Valami megkezdődött....

Mintha nem is ugyanarról írnék, mint amiről Hédi két héttel ezelőtt. Bizony, a vadul kavargó böjti szelek és a langyos napfény kikezdte a tél szigorát, a folyók jegét. Tíz nappal ezelőtt még el se tudtuk képzelni, hogy ilyen enyhülés jöhet, babakocsival is lehetett a Dunán sétálgatni, a reggeli előtti bevezetés háromszor is hólapátolás volt. A változás elképesztő. Nyílegyenesen haladunk a tavaszba, a munkahelyem ajtaján kilépve nászrepülő ölyvek lebegnek tova a levegőben, a nap melegen süt, és még a varjak is vidámabban kárognak, pedig igen soványak. A hatalmas hókupacok egyre apadnak, helyükön tócsák, amikben bárányfelhők tükröződnek. A tócsákból meg sár lesz.... Így a tavaszt jelzi az is, hogy hónaljig sárosan jön Nyunyi az iskolából, nyargal, mint egy kis csikó, és a maradék hókásakupacba törli elképesztően mocskos csizmáját.
A jégre meg már gondolni se lehet. Igaz, a Lajta még nehezen boldogul a nagy jégtáblákkal, amelyekbe belefagytak -lassan már egy hónapja - a park platánjának levelei.

Az erősen leapadt víz küszködve sodorja magával, jobb esetben tördeli a még ijesztően nagy jégdarabokat.

A Mosoni-Duna viszont - nagyobb erejű folyó lévén - hamar ledobta azt a vastag jégpáncélt, amin sétálni is lehetett. Eleinte a légbuborékok helyén furán ragyás lett a jég, aztán ablakok nyíltak rajta az égre, amin előbuggyant a folyó vize, abban pedig a felhőtlen ég és a parti fák tükröződtek vissza.

A jégdarabok egyre csipkésebbekké váltak, majd végül elragadta őket az áramló víz.

 A parton és a kertekben pedig megpezsdült az élet. Észre sem vettem, a fűzfák már barkásan nyúlnak az ég felé,

az erdő aljában pedig egy-két nap leforgása alatt előbújtak azok a híres szigetközi hóvirágok.

 A virágágyásban is magához tért az a hóvirágpamat, amely már az erős fagyok előtt kinyílt, aztán hajszál híján kifagyott.

A kankalin is hozza első bimbóit.

Ez elég volt nekem ahhoz, hogy a sárral dacolva (az udvarunk iszapfürdőhöz hasonlít így a hóolvadás után) felhúzzam cuki, margarétamintás gumicsellómat, megvizsgálni, mi a helyzet azokkal a zöldségfélékkel, amelyeket át kívántam teleltetni. 

Az összkép nem túl biztató. Valószínűleg a hótakaró nélküli erős fagy (-17,3 fok volt a leghidegebb) sok növényt tönkretett. A saláták és leveles kelek megbarnultak, külső leveleik megrothadtak. 

Nagy megerőltetéssel sem tudom elképzelni, hogy ezekből viruló salátafejek és harsogózöld kelkáposzták lesznek majd egy szép tavaszi napon.
A mák külseje azonban bizakodásra ad okot, szerintem semmi baja, a spenót még kis leveleket is hozott, a póré is áttelelt, bár a lefagyott, megfonnyadt levelek szintén nem valami bizalomgerjesztőek. De akár már szedhetnék is belőlük, már csak a kíváncsiság kedvéért is.

Amíg én csak a passzív bámuldozásig jutottam el, Laci egy szempillantás alatt előszedte a motorfűrészt, metszőollót, nyeleket vett, szerszámokat élezett és elkezdte metszeni a fákat. Vegyem ezt is a tavasz jelének? Úgy gondolom, igen.

A jövő heti kerti munkám már megvan: a lemosó permetezés. Ezzel pedig ünnepélyesen megkezdődik a kinti kerti munkák szezonja, elő hát a szerszámokkal, irány a kert! 

Salátáskert az ablakpárkányon

Szezonkezdésre úgy gondoltam, meglepem magam és a családot egy  kis várva várt friss zölddel. Egy ládaalátétből, három kivisdobozból, két liter virágföldből és néhány csipet magból kis "salátaágyást" szerkesztettem. A kivisdobozok használata azért fontos, mert ezzel házilag újrahasznosítok valami szemétbe valót! Biztos Ti is elrakjátok a tartósabbnak kinéző csomagolóanyagokat, kíváncsi vagyok, ki mit mire használ még.

Vetettem  zsázsát (igazi turbó téli zöldség, hiszen egész évben vethető és úgy 10-14 nap alatt termést ad), rukolát és madársalátát. A képeken az alsó, zöld leveleket bemutató rész a zacskó fotójáról kiemelt részlet, előlegezi a végeredményt. Mindegyikkel vesződhettem volna már korábban is, hiszen ezek a növények lakásban nevelésre bármikor vethetők.

A zsázsa kis pirosas magvai csíranevelésre is alkalmasak, de én inkább a szendvicsfeldobós változatra gyúrok.

Aztán rukolát, ami a februári hidegekkel végképp megadta magát a kertben. Magjai mint egy kis repce- vagy mustármag. Az az érdekes, hogy rukola néven tulajdonképp kétféle növényt is érthetünk, a mogyoróízű, egyéves Eruca sativa is rukola, meg a csípős-fűszeres ízű növény Diplotaxis tenuifolia is az, ezt a német nyelvterületen nevezik vadrukolának. A két növény rendszertanilag nem áll túl közel egymáshoz, csak a levelük tormája hasonló. Ez utóbbi magyar neve útszéli kányazsázsa, vadon is termő, gyűjthető gyógynövény.
Az én kis ládikámba az egyéves, mogyoróízű változat magja került. 

 Az utolsó ilyen minisaláta a madársaláta vagy galambbegysaláta. Ez tipikus balkonkertész-növény.

Kertünkben a virágágyás szegélyében,összegyúrt és agyagos földben vígan megélt, kíváncsi vagyok, a ládában hogy viseli majd magát. Az ablakkert növénykéinek a hideggel szerencsére nincs problémájuk, amint márciusban jön az "igazi" palántanevelés, kikerülnek majd egy védettebb, külső ablakpárkányra, a levelek meg a szendvicseinkre tízóraira, vacsorára.

Előkészületek tavaszra – odakinn

Ez a bejegyzés nem született volna meg, ha csütörtökön nem lett volna 10 fok körüli meleg és ragyogó napfény. Bizisten ki se dugtam volna az orromat öt fokban vagy havazásnál. Ez a gyöngy idő azonban kicsalogatott, és arra csábított, hogy kint is rendezkedjek egy kicsit.

Nem kell mondani, hogy akinek legalább egy tepsi nagyságú kertje van, már az is talál szöszmötölnivalót szabad idejére. Hát még én! Először is felmértem a terepet. Olyan takaros téli virágokat nem tudok felmutatni, mint tesóm, azért egypár barka akad, a hóvirágok már bimbóikkal döfködnek a levegőbe, 

és egy-két elszánt kákics,

 meg százszorszép is kivirult. A krizantémok is kinövesztették már az idei hajtásaik kezdeményeit. 

Az árvácskák is elég jól tartják magukat, vagy talán mirelitek lettek? :-)

Aggódom is egy kicsit a túlzott enyheség miatt. Bár nem kell annyit fűteni, azért nem akarom, hogy majd valami kései hideghullám tegye tönkre a pukkadozó rügyeket és az idő előtt előtolongó hajtásokat, bimbókat.

Az áttelelő zöldségek kertjét is megszemléltem. A csapadék végett sziklevélből rendes, kicsi levelekbe ment át a spenót.

Az áttelelő póré inkább valami fagyott gyomszárkupacra hasonlít, mégis él, sőt hajt is. És még azt is tudom, mit rontottam el vele kapcsolatban. Túl kicsi, vékony hagymákat ültettem ki. A pórék csak telelni tudnak, de télen növekedni nem. Ha már a teleltetéssel vacakolok, és érdemi termést akarok a tél folyamán, akkor korábban ki kell majd ültetnem a hagymapalántákat, hogy nagyobbak legyenek, mire jön a november, mert úgy lesz a hidegebb hónapokban komolyabb szednivaló, nemcsak ujjnyi hagymácskák. 

A zöldjéért visszaültetett petrezselyem úgy hedereg a fölben, ahogy november elején leástam. 

Az enyhe időben a kelfélék is hajtani kezdtek, 

a mák elbokrosodott, de így is kicsi a tavalyi vetés 2011. januári nagyságához képest. Kevés volt neki vetéstájt a csapadék, ilyenkor meg még nem növekszik. 

A fokhagymából a varjak – minden takargatás ellenére – többet felhúzkodtak. Már nincs ötletem, mit tegyek rá, hogy ne szedjék ki ezek a drágalátos madarak a gerezdeket. A háló alól kipiszkálják, a deszka alatt sötét van, a fólia alatt berohad.  Rendületlenül kotornak emellett a kert kalapnyi hantjai között, meg a hamuban is. A kevés maradék foki azért nődögél, 

és nagy csodálkozásomra kikelt néhány abból a félig berohadt dughagymából is, amit ősszel találtam a sufniban, és nem elduggattam, hanem csak úgy beszórtam egy kihúzott üres sorba, hátha kihajt. (Vajon miért nem húzták ki ezt a varjak? Ezt nem sajnálnám annyira, mint a fokhagymát.)

Az ágyásszegély betonkeményre taposott földjén és a szántott részen is apró, sárgászöld növényekre lettem figyelmes, amik nemigen hasonlítottak semmihez, csak a salátamagoncokhoz. És rájöttem, hogy mik ezek. A magoncok helyén voltak a magszárba ment római saláta kórói ledobálva még az ősszel, az égetés előtt. A magházakból kiszóródott magvak keltek ki, és a mínuszokkal dacolva kihajtottak. Igen megörültem a kis növényeknek, mert a Téli vajfej saláta igencsak ócskán sikerült a gyenge minőségű mag miatt. Úgy látszik, ez a salátafajta nemcsak a nagy hőséget viseli jól, hanem a hideg sem árt meg neki. 

A mustra után előkotortam egy vödröt, és a gyümölcsfák alsó ágairól elkezdtem leszedegetni a rászáradt gyümölcshullákat, amikből még akadt a gallyakon.

 A kannányi ramatyot beborogattam a kazánba.

Közben összeszedtem a palántázóedényeket, hogy tavasszal kéznél legyenek. Utána egy vödörbe engedtem forró vizet, bele fertőtlenítőszert, és elkezdtem a ládákat meg az alátéteket mosni. Bár utálok ilyet csinálni, ezt kifejezetten élveztem. Ez már olyan „előremutató” feladat, nem a tavalyi év ramatyainak eltakarítása, vagy tétlen várakozás a majdani termésre. Mindent kisúroltam. Megállapítottam, hogy az alátétek száma igen megfogyatkozott, ezt pótolnom kell. Viszont helyette egy ismerősömtől kaptam nemrég olyan palántázótálcákat, amelyeket a virágkertészetekben használnak. Igaz, nem újak – így mindet ki kellett alaposan sikálnom – de ötven palántának jut bennük hely, erősek. 

Utána – bár már sötétedett – még körül akartam nézni vakondtúrásföld-ügyben. A palántázáshoz ideális a vakondtúrások földje: mivel a föld felszíne alól túrja ki a vakond, nincsenek benne gyommagok, a túrás miatt a föld omlósan morzsás. A korábbi években így januárban már többször felszedtem túrásokat, hogy a kupac anyagát homokkal és palántafölddel bekeverve és a kazánházban átmelegítve használhassam palántázáshoz.  Egy földhányást se találtam, csak egy lyukat. És mellette ezt:

És a tettesek is megvannak: a három (kan)grácia, az udvar rémei.

A szomszédból a föld alatt érkező vakondot is kipiszkálták a járatából és elkapták, aztán hamarosan meg is ették. Úgy tűnik, kitört rajtuk a házőrző ösztön. Igaz, egerünk sincs, még a tyúkólban sem, pedig oda rendszeresen jöttek a búzára. De a madarak sem jöhetnek. Ezt találtam az udvar sarkában:

 Nem gondoltam, hogy ilyen vérmes jószágok. Különösen a vakondot sajnálom, hiszen hasznos. De kénytelen vagyok belenyugodni a garázdálkodásukba, mert az egeret ki nem állhatom, mint tudjátok. 

Így le kellett mondanom a palántaföld összeállításáról. Azonban nem vagyok elkésve, egypár hét van a vetések megkezdéséig.

Még egy jókora kosár tűzifát vittem be, és aznapra befejeztem. Másnapra megérkezett a havas esővel kísért viharos szél, ki sem dugtam az orrom. Úgy gondolom, kezdésnek ez egyenlőre bőven elég!

Őszi tervezés, rendezés

Idén elég kevés energiát fordítottam a kertre, sőt azt terveztem, hogy ősszel aztán semmi újat sem ültetek. A kis "rendezőbogarak" viszont beindultak és megint tervet tervre halmoztunk, majd hagytuk ülepedni a sok zagyva ötletet. Most már az ültetőszezon a végére jár, úgyhogy ez a kotyvalék a következőre egyszerűsödött:

Az év legfontosabb kerti eseménye a lugasépítés volt, ennek környékét szeretnénk tavasszal  majd rendezett formába hozni. Bár a szőlőtelepítést tavaly elkezdtük, de néhány kipusztult, így a hiányzó helyeken újabb hat tó csemegeszőlő felcsirkézett kupacai figyelnek. A megmaradt szőlőtövek alapos alakító metszésre várnak.

A védett fekvésű lugas oszlopai mentén találtunk helyet a trombitafolyondárnak és a fügebokromnak, ők majd tavasszal költöznek végleges helyükre. 

Vettem egy Flavortop fajtájú nektarinfát, hogy a ház mögötti védett rész utolsó négyzetméterét is kihasználjuk.

A fa a kép bal oldalán csenevészkedik, elvileg középérésű, augusztusi fajta. A földkupacok életem párja precíz ültetési technikájának köszönhetők, kivesz egy köbméteres gödröt, félig pakolja komposzttal, ráönt úgy száz liter vizet, visszatemeti egy kicsit, erre jön a fa, majd betemeti teljesen. A bökkenő csak a sok hegyvonulat, ami a művelet után a visszatuszkolhatatlan földből a terepen marad. Azt hiszem, az új telepítések  felkupacolásához azért jó lesz, vagy komposztra kerül. Majd meglátjuk.

Összevásároltam egy csomó különböző színű botanikai tulipánt a Kaufmannia fajtacsoportból és a kert összes ágyásába telepítettem belőlük. Volt néhány téliviola-palántám, aztán Ági hozott újabb íriszeket és egyéb évelőket, úgyhogy újabb kis virágágyást ástunk fel a zöldségeskert szegélyében. A mogyoróbokor lombjával takartuk be a területet, de kis levegőzőnyílásokat hagytunk a palántáknak.

Balra a téli viola, jobbra az írisz palántája látható. Fajtájáról tesóm tud nyilatkozni.

Kaptam anyósomtól jó sok évelő sarjadékhagymát, ezeket a kert szélén, a torma mellett két sorba ültettük, ahol több évig háborgatás nélkül maradhatnak. Az ágyás folytatásába a többször véletlenül gyomnak nézett és kiirtott, ehhez képest gyökérről mindig megújuló zöldspárgák kerültek, most kivételesen jó komposztos, bakhátas ágyásba, ahogy Juhmeli is megírta. Kíváncsi vagyok, hogy fogja érezni magát nálunk. 

A nagyon szeretett vérborbolyáim igen elsűrűsödtek, belőlük meg a tőosztást igénylő díszfüvekből nekiálltunk egy kis szigetágyat kialakítani. Tompa csúcsú háromszögben gondolkodtunk, a technika, mint a nektarinnál: bokronként félköbös gödör, satöbbi, mint fent. De a vérborbolya a vártnál tüskésebb, így a projekt ebben a fázisban elakadt:

Elhatároztuk, hogy jövőre aztán igazán rendbe csapjuk a ház környékét, ez járdaépítést, emelt ágyások és fűszerkert kialakítását jelenti. Költség- és szabadisősmeló-vonzata miatt viszont a terv elég necces. Viszont az árnyékos részen most már lenne esélye egy kis részen a talajcserének és ---esetleg--- egy-két tő hortenziának és rododendronnak. De ez már az álmok birodalma... Egy kis bokrot még tavaly vettem a piacon, ő egy védett ablakban kívül telel egyelőre.

A zöldségeskertben folytatjuk a vetésforgót. A répák-hagymák-saláták-retkek ágyása egész jobbra, a káposzták jó komposztozva középre, az áttelelő vetések (spenót, sali) egész balra, helyükre másodveteménynek majd a kabakosok, paradicsom-paprikák és a babok. A többi vetemény meg oda, ahol épp van hely. December elejééig remélhetőleg pont be lehet fejezni az ásást, ugye, Janek?

A novemberi szárazságnak hála, egészen mini állapotban fog telelni a saláta és a spenót, mindössze két-három centisek a kis palánták.

Ja és a rukola, akárcsak a rock, örök és elpusztíthatatlan. A második mínusz hétfokos hidegperiódust is lazán átvészelte, és mindennap jut belőle a szendvicsekre.

Az ablakban a hortenzián kívül kint fog telelni még az egyébként soknevű piros sarkantyúvirág, amit alig-alig gyökeres tőként szereztem és nyáron dugványként kezeltem. Ősz végére cserépben szépen megerősödött, elbokrosodott.

Ugyanezt a sorsot szánom a rozmaringnak is, bár tudom, hogy ez a próbálkozás nem sok sikerrel kecsegtet. Ilyenkor jut eszembe némi nosztalgiával a hajdani szolgálati lakásunk egysorüveges verandája - soha annyi virágom nem volt, mint ott...

Tegnap csábítóan napfényes volt az idő, mára viszont az ígérgetések ellenére komoly reggeli fagy és nehezen feloszló zúzmarás köd kergetett be a kemence őrzésére. A zsályák így is szépek, főleg a tarkalevelű változat. Lehet, hogy valami nyáridéző, grilles kaját kéne vigaszul összedobni, zsályalevél-ízesítéssel?