A földbe került még a szamóca magja:
Az ember mindig a gyümölcsön látja ezeket a csepp, piros magokat, így a földbe keverve kicsit furán néznek ki. Nagyon lassan csírázik, a nyári kiültetéshez már most el kell vetni.Vetettünk évelő színes margarétát, ezt csak egy kis cserépbe. A többi tégelybe hagymafélék magjai kerültek. A póré alap volt, ezt mindig palántáról nevelem, de idén kísérletképpen vörös-és lilahagymát is előhajtatok, hátha palántanevelésükkel sikerül kiküszöbölnöm kisdedkori kerti gyöngélkedéseiket, s sikerül a kötött talaj okozta lassú fejlődést kiküszöbölnünk.
A vetés után spricnis locsolás következett. A locsolásnál igen fontos, hogy ne hideg csapvízzel öntözzünk! A hideg víz úgy hat a csírázó kis növényekre, mint amikor a negyven fokban lehajtunk valami jeges italt. Az arra érzékenyeknél garantált a torokgyulladás. A kis növények is könnyebben betegszenek meg a rájuk zúdított hideg folyadéktól. Ezért palántanevelés előtt már napokkal elkezdem a vizet "bugyvasztani", magyarul: öntözővíznek mindig állott vizet használok. Ha éppen ilyen nincs, engedhetünk a csapból esetleg langyos vizet az öntözéshez, de ezzel a módszerrel meg könnyen - már egész langyos víznél is - megfőhetnek a gyenge csírák. Úgyhogy legjobb, ha gondoskodunk előre poshadt vízről is. Után az összes tégelyt nejlonnal lekötöttem, s azóta minden nap gyengéden spriccelgetem őket. Fajtajelöléshez én az eredeti vetőmagos tasak fajtanév-feliratos részének csíkját használom szívószállal kombinálva, úgy, hogy ne szakadjon le róla a nevelési útmutatás piktogramja.
A következő hetekben folytatódnak a vetések. A tégelyek fogytával használok ládákat is előneveléshez, különösen a paprikánál, ezeket szívószál-kerítéssel három részre osztom, így egy ládába három fajta fér.
Tombol a szívemben a féltékenység: tegnap titkon bekukucskáltam tesóm ládikáiba. Bizony, ott már zöld csíranövények hirdetik a tavasz közeledtét. Igaz, hogy nem lóverseny, de mégis... szeretném, ha az én kis növénykéim is hamarosan hajtanának.
Nekem is melegszenek a ládában a palántásládák, holnap pedig vetek. Virágmagokat is, feketeszemet és az Asarinát, no meg a tátikákat.
VálaszTörlésÉn a jövő héten fogom a tízféle paprikát. A paradicsomkészletem még hiányos. Ezen kívül fűszernövények és virágmagok vannak még.
VálaszTörlésNekem nincs ennyifélém, 3 paprikafajta és 3 paradicsom. Virágból van sok.
VálaszTörlésMajd kapsz ám tőlem, csak írj ilyeneket! :-) Úgyis minden tasakban túl sok mag van a mi kertméretünkhöz. Paradicsomfát is nevelek, ne vegyél magot.
VálaszTörlésKöszi :-)
VálaszTörlésNeked, bébi, bevállalom... :-)
VálaszTörlés(Emlékszel, melyik filmben ki mondja ezt?)
Nem tudok fejből filmeket, de biztos a Shrek vagy hasonló.
VálaszTörlésAz, bizony. Mikor Fiona hercegnő a pötsét nyaló Csizmás Kandúrt elvarázsolt Shreknek nézi.
VálaszTörlésTe! Mi van a Doróval?
Tegnap én is túlestem a magvetéses pepecselésen. Most várom a csodát, hogy a jó párás nylonzacsi alatt megpillantsam az első kis növénykéket.
VálaszTörlésAz egy óriási csoda!
VálaszTörlésMár én is várom! Úgy számítom, elsőként a hagyma kezd el kelni. Ne nevessetek ki, ilyenkor mindig előkeressük a ház két nagyítója közül az egyiket, és azzal kukkoljuk, csírázik-e már a mag!
VálaszTörlésVéletlenül tavaly felmagzott az egyik botanikai tulipánom, úgyhogy tavaly eltettem a magját, szerinted most kéne vetni?
VálaszTörlésPróbáld meg! Nem különösebben kényes növény, szerintem ha most előhajtatod, ősszel már el tudod ültetni a kis hagymákat.
VálaszTörlésÉn is vettem kétféle répa magot, borsót, meg levélpetrezselymet. Nagyon izgulok, hogy lesz-e belőlük valami. Ja, meg csemege kukoricát. Az tényleg igénytelen?
VálaszTörlésSzerintem sikerül, ha a borsót nem huzigálják ki a galambok. A kukorica gondozása nálunk vetésből meg gyomlálásból áll, ha igen nagy az aszály, kap egy kis vizet. Biztosan menni fog!
VálaszTörlés