Állatkerti történet – második fejezet.

Mivel Hédi kérte, ezért a két héttel ezelőtti prágai állatkerti sétánk – vagy inkább teljesítménytúránk: mert szerintem gyalogoltunk olyan 15 kilométert biztosan – további leírását folytatom, talán érdekli valamelyikőtöket továbbra is.

... A hüllők és majmok megszemlélése után kijutottunk a szabadba, egyenesen a szavannai állatok területénél. Ez a rész nagyjából üres volt, hiszen a füves pusztalakók tetemes részének a csehországi tél túl hideg, fűtött telelőjükben tartózkodtak. Azért volt pár kivétel, például a zebrák, amiket egészen meghökkentő volt a hóban keresgélve látni. Biztos lesújtó véleménnyel lehettek a sok lődörgő látogatótól, mert mindegyik csak az ülepét volt hajlandó felénk mutogatni.

Ez pedig a ritka addax. Lóantilopféle- tudtam meg. Szavannai állat létük ellenére ezek is meglepően jól tűrték a hideget.

Ez egy muntyákszarvas. Már korábban is láttam, és akkor is azt hittem, hogy ez az édes kicsi Bambi egy kisgida. Itt azonban megkaphattam a felvilágosítást: ez egy felnőtt szarvastehén.

Ezen a területen volt még nandu,

emu,

– utóbbi a pávákkal volt kénytelen a lakóhelyén osztozni –,

és egy rém ronda, koszlott hiéna, ami ráadásul nem is igen engedte lefotóztatni magát.

Utána a hideg égöv élővilága következett. Na, ez az egyik kedvencem… Bemelegítésnek kapásból a farkasokkal kezdődött.

Még sose láttam farkast; ijesztő, hatalmas állatok, de egyben gyönyörűek is. Óriási területe van ennek a kis csordának. Itt a kerítés tényleg dupla szögesdrótból készült, és több rejtett „kukkolóhely” is van paddal, sőt kávéautomatával, ahonnan meg lehet figyelni őket.

Aztán a kedvenceim, a baglyok. Ezeket madárháló mögül lehet nézegetni. Ezért a képeken sokszor látszik a háló.

Uráli bagoly:

Szakállas bagoly ez a bagolykarakter az igazán megfelelő a Harry Potter-jellegű filmekhez, egészen ijesztő:

Hóbagoly tojó, a "férj" tiszta fehér volt, alig lehetett a hóban észrevenni; a "nej" tarkább:

Engem a baglyok titokzatos életükkel valahogy vonzanak, alig bírtam tőlük elszabadulni. Olyanok, mint valamilyen titokzatos világ ismeretlen követei. Eddig már többféle bagoly hangját hallottam, de megpillantani csak állatkertben sikerült őket.

Volt itt egy Przewalski-vadló is, de nevére rácáfolt: egyáltalán nem tűnt vadnak, mert amikor megálltunk megnézni, rögtön odajött, gondolom egy kis nyalánkságot kunyerált volna.

Aztán az igazi sarkvidék: két tündéri, játszó jegesmedve,

Mókás pápaszemes pingvinek:

És az elmaradhatatlan fóka.

A fókát szerintem idomították is valamivel, mert a tavacskájának a partján, ahol élt, karikák, labdák voltak készenlétben. A pingvineket éppen ebédeltették. Ezeknek az állatoknak a kifutója (vagy inkább kiúszója?) egészen fantasztikusan van kiépítve: van egy rész, ahol a szabadból, normál magasságból, van egy rész, ahol kvázi galériából, és egy harmadik terület, ahonnan szigetelt üvegen át, a víz szintje alól nézhettük az állatokat. (A pingvint innen fényképeztem le, a fókát a galériáról.) Le a kalappal az építész előtt.

Utána tavacskák jöttek, számtalan vízimadárral.

Láttunk japán darvakat:

Volt egy igen mérges-forma gödény,

szegény meglehetősen randán hatott a csodás színű flamingók mellett.

Állítólag a flamingók attól ilyen rózsások, hogy valami olyan - féle rákocskákat is megesznek, amitől a tolluk elszíneződik. Úgy tűnik, itt ezt megkapják, mert volt köztük olyan színű is, amelyet még állaton nem láttam ilyen mennyiségben. Isten bizony mintha műanyagból lenne…

Voltak vadludak, amiket eddig csak a magasban szállva, vagy Lébény mellett a szántókon a messzeségben legelve láttam, közelről sose.

Voltak cigányrécék és vízicsibék is, utóbbiak az egész állatkert minden vizén felbukkantak, viccesen kutyagoltak a bokrok közt, ide-oda szaladgáltak, úszkáltak, szürcsöltek.

Természetesen rengeteg tőkés réce és szárcsa is ott tanyázott a tavakon.

Volt egy nagyon vicces eszközzel felszerelt asztalka is: ki lehetett próbálni, hogyan boldogulnánk kanalasgém-és szürkegém – csőrrel. Hát persze hogy nem hagytuk ki…

Aztán két zártabb, hatalmas üvegkalitka: az egyikben papucscsőrű madár pózol,

a másikból pedig – szinte az ablakhoz ragadva – les ki ijesztő tekintettel a kazuár.

Volt itt egy hatalmas, nyitott madáretető, ahol a bámészkodó jónép volt a ketrecben, felülről és a fák közül pedig sorra érkeztek szabadon az erdők-mezők égi madarai.

Tengelic, fenyőrigó, zöldikék és verebek egy kupacon:

És itt láttam meg az állatkert szerintem legritkább állatát: egy fehér színű, albínó zöldikét, amelynek csak a szárnycsíkja volt sárga.

Aztán a mesterséges tavacskák végetértek, a hegyek élővilága jött. Az állatkert területe sziklás-dombos helyen fekszik, ezt kihasználva alakították ki ezeknek az állatoknak az élőhelyét, valami emberfeletti munkával. Az ember feje fölött vagy harminc méter magason röpdében szerelmeskedtek egymással a parlagi sasok, és még magasabban sütkéreztek fenn kőszáli kecskék,

és berber makákók.

Nagyon helyes volt egy növendék kecske, akinek éppen nőni a szarva. Viszketett neki, és mindenhova dörgölte a fejét, még saját apja oldalát is dukszolta.

Élt itt muflon,

és óriás rétisas is, hatalmas, gyönyörű madár.

Ez pedig egy tollászkodó, igazán megnyerő külsejű barátkeselyű.

Miután kellően kifagytunk, az éjszakai állatok elhelyezésére berendezett épületbe keveredtünk. Ez a rész gyenge idegzetűeknek nem való, mert van olyan denevérröpde, amely félig nyitott, így a gyümölcsevő denevérek egy része - az éjszakai hangulatot fokozandó – szabadon röpköd. Mivel az épület belvilága nem valami magas, közvetlenül az ember feje felett csapongnak. És ez csak a felvezetés, mert igazán „cuki” állatok vannak itt. Például ezek a kedves kis csótányfélék.

Egérrajongóknak:

Csíkos fűegerek: ezek üveg mögül kifejezetten édesek, de nem értékelném, ha ilyenek zörömbölnének a lakásban.

Nílusi pásztásegerek: viccesen néztek ki, mert egymás hegyén-hátán csüngve aludtak, az éjszakai megvilágítási mód dacára.

Török tüskésegerek:

Repülőkutyák:

Volt itt még néhány éjszakai rókafaj: ez a kis kedves:

És a lapátfülű róka, amely éppen felpillantott álmából, és már aludt is tovább, párjához szorosan hozzábújva.

Kívül volt a kuckója a tarajos sülnek, de az csak a tüskéit mutatta felénk.

Aztán a nagymacskafélék nyári kifutójához értünk, ide üvegen át lehetett belesni. A kifutók egyik fele zárt épületbe torkollott, de a fákkal beültetett udvari rész még a meleg égövi ragadozóféléknél is nyitva volt, hogy kedvükre kijöhessenek levegözni. Elvileg volt itt karakál, hiúz, jaguár, gepárd, jaguarundi, de azok a fedett épületben elbújtak. Csak a karakál rohangászott ide-oda, és az oroszlánék feküdtek ki sütkérezni.

Úgy tűnik, hogy nemigen zavarta őket a hideg, mert a drótkerítésen kívül vizesárok is elválasztotta őket a nézelődőktől. A mély és meredek betonfalú vizesárokból a fagyra tekintettel le lett engedve a víz, és belepte a hó. A hóban jól látszottak az oroszlánnyomok, és az is, hogy az egyikük sikerrel csúszott le gatyaféken az árokba, ahonnan csak kínkeservvel mászott vissza.

Nem bujkált a tigris.

És a gyönyörű ködfoltos párduc sem

És egy másik, nagyon szép macskaféle, aminek a nevét magamtól is meg tudtam jegyezni: kočka rybářská, vagyis magyarul: halászmacska. Fejét a vascsőre hajtva szendergett a jó melegben.

Végül elvetődtünk a vastagbőrűekhez. Eléggé kicsi teleltetőhelyükön voltak. Az épületben két víziló,

egy tapír,

hím és nőstény indiai elefánt volt.

Pont most épül számukra a kiváló új kifutó, de addig szegényeknek valahogy el kell viselniük egymást a szűk helyen.

Végül már vészesen közeledett a záróra, így az utolsó negyed órában már csak a bejárat közelében ődöngtünk. Ekkor bukkantunk az elmaradhatatlan állatsimogatóra: kunyeráló kecskék, szökdécselő fekete nyuszik, háziludak,

jak, láma, pulyka, kecske egyvelege,

egymást döfölő törpekecske-gidák.

Egyedül itt lehetett állatot etetni, állatetető automaták voltak, amik ötkoronás bedobásával adták ki a kaját, ezt lehetett az állatok szájába tömni. Tudták is, honnan jön a repeta, mert aki a karámjuk kerítéséhez közelített, azt éktelen mekegéssel lelepték, hogy kunyeráljanak.

Minden állatkertben eléldegél egypár házikedvenc vagy élelmes városi vad, ezeken olyan jókat nevettünk! Volt egy sereg galamb, veréb, vadkacsák, akik háborítatlanul dézsmálhatták a bemutatott állatoknak kirakott kaját, mert az állatkert két maszek macskája nemigen vadászott rájuk: az egyiket a látogatók már jól kihizlalták, ilyen dagadt macskát még sose láttam:

A másik pedig kimozdíthatatlanul aludt a nagyragadozók padlófűtéses épületének fából készült járdája alatt.

Szemfüles szarkából és varjúból is láttunk rengeteget: itt éppen a páva elemózsiájából mennek lopni:

Itt pedig egy erős idegzetű szarka egyenesen a farkasok elől akarta elcsípni az elemózsiát!

Nagyon szép program volt ez az állatkert, és nagyon tanulságos, ajánlhatom mindenkinek.

Egy volt nekem furcsa: hogy az állatkertekben annyira tipikus állatokból, pl: medve, zsiráf, szarvas, őz, bölény, papagájok nem voltak, de ennek az is az oka lehetett, hogy egy nap alatt egyszerűen képtelenség szerintem bejárni ezt a gyönyörű állatkertet, és lehet, hogy meg sem találtuk pl. a madárházat, mert az állatkert hatalmas területen fekszik, ráadásul egyes részeit éppen átépítik. Na meg az, hogy sajnáltuk az öt koronát az állatkert térképére, és össze-vissza tánedliztünk mindenfelé többször is. Rengeteg mindent nem tudtam itt megmutatni, mert nem sikerült jól a kép, vagy olyannyira elméláztam valamelyik állaton, hogy nem fotóztam le, de az is előfordult, hogy nem fértünk oda megnézni. Nagyon sokat tanultam a látogatásból, az állatok latin neveit megjegyezve és később kicsikét utánaolvasva sok újat megtudhattam.

Összességében csak a legjobbat tudom mondani: az idő szép volt, az egész kert makulátlanul tiszta, a semmi szag, rendetlenség, állatkaki, ételmaradék, amit sok helyen a kifutókban más állatkertekben látni. Megközelíthetősége még tömegközlekedéssel is egyszerűnek mondható, még nekem, falusi kislyánynak sem okozott gondot. A látogatóknak bőven rendelkezésre állnak pihenők, italautomaták, patyolat mellékhelyiségek kellő számban. Eldobált szemét sehol, mondjuk a látogatók hozzáállását is minősíti ez-pozitív értelemben. Kis csalódottságot éreztem azonban a távozáskor: ez az egy nap az állatok értelmes megnézéséhez nem elegendő. Ide vissza kell jönni még egyszer! De akkor már a szomszédos növénykertet is megnézzük.

Amit még nagyon eredetinek találtam: az állatkert itt is gyűjtöget az állatok jobb ellátására. Az örökbefogadáson kívül minden egyes állatfajnak saját emeltdíjas telefonszáma van, amelynek felhívásával vagy arra történő SMS-küldéssel is lehet az adott fajt támogatni. Jó, hogy az állatismertető táblákon elolvashattuk, hogy milyen nemzetközi egyezmények és jogszabályok védik az adott fajt, és ha veszélyeztetett, milyen fajmentő programban támogatja az állatkert a megmentést. Csak az idegen nyelvű feliratokat hiányoltam, mert a tájékoztató táblák felén csak cseh és latin nyelven szerepelt az állat faja.

Szóval nagyon szép és jó volt ez a nap. Ha valamelyikőtök arra jár, okvetlen látogasson el oda, ha van rá ideje, biztos vagyok benne, hogy különleges élményben lesz része!

Böjtelő (Februarius) Hava

Nézzük, mik a feladatai ebben a hónapban a Magyar Házi Gazdaszszonynak.

1-0 A’ múlt hónapban elvégezvén a’ Gazdaszszony a’ fonatást, most minden kezeket a’ megpárolásnak és gombolyításnak állítson, hogy a’ Vászon a’ favirágzáskor fejérítőre mehessen.

2-0 Minthogy gyertyánál nehéz, és késedelmes a’ gombolyítás; esténként jobb fonogatni, Kaptzakötéshez, és egyéb házi szükséghez való különbféle tzérnákat; és azokat mig fagyos éjjelek járnak megfejérittetni.

3-0 A’mint a’ Gazdaszszonynak üressége érkezik, szedesse elöl a’ Zsákokat, Ponyvákat, törlő, sütő, és szakasztó ruhákat; a’ roszszakat mustráljaki, a’ hibásakat foldoztassa meg, és szabjon újjakat, s’ bélyegeztesse meg azokat.

4-0 Néha már Februáriusban a’ Ludak, és Tikok tojni kezdenek; ezekre tehát gondnak kel lenni, hogy a tojás a’ fészken megne fagyjon; vagyha nem tojnakis még: de azért a Tik, és Lúdólakat ki kel tisztíttatni, és fészket készíteni mind a’ tojásra, mind az ülésre nem árt: mert most még ráérnek a’ Cselédek.

5-0 Az idején való plánta megok alá is már most meleg ágyakat kell tsináltatni, és a’ hónap végével a’ dohány, és palánta magokat beléjek vetni; a1 mint a’ kinyílás mutatja magát.

6-0 Míg a’ tavaszi szántás elkövetkezne, a’ Gazdát meg kel szépen kérni, hogy a’ kertnek ez, vagy amaz tábláját trágyáztassameg, vágasson vesszőt, és karót, a’ Sövényeket igazíttassa helyre ’s a’ t.

7-0 Néha mér ezen korban a’ föld fagya ki is mégyen; tehát a’ Kertnek azon részét fel kell ásatni, a’ mellybe Pástináka, Mák, Petre’selyem, Vereshagyma, Sárgarépa, és Saláta, mégyen, és bevetni: noha ez ritkaság.

8-0 Már most a 6-8. hetes borjúkat ételre is kel szoktatni, megvakartatni, és a’ fejéshez gondosan hozzá látni: Mind a’ megellett, mind az elletlen teheneket most szükség jobbatska szénával, sarjúval, és elegendő Sóval táplálni, hogy mind erejek, mind tejek megjőjjön.

9-0 Különben a’mi a múlt hónapban a’ 7, 8, 9, 10, 14, 16, 22, 23. ’s a’ t. szám alatt mondatott, többnyire ezen hónapbanis, mind előfordúl; azért azokat munkába vetetni megne felejtkezzék a’ Gazdaszszony.

10-0 Hogy a’ tojások igen kövérek nelégyenek, nem kell a’ tojókat olly gazdagon tartani, mint a’ mult hónapban, a’ mikor gunárzottak.

Újabb sorozat megfogadnivaló, amelyből ránk igazából a tikokra és a kertre vonatkozó részek a tanulságosak. Tikjainkat mi is jobban tartjuk, bár tojni nemigen akartak, egészen addig, amíg nem lett plusz tíz fok. Még mindig be van fagyva a tojókájuk, hiába kapják a moslékot, a búzát-kukoricát, és már valamennyi tyúkhúrt is, ami a kert szegélyében hajt. A hét eleji melegben a kilenc tyúk által termelt napi két tojás rögtön négyre emelkedett.

A plánták alá meleg ágyat nem tsináltattam, viszont a hétfő délutánt azzal töltöttem, hogy vakondtúrásföldet kerítsek a további palántaneveléshez. Mivel az összes vakondtúrás összes földjét kitermeltem már korábban a kertben és az udvarban e célból, Hédiékhez mentem át vakondtúrást keresni. Volt is bőven, de mind cappogósan sáros az olvadó hólétől. Végül a szomszédos kiserdőben tudtam egypár védettebb vakondtúrásból jóféle földet kinyerni, ami aztán a kisikált ládákba ment. A héten lesz rengeteg vetnivalóm, már áznak a magok. Idén megpróbálkozok olyan virágpalántákat nevelni, amik később alkalmasak lesznek a kegyelet virágainak, de itthon a balkonládákba is jók lesznek. Ilyet még sose próbáltam, anyuci biztatott fel. Hiszen ha ennyi másféle palántát képes vagyok nevelni, pont ez ne menne? A virágbolti palánták sokszor botrányosan ócskák és rémesen drágák is, mifelénk tavaly egy szem verbéna ára kétszáz forint körül mozgott. Így idén a virágokra is nagyobb hangsúlyt helyezek, a sírokra való virágokból is többet nevelek. Szárazvirágnak lesz szalmarózsa, sárga és rózsaszínű cickafark (utóbbi évelő tövét már magról kineveltem tavaly), palántának záporvirág, dupla porcsin és verbéna, vágónak őszirózsa, lepkevirág és legényfogó, társításba büdöske, sarkantyúka és körömvirág – utóbbiak csak csínján. Egyszerű falusi virágok ezek, de több lesz belőlük, mint tavaly. Legyen olyan vidám, színes a kert, mint kislány koromban. (Én a virágnevelésen kezdtem meg tanulni a kertészkedést. Már kiskoromban is örültem a kapott virágmagnak, s mivel apukánk egyik jóbarátja egy vetőmagos cégnél dolgozott, néha hozott is ezt-azt. Ezeket a magokat mindig én vettem a gondjaimba, és ennek okán sokkal több virág volt. Aztán idővel „átnyargaltam” a zöldségekre, de mindig nosztalgiával gondoltam a régi kertre, pedig abban sokkal kevesebbféle zöldség volt, mint a maiban.) Most azonban teret kapnak ezek a virágok is, jó részükről magot tudok szedni majd jövőre. Így a téli zöldségek betelepítésén túl tervem még a virágos veteményes.

Vissza a zöldfélékhez. Az elvetett magok nagy része már csírázik, így az összes paradicsom, a hagyma, a bazsalikom. Ül a ládájában és hallgat a perui földicseresznye és a zeller. Minden nap vizslatjuk őket, csíráznak-e már a szemek. A paradicsompalántás ládákat a napokban költöztetem majd a fűtőtest mellől az ablakba, mert már inkább fényre van szükségük, mint melegre. A fűtött hely a paprikáknak van fenntartva. Néhány kép a magoncokról:

Ez lila bazsalikom. A kép két dologról árulkodik: a.) átverés áldozata lettem, mert a lilának vett bazsalikom fele zöld (micsoda tragédia, ugye? J ) b.) mivel Nyunyi ültette, és kicsit belesült a végére a műveletbe, ezért egypár snidlingszál is feltűnt a cserépben.

Ezek pedig a Black Krim paradicsomok.

Más kerti esemény nem történt a héten attól eltekintve, hogy egy csomó pénzt kiadtam megint magokra… Közben pedig a tavasz ígéreteként kinyíltak a hóvirágok, fakad a barka, virágzik a kankalin és egy-két bátor krókusz is kinyitotta a szirmait. Bár még több hideg hét vár ránk, azért remélem, szélsőséges időjárás nem lesz, mint tavaly tél végén, és időben megkezdhetjük a kerti munkálatokat.

Zoologická záhrada

Hédi kívánságára hosszas és vontatott élménybeszámolóba kezdek. Ugyanis állatkertben jártunk, de nem idehaza, hanem a prágaiban. A múlt hétvégén ez is oka volt annak, hogy kimaradt a szokásos blogbejegyzés, de hát a kertész a főszezonban ne kujtorogjon, amikor mindennap kapányi meg öntöznyi köll. Így a télben mentünk nyaralni, s hogy a hangulatot fokozzuk, haverokkal. (Most azt nem akarom fejtegetni, hogy már a rajkai határátkelőnél előkerült laposüvegben a nagyszentjánosi körtepálesz, és a sofőrök kis híján véres könnyeket hullattak az érkezésig, hogy ők nem részesülhettek ebből a földi jóból...)

Prágában szinte teljesen hanyagoltuk a jól ismert turistalátványosságokat, ennek az az oka, hogy már többször jártunk itt, és ezeket nagyjából már kiismertük. Szépek, igen... de mi már az indulás előtt tudtuk, hogy az állatkertbe megyünk. Az útikönyvek a belváros összes műemléki nevezetességét, a legjobb pialelőhelyeket mind-mind felsorolják (hogy utóbbit minek, azt nem tudom, mert aki inni akar, az úgyis feltalálja azokat magától), de az állatkert valahogy két tőmondatban elsikkad a sok egyéb látnivaló felemlegetése közt. Mi is így voltunk vele.

Hét évvel ezelőtt szintén Prágában voltunk, a Károly egyetem kolijában éjszakáztunk. A koli impozáns méretű épület, rengeteg emelettel és poloskával. A sokadik emeletről remek panoráma nyílt a városra - és az állatkertre, aminek a létezéséről addig nem is tudtunk. Akkor megfogadtuk, hogy ha újra eljövünk, műemlék helyett eleven állatokat fogunk nézegetni. Hét év telt el azóta, de a kívánságunk teljesült végül: eljutottunk az állatkertbe.

Magáról az intézményről: hatalmas, állítólag 60 hektáron fekszik, most is bővítik. Kint van a város szélén, dombokon. Nekem úgy tűnt, hogy szinte az emberek vannak ketrecben és az állatok a szabadban, minden állatnak a lehetőségekhez mérten bőséges helye volt. Üvegfal, rács, háló semmivel se több a szükségesnél. Az állatok nem fajonként vannak ketrecbe rekesztve, vagy elkerítve, hanem biotóp szerint vannak csoportosítva: van például tajgai élővilág, tibeti madárvilág, sarkvidék, szumátrai vadon, Közép-Európa madárvilága és még sorolhatnám.

Rengeteg képet készítettem, amiből csak a legérdekesebbeket szeretném feltenni, így is jó sok lesz belőle. A számomra ismeretlen állatoknak a latin nevét feljegyeztem, próbálok linket kapcsolni hozzá, hátha valamelyikőtök többet akar róla megtudni.

Tesóm előrebocsátotta, hogy ő leginkább majmokat és hüllőket akar látni (Nem helyénvaló ízléstelen poént elsütni, hogy a rokonaihoz kívánkozik, hiszen az édestestvérem...). Legyen meg az akarata, kezdjünk a különféle majmokkal.

Mindjárt elsőnek egy fehérkezű gibbonnal.

A szumátrai dzsungel élővilágát bemutató, csodás növényekkel és orchideákkal beültetett épületben ez volt az első állat, amit megláthattunk. Hamarosan volt szerencsénk látni ijesztően hosszú karjait is.

A gorillák egy teljesen különálló épületben voltak, egy egész nagy család, két ezüst hátú hím, több nőstény és egy kis gorillabébi.

Meghökkentően emberiek voltak. A helyükön volt egy üvegablak, amin keresztül valamiféle kiszolgáló helyiségbe lehetett belátni, valószínűleg onnan kapták az elemózsiát. Gondolom, etetés előtti órán lehettünk ott, mert az ablak előtt álló két csökön egymást váltotta az összes majom, fürkészték sorra, mikor hozzák az ennivalót. Tisztára, mint a napközis nyolcadikasok a menza előtt a hatodik óra után.

De mielőtt leültek lesni, nagy mennyiségű forgáccsal kipárnázta mind egytől- egyig az ülepe alatt a tuskót, hogy ne menjen bele a szálka!

Ezen akkorát nevettem! (Azért is forgácsos mindnek a feneke.)

Voltak makákók is, ezek egy része üvegfal mögül volt látható,

más fajták viszont jól bírták a mínusz 3 fok körüli hőmérsékletet, mert kint ücsörögtek a napfényes sziklafalakon.

Az állatok egy része úgy megszokta már a sok nyitott szájjal bambuló turistát, hogy kiült az üvegfalhoz kunyerálni, persze eredménytelenül.

Most pedig két szép, újvilági félmajomfajta, amiket nem sikerült azonosítanom:

Ennek a fajnak a latin neve: Saguinus midas, vagyis aranykezű tamarin. Aranykezük jól látszott, igen érdekes és takaros kis állatnak tűntek, kár hogy alig lehetett a közelükbe férni, annyian nézték őket.

Voltak huszár-és pókmajmok is , de azokról sajnos egészen pocsék képeket tudtam csak készíteni, így azokat fel se rakom.

Most pedig a számtalan hüllőről.

Kígyókból rengeteg nem volt, csak néhány óriáskígyó-féle. A gyíkokból, leguánokból, varánuszokból azonban még életemben ennyit és ilyen nagyokat nem láttam, egyik szebb volt, mint a másik. Nézzük!

Elsőnek ezzel az agámával találkoztunk.

Utána a galléros díszleguánnal ismerkedhettünk meg.

Formás, apró gyíkocskák! Jaj, de édes picikék!-sóhajtoztam...

Aztán jött a feketeleves: a kubai orrszarvú leguán. Ez akkora volt, hogy csak álltam, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy biztos micsoda fenevad lehet, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy salátalevelet eszik.

Legalább ilyen megnyerően néztek ki a gaviálok.

Hihetetlenül érdekes és meghökkentő volt fejmagasságban, oldalnézetben mustrálni a hatalmas, ijesztő fogsort.

Aztán megnyugtatásul egy kisebb páncélos gyíkot láthattunk. Érdekes állat volt a füle melletti pufi gombóccal.

A következő terráriumban szintén egy nagy testű, érdekes hüllő volt, aminek a nevét nem sikerült feljegyeznem. Azonban a jókora terráriuma előtt volt egy pad, ahova jó volt egy kicsit letelepedni, közben nyugodtan szemlélhettük a méretes, robusztus gyíkot.

Egy hirtelen mozdulattal oldalt fordult, így sikerült szemből is lefényképezni megnyerő tekintetét:

Újabb salátaevő "rém": egy hatalmas, másfajta leguán.

Aztán egy még ijesztőbb: szegényt rögtön elneveztem magamban pajornak, hiszen pont olyan, mint egy földből tavasszal kifordult csimasz, csak hát sokkal nagyobb.

Utána egy érdekes esetnek lehettünk szemtanúi a szomszéd helyiségben. Itt aprókorú komodói varánuszok voltak. A kis büdösek olyan félméteresek lehettek. A terráriumuk - ami akkora volt, mint a hálószobánk- tetejét üveg, és azon belül drótháló fedte. A kicsik észrevettek egy nyílást a dróton, ahol kibújhattak az üveglap alá, ott szorongtak.

A gondozójuk megpróbálta kicsalni őket onnan, ami végül csak eleven fehér patkányokkal sikerült. Elképesztő látvány volt számomra, amikor a gyíkok erre a csalogatásra sorra előbújtak, s az még meghökkentőbb, hogy az aránylag kicsi gyíkok milyen hamar benyelték rágás nélkül a hatalmas, kövér patkányokat.

Ez egy Varanus melinus nevű, ijesztően nagy testű, vadul szép hüllő,

aztán végül a gyönyörű színű, és tényleg kecses smaragdvaránuszok.

Még egy varánuszféleség, nagyok, ijesztőek:

és utána levezetésül már teknősbékák következtek.

Például a haiti ékszerteknős.

Hatalmas nagy volt a borneói folyamiteknős.

A legnagyobb óriásteknősök se várattak magukra, láttam már pár állatkertben a rokonaikat, de

ilyen nagyokat még sose.

A hüllőház trópusi melegéből valahogy pont az északi területek és a sarkvidék állataihoz jutottunk... de erről majd legközelebb!

Rendet vágok!

Azt beszélgettük Hédivel, hogy ez így nem mehet tovább... Blogunk házatáján ugyanis eluralkodott a trehányság és rendetlenség. Így most rendet vágunk a házunk táján.

Első pontban említendő, hogy a Liebster Blog díjat Mimimamától és InLandirtól is megkaptuk. És persze egyikünk se foglalkozott vele... Így most továbbítjuk három arra érdemesült bloggernak.

Az egyik mindenképpen Timi kell, hogy legyen, mivel az őáltala termelt karalábé idén engem is nagyobb szabású ültetésre motivált... Remélem, nem haragszol meg rám, kedves Timi, hogy ilyen bugyután fogalmazok, de ez az igazság, idén nekem is lesz Gigant karalábém, már magot is vettem!

A másik díjazott Beatrice, aki a reménytelennek tűnő homokos talajú telkéből szívós munkával és sok-sok humorral egész takaros kertecskét alakított ki, ez díjat érdemel a jól megérdemelt termés mellé!

Harmadszorra: Andi, Csincsilla és Bea 4ever! Kik is lehetnének mások? :-)

Azért, csajok, a díj nem hull a mennyből, tennivalók is fűződnek hozzá! Így:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját akitől kaptad a díjat, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodjál el azon, hogy ki az a 3-5 blog szerzője, akinek a díjat szívesen adnád, linkeld be őket a bejegyzésedben és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Lehetőleg tehetséges kezdő blogokat részesíts előnyben, ne olyanokat jelöljél, akinek több 100 követője van.

A másik trehányság, hogy tizenegy olvasónk maradt köszöntetlenül. Tehát szégyennel telve, de sok szeretettel köszöntjük Elinát, Nórit, Rosingerné Juhász Melit, Kamillát, Bodzát, Juditot, Nyözöt, Irént, FloraKri-t, Sipos Szilvit és Mariannt ezzel a Vltaván úszó éji hattyúval!

Télutói kerti krónika

Már vagy hat hét eltelt azóta, hogy tényleg valamilyen konkrét kerti tevékenységről

írtam. Azonban ez nem így van, bőségesen történtek kerti említenivalók.

Ami számunkra most érdekes lehet, az a telelő zöldségfélék kis birodalma tesóm kertjében. Tavasziasan süt a nap, meleg is van, a maradék hó is elolvadt, és a kert bokáig cappog a ragadós sárban,mintha március volna. A telelő póréból már alig van, mindet kiettük.Némi kukoricaszárral való takarás után gond nélkül bírta a mínusz tíz fok körüli hidegeket is. A kínai kel viszont, aminek a hidegtűrését teszteltem, december derekáig bírta, addig jó párszor ettünk is belőle. Amikor azonban megjött január elején az enyhülés, azonnal tönkrement; gondolom a huzamos hideget még csak-csak elviselte, de az olvadás már sok volt neki, megrothadt. Igaz, nem is teleltethető zöldség, ennél többet nem is vártam tőle.

A leveles és áttelelő kelkáposzták nem mutatnak valami nagy fejlődést, de nem is mentek tönkre a fűrészpor takaró alatt. Elvileg az első meleg tavaszi napsugár hatására az Adventi kelkáposztának fejbe kellene mennie (vagy szállnia? J ) de olyan kis nyeszlettnek tűnik, nem tudom valahogy harsogó zöld, kihízott fejként elképzelni a még apró növényeket. De aztán megint ki tudja, mivé fejlődik?

A hó alól előbukkanó Téli vajfej saláta kis növényei ellentmondásos képet mutatnak annyiban, hogy a később kipalántázott növények gyengék és kicsit rohadozónak tűnnek,

a helybevetettek viszont szép világoszöldek, és szemmel láthatóan nem ártott meg nekik a téli hideg.

A sikersztori a Matador spenót, erről a hideg napok ellenére is szedhettünk valamicskét salinak, bár akadnak rajta fonnyadt, megfagyott levelek. Azt meg tudom, hogy a melegedő tavaszban mekkora levéltömeget képes növelni ez a hidegtűrő paréjrokon. Jó eséllyel fogok így spenótfőzeléket csinálni tojással májusban. Meg Hédi is gyárthat belőle pépecskéket a kis Andrisnak.

A kis telelőkertben van még őszi mák, ami ugyanúgy kuporog a földben, mint novemberben, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Az egyik enyhébb január eleji napon (megint) egy harminc évvel ezelőtti kertészeti szakkönyvet böngésztem, amiben azt írták, hogy az igénytelenebb borsófajták (pl petiborsó) takarás alá, már januárban vethetők. Ez nem hagyott nyugodni, és mivel találtam is egy kis maradék magot, egy kis darabot felástam az akkor épp fagymentes földből, és vetettem bele belőle. Az ágyást fűrészporral leszórtam, és hálóval letakartam hó, varjak, galambok ellen. Most kíváncsian várom, hogy lesz-e ebből valami.

Ugyanígy vetettem már el a tavaszi mákból is, mama mondta, hogy ez gyakorlatilag a hólébe is vethető, és minél korábban vetek, annál kevésbé valószínű, hogy meglepi az „imádott” máktokbarkó. Persze ezt az ágyást is lefedtem egy kicsit, de ide már csak a fűrészpor maradéka jutott.

Ezen az enyhe napon még egy valami igen fontos történt: előkotortam a palántázóládákat. Szegények eléggé elgyötört állapotban voltak. A palántázó fagyisbödönöket is alig találtam meg, virágcserépből se volt valami sok, az a gyanúm, Laci, fölöslegesnek gondolva őket, kidobált jónéhányat. Nagyjából kiszámítottam, hogy az első vetésekhez mire lesz szükség, ennek megfelelően úgy húsz növényfajtának készítettem be földet. A ládába töltött földkeverék négyhatoda gyep alól való (tehát nem gazosból) vakondtúrásföld, egyhatoda virágföld, egyhatoda pedig homok. A ládákat először is hipós vízzel jól ki-és lemostam, hasonlóan az alátéteket is, aztán jöhetett beléjük a földkeverék. Én mindenféleképpen fontosnak tartom, hogy valamennyi kerti föld is kerüljön a palántanevelő edényekbe! Régen, amikor még nem én neveltem, hanem fóliás termelőtől vettük a palántákat, az addig tőzeges földben nevelt palánták a kert lúgos agyagjában mindig megcsüntek, több hét kellett hozzá, hogy kicsit összekapják magukat. A „hazaiban” nevelteknél ilyenfajta visszaesést sose tapasztaltam, a növénykék kiültető korukra már megszokhatták, milyen földbe kerülnek.

Szóval a földbehordás meglett, de még túl korán volt a vetéshez, ezért a teleltetőbe tettem félre a kész ládákat, majd a múlt hét elején sorra becipeltem azokat melegedni. (Most aztán tényleg nem rinyálhatok, mint tavaly, amikor nem szedtem földet időben, és emiatt késtek a vetések!)A héten már többféle magot megvettem, meg át is néztem, hogy mi maradt tavalyról. A végeredmény: hamarosan az összes ládát bevetettük, természetesen többet, mint amit kiszámoltam.Fokhagymalevet is készítettem, abban a magokat egy napon keresztül áztattam.

A vetést úgy szoktam bonyolítani, hogy a magokat a föld felszínére gyengéden felszórom csak a zellernél, hagymánál, és vékony réteg virágfölddel elkevert folyami homokkal takarom, aztán jöhet a spricniből a víz, végül vékony nejlonnal le szoktam kötni a ládákat csírázásig.

A paprikánál, paradicsomnál nem elég ennyi, azt nem ömlesztve, hanem szemenként szoktam elvetni. Az öntözővíz a csírázás körül fokhagymaleves víz.

Neki is álltam, de ekkor feltűnt egy kétcopfos, pirosba öltözött kis alak, és elhangzott az óvodáskorú gyermeket nevelő szülők által oly gyakran hallott „Majd én!!!!!!!!!!!” mondat.

Kénytelen voltam engedni az erőszaknak, de nem is volt baj: hatévesem teljes szakszerűséggel lebonyolította a fent leírt vetésmódot, nekem csak a nejlonnal lekötést, a romok eltakarítását és a művelet során összesározott helókittis póló mosását hagyva. Közben kiagyaltam a ládák elhelyezését. Szerencsém van, mert világos hely van bőven a folyosón, de nem elég meleg. Tavaly bizonyára a késői vetésen kívül az is oka volt a palánták lassú fejlődésének, hogy a csírázáshoz a hőmérséklet túl alacsony volt, vontatottan keltek, különösen a paprikák. Így az ablakpárkány 10-15 fokos „melege” a hagymáké lett, a paradicsomok, paprikák, a perui földicseresznye maradt a radiátor mellett, igaz, itt sötétebb van egy picivel. De van vagy 20 fok, és ez a csírázásukhoz ideális.

S hogy mik kerültek a ládába? Először is a hagymafélék. Tavaly nagyon jól sikerült a hagymások palántáról való nevelése, ezért idén kibővítettem körüket, ráadásul áttelelő fajtákkal is. Eddig ültettem snidlinget, aminek fajtja veszett a kertben, pótlásra, aztán a vöröshagymákból Makói bronzot és Rákóczi Piroskát, Braunschweigit, White Sweet Spanish fajtát ( ez ezüstfehér), pórét és kötözőhagymát. A kötözőhagyma és a snidling csírái már a tegnapi reggelre megjelentek. (Szégyen, gyalázat, de ezt csak a ládáról készített képen vettem észre, és nem akkor, amikor a ládába kukucskáltam. Mindegy, így is örülök neki, a kép jobb felső sarkában látni az újszülött növényt.)

Ládába kerültek az összes paradicsomféle, a fekete paprika és a földicseresznye magvai. Kénytelen voltam ezeket ládába vetni, mert az ültetőbödönjeimből alig találtam meg valamit, pedig szerintem jobb helyük van dobozokban, jobban fejlődnek, könnyebben kezelhetőek. A ládákban méretre vágott erős genoterm- darabokból válaszfalakat képeztem az egyes fajták elkülönítésére, s ezekbe a fakkokba ültette Nyunyi a magokat. Több mindent még nem vetettem, a héten kapom meg a magokat. Az eddig betöltött ládák száma szokás szerint mindenféleképpen kevés, a héten ezt pótolnom kell. Szerencsére az első beládázások óta hatalmas, szép vakondtúrások keletkeztek a kert gyepes részén, így alapföld van bőven.

Még néhány apró, virágágyi hírecske a palántanevelés végére. Valahogy nem érdekli az első, korai virágokat a hideg, a reggeli mínusz 8 fok, a hó és a zúzmara, a sárga és lila kankalin már több hete hozza bimbóit, virágait:

És a múlt héten megszületett kertünk első hóvirágja is!