. Közeledésüket viszont az a jellegzetes „zsíííír” hang mindig elárulja. Leginkább a földön keresgélnek, kis csapatuk így is mindig együtt marad. A zöldikelányok nem feltűnőek, sárga szárnycsíkjuk alapján azonban jól meg lehet különböztetni őket a hasonló, egyszerűbb tollú kis madaraktól.Egy - egy vagányabb hím felszáll, kutat a magok közt, ott vigéckedik a magasban, lehet, hogy villog a csajoknak? Más madárfajtákkal együtt is kiül az etetőre, de tolakodásban, vagdalkozásban sose vesz részt. A hím igen feltűnő, Nyunyi el is nevezte „aranymadárnak”. Van még egy sárga madárka az etetőn, ez a citromsármány. Színük igen hasonló, de a küllemük egész más.
Itt tűrhetően meg lehet őket különböztetni: a bal felső sarokban a zöldike, jobbra hátul a citromsármány. (Sajnos a képek nem lettek olyan élesek, mint szerettem volna, mert igen félősek a drágáim, és csak messziről tudtam fényképezni.) Valahol azt hallottam, hogy a zöldike a veréb után a leggyakoribb kismadár Magyarországon. Ehhez képest túl sokszor nem láttam, biztos elbujkálgat a fákon, növények közt. Öröm, hogy az etetőn találkozhattam vele, és megismerhettem közelebbről, mert így máskor, ha hallom a hangját, vagy meglátom valahol, rögtön tudni fogom, ki ő. És eszembe jut: jövő télen tali, kismadaram, nálunk az etetőn!