Az október harmadik vasárnapját...

... nem az őszből, hanem a télből hozott ízelítőt. Így szó se lehetett róla, hogy a kertben matassunk. Ehelyett nagy buzgalommal fűtjük fel a kert végéből tavaly télen kivágott korhatag, de hatalmas diófa maradékait a hat éve üzemen kívül helyezett vegyestüzelésű kazánban, mert hát miért is ne - a gázkazán meghibásodott, a szerelő nem bír kiérni. De ne panaszkodjunk, nem fagyoskodunk, sőt, azt fontolgatjuk, hogy pár köbméter kuglit veszünk, és a nem brutálmínuszos téli napok kivételével fával fogunk fűteni, kímélendő a gázszámlát.

A héten inkább kármegelőző jellegű feladatokat végeztünk: a viharos szél és az időjósok által beígért fagy és hó (ami szerencsére nem érkezett meg) hatásaitól megvédendő a maradék termést és a növényeket. Mivel múlt szombaton még langyos eső jött a zivatarral, a szobanövények ki lettek állítva az esőre, hogy az tisztára öblítse a leveleiket. A díszesek a lakásba, a leánderek a telelőbe vonultak. Csak a nagy kaktusz maradt kint, de az mínusz 5 fokig télálló. A hajdani szülinapi virágaimról hajtásdugványokat gyökereztetünk: hátha sikerül átteleltetni őket!

Gyorsan leszedtük a paprikát és a paradicsomot. Utóbbi úgyis diszkréten, apránként rohadozott már az utóbbi hetekben. Azonban a maradék így is jókora adag lett.

Most kezdődik a bimbós kel és a leveles kel igazi szezonja, annak ellenére, hogy a vihar csúnyán megdöntögette őket. A hajdan olyan viruló virágágyások felszámolásra kerültek.

A földben vannak még a répafélék és a paprikák tövei. A cékla is felszedetlen.Ezeket a héten mindet be kell takarítani, és akkor szinte teljesen tar lesz máár a kert. Az a szerencse, hogy annyira nem sürgős - pár fok fagy a gyökérzöldségeknek a földben kibírható.

Apránként - idén utoljára - gyomtalanítjuk a ribizlibokrok alját.

Vár még jónéhány feladat. El kell ültetni a hajtatott kis díszcserjéket és az eddig cserépben, magról nevelgetett évelőket. A paprikaszárak letarolandók, és a kóróvégekkel együtt elégetendők. A nagy kaktusz átültetését - amit május óta halogatunk - szintén meg kell ejteni, mielőtt bekerül telelőhelyére, a folyosóra.

A héten a friss termények fogyasztása mellett a fagyasztókievést is megkezdtük, és ilyenkor a befőttes - és savanyúságos - üvegek is ürülnek már. Azért csináltunk a frissből zöldséges gulyást, sajtos rakott brokkolit, lecsót, meg aszalt meggyes túrókrémet is.

Most már tesóm is írhatna, mert alkotói válságban szenvedek... Őneki volna is mit: a viharral dacolva, mint a környék kerti Robinson Crusoe-ja kapirgált a kertjében, amíg én a radiátorra csavarogva melegedtem! :-)

Fűszerszárogatás

Maradjunk ezeknél a száraz témáknál, mint a mag-és fűszerszárogatás...

Mivel a héten moslék és didergető idő volt, a kert helyett a fűszereket rendezgettük be méltó helyükre, hogy aztán a fazékokba potyoghassanak a hideg téli napokon. A fűszerkötegeket már több hete szárogatjuk a melléképület naptól meleg, levegős falába vert szögekre függesztett kötegekben.

Szegény bazsalikomról csak csecsemőkorában készült fotó. Egész nyáron gyönyörűen nőtt, de kimaradt a fényképezése. Most csak ilyen csúf, félig száradó formában van jelen:

A bazsalikomnövénykék ládája a kazánház ablakába költözött a hidegre tekintettel, ott még lesz alkalma talán a visszavágás után kihajtani. Ha kileveledzenek újra, a szárított mellett friss bazsi is lesz még a télben.

A csombor egy külön történet. Magról vetettem, a bazsalikom mellé a ládikába. Aztán májusban siránkoztam - úgy emléxem- nektek itt a blogban, hogy nem kelt ki. Végül mégiscsak összekapta magát és kihajtott. Anyu egyetlen a lendülettel aprogatta be a sok-sok illatos szárat az ecetes uborkák közé, így megörökítetlen maradt a "csombor-csodatermés", ami azonmód el is fogyott. De nem maradtunk csombor nélkül. Kedves szomszédasszonyunk, Jutka, aki a szépséges Erdélyországból költözött a kertünk mellé, egy hatalmas csokrot adott - csomborból. Azt mondta, hogy neki elege van belőle, mert még a járdahézagból is ez nőtt ki, mindent elfojt a virágágyásban, önelvető. Adott zsengébb hajtást fűszernek, de ígért magszárasat is, vetni. Azt mondta, hogy az ő változata aromásabb, mint a bolti. A magja szintén a Székelyföldről jött, egypár éve hozta otthonról, testvére kertjéből.

A tárkony szintén ugyaninnét való, és ugyanígy a határon túlról érkezett hajdanában az ő kertjébe. Kedves szomszédunk megosztotta a tövet velünk. Aztán nála fajtja veszett a messziről jött tárkonynak. Tavasszal mi osztottuk meg a tövet: a felét visszaadtuk, így senki se maradt tárkony nélkül. Nem sok fogy, csak egy kisebb csokorkát szárogattunk.

Az oregánó nyári kiadásban Hédi kertjében valami meseszép, legalább úgy csalja a pilléket, mint a nyáriorgona. Így ősztájt csak így néz ki. Azonban a vele fűszerezett étel képe biztosan van olyan tetszetős a maga nemében, mint a lepke a virágfürtön... De arról nem tudok fotót mutatni, aki kíváncsi ilyen fotóra, kukucskáljon ide.

A kakukkfűnél bevallhatom: idegen tollakkal ékeskedem... Ugyanis nekünk otthon nincs is kakukkfüvünk, ezt a fűszercsokrot a munkahelyemen szedtem össze, ahol a térkő szegélyeiben és hézagain a szaharai forróságban hatalmas bokrokban vígan tenyészik. Ez lát el minket - és a kollektíva háztartásait is - fűszerrel.

A lestyánt én vetettem tavaly magról a kert szélébe, a vetésforgón kívülre. Aztán szántáskor az eke ráment, kiforgatta, és én azt hittem, kiveszett, amikor meglepetésszerűen, hirtelen tavasszal a borsótábla közepén előbújt. Eleinte szépen leveledzett, aztán meglepték a tetvek. Tövig lenyírtuk, ekkor - ugyanúgy, mint a petrezselyem - szépen megújult, bőven szedhettünk belőle. Ezt fagyasztani is szoktuk.

Hogy mi lesz a száraz fűszerekkel? Ha jól kiszáradtak, kézzel összemorzsoljuk, és kis üvegcsékben kivonulnak a fűszerpolcra. Van néhány fűszer, amit fagyasztani szoktunk, de az másik kategóriába tartozik, amiről még lesz szó...

Egyvalami meg kimaradt innen: a koriander. A poloskaszagú levelek és virágok friss fűszerként nem arattak osztatlan sikert (nevezzük nevén: gusztustalanul büdösnek találtam őket), de a megszedett illatos magok az utolsó szemig elfogytak a különféle savanyúságokba. Talán a múlt heti spájzszemlés bejegyzés képeit ha alaposan tanulmányozom, egy-két szemet még felfedezhetek az üvegekben... :-)

Magszedés

A témát már Hédi is vesézte a múlt hónapban, de nekem is van róla mondanivalóm... (hurrá, egy hét óta ma először ebben a pillanatban kisütött a Nap :-)) Lényegesen nagyobb mennyiségű, és némileg más fajta magokat is megszedünk, mint tesóm. Ezért két bejegyzést szánok a témára.

Amikor kicsik voltunk, akkor még nem voltak kaphatóak a különféle hibrid növények vetőmagjai, csak régi nemesítésű fajták, amiről bátran lehetett magot szedni. És szó, ami szó, kellett is, mert a választék igen-igen szegényes volt. Manapság minden megkapható, kevés kivétellel, de sok magostasakban hevernek az úgynevezett F1-es és egyéb hibridek magjai. Ezekkel kár kezdeni a magszüret szempontjából, mert az ilyen növényekről szedett magokból kelő növények visszaütnek a vad fajtára, nyeszlett terméseket hozva. Tesóm jobbára virágmagokat szed, mi - mivel a zöldséges dominál - zöldségvetőmagokat is.

Persze van, amivel kár kezdeni, például sárgarépát, retket magnak nevelni hótt hülyeség szerintem, amikor tavasszal ezrével kaphatók a legválogatottabb fajták néhol még a csokoládéboltban is. Ennek okán nem gyűjtünk pédául hagymamagot se, bár nagyon egyszerű magot fogni. (bár fontolgattuk, hogy lilahagymamagot nevelünk jövőre.) Van olyan növény, ami meg bőven hoz magot, de elveti magát, így nem is matatunk a magszedéssel. Ilyen a kapor és az édeskömény, a nebáncsvirág és az estike, és ilyen volt korábban a koktélparadicsom is.

Azokról a fajtákról gyűjtünk be magot, amik hozzáférhetetlenek az üzletekben, esetleg túl drágák, és sok fogy belőlük, vagy könnyű, egyszerű a magszedésük.A legtöbbet a sárga virágú és hüvelyű Juliskababból...

és a fehér-tarka tűzbabból szedünk. A tűzbabból rengeteg fogy; magjai mindenütt kaphatóak, de a virágmagok közt árusítják őket, egy-egy tasakban kábé két-három szem van. Mi meg idén csak vetni másfél kilót használtunk el. Tűzbabvetőmag-szükségletünket egy átlagos vetőmagbolt éves készlete sem takarná be... Juliskababvetőmag-készletünk felhalmozása idén véletlenszerűen jött: azt hiszem, tesóm vett anyucinak egy tasak ilyen magot, amit a csemegekukoricára futtattunk. Még sose vetettünk ilyet. Iszonyú sok lett, vajbabként is jó volt. Amikor aztán ráuntunk a vajbabra, ott szikkadoztak szegény száradó babhüvelyek. Egy részét megettük kifejtőként, és rájöttünk, hogy hiába rondák szegény babszemek (olyan nyúlbogyó-szerűek ), kiadósak, bőtermőek, és az ízük finom. Nem hibrid, régi fajta, hálásan termett, így jövőre a saját magból újra futtatjuk a növényeket. A képen a nagy fehérek a tűzbab, a kisebb barnák a Juliskabab szemei.

Érdekes, hogy a második szedésben pink, ibolyalila, fehér és szürke babszemek is előkerültek, azokat egy külön zacsiba tároltuk be.

Lollo rosso-magszár. Egy salátafej valahogy meglapult az ágyások közt, felmagzott, kivirágzott, magot érlelt. Eltettük, mert tavaly csak kínkeservesen tudtunk egyetlen csomag lollo rosso magot szerezni. Remélem, nem vadul félre... Azok a szürkés-pihés pamatok a magok.

Ez meg koktélparadicsom. Pár éve magától, vetés nélkül nőtt a kertben, mint önelvető zöldség, piros és sárga színben egyaránt. Ragya sose kínozta. Aztán a mi kertünkből valahogy kiveszett, de a szomszéd néniében tovább tenyészett. Nemrég tépkedte fel a saját istenadta töveit, akkor kértem pár darabot - magnak. Tavasszal remélem sikerül a szedett magból a szokott módszerekkel palántát nevelnem, és újra elterjesztenem a kertben. (Különösen, hogy tavasszal nem kaptam a boltban magot, pedig akartam nevelni).

A csepp terméseket fölvágtam, a magokat szűrőben vízzel kimostam, aztán egy tálcára terített fehér papírra raktam őket száradni, de előtte nagy betűkkel ráírtam "PARADICSOMMAG". Persze anyu nem figyelte valahogy, és kivágta az egészet. Nem voltam rest, kiböngésztem a kukából a magokat papírostól, újra átmostam, mára már jócskán száradtak, nem úsztak a pirosas trutyiban, mint a képen.

A virágmagokat viszont célirányosan szedtük.

Az őszirózsa egy nemesítetlen, féig vad fajta. Építési telkünkön hihetetlenül elszaporodott ez a szimpla, de nagyon sok virágú növényke. Önmagát elvetette. Amikor az építési munkálatok megkezdődtek, a földtúrás miatt sajnos fajtja veszett, de addigra már hazamentettem annyi magot, hogy egy új házi "tenyésztelepet" "üzemeltessünk" belőle.Csak lila és rózsaszín szirmokat bont, fehér vagy duplás nincs köztük. Viszont korán nyílik, hidegben is hajt, a fagyokat állja, vázában tartós, egy tövön öt-hat virággal. A boltokban kapható fajták általában duplásak, pompás-tarkák, de kényesebbek. Ez a virág azonban mindenféle különös ápolgatás nélkül hálásan hozza virágait, evégből sok magot szedünk belőle: egy egész vödörrel.

A legényfogó virágból idén célirányosan, színekre és dupla változatokra nyomulva szedtünk, nem csak az elénk kerülő első magszárakról arattunk. Ezek voltak az előnyben részesített színek és formák:

Persze a sima rózsaszínből is jócskán szedtünk.... összesen egy 16 literes kőművesvödörrel. A magok a teleltetőben, mindenféle papírdobozokban - és zacskókban, rongy zsákocskákban várják a márciust, amikor újra a földbe kerülhetnek. Magkiszitálgatással meg hasonló pepecs munkákkal nem foglalkozunk, így is jól megerednek tavasszal, hogy épp csak kihámozzuk őket a termésükből. Ez a magszedési bejegyzés a napokban folytatódni fog, az innen-onnan lopogatott, kapott, szedegetett magokkal...

Terméslesen

Bár az erdő szinte még a nyári ábrázatját mutogatja,

A Duna vízszintje is olyan alacsony, mint normál esetben a nyár végén,

azért már lassan változásba fordul a mi szigetközi erdőnk.

Emberkéztől származó az a változás, hogy az erdőben turistajelet festettek fel a két kis gyalogos hidat összekötő út egy részén a Kálnoki-Duna mellett, valamint a Halászit Feketeerdővel összekötő földút mentén, amiről még egyelőre a neten sem találni anyagot.

A természetben nem kell sokat keresgélni az ősz jeleit. Ezt a pazar mintázatú levelet egy ecetfa alatt találtam.

Jönnek sorra a termések, például egy ernyős virágé, szebb korában fehér volt:

Fekete Lamourhoz tegnap este volt szerencsénk, ma pedig a fekete nadálytő volt az egyik ismerős a névleg koromszínű dolgok közül. A bokra szélesre terebélyesedett és a legutolsó virágai nyíltak.

Fekete volt még a fekete csucsor, első pillanatban látható a rokonság a paradicsommal meg a padlizsánnal, ez azonban mérgező. terjedőben lévő gyom. Nitrogén- és melegkedvelő gyom, jelzi a talaj magas nitrogéntartalmát.
Nem fekete, hanem hamvas a szeder, ami egyáltalán nem olyan zamatos, mint a somogyi fajta. Pár falatra azért megjárta.

Ha már mérgezők, fekete helyett fehér virágú a csattanó maszlag, bőven hoz ilyen figyelemreméltó külsejű termést. Láttam olyan barkácskönyvet, amely rengeteg gyerekjáték, termésbáb készítéséhez adott ötletet ebből. Hát, pedig nem túl bizalomgerjesztő, én a gyereket hozzányúlni sem engedném.

A sárga virágú magas aranyvesszők száraz kóróvá váltak. Biztos tetűgyűjtők, rengeteg katica sétált vagy pihent rajtuk. Azt hiszem, ez derék, tisztességes katica, nem harlekin.

Az erdőben élő kecskerágók nem szenvedtek levélfoltosságot okozó, nem is oly csúnya betegségben, bőségesen termettek. Meg is néztük közelebbről, kinyílóban van a pink magköpeny, láthatóvá válik a narancssárga termés.

Rengetegféle száraz fűtermést láttunk, ez a fajta puha kukacszerűséget terem.
Tájképnek sem rossz.

A mogyoróbokrokon, a levelek tövén ilyen zsenge, zöld rügyeket láttam. Hát, ezek még nem nagyon készülnek a télre. Bezzeg Dorka macska, a méltóságos úr az utolsó két hétben megbundásodott, szóval azt mondja, jön a hideg.

Sok vadvirág bevállalt még egy másod- vagy harmadvirágzást, például a cickafarkak, az aranyvessző, a katángok, meg az ökörfarkkóró.

Zuzmók mutatták az útba eső magaslesen, hogy a levegő tiszta.

Találtam még egy honlapot szigetközi fotókkal itt.
Egy ilyen mozgalmas hétvége után (bár mi alapból elég nyughatatlanok vagyunk) jó lesz bebújni a frissen felhúzott meleg téli paplan alá, holnap pedig már isten bizony begyújtunk. Ha már egyszer ősz van...

Október második vasárnapja van,

...de a héten az áprilistól októberig tartó időszak szinte minden időjárási eseménye bemutatkozott a fagyon, jégesőn és havazáson kívül. Volt négy fok és huszonnyolc, villámlós zivatar, csendes eső, zavartalan napsütés és kabátszaggató szél. Nem is csoda, hogy az embernek nem volt kedve villantani a kertben: hol megfőttünk, hol megfagytunk.

A héten végre berekesztettük a babfejtést. A többi munka a letarolás jegyében telt. A kukoricakórókat kifektettük, persze jól meg is áztak. Az elszáradt virágszárak, bab-és gyomkórók újabb égetendő rakásokba gyűltek, és eltüzeltük őket. Jó nagy már a gyomszárhamu-kupac, ez is vissza lesz forgatva a kert földjébe. Üres már a kukorica, uborka, hagyma, bab, csemegekukorica helye, csak mindenféle apró gizgazok burjánzanak ezeken a parcellákon. A tarolás jegyében lenyírtam a füvet is, közben olyan meleg volt, hogy orgonált a víz a hátamon. De ez volt a legalkalmasabb pillanat: másnapra megjött az eső és a tizenöt fokos lehűlés. Idénre befejeztem a fűnyírást...

A dísztökszáraknak is annyi, leszüreteltük a termést, ami ablakdísszé vált.

Egyesek azonban így is fittyet hánynak a beköszöntő őszi időre, és nem veszik tudomásul, hogy október 11.-én hervadozni volna illendő.

A cukkini még nem lett feltépkedve, utolsó virágait hozza, remélem még pár bébikével meglep.

A brokkoli minirózsái ilyen takaros sárga virágokat növesztettek. Anyuci összepárosította ezeket a sárga fürtöket lila csillagőszirózsával, és mit mondjak, nagyon klassz kis csokrot szerkesztett belőlük!

Jól tartja magát a lila óriásdália is.

És ez most Hédinek szól: ilyen szép még mindig a szülinapomra tőled kapott virágtál! Úgy örülök neki!

A szárzeller szezonja még csak most indul, ígéretesek a húsos levélnyelek.A bimbóskel - mint korábban írtam - nem akart bimbózni, ezért egy régi nagymamakertipraktikás könyvben írt trükköt próbáltam ki rajtuk: kitörtem a csúcsrügyüket. Tényleg elkezdtek bimbózni, de a tetvek miatt meglepte a korompenész a töveket. Szegények elég gusztustalanul néznek ki a fekete foltjaikkal. Remélem, az őszi hűvös kinyírja a tetveket. A bimbóskel-szezon úgyis most következik csak.

A héten megint volt chilis bab, amitől búskomorságba estem olyan húsz percig, amíg nem csináltam rántott cukkinit ellenkajaként. A babot meghagytam a többi családtagnak. Volt lecsó is, és jócskán raktunk el paprikás-paradicsomos lecsóalapot a fagyasztóba. Mivel jó sok a paprika, csináltunk paprikás-vad laskagombás marhaszeletet is. Brokkolikrémlevest is gyártottunk, meg majonézes krumplit, jó sok lilahagymával.

A jövő héten a tarolás folytatódik. Magokat is kell szedni a jövő évi vetésekhez. Most már tényleg kipalántázom a téli kelt. A kinti dézsások lassan bevonulnak a teleltetőbe, és ezzel együtt át kell ültetni az óriáskaktuszt. Ez az attrakció, azt hiszem, külön bejegyzést fog igénybe venni...