Feketerigó

A változatosság kedvéért most először Frieder Sauer: Szárazföldi madarak című kötete mesél a feketerigóról, utána én.
„Jegyei: a hím koromfekete, a csőre narancssárga, a tojó felül sötétbarna, alul világosabb. Ilyenek az őszi vedlésig a fiatalok is, de gyengén pettyezettek.
Élőhelye: nyirkosabb lombos és tűlevelű erdők, parkok, városok, kertek. Az erdei feketerigó félénk, már messziről felriad, a városban élők, bár minden újszerű dologgal szemben óvatosak és gyanakvóak, az emberek és a járművek közvetlen közelében is mozognak. A talajon többnyire ugrálnak, időnként meg-megállva futnak is. Ha izgatottak, hosszú farkukat felmeresztik, míg a gyepen velük keresgélő seregélyek szinte megállás nélkül, egyenes tartással szaladgálnak. A városi fekete rigók közt gyakori a részleges albínó, több-kevesebb fehér tollal, de ritkán teljesen fehér, piros szemű (albínó) példányok is előfordulnak.
Szaporodása: a hímek az enyhébb napokon már a tél második felében énekelnek. Eleinte csak halkan, szinte önmaguknak dúdolgatnak, márciustól azonban már hangosan flótázó énekükben gyönyörködhetünk. Ha a feketerigó nem lenne olyan gyakori madár, biztosan sokkal nagyobb gyönyörűséggel hallgatnánk, és talán akadnának olyanok is, akik az európai énekesek sorában a fülemüle elé helyeznék. A feketerigó éneke igazán szép, dallamos, harmonikus, sok fuvolahanggal. A madarak ivarmirigyeinek működését a hosszabbodó nappalok befolyásolják. Így történhet, hogy az örökké világos nagyvárosokban, az általában természetellenes emberi tevékenység furcsa következményeként, néha a téli éjszakákon is hangosan éneklő fekete rigókat hallhatunk. A hímek egyébként legszorgalmasabban a csendes esőben, valamint a hajnali és alkonyati órákban énekelnek.
A költési időben a pár nem tűri meg revírjében a szomszédokat. Ha valamelyik mégis áttéved a határon, csőrrel és karmokkal esnek neki. A verekedő hímek néha annyira megfeledkeznek mindenről, hogy akár kézzel meg lehet fogni őket. Előfordult már, hogy egy váratlanul felbukkant héja mindkettőt magával vitte. A feketerigó a téli etetőn is harcias madár, igyekszik uralkodni a többieken. Néha a végkimerülésig verekszik saját tükörképével egy autóablaknál vagy a kerék fényes dísztárcsája előtt.
Mély fészkét a tojó először sárral béleli, erre gyökereket és növényi szárakat hord. Előfordult már, hogy a naponta öntözött cserépből hordta a nedves földet, a tulajdonos nem kis meglepetésére. A fészek többnyire alacsonyan és gyakran tejesen nyíltan épül fiatal fenyő ágai közt, erkélyen, virágláda mellett, kerti házak teteje alatt vagy az eresz szögletében. Többnyire csak a tojó kotlik, a hím ritkán váltja. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, és ugyanennyi idő alatt el is hagyják a fészket. Ekkor még alig tudnak repülni, a bokrok alatt bujkálnak, szüleik még körülbelül két hétig etetik őket.
Tápláléka: más rigófajokhoz hasonlóan főképpen földigilisztákat fogyaszt. A gyepen vagy az avarban keresgélve olyan ügyesen húzza ki őket a földből, hogy nem szakadnak ketté. Gyümölcsérés idején cseresznyét, szőlőt is eszik, amivel gyakran magára haragítja a kerttulajdonosokat. A feketerigó hazánkban védett, tehát ilyen esetekben is csak riasztani szabad, elpusztítani tilos! A földi epret vagy a szőlőtőkéket hálóval lehet letakarni.
A városi fekete rigók viselkedése alaposan megváltozott. Vannak hímek, amelyek soha nem énekelnek, mások nem vesznek részt a fiókák etetésében, akadnak párok, amelyek már télen költeni kezdenek.
Akinek fekete rigó fészkel a kertjében, türelemmel és földigilisztákkal odáig viheti, hogy a madár hívásra megjelenik, és kézből veszi el a csemegét.
A közép-európai fekete rigók régebben mindig elvonultak, de amikor a városokba költöztek, mind többen állandó madarakká váltak. Az erdei és városi állományok viselkedésbeli és egyéb különbségeit azóta is sokan vizsgálják. ”
A rigóknak eleinte nagyon örültem. Boldogult egyetemistakoromban ugyanis „saját rigóm” volt, egy nagyon édes kismadár. Egy félig-meddig zöldövezetben levő lakásban voltunk albérletben, ahol nagy erkélye volt az egyik szobának. Enyhe tél lévén, spejz híján ott tartottuk a krumplit, almát. Egy téli napon éppen a padlószőnyegen ücsörögve magoltam egy vizsgára amikor furcsa zajra lettem figyelmes az erkély irányából. Kicsit meg is ijedtem, mert pár héttel azelőtt a Győr, Kossuth utcai ifjúság oszlopos tagjai felmásztak az első emeleti erkélyre, és vitték a kitett edzőcipőt, kiteregetett tangabugyit és egyebeket. (A krumplit nem.) Szóval, hallottam a motoszkálás-szerű zajt, ami ha mozdultam, abbamaradt, később újrakezdődött. Végül a függöny hézagán megláttam a zajforrást: egy feketerigó-lányt, aki az almát ette. Nagyon megörültünk a kismadárnak, és ezután rendszeresen etetni kezdtük a kis Julit. (Ez lett a neve. ) Közben eltelt egypár hét, és Juli nyomtalanul eltűnt. Igen szomorúak voltunk, de Juli egyszer csak újra megjelent. Mellette féltékeny pasija. Mint kiderült, a ház előtti óriási sombokorban tanyáztak, sőt fészket is raktak! Juli családanya lett, szorgosan szedte a kicsiknek a gilisztákat, de az almát is jó néven vette. Így ment ez a nyári szemeszter végéig, utána szétváltak útjaink, és a következő télen Juli már nem jelentkezett. Biztos máshol vert tanyát. Szóval nekem a feketerigóról az édes kismadár, a csodás dal és a tátogó fiókák jutottak eszembe, és boldogság töltött el a láttukra. Aztán csúnyán csalódnom kellett, mert az eddig öt madárral az etető rémei érkeztek meg.
Eleinte csak egy szaladgált az etetők alatt, majd hárman lettek- két hím és egy nőstény - de aztán megjött a „macsó csávó”, egy, a többinél nagyobb feketerigó. Itt véget ért a békesség. A rigók bevették magukat a tyúkólba (!), ott a tyúkok moslékjából is csipednek, és utána a többi madárhoz képest jóllakva mennek az etetőre. Pontosabban az etető alá, ott keresgélnek.

Tánc a hóban:

Általában ők jönnek elő elsőként, utánuk merészkedik a többi madár. Az etető alatt mindig csak egyetlen rigó fér el, a menő gyerek – ha a többi rigó odamerészkedik, menthetetlenül megvagdalja őket a csőrével. Pedig van a földön búza, napraforgó, diódarabok, és a tyúkudarban bőven étel-és zöldségmaradék.Ez éppen egy ritka pillanat: a jobb oldali a vérmes, a bal pedig a félős. Fél perccel később már verekedtek.Más madarakat is kegyetlenül félrehajt. Az egyetlen rigólánnyal más a helyzet: őt eltűri, de valószínűleg tobzódó gerjedelmeket kelt benne, mert szegény kis barna madár nem győz menekülni előle. Úgy veszem észre, nem vevő a buzgó udvarlásra. Pedig ez a menőző vigéc mindennel bepróbálkozik, hogy a nőci engedjen neki.
Az állandó marakodásnak az lett a vége, hogy az almák a cseresznyefa ágaira vannak felszúrva (ez a kedvencük), a cinkegolyók és a nagyetető változatlanul a körtefán, az etetős palack meg az almafán lóg. Elkülönítettem a madarakat, hogy mindenki nyugodtan falatozhasson és ihasson. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezek a fekete apróságok ilyen harciasak.
Egyvalamiért azonban mindezen bűnük meg van bocsátva: ez a daluk. Ilyenkor már kiülnek a fűzfa tetejére, s egy-egy strófa elhangzik, különösen ha kicsit melegebben süt a nap (vagyis hát olyan 0 fok körül van a hőmérséklet). Remélem, megfészkelnek majd valahol a környéken, s a késő tavaszi estéken gyönyörködhetünk a szép dalban, ami majd a nyíló orgonák, jezsámen és labdarózsa közül fog felhangzani!

Huszonötödik olvasónk,

fa(Edit) is megérkezett, szeretettel üdvözöljük ezzel a buzgón iszogató kis cinegével!

Zöldikék

Etetőmre nagy számmal jönnek ezek a kis madarak. Félénkek, a sűrű ágak közt bujkálnak, csak jellegzetes hangjuk árulja el, közelednek. Hogy mifélék, Schmidt Egon Madárlexikonja írja le:
„Zöldike (Carduelis chloris). A kertekből és a téli etetőről jól ismert, vaskos csőrű, a kanárira emlékezető madár. Hossza 14,5 cm. A hím felül szürkével árnyalt sötétzöld, farcsíkja, felső farkfedői és egész alsóteste sárgászöld, a hasoldal és az alsó farkfedők színei a legélénkebbek. Kézevezőinek külső zászlaja élénk sárga, ez a csukott szárnyon hosszúkás tükör formájában jelentkezik, karevezői sötét szürkésbarnák. Farka kimetszett, a középső tollak barnásfeketék, a többinek tövi része sárga. A tojó a hímhez hasonló, de felül barnás alapon hosszanti csíkokkal mintázott, farcsíkja zöldessárga, szárnyán, farkán és alsótestén a sárga szín jóval halványabb, mint a hímnél. A fiatalok barnássárgák, felül és alul barnásfekete szárfoltokkal mintázottak. A hím éneke rövid hangokkal, trillákkal tarkált, egyes öreg példányok a kanárival vetekedhetnének. Rendszeresen utánoznak, nagyon gyakran az erdei pinty, a csuszka vagy a fekete rigó énekéből vesznek át rövid részleteket. Jellemző a hím nyújtott, betűkkel nehezen visszaadható, a madarászok által „zsírozásnak” nevezett, „zsííííír” hangja. Gyakran nászrepül, ilyenkor énekelve, a denevérekre emlékeztetően szárnyalva kering a revír felett. Hívogatója „gik-gik”, ezeket a hangokat is gyakran belekeveri az énekébe. A legészakibb tájaktól eltekintve egész Európában fészkel, hazánkban is gyakori madár. Ligetes erdőkben, parkokban, kertekben, öreg temetőkben, a folyókat kísérő ártéri erdőkben, szőlőhegyeken, gyümölcsösökben találkozhatunk vele. A hazai állomány nagy része ősszel Dél-Európába vonul, a többi itthon telel, hozzájuk északabbról érkező zöldikék csapódnak.
A párok évente kétszer, áprilisban és nyár folyamán költenek. Enyhe időben a hímek már tél végén énekelnek, a párok az ilyenkor még csapatban járó madarak között alakulnak ki. A hím keresi a fészekhelyet, fűszálakat nyújt át a tojónak, vagy a fészekanyagot a csőrében tartva, félhangos „dididididi” hangokkal csalogatja párját a kiszemelt helyre. Az első költésre többnyire tűlevelű fát vagy bokrot választanak, néha fatörzsre futó repkény közt találnak alkalmas helyet a fészek számára. A tojó egyedül épít a hím énekelve követi. A fészek anyaga moha, növényi szálak, gyökerek, száraz levelek, vékony gallyacskák, a csészét finom gyökér-és fűszálakkal, szőrrel, tollakkal béleli. A többnyire 5, piszkosfehér alapon mintázott tojás mérete 20X15 mm. Csak a tojó kotlik, a hím eteti. A fiókák 12-14 nap alatt kelnek ki, a tojáshéjakat a tojó elviszi vagy kidobálja a fészekből. Az első napokban sokat melengeti a kicsinyeket, később már mindkét szülő etet. A begyükben tárolt, nyállal kevert felpuhult magokat és zöld növényi részeket visszaöklendezik, és a nyelvük segítségével nyomják a fiókák torkába. Az elő 9-10 napon tisztán tartják a fészket, az ürüléket elnyelik vagy elviszik, később azonban a fiatalok már etetésen kívül is ürítenek, és a fekete-fehér csomócskák többnyire a fészek szélén maradnak. 14-17 naposan repülnek ki, előtte egy-két nappal már a fészek peremén üldögélnek. Ha a tojó már a második költéshez készülődik, a hím vezeti és eteti őket. Körülbelül két hétig maradnak együtt, de ha az öreg madarak nem kezdenek újabb költésbe, a család akár szeptemberig összetarthat.
A zöldike szinte kizárólag növényi eredetű táplálékkal él, mindenekelőtt különböző magokat fogyaszt. A rokon fajokhoz hasonlóan rendszerint többedmagával keresgél. Főként gyommagvakat eszik, rovartápláléka elenyésző. Télen rendszeresen látogatja az etetőket, a napraforgószemeket erős csőrével szétmorzsolja, a héjdarabkákat oldalt kiköpködi. Hazánkban védett."
Ez a kis szemelvény mindent elmond, én csak annyit tudok hozzáfűzni, mit művel az etetőn. Először is: igen félénk: ha valaki az etetőhöz közelít, már el is röppen. Az etetés megkezdése után már az első napokban jöttek, de rejtőzve. A kis csapat a szomszéd eperfájáról érkezik az etetővel szemközti orgonabokorba, és onnan óvakodnak elő, gyakran verebekkel együtt. Közeledésüket viszont az a jellegzetes „zsíííír” hang mindig elárulja. Leginkább a földön keresgélnek, kis csapatuk így is mindig együtt marad. A zöldikelányok nem feltűnőek, sárga szárnycsíkjuk alapján azonban jól meg lehet különböztetni őket a hasonló, egyszerűbb tollú kis madaraktól.Egy - egy vagányabb hím felszáll, kutat a magok közt, ott vigéckedik a magasban, lehet, hogy villog a csajoknak? Más madárfajtákkal együtt is kiül az etetőre, de tolakodásban, vagdalkozásban sose vesz részt. A hím igen feltűnő, Nyunyi el is nevezte „aranymadárnak”. Van még egy sárga madárka az etetőn, ez a citromsármány. Színük igen hasonló, de a küllemük egész más.
Itt tűrhetően meg lehet őket különböztetni: a bal felső sarokban a zöldike, jobbra hátul a citromsármány. (Sajnos a képek nem lettek olyan élesek, mint szerettem volna, mert igen félősek a drágáim, és csak messziről tudtam fényképezni.) Valahol azt hallottam, hogy a zöldike a veréb után a leggyakoribb kismadár Magyarországon. Ehhez képest túl sokszor nem láttam, biztos elbujkálgat a fákon, növények közt. Öröm, hogy az etetőn találkozhattam vele, és megismerhettem közelebbről, mert így máskor, ha hallom a hangját, vagy meglátom valahol, rögtön tudni fogom, ki ő. És eszembe jut: jövő télen tali, kismadaram, nálunk az etetőn!

Palántadőlés megelőzése gyógy- és fűszernövényekkel

Aki már foglalkozott otthoni palántaneveléssel, biztos, hogy találkozott a palántadőlés jelenségével. Ez nem más, mint egyfajta gomba- vagy baktériumos fertőzés. A frissen kikelt, szikleveles növényke többé-kevésbé épnek látszik, de valójában már egyáltalán nincs gyökere: a fertőzés hatására a gyökérnyaktól lefelé a növényke elfeketedett, elfolyósodott. Gyakran csak akkor vesszük észre a bajt, amikor locsolunk vagy valamiért megérintjük a kis növénykéket: az öntözővíz határára a kis palánták eldőlnek vagy sziklevelestől a kezünkben maradnak. A közelmúlt kertészeti tanácsadó könyveiennek megelőzésére különféle gombaölő vegyszereket ajánlottak, amelyekkel vagy csávázni kellett a magokat, vagy a talajt bőségesen belocsolva fertőtleníteni.

Mivel csak néhány tíz palántára lesz szükségem, amelyeket a lakásban nevelek a kiültetésig, és a továbbiakban is vegyszermentesen kívánom termésérlelésre bírni, érthető, hogy nem akarok kémiai arzenálra költeni, főleg nem ebben a fázisban. Korábban egyszerűen elkároltam az így elpusztult palántákat, -ez sem biztos, hogy rossz döntés-  idén azonban találtam egy sokkal inkább környezetbarát védekezési megoldást.

A régi időkben a növények megvédésére megvoltak a megfelelő módszerek, ezek azonban mára feledésbe merültek. A védekezésre még a magok elvetése előtt sor került, a védekezés eszközei pedig a magfürdők voltak. A magfürdetéshez felhasznált anyagok a magot környező talajban fejették ki hatásukat, gátolták a káros mikroorganizmusok szaporodását. A különböző növények, növénycsaládok magjainak más-más fürdő dukált.Magfürdetésre a következő anyagok főzeteit, oldatait, keverékei használták fel: kovászos fürdő - a kissé elöregedett vetőmagok felélesztésére (otthon kenyeret sütők, hajrá!), tej,  marhatrágya, fűszernövények: torma, fokhagyma, gyógynövények: macskagökér, kamilla, cickafark, csalán és tölgyfakéreg. 

Készítettem egy áttekintő táblázatot, hogy melyik zöldségfélének mi a legmegfelelőbb.

Zöldségféle, kerti növény	Magfürdőre javasolt anyag és elkészítés	Áztatás ideje
Kabakosok: uborka, tök, dinnye, stb.	Tej, tejsavó
Pillangósvirágúak: borsó, babfélék	Kamillatea (2 tk. szárított virág 1 bögre vízzel leforrázva)	10-12 óra
Hagymafélék (vöröshagyma, póré, metélőhagyma)	Macskagyökér (2 tk. szárított gyökér 1 bögre vízzel leforrázva)	10-12 óra
Burgonyafélék: paradicsom, paprika, Physalis	Macskagyökér (2 tk. szárított gyökér 1 bögre vízzel leforrázva	10-12 óra
A keresztesvirágúak kivételével minden növénynek	Torma (100 g reszelt torma langyos forralt vagy esővízben 1-3 órát áztatva)	A magok áztatás ideje: 1 nap
Paradicsom, uborka, rézvirág, szarkaláb, körömvirág. A pillangósok, káposzta- és retekfélék nem kedvelik!	Fokhagyma (A tormához hasonlóan elkésztve)	A magok áztatás ideje: 1 nap
Minden növénynek	Mezei zsurló forrázata	A magok áztatás ideje: 1 nap

A felsoroltak közül a fokhagyma és a torma az, ami nálam majd "játszik", erről részletes beszámoló jön nemsokára. 

Ezeknek az információknak ez a könyv a forrása, de nemcsak a palántanevelésről, hanem rengeteg egyéb hagyományos és környezetkímélő kerti praktikáról is olvshatunk benne. Figyelmetekbe ajánlok még egy blogot, bár biztos, hogy sokan ismeritek, ez Pepigabi Kertészet anno blogja, amelynek kapcsolódó posztját itt olvashatjátok.

Végül egy kis angol nyelvgyakorlás és játék, egy tesztet kell kitölteni a képre kattintás után.  számoma szórakoztató volt: Te milyen virág vagy?

Kiderült, én kannavirág vagyok. Szépen nőnék a saját kertemben:-)
Aki kipróbálta, léccilécci számoljon be, milyen virág lenne!

I am a Canna What Flower Are You?

Rékát is köszöntjük

Szentimrei Réka számos blog szerzője, szerzőtársa, kertes blogját már régóta ismerjük.

Miközben Ahama köszöntőjét írtam, és kerestem a megfelelő képet, közben csatlakozott hozzánk. 

Szeretettel köszöntjük nálunk! A Somogy megyei Visz község mellett fényképeztük a mályvás rétet, ennek képével üdvözöljük blogunkban, s biztatjuk gyakoribb írásra a kertjéről.

Ahamát köszöntjük...

A mai nap meglepetése, hogy a rengeteg bloggal rendelkező/résztvevő Ahama csatlakozott hozzánk.
A régi parasztkertek kedves virágával, a tátikával köszöntjük, szívesen látjuk nálunk.

Tengelicek

Szintén a kedvenceim közé tartoznak ezek a tarka apróságok. Nyári biciklizéseim során gyakran hallottam a kis tengeliccsapatok csilingelő hangját, bár nem értettem ki belőle a "cipity-Lőrinc"-et. Csak afféle édes csengettyűszónak tűnt, de a kis madarakat sose sikerült lefényképeznem, mindig félreröppenve elrejtőztek előlem az útszéli kórók mögé vagy az akácfákra.

Mindennapi életükről most meséljen nekünk Brehm: Az állatok világa című művében:

A tengelic (Carduelis carduelis)
[Régi neve : Carduelis elegans Step.]
Nemzetségének többi társaitól feltünően tarka színezete rögtön megkülönbözteti. Különben is közismert, közönséges madár. A csőre töve körül lévő keskeny gyűrű, a szemsáv, feje tetejének közepe és nyakszirtje tiszta fekete; homloka, pofáinak eleje és torka élénk vérpiros; halántéka és pofája hátsó része fehér. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Evezőtollai koromfeketék; az első kivételével a többinek a külső zászlója a toll hosszának tövétől számított egyharmada táján élénk sötétebb citromsárga; az evezőtollak hegyén egy-egy fehér foltocska van, mely a hátrább lévő evezőkön mind nagyobb és nagyobb lesz. Az evezők alsó oldala sötétszürke, ezüstfehér éllel. Az apró felső szárnyfedők tintafeketék, a középsők és a legnagyobbak élénksárgák. Kormánytollai koromfeketék; a legszélsőknek a belső zászlóján nagyobb fehér folt, a többieknek a végén fehér foltocska van. Szeme sötétbarna, hegyén feketés csőre vörhenyesfehér, lába világosbarnás hússzínű.
A tengelic Svédország közepe tájától kezdve egész Európában előfordul. Elterjedési területének legdélibb vidékein, Szardínia és Korzika szigetén, továbbá a Kanári és Azóri szigeteken, Spanyolországban, Marokkóban, Algírban és Tuniszban egész sereg alfaj helyettesíti. Már Angliában is alfajban szerepel a Carduelis carduelis britannicus Hart. Az Uraltól kezdődőleg Szibéria nyugati részében Omszkig, Turkesztánig és Perzsiáig szintén csak alfajai fordulnak elő. Új-Zélandra, Kuba szigetére és az Északamerikai Egyesült-Államokba a tengelicet az óvilágból vitték be, ahol aztán elvadult és elszaporodott. Elterjedési körén belül mindenütt előfordul, sőt azt látjuk, hogy a gyümölcstermelés fokozása igen kedvez neki.
A tengelic rendkívül kedves kis madárka; mindenféle testgyakorlathoz igen jól ért, mozgékony, élénk, mindig kecses és karcsú, mintha csak tudná, hogy milyen szép köntössel áldotta meg a természet. Hivogatóját úgyszólván legjobban népies „stiglinc” neve utánozza, mert ez nem egyéb, mint másképpen „stiglit” „pikelnit”, „pikelnik ki kleia” „tigilinc” hangokkal is kifejezhető hivogatójának emberi szóval való festése. Szemere Z. megfigyelése szerint repülés közben úgy hivogat, hogy „tigelint” szavát – melynek első szótagját erősen megnyomja s a végsőt kissé elnyujtja – a repülés közben leírt hullámvonal tetején kezdi és a hullámvonal mélypontján végzi. Vészkiáltása lágy „mej”, indulatosságát érdes „rerererevé” szóval adja tudtul. Fogságban tartva majdnem egész éven át énekel; a szabadban viszont csak a vedlés idején és rossz időben hallgat. Egész éven át mindig igen hasznos, hol a gyommag irtásával, hol a káros rovarok pusztításával.
A tengelic, miként a csíz, a legkedveltebb kalitkamadarak közé tartozik, nálunk éppúgy, mint – König szerint – Tuniszban is, ahol a piacokon mindig árusítják őket.
A tengelic (stiglinc, töklinc, tiglinc, tarka tengelic) igen közönséges madár Magyarországon, amely télen-nyáron át itt van nálunk. Tavasszal és nyáron át párosával látható, kevésbbé föltünő, de már nyár végén csapatokba verődik. Ilyenkor már együtt vannak az öregek és fiatalok s egész télen át mindenütt ott vannak, ahol bogáncsot és bojtorjánt találnak, mert ez a kedvenc táplálékuk. Télen át az alacsonyabb vidékeken a Kárpátokból és az északibb vidékekről származó példányokkal is megszaporodik a számuk, mert nálunk nem fészkel oly nagy számban, amekkora csapatokban télen át mutatkozik. A Kárpátokban egész 1500 méterig található.
Gazdasági jelentőségére nézve föltétlenül hasznos, mert tömérdek gyomot pusztít, fészkelése idején igen sok rovart fogyaszt. Igen ritkán okoz kárt, legfeljebb azzal, ha nagynéha egy-egy rügyecskét is lecsípdes.
A madárvédelmi törvény védelmezi, fogása tilos. Kedvelt szobamadár, amely „stiglic-stigelic” alaphangú egyszerű, de vonzó énekével igen sok barátot szerez magának.
Az irodalomban jártasak részére megemlítem, hogy a Madarász által elnevezett Carduelis albigularis-t, vagyis a fehértorkú tengelicet a tudomány külön fajnak nem ismeri el. Ezt a többé-kevésbbé világosabb tarka változatot már 100 évvel ezelőtt ismerték Franciaország madarászai „cheverel” néven.

(Manapág enyhén szólva avitt az ilyen könyv, ami egy tizenöt grammos madár okozta károkat elemezget, de maga a leírás sokkal életszerűbb, mint egyes tudományos szakkönyvek rövidítésekkel és latin kifejezésekkel telitűzdelt ismertetői.)

Nagy öröm, hogy az etetőn egész csapatka van. Reggel és kora délután, szinte óramű pontossággal, egyszerre érkeznek. Számban a verebek után a tengelicek következnek. Nem erőszakosak, nem taszigálják félre a többi madarat, de addig el nem mozdulnak, amíg jól nem laknak. Így volt, hogy fél órán át bent kotlott egyik-másik az etetőben, és mindent tömött befelé, amit csak talált, itt éppen szotyit.

Ha nem férnek el a nagy etetőn, a dobozból is szívesen csipegetnek.Mikor mindegyiküknek degesz a gyomra, együtt állnak tovább.

Nem tűnnek olyan félősnek, mint nyáron, az út szélén. Amíg más madár a macska láttán vagy nagyobb zajra szívrohamközeli állapotban menekül, ők nyugodtan ücsörögnek, legfeljebb följebb szállnak a fa tetejére. Biztos, hogy az elkövetkezendő év során találkozom még velük, főhadiszállásuk Hédiék mellett, az akácos kiserdőben van, onnan járnak át hozzánk kosztra. Talán nálunk is fészkelnek majd egy szép napon!