Bezzeg itt falun! Utóbbi időben (pontosabban az elmúlt három hónapban) valami ötször volt rágcsáló a házban, kétszer én is találkoztam a drágával. Emiatt azonban valami elképesztő egérfóbiában kezdtem szenvedni, ami még a meztelencsiga-utálatomat is messze felülmúlta.
Először az egér a kazánházban tűnt fel, a kukát túrta. Három nap után sikerült megfogni. Ekkor eltöltött a nyugalom, egészen addig, amíg abból a kredencszárnyból, amiben a szakácskönyveket tartjuk, ki nem ugrott a következő. A harmadik egér a spejzban volt, a stelázsi oszlopain közlekedett. Na, ettől már a szívszélhűdés kerülgetett tényleg. A negyedik anyucinál rágta össze a küszöböt, az ötödik a kanapé ágyneműtartójába begyurmaszolt pehelydunnában óhajtott tanyát verni. Ekkor már tényleg azt hittem, begolyózok. Letámadtam a gazdaboltot a faluban, és a következő egérfogókat szereztem, illetve vetettem be:
a.) egérragasztót
b.) hagyományos lecsapós egérfogót,
c.) „élve fogd el” egérfogót - ez se élve, se döglötten nem fogott el semmit a mutatóujjomon kívül-,
d.) egy fura egérfogót, amely egy tégla alakú fakockából áll. A fakockán van két lyuk, mindegyik lyuk felett egy rugós szerkezet, dróthurokkal. A dróthurkot egy erre kialakított horonyba madzaggal leszorítjuk, és a madzag mögé csalit rakunk. Az egér a csali elfogyasztása érdekében elrágja a madzagot, ettől a rugós hurok felcsapódik, és kitöri az egér nyakát. A téglalap alakú fakockában két ilyen akasztóhurok van, magyarul „kétszemélyes” az egérfogó. Azt nem tudom, hogy aki megkonstruálta ezt a szerkentyűt, miféleképpen gondolhatta, hogy egyszerre két egeret is meg tud ezzel fogni? Odamegy majd a másik egér a fogóhoz akkor, amikor a komáját döglötten látja a fogó másik fakkjában? Mindenesetre ilyen szerkentyűt még sose láttam.
e.) Cserép dióval.
A csalik népes választékát vonultattam fel: mogyorós Milkát, sajtot, szalonnát, babapiskótát, diót, sütit, házikolbászt.
A kazánházi és a kanapé-beli egér ezzel a kétszemélyes fogóval lett elcsípve, a konyhai a hagyományossal, a spejzegér ragasztóval. A küszöbrágót nehéz volt elkapni, nagyon tapasztalt jószág volt. Végül az ajtó alá kartonra kent egérragasztóval fogtuk meg, amikor kedvenc elfoglaltságát végezte: rágta a küszöböt, hogy ki tudjon menni a szobából. Elfogatása balesetjellegű volt, szerintem ismerte már az összes egérfogótípust.
Az egérinvázió után helyszíni felmérést végeztünk: hogy kerülhetett a lakásba ez a ménkű sok egér? A nyitva hagyott ajtón, ablakon?
Végül kiderült az egyik ok: a kazánházajtó alatt háromcentis hézag van, ott érkeznek ezek a drágák az ígéret földjére.
A másik ok: nincs macskánk! A cicánkat a szomszéd már egy éve átcsábította magához, ott szobacica lett, nem egerész. Amikor még nálunk tanyázott, sosem merészkedett egér a lakásba, mert mindig a küszöbön ült, és az egerek a tájékát is messzire kerülték a bejáratnak. Idővel aztán megkutyásodtunk, és abban a tévhitben voltunk, hogy ahol kutya van, ott a macskának nincs ugye helye. Ennek megfelelően nem is gondoltunk arra, hogy macskával oldjuk meg az egérhelyzetet. Mindenesetre először is az ajtó alatti hézag került eltüntetésre. Arról meggyőződhettünk, hogy a két kutya ki fogja nyírni a macskákat a ház körül. Hiszen a hozzánk tévedő macskákat olyan ádáz módon kergetik mindig!
Lacira azonban a munkatársa valahogy rábeszélt egy kismacskát. Az egyik vasárnapon meg is hozta az ipse az állatkát egy dobozban, aztán elslisszolt. Gyors távozásának meg is volt az oka. Ugyanis a dobozban három teljesen egyforma kiscirmos lapult… Nyunyi persze teljesen belelkesedett, Laci meg fogadkozott, hogy megneveli a kutyákat, hogy ne egyék meg tíz percen belül uzsonnára a három szőrgombócot. Neki is fogott az ebokításnak, söprűnyél segítségével. És sikerrel.
Zsömivel egyszerűbb volt a helyzet: ő alapvetően egy nagyon ragaszkodó, de eléggé hízelgő, idegenbarát kutya. Szerintem a macskákat a gazdik valamiféle „kihelyezett tagozatának” tekinti, de már szinte kisajátította őket. Szegény kicsikék először szörnyen féltek tőle, a kutya meg mint valami apuka állandóan loholt utánuk, leste, hogy mit csinálnak, de nem bántotta őket. Ha otrombán játszott volna velük, a macskáktól a szemébe kapott pesszegő fújások mindig megijesztették.
Roxi, a másik eb azonban nem ilyen egyszerű eset. Ő ugyanis originál házőrző kutya, magyarul: harap, az idegeneket, kóbor kutyákat vadul támadja, már a telekre tévedt vakond, nyest, pocok is esélytelen vele szemben. Jellemesebb, csemegével nem korrumpálható. Ezért napközben, ha otthon vagyunk, kénytelenek vagyunk megkötni, mert a kapun túl tőle senki sem léphet be rajtunk kívül. Azonban ha mindenki elmegy hazulról, illetve éjjel visszakapja a szabadságát, és vigyáz a házra. Na, tőle aztán lehetett félteni a kiscicákat, neki a macska alapesetben csak betolakodó lehet! Itt is söprűnyél mellett szoktattuk őket össze.
Roxi azt látta, hogy a Zsömi se szedi szét a macskákat, és szerintem ezért is nem bántotta őket eddig. Remélem nem is fogja! Mindenesetre szemtanúja voltam, hogy elég ostobán játszik velük: a fogai közt hurcolja őket. Így amikor szabadlábon van, a macskák felköltöznek a fa tetejére, vagy bebújnak a pince vakablakába, ahova nem tud a kutya utánuk menni. Ha látom, hogy a macskákat vegzálja, mindig adok neki.
Lett három, némileg kutyakonform macskánk. Illetve a Roxival kapcsolatban lehet ezt a „kutyakonformot” kijelenteni, a Zsömivel a kapcsolatuk már túlmegy a kutyakonformitáson. És ezen fel is háborodtam kicsit magamban. A várt egérfogás helyett nap mint nap ilyen és ehhez hasonló látványok fogadnak:
Zsömi alapvetően egy lusta disznó, a lábtörlő a kedvenc helye az ebéd utáni szendergés végrehajtásához. Az utóbbi két hétben a macskák is csatlakoztak hozzá: egérles helyett a négytagú egérfogó bizottság békésen döglik a lépcsőn, az ember csak a nyakát törve tud bejutni a lakásba. A kutya, ha meglát, fél szemét kinyitja, egyet csap a farkával üdvözlés címén, a három cirmos meg mellette és rajta fekszik, úgy durmolnak.
A másik változatban a macskák meg a kutyát tekintik játékszernek, a hátára másznak, a fülét ráncigálják, húzzák, vonják, amíg az meg nem unja.
Egérfogás nuku. Egerészet helyett így kutya-macska barátság bontakozott ki, ami kis háziállatkáink egész napját kitölti. Tőlük mindenféle rágcsáló nyugodtan végzi egészségügyi sétáját a tyúkok búzáját meg kukoricáját dézsmálva. Azért igen remélem, hogy ha a macseszok kicsit nagyobbak lesznek, az egérkommandó érdemben is beindul. Meg is bolondulnék, ha megint egér jönne ki a kanapé alól!
A sárga cickafark számtalan kicsi virágfészke jól látszik a képen. 
Végül péntek esti idillként: cukrospikszisből kipottyant cicukád, aki nem volt hajlandó a cickafarkok közt pózolni nekem, csak azt engedte, hogy a levendula közt fotózzam le. De talán így még jobban mutat vörös-tarka bundája.
A takarmánynövény - nevelésre több dolog hajtott rá minket. Az első: hogy az egész család utálja a bolti tojást. Ezért mindig tartottunk tyúkokat. Jelen pillanatban kilencfős csoportjukat kosztoljuk. A kilenc tyúk egy év alatt kétszázötven kiló búzát eszik meg! Ezt nyilván nem tudjuk megtermelni, erre a házikert nem alkalmas, így a búzát egy máriakálnoki őstermelőtől vesszük minden év augusztusában. A kétszázötven kiló csak a "mindennapi kenyér", ezt ki kell egészíteni. A kiegészítés az ételmaradékokból, gazból, kerti hulladékból és a takarmánynövények terméséből áll össze. A kipótlás azért is kell, mert a tojások méretén és minőségén ez hatalmasat javít. Amikor pedig jön a hideg, vagy a baromfiak vedlenek, a kiadósabb koszt miatt fizikailag jobb karban vészelik át a nehezebb időszakokat. Pipijeink úgynevezett "letojt tyúkok" - itt nem a kakára kell gondolni :-). Ez azt jelenti, hogy egy ketreces tyúktartással foglalkozó, tojástermelő gazdától vettük meg őket bagóért, amikor egyéves korukban a gazda már túl öregnek minősítette őket a gazdaságos tojástermeléshez. Szegények tiszta kopaszok voltak, a szűk ketrecben kitépkedték a madarak egymás tollát, ami meg megmaradt, a ketrec vasán összetört. Kellett egy pár hét, mire helyrejöttek. Na de térjünk vissza a takarmányokhoz!
