Öngyógyítósdi 10: Kudarcunk okai

Szóval az van... A kudarckert bizonyítványát mégiscsak meg kell magyaráznom, magamnak is nehéz belenyugodni a történtekbe. A fő ok az alulkalkulált munkaerőigény, kombinálva a családi élet egy nehezebb periódusával. Balázskánk, a kisebbik fiam a kert legmunkaigényesebb időszakában volt kiscsecsemő. Janinak pont ugyanekkor volt keresztszalagpótló műtéte hosszabb lábadozással, Andris meg keserves féltékenységgel csüggött rajtam.  Ebben a helyzetben sajnos a kert került az utolsó helyre. Mire észbe kaptam, a zöldtrágyának vetett fehér mustár az égig nőtt és aranysárga virágzatban pompázott, igaz tetvetlenül. A répák, hagymák a gaz alatt sínylődtek. A másik ágyásban egy tő patisszont és egy tő karalábét hagytak a csigák mutatóba. A kudarcos poszt írása idején keményen vitatkoztunk a kertről (a temetőből mindenki látja a tökig érő gazt... no és hova tegyem a gyerekeket, amíg kapirgálok, te meg dolgozol... jövőre csak kukoricát vetünk a tyúkoknak, stb.) Aztán Jani meggyógyult és kaszát fogott, a gaz alól pedig előkerült némi répa,  főzőhagyma, spenót és paradicsom. Most már kezd visszatérni a lelkesedés, de tervezni még nem akarok. Addig is esszük az anyu kerti terményeit, meg a piacit, sokszor pedig szégyenszemre a boltit. Ez van. A család fontosabb, mint a kert.

A másik ok az, hogy az öngyógyítós szisztéma követhetetlen a segítségre hajlandó családtagoknak.Erélyesen felszólítottak, ha normális, rendes kertet akarok, segítenek, de csak akkor, ha PONTOSAN tudják, hol mi van, mi a gyom és mi a vetemény...

A Kertvárosi és az Őslakos

A következő történet szereplői kitaláltak, mindennemű hasonlóság konkrét személyekhez természetesen csak a véletlen műve. Egyszer volt, hol nem volt, egy kertvárosiasodó falu egyik új utcájában sekicsi-senagy, átlagos házat épített magának egy falubeli pár. Az apuka őstermelő volt, az anyuka pedig ügyeskezű, növényeket szerető asszonyka, így hamarosan mutatós kertecske vette körül a házat, sok örökzölddel, amelyek egyelőre alig arasznyiak voltak. Eltelt pár esztendő, s mire a két gyerek a kiskamaszkorhoz közeledett, a kertecske csinos, árnyas, profi kinézetű udvarrá vált, dicsérték is sokan érte a családot. Aztán az utcában lassan elkeltek az üres telkek, s a szemköztit megvette egy kertvárosi pár. Hamarosan műmediterrán villa és háromméteres téglakerítés takarta el a Dunát kísérő nyárfaerdőre néző kilátást. Beköltöztek az újak, s igyekeztek szuperkedvesek lenni a szomszédsághoz, ehhez jó apropót adott kislányuk születése. 

Ahogy az az ilyen utcákban lenni szokott, az emberek figyelnek egymásra. A figyelés elképedt leséssé változott, amikor megjelent a kertépítő cég felmatricázott furgonja és elkezdte betelepíteni a mediterrán villa környékét. Tekercses pázsit és sok örökzöld. Véletlenül majdnem pont olyanok, mint az Őslakosoké, csak kapásból felnőtt méretben. Hamarosan fenyőerdő környékezte a villát. Utolsó simításként egy spirálformára nyírt tuját biggyesztett a kertépítők főnöke a bejárathoz, majd bement tárgyalni mediterránékhoz. A bennszülött szomszédság fejében csendben kattogni kezdett a pénztárgép, fogadások születtek az összeg hat-vagy hétszámjegyű mivoltát illetőleg.

Másnap a történet elején említett átlagos család feje körülnézett a teraszán, kiválasztott egyet a dézsás tujái közül, drótsablont készített és elővette a nyíróalkalmatosságait, estére az ő bejáratánál is ott tetszelgett a csináld-magad spiráltuja.Új szomszédja véletlenül sem hozta szóba a kert témáját. Viszonyukban látszólag maradt minden a régiben, csak a szuperbarátságosság árnyalata csúszott el egy picit. Az őslakosné ezentúl sokkal több barátságos kérdést tett fel, alkalmat adva mediterránnénak, hogy dicsekedhessen. Majd az őslakosné őslakos barátnéi köre utcasarkon vagy tejeskávé mellett mosolyogva tárgyalta ki a hallottakat.

Az elképedés aztán megintcsak feltűnt a bennszülöttek szemében, amikor bakonyi ácsok furgonja kanyarodott be a szomszédékhoz. Játszóteret készítettek az akkor tízhónapos, talpacskáin már úgy-ahogy megálló kislányuk számára. A fából készült vár ormai szépen kirajzolódtak a téglakerítés felett. A falu népe ilyet még nem látott, pedig uniós pénzből akkoriban stafírozták ki, nem is szűkmarkúan, az óvoda udvarát. Őslakos barátunk felesége ezt überelhetetlennek ítélve alaposan megdicsérte az építményt. Mediterránné büszkén fogadta a bókot, mondván, valami szórakozás kell az egyszem leánykának, hiszen nem lehet vele bírni, olyan rossz. A gyermek ebből mit sem értve mosolygott a szomszédasszonyra hellókittis babakocsija hellókittis kistakarója alól, miközben hellókittis kocsicipőjét kecsesen pakolta fel a babakocsi karfájára.

Átlagosné megint kapott valami témát, amit nyelvére tűzhetett barátnéi körében. Mediterránné talán most már észrevett némi zajt a kommunikáció mézözönében, mindenesetre amikor a köszönés után elindult útjára, az járt a fejében, milyen klassz is, hogy ő és az ő életstílusa mintát adhat, példát mutathat a bennszülötteknek :-)

Doró és az egérundor

Hozzánk is megérkezett a tél, szombaton először csak  kétcentis hűhó-műhó formájában, majd vasárnap éjszaka rendesen, húszcentis lepellel takarva be a könyéket. Már múlt hét szerda körül sejtettem, hogy nagy változásra számíthatunk  az időjárásban. A kutya-macska ilyenkor végtelen mennyiségű kaját meg tud enni. Biztos így van nálatok is. A mi drágaegyetlennélkülözhetetlen Doró cicánk a múlt héten minden ajtónyitáskor betrappolt a lakásba - én csesztem el ennyire, ugyanis finom falatokkal szoktam kicsalogatni, erre úgy rákondicionálta magát, mint a Pavlov-kutya a csengőszóra. Nem is volt ez túl nagy gond, mert a hideg elől két egér is beköltözött a lakásba (fújj, hogy utálom őket), méghozzá a kanapé alá. Fekszel és zörögnek a résen beszórt cukorpapírokkal meg gurigáznak a cerkákkal. Rémálom. Jó, legyen bent a macska. Szagol, kerüli a kanapét, kerüli az egész lakást. Egyszer csak kikéretőzik a garázsba. Menj csak, cica. Majd a Jani kienged, ha a délutános meló után hazajön, vagy ha elunod, bekéretőzöl és kimehetsz egy finom falat kíséretében.. Hátha a garázsban is van egered.

Jani jött haza éjjel, a macska nem kéretőzött sehová, valahol a munkásruhákon alhatott. Reggel bekunyerálta magát a lakásba, de most nem kellett neki semmilyen finom falat, rongyolt a teraszajtóhoz, irány kifelé. Pisi, kaki? A hasa nagy, dagadt. Ügyes cica, biztos sok egeret fogott.

Délelőtt épp szakértettük a kocsi kötelező biztosítását a számítógépnél, amikor a lakás közepén pózolt az egyik EGÉR, szemezett a kanapéval, hogy jusson be alá. Fogom a macskát, becipelem, iszonyat dagadt. Jani kinyitja a kanapét, macska betuszk. Macska tolat ki, nem kell az egér. Ezt még eljátssza kétszer. Mi baja van? Egérundor? Mérgezett egeret evett? Valami trauma miatt nem megy a vadászösztön? Máskor fél perce volt  hátra a beszökött egereknek, most meg rájuk sem néz. Kidobtam a cicát, legalább repülni tanuljon. Délután aztán valamiért lementem a garázsba, és megfejtettem a titkát. Megtalált egy kilós rúd kutyaszalámit, és azon a bent töltött éjszakán valahogy kicsomagolta és az egészet bebombázta. Ennyit az egérundorról. 

Gondoltam, megmázsálom a macskát, de a konyhamérleg kiakadna, a fürdőszobai pedig a macska mérettartományában nem mér pontosan. Doró becsületére legyen mondva, másnap elkapta a nagyobbik egeret. A kisebbik még bent lehet, csapdát tettünk le neki  kanapé alá.

Kisebb és nagyobb döntések, kisebb-nagyobb lenyúlások

A "szorgos" amatőr kertésznek elvileg ilyenkor nincs más dolga, mint a tervezgetés, bevásárlólisták írása, virágcserepek locsolgatása és a képnézegetés. Nem rossz ez, harmóniában van a természet rendjével.

Készülnek az operatív tervek, például hol lesz a sárgarépa, hol lesz a paprikaágyás, de készülhetnek stratégiai döntések is, ezek a kert alapelemeinek (virágágyások, járdák, sövények, fák, egyéb épített létesítmények: perogola, fészer, fatároló, burkolt terasz) helyét jelölik ki. Ezzel kacsolatban szeretném bemutatni azt a két könyvet, ami nekem a kert megtervezésében a legtöbb segítséget nyújtotta.

Változik a világ, úgy húsz éve egy ilyen döntés mg mindenkinek teljes mértékben a magánügye volt, a szakkönyvek csak ajánlásokat tettek. Például a kezdő kertészeknek szánt, 1985-ben megjelent és számos kiadást megért, a neten még elég olcsón most is megrendelhető Nagy öröm a kiskert c. könyv például természetesnek veszi hogy tulajdonos az egyébként igen gondosan felsorolt szempontok, alapismeretek figyelembe vételével különösebb gond nélkül el tudja készíteni saját házikertjének a tervét. De azért figyelmeztet, a mai fülnek oly bájosan hangzó módon: "a kerttulajdonosnak el kell jutnia arra a felismerésre, hogy kertje saját egyéniségét, lelkivilágát tükrözi, illetve arra, hogy mások ebből következtetéseket fognak levonni kilétére vonatkozóan." A legjobb rész az, ahol listát ír a házikertben tilalmas giccsekről, úgymint:
-üveggömbök
-színes karók és kerítések
-kerti törpék
-kiégett neoncsőből készült növénykarók
-rózsatövek mellé szúrt piros karókon műanyag "Mos 6"-os dobozok
-lefordított literes üvegekből készült ágyásszegély
-autógumiból készült keret a fák köré
-tetőcserép ágyásszegély

Az újabb könyvek, de főleg a színes-szagos-képes, növénycsodákkal teli magazinok az alapismereteknek szinte azonos körét sorolják fel, de a végkövetkeztetés teljesen más: ha jót akarsz magadnak, fordulj a profikhoz, különben szánalmasan béna lesz a kerted. Ezeket olvasva rövid idő alatt el lehet jutni az önbizalom és a motiváció teljes elvesztéshez.

Amikor elkezdtük a kert kialakítását, vállaltam a bénaságot, de volt egy kis segítségem, egy olyan kertes könyv ami kicsit szembemegy a mai trendekkel. Ez a könyv a Húsz ötletes kertterv amely városi és vidéki, kisebb és nagyobb, klasszikus és modern kertek részletes tervet tartalmazza. Az az érdekes, hogy 2005-ben talán 500 Ft-ért vettem valami könyvturkálóban, és most a neten 3591 forintért vesztegetik. Nagyon szemléletes könyv, minden tervhez tartozik két különböző háromdimenziós szabadkézi rajz, részletes beültetési terv fajtalistával, egy-egy fotó a megvalósításról, és legalább 3-4 alkalmazási lehetőség más alakú telkekre.
A mi verziónk a Olcsó csládi kert c. mintaterv alapján készült, aminek kb. annyi a lényege, hogy a telekhatárt gondosan összeválogatott, de nem túl drága cserjékkel javasolja körbeültetni, a kert szerkezetét adó fák tulajdonképp nem túl kényes gyümölcsfák, a konyhakerti részt egy alacsonyabb sövény választja le. A hosszú, keskeny telek alakjának előnyösebbé varázslására az épített elemeket 45°-ban elforgatja a telek hossztengelyéhez képest. Az útvonalak kavics- vagy murva burkolatúak, enyhén kanyarognak, a ház és teraszok környékén helyezkednek el a szintén kissé szabálytalan, hullámzó vonalú virágágyások, a fennmaradó helyet pedig magról vetett pázsit foglalja el. Van fajtalista, de azt csak részben követtem, a növényállományt a nálunk elérhető fajtákból alakítottam ki, egy-két különlegességgel.
Egyébként azt vettem észre, minél kisebb egy ilyen megterveztetett kert, annál drágább a kialakítása, annál több különleges dolog tűnik szükségesnek a "seggreültetéses" hatás eléréséhez. Az esküvőnk szervezéskor éreztem ugyanezt, például a menyasszonyi ruha kiválasztásakor a drága/divatos, az alakomhoz sehogy sem álló ruhák elhárításáért keményen meg kellett küzdeni, aztán felajánlottak egy ócska húszcentis műselyem-műcsipke párnácskát "gyűrűpárnának", meg egy autógyári jellegű fehér munkakesztyűt horror áron a szerkó elegánsabbá tételére. Majdnem sérelmezték, hogy nem tartottam igényt ezekre a több ezer forintos kacatokra. Rövidesen elneveztük a szent helyezt tehénfejőnek, s rövidesen kiderült, hogy az elnevezés teljesen indokolt: amikor visszavittük a cuccokat, több ezer forintot akartak felszámítani a ruha tisztításáért, csak az a baj, hogy megláttam a mellékhelyiségben a roggyant Hajdu mosógépet...

Betlehemezés

Tegnap este valaki váratlanul kopogtatott, ledobtam a keresztrejtvényt, futottam az ajtóhoz, hát ők voltak a vendégek:

Betlehemesek.Hetedikes fiúk az utcából.
Hosszú műsort tanultak, perfektül tudták, MÉG ÉNEKELTEK IS! A bal oldali srác volt a gazda, a jobb oldali a bojtár, a hátsó meg az a kissé habókos öreg, aki mindig elalszik. Így hozták hírét az ünnepeknek. Minden elismerést megérdemelnek, nemcsak a hibátlan előadás miatt, hanem hogy még mindig vannak gyerekek, akik elindulnak az adventi estéken. Bízom benne, hogy még nincsenek tudatában, mit is jelent, mit is számít ez, elég, ha rájönnek felnőttfejjel.

A téli szokások közül Halásziban a betlehemezést meg a szentestei mendikálást gyakorolták, Lucázás is szokásban volt. Szigetközből az igazi dunaszigeti betlehemest nyomtatásban drága jó Barsi Ernő bácsinak köszönhetjük, a Daloló Szigetközben is benne van.
Érdekes dolog a szokások élete-halála. A búcsúi csingislovakról már írtam, de azt hiszem, azt nem említettem, hogy volt egy év, amikor a szokás kimaradt. Egy család, akinek szamarai voltak, meg kordéja, indított csak búcsúkor egy csúfos csingisszamár-fogatot azt hiszem, 1999-ben, az rázta fel a falut, hogy valami nagyon gyorsan elveszik, ha hagyják. Így volt ez egy időben a betlehemezéssel is. Igazából azt hittem mikor tanultam, koleszes voltam vagy albérletben laktunk, hogy már vége, kihalt a szokás, senki sem fárad ilyesmivel, az emlékek polcára került és vége. Volt is pár év, amikor senki sem jött Karácsonyt köszönteni, aztán az utolsó 3-4 évben újrakezdték a nagyobb gyerekek. Ilyenkor esténként várom a kopogást, vajon kik jöhetnek, mivel készültek. Meg fogom örökíteni mindet, hátha megint elfogynak.
Amikor mi voltunk ugyanekkorák, mi is jártunk betlehemezni. Hárman csajok: a második unokatesóm, meg az ő szomszédja, a barátnőnk. Mama nem akart engedni, merthogy fiúknak való, de nem lehetett lebeszélni.
Az biztos, úgy emlékszem, hogy mi nem öltöztünk fel különösebben, piros dzseki-kék sapka vagy ilyesmi, de vittünk Betlehemet is, és akkori szemmel az a Betlehem volt a lehető legszebb, amit csak el tudtam képzelni. A barátnőm édesanyja nagyon fiatalon meghalt, az apukája meg a maga özvegyemberes módján igen szerette a kislányát, ő készítette nekünk ezt a csodálatos Betlehemet.
Másoké kartonpapírból készült, a szereplők pedig mesekönyvből meg szentképekből voltak kivágva. Amivel mi jártunk háztól házra, az plexilapokból készült, vízüveggel ragasztva. Az alja a fészer palatetejéről leszedett friss zöld mohával fedve a háztetőn kis lécdarabok. Villanyvilágítás is volt benne a Jézuskának, egy szétszedett zseblámpából, a tetőn volt a laposelem, a kis farostlemez jászol fölött meg ott függött a "batrikörte". A legjobbak a figurák voltak, mert azok mézeskalácsos sablonba töltött sűrű cukormasszából készültek még novemberben, búcsú körül,– teljes szentcsaládos sablonjuk volt, alja-teteje összekapcsozható, meg külön állatos sablon is a bárányokhoz, csacsikhoz - aztán a karácsony előtti időszakra szépen kiszáradtak az alakok. Ételfestékkel, iskolai ecsetekkel festették ki őket.
Egy ideig csinosak is voltak, de aztán a meleg lakásba be-hideg utcára ki légkörfizikai viszonyai annyira megviselték a cukorbábokat, hogy megértek a nyugdíjra. Amikor minden ismerőst meg rokont végigjártunk, a végén szétosztottuk a figurákat, a karácsonyfa alá még odatettük őket, aztán volt, amelyiket a karácsonyfadíszek közt eltettünk jövőre, de volt, amit nem. Először mindig a bárányok fogytak el, aztán az emberek. Ha szent is, csak cukorból van.
Mi annak idején Lukács evangéliumát osztottuk fel szerepekre, a barátnőnk nagyon szépen énekelt, ő volt Mária, az unokatesóm Szent József. Sötétben mondtuk a szöveget, a háziakkal lekapcsoltattuk a lámpát, „Szent József” odatartotta a drótot a laposelem sarujához - mégiscsak férfimunka - és mindjárt lőn világosság, a plexin keresztül. Az a semmi kis izzó beragyogta a szobát vagy a konyhát. Mi magunk is meghatódtunk a produkciónktól, aztán amíg eljutottunk a következő látogatni való házig, mindig jól összevesztünk, aztán a harmadiknál meg kibékültünk. Azt is játszottuk, hogy valamelyikünk terhes, babánk fog születni, ilyen lesz meg olyan lesz :-), ezt csak a sötétben, hárman lehetett játszani, szülői, mamai fülek nélkül, nagy prűdség volt nálunk a mama miatt az ilyen témát megemlíteni is botrányszámba ment.
Pénzt is kaptunk érte, és tudom, hogy sokan elítélik (mégis mindenki csinálja), de abból került karácsonyi ajándék, mert a szüleinket, tesónkat meg akartuk lepni. Otthon azt hiszem megvan még anyunak az a két opálos fagyikehely, amit betlehemes pénzből vettem. Nem is kérdeztem, maguk mondták az idei betlehemes fiúk, mi a tervük a pénzzel, hát ők is a szeretteikre költik , Simpson-családos könyv az öcsémnek, farmeröv az apunak.

Biztos, hogy öregszem, mert egyre több ilyen régi sztori jön elő, amit akkor csak úgy lazán megéltünk, a magunk közegében. Ezek a dolgok olyan természetesek voltak akkor, mint a levegő, természetesnek vettük, hogy a Bandi bá minden évben megcsinálja a Betlehemünket, aztán fordult a világ, változtunk, elhagytuk, mint a régi ruhát, meg sokan minket hagytak itt. Egyszer csak aztán visszajönnek, de úgy, hogy teljesen más jelentőséget kaptak, vagy a világ lett annyira-annyira más. Érdekességgé váltak, vagy olyan szívmelengetővé, ami erőt ad, elkezd világítani az a batrilámpa a kredences konyhában, de a szívünkön belül. Fontos lett az, nehogy elveszítsük ezeket a történeteket, muszáj mesélni, még ha másnak uncsi is, muszáj mesélni magunk miatt.
Én is szívesen hallgatnám a ti régi vagy új történeteiteket, írjatok. Ez is karácsonyi ajándék valahol.

Napfényes, boszorkányságos

Bár a napsütés roppant élvezetes ilyenkor, s bár már semmi sem szokatlan, ez az időjárás, ami egy hónappal előbbre való, azért egy kicsit mégis az. November végén máskor délig fel sem szállt a köd, gyakran szállt le a dér és a zúzmara, most pedig olyan augusztusias a harmat és a+10°C-os hajnalban pulcsiban viszem a vizet a kutyának. Ami a szokásos ősz végi kelléktárból itt van, az a számtalan varjú, szóval ők megérkeztek és roppant vígan vannak.

Tudom, hogy ez butaság, de ha a fejem fölött kezd el egy fekete madár magyarázni az ő saját érthetetlen nyelvén, mindig összerezzenek, olyan, mintha rossz híreket hozna. Annamarie említette ezt a boszorkányságos témát, úgyhogy megkérdezlek Benneteket ti hisztek az ilyen megérzésekben? Pár napja valahogy folyton erre terelődik nálunk a szó, annyi zagyva sztorit hallottam, nektek van ilyen?

Például olyasmiket, hogy mi a temető mellett lakunk, és ha valaki rákérdez, azt szoktam mondani, soha ennél békésebb szomszédságot, erre jön a szomszédasszony, hogy bírjuk azt, hogy a temető felé eső teraszajtónkon nincs redőny meg sötétítő, ő biztos félne. Éjjel a fia fölébredt, mert lépteket hallott a szobában, recsegett a födém... (Elsőre azt gondoltam bolond, ő dolguk, ha egymást ijesztgetik, rém rendes család. Másodikra aztán átragadt valami rossz érzés)
Egy másik ilyen történet pedig arról szólt, hogy az egyik kedves ismerősünk vendégségben meglátott egy égő illatmécsest a kandalló tetején és átfutott az agyán, hogy milyen veszélyes lehet, könnyen tüzet okoz., főleg ha nincs a házban senki. Elhessegette magától, a gondolatot, mondván mekkora szamárság. Pár perc múlva valahogy lefordult a mécses a helyéről, a vendégség pedig kollektív tűzoltásba fordult, boldogok voltak, hogy nem esett túl nagy kár a berendezésben.

No jó, hagyjuk ezt, nézzük meg inkább a kerítés meg a házfal déli oldalát, mert ott jó néhány olyan virág maradt meg épen és teljes pompában, "akiknek" nem ártott meg a fagy. A krizantémok egy része még remekül érzi magát, például a bordó...

... a sárga (szerintem legszebb, a levele kicsit ezüstös)...

...meg a fehér. Ez az utlsó olyan, mintha margaréta lenne, de hát végül is közeli rokonok.A nyári violák közül maradt két-három tő, ami kis híján téli viola lett. Egyetlen növényen nyílt teljes, telt virág.

Jóval több az egyszerű, ez képes magot hozni, a pompázatos virágú meddő. A violát régen nagyobb becsben tartották, a népdalok nem véletlenül szólnak róla. A kevés tartós vágott virág egyike volt, és közösségformáló sport volt a mutatós, telt változatok kinevelése, a minél korábbi vagy minél későbbi virágoztatás. A hajtatott növények gyakran betegesek voltak, úgyhogy mindenféle fertőtlenítő hatású gyógyteákkal locsolgatták. Az egyszerű virágúak hoznak csak magot, de az utódok közül elég nagy rész mégis teltvirágú, tehát a kiültetett palántákat szelektálni kellett, díszítés vagy magtermelés céljaira, sőt valamelyest lehetett kísérletezni az öröklődéssel is. Érdekes lehetett.
A magja minden évben kapható, napot-vizet szeret, jövőre is ültetek. Erdélyben sok virágoskertben nyári violából ültették az ágyásszegélyt, ez a sokféle lilával-rózsaszínnel-fehérrel annyira kedves volt, hogy jó érzés egy kicsit visszahozni belőle.

Az évelő árvácska egyszer csak úgy megjelent a kertben, azóta itt is-ott is kibújik, szaporodik. Az enyhébb teleket védett helyen szinte teljesen végigvirágozza.

Második évesek a vérborbolyáim, csomagküldőtől vannak, nagyon olcsón hirdettek apró, sövénynek való gyökeres dugványokat. Tíz darab volt egy csomagban, kilenc maradt meg. Nem sövénynek ültettem, hanem csak úgy szétszórtan, lazán helyeztem el a növényeket a virágágyásban. Színes lombjuk kellemes kontrasztot ad a többi növénnyel, főleg az ezüstös levelűekkel. Szerencsés vásárlás volt és sok örömem telik bennük igazán, főleg ősszel, mivel lombjuk a lehető legpirosabb

Tegnap találtam egy szem ehető állagú, bár eléggé dércsípett fügét, a többi lassan múmiává szárad az első fagytól rég lekopaszodott ágakon.
Szóval, mi a helyzet a megérzésekkel? Kíváncsi vagyok, Nektek vannak-e ilyen történeteitek, vagy éppen az ellenkezőjét gondoljátok.

Márton napjára

Közeledik Szent Márton napja, ezzel kapcsolatban találtam egy népmeseváltozatot.
Ha már asszociálunk, legalább szórakozzunk jól :-)
Szent Márton ajándéka, Nagy László fordítása
(főleg Andinak meg minden belevaló csajnak)

A Bükkben

Volt ez a hosszú hétvége, ami jórészt házimunkával, kertezéssel, családozással telt, és ez ebben a sorrendben egyre-egyre jobb, de vasárnaptól keddig volt a legjobb, mert elhúztuk a csíkot a Bükkbe túrázni és felhasználni a rövidesen lejáró üdülési és kajacsekkeket. Mivel tőlünk négy óra oda az út, az első és utolsó napra túl sok mindent nem terveztünk, az estéinket meg kitöltötték a jóféle vörösborok. A középső napra mondjuk terveztünk, aztán véletlenül sem úgy lett. Nem baj.

Tetszett a város, Sopronra emlékeztetett, de itt nincs az ezer multibolt és pláza miatt kihalt belváros. Sötétedés után is tele a főtér randizó, sétálgató, jövő-menő emberekkel.

Egerben - kötelező program - megnéztük a várat, és azt vettem észre magamon, hogy előjött belőlem a gyerek, amikor mindenféle kazamatákban mászkáltunk, lőréseken leselkedtünk és a panoptikumban ilyen arcok vártak:

Az az arckifejezés vajh mire utal? Csikarja a hasikát?

Itt, a várban pihen Gárdonyi az eredetileg öt, most már csak három fenyő alatt.

A második nap hirtelen ötlettől vezérelve spontán félnapos hegymászásba fulladt Bélapátfalván. A kisváros mellett, a hegyoldalban található az épp 777 esztendős ciszterci apátság, csodálatos fekvésben, (most már) csendes helyen, ahol csupán a Mária-forrás csobogása hallatszik. Végtelenül békés és harmonikus pontja a világnak, a tetőszerkezet az ég felé kereszt alakot mutat.

A kétféle színű kőből, sávosan falazott bejárati homlokzat egészen meglepő. A kapun csodálatos kőfaragványok maradtak teljesen épen.


Kőlevelek:
Mintha nem is kőből, hanem tejszínhabból lenne:Rózsaablak:

Előre ugyan nem így terveztük, de az innen induló túraútvonal bejárásával majdnem az egész nap eltelt. Térkép szerint 5 km, 1,5-2,5 óra, nekünk ez kétszer ennyi időbe telt, minden fű-fa-virágnál meg szebb domboldalnál megálltunk. Hihetetlen hely ez. Bélapátfalván majdnem száz éven át működött mészkő- és palabánya meg a ráépülő cementgyár, az ipari termelés csak 2002-ben szűnt meg. Itt lehet olvasni a történetéről és a túraútról. Az az érdekes, hogy védetté nyilvánítás ellen a helyben lakók gazdasági érdekek miatt tavaly tiltakoztak.A bánya és a cementgyár kiszolgálására szánt, jól kiépített, teherautókra méretezett aszfaltút vezet fel a Bél-kő kopár csúcsán lévő bányaudvarig, ezt használhatjuk most tanösvényként. A bánya helyén hatalmas tájseb, a hegyoldalakon pedig szuperritka növények menedékei, melegkori és jégkori fajokéi egyaránt, csak más-más fekvésben. Leírást lehet olvasni ebben a blogban. A nemzeti park a tanösvényt remekül kiépítette, látnivalókban is gazdag, igaz, hogy nem annyira magától értetődően tetszetős és sosem lesz olyan "turistás", mint a Szalajka-völgy. Nehéz kérdés és kemény játszma ez, kinek az érdeke a fontosabb... Én a turizmusnak és a környezetvédelemnek szurkolok.

A szemek legelnivalójából az első falat a táj látványa. Nagyon szerencsés pillanatban indultunk el erre az útra, a bükkös, tölgyes erdők a lehető legszebb őszi színezetben pompázik.

A cserjék világa igen gazdag, főleg melegkedvelő cserjékkel. találkoztunk az aszfaltút mellett. Néhányszor előfordult a sóskaborbolya az út szélén.

Csésze alakú csipkebogyók:

Iszalag pompás levélszínezettel:

Imolák, a tájékoztatón a Sadler-imola és a tarka imola nevét láttuk.

A borzas peremizs már elnyílt, a termések mutatnak napocskát.

A csúcs előtt meredekké vált az út, megszűnt a kiépített aszfaltsáv, északias, hűvösen párás erdőrészen haladtunk át. Kidőlt fatörzsek, gallyhalmok az út mentén, a korhadás különféle fázisaiban, rajtuk gombákkal. Ez olyan "igazi" túraösvény volt.

Szintén a csúcs közelében láttuk ezt a növényt, azt hiszem, hunyor lehet. A Bükkben a pirosló hunyor él. (Áginéni segítségével kitaláltuk, hogy mégsem hunyor, hanem kutyatej, a kommentekben láthatóak a hivatkozások)

Van egy igen meredek rész, a Szász-bérc, ahol a palán és mészkövön kívül vulkáni kőzetek is találhatók, a bazaltdarabok között kész természetes sziklakert alakult ki.

Kis kövirózsák, varjúhájak sokasága, szamócákkal és egy olyan apró sárga virággal, amit orbáncfűfélének néztem, de nem vagyok benne biztos benne.

Tesóm is azt mondta rá, hogy orbáncfű. Aki tud, segítsen! Áginéni itt is segített, napvirág a megfejtés)

Újabb kép:

A csúcsról elénk táruló látványt teljes mértékben uralja a felhagyott bányaudvar. Érdemes volt feljönni, meglátni, kicsit töprengeni rajta. Gondoljunk csak bele, milyen lehetett a csúcs száz évvel ezelőtt, az érintetlen hegytető 880 m feletti magasságával!
Romantikus lelkek itt is megmozgatnak minden követ, hogy hírt adjanak mindenkinek legmélyebb érzéseikről.


A keddi napon kicsit továbbmentünk a 25-ös úton, és tudom, hogy mindenki volt középiskolás korában a Szalajka-völgyben, mert nincs belépő és óccsó, de akkor is tetszett... Különben is, a belépőt már megfizettük előre, adóban, meg tényleg el kell menni pár ilyen helyre és előbb-utóbb rászokunk és elkezdünk érdeklődni és egyre több mozaik épül be okos kis fejünkbe.

A Szalajka-patak a Bükk esővizét, a karsztvizeket vezeti le egy egyenes, hideg, párás völgyben és égerfák kísérik. Égerfákat a Hanságban, a Csíkos-égeresben meg a Rába mentén láttunk, ott megismertük már a mocsárban kúszó légző- és támasztógyökereket, itt is láttunk hasonló képződményt, legalább 4-5 méter hosszan tekeregtek, kígyóztak a gyökerek. Ha a patak sok vizet szállít, bizonyosan kimossa a talajt a gyökerek közül.

A levegő mindig friss, hidegen párás. Tisztaságát ilyen zuzmók jelenléte bizonyítja, a fenyőfák fiatal gallyain is megjelennek a zuzmótelepek.

A patakot részben természetes, részben mesterséges gátak tavacskákká duzzasztják, ezek egy részében elkerítve pisztrángokat nevelnek.


Más részük szabadon látogatható, szerintem kizárólag a látvány kedvéért vannak ezen a világon.


Két nagyobb és sok kis forrás táplálja a patakot, a sziklalépcsőkön zúgókat, vízeséseket alkotva. A legnagyobb a Fátyol-vízesés, mellette acsalapuval. Ez egy kisebbfajta mellékág vízesése,
ez pedig a nagy, a Fátyol-vízesés. Mindenki fotózta, ahogy bírta, én is.

A túraút az istállóskői ősemberbarlangnál ér véget, jó kis csúszós kaptatóval. Felmentünk és kitikkadt Homo sapiens jellegű embereket jártunk, a " jellegű" kitétel azoknak szól, akik a korlátot fel nem érő, tehát kapaszkodni sem tudó totyori másféléveseket felcincálják a sziklarézsűn, a szembejövők meg udvariassági rohamot kapnak alapból, és saját magukat és az utánuk jövőket keverik kis híján bajba az ide-oda ugrálással, gyerekmentéssel.

Kifelé persze, hogy elcsábultunk a halasbódénál pisztrángot enni, ez egy dolog, de az a másik, hogy a helyi termék pisztrángnál ötször jobban fogy a kutyavirslis hotdog.

A bejárattól egy fizetős úton lehet feljutni a Kalapat tető kilátótornyáig, innen nyugatra és északra jó messzire ellátni, szerencsésebb napokon akár a Tátráig is.

Dél felé viszont mindent eltakarnak a Bükk-fennsík 900 m fölötti hegyei. Ezek a lejtők a fennsík északi, bütykös lábai.

Szóval a Bükkben nagyon jó. A három nap nem úgy telt el, hogy mi a csudát csináljunk, hanem ha még egy hétig maradnánk, akkor is azon gondolkoznánk, mit hagyjunk ki. Egyszer még biztos visszatérünk.

Egeres

Ági már annyit szekál ezért a történetért, hát íme:

Olyan hat-hét éve, esküvő után nagy szerencsénkre be tudtunk költözni egy szolgálati lakásba. Rettentően örültünk neki, mert sok szempontból egészen jó állapotú volt az a ház. Sajnos, a csatornára ez nem volt igaz, mert valami hihetetlen pancser módon úgy kötötték be, hogy a pincefödémet brutál nagy lyukkal átfúrták, azon átvezették a csövet, de azután nem tömítették el a nyílást, a cső mellett több centis rés maradt, úgy jött fel a kamrán át a fürdőbe. A kamrában pedig úgy haladt, hogy egy jó vastag, omlófélben lévő malterrétegben vezették, amit a lakótér felé tűrhetően lesimogattak és lemeszeltek.
Az első őszön meg is érkeztek a vadegerek, a pincében, ahol a tűzifát tartottuk, príma helyük lett volna, de ez nekik nem volt elég. A csövön felmásztak a spájzba, a malterban mintaszerűen szabályos lyukat fúrtak maguknak, mint a Tom és Jerryben, és hamarosan megtalálták a kajánkat.
Gyanús kis fekete pöttyök jelentek meg itt-ott, én persze azt gondoltam, hogy fentről potyog valami, úgyhogy törölgettem szorgalmasan. Egyszer smarnit akartam hamar főzni, levettem a darás zacskót a polcról, ki akartam mérni a két bögre darát, hát akkor kiöntöttem egy egeret, A dög végigfutott a kezemen, aztán leesett és eltűnt a lyukban. A bögrében olyan volt a dara, mint a rizs-vadrizs keverék (Meg nem kóstolnám).
Nekiálltam átnézni a kamrát, és komolyan mondom, ki kellett dobnom majdnem mindent, több kiló lisztet, szárazbabot, meg hasonló tartós élelmiszereket, mindenen ott volt a rágásnyom, a fekete ürülék, vagy ha nem, akkor is biztos lehettem abban,hogy összemászkálták.
Mivel a ház vízrendszere ilyen király volt, a fürdőből is jött át egy cső a spájzba, volt a sarokban egy csap, amibe a mosógép volt bekötve, annak a nyílását is hasonló szakértelemmel oldották meg, tehát a fél collos cső mellett simán átmentek az egerek a fürdőbe. Zuhanyzás közben a WC mögött ülve figyelt az egér, vagy éppen a kádat használta BMX pályának. Az ilyen kukkolókat a sarkokban elhelyezett ragacsok segítségével aztán halálba sikítottam. A konyhabútor mögött pedig még a kukába is bejutottak, ott fircogtak a legjobban. Szó szerint tele volt a ház egérrel. Annyira horrorisztikus volt!
Nekiálltunk csapdázni, egérragasztóval meg szalonnával. Minden lehetséges átjárót körberaktunk ragasztós csapdával és pontosan egy tucat egeret fogdostunk össze úgy egy hét alatt a kamrában, a konyhabútorban meg a fürdőben. Jani vett fagyálló csemperagasztót, és az esetleges lyukban maradt seregletet egyszerűen befalazta, mint Kőműves Kelemen az asszonyt.

Ilyenkor ősz felé nagyon gondosan csukom magam mögött az ajtókat és ablakokat, mégis óhatatlanul bejön egy-két féreg. Amikor elkészült a ház, akkor is bejött kettő, és a konyhabútor alatt bemászva betámadták a beépített sütőt, annak a szigetelésében laktak. Akkor már rutinosan csapdáztunk, igaz az elsőbe a macska ragadt bele, egér meg sehol. Most már az első fekete pöttyök után tudtam, hogy küldetés következik. Nekiálltam sütni valamit, hogy melegük legyen, ekkor lejöttek a tepsis rekeszbe. Minden ajtót becsuktam, a macskát behoztam, a csapdát a sütő elé tettem, majd pedig kiengedtem a fenevadakat. A cica ügyes volt, rögtön elkapta, de bent a konyha közepén elkezdett játszani vele. Kinyitottam az ajtót, hogy kivihesse a zsákmányt, erre kiment, de az egeret elengedte. Jani pont belépett és egy szabályos páros szökkenéssel szerencsére kilapította. Szemétlapáton kidobtuk a maradványt a Dorkának, persze így már nem kellett neki, az elejét a mellső lábakig megette, a hátsó fertályát meg otthagyta a teraszajtóban.

Ezek után mondja még valaki, hogy az egerek szeretetre méltók.

Győztes

A baráti társaságunkban van egy nagyon szimpatikus háromgyerekes család. A legnagyobb, cserfes tízéves leányzó nagy kedvence mindenkinek, igencsak frissen vág az esze. Elmesélte, hogyan tesztelte a hullócsillagokat. Három dolgot kívánt, érdemes figyelni a fokozatokat:
1. Az ágya alatt az ágyneműtartó reggelre legyen tele játékokkal.
2. A családja legyen egészséges.
3. Nőjön meg a haja.
De azért hozzátette: nem nagyon bízik már a hullócsillagokban.

Európa Kiadó

Mángorló, ezt neked írom, mert sem nem botanika, sem nem filozófia, csak... sok minden eszembe jutott. Tegnap kimentünk a Lajtához árvizet nézni, és a kocsiba írtam egy CD-t, mindenféle volt rajta, pár Európa Kiadó is. Már nagyon régen volt az az idő, amikor ezek a számok éltek is, meg frissek, újak is voltak, igazából évek óta nem is nagyon hallgattam, de most is nagyot ütött. Hallgattuk ezeket, és valahogy olyat szólt most, annyi újfajta áthallást vettem észre, hogy nem igaz. Hallgattuk és Óvár igazán kisváros, és mégis háromszor jártuk körbe 30-cal, dudáltak a hátunk mögött, hogy mi a ... van, mért nem mentek. Hát ezért.

Sokféle emberrel szoktam beszélgetni, a legjobban azokat csípem, akik a háború alatt vagy még az előtt voltak gyerekek. Nagy szegénységet éltek át, és ezért edzettebbek. Most hetvenesek vagy öregebbek, nyugdíjasok, meg parasztbácsik, parasztasszonyok. Van köztük is ilyen meg olyan, de a legérdekesebb az, hogy sok van köztük, akármilyen egyszerű ember, aki nem fél. Nem féltek őszintén cselekedni, akár óriási hibákat is elkövetni, aztán valamennyire megtörtek, de sok van, aki nem. Abban különböznek ezek az emberek a mostani generációktól, hogy a körülményeknek messze fölötte állnak, mert belsőleg szabadok. Aztán jön az apáink és anyáink nemzedéke, azok jóval inkább a körülményeik foglyai, továbbra is működik a kopasz cenzor. Boldogulni akartak behúzott nyakkal, szolganemzedék volt, ház, kocsi, nyaraló, ügyeskedés... (Mondjuk konkrétan az én szüleim amennyire lehet, inkább csendben ellenálltak. Vidékiek voltak és vallásosak. Párom egy nagyvárosban nőtt fel, az ő szölei inkább a rendszer részei voltak, és csak kapkodta a fejét, mi történik, elment mellette az az idő, és nem értette meg a történések lényegét.)
Mi meg a szabadság nagy reményvel voltunk igazán fiatalok a kilencvenes évek elején. Koncertek, meg mindenféle fesztiválok, a Sziget. Azt hittük, kezdődik valami új világ és ebben lesz majd helyünk. Nem sokat tettem érte, rockbulikon, meg a hangulat átvételén kívül. Kiszakadni a hétköznapokból. Amikor indult a magyar underground, mondjuk, abszolúte gyerek voltam, de amikor egy kicsit már a világnak tudatára ébredtem, ez volt az első, ami hatott rám. A Sziámi, az Európa Kiadó, (sajnos élőben már csak a nagyon leszálló ágban láttam) de asszem, ezt a közeget te sokkal jobban ismered, annak idején inkább csak éreztem a lényegét, talán most már egy kicsit értem is. A mi generációnknak a feladata az lett volna, hogy lerombolja azt az álságos, beszűkült nyolcvanas évekbeli világot, (ami most van, elmúlt rég) aztán jól betagozódtunk, kaptunk egy kis kaszlit élni, közben megitták a vérünket, megették a húsunkat. Gyilkos tréfa volt csak a rock and roll. Sokan meg kapartak, hogy előrejussanak, építették a karrierjüket, ők is ugyanolyan kaszlit kaptak vagy szereztek, csak egy kicsit nagyobbat. Itt vagyunk, csak a csont maradt. Egy kis őszinteség, egy kis nihilizmus. Olyan szép történet volt és olyan bénán, semmilyen módon végződött. Kiábrándult generáció. Ezzel fogjuk végigélni az egész életünket, és még elég sok hátravan. Az utánunk jövőknek meg talán marad a cyberpnk, vagy valami olyasmi, aminek a jelentőségét mi már úgysem fogjuk fel teljesen. Az Európa Kiadó, mint előrehozott rossz lelkiismeret. Te mit gondolsz?

Most egész más közegben élek, egész más dolgokat csinálok, gazolok, meg örülök a sarkantyúkáimnak, körülvesz a családom meg a gyerekkori barátaim, és ez nagyon jó. Közben évekig görcsösen igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy normális ember vagyok, de aközben valahol rég idegen voltam, évek alatt talán úgy-ahogy belsővé vált a szerep és az arcomra fagyott a maszk. Mások is így tették, de a te blogod annyira megrázott és szíven ütött. Muszáj volt leírnom. 33 éves vagyok. Itt a hogyan tovább, nem akarom nosztalgiával tölteni az időm.

Egy mítosz, amely túlélte a XX. századot

Az osztályban, ahol tanítok, van egy édes kilencéves kiskrapek, ő a legmélyebben gondolkodó ember, akit valaha ismertem. Okos, érzékeny, végtelenül igazságkereső kisgyerek, van benne némi befordultság is. A szavalóversenyről beszélgettünk, azt kérte, ő is szerepelhessen, nem fél a munkától, meg ő különben is ügyes, rockzenekart fog alapítani, ő lesz az énekes. Mondtam, ha megteszi, megyek a koncertjére első sorba üvöltözni. Hallgattam, mit beszél a cimboráival a sarokban, már le is osztották, ki mit fog csinálni a zenekarban. „Te jó vagy énekből, lehetsz gitáros, te meg béna vagy legyél dobos, az könnyű. Mi lesz a nevünk, valami jó kéne, olyan, mint a Bikini, kár, hogy az foglalt”

Néhány dal, ami megváltoztatta az életem

U2 és B. B. King
http://www.youtube.com/watch?v=th1kQER770M

Amikor 13 éves voltam, szóval hetedikes, és nyáron indult a magyar nyelvű Danubius Rádió, abból már az új idők szele fújt.
Gyerekkoromban a rádióban csupa édeskés, nyálas, tömegízlésnek megfelelő szám volt a rádióban - kevés adó volt - Csók x csók, meg Első Emelet, meg Modern Talking, vagy Jason Donovan és Kylie Minogue. Egy nyári kora délután Bochkor Gábor -szerény kis bemondófiú volt még - aztán felkonferált valamit, ami annyira radikálisan más volt, annyira megrázóan jó, hogy rögtön felkaptam a hangzására a fejem. A szívem legőszintébb hangját hallottam meg akkor abban a dalban, és azóta is töretlenül imádom. Délelőtt még alighanem homokoztam az udvaron, vagy rajzoltam valamit, teljes ártatlanságban, estére egy ébredező kamasszá lettem. Aztán az első adandó alkalommal felvettem egy "vegyes" magnókazettára - jött fel rendesen a slágerlistán - és vagy tízezerszer meghallgattam. Fogalmam sem volt, miről szól, de valahogy abban a dalban számtalan élményem, helyzetem benne van, sőt még az a kiegyensúlyozatlan kettősség is...
13 évesen, amikor az ember még kisbaba, még semmit sem tud semmiről hogyan ismer rá, hogy neki ez az útja? Ezt azóta sem értem...

Nick Cave
http://www.youtube.com/watch?v=6VRQhJwBMes
Középiskola idején alterosok voltunk, ez a mi generációnk tipikus játéka volt. Hogy mit kell és mit tilos hallgatni, azt az akkor már fogható MTV 120 Minutes című műsora határozta meg, Paul King vezetésével. Halálbiztos ízlése volt a szerkesztőknek, szuper zenék voltak. Talán van, aki emlékszik rá, hogy a magyar Andersen is ott nyomult? Itt találtam rá egy másik olyan hangra, ami a céltáblám közepébe talált. Felfedeztem a sötét oldalam.

Pál Utcai Fiúk
http://www.youtube.com/watch?v=H94PQ0xnV38
Amikor ezt a dalt meghallom, mindig egy kezet keresek, amit megfoghatok, és rohanhatok be valami szakadt táncparkett közepébe tombolni... A P.U.F. a mi Nagy Generációs Együttesünk. Az egyik legfontosabb dolog velük kapcsolatban a végtelen keresetlenség, póztalanság (Ramones kabátujja). A másik a fő üzenet: ne rejtőzz, légy önmagad, vállald önmagad.
Meg sem tudom számolni, hány koncertjükön voltam régen.

Chippendale

Mivel nem akartam visszamondani egy kedves ismerősön nőnapi meghívását, elmentem egy nőnapi buliba. Ilyet az eddigi 33 év alatt még sosem tettem, azt gondoltam, nem az én világom, meg amúgy sem vagyok az a nyomulós. Száz nő bezárva pasi nélkül egy falusi vendéglőbe...
Tegnap viszont jól éreztem magam, egyrészt azért, mert néhány Bailey's lecsusszant, és akkor eszembe jutott a kedvenc együttesemtől ez: "Övé a film és enyém a videó", és onnantól a nyögvenyelős helyzet viccessé vált, kedvenc szőrtelen állatfajtám tanulmányozására pillanatok alatt átállítódtam, és ennyit azt hiszem, hónapok óta nem röhögtem.
Volt mindenféle mulatós szám, "Adidejadiditazzanyádúristenit-jénadiditodanemadom", meg hasonlók, és volt, aki előkapta félig a didit, meg más jó barátnők összedörzsölték a egymásét, de tényleg az egyetlen pincér srácon kívül nem volt ott pasi!
Éjfél után pedig természetesen jöttek a chippendale-fiúk, és meglepően jól sikerült a produkciójuk. Két fiú volt, magasak, sportosak. Elsőnek valami bevállalós tyúkot fogtak maguknak, azt maguk közé kapták a szendvicsbe parizernek. Aztán jött a szokásos.
Másodszor valamelyikük papnak öltözött, és a gyóntatószékben rögtönöztek egy jelenetet, erre viszont nem volt vállalkozó helyi erő, úgyhogy a "menedzser asszonyuk" vállalta a szexjelenet imitálásának szerepét, igazából nem volt túl érdekes.
Végül valami egészen szokatlan történt. A kétméteres chipi kiválasztott egy törékeny, negyvenkilós csajszit, /akrobatikus rock-elemeket is bedobott, nem mindegy, kit emelget /, aki viszont nem nyomult, hanem eljátszotta az igazi Nőt, tartózkodó volt, ellenállt, fokozatosan engedett, viccelődött, odahúzta-ellökte. A chipi pedig normális volt, vette a lapot, rögtönzött, és csábítóvá, emberivé vált a szituáció, a lány a forróbb jeleneteknél tartózkodóból vagányba váltott, és különlegessé tette a produkciót. Le a kalappal előtte. (Tesó, te ismered ezt a lányt...)
A kétméteres chipi pedig mindenhol szőrtelen volt, - mennyire tipikus ez kedvenc állatfajtámnál? - isten bizony, még a tangát is ledobta, csak egy rongy volt nála, azzal bohóckodott. Nem tudom mit szólsz ehhez, nekem furi, vagy inkább undorító.