Zoologická záhrada

Hédi kívánságára hosszas és vontatott élménybeszámolóba kezdek. Ugyanis állatkertben jártunk, de nem idehaza, hanem a prágaiban. A múlt hétvégén ez is oka volt annak, hogy kimaradt a szokásos blogbejegyzés, de hát a kertész a főszezonban ne kujtorogjon, amikor mindennap kapányi meg öntöznyi köll. Így a télben mentünk nyaralni, s hogy a hangulatot fokozzuk, haverokkal. (Most azt nem akarom fejtegetni, hogy már a rajkai határátkelőnél előkerült laposüvegben a nagyszentjánosi körtepálesz, és a sofőrök kis híján véres könnyeket hullattak az érkezésig, hogy ők nem részesülhettek ebből a földi jóból...)

Prágában szinte teljesen hanyagoltuk a jól ismert turistalátványosságokat, ennek az az oka, hogy már többször jártunk itt, és ezeket nagyjából már kiismertük. Szépek, igen... de mi már az indulás előtt tudtuk, hogy az állatkertbe megyünk. Az útikönyvek a belváros összes műemléki nevezetességét, a legjobb pialelőhelyeket mind-mind felsorolják (hogy utóbbit minek, azt nem tudom, mert aki inni akar, az úgyis feltalálja azokat magától), de az állatkert valahogy két tőmondatban elsikkad a sok egyéb látnivaló felemlegetése közt. Mi is így voltunk vele.

Hét évvel ezelőtt szintén Prágában voltunk, a Károly egyetem kolijában éjszakáztunk. A koli impozáns méretű épület, rengeteg emelettel és poloskával. A sokadik emeletről remek panoráma nyílt a városra - és az állatkertre, aminek a létezéséről addig nem is tudtunk. Akkor megfogadtuk, hogy ha újra eljövünk, műemlék helyett eleven állatokat fogunk nézegetni. Hét év telt el azóta, de a kívánságunk teljesült végül: eljutottunk az állatkertbe.

Magáról az intézményről: hatalmas, állítólag 60 hektáron fekszik, most is bővítik. Kint van a város szélén, dombokon. Nekem úgy tűnt, hogy szinte az emberek vannak ketrecben és az állatok a szabadban, minden állatnak a lehetőségekhez mérten bőséges helye volt. Üvegfal, rács, háló semmivel se több a szükségesnél. Az állatok nem fajonként vannak ketrecbe rekesztve, vagy elkerítve, hanem biotóp szerint vannak csoportosítva: van például tajgai élővilág, tibeti madárvilág, sarkvidék, szumátrai vadon, Közép-Európa madárvilága és még sorolhatnám.

Rengeteg képet készítettem, amiből csak a legérdekesebbeket szeretném feltenni, így is jó sok lesz belőle. A számomra ismeretlen állatoknak a latin nevét feljegyeztem, próbálok linket kapcsolni hozzá, hátha valamelyikőtök többet akar róla megtudni.

Tesóm előrebocsátotta, hogy ő leginkább majmokat és hüllőket akar látni (Nem helyénvaló ízléstelen poént elsütni, hogy a rokonaihoz kívánkozik, hiszen az édestestvérem...). Legyen meg az akarata, kezdjünk a különféle majmokkal.

Mindjárt elsőnek egy fehérkezű gibbonnal.

A szumátrai dzsungel élővilágát bemutató, csodás növényekkel és orchideákkal beültetett épületben ez volt az első állat, amit megláthattunk. Hamarosan volt szerencsénk látni ijesztően hosszú karjait is.

A gorillák egy teljesen különálló épületben voltak, egy egész nagy család, két ezüst hátú hím, több nőstény és egy kis gorillabébi.

Meghökkentően emberiek voltak. A helyükön volt egy üvegablak, amin keresztül valamiféle kiszolgáló helyiségbe lehetett belátni, valószínűleg onnan kapták az elemózsiát. Gondolom, etetés előtti órán lehettünk ott, mert az ablak előtt álló két csökön egymást váltotta az összes majom, fürkészték sorra, mikor hozzák az ennivalót. Tisztára, mint a napközis nyolcadikasok a menza előtt a hatodik óra után.

De mielőtt leültek lesni, nagy mennyiségű forgáccsal kipárnázta mind egytől- egyig az ülepe alatt a tuskót, hogy ne menjen bele a szálka!

Ezen akkorát nevettem! (Azért is forgácsos mindnek a feneke.)

Voltak makákók is, ezek egy része üvegfal mögül volt látható,

más fajták viszont jól bírták a mínusz 3 fok körüli hőmérsékletet, mert kint ücsörögtek a napfényes sziklafalakon.

Az állatok egy része úgy megszokta már a sok nyitott szájjal bambuló turistát, hogy kiült az üvegfalhoz kunyerálni, persze eredménytelenül.

Most pedig két szép, újvilági félmajomfajta, amiket nem sikerült azonosítanom:

Ennek a fajnak a latin neve: Saguinus midas, vagyis aranykezű tamarin. Aranykezük jól látszott, igen érdekes és takaros kis állatnak tűntek, kár hogy alig lehetett a közelükbe férni, annyian nézték őket.

Voltak huszár-és pókmajmok is , de azokról sajnos egészen pocsék képeket tudtam csak készíteni, így azokat fel se rakom.

Most pedig a számtalan hüllőről.

Kígyókból rengeteg nem volt, csak néhány óriáskígyó-féle. A gyíkokból, leguánokból, varánuszokból azonban még életemben ennyit és ilyen nagyokat nem láttam, egyik szebb volt, mint a másik. Nézzük!

Elsőnek ezzel az agámával találkoztunk.

Utána a galléros díszleguánnal ismerkedhettünk meg.

Formás, apró gyíkocskák! Jaj, de édes picikék!-sóhajtoztam...

Aztán jött a feketeleves: a kubai orrszarvú leguán. Ez akkora volt, hogy csak álltam, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy biztos micsoda fenevad lehet, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy salátalevelet eszik.

Legalább ilyen megnyerően néztek ki a gaviálok.

Hihetetlenül érdekes és meghökkentő volt fejmagasságban, oldalnézetben mustrálni a hatalmas, ijesztő fogsort.

Aztán megnyugtatásul egy kisebb páncélos gyíkot láthattunk. Érdekes állat volt a füle melletti pufi gombóccal.

A következő terráriumban szintén egy nagy testű, érdekes hüllő volt, aminek a nevét nem sikerült feljegyeznem. Azonban a jókora terráriuma előtt volt egy pad, ahova jó volt egy kicsit letelepedni, közben nyugodtan szemlélhettük a méretes, robusztus gyíkot.

Egy hirtelen mozdulattal oldalt fordult, így sikerült szemből is lefényképezni megnyerő tekintetét:

Újabb salátaevő "rém": egy hatalmas, másfajta leguán.

Aztán egy még ijesztőbb: szegényt rögtön elneveztem magamban pajornak, hiszen pont olyan, mint egy földből tavasszal kifordult csimasz, csak hát sokkal nagyobb.

Utána egy érdekes esetnek lehettünk szemtanúi a szomszéd helyiségben. Itt aprókorú komodói varánuszok voltak. A kis büdösek olyan félméteresek lehettek. A terráriumuk - ami akkora volt, mint a hálószobánk- tetejét üveg, és azon belül drótháló fedte. A kicsik észrevettek egy nyílást a dróton, ahol kibújhattak az üveglap alá, ott szorongtak.

A gondozójuk megpróbálta kicsalni őket onnan, ami végül csak eleven fehér patkányokkal sikerült. Elképesztő látvány volt számomra, amikor a gyíkok erre a csalogatásra sorra előbújtak, s az még meghökkentőbb, hogy az aránylag kicsi gyíkok milyen hamar benyelték rágás nélkül a hatalmas, kövér patkányokat.

Ez egy Varanus melinus nevű, ijesztően nagy testű, vadul szép hüllő,

aztán végül a gyönyörű színű, és tényleg kecses smaragdvaránuszok.

Még egy varánuszféleség, nagyok, ijesztőek:

és utána levezetésül már teknősbékák következtek.

Például a haiti ékszerteknős.

Hatalmas nagy volt a borneói folyamiteknős.

A legnagyobb óriásteknősök se várattak magukra, láttam már pár állatkertben a rokonaikat, de

ilyen nagyokat még sose.

A hüllőház trópusi melegéből valahogy pont az északi területek és a sarkvidék állataihoz jutottunk... de erről majd legközelebb!

Rendet vágok!

Azt beszélgettük Hédivel, hogy ez így nem mehet tovább... Blogunk házatáján ugyanis eluralkodott a trehányság és rendetlenség. Így most rendet vágunk a házunk táján.

Első pontban említendő, hogy a Liebster Blog díjat Mimimamától és InLandirtól is megkaptuk. És persze egyikünk se foglalkozott vele... Így most továbbítjuk három arra érdemesült bloggernak.

Az egyik mindenképpen Timi kell, hogy legyen, mivel az őáltala termelt karalábé idén engem is nagyobb szabású ültetésre motivált... Remélem, nem haragszol meg rám, kedves Timi, hogy ilyen bugyután fogalmazok, de ez az igazság, idén nekem is lesz Gigant karalábém, már magot is vettem!

A másik díjazott Beatrice, aki a reménytelennek tűnő homokos talajú telkéből szívós munkával és sok-sok humorral egész takaros kertecskét alakított ki, ez díjat érdemel a jól megérdemelt termés mellé!

Harmadszorra: Andi, Csincsilla és Bea 4ever! Kik is lehetnének mások? :-)

Azért, csajok, a díj nem hull a mennyből, tennivalók is fűződnek hozzá! Így:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját akitől kaptad a díjat, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodjál el azon, hogy ki az a 3-5 blog szerzője, akinek a díjat szívesen adnád, linkeld be őket a bejegyzésedben és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Lehetőleg tehetséges kezdő blogokat részesíts előnyben, ne olyanokat jelöljél, akinek több 100 követője van.

A másik trehányság, hogy tizenegy olvasónk maradt köszöntetlenül. Tehát szégyennel telve, de sok szeretettel köszöntjük Elinát, Nórit, Rosingerné Juhász Melit, Kamillát, Bodzát, Juditot, Nyözöt, Irént, FloraKri-t, Sipos Szilvit és Mariannt ezzel a Vltaván úszó éji hattyúval!

Télutói kerti krónika

Már vagy hat hét eltelt azóta, hogy tényleg valamilyen konkrét kerti tevékenységről

írtam. Azonban ez nem így van, bőségesen történtek kerti említenivalók.

Ami számunkra most érdekes lehet, az a telelő zöldségfélék kis birodalma tesóm kertjében. Tavasziasan süt a nap, meleg is van, a maradék hó is elolvadt, és a kert bokáig cappog a ragadós sárban,mintha március volna. A telelő póréból már alig van, mindet kiettük.Némi kukoricaszárral való takarás után gond nélkül bírta a mínusz tíz fok körüli hidegeket is. A kínai kel viszont, aminek a hidegtűrését teszteltem, december derekáig bírta, addig jó párszor ettünk is belőle. Amikor azonban megjött január elején az enyhülés, azonnal tönkrement; gondolom a huzamos hideget még csak-csak elviselte, de az olvadás már sok volt neki, megrothadt. Igaz, nem is teleltethető zöldség, ennél többet nem is vártam tőle.

A leveles és áttelelő kelkáposzták nem mutatnak valami nagy fejlődést, de nem is mentek tönkre a fűrészpor takaró alatt. Elvileg az első meleg tavaszi napsugár hatására az Adventi kelkáposztának fejbe kellene mennie (vagy szállnia? J ) de olyan kis nyeszlettnek tűnik, nem tudom valahogy harsogó zöld, kihízott fejként elképzelni a még apró növényeket. De aztán megint ki tudja, mivé fejlődik?

A hó alól előbukkanó Téli vajfej saláta kis növényei ellentmondásos képet mutatnak annyiban, hogy a később kipalántázott növények gyengék és kicsit rohadozónak tűnnek,

a helybevetettek viszont szép világoszöldek, és szemmel láthatóan nem ártott meg nekik a téli hideg.

A sikersztori a Matador spenót, erről a hideg napok ellenére is szedhettünk valamicskét salinak, bár akadnak rajta fonnyadt, megfagyott levelek. Azt meg tudom, hogy a melegedő tavaszban mekkora levéltömeget képes növelni ez a hidegtűrő paréjrokon. Jó eséllyel fogok így spenótfőzeléket csinálni tojással májusban. Meg Hédi is gyárthat belőle pépecskéket a kis Andrisnak.

A kis telelőkertben van még őszi mák, ami ugyanúgy kuporog a földben, mint novemberben, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Az egyik enyhébb január eleji napon (megint) egy harminc évvel ezelőtti kertészeti szakkönyvet böngésztem, amiben azt írták, hogy az igénytelenebb borsófajták (pl petiborsó) takarás alá, már januárban vethetők. Ez nem hagyott nyugodni, és mivel találtam is egy kis maradék magot, egy kis darabot felástam az akkor épp fagymentes földből, és vetettem bele belőle. Az ágyást fűrészporral leszórtam, és hálóval letakartam hó, varjak, galambok ellen. Most kíváncsian várom, hogy lesz-e ebből valami.

Ugyanígy vetettem már el a tavaszi mákból is, mama mondta, hogy ez gyakorlatilag a hólébe is vethető, és minél korábban vetek, annál kevésbé valószínű, hogy meglepi az „imádott” máktokbarkó. Persze ezt az ágyást is lefedtem egy kicsit, de ide már csak a fűrészpor maradéka jutott.

Ezen az enyhe napon még egy valami igen fontos történt: előkotortam a palántázóládákat. Szegények eléggé elgyötört állapotban voltak. A palántázó fagyisbödönöket is alig találtam meg, virágcserépből se volt valami sok, az a gyanúm, Laci, fölöslegesnek gondolva őket, kidobált jónéhányat. Nagyjából kiszámítottam, hogy az első vetésekhez mire lesz szükség, ennek megfelelően úgy húsz növényfajtának készítettem be földet. A ládába töltött földkeverék négyhatoda gyep alól való (tehát nem gazosból) vakondtúrásföld, egyhatoda virágföld, egyhatoda pedig homok. A ládákat először is hipós vízzel jól ki-és lemostam, hasonlóan az alátéteket is, aztán jöhetett beléjük a földkeverék. Én mindenféleképpen fontosnak tartom, hogy valamennyi kerti föld is kerüljön a palántanevelő edényekbe! Régen, amikor még nem én neveltem, hanem fóliás termelőtől vettük a palántákat, az addig tőzeges földben nevelt palánták a kert lúgos agyagjában mindig megcsüntek, több hét kellett hozzá, hogy kicsit összekapják magukat. A „hazaiban” nevelteknél ilyenfajta visszaesést sose tapasztaltam, a növénykék kiültető korukra már megszokhatták, milyen földbe kerülnek.

Szóval a földbehordás meglett, de még túl korán volt a vetéshez, ezért a teleltetőbe tettem félre a kész ládákat, majd a múlt hét elején sorra becipeltem azokat melegedni. (Most aztán tényleg nem rinyálhatok, mint tavaly, amikor nem szedtem földet időben, és emiatt késtek a vetések!)A héten már többféle magot megvettem, meg át is néztem, hogy mi maradt tavalyról. A végeredmény: hamarosan az összes ládát bevetettük, természetesen többet, mint amit kiszámoltam.Fokhagymalevet is készítettem, abban a magokat egy napon keresztül áztattam.

A vetést úgy szoktam bonyolítani, hogy a magokat a föld felszínére gyengéden felszórom csak a zellernél, hagymánál, és vékony réteg virágfölddel elkevert folyami homokkal takarom, aztán jöhet a spricniből a víz, végül vékony nejlonnal le szoktam kötni a ládákat csírázásig.

A paprikánál, paradicsomnál nem elég ennyi, azt nem ömlesztve, hanem szemenként szoktam elvetni. Az öntözővíz a csírázás körül fokhagymaleves víz.

Neki is álltam, de ekkor feltűnt egy kétcopfos, pirosba öltözött kis alak, és elhangzott az óvodáskorú gyermeket nevelő szülők által oly gyakran hallott „Majd én!!!!!!!!!!!” mondat.

Kénytelen voltam engedni az erőszaknak, de nem is volt baj: hatévesem teljes szakszerűséggel lebonyolította a fent leírt vetésmódot, nekem csak a nejlonnal lekötést, a romok eltakarítását és a művelet során összesározott helókittis póló mosását hagyva. Közben kiagyaltam a ládák elhelyezését. Szerencsém van, mert világos hely van bőven a folyosón, de nem elég meleg. Tavaly bizonyára a késői vetésen kívül az is oka volt a palánták lassú fejlődésének, hogy a csírázáshoz a hőmérséklet túl alacsony volt, vontatottan keltek, különösen a paprikák. Így az ablakpárkány 10-15 fokos „melege” a hagymáké lett, a paradicsomok, paprikák, a perui földicseresznye maradt a radiátor mellett, igaz, itt sötétebb van egy picivel. De van vagy 20 fok, és ez a csírázásukhoz ideális.

S hogy mik kerültek a ládába? Először is a hagymafélék. Tavaly nagyon jól sikerült a hagymások palántáról való nevelése, ezért idén kibővítettem körüket, ráadásul áttelelő fajtákkal is. Eddig ültettem snidlinget, aminek fajtja veszett a kertben, pótlásra, aztán a vöröshagymákból Makói bronzot és Rákóczi Piroskát, Braunschweigit, White Sweet Spanish fajtát ( ez ezüstfehér), pórét és kötözőhagymát. A kötözőhagyma és a snidling csírái már a tegnapi reggelre megjelentek. (Szégyen, gyalázat, de ezt csak a ládáról készített képen vettem észre, és nem akkor, amikor a ládába kukucskáltam. Mindegy, így is örülök neki, a kép jobb felső sarkában látni az újszülött növényt.)

Ládába kerültek az összes paradicsomféle, a fekete paprika és a földicseresznye magvai. Kénytelen voltam ezeket ládába vetni, mert az ültetőbödönjeimből alig találtam meg valamit, pedig szerintem jobb helyük van dobozokban, jobban fejlődnek, könnyebben kezelhetőek. A ládákban méretre vágott erős genoterm- darabokból válaszfalakat képeztem az egyes fajták elkülönítésére, s ezekbe a fakkokba ültette Nyunyi a magokat. Több mindent még nem vetettem, a héten kapom meg a magokat. Az eddig betöltött ládák száma szokás szerint mindenféleképpen kevés, a héten ezt pótolnom kell. Szerencsére az első beládázások óta hatalmas, szép vakondtúrások keletkeztek a kert gyepes részén, így alapföld van bőven.

Még néhány apró, virágágyi hírecske a palántanevelés végére. Valahogy nem érdekli az első, korai virágokat a hideg, a reggeli mínusz 8 fok, a hó és a zúzmara, a sárga és lila kankalin már több hete hozza bimbóit, virágait:

És a múlt héten megszületett kertünk első hóvirágja is!

Kétnapos zúzmara

Az időjárás-jelentésben meg tudjuk nézni, hány fok lesz, felhős égre avagy napsütésre számíthatunk. Arról is tájékozódhatunk, hogy vajon tiszta vagy párás-ködös időjárású napnak nézünk elébe. A mai délelőtt időjárását viszont azt hiszem, senki sem tudta volna előre megjósolni: a kétnapos ködpára vastag zúzmarával vont be mindent, különösen szép ruhát adva a megszokott épületekre, növényekre, tárgyakra. Ehhez néhány rövid órán át ragyogó napsütés párosult, felcsillogtatva a leheletfinom jégkristályokat. Ilyen talán ha tízévente fordul elő, hasonló fotókat pedig a Himalájáról készült képes albumokban látni. Délutánra a jégkristályoktól a feltámadó szél már mindent megszabadított.

A "kisvilág" képei:

Fenyőgally

Gyümölcsfaág

Örökzöld  lonc

Szamárkenyér termése

Kecskerágó

Örökzöld lonc

Kicsit nagyobb méretekben - Kápolna ezüstfenyőkkel

Vadgesztenyék:

Felétek volt zúzmara?

Andrisunk

December 29-én megszületett a hosszú évek óta várva várt kisbabánk. Számomra csodával határos történet az ő érkezése, s nagyon boldog az egész család, hogy ez a kicsi ember végre megérkezett mihozzánk.

Mostanában ő tölti ki minden percünket és ez így van nagyon-nagyon jól.

Így szeretném!

Jó, tudom, a kertészkedés nem kívánságműsor, de valami elképzelésnek kell lenni arról, hogyan nevelgessem a növénykéimet… itt konkrétan a paradicsomot megint. Lehet, hogy kikacagtok, de nekem három év kellett hozzá, hogy rájöjjek, nagyjából milyen formában áhítozom a saját magam által megtermelt paradicsomot fogyasztani, mikor és hogyan. Az elmúlt években a megszokás meg a kísérletező kedv idióta keverékében termeltem. Ész nélkül összevett magok és palánták: sokszor csak korai fajták voltak, augusztusban véget ért már a szezon. Tavaly meg szinte csupa későibe futottam bele, csak sárga paradicsomom volt hetekig a nyárban. Túl későn kezdtem el permetezni, egymás nyakára ültettem a növényeket, ráadásul a krumpliágyás széléhez… utólag visszagondolva bénábban nem is csinálhattam volna, ahhoz képest, hogy milyen régóta kertészkedek. Idén a fajtasor a következő lesz:

• koktélparadicsom: ez saját szedésű magból van, kevésbé rohad, viszont a fagyokig igen bőven terem. Már két olyan év is volt, amikor a koktél látott el minket paradicsommal a rohadási roham után még hetekig, és ebből is főztem be. Hatalmas bokorrá nő, túl minden karón, de fel kell támasztani a megfelelő terméshez.

A meglévő karók ehhez nem jók. Hever az udvarban valahol egy régi fóliasátorváz- ív, lehet, azt használom fel neki támnak.

• sárga paradicsom: ez is megbízhatóan termett, saját magból nevelem majd újra. Kevésbé rohadt, be is főztem, ebből lett végül a sárga ketchup.

• Ültetek Roma VF-et is. Nem egy világszám fajta, de nagyon megbízható, sokat terem a mi kertünkben, és ez is viszonylag soká ellenáll a rothadásnak.
• Lugas F1: sok-sok éve ültetjük, jó, megbízható, és egészen későig termett ez is sokszor olyan években, amikor enyhe volt az ősz. A ragya után ha kapott permetlevet, képes volt megújulni. Mindig a kerítésen vagy melléképület falánál neveltem, mert megnő 3 méter magasra is.

• És az újabb fajták:

o Ökörszív befőzni, ez késői (kedves InLandir, köszönöm a jótanácsot!).

o Magyar fajta a Manó, korai és nem nő nagyra.

o Black Krim- ez már régebb óta piszkálta a fantáziámat.

o Lesz fehér és Mr. Stripey csíkos pari is.

o És végül egy nagyon korai fajta: a Sub Arctic Plenty. (Egyik ismerősöm rokonai Lengyelországban élnek, ő mondta, hogy ott egész más típusú paradicsomok teremnek: mivel a magyar éghajlathoz képest a nyár rövidebb, hűvösebb, kinemesítettek egészen különlegesen korai fajtákat, amik a rövidebb nyár alatt is biztosan megteremnek, bírják a szélsőségesebb időjárást. Na, ez ilyen.)

A fajtasort úgy válogattam össze, hogy legyen benne korai és késői is, Szerintem ennyi újdonság bőven elég lesz. A tavaly kipróbált fajták közül egyedül a sárga paradicsom volt az, amit idén is ültetek. A tavaly nevelt Cherrola F1, és Black Prince valami hihetetlenül repedékeny volt, alig ettünk belőlük, pedig a fekete fajta nagyon ízes volt. A Marmandét kivonom a forgalomból, bár kedvelem az ízét és sok éven át neveltem, de a rothadás melegágya az egész növény. Nem sok termést ettünk róla, egészen fantasztikusan fogott rajta a ragya.

Persze már hangolok arra, hogy az új fajtákat megfelelő növényvédelemben részesítsem. A paradicsom az egyik legnagyobb darabon ültetett, és egyik legkényesebb növénye nálunk a kertnek. Tavaly még úgy gondoltam, hogy a drótozással meg esetleges permetezéssel le lehet tudni az egész kórokozók elleni védekezést, de ez nagy tévedés részemről. Ha megint ugyanúgy csinálom, nem lesz termésem.

Először is a palántanevelés. A magokat torma-és fokhagymalével fogom kezelni, ahogy tesóm tavaly leírta. Nem tudom, ti hogy álltok vele, de én inkább szemenként vetek ládába, nem tűzdelek tejfölöspohárba kelés után. Két éven át tűzdeltem is, és a kitűzdelt palánták felét kinyírta a palántadőlés. A szemenkénti vetésnél viszont nem fordult elő palántadőlés, és mivel nagy böhöm ládákat használok, helyük is van bőven. Kiültetve se találtam gyengébbnek a fejlődésüket.

Tavaly már április végén kiültettem a palántákat, és bár voltak hűvös napok, ez nem vált kárukra. Annál inkább a ragya. Mit is tudok tenni előre a betegség elkerülése érdekében? Tavaly erről is írtam pár sort. Hogy is volt?

„ Alkalmas permet-és öntözőszerek: fokhagyma, vöröshagyma, csalánlé, zsurlólé, rebarbaralé, többször kipermetezve. Használható permetlének még heti ismétlésben sovány tej 1:5 arányban vízzel hígítva. – Erről a tejes, tejsavós permetezésről már én is hallottam pro és kontra. Fene tudja, én inkább kakaót csinálok belőle.

· Fertőtlenítésképpen a talajba mészkőport, égetett meszet kell tenni (ez fertőtlenít), és a növényt is ezzel porozni. A paradicsomkarókat is fertőtleníteni kell káliumpermanganáttal használat előtt. – A meszezést meg szeretném próbálni, a pincében van még fél zsák mész. Azonban aggályaim vannak: lehet, hogy nem tesz jót a talajnak, amúgy is túl meszes. A karóknak azonban nem fog megártani a hipósvíz, a héten le is pucolom őket.

· Minden évben talajcserét kell végezni a növények alatt, vagy máshova kell ültetni, de lehetőleg nem krumpli közelébe, mert az igen súlyosan fertőz.- Na, lényeges pont. A talajcserét nem vállalom be – érthető –, viszont a krumplihelyzet megoldásán lehet segíteni. Sajnos nem túl nagy a kert ahhoz, hogy kellően messze legyenek egymástól. A krumpli azon kívül, hogy a krumplibogarat is átterjeszti a paradicsomra, a rothadást is. A krumplit kevésbé tarolja, de undorítóbban (a fitoftórásan rothadt krumpli szerintem egy a világ legbüdösebb dolgai közül), a paradicsomnak viszont odatesz. A földben a betakarítás után gyakran maradnak csírás, de félig rohadt krumplidarabok megtalálhatatlanul, amik egy évvel később kihajtanak. Ezek a krumplidarabok a rohadás melegágyai. És mivel a parcellák helye évről – évre változik, jó eséllyel kerül a tavalyi krumpliágyás helyére a paradicsom és fordítva. Így nem lehet a kórokozókat elveszejteni. Idén is lesz elég sok ilyen fattyúkrumpli a kertben, mert tavaly nagyon gyatra volt a termés – nem kis részben az ócska vetőgumó miatt – és a földben jócskán maradt beteg aprókrumpli. Idén tehát itt csodát nagyon nem várhatok, majd csak jövőre. Ugyanis itt van egy lehetőség a huszárvágásra. A „huszárvágás” neve Sárpo Míra. Ez nem indiai hercegnő, hanem egy magyar nemesítésű krumplifajta, amit idén meg fogok honosítani a kertben. Ez a fajta a leromlást okozó vírusokra rezisztens, a fitoftórára úgyszintén. A fajtáról itt olvashattok többet, a nemesítés története itt olvasható; kötelező jelleggel, no comment. A kertünkben újfajta krumpli –ha tényleg olyan, mint amit róla írnak – nem lesz megrohadt állapotban táptalaja a fitoftórának, valamennyire megtisztul a talaj is, bár igazából csak jövőre. Az újfajta krumpli telepítéséről meg külön poszto(ka)t írok majd.

· Fóliás nevelés: ide kevésbé viszi be a szél a gombaspórákat, az esővizet levezeti, az nem ül meg a növényeken. Na, kijelenthetem, ez az, aminek az elvégzésére nem leszek képes…

· A beteg növények lombját, a lehullott gyümölcsöket, a körben levő gazokat nem szabad a komposztra dobálni, ami aztán újrafertőzi a kert földjét. - A sok beteg növényi részt a vesztőhelyen még tavaly ősszel elégettem, amennyire lehetett.

· A palánták alá, a földbe kell rézdrótot tenni, nem a szárukba! Na, ezt megpróbálom!

· Ok lehet még a természetes ásványi anyagok lassú kivonódása a talajból, a mindig egy helyre telepítés, a túl sok komposzt, táp, műtrágya, talajfertőtlenítő, mert a földet a normál állapotától eltéríti.

· A növényeket nem szabad felülről locsolni, hogy vízcsepp maradjon a terméseken, leveleken, mert az a rothadás forrása.”

Amint megírtam, a palántakori tődrótozást bebuktam, bár néhány tövet még kiültetés előtt pár héttel – utolsó kísérlet jelleggel – bedrótozok.

Amit viszont fontosnak tartok, az a szellős telepítés: A nagy termetű fajtákat külön fogom tenni, egymástól jó távol. Három elkülönített ágyásba fogom a töveket elrendezni szellősen - levegősen; az egy összefüggő helyre ültetett parcella növényei sokkal hamarabb megfertőzik egymást. A büdöskével való összetársítást pedig csak módjával használom, mert az ágyásaljak nyirkos, virágos dzsungellé váltak nyár derekára a normális paradicsomágyás helyett-igazi kórokozómelegágy, ráadásul művelhetetlen..

A karózás, kötözés, a hónaljhajtások időnkénti kicsipedése se maradhat el, és a mulcsozásra is nagyobb figyelmet kell fordítanom. Ha lesz bennem elég póver, megkísérlem a növényi kivonatokkal való permetezést. Egyszeri levéltrágyázásnak is bele kell férnie.

És akárhogy csűröm-csavarom, az a meglátásom, hogy a biokertészetekben is engedélyezett rezes permetlevet is be kell vetnem, méghozzá sokkal tervezettebben-szervezettebben. Féléréskor, július derekán már alkalmazni kell egy permetezést betegségmegelőző jelleggel, nem lehet várni a kór megjelenéséig. Aztán ha jön a rohadási szezon, akkor meg előírásszerűen.

Így szeretném. Talán a jobban megtervezett telepítéssel több vitamin jut majd az asztalomra. Kicsit túlbonyolítottnak tűnhet ez a terv, de tulajdonképpen az egyes elemek vagy édes, de kötelező pepecselések (például a magáztatás vagy a hónaljhajtások leszedése), a többi rutinszerű, csak jobban szervezett. Tavaly temérdek időt eltöltöttem az ostoba drótozással. Ez az idei termesztési elgondolás szerintem kevésbé lesz nekem munkaigényes, és nagyobb hatásfokkal kecsegtet. Remélem, ezt a maga teljességében kivitelezni tudom, és ősszel szebb eredményekről számolhatok be, mint egy évvel korábban!

Kis barátom

Ma reggel újra jött az etetőre egy rég látott kis vendég. Karácsony előtt, a sűrű havazásban villant meg először a madártejes szotyisdobozban, azóta nem láttam, s már majdnem letettem róla, hogy visszatér.

Igazán elegáns kis jószág, nem viseli a széncinkék köznapi kosztümjét, se a tengelicek hippi-színes szerkóját, vagy a csurik vedlett köntösét: tollacskái olyanok, mint egy szolid, úriemberé a múlt században egy divatos fürdőhelyen: fekete cilinder és hozzá passzoló fekete csokornyakkendő, barnás öltöny, drapp ing. És emellett látok benne valami különös bájt is, azt, ami még például a szerény vörösbegy sajátja: nem bunyózik, tolakszik, verekedik, mint az élelmes városi madarak, kellemesen visszafogott. (Hát nem tiszta bolond vagyok én is, már úgy írok a madarakról, mintha emberek lennének!) Így lett jó barátom a barátcinege, igaz ez a barátság elég egyoldalú…
Mindazonáltal könyvből is megismerhetem ezt a kedves látogatót, Schmidt Egon ezt írja róla Madárlexikonjában:
"Barátcinege (Parus palustris)
A verébnél kisebb madár, hossza 11,5 cm. Hím és tojó hasonló színezetű. Fejtetője a szem vonaláig nyúlóan fényesfekete, ez a szín a tarkóra is áthúzódik. Kis fekete torokfoltja élesen határolt. Pofái és nyaka fehéresek, háta és szárnyai barnák, ilyen színűek a faroktollak is. Alsóteste piszkosfehér. A fiatalok „sapkája” még nem fénylő, tompa fekete színű. A hím éneke ismételt hangokból álló strófa, de akár egy nagyobb területi egységen belül is változó lehet. A kapcsolattartó hang jellemző, de betűkkel nehezen visszaadható „szme-re-re” A barátcinege Európa nagy részén előfordul, a hazai erdőkben is mindenütt találkozhatunk vele.
Előnyben részesíti az öregebb állományokat, költ a tűlevelűekkel elegyes erdőkben, mindenütt megtalálhatjuk a Duna és a Tisza még meglévő ártéri erdeiben, a csonkolt füzesekben, de otthon van a parkokban és arborétumokban is. Állandó madár, de télen kisebb távolságokra elkóborol, gyakran a vegyes cinegecsapatokhoz társul. Rendszeres vendége a téli etetőnek. A párok egész évben összetartanak, ezért ha valahol megpillantunk egy barátcinegét, rövidesen meglátjuk vagy meghalljuk a másikat is. Többnyire bizalmasak, néha egész közelről figyelhetjük meg őket.
A párok évente csak egy alkalommal költenek, de ha a fészekalj elpusztul, pótköltést végeznek. Revírjeikhez ragaszkodnak, és oda, ha életben maradnak, a következő fészkelési szezonban is visszatérnek. Költőhelyül általában korhadó öreg törzseket választanak, az ott talált üreget a tojó, ha ez szükséges, a csőrével kibővíti. A munka során keletkezett forgácsdarabkákat néhány méterrel odébb viszi és vagy leejti a földre, vagy ágakra rakja őket.
Az odú bővítését, alakítását március végén, április elején kezdi, 2-3 nap alatt végez, ezt követőleg a tényleges fészek építése további 3-5 napot vesz igénybe. A hím a közelben tartózkodik, énekel, de nem vesz részt a munkában. A fészek alapja mohából készül, a csészét szőrszálakkal, szükségből növényi pihékkel béleli. A fészekalj 7-11, fehéres alapon barnásvörösen foltozott tojásból áll. Méreteik: 16x12 mm. A tojó egyedül kotlik, párja eteti közben. A fiókák 14-16 nap alatt kelnek ki és 17-20 napig maradnak az odúban. A szülők folyamatosan etetnek, ezt a kirepülés után is folytatják. A már önálló fiatalok szétszélednek, de a környéken maradnak, és a szomszédos családokkal találkozva rövidesen „párba állnak”. A szülők esetleges pusztulása esetén az egyik ilyen pár nyomban birtokba veszi az üressé vált revírt. A többiek az erdő más részén keresnek helyet maguknak.
A fészkelési időszakban a barátcinege szinte kizárólag rovarokkal és pókokkal, mindenekelőtt lepkehernyókkal táplálkozik. A fiókákat is ezekkel táplálják. Táplálékát főleg a lombkoronaszintben, de a bokrok ágain, sőt az avarban is keresi. A nyár második felétől egyre több magot és bogyós termést fogyaszt. A kertekben nevelt napraforgó még tejesmagvú tányérját előbb-utóbb mindig felfedezi egy-egy barátcinege pár és a termést az utolsó szemig elhordják belőle. Az etetőre járó példányok az ott talált napraforgószemeket a közeli bokrok ágain bontják fel, de rendszeresen el is raktározzák őket fakéreg mögé, fali nyílásokba, repedésekbe. Ezeket a rejtekhelyeket később néha meg is találják, máskor széncinegék, csuszkák bukkannak rájuk és fosztják ki raktárukat. Bár ezek a helyek mindig a revírhatárokon belül vannak, a madarak nem védik őket az oda érkező más fajokkal szemben.
A barátcinege hazai állománya állandó, nem veszélyeztetett. Szűk bejárónyílású (28 mm)mesterséges odúban nagyobb parkokban megtelepíthető. Kertekben csak erdőszélek vagy parkok közelében fészkel. Rovarpusztítása jelentős, Korodi-Gál vizsgálatai szerint a 17-20 napos fiókanevelési idő alatt a család 15-20 ezer rovart és pókot fogyaszt el. Hazánkban védett."

Így valószínűleg kismadárkám is a szembeni nagy parkból érkezhetett. Pont erre vágytam, hogy onnan is kapjak látogatókat, és idén már sokszorosan teljesült a kívánságom: csuszkák, őszapó, és most ez a kis barátcinege. Párját még nem hozta, de ezek szerint ez csak idő kérdése.

Ennek a kis etetőnek a fenntartása azért, hogy a tápláláson kívül új fajokat láthassak, messze többet adott nekem annál, amire számítottam. Bár már szóvá tették, hogy sok a fehér pötty a környéken, inkább takarítok, de ettől a látványtól egyszerűen képtelen vagyok elszakadni!