Halottak napja előtt többek között azzal is foglalatoskodtam, hogy felkészítsem a télre a dézsás növényeimet. Sajnos ezeknek a kedves növényeknek az eredeti "gazdái" közül már egyre kevesebben vannak köztünk. A drága jó Dédimamák, a barátnőm fiatalon elhunyt anyukája jutnak eszembe a telelőbe hordandó cserepekről, tőlük származnak a tövek vagy a sarjak, amiből az évek során kinevelődtek a jókora cserépben éldegélő bokrok.
Tavasszal nagyon érett már az átültetés, de nem volt kedvem sok-sok dézsát és virágföldet vásárolni, ehelyett kiültettem a balkonnövények egy részét: a muskátlikat, a szerelemvirágokat, az enciánfát meg a két golgotavirágot a kerítésalap mellé felhalmozott földbe. Jót tett mindegyiküknek a nyaralás, szépen kifejlődtek, egészséges, dús lombot neveltek, gazdagon virágoztak. Az enciánfa okozott csak egy kicsit csalódást, mert túl kevés napfény érte a dús virágképződéshez.
Most ősszel ásóval lehetett csak kiszedni a dús gyökérzetüket. Tőosztást is végeztem, ha kellett, ez leginkább valami dzsungelben végzett brutális műtéthez hasonlított, ahogy darabokra nyiszáltam őket nagykéssel és fűrésszel. Szerencsére így már befértek a meglévő nagyobb cserepekbe. Virágföld helyett nem kaptak mást csak porhanyós vakondtúrási földet.
Jani is ügyeskedett. Szétszedett egy régi, ócska keményfa ágyat és a padlásfeljárót bepolcozta nekem. Így szellős és világos helyen várhatják a tavaszt a virágaim.
Hú,de jó teleltetőd van! Na,ez nekem nincsen.:( A garázsban van egy falrész,de azt most elfoglalta valami sok doboz és nehezek.Még jó,hogy még jó idő van.
VálaszTörlésJaj, még rám is várnak szegény növénykéim. De a héten olyan jó idő volt, hogy kicsit elcsúsztattam a költözésüket:)
VálaszTörlés