Első diótermés

 

Számunkra a kert elképzelhetetlen volt diófa nélkül, de siettünk, és az ültetéskor magunkra, nem pedig az unokáinkra gondoltunk, így hát három évvel ezelőtt a kertészeti árudában vásároltunk - nagy rábeszélésre, hirtelen elhatározásból -  egy dióoltványt. Azóta már számtalanszor szóba került, vajon megérte-e a befektetett pénzt, mert hiszen a mi környékünkön a varjak számtalan vaddiófát ültetnek, s a legtöbben a termőre forduló, jó termésű fiatal fát egyszerűen kiássák és eltelepítik a kertben. Általában tavasszal ültetik, dréncsövet ásnak be mellé és azon keresztül öntözik, de így is rizikós az eredése. 

A mi fácskánk szabadgyökerű volt, októberben ültettük nagy gödörbe sok komposzttal. Az első évben a többi diófával egy időben szépen kihajtott és egy szemet termett is. A következő télen pedig egy bekóborló tapsifüles köröskörül elrágta a kérget. A már jó másfél méteres növekmény elszáradt, a fa viszont élt, tőről, rejtett rügyből szépen kihajtott és bokrosodott. Nem tudhattuk, honnan eredt az új hajtás, vajon az alanyból vagy az oltott részből, termést pedig ebben az évben nem hozott, csak nőtt-nőtt rendületlen, úgy három méteres magasságig. 

Aztán idén tavasszal észrevettük a jó harminc kis diókedvezményt, amiből beért tizenöt. Most az érkező hidegfront és eső hatására engedte szabadon a zöld burok őket. Nagy izgalommal hoztuk a kalapácsolt, és nem csalódtunk: nagyszemű, vékony héjú, jó olajos belű diónk termett. Szóval megérte az árát.

Remélhetőleg ne kell hosszú esztendőket arra várni, hogy a karácsonyi diós kalács a saját diónkból készüljön.

Hadd ajánljak a sokhasznú dióról még egy kis olvasnivalót AntalValitól, igen tanulságos és informatív.

 

Kiegészítés

Messzenéző Minyon kérésére beillesztettem a diófa fényképét. 

Az előtérben egy mocsári hibiszkusz van, mögötte a diófa, a diófa mögött főzőtök- és cukkinitövek, hátul pedig a hétéves, már termő gyümölcsfák, az arányok és méretek érzékeltetése végett.

Undok évelők

Az egynyári gazokról, gyepben nőtt gezemicékről már volt szó. Úgy gondolom azonban, hogy a kertben állandóan előretörő évelő gazok vegyszermentes kipusztításának technikája is megér egy bejegyzést. Itt nem az egynyári, magpotyogtató, hihetetlen gyorsan szaporodni képes gazok: paprikagyamok, paréjok, pásztortáskák kiirtásáról szeretnék írni, vagy a kertet lelepő bodza meg komló eltüntetéséről, hanem a megennivalókat megátalkodottan terror alatt tartó, mindent túlélő haszonnövény-fojtogató zöldekről, amelyeket alig lehet kipaterolni: a perjéről, csucsorról, csorbókáról, kákicsokról.

Amelyikőtök újonnan alakít ki veteményest, fel fogja ismerni a dolog jelentőségét, amikor fél kézzel a derekát fogva, féllel a gyökeret rángatva, közben hangos nyögést hallatva próbálja meg eltávolítani a betolakodót tövestől…

A dolog aktualitását a szántás előtti kertletakarítás megkezdésén kívül az adta, hogy a héten a kezembe akadt a Kerti Kalendárium lapocska októberi száma. Ebben egy kiváló cikk olvasható Dr. Terbe Istvántól a gyomok csoportosításáról. Bárcsak évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt a csokitáblánál is kisebb cikket! Sok fölösleges munkától meg derékszaggatástól kíméltem volna meg magam. Olvassuk hát ezeket a tanulságos sorokat!

Jól tervezett vetésforgó

A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:

-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)

-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)

-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),

-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).

Falusiasan szólva ezeket a szavakat a kéménybe kéne felírni, vagy minden kerti tanácsadó könyvet ezzel kéne kezdeni. Ha a művelésnél, a vetésforgó kialakításánál ezt figyelembe tudtam volna venni, ezerszer könnyebben ment volna a munka. Mert hát miket bénáztam én évek óta ezzel!

A kertünk 1200 négyzetméter, régóta művelt, igen agyagos, de javított, nem kirívóan jó termőképességű talajjal bír. A beletelepített növények sok munkával ugyan, de meghálálják a gondoskodást, tűrhetően teremnek.

Egyetlenegy évben, 2004-ben volt a kert nagyon elhanyagolt, egyikünk sem tudta több ok miatt megművelni. Az elhanyagolás alatt olyan növények telepedtek meg, amelyeknek a megtelepedéséhez elég volt egy-két nap, eltávolításához viszont több év: acat, kákics, tarack, csorbóka, csucsor. Szörnyen nézett ki minden. A gyökérzöldségeket öles gazból ástuk ki ősszel. Magról kelt dió-és meggycsemeték és egyéb gezemicék, koktélparadicsom szintén vadon nőve,magról, kiszáradt kapor, édeskömény, magszárba ment retek, saláta mindenütt, és közbül gazok, évelők és egynyáriak vegyesen. Ebből kellett egy tiszta, gondozott kertet alakítanunk.

Nem tekintettem megoldásnak a gyomirtózást: a vegyszer mivolta mellett nem pusztítja ki a föld alatti növényi részt, sokra megyek egy olyan permetezéssel, ami után három héttel az egész kert megint gaztól zöldell! A fekete fóliát sem tudtam használni: a begazosodott rész több száz négyzetméter nagyságú volt, növényi mulcsot egy hektárról se tudtam volna talán beszerezni ehhez! Emiatt forró víz és hasonló eljárások se jöhettek szóbal Amellett meg nem akartam még a petrezselyemzöldet is boltban venni, saját termésre áhítoztam. Úgy kellett tehát megoldanom, hogy hízzon a bárány és száradjon a farkas egyidőben: a gyom egyszerre dögöljön ki, de veteményezni is tudjak. Abban az időben még nem neveltünk a tyúkoknak takarmányt, a kert fele „üresjáraton” volt, a szomszédból reménytelenül terjedt át a gaz. Megpróbáltuk a kert hátsó felét kiadni árendába, hogy valaki művelje, de senkinek se kellett, még ingyen se: túl pici volt, ráadásul igen gazos. Egypárszáz négyzetméteres, csucsoros-kákicsos kertvéget árendába kiadni, micsoda gondolat? Rá kellett jönnünk, hogy itt a dolgot saját magunknak kell valahogy, tíz körömmel megoldani.

A megoldáshoz segítő összes tudományom alapja az volt, hogy a sűrű vetemény alatt kidöglik a gaz, illetve hogy a sok kapálás és a gyökerek szorgos szedegetése is megtisztítja a földet a betolakodóktól (korszakalkotó, nem? J ). Ehhez jöttek hozzá azok a tippek, amiket a szomszéd nénitől hallottam.

A két kritikus pont a kert eleje és vége volt: elöl a jobb oldali szomszédtól érkezett az acat pelyhes magjaival (a szomszéd kert akkor még sokkal elhanyagoltabb volt), és a baloldalt zajló építkezés egy év óta ott hedergő földkupaca alattomban szolgáltatta az elszánt, fegyelmezett csucsorkatonákat és csorbókákat.

Először is megszánttattuk lóval a kertet, aztán meg is lett ganézva. A kert végébe pedig takarmányrépát ültettünk a tyúkoknak téli csipegetnivalóra. Jobban el se szúrhattuk volna. A répás igazi gyomszaporító lett, gyönyörű, virágzó, majd pirosan termő csucsortövekkel, sárga kákicsokkal és gyeppel. Aki meg szántott, valahogy belehúzott a kerti útból egy csomó füvet meg tarackot a termőföldbe a kert egész hosszán, és a fogassal nagy műgonddal szétterítette a gyökereket a talajban, a jó kis ganézott földbe. Kész volt az 1200 négyzetméteres ágyás a gyomoknak, úgy, hogy nem is tudtunk róla, csak nyár derekán jött a szörnyű felismerés… Nem kell magyaráznom ezek után, hogy miként festett a kert 2004-ben és 2005-ben.

Ekkor jött két boldogító esemény. Először is szomszéd néni – látva küzdelmünket – ajánlott egy kistraktorost, aki alaposabb talajmunkát végzett. Másodszorra meg – hirtelen ötlettől vezérelve – a kert végébe répa helyett kukoricát ültettünk.

A mélyebb szántás miatt rengeteg tarackcsomót ki tudtunk szedni a földből. A sűrűn vetett kukorica miatti árnyékban az évelő gazok már hamar visszafejlődtek. Az intenzív javulás azonban most őszre volt észlelhető. Valahogy idén tavasszal esett le igazán a tavalyi év tapasztalatait mérlegelve, melyek voltak azok az ágyások, amelyek alatt istenigazából meggyérült a gaz. A kukoricát és a krumplit csoportosítgattam még csak a tavasszal ennek megfelelően, de az eredmény kézzelfogható volt. A csucsort a kukorica pár év alatt úgy elintézte, hogy csak egyetlen szálat találtam szedéskor a hajdani dzsumbi helyén. A korábbi acattelepbe vetett Sárpo Mira viszont minden várakozást felülmúlt.. A lassan hajtó krumpli közt eleinte az acatok igen elszaporodtak, ezeket nagy óvatosan bicskával böködtem ki, hogy a föld alatti részt ne sértsem meg.

A kapálás és a hatalmas zöld lombozat elég volt ahhoz, hogy fél év alatt kisorvassza a melegrajongó acatokat.

Az idei könnyebbség csúcsa a rotakapában nyilvánult meg, amivel tavasszal bővítettük a kerti eszköztárat… A letermő zöldségek helyét a fölásás után kicsit megdolgoztuk, úgy vetettem el mindent újra. Mivel mélyebben porhanyít a gép, egész hosszú, kígyónyi gyökereket rángattam ki a földből. Egészen kellemesen tiszta darabok maradtak a kertben. Az évelő perje helyett valami egynyári muharfélék nőttek benne a paréjokon kívül, azt seggreülős lendülettel nyár derekán egyszer kihuzigáltam.

Most azonban eldöntöttem, hogy a fenti kis leírást ötvözöm a tapasztalataimmal, és ennek alapján fogom az ágyásokat elrendezni! Idén valahogy ösztönösen törekedtem is erre, ezért tudok előremozdulni.

A kert elejében – amely a legperjésebb rész volt évek óta, különösen, mert itt fordult a traktor, és emiatt a szántás sokszor tökéletlenül sikerült – berendeztem egy kis ágyást az átteleltetésre szánt zöldségféléknek, ide vetettem spenótot, neveltem áttelelő pórét, petrezselymet, kelt, retket. Azért tehettem ezt meg, mert korai csemegekukorica volt itt korábban, Juliskababbal vegyest, ami alatt csak paprikagyamok voltak, azt meg egykettőre ki tudtam nyűni. A kert végében a jövő évben is kukorica lesz, kell, hogy valami védjen a leselkedő Petőfi utcai lakosoktól… J. A gaztisztítási adu azonban a Sárpo Mira krumpli, aminek a nagy zöld lombja olyan jól megfojtogatta a tarackot. Most úgy rendezem el az ágyását, hogy a legfertőzöttebb részre essen, ahol azonban még sose volt krumpli. Így a bőventeremtető, de gazirtó vetésforgó szempontjait teljesíteni tudom!

Még néhány sort szeretnék arról is írni, hogy az egyes növények körében milyen gyomvonzó képességet tapasztaltam.

A gyomirtó típusúakhoz én a paprikát nem sorolnám ilyen biztonsággal… Tény, hogy amellett, hogy ezek a növények elfojtják a gazt, az is talajpucoló, hogy a krumplit, kukoricát kapálni, töltögetni szoktuk! Gyomfojtónak tapasztaltam a káposzta-és tökfélék mellett a zöldbab nagyobb bokrú fajtáit is, és ez teljesen igaz a perui földicseresznyére is. A gyomszaporítók közt van a kerti vetemények legnagyobb része, a gyökérzöldségek is. A cékla nálam különösen cefetül néz ki, még az a szerencse, hogy csak paprikagyamban áll nyakig… Valamilyen oknál fogva a borsó is így viselkedik. A palántázott ágyások kisdedkorban egytől-egyig gyomszaporítók, a kis mákok, hagymák, brokkolikisdedek egyaránt kapálásra szorulnak, ugyanígy a parasztkerti virágok is. A gyomszaporítók betakarítása azonban a legtöbb kertben gyomritkító hatású is, hiszen a zöldségek felásásával a lecsoffadozó gyomszárak is kijönnek, és ilyenkor elszántabb kertészek mindig félrehordják, majd a szomszédok kellő ingerlésével egy-egy párás estén elégetik azokat. A répák helye ilyenkor aránylag tisztán marad vissza.

A gyomosító kerti növények közt első helyen szerintem a mák meg az endívia áll. A tavalyi vetemények helyén még most is lehet belőlük találni. A saláta is csinál ilyen trükköket, még a kerti út nyírott gyepében is találtam lollo rossót egyik évben! Különben ez a gyomosítás relatív, hiszen az ilyen „gyomok” milyen jól esnek a rántott csibe mellé! Meg gyomosodást a lusta kertész a gondatlan betakarítással maga is előidézhet, gondoljunk csak a tavasszal árvakelt krumplikra, répákra, hagymákra!

Ezt átgondolva – illetve a notóriusan begazosodó részeket figyelembe véve – egy igen egyszerű gyomritkító elrendezést találtam ki. Rövid lényege: a tarackos részre (ahol tavasszal mák, saláta, korai sárgarépa, karalábé, hagyma volt) jön a gazirtó hatású krumpli, a krumpli helyét mákkal, salátával, hagymával és más hasonló zöldségekkel fogom betelepíteni. A „félfertőzött” parcellában (ez volt a bab, cékla helye) csemegekukorica fog nőni több szakaszban. A kert csucsorral veszélyeztetett végén pedig a földicseresznye nagy napernyői fognak nőni, meg tökök. A gyomszaporítók helyén gyomfojtó-gyomirtó növények lesznek, így a talaj még művelhetőbb lesz, kevesebb derékgyilkos munkával.

Jó, hogy már a növények elrendezésével is mérsékelhető a dzsungel, de a kifent kapának meg a gyamszurkálónak akkor sincs párja, ezt ne feledjük el. Évelő gazoknál pedig az eltüntetésükre azonnali, instant megoldást nemigen lehet adni, több év kell a házikert teljes kipucolásához. De hát a kertész fő erénye a türelem, fő fegyvere pedig a kapa, ezt ne feledjük el!

Gyommesék a gyepben

Bálint gazda gyönyörűen leírta,mennyire komoly feladat a gyeptelepítés és fenntartás. Szégyen-gyalázat, de nálunk messze nincsenek ilyen viszonyok.

i

Meglehetősen fajgazdag a kertünk fűnyíróval gondozott része. Eredetileg gyepnek készült, de a végeredmény inkább a faluszéli, természetközeli rétekéhez hasonló (szigorúbb mércével nézve igénytelen). Érdekesnek találtam ezt az igénytelen fajgazdagságot, hiszen az úgynevezett gyom tulajdonképpen nem más, mint gyógynövények, virágocskák halmaza. Van benne például közönséges gyíkfű,

amely csinoska, lila virágaival nagy foltokat alkot. Van sok cickafark - a fenti képen ott a levele-, ami a fűnyírás miatt csünt marad és mindössze tízcentis kis virágokat hoz; ez a női bajok gyógyfüve.
Találtam útifüveket, nagyot és lándzsásat is, az előbbi tinktúra formájában köhögésre való, nyákoldó hatású természetes gyógyszer.  Ez az az útilapu, amit a talpamra köthetnék, hiszen felületes bőrsérülésekre is jó gyógyszer.

Az utóbbi, a nagy útifű viszont valódi, tőrőlmetszett, közönséges gyom.

Sok benne a lóhere, négylevelűt is találtam már a fehér heréből. Édeskés tövű virágcsövecskéit kiskorunkban kihúzgálva ettük.

Ez itt valami aszatféle masszív és megbízhatóan áttelelő levélrózsája,

aztán kákics, kákics, sok kákics. Bóbitáját Andriska szorgosan morzsolgatta a hidegfront előtti időszámítás korában, szorgalmasan veteményezve az utánpótlást. (gyógynövény ez is, virágszárát rágcsálhatjuk epebajok kezelésére.)

Kerekrepkények, ennek javára azt írhatjuk, hogy jószagú, árnyéki gyeppótló is lehetne akár. Lila virágai is csinosak.

Madárkeserűfüvek, a leglehetetlenebb száraz, tömődött sarkokban is szépen megélnek.

Ugyanott a tavalyi egynyári őszirózsák elfajzott magjaiból kelt elkorcsosult kis utódok, egész nyári fűnyírással gyötörve, végül elhanyagoltságban, kínban virágozva.

Szintén visszanyírt, kínból virágzó, csümt seprencék

Százszorszépből sok van és mindig virágoznak.

 

Van még mezei katáng, ibolyák, meg vadfű/tarack is rendesen. Lájkolja fészen, akinek makulátlan a gyepe :-)

Gombahatározás S. O. S.

Van egy földdel erősen összekeveredett homokkupacunk, ami tulajdonképp macskavécéként szolgál a környék számára. Ott nőtt ez a gombacsoport, nem tudom mi lehet. Elég nagy termetű, 20-22 cm magas a legnagyobb példány.  Valamilyen tintagomba talán? Gombászásban járatos olvasóim segítségét kérem. 

Szerdai állapotában így nézett ki:

Péntek reggelre ilyenné vált:

Erdőjárás immár az ősz jegyében

Még nincs itt a Nagy Nyárzáró Hidegfront, de már látni néhány konkrétabb jelét az ősznek, mint a múlt héten.

Akácok, betegen és sárgán:

Mezei juharfák termései, sárguló levelei:

Nyesthulla (éljenek a quadosok)

Fapofa:

Magas aranyvessző hervadási fázisai, az időben visszafelé:

Ennél a növénynél megakadtam, azonosításához segítséget kérek, hátha valaki ismeri.

Komposzttal az erdőbe került kannavirágok, egzotikus hangulatú bodzadzsungel:

Fagyaltermések:

Földibodza:

Kecskerágó, még nem nyiló papsapkákkal:

Perui földicseresznye

Hát igen, idén ez a csodabigyó is megtermett a kertben. Már többször elcsácsogtam itt, hogy Brnóban vettem a magját (bár állítólag idehaza is lehetett közforgalomban kapni, ha a Vaterát nem vesszük figyelembe). Próbáltam a termesztésére vonatkozóan valamiféle konkrét adatot összeszedni. A neten kívül a Nowak-Schulz – féle trópusigyümölcs határozót tanulmányoztam, de bevallom, nem lettem sokkal okosabb. Jó-jó, szép dolog, hogy mindenhol megél, ahol a paradicsom, a szára lilásba játszik, és hogy maximum 2 méter magasra nő meg, és ananászcseresznye a másik neve, és csokiba mártva finom. Igen, de hogyan jutok el a csokiba mártott földicseresznyéig, attól eltekintve, hogy veszek csokit a boltban, és megolvasztom?

Kedves barátunk, akivel együtt utaztunk, gyakorlott szakács és kertész. Az ő tanácsaira támaszkodhattam, mivel már több éve termelte. Ő a nevelését a paprikáéhoz hasonlította, s azt is elmondta, hogy tavaly nem termett meg neki, mert a sok eső és a hűvösség kevés volt a tökéletes beéréshez. Ezen kívül a vetőmagos tasak piktogramjai adtak valami kis segítséget.

Mivel paradicsom-rokon, úgy gondoltam, nem követek el túlzott hibát, ha úgy kísérlem meg felnevelni, mint a paradicsomot. Január utolsó napján vetettem el az igen apró, sárga magokat egy jó nagy dobozba, lekötöttem átlátszó fóliával, hogy jó párásan legyen, fokhagymás lével spricniztem minden nap, miután jó meleg és napfényes helyre raktam. Vele egyszerre ugyanilyen körülmények közé paradicsomot is vetettem. Eltelt két hét, a paradicsom már szikleveles volt, de a földicserkó nem óhajtott kikelni. Már éppen azon voltam, hogy kiborítom a dobozt, mert kell a hagymapalántáknak, amikor észrevettem az apró csírákat. Innen aztán már türelemmel nevelgettem tovább. Amilyen lassan csírázott ki, olyan gyorsan hozott szív alakú, szőrös leveleket, amik egyre nagyobbak lettek. Néha meg is tápoldatoztam a kis növényeket. Áprilistól pedig folyamatos kiszoktatóra kerültek. A meleg nagyon „húzta” őket, hamarosan kinőtték a nagy fagyistégelyt, úgyhogy április utolsó szép napjaiban úgy döntöttem, kiültetem őket. Tizenöt szabadgyökerű palántának szedtem szét a doboznyi növényt. Az ültetés után nagyon kis nyamvadtak voltak szegények, dögleteg-formák. Már megint elkönyveltem, hogy nem lesz belőlük semmi, amikor láttam, hogy hajtanak… És ekkor az időjósok elkezdték ígérni a mindenszenteki fagyokat. Nem volt nehéz rájönni, hogy az esetleges fagy ezeket a szubtropikus palántákat azonnal tönkreteszi, ha nem védem meg őket. Jobb híján úgy felmulcsoztam mindet fűrészporral, hogy ki se látszottak belőle. Aztán – amíg a hideg tartott- aggódva szemléltem, vajon megélnek-e a kis növények. Harmadszor is letettem róluk, mert láttam a fagytól megbarnult leveleket. Már azt hittem, hogy paprikát fogok a helyére ültetni, amikor egy langyos eső után láttam, hogy friss leveleket hoznak a növények.

Örömömben adtam nekik Volldüngert, aztán csak mulcsozás, kapálás meg gyomlálás jött. Egy tövet sajnálatos módon kihúztam, mivel serdülőkorában kísértetiesen hasonlított a gyermekded disznóparéjhoz. Úgy próbáltam társítani, mint a paradicsomot: egyik felől zeller, másik felől brokkoli.

És én bambultam el a legjobban, amikor június végén megjelentek az első, fura szabású virágok.

Eleinte csak egy-kettő, aztán július derekától tömeges lett a virágzás, mindmáig. Hamarosan a zöld lampionok is megjelentek.

Már emésztett a kíváncsiság, hogy milyen lesz éretten. Nem is bírtam megállni az élveboncolást:

Közben egészen furcsa fejlődésbe fogott. Eleinte csak egy száron hozta virágjait meg a terméseket. Nem is értettem, hogy írhatják róla azt, hogy képes 300 termést hozni egy-egy tő. A virágzás és termésérlelés mellett arra is volt energiája, hogy hatalmas bokorba menjen át minden egyes tő, teli virágokkal. A szomszéd zeller csünt maradt mellette, viszont a brokkoli hatalmas nagy lett, szép, fejlett rózsákkal, nem apró vacakokkal. Néha locsoltam, de nem sokat foglalkoztam vele, mert szemmel láthatóan jól fejlődött. Az igazi érés augusztus derekán indult meg.

Ekkorra már másfél méteres bokrokká lettek, úgy, hogy a leányom benne játszott dzsungelkommandót.

Így találtuk meg az első érett gyümölcsöket is.

Hatalmas örömmel és kíváncsisággal kóstoltam meg. Érdekes, kellemes gyümölcsíze van, de nem ananász, mint ahogy sokan megállapítják, hanem a paradicsom, a cseresznye és a szőlő keveréke, valami egzotikus, kicsit kesernyés trópusi beütéssel. Megosztja a családot: anyuci nem tud betelni vele, Nyunyi szerint undorító íze van, pfuj! Nekem bejön, bár nem egy világszám számomra. (Nekem mindig az eper marad az igazi… J ). Viszont így ősztájt érdekes, színes adaléka a gyümölcsöstálnak a friss alma, körte, szőlő mellett.

Gyakorló szakács barátunk, akitől végül is felbiztatást kaptam a termesztésére, ígért receptet is. Igaz, hogy mindig oda lyukadunk ki, hogy nem vagyunk gasztroblog, és ne receptekkel csaljuk az olvasóközönségünket a kerti témák helyett, de azt hiszem, a növény kevéssé ismert mivoltára tekintettel egypár ételleírás még belefér majd egy külön posztba.

Az érett gyümölcs a lampionban sötétsárga színű, érdekes, erős gyümölcsillatú. Sokszor a cseresznye nagyságú termés fel van repedve, ami nem olyan gusztusos, viszont ezek a gyümölcsök a legédesebbek. Folyamatosan szedjük, pláne anyuci nem tud vele betelni.

Mostanra a növény külseje teljesen megváltozott a tavaszihoz képest. Vadnövény külseje van, mint rokonának, a zsidócseresznyének. A puhán pihés zöld levelek nagy, fás nyelű lapukká váltak, az alsók pedig megsárgulva lehulltak. A zöld lampionok öregje olyan lett, mintha félfamentes rajzlapból lenne kivágva. Szárai pedig ágasak-bogasak lettek, és igen törékenyek. Az ágyás közepén van egy üres rész, abban Nyunyi bujkálóbunkija (nem rossz, a bunkiban megterem az élelem is!), amit a nagy lapuk eltakarnak.

Nem tudom, hogyan fog az a sok gyümölcs beérni, ami a töveken van. Az éretlen gyümölcs mérgező. Jó lenne tudni, hogy a lampionban eltartva utóérik-e, mert ha igen, akkor egy nagyon értékes gyümölcsünk lesz bő mennyiségben a tél eleji napokra.

A termesztése is tanulságokkal járt. Először is türelem kell, mert a csírázása és kezdeti fejlődése elég lassú. A fagyra nagyon érzékeny, bár nem nyiffanik ki szegényke azonnal és teljesen tőle. Mindenesetre a fagy által megcsíperr növényeken még így öt hónap után is észrevehető, hogy kisebbek!

Különösebb trágyázást nem kapott, csak egyszer egy kis tápoldatot. Az öntözést sem vittem túlzásba. Mégis nagyon erőteljesen fejlődött. Nem láttam rajta bármi jelét a betegségnek sem, vad külsőt öltött a szomszédság nagy ámulatára. A krumplin és rokonain tenyésző kártevők, amik általában a burgonyafélék családjának minden tagját kínosan károsítják (gondolok itt a fitoftórára, meg a krumplibogárra), nem jelentek meg rajta.

Anyuci már most kérdezte, hogyan gondolom a jövőbeni telepítését. Azt hiszem, nem lesz arra szükség, hogy a nagykert legkülönb részén neveljem, hiszen hihetetlenül igénytelennek tűnik. Van neki egy kellemesen meleg hely, ez a kert legvégében, a takarmánykukorica után van. A magasra nőtt kukorica és a szomszéd tujasövénye kellő szélvédettséget ad, a nap pedig pont abban a zugban szorul meg a legjobban. Itt jól kiaknázható az a tulajdonsága, hogy hatalmas leveleket nevel, nagy bokorrá válik, és ezzel képes kifojtani maga alatt a gazokat.

A jövőbeni telepítés felveti még a magszedés kérdését. A gyümölcsben máknyi magok vannak, megpróbálok majd a termés felvágásával és a magok kimosásával, illetve egészben aszalással is szaporítóanyagot kinyerni. Kíváncsi vagyok, melyik magcsapat fog jobban kelni!

Egy érdekes, kellemes gyümölcsöket termő növényre tettem megint szert. Nem egy főterménynek való, de érdekességként, téli vitaminforrást termő növényként mindenféleképpen helye van a kertben. Az elkészítésről meg összehozok majd még egy posztot. Remélem, jóféle recepteket kapok, és sokféle finomságot tudok belőle összehozni!