Krumpliföldi underground

Minden évben ültetünk krumplit, és évek igazából óta csak mérgelődünk vele. A mérgelődés már a vetésnél elkezdődik, nevezetesen ott, hogy nem lehet normális vetőgumót kapni. Még a vetőmagboltokban is csak körülbelül háromféle import fajta kapható, sárga krumpli után nyomozni kell. Az, hogy a bevásárlóközpontokban meg milyen minőségű a vetőgumó, azt nem kívánom részletezni. Inkább megetetném azzal, aki ilyet szaporítóanyagként elad.

A „bio” mini vetőgumó is csak afféle „parasztvakítás”. Lehet, hogy a gumó vírusmentes, de attól még egész nyáron buzgón permetezhetjük a legkülönfélébb vegyszerekkel meg rovarirtókkal a biokertészet és az egészség jegyében. Tavaly a „bio”, vírusmentesen kinevelt, csávázott (kérdem: ha kórokozómentes, miért csávázzák?) kétszáz négyzetméteres krumpliágyásban vígan spacírgangoltak a leggusztustalanabb krumplibogarak a zöldön.

A gumók után turkálva alig találtunk valamit, viszont valahogy mindig belekaptam a rohadt krumplikba – ezeknél kevés van büdösebb a világon. A százötven mini bio vetőgumóból pontosan kettő, azaz kettő vödör krumplit szüreteltünk, holott a szabály szerint hétszeres termés az átlagos minden egyes krumplitő alól. Ekkor elfutott a méreg. Miért van az, hogy az egész éves munkának ez kell, hogy legyen az eredménye? Régen a felszedett krumpli apraját ültettük vissza a következő évben, és zsákszám ástuk a szép termést. És ez nem a nyomorult vetőgumó hibája, hanem azé, aki ezt tolja az orrunk alá, mondván, hogy csak ez kapható, más nincs, a hagyományos fajták mára leromlottak, süllyesztőbe kerültek.

Számomra kissé hihetetlenné vált, hogy ennyire nincs választék, kicsit kutakodni kezdtem a régi magyar krumplifajták irányában, és valami egészen különös dologra bukkantam. Ezt a különös valamit úgy hívják, hogy Sárpo Mira.

Bizonyára van néhány olvasónk, akinek ez a név már ismert, de nekem ez újdonság lett. Magyar nemesítés, kiváló tulajdonságokkal amit a fajta honlapján tanulmányozni lehet, de egy pici részt idevágnék:

„A burgonyavész (fitophtora) és a levéltetű által terjesztett vírusok egyáltalán nem támadják meg, így sosem rothad, sosem hal el a lombja, mindig egyformán bőséges a termése. Ha tetves is lesz, akkor sem kell permetezni, mert nem tudják a tetvek károsítani. Egyedüli ellensége a burgonyabogár, de kemény lombját az is kevésbé kedveli, mint az ízletes levelű holland fajtákét. Tárolhatósága egyedülálló a világon: nem szürkül, nem rothad, és áprilisban kezd csak csírázni. A húsa világos törtfehér, a héja rózsaszín, a zamata kiváló, közepesen lisztes, mégsem fő szét, így szilvásgombócba, salátába, sütve, főve és pogácsába egyaránt jól elkészíthető.”

Vagyis: mindazon tulajdonságokat hordozza, amit egy tökéletes krumplinak tudnia kell.

A fajta után tovább kutakodva a Magyar Permakultúra Szövetség blogján rátaláltam a fajta kinemesítésének történetére, vagyis inkább rémtörténetére. A teljes sztori szomorú szelete a mai nagy magyar valóságnak. A történet lényege:

„Valakiknek tehát érdekében állt, hogy a Sárvári-család nemesítési eredményei ne kerülhessenek nyilvánosságra. Az ellenálló burgonyafajták, ugyanis nem csak a betegségeket tűrték, de többször is visszaültethető lett volna a vetőanyaguk. Ezzel szemben, a nyugati nemesítésű burgonyafajtákat minden esztendőben fel kell újítani, ha nem akar a termelő nagy veszteséget elérni. A Magyar rózsát divat volt ócsárolni felsőbb kezdeményezésre, mert alapvető külföldi érdeket sértett, (de nem a magyar termelők érdekét sértette), hiszen többször is vissza lehetett volna ültetni a vetőanyagát, lényeges termelési veszteség nélkül.”

Szóval egy 100 %-ig magyar, a biotermesztésre teljességgel alkalmas fajta létezik ma Magyarországon, amiről a magamfajta jóhiszemű kiskerti krumplitermelő nem is tud, s csak ilyen „underground” módon, egy alapítványon keresztül juthat hozzá!

Százával sorolhatnánk hasonló történeteket, hogy a multik, a különféle lobbik, az Isten tudja milyen háttérrel összehozott értelmetlen jogszabályok hogyan fojtják meg a pozitív kezdeményezéseket, életek munkáját törve szét. Nem szeretnék politizálásba fogni egy kertes blogban. De azt levágtam elég gyorsan, hogy ha ilyen vetőgumót szeretnék, akkor nem a vetőmagboltban kell keresnem, ahol majd az eladó útszéli modorban kioktat arról, hogy ilyen a világegyetemben sem létezik, vegyek Dezirét, fizessek és húzzak, ámen. Gyanítottam, hogy a magértékesítő webshopokban sem fogok ilyet találni.

A honlapon megtalálható az elérhetőség, ide írtam januárban, hogy hogyan juthatok vetőgumóhoz. Kellemes benyomást keltett már elsőre az , hogy a gumót kilóra adták, nem darabra, mint a mini szaporítóanyagot. Tíz kilót vettem ( ez kb 200 gumó), s olcsóbbra jött ki szállítással együtt, mintha hasonló darabszámú minigumót vettem volna! Tegnap érkeztek meg. Anyuci nagy lelkesedéssel bontotta ki. Egy necczsákban voltak a kis krumplik, olyan ötdekás mndegyik, nagy fénycsírák, penész sehol, mint gyakran a hagyományos vetnivalón.

A zsákban a krumpli mellett egy nejlonzacskóban valami fekete, koromszerű pelletféleség is volt, olyan, mint a nyúltáp. Ez vajon mi a ménkű lehet? Mint kiderült, ez egy barnaszén alapú humuszkészítmény, a neve Dudarit.

A készítmény meghökkentően jó tulajdonságai itt olvashatóak, a lényeg: természetes huminsavakat tartalmazó bio-műtrágya, ami alkalmas a vörösiszappal szennyezett talaj javítására is kiváló tulajdonságai okán! Ezt kaptuk a krumpli mellé ajándékba. (Nem tudom, hol árulnak ma közforgalomban olyan krumpli-vetőgumót, amihez a műtrágyát ingyen és bérmentve küldik!) Minden krumplibokor alá három ilyen bigyó hosszú időre biztosítja elvileg a megfelelő tápanyagellátást.

A fajta eddigi bemutatkozása nekem nagyon szimpatikus, ha pedig a termelésben is beválik, azt hiszem, hogy a többi krumplifajta megy a süllyesztőbe egyszer s mindenkorra. Aki próbálta, csak a legjobbakat írta róla. (Például itt és itt.) Egy kicsit mégis hihetetlennek tűnik ez a sok szuper tulajdonság, de az elmúlt két év krumplitermesztésénél már minden jobb lehet.

A paradicsomra is jó hatással lesz az új fajta. A paradicsomvészt és a krumplirothadást ugyanaz a Phitophtora gomba okozza, a talajban maradt rothadó krumplidarabok a melegágyai a fertőzésnek. Sok helyen hallottam, olvastam, hogy a krumpli meg a paradicsom ezért egy kertben nemigen viselik meg egymást, folyton összefertőződnek. Ezzel a rezisztens fajtával azonban egy hatalmas fitoftóraforrás iktatódik ki: a talajban maradó növényi részeken nem fognak vidámkodni a gombák. És ha a termés is olyan bőséges lesz, mint az ismertetőn szerepel, elmondhatom, hogy olyan krumplira találtam, ami minden várakozásomnak megfelel. Mivel középkésői, túl korán nem lesz újkrumpli, de oda se neki, addig eszünk rizsát…. J

Még nem nagyon csírás a vetőkrumpli, ezért csíráztatóra tettük egy drótrekeszben a meleg napfényre.

Igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér, de azért egy kis reklámot nem hagyhatok ki. A fajtát az Akli Majorért alapítvány vette védőszárnyai alá, érdemes megnézni a honlapjukat is. A krumpli május végéig vethető, ha valamelyikőtöket ez a fajta érdekelné, a vajdaeszti@freemail.hu címen tudakozódhat.

Közben találtam egy német webshopot, ahol egy kiló vetőgumót 6 €-ért adtak. Marha érdekes, hogy külföldön értékelni tudnak egy olyan fajtát, amit idehaza csak körülményesen lehet felhajtani. Az meg külön vicc, hogy norvég civil szervezetek támogatása kell ahhoz, hogy az Akli Majorban termelői bolt tudjon nyílni a major termékeiből.

Morgás befejezve. Lényeg: úgy tűnik, egy kiváló krumpliféleségre bukkantam, ami mellé még a bio talajjavításhoz is kaptam egy igen használható segítséget. Nagyon-nagyon várom a termést, és az eredményről ősszel majd beszámolok.

Remélem, hogy idén már lehetőség szerint mindenfajta vegyszer nélkül sikerül olyan zöldséget termelnem, amit nyugodt lélekkel tálalhatok be báránykáimnak paprikásan, gombócban, sütve-főve. Különösen fontos ez azért is, mert kedves kis Andrisunk nemsokára már pépecskéket is lakmározni fog anyukája tejcsije helyett, neki igazán szüksége lesz a legjobb alapanyagból készült élelmiszerre- ebből a többszörösen is a föld alól előkerített krumplifajtából.

Áprilisi bolond idő

Pénteken ahogy Győrből zötyögtem haza az esti buszon, mögöttem három tizenéves elmélkedett arról, hogy lehet az, hogy 20 fokos melegben jégeső esik. (Úgy látszik, hogy eddigi életük során még nem jutottak el odáig, hogy gyakran a 35 fokos kánikula a tojás nagyságú, égből hulló jegek dajkáló anyja is lehet.) A jégeső témája azonban aktuális volt: aznap a Jánossomorja-Pápa vonalon masszívan hullott a cseresznye nagyságú jégdarabokkal érkező zivatar. ( Képet itt láthattok róla.) Ez a nem túl magasröptű csevej mégis eléggé megpiszkálta a fantáziámat ahhoz, hogy előkutassam, mit írnak a régi paraszt regulák április hónapjáról. Először is nézzük meg, mit ír a régi Győri Kalendáriom 1748-49-es kiadása.

„Április

Ha Tiburtius napjára a rétek meg nem zöldülnek, a parasztok nem reménylik a föld termékenységét, ha ez a hónap nedves, bőséget várnak.

A nyírfa ha megzöldellik, nem féltik azután a veteményeket a hidegtől; ha a veres napfénykötő bogár kibújik a dértől, ha a cseresznyefa virágos: virágos lészen a szőlő is.

Szent György nap után annyi deres harmat lészen, mennyi volt Szent Mihály napja előtt az elmúlt esztendőben. Ebben a hónapban ha az ég dörög: jó és hasznos időt jelent.

Szent Márk napja előtt mennyi ideig szólnak a békák, annyi ideig hallgatnak azután. A filemile ha hallgat ezen a napon, változó tavaszt jelent, ha énekel, jó tavaszt hirdet.

A Szent György napi virág ha bőven terem, bőséget, ha nem terem, drágaságot mutat.”

Ehhez nekem egy kis értelmezés után kellett kutatnom. Tiburtius magyarul Tiborc neve napja, április 14-én van. Reménykedhetünk azonban a föld termékenységét, mert a szántók-rétek úgy zöldellenek, hogy az ember szíve-lelke repes tőle. A veres napfénykötő bogár körülbelül a verőköltő bodobács, vagyis a jancsi-vagy sanyibogár lehet, múlt héten hétfőn láttam egy csapatot belőlük az egyik kerítés tövén. Szent György és Szent Mihály napja már ismertebb, az egyik április 24-én, a másik szeptember 29-én van.

Tavaly az első fagyos éjszakák október 10-e körül jöttek az Időkép adatai szerint, így deres harmatra fagyosszentek körül a népi bölcsesség szerint már nem kell számítani. Remélem, így is fog történni.

Még egy idevágó érdekességet találtam. Ez az érdekes ismertető a Magvető Könyvkiadó Magyar Hírmondó sorozatában olvasható Hasznos tudnivalók innen – onnan címmel. A hasznos tudnivalókat Vajda Ferencz gyűjtötte egybe még 1899-ben. Az enyhe telekről, korai tavaszokról ír.

„ENYHE TELEK MAGYARORSZÁGON. Ezek közé tartozik: az 1182-i, amikor a gyümölcsfák február 2-án már rakva voltak gyümölcscsel; 1186-ban az alma dió nagyságúra nőtt; májusban arattak, s augusztusban a szüretnek is vége volt. 1289-ban a falusi leányok karácsony és vízkereszt napján búzavirágból, violából és más virágból fontak koszorút, januárban a fák virágoztak, a madarak tojtak, februárban a szőlőnövések már nagyok voltak.

1332-ben vízkeresztkor már szántottak. 1397-ben májusban már learattak. 1421-ben a fák mártiusban, a szőlők áprilban virágoztak, ugyan ekkor érett cseresnyét, májusban érett szőlőt lehetett találni, mely június 24-re mindenütt teljesen megérett. 1424-ben karácsonykor és vízkeresztkor elég virágot lehetett találni. 1473-ban a gyümölcsfák októberben másodszor virágoztak, és Márton napkor érett cseresnyét lehetett enni. Különösen enyhe tél volt az 1530, 1538, ls 1572 is, még melegebb 1607-8-i, amikor februárban a legkésőbbi virágok is kinyíltak… Az 1707, 1722, és 1759-i egész tél valóságos nyár számba ment, olyan meleg volt, hogy 1722-ben februárban a gyümölcs fák és növények virágoztak; 1759-ben február 12-én a legyek széltében röpdöstek; a szilvásokban Szt. György nap előtt 2 héttel lekaszálták a füvet, a fák olyan levelesek voltak, mint nyáron, s kánikulai meleg szinte megölte az embert; a szárazság olyan nagy, hogy tavak, folyók, kutak kiszáradtak… 1778-79-ben Pál forduláskor a gyermekek a szabadban fürödtek, őszkor pedig Szilágyban némely gyümölcs nem csak 2-szor ért meg, hanem a somlyai magas hegyeken több gyümölcsfa 3-szor is virágzott. 1787-ben decz. 3-áig olyan szép idő járt, hogy a rozs sok helyen kihányta a fejét, s 1788 januárban az egész hónapban szántottak, s a fák levelezni kezdtek. 1790-91 decz. és jan. hóban elég vadsalátát, szegfűgombát, ibolyát hordtak a mezőről, s 1792. febr. 19-én a bodzafák levelesek voltak, árnyat tartottak, az eperfa levele ezüstgaras nagyságú volt. 2-szor 25-én fakadtak ki a fák, s szept. eleje olyan meleg, melyhez hasonlót nem említ a krónika. 1795-96 januárban több helyen 2-szori alma termést szedtek a fáról, mely sem színben, sem ízben nem különbözött a nyári terméstől, s egész hónapban olyan meleg volt, hogy a méhek, legyek, szúnyogok széltében repdestek.”

Nagyon érdekes írás, bár kissé fantasztikusan hangzik ezen a klímán az évi kétszeri gyümölcstermés. Nincs arra sem adat, hogy a szerző honnan tudja, hogy milyen idő volt például 1182-ben. Nagy hőségeket azonban már mindegyikünk megért, én is emlékszek olyanra, hogy januárban már csupa hóvirág volt az erdő, Anyák napjára már az összes gyöngyvirág régen elnyílt, és az orgona az egyik különösen enyhe őszön kétszer is virágzott. Emellett azonban gázoltunk januárban mellig érő hóban, olvasztgattuk a wc-tartály csövét vasalóval, olyan hidegek is voltak. Láttam már május 10-én mínusz hét fokos fagyot, januári jégzivatart hatalmas villámokkal. Mindenesetre az megállapítható, hogy a bolond időjárás nem pillanatnyi, régen is voltak lehetetlenszámba menő időjárási jelenségek. Csak hát ezek manapság egyre gyakoribbak. Ez a szép, néha záporokkal tarkított enyhe tavaszi idő azonban megmaradhatna még jónéhány hétig, azt hiszem, ezzel mindannyian ki lehetünk békülve. Melegen sütő nap, virágzó erdők-mezők-gyümölcsfák, bicajozás, kertészkedés… kell ennél több a mindennapi apró boldogsághoz?

Kék és sárga törpék

Kedves olvasóimtól és szerzőtársamtól, Ágitól is elnézést kell kérnem a hosszú hallgatás miatt, de sajnos az új, szigorú főnököm nem engedélyezi, hogy túl sok időt szenteljek a hobbijaimnak.  A tegnapelőtt három hónapos Andrisunk úgy néz ki, az apja élénk, érdeklődő természetét örökölte. és napközben nem nagyon enged lazsálást. Napközben általában  két evés közt 20-20 percben lerendezi az alvásigényét (ennyi idő alatt még három értelmes mondatot is nehéz összehozni, nemhogy képes blogbejegyzést, tehát inkább vasalok), de az éjszakákat szerencsére elég ügyesen átalussza - már amikor.

Nemcsak embertöpörtyűnk van ám, hanem itt a virágtörpék szezonja. A tavasz nálunk is beköszöntött, és hűséges hagymásaim már felékszerezték a kertet. Nem koraiak, de nálunk, az északnyugati szél és a hűvös, árnyékos fekvés miatt semmi sem az.

A tavalyi esős esztendő sok növénynek nem kedvezett, de ezeknek  a jóságos törpéknek egyáltalán nem ártott meg: az eredeti ötös csoportocskák 15-20 fősre duzzadtak. Nagyon sűrűn állnak, behúzódás után átültetésre lesz szükségük. A szaporulatból a kert többi részébe is telepítek.

No és persze az elmaradhatatlan krókuszok, a másik hűséges-szépséges tavaszi törpecsalád. A közelebbi fotón meglepve vettem szemügyre a rojtos bibét.

Kékellenek már az apró csillagvirágok, úgy tűnik, ők is szaporodásnak indultak. 

 Hűségesek maradtak a kerthez a hófények is, szinte világít a fehér csillag a közepükön. Ők kitartók, hosszasan virágzók.

Két nap alatt, mint Pallasz Athéné, teljes pompában ugrott ki a földből a Puskin-virág. Majdnem lemondtam róla, de mégis ragaszkodik hozzám. Idén már harmadik esztendős és lassacskán szaporodásnak indult. 

Hátravan még a kékek közül a gyöngyikék és a nyárijácintok virágzása, de az április-májusi történet. Szelídek után (fél)vadvirág következik: A fű között mint valami kalandor, megjelent az ibolya. 

Kakukktojásnak itt egy rózsaszín, de akár épp kék is lehetne. A Kertész leszek blogban nagy örömmel olvastam a nárciszmentésről, az én kertemben a születésnapi hajtatott jácintok hasonló módon telepedtek meg. Nem baj, ha a következő virágzat már nem olyan felhizlaltan, hatalmasan pompás, és a jácint visszavedlik holmi parasztos "kujcsvirággá".

A nárciszok száma évről évre nő, nincs olyan ősz, hogy kibírnám újabb hagymák vásárlása nélkül. Ez a néhány élénksárga virágú korai fajta,

de már furakodnak az új szerzemények, az áprilisi-májusi virágzású. fehér és illatos Poeticusok, amelyhez gyerekkori temetői nosztalgia fűz: a halászi sírkert hátsó, akkor még üres, vagy csak rég elhagyott  részében a gyep között sok elvadult példány nőtt belőle, ki tudja kinek az emlékét őrizve, azt szedegettük csokorba. Az illatuk még ma is élesen felidéződik a virágok láttán. Ősszel, egy osztrák élelmiszerboltban, az utolsó néhány elszórnivaló euróból vettem őket nagy boldogan, hiszen a környékünkön még a szakboltok sem nagyon tartják ezt a fajtát. Pedig szép és jó.

Virágoznak a legkorábbi botanikai tulipánok is, sárga-fehér tarkán. 

Sárga (fél) vadvirágom pedig a salátaboglárka, ez a szomszéd telekről tévedt át nagy örömömre.

Szóval, hálistennek, ezt a tavaszt is megértük.

Végre vetés!

Hiába köszöntött be a jó idő, a kertszántós nagytraktoros bácsi csak nem akart ideérni. Vártuk-vártuk hiába, de csak nem bírt ideérni a gépével. Viszont szerencsére nagyon nem kellett aggódnom, hogy elkésünk az első vetésekkel. A télen ugyanis javítottunk a kertművelés technológiáján, magyarul vásároltunk egy 3 lóerős rotációs kapát, Briggs motorral. Nem volt nehéz Lacit rábeszélnem, hogy próbálja ki. Így fél óra munkával rendelkezésemre állt egy pontosan akkora terület, ami elég ahhoz, hogy az első vetésekbe belekezdjünk. Ráadásul a placcot legereblyélve adta át nekem, még erre se volt gondom. A kert tetemes része még így is a traktoros művelést fogja kiélvezni. Sajnos amikor a tűzifát hozták, egy darabot nagyon csúnyán összetaposott a teherkocsi, nagy hantok nem fagytak széjjel, a föld a hótól megint úgy megtömődött, hogy csak csákánnyal lehetne feltörni, így komolyabb földmunkát kíván. Ez a kis rotakapa nagyon jól dolgozik, a földet kellemesen és kellő mélységig megőrli, úgy, hogy nem forgatja fel alulról a „döglött” talajt, a maga kis agyagcsomóival és köveivel együtt. A föld a sok eső-hó ellenére meglepően szárazka volt.

Ebbe a kis területbe azonban sokféle zöldség kerülhetett. Először is dughagyma újhagymának, csak néhány sort, váltogatva salátával (vagyishogyhát lollo rosso, Május királya és jégsaláta), és Francia reggeli retekkel. (Idén ez a retekfajta szinte teljesen hiánycikk, csak az egyik vetőmag-forgalmazó árulja, és a boltokban is csak véletlenszerűen lehetett megtalálni.). A retek magját egy kicsit megkezeltem: egy lila, csírázásnak indult nagy hagymafejet reszeltem meg, egy kicsi vizet adtam hozzá, és belekevertem a magokat – bolha ellen.

Ezt a műveletet azonban még a vetés előtti napon elvégeztem, így a magok jól megszívták magukat a hagymás lével, a csírázást megelőző állapotba lépve. A keveréket kitettem a meleg napfényre, a csírázást elősegítendő. Pár perc múlva látom: eltűnt a magokkal teli doboz. Drága mindenevő kutyikánk magával akarta vinni megenni, mivel a hagymaszag kellemesen csiklandozta az orrát. Persze azonnal elkoboztam, feltettem másfél méter magasra, és reménykedtem, hogy nem mászik fel érte, mert az utóbbi időben egészen elképesztő dolgokkal rukkolt elő a drága kis kutyuli. A magokat ez után a kezelés után vetettem el. A péppel együtt nehézkes vetni, egyszerűbb volt a kihúzott sorba belekenni a hagymás-magos pürét.

Aztán zöldborsó: kifejtő és Kelvedon csodája. Ezeknek a magjait is beáztattam reggel, és mire hazajöttem, a magvak az összes rájuk öntött vizet felitták. Valószínűleg ez gyorsít majd a csírázáson, hiszen nem a talajból kell összeszivornyázniuk a kis növényeknek a vizet.

Petrezselyemből a metélőn és a Korai cukor fajtán kívül idén egy Hanácká nevű fajtát is vetettem, mert ez állítólag ellenáll a lisztharmatnak, nem kell augusztusban a komplett beteg, elszürkül lombozatot levagdosni róla. Nem nő túl hosszúra, és elvileg tárolni is megfelel. Nálunk szempont az is, hogy hosszú petrezselyemfajták nem mennek semmire az őszre betonná váló földben, a rövidek viszont tűrhetően fejlődnek. A szükséges gyökérmennyiség pótlására pasztinákot vetettem. A petrezselyem magjait már pár nappal a vetés előtt vizes homokban tartogattam a kelés gyorsítása és az egyenletes vetés érdekében.

Egy sor virágmag sem maradhatott el.

Sárgarépából mindenféle lesz. Nyári friss evésre Nantesi, télre Vörös Óriás, Amszterdami másodvetésre, és lesz fekete répa meg gömbölyű is, ezeknek a magját ajándékba kaptam.

Egyenlőre ennyi volt az első vetéssor, remélem egy kis esőt kapnak a hétvégén, és akkor minden hajtani kezd. Nem is ragozom tovább, inkább az idei kerti „projektekről” írok.

- Egy biztos: idén síkhálóra nevelem az összes uborkát, paradicsomot, a futóbabok egy részét. Befejeztem az ostoba karózgatást, amennyire csak lehetséges. 30 méter 120 cm-es háló elég lesz, oszlopom van. Az egész támrendszer kiépítése így kb. 1500 forintba kerül.

- Ezzel kapcsolatban a síkhálóhoz megpróbálok egy házilag barkácsolt csepegtető öntözőrendszert kiépíteni. Van egy csomó hentergő slag, meg egy kétszáz literes fémhordó. Ha egy félcollos csapot tudnánk a hordóra egy lakatossal tetetni, 30 méter slaggal, amit a megfelelő helyen kilyuggatok, megúszhatnám a locsolókanna – cipelést. A kellő víznyomás a csepegtetéshez már azáltal is meglenne, ha a hordót két zsaluelemre tennénk. Az esővíz így az utolsó cseppig hasznosulna. Tiszta gyönyör lenne, ha nyári estéken a szúnyogfelhő, a tíz forduló a huszonöt literes vödrökkel, a gerincgyilkolászás helyett csak elegánsan elfordítanám a csapot a hordónál, és ámen, mehetnék csemegekukoricát zabálni a nyugágyba, közben csapkodni a szúnyogokat, meg a kutyát, hogy szálljon ki a nyugágyból.

- Kiemelten akarok foglalkozni idén a hagymafélékkel. A palántázás tavaly bevált, így ezzel a technológiával többféle hagymát tudok bátran ültetni. Három olyan fajta van, amely egész télen át hajt, és jól telel. Vetőmagnak is akarok eltenni a földbe pár hagymafejet.

- Idén az eddig periférikusan kezelt növényfajtákat is előtérbe helyezem, így a káposztaféléket, a dinnyeféléket.

- A telelő zöldségeknek – mivel van rotakapa – kiváló helyet tudok majd ősszel berendezni a kert elejében, így magasabb minőségben tudom ezeket a zöldségeket megtermelni. Tavaly ugye tesóm kertjébe telepítettem át ezeket a telelő fajtákat. Tegnap rájuk pislogtam. Most már elmondhatom: a telet aránylag jól átvészelték. Az áttelelő saláta elkezdett hajtani, a spenótról már kétszer szedtünk. A pórét megettük. A kelkáposztafélék most kezdenek megerősödni, és egypár kínai kel is átvészelte a telet. Fokhagyma, petrezselyem is van már. A januárban – tél alá vetett- zöldborsóról már majdnem letettem, aztán leszedtem róla a hálót, és megpiszkáltam a földet: kikelt vagy sem? A föld felszínén nem sok minden látszott, de a mélyben a borsók idáig vitték:

Az őszi mák már egész nagy,

a januári vetés még csak most csírázik és bújik.

- Idén virágból is több lesz, hogy mik, majd menetközben kiderülnek.

- És hát újfajta zöldségfajták, érdekességek is lesznek, de ezeket majd a maguk helyén fogom ismertetni. Így palántakorukban (mert a zömük még az) többet úgyse tudnék róluk annál mondani, ami a vetőmagtasakjukon szerepel.

- Terveztünk barackfa-, ribizlitelepítést, ehhez képest Laci tegnap cseresznyefával állított be, mondván, hogy szerinte erre nagyobb szükségünk van, és a másik fa csak a monília melegágya. A moníliával kapcsolatban igaza van, a szükségletet illetően szerintem azért hozott cseresznyét, mert a cserkóbefőttet jobban szereti, mint a baracklekvárt.

Már jó lesz, ha hamar le tudjuk művelni a kert többi részét, a magok szinte ficánkolnak a kezemben, annyira a talajba kívánkozik minden. Remélem, minél hamarabb folytathatom, már egy kicsit unalmas a "tepsikertészet", a szóló palántanevelgetés. Szeretném látni a kis növényeket, ahogy sorra előbújnak a földből!

Látszólagos semmittevés

Látom, hogy minden kertes blogíró itt a környéken-a hosszú hétvégét kihasználva-vet, gereblyéz, én meg kis irigységgel nézve őket még nem csináltam semmit. Valójában nem teljesen igaz a semmi: rengeteg mag került a nevelőládikókba, ezekkel sokat foglalkoztam. A tél nagyon nehezen lépett le, semmi se rügyezik még igazából, csak a virágok nyílnak. A föld is hideg, és a traktoros bácsi se járt még mifelénk. Úgy saccolom azonban, hogy ha nem lesz nagyon hideg, vagy nagy eső, a hét második felében jön a tárcsázás. Addig sem lesz azonban tétlenkedés, ugyanis Laci holnap hoz egy kis kerti rotációs kapát, és elvileg barack-, egres- meg pirosribizli-csemetécskéket. Nekik a kertből fogunk egy kis helyet elcsípni, amit a kicsi traki fog megdolgozni. Ide kerülnek majd a telelő zöldségek is. A kistraki igen jó lesz majd, ha a becserepesedett földet kell feltörni, és amikor a másodvetések jönnek, nem kell derékgyilkos módon gyötrődni a kapával. Könnyű lesz a krumplit töltögetni, a répák nagyobbra nőnek a porhanyósabb földben. Szóval szép reményeket táplálok.

Idén be lesz fejezve a paradicsom karózgatása is, amennyire lehet. Helyette lesz egy harmincméteres kordon, erre futhat minden, ami csak akar. Van egy vashordóm, amibe egy ügyes helyi lakatos tud félcolos rézcsapot ütni. Ha ez sikerül, abból a kordonhoz egy csepegtető öntözőt tudnék csinálni. Na, ez már túl szép egyszerre, hogy igaz legyen! Valami úgyis ki fog belőle maradni…

Vissza a kertbe. A héten a fák metszésben részesültek. És mivelhogy ebben az élvezetes melegben a rügyek hajlamosak egyik napról a másikra kipattanni, azonnali hatállyal lemosó permeteztem. Tavaly már írtam a lemosózásról, sok hülyeséget összehordva, idén azonban inkább tanulmányoztam L kötelező olvasmány jellegű bejegyzését a lemosó permetezésről.Agrolt kevertem rézzel. Bár egy kicsit lengedezett a szél, nekiálltam. (Itt aztán várhatnék a szélcsöndre!) Gyorsan, alaposan, csepegősen permeteztem, mindent, a ribizlit, egrest, fákat, rózsákat. Közben megint kitört rajtam az együgyűség: azon gondolkoztam, hogy miért fogy dupla annyi vegyszer, mint tavaly. Hát a fák ugyibáááár nem lettek tavaly óta kisebbek, a bokrokat, a tavaly még nem létező szőlőkordont nem is számoltam bele. Idén megfogadtam, hogy L tanácsait komolyabban követem, mert pl. az őszibarackfa nyár derekára kutyául festett. Nem muszáj gyilkos szereket használni, de be kell látnom, hogy egy permetezés tavasszal nemigen elég ahhoz, hogy egész szezonban kibírja a fa makkegészségesen. A permetezéshez asszisztensem is akadt, egészen addig, amíg az orrára nem húztam a permetező rézcsövével, mert lecövekelt a fa alatt, amiről csöpögött a permetlé. Akkor már nem kísérgetett olyan lelkesen…

Közben rendet is raktam egy kicsit: eltüntettem legalább részben a fűrészport, ami a favágáskor kiszóródott (drága kincs annak, akinek kevés a mulcsanyaga!). Összeszedtem a lemetélt, lepotyogott ágakat, gereblyéztem. A rendrakást, a túlburjánzott bokrok megkurtítását a héten folytatnom kell.

Átnéztem a telelő zöldségeket. A saláták nagy része sikerrel áttelelt. A külső leveleik kicsit megfonnyadtak, de a közepük elevenen hajt.

Egypár kínai kel is kibírta a telet. Remélem, azért hoz evésre alkalmas levéltömeget, mielőtt magszárba megy. A spenót imponálóan zöld,

és van még néhány póré is, ami elviselte a hideget.

A Mohácsi kelkáposzta elég sz@rul fest, nem hiszem, hogy bármi is lesz belőle (de hát mennyi mendent leírtam én már, ami aztán bő termésbe, dús virágzásba fogott…).

A téli mák még éldegél, a tél alá vetett borsó egy tömény nullának tűnik. Fokhagymából a fele eltűnt, a varjak alapos munkát végeztek.

A petrezselyem is beindult.

A hétvégén rendbe teszem majd, amit lehet.

A palántáim jobban néznek ki. A múlt hét óta a nagyobbacskák még nőttek, a paradicsomok levetették a szikleveles mivoltukat, a paprikák egy része is. A hagymák miatt kár volt nyivákolnom, már három napja kint vannak kiszoktatón.

Tegnap éjjel már kint is aludtak. Szegényeket eléggé meg szokta viselni az első pár nap, eléggé nyuvadtak, ha nem tudnám, hogy megerősödnek ettől, kidobnám az egészet. Három dolog fontos a kiszoktatásnál: először is, hogy ne kerüljenek azonnal tűző napra, és éjjelre ne hagyjuk kint őket kapásból! Keleti fekvésű helyet választottam nekik kiszokni, a reggeli napból bőven részesülnek, de később már nem kapnak napszúrást. Sokkal több víz kell nekik ilyenkor, mert a szabadon lengedező szél alaposan kiszárítja a földjüket, nem úgy, mint a lakásban. A harmadik: egy ideig kímélni kell őket a széltől. Na, ezt nem tudtam megoldani, hiszen itt mindig fúj a szél, még a legszélcsendesebb helyen is állandóan jár a levegő.

Sok időm nem volt piszkálgatni a palántákat szerencsére. Még ez volt a jó, mert közben diszkréten kikelt a rozmaring (amit ki akartam dobni),

mintha a kúszó eper is bújna,

a karalábé és a brokkoli is megvillantotta a szikleveleit.

Minden hirtelen fotoszintetizálni akar! Ki érti ezt? J

Tanulság: nem türelmetlenkedhetek. Inkább átnéztem, mi az, ami hamarosan tűzdelendő és palántázandó lesz. Most egy kis nyugi fog következni, ami azt jelenti, hogy csak a virágpalánták vetése, tűzdelése lesz a héten esedékes. Közben rájöttem, hogy még egy szem dughagymám sincs, csak amit Brnóban vettem. Van mit pótolnom. Mivel esőt ígérnek, a hét szebb napjait az első kerti munkákra 100 %-osan ki kell használnom. Remélem, hamar teljes rend lesz, és minden időben a földbe kerül. Idén nagyban át fogom rendezni a kertet, kicsit olyan érzés, mintha új lakásba költöznék, már várom!