A Circus Hungaricusról

Az új Hobo állat jó!

Quimby Győr 2009. 10. 10.

Tegnap nagy nap volt a számomra, Quimby-koncert Győrben. Fotóztunk párat, illetve főleg Jani, mert én a 160 centimmel elvesztem a tömegben.
Szóval, nagyon jó volt. Már az első benyomástól kezdve: az előzenekar, a Mind1 a belépés pillanatában a Mindig mindent... Trabant-számot játszotta, aztán több saját szám között jött még a Kecske, a Tényleg félek. (Ezek fent sincsenek a Youtube-on, vagy csak béna vagyok, nem találtam.) Hangulatosan, frissen játszották ezeket a számokat is, a sajátjaik hasonló stílusúak, elektromos hegedű dobja fel őket. Nagyon pozitív az összkép, jó kis rock and roll arcok.


A Quimby a Zéró dallal kezdett, negyedóra szünet után, kicsit csigázva a közönséget.

A koncerten a legtöbb szám az új maxi CD-ről és a Kilégzésről szót, például a Ventilátor blues.

A régiek alulreprezentáltnak tűntek, csak a legnagyobb közönségbolondítók jöttek, úgymint a Hoppá, Káosz amigos, Libidó, Álmatlan dal, Halleluja. A számok természetesen frissítve, apró kis csemegékkel kiegészítve érkeztek. Jaj, ha már pozitív, tegnap minden olyan túl-túl pozitív volt: A PÁGISZ nemdohányzó hely, ez a tény kinek milyen, a számunkra pozitív. Tibiék élen jártak jó példával: nem gyújtottak rá a színpadon. Azután megdicsérték a jól nevelt (szoktatott, idomított) közönséget, most úgy lehetett tombolni, hogy nem kellett a zsigerek és tartalmuk nyilvánosságra hozásától tartani. (Az ajtónál egy kétméteres, kétszáz kilós biztonsági őr látta el jó tanácsokkal a cikisnek látszó kuncsaftokat.) Líviusznak tetszett Győr, hangzott el a felkonferálásban. (Ez az ember annyit mozog, hogy lefotózhatatlan) A régiek közül sorra került még vége előtt az Unom, ami most vigyorgós önparódia volt, gitárnyekergetéssel a végén. Hogy a közönség jól viselkedett, az is bizonyítja, hogy 3 ráadást kaptunk, legutolsónak a Kávéházat, olyan verssel megtoldva a végén, amitől néma, csendes áhítatba merült a publikum. Remélem, valaki felvette. Majd utánanézek.

Aztán a villanyok felkapcsolása után búcsú, pacsizás...
Így zajlott, jó volt.

Bünti

Napok óta mindig eszembe jut, muszáj leírnom. Ezért a számért, persze másolt kazettáról, bizonyos hangerő után szobafogság járt úgy húsz évvel ezelőtt. Szegény anyu mindig mellre szívta. Pedig a kutyaszag már akkor sem volt friss. Talán, mert annyira tilos volt, most is csípem.

A hét újdonságai

A zödségekkel kb. ugyanaz a helyzet, mint a tesóméknál, nálunk virágozni kezdett a sütőtök, sőt nekiállt csinos, koronás tökfejeket növeszteni. Ha valaki emlékszik a "tulipánból paprika - parikából Jancsika" hajtogatós játékra, engem arra emlékeztet. Igazán helyigényes, úgy négy méterre kígyóznak a hajtásai.

Vaki kutya kennelkerítése mellett kikelt és szépen növekszik a méteresbab, kíváncsi vagyok, terem-e valamit, vagy csak a gazt nyomja el.

A szomszéd dzsumbi aljnövényzetét kecskerágók alkotják, és ilyen dekoratív betegségben szenvednek. Tavaly egészségesek voltak,szerintem ez valami nedves idő miatti gombafertőzés.

A dipladénia tölcsérében bújnak el a fülbemászók.
Mályvarózsa porzóoszlopa:

Végül tegnap este jobb híján videókat nézegettem, és találtam egy érdekes kis kincset. Magát a klipet valahogy nem sikerül beszúrni, béna vagyok, de érdemes megnézni. (Ripoff Raskolnikov). Pont a mostani hangulatomhoz illik.

Európa Kiadó

Mángorló, ezt neked írom, mert sem nem botanika, sem nem filozófia, csak... sok minden eszembe jutott. Tegnap kimentünk a Lajtához árvizet nézni, és a kocsiba írtam egy CD-t, mindenféle volt rajta, pár Európa Kiadó is. Már nagyon régen volt az az idő, amikor ezek a számok éltek is, meg frissek, újak is voltak, igazából évek óta nem is nagyon hallgattam, de most is nagyot ütött. Hallgattuk ezeket, és valahogy olyat szólt most, annyi újfajta áthallást vettem észre, hogy nem igaz. Hallgattuk és Óvár igazán kisváros, és mégis háromszor jártuk körbe 30-cal, dudáltak a hátunk mögött, hogy mi a ... van, mért nem mentek. Hát ezért.

Sokféle emberrel szoktam beszélgetni, a legjobban azokat csípem, akik a háború alatt vagy még az előtt voltak gyerekek. Nagy szegénységet éltek át, és ezért edzettebbek. Most hetvenesek vagy öregebbek, nyugdíjasok, meg parasztbácsik, parasztasszonyok. Van köztük is ilyen meg olyan, de a legérdekesebb az, hogy sok van köztük, akármilyen egyszerű ember, aki nem fél. Nem féltek őszintén cselekedni, akár óriási hibákat is elkövetni, aztán valamennyire megtörtek, de sok van, aki nem. Abban különböznek ezek az emberek a mostani generációktól, hogy a körülményeknek messze fölötte állnak, mert belsőleg szabadok. Aztán jön az apáink és anyáink nemzedéke, azok jóval inkább a körülményeik foglyai, továbbra is működik a kopasz cenzor. Boldogulni akartak behúzott nyakkal, szolganemzedék volt, ház, kocsi, nyaraló, ügyeskedés... (Mondjuk konkrétan az én szüleim amennyire lehet, inkább csendben ellenálltak. Vidékiek voltak és vallásosak. Párom egy nagyvárosban nőtt fel, az ő szölei inkább a rendszer részei voltak, és csak kapkodta a fejét, mi történik, elment mellette az az idő, és nem értette meg a történések lényegét.)
Mi meg a szabadság nagy reményvel voltunk igazán fiatalok a kilencvenes évek elején. Koncertek, meg mindenféle fesztiválok, a Sziget. Azt hittük, kezdődik valami új világ és ebben lesz majd helyünk. Nem sokat tettem érte, rockbulikon, meg a hangulat átvételén kívül. Kiszakadni a hétköznapokból. Amikor indult a magyar underground, mondjuk, abszolúte gyerek voltam, de amikor egy kicsit már a világnak tudatára ébredtem, ez volt az első, ami hatott rám. A Sziámi, az Európa Kiadó, (sajnos élőben már csak a nagyon leszálló ágban láttam) de asszem, ezt a közeget te sokkal jobban ismered, annak idején inkább csak éreztem a lényegét, talán most már egy kicsit értem is. A mi generációnknak a feladata az lett volna, hogy lerombolja azt az álságos, beszűkült nyolcvanas évekbeli világot, (ami most van, elmúlt rég) aztán jól betagozódtunk, kaptunk egy kis kaszlit élni, közben megitták a vérünket, megették a húsunkat. Gyilkos tréfa volt csak a rock and roll. Sokan meg kapartak, hogy előrejussanak, építették a karrierjüket, ők is ugyanolyan kaszlit kaptak vagy szereztek, csak egy kicsit nagyobbat. Itt vagyunk, csak a csont maradt. Egy kis őszinteség, egy kis nihilizmus. Olyan szép történet volt és olyan bénán, semmilyen módon végződött. Kiábrándult generáció. Ezzel fogjuk végigélni az egész életünket, és még elég sok hátravan. Az utánunk jövőknek meg talán marad a cyberpnk, vagy valami olyasmi, aminek a jelentőségét mi már úgysem fogjuk fel teljesen. Az Európa Kiadó, mint előrehozott rossz lelkiismeret. Te mit gondolsz?

Most egész más közegben élek, egész más dolgokat csinálok, gazolok, meg örülök a sarkantyúkáimnak, körülvesz a családom meg a gyerekkori barátaim, és ez nagyon jó. Közben évekig görcsösen igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy normális ember vagyok, de aközben valahol rég idegen voltam, évek alatt talán úgy-ahogy belsővé vált a szerep és az arcomra fagyott a maszk. Mások is így tették, de a te blogod annyira megrázott és szíven ütött. Muszáj volt leírnom. 33 éves vagyok. Itt a hogyan tovább, nem akarom nosztalgiával tölteni az időm.

PAFE

Ezer éve nem voltam rockfesztiválon, most viszont elindultunk Várpalotára. Elsősorban két koncert volt, ami miatt bevágtuk magunkat a kocsiba, a Quimby és a Pál Utcai Fiúk.

A Pál Utcai Fiúk különleges a számomra, mert ez a banda a NAGY NEMZEDÉKI EGYÜTTES a velem kábé egyidősek jó részének. 1989-ben nyolcadikos voltam, amikor megismertem őket. Kazettákon másoltuk a demókat, a középiskola és a főiskola alatt minden közelünkben rendezett koncerten ott voltam, amióta dolgozom, azóta viszont csak hébe-hóba sikerült ez. Jaj, Zsuzsi, Anita, rátok gondoltam...
A Bál első hangjaira voltak olyan harmincas tyúkok, akik ugyanúgy rohantak, a színpad elé, mint akkor... Láttam aztán lóhajú és jól frizírozott pasikat is, akik ott álltak könnyes szemekkel, és a szemükbe nézve pontosan tudtam, miért. Azokban a számokban, ott a rendszerváltás idején valami olyan volt, amire nincs szó, ott volt benne valami végtelenül egyszerű, magától értetődő módon az egész akkori életünk. De nem csak a nosztalgiáról kell itt lamentálni, az új számok is kegyetlen jók.
Igaz, ami igaz, az egykori helyes fiúkból, lányokból negyvenesek lettek, de a lényeges dolgokban semmi nem változott, csak méllyé vált az a ránc a szájszegletben, a gitárszólók lettek keményebbek, és a szöveg esett ki a Lecsó fejéből, de ő a helyzetet elegánsan, könnyedén és őszintén megoldotta.

Jani persze erősködött, hogy Péterfy Borit látni kell. Pasiszemmel természetesen meg tudtam érteni az óhaját, de amúgy a show is élvezetes volt. A fesztiválsátor dugig telve, főleg kocsányon lógó szemű pasikkal, meg frufrushajú-feketekontúros szemű, istennőleső tinicsajokkal. Nem semmi hölgy Bori, kiváló kontaktust tart mindkét nemű közönséggel, hihetetlen energiát sugároz. Majdnem szétugrálta a jónép a fesztiválsátrat. A padlózatot alkotó vaslemez ritmusra lengett, állni nehéz volt rajta, a ritmust felvéve ugrálni már könnyebb. Attól tartok, a szeizmográfok bejeleztek a környékbeli kutatóállomásokon...

Quimby koncertjén összejött a fórumról ismert csapat, Csillag, Perezvon, Őszapó, Remedios, valamint párjaik. Örültem a találkozásnak. A koncertre valami hihetetlen tömeg jött össze, csapatok vonultak ki-be, így elszakadtunk a többiektől. Beindult a pogózás, estek-keltek az emberek, de olyan sűrűn álltak, hogy amikor egy csoport elesett, hosszú másodpercekig tartott, mire fel tudtak állni, illetve mire fel tudták őket segíteni. Hátulról pedig nyomott minket előre a tömeg. Igyekeztem tartani magam, de ez nem volt könnyű. Féltem attól, hogy véletlenül valakit összetaposunk.
Maga a buli hihetetlenül feszes, pörgős volt, szinte csak a gyorsabb számokból. Koncertkedvencek sorjáztak egymás után, remek válogatásban, remek előadásban. Nagy örömünkre, (Jani kedvére) a Mennyből az angyalt is játszották a fiúk.
Apropó, égiek. Ők azt gondolom, bizonyára szerették ezt a bulit, mivel a felettünk kavargó felhőörvény a koncertek kezdetére foszlányaira szakadozott. Lecsó délután szivárványt vélt látni a hátunk mögött a színpadról. A Quimbynek is jutott egy égi asszisztálással különösen szépre formált jelenet. A Magam adom alatt, ott a végén, annál a gyönyörű gitárszólónál, a csúcsponton eleredt az eső. És ez senkit nem zavart, hanem inkább egekbe emelte a pillanatot.
Köszönjük a koncertet, csodálatos volt. Amint lehet, megyünk. Remélem, hasonlóan remek társaságban.

Janinál nagy szó, de kibírta kólával a koncertet, mert utána Fehérvárra kellett vezetnie. Most, hogy már valamennyire rendezetté tettük az életünket, Janival mindketten visszataláltunk korábbi örömeinkhez, a számunkra személyesen fontos dolgok kerültek előtérbe és ez jó. Jani vitorlázni jár, én is gyakran vele, én meg rockbulikba vonszolom. Egy kis szomorúság azért mindig ott bujkál bennem: mindenünk megvan, csak egy dolog hiányzik az életünkből...

Pünkösd hétfője

Mindenkinek ragyogóan szép pünkösdhétfőt kívánok!

Egy mítosz, amely túlélte a XX. századot

Az osztályban, ahol tanítok, van egy édes kilencéves kiskrapek, ő a legmélyebben gondolkodó ember, akit valaha ismertem. Okos, érzékeny, végtelenül igazságkereső kisgyerek, van benne némi befordultság is. A szavalóversenyről beszélgettünk, azt kérte, ő is szerepelhessen, nem fél a munkától, meg ő különben is ügyes, rockzenekart fog alapítani, ő lesz az énekes. Mondtam, ha megteszi, megyek a koncertjére első sorba üvöltözni. Hallgattam, mit beszél a cimboráival a sarokban, már le is osztották, ki mit fog csinálni a zenekarban. „Te jó vagy énekből, lehetsz gitáros, te meg béna vagy legyél dobos, az könnyű. Mi lesz a nevünk, valami jó kéne, olyan, mint a Bikini, kár, hogy az foglalt”

Helyesbítés..

Én meg írom közben a csacsiságokat... Hiszen ekkor a Vágtázó Csodaszarvas még nem is létezett, a VHK nyomta ezt a számot. Emléxel a PSVMK-s bulikra?
Szentigaz, hogy egy-egy dal az ember életét gyökeresen felfordítja. Ezek nélkül, azt hiszem, nem az lennék, aki vagyok valójában.
Ezt is nagyon imádom, számtalan Pacsirta utcai, révfülöpi, PSVMK-s és egyéb bulink ennek a jegyében zajlott:
http://www.youtube.com/watch?v=qP2N9HmBoC4
És amire büszke vagyok: a lányom kedvencei (nemám ilyen Papp Rita meg Rosszcsontok-féle híg, értelmetlen löttyök):
http://www.youtube.com/watch?v=nTAHxsXb4Xo
http://www.youtube.com/watch?v=FB-lwM-TSMo
Mondjuk az ehhez kapcsolódó ágyon ugrálás és 20-25 perces körtánc már nem az én vén csontjaimnak való...

Néhány dal, ami megváltoztatta az életem

U2 és B. B. King
http://www.youtube.com/watch?v=th1kQER770M

Amikor 13 éves voltam, szóval hetedikes, és nyáron indult a magyar nyelvű Danubius Rádió, abból már az új idők szele fújt.
Gyerekkoromban a rádióban csupa édeskés, nyálas, tömegízlésnek megfelelő szám volt a rádióban - kevés adó volt - Csók x csók, meg Első Emelet, meg Modern Talking, vagy Jason Donovan és Kylie Minogue. Egy nyári kora délután Bochkor Gábor -szerény kis bemondófiú volt még - aztán felkonferált valamit, ami annyira radikálisan más volt, annyira megrázóan jó, hogy rögtön felkaptam a hangzására a fejem. A szívem legőszintébb hangját hallottam meg akkor abban a dalban, és azóta is töretlenül imádom. Délelőtt még alighanem homokoztam az udvaron, vagy rajzoltam valamit, teljes ártatlanságban, estére egy ébredező kamasszá lettem. Aztán az első adandó alkalommal felvettem egy "vegyes" magnókazettára - jött fel rendesen a slágerlistán - és vagy tízezerszer meghallgattam. Fogalmam sem volt, miről szól, de valahogy abban a dalban számtalan élményem, helyzetem benne van, sőt még az a kiegyensúlyozatlan kettősség is...
13 évesen, amikor az ember még kisbaba, még semmit sem tud semmiről hogyan ismer rá, hogy neki ez az útja? Ezt azóta sem értem...

Nick Cave
http://www.youtube.com/watch?v=6VRQhJwBMes
Középiskola idején alterosok voltunk, ez a mi generációnk tipikus játéka volt. Hogy mit kell és mit tilos hallgatni, azt az akkor már fogható MTV 120 Minutes című műsora határozta meg, Paul King vezetésével. Halálbiztos ízlése volt a szerkesztőknek, szuper zenék voltak. Talán van, aki emlékszik rá, hogy a magyar Andersen is ott nyomult? Itt találtam rá egy másik olyan hangra, ami a céltáblám közepébe talált. Felfedeztem a sötét oldalam.

Pál Utcai Fiúk
http://www.youtube.com/watch?v=H94PQ0xnV38
Amikor ezt a dalt meghallom, mindig egy kezet keresek, amit megfoghatok, és rohanhatok be valami szakadt táncparkett közepébe tombolni... A P.U.F. a mi Nagy Generációs Együttesünk. Az egyik legfontosabb dolog velük kapcsolatban a végtelen keresetlenség, póztalanság (Ramones kabátujja). A másik a fő üzenet: ne rejtőzz, légy önmagad, vállald önmagad.
Meg sem tudom számolni, hány koncertjükön voltam régen.

Hajninak + tesónak

Tesó, kösz a bejegyzéseket, fejtsd meg a rejtvényt léccilécci, akkor is, ha unalmas!
Köszöntjük első olvasónkat, szia, Hajni! Ágival biztos megtalálod a közös hangot a kézműveskedés témájában, ő ebben profi, én meg született kétbalkezes. Megnéztem a blogodat, csodálatos dolgokat készítesz, gratulálok. Minden tiszteletem a tiéd.
Az a hely, ami eddig minden barátomat elvarázsolta, az a Balaton-felvidék. Fügebokros mini-mediterrán, csodás színekkel. Nekem a Balcsi utánozhatatlan türkizkékje az, ami a leginkább tetszik, ennél már csak egy csobbanás lenne jobb.
Ti is jártatok erre a szent helyre. Kérem a falu nevét.

Egyéb: Mi a véleményed erről?
http://www.youtube.com/watch?v=nladGBRG4U0