Tisztára kényszermunka

Jó tesómnak! Boldogan ír a szépről és jóról, amíg én nyelvemet lógatom a tűző napon… Június ezen hetének kerti állapota a korábbi években augusztus körül szokott feltűnni.
A kert földje már mostanra betonkemény lett, gazokkal teli. Az áprilisi lezser sarabolgatásoknak rég vége. A talaj a sok eső miatt valami elképesztően megtömődött, a tápanyagok kimosódtak, szürke lett, hatalmas repedésekkel. A sok víztől az agyagszemek összeragadtak, a tavaszi porhanyósság már a múlté. Milyen nosztalgiával gondolok azokra a napokra, amikor lágy és omlós volt a talaj, és tízcentis horoló kapával két óra alatt a fél kertet ki lehetett „végezni”, bőven volt idő vetni-palántázni!
A gazok hatalmasra nőttek, mivel nem lehetett rálépni a földre, csúszott, mint a kutyagumi, ragadt. Mára a kertészkedés édes terhe kínzó muszájként van jelen: rohamosan nőnek a paréjok, acatok, perjék, paprikagyamok, tömődött a föld, ha nem rendezzük azonnal a helyzetet, alig lesz termés!
Napi öt órát töltünk ketten együtt anyucival a kertben, hogy a földet porhanyóssá tegyük és az esőzés alatt kapitálisra megnőtt gazokat kiirtsuk, a füvet lenyírjuk., vessünk, a kukoricát kifattyazzuk stb… A horoló kapa helyett csak a háromszögletű, hegyes kapa volt használható, kifenve, mert a másik fajta bele se ment a földbe.
Szinte nosztalgiával gondoltam arra az időszakra (olyan tizenöt-húsz éve volt, uramisten!) amikor még kukoricásunk is volt, az általában két, az ólban vígan röfögő „konnektort” táplálandó. Amikor ott hétszám kapáltunk, fattyaztunk, az tiszta leányálom volt ehhez képest. Ott a földet kukoricasarabolóval, lóval megjáratták kapálás előtt, és így a sorközökben nem volt gaz. A kukoricaföldön is tűzött a nap, sok volt a szúnyog, de a föld puha volt, csak a fattyakat kellett kitördelni és a maradék gazokat kitépkedni. Egész nap kapáltunk, és én még (szegény mártír!) Hédi helyett is. (Ő szülőileg ki volt tiltva a kukoricásból, mert pocsék munkát végzett. Ha kigyomlálta rendesen a sort, meghagyta a fattyúhajtásokat. Ha fattyazott, bennhagyta a gazt, vagy kivagdosta a legszebben fejlett kukoricákat. Később meg kitalált kamu szöveggel, például hogy érettségire tanul, elvonult a barátnőjével a zátonyi strandra… )A lényeg: még az egész napos kukoricázás a határban sem volt olyan kimerítő, mint a negyedakkora kert napi pár órás művelése. Izomból kell újratörni a földet, hogy a hantokat felőrölhessük, és legereblyézhessük a sorközöket. Első körben csak ilyen nagy, félökölnyi rögökké tudjuk felaprítani az összeállt talajt, a smarniszerű morzsássághoz ennél jóval több munka kell:
(A kidöglött gazok talajon maradt mennyiségéből következtetni lehet az ágyások ősvilági dzsungelhez hasonló állapotára…)
A kapálástól megfájdult izmok regenerálódását nem serkenti a harmincfokos meleg, sem szikkadozó belvizekből és pocsolyákból termő szúnyogok zümmögő alkonyi felhői…
Önsajnáltatás ide vagy oda: a munkát el kell végezni. Szegény növényi gyökerek bizonyára csak úgy fuldokolnak a tömör földben, a felszínen meg a gazok nyomorgatják őket.
Összességében azonban szép a kert. A sok esőnek komoly haszonélvezői is voltak, mint például a zeller:

A három hete - a záporok szünetében - kiültetett kisujjnyi palántákról már a múlt héten tudtunk a levesbe szedni.

A még április végén elpalántázott paradicsomnak volt ideje megerősödni a sok eső előtt, most szép – szebb, mint a szomszédok melegházi palántái – robusztus, és virágzik. A palántás hagymák is összekapták magukat: és a sárgarépa is takaros falatokkal járult hozzá a heti ebédekhez.
Az esőben a mák nagyra nőtt, a melegben pedig megszülettek az első bimbók. Majdnem derékig érnek nekem már a növények. Nagyon, nagyon sok munka lesz még, amíg tiszta, nagyjából gazmentes és kellően morzsás lesz a kert földje. Ezzel a munkatempóval körülbelül a jövő hét közepére fejezzük be a kapálást. Addig semmihez se akarok fogni, sem palántázáshoz, sem vetéshez. Tisztuljon ki a terep, hadd lássam, hol van hely, utána jöhet táp, mulcs, a végén pedig a betelepítés. Sok és fárasztó munka, de a feltakarított sorok látványa kellemes, sikerélményt nyújtó. A gyommentes, porhanyósított részeken a növények szinte nyújtóznak a napfényben. Pár kép, ahol látható a gazos és gazmentes rész közti különbség hagymában: és kukoricában:
Ezek a képduettek engem valami fogyókúrás vagy hajnövesztő szer reklámjára emlékeztetnek: százkilós dodva nő, kopasz muki a csodaszerhasználat előtt, gebbencs álszexi pipi és rokkerloboncú pacák a csodaszerhasználat után… Na jó, nem hasonlítom a kapálást holmi csodaszerhez, de biztos, hogy a sok munkát kellemesen sok terméssel hálálják meg a növények!

Most olyan szép és jó

Most olyan szép és jó, hogy van kertünk. Ahányat fordulunk, annyiszor találunk érett epret vagy telőfélben lévő zsenge borsót. A virágok most vannak szépségük teljében, úgyhogy most csak képek:

Talán mégis lesz nyár, de még nem biztos

Május elején vittem anyunak egy naptejet, s ezen a héten érdeklődtem, kipróbálta-e, jót választottam-e. Anyu azt válaszolta, nem tudom, kislányom, azóta még nem sütött a nap. A kora nyári virágok más években ilyenkor már javában virítottak, idén viszont csak az utóbbi néhány meleg nap vette rá őket a szirombontogatásra. A pünkösdirózsánk két hetet késett:

A szegfűk egymás után nyiladoznak, a pünkösdi szegfű elvirágzóban van, a Chabaudok még bimbósak, de a mezei szegfű és a törökszegfű most a lehető legszebb. A nyitott ablakon át beillatozzák az egész házat.

Ha valaki vetőmagboltban jár, mostanában érdemes az évelő és kétnyári szegfűfajták magvait megvásárolni és ládába elvetni a jövő évi virágzás érdekében. Ha nem öntözzük agyon, megbízhatóan kikelnek, és nyár végén szétpalántázhatók, a lehető leghálásabb, önellátó évelők.

A rózsák közül a sokvirágúak most a legszebbek, ez a tömvetelt szirmú a mellette növekvő díszfűvel együtt nagyon szépen mutat, a viszonylag meleg helyet is kedvelik.

A következő képet Beatricének szánom, felbiztatott a gyújtoványfű (vadtátika) ültetésére még tavaly, a mi kertünkben is szeret ez a virág. Más mezei virágokat is meghonosítottam a kertben, például a díszpipacsok a mezei zsályával és a fehér mécsvirággal együtt nagyon szépek lettek volna, ha a vihar le nem tépdesi, az eső meg nem rothasztja a pipacs vékony, érzékeny szirmait. A Köröshegyről hozott ligeti zsálya is már bimbós, a vastövű imolák pedig nagy levélrózsákat növesztettek. Virágzáskor majd még visszatérek ezekre az őshonos  szépségekre

Más kertek, különösen az ország déli feléről írók beszámolóit olvasva feltűnt a lemaradásom, az én cukorborsómon ma találtam az első fogyasztásra érdemes hüvelyt, a répák közt az első ropogtatnivaló szálat. 

Dehogy tenném zöldséglevesbe, ott a helyszínen, cicamosdás után eltüntetem őket, nehogy valaki észrevegye, nem osztozom senkivel :-D. A saláták mindenesetre szépek, mostanában a mindennapi betevő részei, szóval enyhén megkecskésedünk. A hagyma kinőtt az édes újhagymakorból, már csíp. Az uborka, csemegekukorica kikelt, a káposztafélék hidegágybeli palántái nagyon szépek, erősek, még kell törődni a szétpalántázásukkal.

Az eső a szamócának ártott a legtöbbet, a szemek nagy része éretlenül elrothadt és a csigák is szinte minden eperszembe belelakmároztak. Az ágyások körül nyiladoznak az első körömvirágok.

Most van ideje a tárkonyecet készítésének, ami nagyon egyszerű. A lecsipkedett levélkékkel tele kell nyomkodni egy tiszta befőttesüveget, felönteni 10%-os ecettel és fedővel lezárva 2-3 hetet állni hagyni meleg, napos helyen. Utána használható, de az elfogyasztott ecetmennyiséget pótolni kell. Kapor bőségesen kelt idén, olyan csodás, ahogy összegyűjti a harmatot. Sajnos a számtalan kis szivárványt nem sikerült megörökítenem. 

Tavaszutó

Május utolsó hete bőségesen hozott esőt, ennek okán nemigen remekeltem a kertben. A hét első napjaiban csak az „aranyat érő” májusi eső okozta károkat vizsgálgattam, illetve a kipusztult növények pótlására a vetőmagboltba látogattam el.

Az uborkát egy az egyben újra kell a jövő héten vetnünk, de a helyén vízzel-sárral elegyes gazrengeteg van, még nem tudtam előkészíteni a földet az újbóli vetésre. Az okrát és a dinnyeféléket azonban már elvetettem. Az egyik rosszul kikelt zöldborsótábla hézagaiba, szép sorba rendezve vetettem el a magokat, a borsónövényeket benne hagyva. Mire a dinnye összekapja magát, addigra pont leterem a borsó - már ami azokon a gyenge kis bokrokon lesz. (Azért föltépni sajnálnám, mert gyenge, teremjen, amennyit bír, inkább már előre próbálom a majdani helyét hasznosítani. )
A jó kelésű Kelvedon csodája azonban tetszetősen virágzik, édes, bő termést ígérve.

Az eprek is érnek, minden este „epervadászatot” tartunk Nyunyival. Kár, hogy a víz egészen kimosta alóluk a mulcsot.A málna is kivirágzott. Szüreteltük még a hagymát, retket, salátát, illetve most szedtünk le egy csomó zsenge fűszernövényt (kaprot, tárkonyt, lestyánt) a mélyhűtéshez, illetve szárításhoz.
A nyirkosság azonban egy kerti munkának igen-igen kedvezett: ez a palántázás. Tesóm elhalmozott káposztafélék (brokkoli, bimbóskel, fehér és kék karalábé) palántáival, ezeket buzgón beültettem a korábbi káposztaféle - palántaágyba, ahol már eredendően nem kelt ki semmi. A hűvös – nedves éjszakákon hamar összeszedték magukat a kis növények. Néhány újabb, robusztusabb paprikapalántát is kiültettem.
A gyom özönként nő, de sajnos kapával nem tudtunk nekiesni. Ezért gyomláltam, de ezt is feladtam: az ázott föld a lépteim alatt úgy megtömörödött, hogy attól tartottam, később kapálhatatlan lesz. Na meg a fölpuhult agyag úgy csúszott – már bocsánat – mint a t@kony. Várni kell, amíg szárad.
A kert helyett a fejben dolgoztunk: a későbbi vetéseket tervezgettük anyucival, mivelhogy már most ritkulnak az egyes ágyásokban a növények, a retek, a hagyma, a korai saláta. Idén jobban ki akarjuk használni a rendelkezésre álló helyet a minél több friss őszi zöldség reményében. Ennek okán már most elkezdtünk magokat venni a nyári-őszi vetésekhez – most aránylag még nagyobb a választék, mint ősszel. Van nyárra palántáznivaló késői káposztafélék és elvetendő fodros kel. Nyári vetésű csemegekukorica, uborka, retek, dughagyma, saláta, cékla , spenót. Ezekből még lesz egy újabb vetési ciklus júniustól a nyár folyamán. Így valamennyi friss zöldféle terem egészen decemberig, illetve átteleltetve talán korán tavasszal. És az őszön bizony megfinanszírozunk a szántás előtt egy masszív szervestrágyázást is, ami az egész kertre ki fog terjedni. Ezeket már most célszerű átgondolni.
A héten esedékes lesz a fűnyírás, bár érdekes lesz kivitelezni, mert az átdőlt szomszéd melléképület még fel van állványozva, de nem javítja senki. Bizonyára telekenik a javításkor a jómunkásemberek malterral a virágágyást… Hátul meg patent a kertkapuba zúdították le pénteken a télire meghozatott tűzifa egyik részét, így egy harminc centis ösvényen lehet hátraevickélni. Tehát először tiszta terepet kell csinálni a munkához. Mihelyst megszikkad a föld, neki kell esni a gyomtalanításnak, a kapálásnak a kert elejétől a végéig. Szükséges lesz mulcsozni, és palántáznivalóm is van bőven. Ha most nem sikerül leállítani a gyomok vad burjánzását, akkor egész szeptemberig csak gyomlálással kínlódhatunk. Azért szerencsére még a tűrhetőség határain belül mozog a dolog, de most kell nekiállni, hogy szép legyen az eredmény.
Végül szeretettel üdvözöljük ezen a héten hozzánk csatlakozott újolvasónkat, Syp-et ezzel a nyíló pünkösdi rózsával!

Kárfelmérés a kertben

A sok-sok eső után a sárban cappogva hátranéztem a hét közepe táján a kertbe. Addig ki se lehetett lépni, mert előfordult egyik nap, hogy ötször volt zsinórban zivatar.
A múlt héten azt írtam, hogy a hideggel jött eső nem tett nagy kárt a növényekben. Ez igaz is volt egészen keddig, ekkor azonban hatalmas, apró jéggel egy ideig elegyes zuhé tört ki. A fél udvaron bokáig érő víz állt, a tyúkok udvarkája sártenger lett, ki se tudtak jönni csipegetni. Ezeknek a napoknak emblematikus tárgya lett a sárkoloncos gumicsizma...

Ne nyafogjunk azonban, minket az árvíz elkerült, és a belvíz sem tört fel. Azért a Duna vize magas, kacsák úszkálnak a parti padok alatt,

és a Lajta is magasan állva, sárosan hömpölygeti felduzzadt vizét – szerencsére még a készültségi szint alatt egy hajszálnyival.
A kertben is sárfolyások mindenhol. Sok növényt megviselt az agyonverős zápor. Így az uborkát, sárgadinnyét, görögdinnyét is. Ezekről nincs kép: nyomtalanul eltűntek, kirohadtak.
A paprikák egy részét megtördelte a vihar, de a korábban kipalántázottak bírták a strapát.
A bő vizet azonban nagyra értékelték a sárgarépák.
A korán kipalántázott paradicsomokat nemigen viselte meg az özön, nekik már volt idejük megerősödni, viszont közvetlenül a rossz idő előtt elültetett paprdicsompalánták harmatgyengék. Az „öregek” megizmosodtak, bimbóznak, mintha mi sem történt volna. Az összes növény közül általában azok mentek tönkre, amik a rossz idő előtt nem sokkal lettek kiültetve, vagy akkor keltek ki. Ezek még nem gyökeresedtek be jól, rosszul viselték a viszontagságokat.

Sok ismerősöm panaszolta, hogy a teljes paprika-és paradicsomállományuk tönkremet. Melegházi palántáikat még a viharok előtt kiültették. Az ítéletidő azonban kitördelte az összeset, tízből ha egy megmaradt, az már szerencse… Örültem, hogy az én szerény házi palántáim ilyen jól kibírták a gyűrődést.
Úgyszintén nem zavart be nagyon a rossz idő a hagymapalántáknak, a máknak, a cukkininak, a pasztináknak. Egyik-másik krumplibokor is virágzásnak indult.

Kis zellerpalántáim sem rokkantak meg, bár még nagyon aprók. A citromfű meg egészen abnormálisan nagy bokorsorrá változott a sok víz hatására.

A kilométerbab is kibújt, és a sütőtökök is előjöttek a sokadszori vetés után végre. Az olajtökök azonban még nem bújtak ki, remélem, nem rohadtak el a magvaik a földben.
A virágok egy része szintén tönkrement. A pünkösdi rózsában nem is gyönyörködhettünk. Az íriszek egy részét szétverte az eső, a szirmok megrohadtak. Csak néhány túlélő maradt: a fehér,

egynéhány tarka, és pár lila. A rózsák is nyílnak, de külső szirmaikat csúnyán megtépte a zuhé. A sziklakert virulgat azonban, a kövek megvédték a virágokat! A jezsámen első virágai egyszerűen leszakadtak az erős szélben. A később kinyíló bimbók már szépen virítanak. A gyümölcsfákról még beszélni is fájdalom… Tarol a monília, hemzsegnek a tetvek, atkák… Sógorom kétszer is permetezett, még nálunk is, de a napi ötszöri eső még a tapadószeren is kifog. Nem sok gyümölcsünk lesz az idén… És az időjósok csak ígérik a további esőt. Azt hiszem, lassan áttérhetünk a vízkultúrás nevelésre… És némileg pesszimista is vagyok, mert lehet, hogy a sok eső után a nyáron olyan aszály lesz, hogy állandóan öntözni kell. Azért reménykedjünk a szebb időben, csak jönnek még napfényesebb napok!