Krizantémországban

Néhány tő krizantémunk nekünk is van, de Mindenszentekre, azok sírjaira, akik már sajnos nem lehetnek köztünk, mindig vásárolunk húsz szálat az óriás fejű fajtából.

Ezt a fajta virágot sokan nem kedvelik, mesterkéltnek, vízfejű lufinak nevezik. Nekem azonban - sírvirág vagy sem - tetszik.

Ezeket a virágokat nem virágboltból vagy piacról szerezzük be, hanem anyukám ex-kolléganőitől. Ezt a két ex-kolléganőt valahogy úgy kell elképzelni, mint engem és Hédit… Két húsos lánytesó az eggyel felettünk levő évjáratból, nővér és húg… Mindkettő szenvedélyes kertész, a nagyobbik – amellett, hogy köztisztviselő – őstermelő, aki virágokat, koszorúkat, évelőket, zöldséget, gyümölcsöt, hízott kacsát – és kacsamájat meg csibét és sütit hord a mosoni piacra. Húga, a virágkötő és erdőjáró, szenvedélyesen asszisztál mindehhez.
Az október-december az ő igazi piacos szezonjuk: a koszorúk és virágok évadja. Az idősebbik testvér, E. egy hatalmas fóliasátorban neveli a vágóvirágnak szánt krizantémok seregét már tavasz óta. A fiatalabbik, Gy. pedig már nyár óta az erdőt járja – koszorúalapanyagokat gyűjtve, a kertje pedig teli van a koszorúkötéshez szükséges szárítani való virágokkal. Így készülnek a mindenszenteki piacozásra.
Pénteken indult meg a frissen vágott krizantémok árusítása, egyenesen E. fóliasátrából… Bár anyuci is elég lett volna egymaga a virágok megvásárlásához, én mégis erőnek erejével elkísértem, mert látni akartam a sokezer virágot egymás mellett. És nem kellett csalódnom a látványban.
Persze E.-t rögtön elkezdtem faggatni, hogyan neveli a sok tövet. Kiderült, hogy tavasszal részben veszi, részben pedig gyökereztetőpor segítségével saját maga neveli a krizantémdugványokat. Ezek kerülnek a hatalmas fóliasátor frissen feljavított földjébe. László nap körül (június 27.)vissza kell tördelni őket az erőteljesebb fejlődés érdekében. Kéthetente Volldüngerrel kell tápoldatozni – de darabonként kell a tízezer tövet lelocsolni az oldattal! A nyár végétől megjelenő bimbókat le kell csipkedni, csak a legnagyobbat meghagyva. Így lesz egy hatalmas virágfej a sok apró helyett.
Közben permetezni is kell. Van egy kis, zöld hernyóféleség, ami előszeretettel rágja a virágszirmokat és a bimbókat. Egy ilyen krizantémerdő olyan lehet neki, mint nekem egy fullextrás, klimatizált, tízezer négyzetméteres csokoládébolt… Nos, tőle mindenképpen meg kell szabadulni. És hát persze gyomlálni, locsolni nap mint nap...
Egy-egy virágszál karóra kifeszített műanyag háló egy-egy lyukán van kibújtatva, hogy ne töredezzenek meg a virágszárak.

Az október a krizantémnevelés kritikus hónapja. Ha nagyon hideg van, és korán fagy: a krizantémok nem nyílnak ki Mindenszentekre, csünt marad a fejük, eladhatatlanok. Ilyenkor fűteni kell a fóliasátrat. Ha meg túl enyhe az idő, mint ebben az évben? Hamar elnyílnak a fejek, lehulll a szirmuk! Ilyenkor a ventillátorok frissítik a levegőt, nehogy a túlságos meleg megszoruljon a dunsztos sátorban, és megártson. A sátor fóliáját meg kívülről lemeszelik, hogy a jó öreg napocska ne érlelje túl a virágokat. Az ideális a félig bimbós, még tömött virágfej, aminek nem hull a szirma, és nem látszik a közepén a sárga virágzati fészek.
És a trendi színek:

A régimódi nem-buci hófehér - ez állítólag már nem divat, mégis sokan ezt keresik:
A klasszikus csontfehér-vajszínű: ez a legkeresettebb:
A szalmasárga: szerintem ez a legszebb, a nevelése is könnyebb, kevésbé kényes, és állítólag nem olyan érzékeny a fagyra vágott virágként sem. Új divatúnak számít: Ez lesz állítólag a jövő trendje: futurisztikus, ultramodern bronzos szín, karmosan hajlott virágszirmok:
Ki-ki választhatott kedvére.

A kedves vevőket E. a hatalmas fóliasátorba csak egyesével engedte be: nem fért be több ember a tömérdek virágszáltól. Amíg ki nem kiáltott viccelődve: „Kérem a következőt!”, addig a garázsukban kirakott, Gy. által készített számtalan koszorú közül lehetett válogatni.
Sajnos nem volt idő E.-t tovább faggatni a krizantémnevelésről, siettünk, de tavaszra, a krizantémújatelepítésre meghívott tanulónak. Mondhatom, alig várom!

Zúzmarás

Volt ebben a hónapban nyár és tél is, ilyen a globális felmelegedéssel fűszerezett ősz. Ma reggel a kutyánk vize ujjnyi vastagon befagyott, olyan hideg fogadott. Délelőtt pedig a deres-ködös időben zúzmara rakódott a növényekre, igaz csak egy rövid időre. Itt vannak a varjúcsapatok, állandó a károgás, sok diót is potyogtatnak. A ház mellett a kiserdőben szoktak aludni a fákon, zúzmarás-ködös éjszakákon tökéletes a horrorhangulat. Néha vágyom egy légpuskára.

Munkák:

Ezen a héten befejeztem a betakarítást, pincében a sárgarépa, petrezselyem is. A petrezselyemzöldet megvágva, kis poharakban a fagyasztóba mentettem. Leszedtem a birsalmákat, 15-ből végül 6 érett be, sok gyümölcs sajnos moníliát kapott. Ez volt a fa második termése, tavaly mindössze 3 almát szedtünk róla. A téli körte is termőre fordult, a tavalyi egy-két kóstolószem után egy jó púpos rekesznyi gyümölcsöt szüretelhettünk. Szegény kis fa, ötödik éves, de már kétszer megrágták a vadak.
Kezdhetjük az ásást, a fatüzelésből, begyújtásból származó hamut is bedolgozzuk a földbe, kálitrágyának számít. Összegereblyéztem a lehullott lombot és betakartam vele a virágágyakat. A magnólia, hortenzia még ezenkívül bőséges virágföld-takarást is kap a tövére. A rózsák metszésével, tövük fűrészporos takarásával még várok decemberig.
Délelőtt kiástuk a védett helyen eddig még virágpompával büszkélkedő kannavirágokat, a szárak a komposztra kerültek(vagy fél köbméter), a gumók a teraszon száradnak, egy-két nap múlva mehetnek a telelőbe. Hihetetlen mennyiségű gumó termett, ha zöldség lenne, dicsőségére válna ekkora terméshozam. A neve Canna edulis, aki már főzött vagy evett belőle, szóljon!
Apró örömökért (saláta, spenót, kelbimbó, leveleskel a húslevesbe, borsmenta - teának, zöldfűszerek) azért felhúzom a kabátot és hátraszaladok a kertbe, amíg el nem jönnek az igazán kemény fagyok.
Vérborbolyánk utolérte az őszi lombszín-pompában a Bükkben látott sóskaborbolyát.

Nyunyus talált az erdei szamócán még egy-két szem termést, meg egy pompás, bundás félholt hernyót.
Most is készültem egy rejtvénnyel, de ez állatokkal kapcsolatos dolog. Mi lehet ez?

A Bükkben

Volt ez a hosszú hétvége, ami jórészt házimunkával, kertezéssel, családozással telt, és ez ebben a sorrendben egyre-egyre jobb, de vasárnaptól keddig volt a legjobb, mert elhúztuk a csíkot a Bükkbe túrázni és felhasználni a rövidesen lejáró üdülési és kajacsekkeket. Mivel tőlünk négy óra oda az út, az első és utolsó napra túl sok mindent nem terveztünk, az estéinket meg kitöltötték a jóféle vörösborok. A középső napra mondjuk terveztünk, aztán véletlenül sem úgy lett. Nem baj.

Tetszett a város, Sopronra emlékeztetett, de itt nincs az ezer multibolt és pláza miatt kihalt belváros. Sötétedés után is tele a főtér randizó, sétálgató, jövő-menő emberekkel.

Egerben - kötelező program - megnéztük a várat, és azt vettem észre magamon, hogy előjött belőlem a gyerek, amikor mindenféle kazamatákban mászkáltunk, lőréseken leselkedtünk és a panoptikumban ilyen arcok vártak:

Az az arckifejezés vajh mire utal? Csikarja a hasikát?

Itt, a várban pihen Gárdonyi az eredetileg öt, most már csak három fenyő alatt.

A második nap hirtelen ötlettől vezérelve spontán félnapos hegymászásba fulladt Bélapátfalván. A kisváros mellett, a hegyoldalban található az épp 777 esztendős ciszterci apátság, csodálatos fekvésben, (most már) csendes helyen, ahol csupán a Mária-forrás csobogása hallatszik. Végtelenül békés és harmonikus pontja a világnak, a tetőszerkezet az ég felé kereszt alakot mutat.

A kétféle színű kőből, sávosan falazott bejárati homlokzat egészen meglepő. A kapun csodálatos kőfaragványok maradtak teljesen épen.


Kőlevelek:
Mintha nem is kőből, hanem tejszínhabból lenne:Rózsaablak:

Előre ugyan nem így terveztük, de az innen induló túraútvonal bejárásával majdnem az egész nap eltelt. Térkép szerint 5 km, 1,5-2,5 óra, nekünk ez kétszer ennyi időbe telt, minden fű-fa-virágnál meg szebb domboldalnál megálltunk. Hihetetlen hely ez. Bélapátfalván majdnem száz éven át működött mészkő- és palabánya meg a ráépülő cementgyár, az ipari termelés csak 2002-ben szűnt meg. Itt lehet olvasni a történetéről és a túraútról. Az az érdekes, hogy védetté nyilvánítás ellen a helyben lakók gazdasági érdekek miatt tavaly tiltakoztak.A bánya és a cementgyár kiszolgálására szánt, jól kiépített, teherautókra méretezett aszfaltút vezet fel a Bél-kő kopár csúcsán lévő bányaudvarig, ezt használhatjuk most tanösvényként. A bánya helyén hatalmas tájseb, a hegyoldalakon pedig szuperritka növények menedékei, melegkori és jégkori fajokéi egyaránt, csak más-más fekvésben. Leírást lehet olvasni ebben a blogban. A nemzeti park a tanösvényt remekül kiépítette, látnivalókban is gazdag, igaz, hogy nem annyira magától értetődően tetszetős és sosem lesz olyan "turistás", mint a Szalajka-völgy. Nehéz kérdés és kemény játszma ez, kinek az érdeke a fontosabb... Én a turizmusnak és a környezetvédelemnek szurkolok.

A szemek legelnivalójából az első falat a táj látványa. Nagyon szerencsés pillanatban indultunk el erre az útra, a bükkös, tölgyes erdők a lehető legszebb őszi színezetben pompázik.

A cserjék világa igen gazdag, főleg melegkedvelő cserjékkel. találkoztunk az aszfaltút mellett. Néhányszor előfordult a sóskaborbolya az út szélén.

Csésze alakú csipkebogyók:

Iszalag pompás levélszínezettel:

Imolák, a tájékoztatón a Sadler-imola és a tarka imola nevét láttuk.

A borzas peremizs már elnyílt, a termések mutatnak napocskát.

A csúcs előtt meredekké vált az út, megszűnt a kiépített aszfaltsáv, északias, hűvösen párás erdőrészen haladtunk át. Kidőlt fatörzsek, gallyhalmok az út mentén, a korhadás különféle fázisaiban, rajtuk gombákkal. Ez olyan "igazi" túraösvény volt.

Szintén a csúcs közelében láttuk ezt a növényt, azt hiszem, hunyor lehet. A Bükkben a pirosló hunyor él. (Áginéni segítségével kitaláltuk, hogy mégsem hunyor, hanem kutyatej, a kommentekben láthatóak a hivatkozások)

Van egy igen meredek rész, a Szász-bérc, ahol a palán és mészkövön kívül vulkáni kőzetek is találhatók, a bazaltdarabok között kész természetes sziklakert alakult ki.

Kis kövirózsák, varjúhájak sokasága, szamócákkal és egy olyan apró sárga virággal, amit orbáncfűfélének néztem, de nem vagyok benne biztos benne.

Tesóm is azt mondta rá, hogy orbáncfű. Aki tud, segítsen! Áginéni itt is segített, napvirág a megfejtés)

Újabb kép:

A csúcsról elénk táruló látványt teljes mértékben uralja a felhagyott bányaudvar. Érdemes volt feljönni, meglátni, kicsit töprengeni rajta. Gondoljunk csak bele, milyen lehetett a csúcs száz évvel ezelőtt, az érintetlen hegytető 880 m feletti magasságával!
Romantikus lelkek itt is megmozgatnak minden követ, hogy hírt adjanak mindenkinek legmélyebb érzéseikről.


A keddi napon kicsit továbbmentünk a 25-ös úton, és tudom, hogy mindenki volt középiskolás korában a Szalajka-völgyben, mert nincs belépő és óccsó, de akkor is tetszett... Különben is, a belépőt már megfizettük előre, adóban, meg tényleg el kell menni pár ilyen helyre és előbb-utóbb rászokunk és elkezdünk érdeklődni és egyre több mozaik épül be okos kis fejünkbe.

A Szalajka-patak a Bükk esővizét, a karsztvizeket vezeti le egy egyenes, hideg, párás völgyben és égerfák kísérik. Égerfákat a Hanságban, a Csíkos-égeresben meg a Rába mentén láttunk, ott megismertük már a mocsárban kúszó légző- és támasztógyökereket, itt is láttunk hasonló képződményt, legalább 4-5 méter hosszan tekeregtek, kígyóztak a gyökerek. Ha a patak sok vizet szállít, bizonyosan kimossa a talajt a gyökerek közül.

A levegő mindig friss, hidegen párás. Tisztaságát ilyen zuzmók jelenléte bizonyítja, a fenyőfák fiatal gallyain is megjelennek a zuzmótelepek.

A patakot részben természetes, részben mesterséges gátak tavacskákká duzzasztják, ezek egy részében elkerítve pisztrángokat nevelnek.


Más részük szabadon látogatható, szerintem kizárólag a látvány kedvéért vannak ezen a világon.


Két nagyobb és sok kis forrás táplálja a patakot, a sziklalépcsőkön zúgókat, vízeséseket alkotva. A legnagyobb a Fátyol-vízesés, mellette acsalapuval. Ez egy kisebbfajta mellékág vízesése,
ez pedig a nagy, a Fátyol-vízesés. Mindenki fotózta, ahogy bírta, én is.

A túraút az istállóskői ősemberbarlangnál ér véget, jó kis csúszós kaptatóval. Felmentünk és kitikkadt Homo sapiens jellegű embereket jártunk, a " jellegű" kitétel azoknak szól, akik a korlátot fel nem érő, tehát kapaszkodni sem tudó totyori másféléveseket felcincálják a sziklarézsűn, a szembejövők meg udvariassági rohamot kapnak alapból, és saját magukat és az utánuk jövőket keverik kis híján bajba az ide-oda ugrálással, gyerekmentéssel.

Kifelé persze, hogy elcsábultunk a halasbódénál pisztrángot enni, ez egy dolog, de az a másik, hogy a helyi termék pisztrángnál ötször jobban fogy a kutyavirslis hotdog.

A bejárattól egy fizetős úton lehet feljutni a Kalapat tető kilátótornyáig, innen nyugatra és északra jó messzire ellátni, szerencsésebb napokon akár a Tátráig is.

Dél felé viszont mindent eltakarnak a Bükk-fennsík 900 m fölötti hegyei. Ezek a lejtők a fennsík északi, bütykös lábai.

Szóval a Bükkben nagyon jó. A három nap nem úgy telt el, hogy mi a csudát csináljunk, hanem ha még egy hétig maradnánk, akkor is azon gondolkoznánk, mit hagyjunk ki. Egyszer még biztos visszatérünk.