Régi paraszt regulák az időkről

Elérkztünk az újesztendőhöz. Bizonyára mindenki kíváncsian várja, mit hoz a jövő év. Tavaly a különféle időjárási oldalak beválási valószínűségét és a Dávid-féle naptárat latolgattuk. Idén nézzünk valami mást, nevezetesen a Győri kalendáriom 1748-49 évének téli, a következő esztendő időjárására vonatkozó jóslatait.

Régi paraszt regulák az időkről

Melyek nem mindenkor valók és bizonyosak, noha néha ez avagy amaz valamiképpen megtörténjék, mégis ezekre nem adunk bizonyos hitelt; mert az időknek forgásit Isten igazgatja az ő szent akaratja szerént, amint Dávid énekli, és az ő bölcs cselekedeteit érteni, megfogni véges elmének nem lehet.
A természeti dolgoknak igen bölcs vizsgálója, az első ember, Ádám, kitől mi mindnyájan származtunk,Ázsiában formáltatott az Istentől, Hebron város mellett lévő szántóföldnek agyagos sárjából (nem Paradicsomban), mely nyúló, hajló, sikeres és veres földnek iratik, ezért Ádámnak, a mi nyelvünkön „veres föld”-nek neveztetett; honnan nem csuda, hogy az emberek a földi dolgokról eleitűl fogva kívántak ítéletet tenni és formálni.
Hatodik napon utolszor teremtette az Isten az embert, hogy lássa, vizsgálja az ő bölcs munkáit, és a hetediken megnyugodott; ahonnan az ember mind a hetedik számból áll: hetedik hétbe fogantatása után anyja méhében veszi formáját; 7-dik hónapban egész állását; 7-dik hónapban születése után nőnek fogai; 7-dik esztendőben vészen értelmet; kétszer hetedikben, azaz 14-dik esztendőben teste szőreit; háromszor hetedikben , azaz 21-dikben bajuszát, szakállát; négyszer hetedikben, azaz 28-dikban egész erejét; ötször hetedikben, azaz 35-dikben egész emberi állását; hatszor hetedikben, azaz 42-dikben legfontosabb értelmét; hétszer hetekben, azaz 49-dikben nyeri legjobb idejét; nyolcszor hetedikben, azaz 56-dikban alkalmatosb a jó tanácsadásra; kilencszer hetedikben, azaz 63-dikban fogy az ereje; tízszer hetedikben, azaz 70-dik esztendőben, sántikál a koporsó felé. Úgy vélekednek sokan, hogy minden 7. számban változik az ember, és aki ebbe születik, Criticus.
Az embernek vagyon lelke és teste, a teste halandó, lelke halhatatlan, örökké él, és ezért minden teremtett állatoknál e földön legnemesebb; vagyon értelme a dolgok felől, akaratja a cselekedetre, emlékezete a dolgoknak megtartására; vagyon látása, hallása, ízlése, szaglása, tapasztalása, amelyekkel él a dolgoknak vizsgálásában, Ezért még a közemberek is eleitől fogva a dolgokról és az időkről sok különbféle jövendöléseket és vélekedéseket formáltatnak, amint a következőkből láthatni.

DECEMBER

Ha Karácsony napján zöldek a rétek, hóval fedettetenek Húsvét napján a házfedelek, ama mondás szerént:

Midőn Karácsony hava zöld,
Húsvét napján havas a föld.

Karácsony éjszakáján ha esik a földre hó, ez reménységet ád, hogy lészen minden jó.

Első napján ha Nap fénylik,
Az esztendő úgy tündöklik,
Ha második napján fénylik,
A drágaságot reménylik.

Karácsony éjszakáján ha napkeletről fúj a szél: marhák dögét, ha napnyugotról: embeerek halálát jelenti, ha délről: sok betegséget, ha éjszakról: jó esztendőt hoz.
Szilveszter éjszakáján ha eső esik, reggel pedig a Nap fénylik: nincs reménység a termésbe; ha éjtszakája és napja lészen egyenlő, úgy mondja osztán a község:

Szilveszter végezte jól nékünk az időt,
Várhatunk ezután boldog, jó esztendőt.

JANUÁRIUS

Ha ezen hónapnak első napján a nap veres felhővel jő fel, a parasztok jövendölnek havas, háborgó időket, hadakozásokat; ha szép tisztán jő fel, bő esztendőt; ha azon éjtszaka olvasztó kemény szél fúj, döghalált. Második napján ha tisztán kél fel, termékeny esztendőt, vízáradást, sok esőt várnak.
Vízkereszt napján ha csepeg az eszterhély, vagy a kerékvágásba víz ered a hóból, termő időt.

Hogyha szépen fénylik Vince,
megtelik borral a pince,

gabonával a pajta s csűr,
Mihály így jó édes bort szűr.
Pál fordulása ha tiszta,
bőven terem mező, puszta;
ha szeles, jó hadakozás,
ha ködös, embernek sírt ás;
ha pedig havas vagy nedves
lesz a kenyér igen kedves.

Ha a farkas ordít, a róka csahol, az állatok bujkálnak: erős telet éreznek.
Ezen hónapban az ifjú tyúkok ha kenyérmorzsával és zabbal élnek, bőven tojnak, és a magok tojásokat szerencsésen kiköltik, de mikor ülnek, tojásokat nem kell megfőzni vagy sütni, mert a többi csirkéi a tojásba alatta elvesznek.

FEBRUÁRIUS

Ha Gyertyaszentelő Boldogasszony napján fénylik a Nap, nagyobb hideg lészen azután, mint azelőtt volt; és ha ez a hónap nem hideg: Böjtmás hava, a tavasz Húsvéttel hideg lészen.Ezen a napon ha a borz lyukában marad, hideget jelent, ha kijő, nem fél tovább a téltől.
Micsodás idő lészen fársáng napján és Hamvazó Szerdán: az egész bőjtön olyan lészen.
Üszögös Szent Péter és Mátyás napján ha hideg jő, negyven napig tart és így:

Ha nincs, jeget csinál,
Elrontja, bontja ha talál.
A jeget olvasztja Mátyás,
Töri és rajta likat ás.

(A kalendárium többi hónapra vonatkozó jóslatai a Magyar Hírmondó sorozat darabjaként az Elmét vidító elegy-belegy dolgok című kötetben jelent meg.)

Reméljük, hogy a jóslatokból a szép és jó válik be, ezért ezúton kívánunk minden kedves olvasónknak békés, boldog újesztendőt!

Decembervégi meglepetés

Azt hiszem, a Jóisten azoknak, akik madáretetésbe kezdenek, életükhöz soron kívüli boldogságot juttat. (Gondoljunk csak Mammka, 3 Grácia vagy Birdman blogjaira! Soraikból csak úgy sugárzik a természet adta öröm, a körülöttük levő eleven világ szeretete. Öröm olvasni a bejegyzéseiket.)

A tíz nappal korábban erős havazással érkező hidegek nekem is hoztak egy gyönyörű ajándékot a munkahelyemen kitett etetőre. Az egyik havas napon a munkaidő előtti etetőtöltést akartam megejteni. Előző éjjel erősen havazott, igen hideg volt. Épp az öltözőszekrényemből szedegettem elő a szotyisedényt (szerintem nincs még egy ekkora hülye, aki a munkahelyi öltözőszekrényében madáreledelt tart egy üzemen kívüli virágtartóban), de még előtte kipislogtam a személyzeti ablakán, ahonnan pont az etetőre látni. A hó még akkor is szállingózott, és a sűrű fehérségben valami még fehérebb motoszkált a hóban a földön, végül meglepetésemre felszállt az etetőre. Egy őszapó volt. Kicsi vendégemről az alábbiakat olvashattam Schmidt Egon Madárlexikonjában:

Őszapó (Aegithalos caudatus). Apró termetű, de feltűnően hosszú farkú madár, rövid kid csőrrel, hossza 14 cm. Feje vagy tiszta fehér vagy a szemkörnyéktől széles széles fekete sáv húzódik a fültájék felé. Háta és farcsíkja fekete, válltollai rózsaszínnel árnyalt borvörösek. Torka, begye és melle fehér, hasán és oldalain több-kevesebb borvörös vagy rózsaszínes árnyalattal. Evezői barnásfeketék, hosszú farka lépcsőzetes, az egyes tollak feketék, a szélsők fehér foltokkal. Hím és tojó hasonló színezetű, a fiatalok homloka, pofái és a nyak oldalai barnásfeketék, felsőtestük feketésbarna vállaik barnák, a szélső faroktollak fekete mintázata kevéssé kiterjedt. A hímek éneke halk, jelentéktelen. Veszély esetén, például ha valaki a fészeknél jár vagy karvaly közeledik, finom „siririririri” trillát hallatnak. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkelő madár, hazánkban is gyakori, a dús aljnövényzetű ligetes erdőkben, feketefenyő telepítések közelében, parkokban, folyóárterek erdeiben, galagonyával, vadrózsával és más bokrokkal benőtt domboldalakon, nagyobb, erdőhöz közeli kertekben mindenütt megtaláljuk. Állandó madár, a költések befejeztével a családok többnyire együtt járják az erdőt és a bokrokat. Gyakran több család is összeverődik.
A párok már ezekben a téli csapatokban kialakulnak és amikor az idő általában február második felében megenyhül, az addig összetartó madarak párokra szakadoznak. A hím több fészekhelyet is mutat párjának, közülük a tojó választ. E tekintetben az őszapó rendkívül sokoldalú. A szakadékos partoldal gyökerei között éppen úgy megtelepszik, mint magas fák koronaszintjében, galagonyabokor sűrű ágai vagy fenyőfák lecsüngő gallyai között, esetleg valamelyik fatörzs villájában. A pár közösen építi művészi fészkét. Rendszerint egyszerre érkeznek építőanyaggal a csőrükben, és míg az egyik dolgozik, a másik türelmesen várakozik egy közeli ágon, közben halk cserregő kapcsolattartó hangokat hallat. A fészek hosszúkás zacskó alakú, felül zárt, csak szűk bejárónyílás van rajta, főként mohából, pókszövedékből, zuzmóból, növényi szálakból, háncs-és papírdarabkákból áll. A bejárónyílásba rendszerint „ajtót” , néhány tollat (többnyire fácántollat) építenek be, hogy a hűvös hajnalokon védjék a tojásokat és a fiókákat. A fészek külső falát zuzmódarabkák teszik szinte láthatatlanná, belsejét rengeteg tollal bélelik puhára. Az őszapó fészkében a környék szinte valamennyi madara képviselve van. Számoltak már egyetlen fészekben 2000-3000 tollat, kezdve a széncinke sárga mellényétől a vörösbegy piros tollacskáin át egészen a zöld küllő névadó zöld vagy a fácánkakas tarka pihéjéig. Ha a pár valahol széttépett madárra bukkan, rendszeresen odajárnak tollat gyűjteni, ilyenkor a fészek csaknem azonos pihékkel van tele. Kedvező időjárás esetén márciusban kezdenek építeni, de a munkát havazás vagy eső miatt gyakran félbeszakítják és néha csak egy hét múlva folytatják vagy teljesen új fészekbe kezdenek. Szelíd madarak, közelről lehet figyelni őket, amint néha akkora tollal érkeznek a fészkes bokorra, hogy alig látszanak ki mögüle. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy nem tanácsos közel menni az őszapó fészekhez, mert a mindenre figyelő szajkók és szarkák is felfedezik és később szétszaggatva a művészi alkotmányt, kiiszzák a tojásokat vagy elhordják a fiókákat. A fészek építése egyébként 3-4 hétig tart, pótköltés esetén azonban sokkal gyorsabban, 5-10 nap alatt is elkészülhetnek. Az áprilisban lerakott, 9-11, sárgásfehér alapon finoman pettyezett tojás méretei 14x11 mm. A tojó egyedül kotlik, párja eteti. Ha mégis elhagyja a fészket, oldalt kunkorodó farkáról könnyű felismerni. A fészekben ugyanis a madár hosszú farka nem fér el, kénytelen behajlítva tartani. A fiókák 12-13 nap alatt kelnek ki. A tojó az első napokban melengeti őket, később már mindkét szülő etet. Ilyenkor is párosan járnak, együtt érkeznek és távoznak. Ha olyan pár téved a közelbe, amely nemrég veszítette el fiókáit és még friss benne az etetési ösztön, a kicsinyek kérő hangjait hallva nyomban csatlakoznak a szülőkhöz és hordani kezdik az eleséget. A fiatal őszapók 18-19 napos korukban repülnek ki, a fészekbe többé nem térnek vissza, szüleikkel a környéken kóborolnak. Nagyon sok őszapó fészek pusztul el, főként a szajkó és a szarka okoznak nagy károkat a költésekben. Hazánkban védett.


Kismadárkámmal szintén úgy voltam, mint annak idején a citromsármánnyal: azt hittem, hogy ha mindig az erdőben kószálnék, akkor láthatnék csak esetleg egyet, Uram bocsá’ kettőt, erre az orrom elé jön! Rendben, hogy ennek az etetőnek a kihelyezésével eddig általam közelről még nem látott madárfélék megjelenésére számítottam a közeli folyó és park miatt, de ez több volt, mint gyönyörűség. Azóta csak egyszer láttam egyedül, a következő, szintén igen havas-hideg napon, utána már nem jelentkezett. Talán a hideg idetéríti majd újra; gyanítom, tanyája a folyó túloldalán levő parkban van, ennivalót keresgélni repülte át a vizet, így talált a környékbeli kopár kertekből hozzám. Nincsen a szeménél fekete csík, olyan, mint egy puha pihés hógolyó, hosszú farokkal.

Mintha egy képes mesekönyvből került volna elő, édes, törékeny játékszerként. Nagyon szép. Várom újbóli jelentkezését.
(Érdemes volt itt elkezdeni etetni, sok új érdekességet hozott nekem ez az etető, pedig nincs valami sok időm lesni. Közelről láthattam olyan madárkákat, meg életük olyan viselt dolgait, amit eddig még soha… de nem lövöm le előre a dolgokat, inkább apránként megírom majd!)

Az év utolsó hetében…

….itt az ideje, hogy a kertről is írjak még valamit. November óta sok mindenről volt itt szó, csak éppen a kertről nem, így már nagyon esedékes a dolog. Érdemi újdonság nincs, november utolsó, még enyhe napjaiban sikerült megszántatni a kertet a rohamtempós kertletakarítás után. Akkor még akartam írni az őszi talajmunkákról egy posztot, de a másnapra megérkező erőteljes fagy és sűrű havazás miatt okafogyott lett a mélységig átfagyott föld műveléséről elmélkedni. Majd tavasszal… Így csak a telelő zöldségek állapotáról írok pár szót.
A hirtelen jött hó-hideg-zúzmara miatt a póré és a kínai kel viiszaültetésére nem volt lehetőségem, ezért a nagy földkolonccal felásott és a kerítés tövén felhalmozva maradt növényekre kukoricaszárból szerkesztettem valamiféle takarást. A célnak ez is megfelelt, úgy tűnik, mivel kétszer is volt éjszakánként mínusz 14 fok, de nem tapasztaltam a takarás alól behordott zöldségek lottyadtra olvadását: kétszer is főztem frankfurti levest, egyszer meg kelfőzeléket a kinn tartott zöldségből, az állaga nem volt rosszabb, mint november elején. (Bár mirelit csigát így is találtam benne…) Hédi kertjében a teleltetésre vetett zöldségek aránylag jól megvannak, pedig a fűrészporból és necczsákból szerkesztett takarást itt is hiányosan sikerült megcsinálnom. Az áttelelésre kiültetett leveles kel olyan megfagyott-forma. A téli saláta megvan a hó alatt, egypár levélkét szedtem róla dísznek a karácsonyi vacsora táljaira. A spenóton is vannak friss levélkék, de nem mertem tépkedni róla, mert félek, hogy megárt neki. Az őszi mák is olyan kifagyottnak tűnik, de ki tudja?
Azt hittem, hogy az erős fagyok rögtön kinyírják a hiányosan takart ültetvényt, de szerencsére valószínűleg a vastag hóréteg megvédte a növényeket. Remélem, hogy a mai és tegnapi hómentes, de erősen fagyos éjek nem ártottak meg nekik. Egyvalamitől féltem őket, ez a nyúlrágás. Hédiék kertje a „prérire” megy ki, sokszor éhükben bemerészkednek a nyulak a kertbe, s volt, hogy úgy körberágták téli éhes kínjukban a fákat, hogy tavasszal alig bírtak kihajtani. Ha a háncsot ízesek találják, a tél alatt hajtó zöld levelek hogy is ne smakkolnának nekik! Talán a hálóval fedett részeket nem támadják le, de a szabadon maradt ágyásokban van féltenivalóm. Elvileg az jó, ha kutyagumit dobálunk az ágyások közé, attól az érzékeny szimatú nyúl berezel és iszkol. Azonban ha rossz helyre rakom a Vaki-kakit, és tesóm belelép, miközben a komposztra viszi a konyhai ramatyot, számíthatok fejlevágásra, de legalábbis cipőtalpról való kutyasz@rpucolásra. A varjak is szép számmal turkásznak a kertben, csak nem cibálják fel a veteményt! Az utolsó enyhe napokban a kis cejgli nagyságú petrezselymekből készítettünk zöldjéért petrezselyemiskolát, abban szépen van petrezselyemzöld. Más újdonság nincs, minden csendes, de már elmélkedek a jövő évi kertkialakításon. Hiszen hat hét múlva már lassan indul a magvetésszezon, és vele együtt élesben az új kerti év!

Megint off

Hányszor lefixáltuk már tesómmal, hogy a blogunk nem mászhat el a gasztro irányába, de egypárszor mégiscsak elcsúsztunk efelé. Dehátugyibár az ember azért termelget-ültetget, hogy legyen jóféle kajája...Most is erre korcsolyázok… A gyümölcssajtokról lesz szó.
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.) Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...
Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!

Karácsonyi köszöntő

Megérhettük azt az örömet, hogy a blog életének második karácsonya előtt is köszönthessük olvasóinkat. Hédi álma volt az, hogy karácsonykor is legyen valamiféle friss virág, s íme, kívánsága teljesült! Karácsonyig kitartó rózsa nincs, még az amarillisz se nyílik, de a hó alatt, a takaró fűrészporban a butus kis sárga szártalan kankalin kinyitotta a szirmait, hogy a kertészek örömére virágos is legyen a karácsony!Legyen nektek is a karácsony teli az áldott, virágzó béke örömével!