Rózsa-szín

Nyílnak a rózsák... Ezzel nem mondok újdonságot azoknak, akiknek akár csak egy rózsafájuk van. És ráadásul ez a téma már lerágott csont, mert tavaly is írtam róla. De egyszerűen nem lehet kibírni, hogy ne tegyek fel pár képet, hiszen olyan tarkák és illatosak! És a színük rengetegféle!

Idén a rózsákat meglehetősen támadták a tetvek, de nem permeteztük le a bokrokat, hanem olyan gyengédem megmasszíroztuk őket, hogy beledöglöttek... A tavalyi levélvágó és a fekete foltosság se jelentkezett, sőt még csak nem is lisztharmatosak. Nagyon szeretik a félárnyékos, sűrű földet.

Sárga:

Fehérek:Ezt a fehér rózsát tavaly sárga minirózsaként kapta tőlem anyuci anyák napjára. Rövid lakásbéli kínlódása után -amikor is gyors hervadásnak indult - kiültettük. Ekkor új életre kelt, de idénre valahogy normál termetű fehér rózsa lett belőle. Ki érti ezt?! Biztos valamilyen szerrel kezelték a tövet, aminek a hatása elmúlt, és a rózsa viszatért normál állapotába. Ez öröm, hiszen sokkal szebb lett, mint volt.

Többszínűek: halványlila-sötétrózsaszín:

és fehér-rózsaszín-bíbor:

Barackszínek:

Rózsáink korelnöke a rózsaszín tő. Ez alig egy-két évvel fiatalabb nálam, nagyon illatos. Eredetileg az utcán nyílt, de a csatornázás, kábelfektetés, bicikliút-építés miatt ki kellett szednünk. Ezt túlélte, és két kifagyást is, mindig megújult. A tavalyi telet nehezen vészelte át, de már embermagas. Neke ez a kedvencem.Piros rózsánk nincs... Tavaly, amikor a házlábazatot dryvitozták, fel kellett szedni a lábazat mellé ültetett töveket, amit aztán az iparos elkunyerált anyutól, hiszen úgyse tudtuk volna hová ütetni, nincs több hely.

Sárga rózsából meg több is van, de azt Nyunyi fejezte le. Sok szirom kellett a héten! Elsősorban múlt vasárnap volt Úrnapja, és a körmenetben természetesen Nyunyi is részt vett, virágszirmokat szórva. A szükséges szirmokhoz - a Hédi által szolgáltatott mennyiségen túl - a mi sárga rózsáink is hozzájárultak.

A maradék sárga szirom is nemes célra kellett... A héten a hőség miatt előszedtem én is a dednek a medencét, hogy lehűthesse magát. Miután kipancsolta belőle a víz felét, lefejezett vagy tíz rózsát, szirmaikat a vízbe szórta, és Rózsaszirom hercegnőnek titulálva magát, közéjük feküdt. .. Így kimardt a sárga rózsák képe, de majd a következő bimbók kinyílásánál ígérem, pótolom!

Tisztára kényszermunka

Jó tesómnak! Boldogan ír a szépről és jóról, amíg én nyelvemet lógatom a tűző napon… Június ezen hetének kerti állapota a korábbi években augusztus körül szokott feltűnni.
A kert földje már mostanra betonkemény lett, gazokkal teli. Az áprilisi lezser sarabolgatásoknak rég vége. A talaj a sok eső miatt valami elképesztően megtömődött, a tápanyagok kimosódtak, szürke lett, hatalmas repedésekkel. A sok víztől az agyagszemek összeragadtak, a tavaszi porhanyósság már a múlté. Milyen nosztalgiával gondolok azokra a napokra, amikor lágy és omlós volt a talaj, és tízcentis horoló kapával két óra alatt a fél kertet ki lehetett „végezni”, bőven volt idő vetni-palántázni!
A gazok hatalmasra nőttek, mivel nem lehetett rálépni a földre, csúszott, mint a kutyagumi, ragadt. Mára a kertészkedés édes terhe kínzó muszájként van jelen: rohamosan nőnek a paréjok, acatok, perjék, paprikagyamok, tömődött a föld, ha nem rendezzük azonnal a helyzetet, alig lesz termés!
Napi öt órát töltünk ketten együtt anyucival a kertben, hogy a földet porhanyóssá tegyük és az esőzés alatt kapitálisra megnőtt gazokat kiirtsuk, a füvet lenyírjuk., vessünk, a kukoricát kifattyazzuk stb… A horoló kapa helyett csak a háromszögletű, hegyes kapa volt használható, kifenve, mert a másik fajta bele se ment a földbe.
Szinte nosztalgiával gondoltam arra az időszakra (olyan tizenöt-húsz éve volt, uramisten!) amikor még kukoricásunk is volt, az általában két, az ólban vígan röfögő „konnektort” táplálandó. Amikor ott hétszám kapáltunk, fattyaztunk, az tiszta leányálom volt ehhez képest. Ott a földet kukoricasarabolóval, lóval megjáratták kapálás előtt, és így a sorközökben nem volt gaz. A kukoricaföldön is tűzött a nap, sok volt a szúnyog, de a föld puha volt, csak a fattyakat kellett kitördelni és a maradék gazokat kitépkedni. Egész nap kapáltunk, és én még (szegény mártír!) Hédi helyett is. (Ő szülőileg ki volt tiltva a kukoricásból, mert pocsék munkát végzett. Ha kigyomlálta rendesen a sort, meghagyta a fattyúhajtásokat. Ha fattyazott, bennhagyta a gazt, vagy kivagdosta a legszebben fejlett kukoricákat. Később meg kitalált kamu szöveggel, például hogy érettségire tanul, elvonult a barátnőjével a zátonyi strandra… )A lényeg: még az egész napos kukoricázás a határban sem volt olyan kimerítő, mint a negyedakkora kert napi pár órás művelése. Izomból kell újratörni a földet, hogy a hantokat felőrölhessük, és legereblyézhessük a sorközöket. Első körben csak ilyen nagy, félökölnyi rögökké tudjuk felaprítani az összeállt talajt, a smarniszerű morzsássághoz ennél jóval több munka kell:
(A kidöglött gazok talajon maradt mennyiségéből következtetni lehet az ágyások ősvilági dzsungelhez hasonló állapotára…)
A kapálástól megfájdult izmok regenerálódását nem serkenti a harmincfokos meleg, sem szikkadozó belvizekből és pocsolyákból termő szúnyogok zümmögő alkonyi felhői…
Önsajnáltatás ide vagy oda: a munkát el kell végezni. Szegény növényi gyökerek bizonyára csak úgy fuldokolnak a tömör földben, a felszínen meg a gazok nyomorgatják őket.
Összességében azonban szép a kert. A sok esőnek komoly haszonélvezői is voltak, mint például a zeller:

A három hete - a záporok szünetében - kiültetett kisujjnyi palántákról már a múlt héten tudtunk a levesbe szedni.

A még április végén elpalántázott paradicsomnak volt ideje megerősödni a sok eső előtt, most szép – szebb, mint a szomszédok melegházi palántái – robusztus, és virágzik. A palántás hagymák is összekapták magukat: és a sárgarépa is takaros falatokkal járult hozzá a heti ebédekhez.
Az esőben a mák nagyra nőtt, a melegben pedig megszülettek az első bimbók. Majdnem derékig érnek nekem már a növények. Nagyon, nagyon sok munka lesz még, amíg tiszta, nagyjából gazmentes és kellően morzsás lesz a kert földje. Ezzel a munkatempóval körülbelül a jövő hét közepére fejezzük be a kapálást. Addig semmihez se akarok fogni, sem palántázáshoz, sem vetéshez. Tisztuljon ki a terep, hadd lássam, hol van hely, utána jöhet táp, mulcs, a végén pedig a betelepítés. Sok és fárasztó munka, de a feltakarított sorok látványa kellemes, sikerélményt nyújtó. A gyommentes, porhanyósított részeken a növények szinte nyújtóznak a napfényben. Pár kép, ahol látható a gazos és gazmentes rész közti különbség hagymában: és kukoricában:
Ezek a képduettek engem valami fogyókúrás vagy hajnövesztő szer reklámjára emlékeztetnek: százkilós dodva nő, kopasz muki a csodaszerhasználat előtt, gebbencs álszexi pipi és rokkerloboncú pacák a csodaszerhasználat után… Na jó, nem hasonlítom a kapálást holmi csodaszerhez, de biztos, hogy a sok munkát kellemesen sok terméssel hálálják meg a növények!

Most olyan szép és jó

Most olyan szép és jó, hogy van kertünk. Ahányat fordulunk, annyiszor találunk érett epret vagy telőfélben lévő zsenge borsót. A virágok most vannak szépségük teljében, úgyhogy most csak képek:

Talán mégis lesz nyár, de még nem biztos

Május elején vittem anyunak egy naptejet, s ezen a héten érdeklődtem, kipróbálta-e, jót választottam-e. Anyu azt válaszolta, nem tudom, kislányom, azóta még nem sütött a nap. A kora nyári virágok más években ilyenkor már javában virítottak, idén viszont csak az utóbbi néhány meleg nap vette rá őket a szirombontogatásra. A pünkösdirózsánk két hetet késett:

A szegfűk egymás után nyiladoznak, a pünkösdi szegfű elvirágzóban van, a Chabaudok még bimbósak, de a mezei szegfű és a törökszegfű most a lehető legszebb. A nyitott ablakon át beillatozzák az egész házat.

Ha valaki vetőmagboltban jár, mostanában érdemes az évelő és kétnyári szegfűfajták magvait megvásárolni és ládába elvetni a jövő évi virágzás érdekében. Ha nem öntözzük agyon, megbízhatóan kikelnek, és nyár végén szétpalántázhatók, a lehető leghálásabb, önellátó évelők.

A rózsák közül a sokvirágúak most a legszebbek, ez a tömvetelt szirmú a mellette növekvő díszfűvel együtt nagyon szépen mutat, a viszonylag meleg helyet is kedvelik.

A következő képet Beatricének szánom, felbiztatott a gyújtoványfű (vadtátika) ültetésére még tavaly, a mi kertünkben is szeret ez a virág. Más mezei virágokat is meghonosítottam a kertben, például a díszpipacsok a mezei zsályával és a fehér mécsvirággal együtt nagyon szépek lettek volna, ha a vihar le nem tépdesi, az eső meg nem rothasztja a pipacs vékony, érzékeny szirmait. A Köröshegyről hozott ligeti zsálya is már bimbós, a vastövű imolák pedig nagy levélrózsákat növesztettek. Virágzáskor majd még visszatérek ezekre az őshonos  szépségekre

Más kertek, különösen az ország déli feléről írók beszámolóit olvasva feltűnt a lemaradásom, az én cukorborsómon ma találtam az első fogyasztásra érdemes hüvelyt, a répák közt az első ropogtatnivaló szálat. 

Dehogy tenném zöldséglevesbe, ott a helyszínen, cicamosdás után eltüntetem őket, nehogy valaki észrevegye, nem osztozom senkivel :-D. A saláták mindenesetre szépek, mostanában a mindennapi betevő részei, szóval enyhén megkecskésedünk. A hagyma kinőtt az édes újhagymakorból, már csíp. Az uborka, csemegekukorica kikelt, a káposztafélék hidegágybeli palántái nagyon szépek, erősek, még kell törődni a szétpalántázásukkal.

Az eső a szamócának ártott a legtöbbet, a szemek nagy része éretlenül elrothadt és a csigák is szinte minden eperszembe belelakmároztak. Az ágyások körül nyiladoznak az első körömvirágok.

Most van ideje a tárkonyecet készítésének, ami nagyon egyszerű. A lecsipkedett levélkékkel tele kell nyomkodni egy tiszta befőttesüveget, felönteni 10%-os ecettel és fedővel lezárva 2-3 hetet állni hagyni meleg, napos helyen. Utána használható, de az elfogyasztott ecetmennyiséget pótolni kell. Kapor bőségesen kelt idén, olyan csodás, ahogy összegyűjti a harmatot. Sajnos a számtalan kis szivárványt nem sikerült megörökítenem. 

Tavaszutó

Május utolsó hete bőségesen hozott esőt, ennek okán nemigen remekeltem a kertben. A hét első napjaiban csak az „aranyat érő” májusi eső okozta károkat vizsgálgattam, illetve a kipusztult növények pótlására a vetőmagboltba látogattam el.

Az uborkát egy az egyben újra kell a jövő héten vetnünk, de a helyén vízzel-sárral elegyes gazrengeteg van, még nem tudtam előkészíteni a földet az újbóli vetésre. Az okrát és a dinnyeféléket azonban már elvetettem. Az egyik rosszul kikelt zöldborsótábla hézagaiba, szép sorba rendezve vetettem el a magokat, a borsónövényeket benne hagyva. Mire a dinnye összekapja magát, addigra pont leterem a borsó - már ami azokon a gyenge kis bokrokon lesz. (Azért föltépni sajnálnám, mert gyenge, teremjen, amennyit bír, inkább már előre próbálom a majdani helyét hasznosítani. )
A jó kelésű Kelvedon csodája azonban tetszetősen virágzik, édes, bő termést ígérve.

Az eprek is érnek, minden este „epervadászatot” tartunk Nyunyival. Kár, hogy a víz egészen kimosta alóluk a mulcsot.A málna is kivirágzott. Szüreteltük még a hagymát, retket, salátát, illetve most szedtünk le egy csomó zsenge fűszernövényt (kaprot, tárkonyt, lestyánt) a mélyhűtéshez, illetve szárításhoz.
A nyirkosság azonban egy kerti munkának igen-igen kedvezett: ez a palántázás. Tesóm elhalmozott káposztafélék (brokkoli, bimbóskel, fehér és kék karalábé) palántáival, ezeket buzgón beültettem a korábbi káposztaféle - palántaágyba, ahol már eredendően nem kelt ki semmi. A hűvös – nedves éjszakákon hamar összeszedték magukat a kis növények. Néhány újabb, robusztusabb paprikapalántát is kiültettem.
A gyom özönként nő, de sajnos kapával nem tudtunk nekiesni. Ezért gyomláltam, de ezt is feladtam: az ázott föld a lépteim alatt úgy megtömörödött, hogy attól tartottam, később kapálhatatlan lesz. Na meg a fölpuhult agyag úgy csúszott – már bocsánat – mint a t@kony. Várni kell, amíg szárad.
A kert helyett a fejben dolgoztunk: a későbbi vetéseket tervezgettük anyucival, mivelhogy már most ritkulnak az egyes ágyásokban a növények, a retek, a hagyma, a korai saláta. Idén jobban ki akarjuk használni a rendelkezésre álló helyet a minél több friss őszi zöldség reményében. Ennek okán már most elkezdtünk magokat venni a nyári-őszi vetésekhez – most aránylag még nagyobb a választék, mint ősszel. Van nyárra palántáznivaló késői káposztafélék és elvetendő fodros kel. Nyári vetésű csemegekukorica, uborka, retek, dughagyma, saláta, cékla , spenót. Ezekből még lesz egy újabb vetési ciklus júniustól a nyár folyamán. Így valamennyi friss zöldféle terem egészen decemberig, illetve átteleltetve talán korán tavasszal. És az őszön bizony megfinanszírozunk a szántás előtt egy masszív szervestrágyázást is, ami az egész kertre ki fog terjedni. Ezeket már most célszerű átgondolni.
A héten esedékes lesz a fűnyírás, bár érdekes lesz kivitelezni, mert az átdőlt szomszéd melléképület még fel van állványozva, de nem javítja senki. Bizonyára telekenik a javításkor a jómunkásemberek malterral a virágágyást… Hátul meg patent a kertkapuba zúdították le pénteken a télire meghozatott tűzifa egyik részét, így egy harminc centis ösvényen lehet hátraevickélni. Tehát először tiszta terepet kell csinálni a munkához. Mihelyst megszikkad a föld, neki kell esni a gyomtalanításnak, a kapálásnak a kert elejétől a végéig. Szükséges lesz mulcsozni, és palántáznivalóm is van bőven. Ha most nem sikerül leállítani a gyomok vad burjánzását, akkor egész szeptemberig csak gyomlálással kínlódhatunk. Azért szerencsére még a tűrhetőség határain belül mozog a dolog, de most kell nekiállni, hogy szép legyen az eredmény.
Végül szeretettel üdvözöljük ezen a héten hozzánk csatlakozott újolvasónkat, Syp-et ezzel a nyíló pünkösdi rózsával!

Kárfelmérés a kertben

A sok-sok eső után a sárban cappogva hátranéztem a hét közepe táján a kertbe. Addig ki se lehetett lépni, mert előfordult egyik nap, hogy ötször volt zsinórban zivatar.
A múlt héten azt írtam, hogy a hideggel jött eső nem tett nagy kárt a növényekben. Ez igaz is volt egészen keddig, ekkor azonban hatalmas, apró jéggel egy ideig elegyes zuhé tört ki. A fél udvaron bokáig érő víz állt, a tyúkok udvarkája sártenger lett, ki se tudtak jönni csipegetni. Ezeknek a napoknak emblematikus tárgya lett a sárkoloncos gumicsizma...

Ne nyafogjunk azonban, minket az árvíz elkerült, és a belvíz sem tört fel. Azért a Duna vize magas, kacsák úszkálnak a parti padok alatt,

és a Lajta is magasan állva, sárosan hömpölygeti felduzzadt vizét – szerencsére még a készültségi szint alatt egy hajszálnyival.
A kertben is sárfolyások mindenhol. Sok növényt megviselt az agyonverős zápor. Így az uborkát, sárgadinnyét, görögdinnyét is. Ezekről nincs kép: nyomtalanul eltűntek, kirohadtak.
A paprikák egy részét megtördelte a vihar, de a korábban kipalántázottak bírták a strapát.
A bő vizet azonban nagyra értékelték a sárgarépák.
A korán kipalántázott paradicsomokat nemigen viselte meg az özön, nekik már volt idejük megerősödni, viszont közvetlenül a rossz idő előtt elültetett paprdicsompalánták harmatgyengék. Az „öregek” megizmosodtak, bimbóznak, mintha mi sem történt volna. Az összes növény közül általában azok mentek tönkre, amik a rossz idő előtt nem sokkal lettek kiültetve, vagy akkor keltek ki. Ezek még nem gyökeresedtek be jól, rosszul viselték a viszontagságokat.

Sok ismerősöm panaszolta, hogy a teljes paprika-és paradicsomállományuk tönkremet. Melegházi palántáikat még a viharok előtt kiültették. Az ítéletidő azonban kitördelte az összeset, tízből ha egy megmaradt, az már szerencse… Örültem, hogy az én szerény házi palántáim ilyen jól kibírták a gyűrődést.
Úgyszintén nem zavart be nagyon a rossz idő a hagymapalántáknak, a máknak, a cukkininak, a pasztináknak. Egyik-másik krumplibokor is virágzásnak indult.

Kis zellerpalántáim sem rokkantak meg, bár még nagyon aprók. A citromfű meg egészen abnormálisan nagy bokorsorrá változott a sok víz hatására.

A kilométerbab is kibújt, és a sütőtökök is előjöttek a sokadszori vetés után végre. Az olajtökök azonban még nem bújtak ki, remélem, nem rohadtak el a magvaik a földben.
A virágok egy része szintén tönkrement. A pünkösdi rózsában nem is gyönyörködhettünk. Az íriszek egy részét szétverte az eső, a szirmok megrohadtak. Csak néhány túlélő maradt: a fehér,

egynéhány tarka, és pár lila. A rózsák is nyílnak, de külső szirmaikat csúnyán megtépte a zuhé. A sziklakert virulgat azonban, a kövek megvédték a virágokat! A jezsámen első virágai egyszerűen leszakadtak az erős szélben. A később kinyíló bimbók már szépen virítanak. A gyümölcsfákról még beszélni is fájdalom… Tarol a monília, hemzsegnek a tetvek, atkák… Sógorom kétszer is permetezett, még nálunk is, de a napi ötszöri eső még a tapadószeren is kifog. Nem sok gyümölcsünk lesz az idén… És az időjósok csak ígérik a további esőt. Azt hiszem, lassan áttérhetünk a vízkultúrás nevelésre… És némileg pesszimista is vagyok, mert lehet, hogy a sok eső után a nyáron olyan aszály lesz, hogy állandóan öntözni kell. Azért reménykedjünk a szebb időben, csak jönnek még napfényesebb napok!