Már vagy hat hét eltelt azóta, hogy tényleg valamilyen konkrét kerti tevékenységről
írtam. Azonban ez nem így van, bőségesen történtek kerti említenivalók.
Ami számunkra most érdekes lehet, az a telelő zöldségfélék kis birodalma tesóm kertjében. Tavasziasan süt a nap, meleg is van, a maradék hó is elolvadt, és a kert bokáig cappog a ragadós sárban,mintha március volna. A telelő póréból már alig van, mindet kiettük.Némi kukoricaszárral való takarás után gond nélkül bírta a mínusz tíz fok körüli hidegeket is. A kínai kel viszont, aminek a hidegtűrését teszteltem, december derekáig bírta, addig jó párszor ettünk is belőle. Amikor azonban megjött január elején az enyhülés, azonnal tönkrement; gondolom a huzamos hideget még csak-csak elviselte, de az olvadás már sok volt neki, megrothadt. Igaz, nem is teleltethető zöldség, ennél többet nem is vártam tőle.
A leveles és áttelelő kelkáposzták nem mutatnak valami nagy fejlődést, de nem is mentek tönkre a fűrészpor takaró alatt. Elvileg az első meleg tavaszi napsugár hatására az Adventi kelkáposztának fejbe kellene mennie (vagy szállnia? J ) de olyan kis nyeszlettnek tűnik, nem tudom valahogy harsogó zöld, kihízott fejként elképzelni a még apró növényeket. De aztán megint ki tudja, mivé fejlődik?
A hó alól előbukkanó Téli vajfej saláta kis növényei ellentmondásos képet mutatnak annyiban, hogy a később kipalántázott növények gyengék és kicsit rohadozónak tűnnek,
a helybevetettek viszont szép világoszöldek, és szemmel láthatóan nem ártott meg nekik a téli hideg.
A sikersztori a Matador spenót, erről a hideg napok ellenére is szedhettünk valamicskét salinak, bár akadnak rajta fonnyadt, megfagyott levelek. Azt meg tudom, hogy a melegedő tavaszban mekkora levéltömeget képes növelni ez a hidegtűrő paréjrokon. Jó eséllyel fogok így spenótfőzeléket csinálni tojással májusban. Meg Hédi is gyárthat belőle pépecskéket a kis Andrisnak.
A kis telelőkertben van még őszi mák, ami ugyanúgy kuporog a földben, mint novemberben, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.
Az egyik enyhébb január eleji napon (megint) egy harminc évvel ezelőtti kertészeti szakkönyvet böngésztem, amiben azt írták, hogy az igénytelenebb borsófajták (pl petiborsó) takarás alá, már januárban vethetők. Ez nem hagyott nyugodni, és mivel találtam is egy kis maradék magot, egy kis darabot felástam az akkor épp fagymentes földből, és vetettem bele belőle. Az ágyást fűrészporral leszórtam, és hálóval letakartam hó, varjak, galambok ellen. Most kíváncsian várom, hogy lesz-e ebből valami.
Ugyanígy vetettem már el a tavaszi mákból is, mama mondta, hogy ez gyakorlatilag a hólébe is vethető, és minél korábban vetek, annál kevésbé valószínű, hogy meglepi az „imádott” máktokbarkó. Persze ezt az ágyást is lefedtem egy kicsit, de ide már csak a fűrészpor maradéka jutott.
Ezen az enyhe napon még egy valami igen fontos történt: előkotortam a palántázóládákat. Szegények eléggé elgyötört állapotban voltak. A palántázó fagyisbödönöket is alig találtam meg, virágcserépből se volt valami sok, az a gyanúm, Laci, fölöslegesnek gondolva őket, kidobált jónéhányat. Nagyjából kiszámítottam, hogy az első vetésekhez mire lesz szükség, ennek megfelelően úgy húsz növényfajtának készítettem be földet. A ládába töltött földkeverék négyhatoda gyep alól való (tehát nem gazosból) vakondtúrásföld, egyhatoda virágföld, egyhatoda pedig homok. A ládákat először is hipós vízzel jól ki-és lemostam, hasonlóan az alátéteket is, aztán jöhetett beléjük a földkeverék. Én mindenféleképpen fontosnak tartom, hogy valamennyi kerti föld is kerüljön a palántanevelő edényekbe! Régen, amikor még nem én neveltem, hanem fóliás termelőtől vettük a palántákat, az addig tőzeges földben nevelt palánták a kert lúgos agyagjában mindig megcsüntek, több hét kellett hozzá, hogy kicsit összekapják magukat. A „hazaiban” nevelteknél ilyenfajta visszaesést sose tapasztaltam, a növénykék kiültető korukra már megszokhatták, milyen földbe kerülnek.
Szóval a földbehordás meglett, de még túl korán volt a vetéshez, ezért a teleltetőbe tettem félre a kész ládákat, majd a múlt hét elején sorra becipeltem azokat melegedni. (Most aztán tényleg nem rinyálhatok, mint tavaly, amikor nem szedtem földet időben, és emiatt késtek a vetések!)A héten már többféle magot megvettem, meg át is néztem, hogy mi maradt tavalyról. A végeredmény: hamarosan az összes ládát bevetettük, természetesen többet, mint amit kiszámoltam.Fokhagymalevet is készítettem, abban a magokat egy napon keresztül áztattam.
A vetést úgy szoktam bonyolítani, hogy a magokat a föld felszínére gyengéden felszórom csak a zellernél, hagymánál, és vékony réteg virágfölddel elkevert folyami homokkal takarom, aztán jöhet a spricniből a víz, végül vékony nejlonnal le szoktam kötni a ládákat csírázásig.
A paprikánál, paradicsomnál nem elég ennyi, azt nem ömlesztve, hanem szemenként szoktam elvetni. Az öntözővíz a csírázás körül fokhagymaleves víz.
Neki is álltam, de ekkor feltűnt egy kétcopfos, pirosba öltözött kis alak, és elhangzott az óvodáskorú gyermeket nevelő szülők által oly gyakran hallott „Majd én!!!!!!!!!!!” mondat.
Kénytelen voltam engedni az erőszaknak, de nem is volt baj: hatévesem teljes szakszerűséggel lebonyolította a fent leírt vetésmódot, nekem csak a nejlonnal lekötést, a romok eltakarítását és a művelet során összesározott helókittis póló mosását hagyva. Közben kiagyaltam a ládák elhelyezését. Szerencsém van, mert világos hely van bőven a folyosón, de nem elég meleg. Tavaly bizonyára a késői vetésen kívül az is oka volt a palánták lassú fejlődésének, hogy a csírázáshoz a hőmérséklet túl alacsony volt, vontatottan keltek, különösen a paprikák. Így az ablakpárkány 10-15 fokos „melege” a hagymáké lett, a paradicsomok, paprikák, a perui földicseresznye maradt a radiátor mellett, igaz, itt sötétebb van egy picivel. De van vagy 20 fok, és ez a csírázásukhoz ideális.
S hogy mik kerültek a ládába? Először is a hagymafélék. Tavaly nagyon jól sikerült a hagymások palántáról való nevelése, ezért idén kibővítettem körüket, ráadásul áttelelő fajtákkal is. Eddig ültettem snidlinget, aminek fajtja veszett a kertben, pótlásra, aztán a vöröshagymákból Makói bronzot és Rákóczi Piroskát, Braunschweigit, White Sweet Spanish fajtát ( ez ezüstfehér), pórét és kötözőhagymát. A kötözőhagyma és a snidling csírái már a tegnapi reggelre megjelentek. (Szégyen, gyalázat, de ezt csak a ládáról készített képen vettem észre, és nem akkor, amikor a ládába kukucskáltam. Mindegy, így is örülök neki, a kép jobb felső sarkában látni az újszülött növényt.)
Ládába kerültek az összes paradicsomféle, a fekete paprika és a földicseresznye magvai. Kénytelen voltam ezeket ládába vetni, mert az ültetőbödönjeimből alig találtam meg valamit, pedig szerintem jobb helyük van dobozokban, jobban fejlődnek, könnyebben kezelhetőek. A ládákban méretre vágott erős genoterm- darabokból válaszfalakat képeztem az egyes fajták elkülönítésére, s ezekbe a fakkokba ültette Nyunyi a magokat. Több mindent még nem vetettem, a héten kapom meg a magokat. Az eddig betöltött ládák száma szokás szerint mindenféleképpen kevés, a héten ezt pótolnom kell. Szerencsére az első beládázások óta hatalmas, szép vakondtúrások keletkeztek a kert gyepes részén, így alapföld van bőven.
Még néhány apró, virágágyi hírecske a palántanevelés végére. Valahogy nem érdekli az első, korai virágokat a hideg, a reggeli mínusz 8 fok, a hó és a zúzmara, a sárga és lila kankalin már több hete hozza bimbóit, virágait:
És a múlt héten megszületett kertünk első hóvirágja is!
