Földi vagy földönkívüli?

A környéken mindenütt felszántott, felásott kertek, csak nálunk nem történt még semmi ilyesmi… Elmaradtunk a kerti munkálatokkal. Nem volt képem a gyomszárakkal és kóróval teli kertre idehívni a traktorost. Viszont mivel küszöbön a december, a kertet sürgősen elő kell készíteni a szántásra. Két hét óta szinte mindennap ezzel dolgoztam.

Befejeztem elsőként az áttelelőzöldséges kiskertet azzal, hogy átpalántáztam a telelő keleket a szántandó területről a teleltetőre a salátákkal együtt, aztán ezt a részt karóval megjelöltem, hogy a traktoros tudja, meddig mehet el az ekével.

Utána a földben maradt haszonnövények kiásása következett. Volt még szárzeller, ami idén igazán nyeszlett lett. A földicseresznye mellé került, és az teljesen a rovására terjeszkedett, agyonfojtotta. Azért valamennyit így is szüretelhettünk, de az közelébe se ment a tavalyi mennyiségnek.

Volt még szedetlen, másodvetésből megmaradt Amszterdami sárgarépa, egyvödörnyit ástam fel. Retek is akadt még, illetve a póréhagymák, amiknek a hidegek meg se kottyantak. Ezzel a veteményeket illetően végeztem, jöhetett a gaz-és növénymaradványok letermelése. A munka két legnagyobb megakasztója a hideg meg a korai sötét. Egy-két óra áll csak az ember rendelkezésére, hogy mindent elvégezzen. S ezt a zúzmarás köd nem segíti. A hidegben igen utálatos kint dolgozni, és volt, hogy elfutott a méreg: hagyom a pokolba az egészet, majd az eke leforgatja a föld alá a sok szárat, rohadjon el ott, kezicsókolom! Aztán mégis kitartottam, de igen csekély lelkesedéssel, és hordtam tovább félre a gezmeceket, szárakat, kórókat.

Az a tapasztalatom, hogy ez a leszedjem vagy leszántassam/leássam kérdés gyakran megosztja a kertészkedőket. Egy ismerősöm kora tavasztól késő őszig az összes kikelő gazt, lehulló falevelet, a legcsekélyebb szármaradványt is gondosan eltávolít a földről. A gazt nemcsak kihúzza, hanem össze is gyűjti, de nem lekomposztálja, majd visszateríti, hanem elégeti a kert egy eldugott sarkában. A kertje tiszta, mint a patyolat, nincsenek elhullatott magból kelő gazok. Azonban állandóan panaszkodik, hogy a talaj kőkemény, alig terem. Műtrágyával próbálkozik, de az se vezet sok jóra. A föld szemmel láthatóan kizsigerelt. A másik véglet is megtalálható a környéken azoknál, akik a derékig érő gazkórótömeg, csoffadt babszárak, rohadt karalábék, krumplik és kukoricacsökök komplett keverékét leszántatták, mondván „lebomlik, és csak javítja a talajt”. Tény, hogy a bedolgozott szerves anyagok jót tesznek a földnek, de ezzel az eljárással nagy műgonddal elvetették a teljes gazválasztékot, konzerváltak egy sereg kórokozót a jövő évre.

Úgy sejtem, a helyes megoldás valahol a kettő között van. A jó terméshez nyilvánvalóan kell az, hogy a talajból kikerülő szerves anyagok visszapótlódjanak. Ennek a komposztáláson kívül megfelelő módszere az is, hogy az őszi művelés során föld alá kerüljenek olyan növényi részek, amelyek lebomolva ténylegesen gazdagítják és lazítják a –mifelénk amúgy is betonkeménnyé tömörödő - talajt.

Az alábbiakat szerintem nem tanácsos „visszaművelni”:

-beteg növényi részeket: a rohadt krumpli leszántásával csak a jövő évi betegséget lehet megalapozni (ezt a fajta „talajjavítást” a szomszédban láttam, idén nem lett egy normális szem krumplijuk se).

-fásodott gyom-és zöldségszárakat, kukoricacsököt: egyszer-kétszer az utóbbit nem szedtem ki, és utána tavasszal napokba telt, míg megszabadítottam a darabjaitól a kertet. Ráadásul a traktortárcsa a kert teljes hosszán széthúzta a maradványokat.

-térdnél magasabb, magszárral rendelkező gyom-és haszonnövény-maradványok. A felmagzott, önelvető magtömeggel bíró saláta-és édesköményszárak, mákmaradványok éppúgy érdemesek erre, mint a magszóró paprikagyam. Nem kell újravetni az idei gaztermést, és feleslegesen elszaporítani bizonyos veteményeket. Idén három, magszárba ment római saláta a fél kertet telivetette a magjaival, amik gyomként fejlődtek mindenütt.

-diólevél: a diófa alatt mindig sárga és dögleteg még a fű is, csírázásgátló és más egyéb anyagokat tartalmaz.

-tarack. nincs is talán olyan kertész, aki ne vívott volna küzdelmet az újra meg újra kihajtó gyökérdarabokkal!

Ezeket a maradványokat még komposztálni se célszerű fás darabjaik, fertőző mivoltuk miatt. Legjobb elégetni. Ezt én is megtettem egyik este Nyunyi hathatós segítségével, sötétedés után. (Ilyenkor faluhelyt bocsánatos bűn már az égetés, mert sokan szénnel fűtenek, és annak a kénszaga mellett a gyomszártűz gomolygó füstjének bűze elenyésző.) Hogy semmi ne vesszen kárba, az égetnivalót az egyik ágyás közepén halmoztam fel, ott lobbantottuk lángra. Hamuja így a talajt fogja gazdagítani. A nagy letakarítóbuzgalomban még a gereblye nyelét is sikerült kettétörni a szezon végére…

Aminek azonban a talajban van a helye: a tiszta, nem fertőzött, nem magszáras lágy rostú növényi részek. Ebből is akad bőven minden kertben. Ilyenek a tyúkhúr, a sárgarépa, cékla zöldje, a káposzta- és tökfélék levele, kisebb paprikagyomok, avar, kukoricalevél. Igaz, ezek komposztra is mehetnének, ahol a kert számára még értékesebb anyaggá válhatnának, de a lusta megoldás is használ a talajnak, pláne ha kötött. Mindezeket nem gyűjtögettem, ott hevernek a földön, sorsuk, hogy a hantok alá kerüljenek.

Ezek mellett a fahamut is szorgosan hordom hátra a kert korábban kukoricával beültetett részeire. Lassan eltűnnek a gyomszárak, szántáskész lesz minden. Csak a túl masszívan felszegelt paradicsomhálót kell még leszednem, és befejeztem. Jöhet az őszi talajmunka, én meg elvonulhatok az etetőhöz a madaraimban gyönyörködni!

Undok évelők

Az egynyári gazokról, gyepben nőtt gezemicékről már volt szó. Úgy gondolom azonban, hogy a kertben állandóan előretörő évelő gazok vegyszermentes kipusztításának technikája is megér egy bejegyzést. Itt nem az egynyári, magpotyogtató, hihetetlen gyorsan szaporodni képes gazok: paprikagyamok, paréjok, pásztortáskák kiirtásáról szeretnék írni, vagy a kertet lelepő bodza meg komló eltüntetéséről, hanem a megennivalókat megátalkodottan terror alatt tartó, mindent túlélő haszonnövény-fojtogató zöldekről, amelyeket alig lehet kipaterolni: a perjéről, csucsorról, csorbókáról, kákicsokról.

Amelyikőtök újonnan alakít ki veteményest, fel fogja ismerni a dolog jelentőségét, amikor fél kézzel a derekát fogva, féllel a gyökeret rángatva, közben hangos nyögést hallatva próbálja meg eltávolítani a betolakodót tövestől…

A dolog aktualitását a szántás előtti kertletakarítás megkezdésén kívül az adta, hogy a héten a kezembe akadt a Kerti Kalendárium lapocska októberi száma. Ebben egy kiváló cikk olvasható Dr. Terbe Istvántól a gyomok csoportosításáról. Bárcsak évekkel ezelőtt olvashattam volna ezt a csokitáblánál is kisebb cikket! Sok fölösleges munkától meg derékszaggatástól kíméltem volna meg magam. Olvassuk hát ezeket a tanulságos sorokat!

Jól tervezett vetésforgó

A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk:

-gyomirtó növények, amelyek termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl. paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica)

-gyomfojtók, amelyek sűrű állásuk, vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök)

-gyomnevelő fajok, amelyek lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem),

-a gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt még a következő évben is nagy számban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, napraforgó).

Falusiasan szólva ezeket a szavakat a kéménybe kéne felírni, vagy minden kerti tanácsadó könyvet ezzel kéne kezdeni. Ha a művelésnél, a vetésforgó kialakításánál ezt figyelembe tudtam volna venni, ezerszer könnyebben ment volna a munka. Mert hát miket bénáztam én évek óta ezzel!

A kertünk 1200 négyzetméter, régóta művelt, igen agyagos, de javított, nem kirívóan jó termőképességű talajjal bír. A beletelepített növények sok munkával ugyan, de meghálálják a gondoskodást, tűrhetően teremnek.

Egyetlenegy évben, 2004-ben volt a kert nagyon elhanyagolt, egyikünk sem tudta több ok miatt megművelni. Az elhanyagolás alatt olyan növények telepedtek meg, amelyeknek a megtelepedéséhez elég volt egy-két nap, eltávolításához viszont több év: acat, kákics, tarack, csorbóka, csucsor. Szörnyen nézett ki minden. A gyökérzöldségeket öles gazból ástuk ki ősszel. Magról kelt dió-és meggycsemeték és egyéb gezemicék, koktélparadicsom szintén vadon nőve,magról, kiszáradt kapor, édeskömény, magszárba ment retek, saláta mindenütt, és közbül gazok, évelők és egynyáriak vegyesen. Ebből kellett egy tiszta, gondozott kertet alakítanunk.

Nem tekintettem megoldásnak a gyomirtózást: a vegyszer mivolta mellett nem pusztítja ki a föld alatti növényi részt, sokra megyek egy olyan permetezéssel, ami után három héttel az egész kert megint gaztól zöldell! A fekete fóliát sem tudtam használni: a begazosodott rész több száz négyzetméter nagyságú volt, növényi mulcsot egy hektárról se tudtam volna talán beszerezni ehhez! Emiatt forró víz és hasonló eljárások se jöhettek szóbal Amellett meg nem akartam még a petrezselyemzöldet is boltban venni, saját termésre áhítoztam. Úgy kellett tehát megoldanom, hogy hízzon a bárány és száradjon a farkas egyidőben: a gyom egyszerre dögöljön ki, de veteményezni is tudjak. Abban az időben még nem neveltünk a tyúkoknak takarmányt, a kert fele „üresjáraton” volt, a szomszédból reménytelenül terjedt át a gaz. Megpróbáltuk a kert hátsó felét kiadni árendába, hogy valaki művelje, de senkinek se kellett, még ingyen se: túl pici volt, ráadásul igen gazos. Egypárszáz négyzetméteres, csucsoros-kákicsos kertvéget árendába kiadni, micsoda gondolat? Rá kellett jönnünk, hogy itt a dolgot saját magunknak kell valahogy, tíz körömmel megoldani.

A megoldáshoz segítő összes tudományom alapja az volt, hogy a sűrű vetemény alatt kidöglik a gaz, illetve hogy a sok kapálás és a gyökerek szorgos szedegetése is megtisztítja a földet a betolakodóktól (korszakalkotó, nem? J ). Ehhez jöttek hozzá azok a tippek, amiket a szomszéd nénitől hallottam.

A két kritikus pont a kert eleje és vége volt: elöl a jobb oldali szomszédtól érkezett az acat pelyhes magjaival (a szomszéd kert akkor még sokkal elhanyagoltabb volt), és a baloldalt zajló építkezés egy év óta ott hedergő földkupaca alattomban szolgáltatta az elszánt, fegyelmezett csucsorkatonákat és csorbókákat.

Először is megszánttattuk lóval a kertet, aztán meg is lett ganézva. A kert végébe pedig takarmányrépát ültettünk a tyúkoknak téli csipegetnivalóra. Jobban el se szúrhattuk volna. A répás igazi gyomszaporító lett, gyönyörű, virágzó, majd pirosan termő csucsortövekkel, sárga kákicsokkal és gyeppel. Aki meg szántott, valahogy belehúzott a kerti útból egy csomó füvet meg tarackot a termőföldbe a kert egész hosszán, és a fogassal nagy műgonddal szétterítette a gyökereket a talajban, a jó kis ganézott földbe. Kész volt az 1200 négyzetméteres ágyás a gyomoknak, úgy, hogy nem is tudtunk róla, csak nyár derekán jött a szörnyű felismerés… Nem kell magyaráznom ezek után, hogy miként festett a kert 2004-ben és 2005-ben.

Ekkor jött két boldogító esemény. Először is szomszéd néni – látva küzdelmünket – ajánlott egy kistraktorost, aki alaposabb talajmunkát végzett. Másodszorra meg – hirtelen ötlettől vezérelve – a kert végébe répa helyett kukoricát ültettünk.

A mélyebb szántás miatt rengeteg tarackcsomót ki tudtunk szedni a földből. A sűrűn vetett kukorica miatti árnyékban az évelő gazok már hamar visszafejlődtek. Az intenzív javulás azonban most őszre volt észlelhető. Valahogy idén tavasszal esett le igazán a tavalyi év tapasztalatait mérlegelve, melyek voltak azok az ágyások, amelyek alatt istenigazából meggyérült a gaz. A kukoricát és a krumplit csoportosítgattam még csak a tavasszal ennek megfelelően, de az eredmény kézzelfogható volt. A csucsort a kukorica pár év alatt úgy elintézte, hogy csak egyetlen szálat találtam szedéskor a hajdani dzsumbi helyén. A korábbi acattelepbe vetett Sárpo Mira viszont minden várakozást felülmúlt.. A lassan hajtó krumpli közt eleinte az acatok igen elszaporodtak, ezeket nagy óvatosan bicskával böködtem ki, hogy a föld alatti részt ne sértsem meg.

A kapálás és a hatalmas zöld lombozat elég volt ahhoz, hogy fél év alatt kisorvassza a melegrajongó acatokat.

Az idei könnyebbség csúcsa a rotakapában nyilvánult meg, amivel tavasszal bővítettük a kerti eszköztárat… A letermő zöldségek helyét a fölásás után kicsit megdolgoztuk, úgy vetettem el mindent újra. Mivel mélyebben porhanyít a gép, egész hosszú, kígyónyi gyökereket rángattam ki a földből. Egészen kellemesen tiszta darabok maradtak a kertben. Az évelő perje helyett valami egynyári muharfélék nőttek benne a paréjokon kívül, azt seggreülős lendülettel nyár derekán egyszer kihuzigáltam.

Most azonban eldöntöttem, hogy a fenti kis leírást ötvözöm a tapasztalataimmal, és ennek alapján fogom az ágyásokat elrendezni! Idén valahogy ösztönösen törekedtem is erre, ezért tudok előremozdulni.

A kert elejében – amely a legperjésebb rész volt évek óta, különösen, mert itt fordult a traktor, és emiatt a szántás sokszor tökéletlenül sikerült – berendeztem egy kis ágyást az átteleltetésre szánt zöldségféléknek, ide vetettem spenótot, neveltem áttelelő pórét, petrezselymet, kelt, retket. Azért tehettem ezt meg, mert korai csemegekukorica volt itt korábban, Juliskababbal vegyest, ami alatt csak paprikagyamok voltak, azt meg egykettőre ki tudtam nyűni. A kert végében a jövő évben is kukorica lesz, kell, hogy valami védjen a leselkedő Petőfi utcai lakosoktól… J. A gaztisztítási adu azonban a Sárpo Mira krumpli, aminek a nagy zöld lombja olyan jól megfojtogatta a tarackot. Most úgy rendezem el az ágyását, hogy a legfertőzöttebb részre essen, ahol azonban még sose volt krumpli. Így a bőventeremtető, de gazirtó vetésforgó szempontjait teljesíteni tudom!

Még néhány sort szeretnék arról is írni, hogy az egyes növények körében milyen gyomvonzó képességet tapasztaltam.

A gyomirtó típusúakhoz én a paprikát nem sorolnám ilyen biztonsággal… Tény, hogy amellett, hogy ezek a növények elfojtják a gazt, az is talajpucoló, hogy a krumplit, kukoricát kapálni, töltögetni szoktuk! Gyomfojtónak tapasztaltam a káposzta-és tökfélék mellett a zöldbab nagyobb bokrú fajtáit is, és ez teljesen igaz a perui földicseresznyére is. A gyomszaporítók közt van a kerti vetemények legnagyobb része, a gyökérzöldségek is. A cékla nálam különösen cefetül néz ki, még az a szerencse, hogy csak paprikagyamban áll nyakig… Valamilyen oknál fogva a borsó is így viselkedik. A palántázott ágyások kisdedkorban egytől-egyig gyomszaporítók, a kis mákok, hagymák, brokkolikisdedek egyaránt kapálásra szorulnak, ugyanígy a parasztkerti virágok is. A gyomszaporítók betakarítása azonban a legtöbb kertben gyomritkító hatású is, hiszen a zöldségek felásásával a lecsoffadozó gyomszárak is kijönnek, és ilyenkor elszántabb kertészek mindig félrehordják, majd a szomszédok kellő ingerlésével egy-egy párás estén elégetik azokat. A répák helye ilyenkor aránylag tisztán marad vissza.

A gyomosító kerti növények közt első helyen szerintem a mák meg az endívia áll. A tavalyi vetemények helyén még most is lehet belőlük találni. A saláta is csinál ilyen trükköket, még a kerti út nyírott gyepében is találtam lollo rossót egyik évben! Különben ez a gyomosítás relatív, hiszen az ilyen „gyomok” milyen jól esnek a rántott csibe mellé! Meg gyomosodást a lusta kertész a gondatlan betakarítással maga is előidézhet, gondoljunk csak a tavasszal árvakelt krumplikra, répákra, hagymákra!

Ezt átgondolva – illetve a notóriusan begazosodó részeket figyelembe véve – egy igen egyszerű gyomritkító elrendezést találtam ki. Rövid lényege: a tarackos részre (ahol tavasszal mák, saláta, korai sárgarépa, karalábé, hagyma volt) jön a gazirtó hatású krumpli, a krumpli helyét mákkal, salátával, hagymával és más hasonló zöldségekkel fogom betelepíteni. A „félfertőzött” parcellában (ez volt a bab, cékla helye) csemegekukorica fog nőni több szakaszban. A kert csucsorral veszélyeztetett végén pedig a földicseresznye nagy napernyői fognak nőni, meg tökök. A gyomszaporítók helyén gyomfojtó-gyomirtó növények lesznek, így a talaj még művelhetőbb lesz, kevesebb derékgyilkos munkával.

Jó, hogy már a növények elrendezésével is mérsékelhető a dzsungel, de a kifent kapának meg a gyamszurkálónak akkor sincs párja, ezt ne feledjük el. Évelő gazoknál pedig az eltüntetésükre azonnali, instant megoldást nemigen lehet adni, több év kell a házikert teljes kipucolásához. De hát a kertész fő erénye a türelem, fő fegyvere pedig a kapa, ezt ne feledjük el!

Gyommesék a gyepben

Bálint gazda gyönyörűen leírta,mennyire komoly feladat a gyeptelepítés és fenntartás. Szégyen-gyalázat, de nálunk messze nincsenek ilyen viszonyok.

i

Meglehetősen fajgazdag a kertünk fűnyíróval gondozott része. Eredetileg gyepnek készült, de a végeredmény inkább a faluszéli, természetközeli rétekéhez hasonló (szigorúbb mércével nézve igénytelen). Érdekesnek találtam ezt az igénytelen fajgazdagságot, hiszen az úgynevezett gyom tulajdonképpen nem más, mint gyógynövények, virágocskák halmaza. Van benne például közönséges gyíkfű,

amely csinoska, lila virágaival nagy foltokat alkot. Van sok cickafark - a fenti képen ott a levele-, ami a fűnyírás miatt csünt marad és mindössze tízcentis kis virágokat hoz; ez a női bajok gyógyfüve.
Találtam útifüveket, nagyot és lándzsásat is, az előbbi tinktúra formájában köhögésre való, nyákoldó hatású természetes gyógyszer.  Ez az az útilapu, amit a talpamra köthetnék, hiszen felületes bőrsérülésekre is jó gyógyszer.

Az utóbbi, a nagy útifű viszont valódi, tőrőlmetszett, közönséges gyom.

Sok benne a lóhere, négylevelűt is találtam már a fehér heréből. Édeskés tövű virágcsövecskéit kiskorunkban kihúzgálva ettük.

Ez itt valami aszatféle masszív és megbízhatóan áttelelő levélrózsája,

aztán kákics, kákics, sok kákics. Bóbitáját Andriska szorgosan morzsolgatta a hidegfront előtti időszámítás korában, szorgalmasan veteményezve az utánpótlást. (gyógynövény ez is, virágszárát rágcsálhatjuk epebajok kezelésére.)

Kerekrepkények, ennek javára azt írhatjuk, hogy jószagú, árnyéki gyeppótló is lehetne akár. Lila virágai is csinosak.

Madárkeserűfüvek, a leglehetetlenebb száraz, tömődött sarkokban is szépen megélnek.

Ugyanott a tavalyi egynyári őszirózsák elfajzott magjaiból kelt elkorcsosult kis utódok, egész nyári fűnyírással gyötörve, végül elhanyagoltságban, kínban virágozva.

Szintén visszanyírt, kínból virágzó, csümt seprencék

Százszorszépből sok van és mindig virágoznak.

 

Van még mezei katáng, ibolyák, meg vadfű/tarack is rendesen. Lájkolja fészen, akinek makulátlan a gyepe :-)

Élet a gaz alatt

Ez olyan posztcím, mint valami természetfilmé. Az ilyen címek hallatán az ember elméjének mélyéből David Attenborough vagy Cousteau kapitány merészkedne elő. Ez azonban csalás és ámítás. Szó sincs itt komoly, tudományos ismeretterjesztésről, a természet csodáinak művészi bemutatásáról, csak a kert jelenlegi prózai állapotáról.

De tenger is van és dzsungel, mégpedig gyomok tengere és gazok dzsungele – még mindig. Bizony itt önbevallás következik, még a kertes blogban két éve villantó „nagyokos” is ilyen gondokkal küzd, mint a gazok. Pedig aztán ha valahol, akkor itt kéne villantani arról, hogy hogyan ne legyen egy szál se belőlük. A jelen helyzetben azonban annyi gazom van, hogy tán összes olvasónk kertjében nincs annyi, mint nálam egyedül.

Az előzmény az, hogy időhiány miatt „kissé” hanyagoltam a gazolást. A kissé az időtartamra utal: nem sok ideig, körülbelül egy hétig nem értem rá ezzel foglalkozni. A meleg és az eső ellenem dolgozott: ordas nagy paréjok nőttek, Isten bizony a térdemig érnek. A gazból csak a hagymák hegyei látszottak ki, a sárgarépa fele és a cukkini eltűnt a szulákban, csak a retek felmagzott szárai kandikáltak ki a libatopokból, a mákot pedig érdekesen árnyalták a lilásan virágzó acatok. A paradicsomkordon mögötti rész kellemes zöldre váltott. A kukorica szélében lágy kalászokat ringatott az egérárpa. Tetszetős, sűrűn zöld összkép, és hát papíron hasznos, mert a sok gyom is termeli az oxigént, nemde?

Csakhogy a kertészkedés nem erről szól! Ennek megfelelően tegnap megkezdtem a gyomlálást. Kapálni nemigen lehetett a hatalmas gaz miatt, először mindent a tíz körmömmel kellett kezelésbe venni. Messzire nem jutottam, viszont vegyes tapasztalatokkal gazdagodtam a büdös, elfeketedett mancsokon kívül.

Az első: a gaz sok növényt megfojtogatott, igen, elvéve a napot, vizet, tápanyagokat.

A cukkini ilyen rémesen néz ki, miután kiszabadítottam a szulák fogságából:

Volt is mivel: ilyen betyár gyökerekkel éldegélt némely gaz.

Ami harmatgyenge, az a zeller, bár még így is jobb, mint tavaly ilyenkor.

A korai hagymák helye egyértelmű gaztenger, gyomlálás után csak kistrakizás jöhet szóba, aztán újra beültetés. A még ott agonizáló hagymákat felhúzkodom, a salátákat meg átplántálom valahová.

A rossz tapasztalatok után azonban jó dolgokra is felfigyeltem:

Például arra, hogy a paréjok egy része összeszedi a tetveket, így azok nem a paprikapalántákat, a babot vagy a borsót zabálják. (Nem tudom megérteni a fekete levéltetveket különben, hogyan nyomulhatnak egy olyan undorító szagú növényre, mint a paréj.) Ami még undorítóbbá teszi az egészet, hogy az ilyen tetves paréjok kihúzogatása közben a döglött levéltetvek dús nedve kellemesen árnyalja az ember lányának tenyerét. (Nehogy má semmi láccattya ne legyen ennek a szép munkának.) Katicából alig láttam egy-kettőt, lehet, hogy azoknak is túl büdösek a paréjon hízott tetvek? Azért reménykedem, hogy a kedvenc tápnövény kihuzigálása után a dögencek nem szoknak át a zöldségekre.

Másik kellemes tapasztalat, hogy a lágyszárú gazok dús burjánzása nyaffasztókörre rakta a tarackot. Tavasszal, amikor még nem kezdődött meg a kerti talaj betömörülése, talicskaszám szedtem ki a tarackgyökereket, de mindig újra előjöttek az éles levelű zöld hajtások, igaz, gyérebben. A sok paréj közt azonban valahogy kifulladtak, vagy nem volt elég nekik a napfény? Mindenesetre nem volt már olyan sok belőlük, mint két hónapja. Az acat is ritkább lett. Csak maradjon így!

A hármas számú tapasztalat: ott, ahol porrá vált tikgané, fahamu és fűrészpor keverékével lett a talaj javítgatva, ott a gazok különösen dúsan tették dzsumbujjá a hajdan patyolat ágyásokat. Úgy látszik, a fahamu tényleg jó talajjavító szer… J

A gazlepel azonban nem tudott erőt venni bizonyos növényeken. Íme, az első karalábé:

A földicserkók is nagyot nőttek a meleg hatására, így a gyomok közt is elboldogultak. Most már tényleg felfelé is növekednek, hamarosan karóra is igényt tartanak. Nagy örömmel láttam, hogy a májusi fagy után mindannyian megújultak a 15 tőből, csak egy purcant ki. Ettől függetlenül már csak tizenhárom van belőlük: a növendékek kísértetiesen hasonlítanak a magszár nélküli szőrös disznóparéjra, és egyet ügyesen ki is kapáltam közülük. Nem a gaztól dögledeznek tehát szegények. Összehasonlításképpen: balról a paréj, jobbról a cserkó.

Így a képen nem is tűnnek olyan egyformának, de az ágyásban a hasonló alakú ésszőrös, sűrűn összeboruló levelek között figyelni kell, hogy ne a veteményt huzigáljam ki, és a gazt hagyjam meg.

A római saláta a nehézkes kelés után olyan robbanásszerű fejlődést produkált, hogy a gazok a sűrűn növő salátával szemben teljesen esélytelenek lettek.

A paradicsomháló mögötti részt kell még alaposan kigazolnom.

A virágpalánták nevelőágya néz ki még minősíthetetlenül, de a kis növények tartják magukat.

Így a mai esti kerti program is megvan, csak neki kell látni. Még az a jó, hogy az évszakhoz és időszakhoz képest a talaj meglehetősen puha, vagyis a munka még könnyű és gyors.

Tegnap is nagyon jól haladtam, bár Nyunyit több ízben intenem kellett, hogy ne kurjongasson fennhangon: "Lapostetű, ágyi poloska!", és ne fényképezze a kapáló szomszédokat.

Bár nagy a meleg, ettől csak jobban fonnyadnak a kihúzott gazok, és a szúnyogból is kevés van. Ideális az idő a gazolásra, csak rá kell szánni magunkat! És aki szorgos, az számíthat a munka eredményére.

Gazolás közben valahogy sose jut eszembe, hogy a gazok egyike-másika számomra fogyasztható lenne. A megehető mivolt mindig a kertiveteményeké marad. Ettől még nem biztos, hogy nem hasznosul: jó adagokat szoktunk tyúkocskáink kiegészítő táplálására fordítani a kihúzott, de még egészen friss gazból. A csajok nagyon szeretik. Ettől lesz a tojás sárgája olyan igazán élénk, s ha megfőzzük, a sárgájának a külső részén megjelenik az a jellegzetes zöld sáv, az íz is erősebb. Vagyis a gaz sem megy kárba, a helyét meg, amennyire lehetséges, borsóhéjas, kaszáltfüves, mákegyelésből való és fűrészporos mulcs veszi át. A kitisztítottságot mindenképpen fenn akarom tartani, sokkal egyszerűbb, mint hagyni begazosodni, aztán meg hétszám gyomlálni. Most már jobban rá is érek, hamarosan szebb lesz a kert.

A gazok élővilága igencsak szegényes, a csigákon,

hangyákon, néhány krumplibogárlárván, és a hétpettyes katicákon

kívül csak a fekete levéltetvek képviseltették magukat nagyobb számban. A gyomlálással a katik vacsoraasztalát felszámoltam, de van még elég tetű a kertben! A gazok nagy részének pályafutása remélhetőleg a héten véget ér a kertben, remélem, a későbbiekben némileg tetszetősebb kerti fotókkal szolgálhatok. A kiszabadított vetemények pedig hamar erőre kapnak, és teremni kezdenek.

Vajon mit eszik Tarzan mifelénk? - Vadzöldségek, 3. rész

Pont azon sóhajtoztam tegnap, hogy teljesen „témafogyott lettem ebben a nagy, harsogó, kerti munkákkal teli tavaszban. Ekkor eszembe villant, hogy rég elhanyagolt sorozati témánk is van itt a blogban, aminek folytatását ígértem. Az ígéret után kicsivel persze jól elfelejtettem ezt az országos írási szándékot. Ezt pótlandó, folytatom a vadzöldséges sorozatot.
Ez a jelen pillanatban tökéletesen időszerű is, hiszen minden zöldell, ami kirándulásra, gyűjtögetésre csábít. Ezeknek a vadzöldségeknek egy része a kertekben gazként is nő, a fotók jó részéért a kertkapuig gyalogoltam keményen, illetve munkába biciklizve figyeltem ki őket.
Az azonosításhoz Grau-Jung-Münker kiváló könyvét, a Bogyósok, vadon termő zöldségnövények, gyógynövények című könyvét használtam, ez tippet is ad a felhasználásra, amit itt megosztok veletek.
Szóval, kezdjük!
A kertkapuban nálunk már méter magasan nő a turbolya. Jellegzetes fűszeres-édeskés szaga van, édes petrezselyemnek is hívják, sőt van, ahol termesztik.
Felhasználhatóságáról az alábbit tudhatjuk meg: „Gyökerét, levelét helyenként főzelékként eszik, azonban csak az ősztől tavaszig gyűjtött gyökerek és csak sós vízben megfőzve fogyaszthatók, csípős ízük miatt.” Vízhajtó hatása is van, levele édeskés, szerintem majdnem kissé büdös zöldfűszer. Valamiféle régi szakácskönyvben olvastam "turbuljás étekről" a receptet megpróbálom előkeríteni, és holnapra ide becsatolni. Következő vadcsemegénk a martilapu. Ezt nyirkos helyeken, bolygatott földön lehet megtalálni, ahol elég gyorsan elterjed. Mifelénk láttam kavicsbányában, de építkezés után maradt kavicskupac mellett is. Korán nyílnak szép sárga virágai.
Ezek a martilapuk viszont az óvári Biotecnológiai Állomást szegélyező sövény tövén nőttek ki, a biotechnológiára fittyet hányva. Így a szegény egyetemistának ha nincs kedve az egyetemi konyhán kajálni, vagy túlzottnak találja a Lucsony étterem nyolcszáz forintos menüjét, a közelben még mindig találhat ebédrevalót. Ehhez a leveleket összegyűjtésük után zöldségként kell megpárolnia, spenótszerűen elkészítenie. Megfázáskor is jó gyógynövény.
Mezei sóskát mifelénk sokfelé látni. Nagy lapui jellegzetesen néznek ki, szinte eltéveszthetetlenek. Az útszéleken, a Duna partján, sőt a vetések kellős közepén is van belőlük. (Valószínűleg vannak olyanok, akiket a mezei sóskának nem az ehetősége, hanem a kiirthatósága érdekel…). Hagyományos falusi felhasználásáról Végh Antal érdekesen ír Terülj, asztalkám! című könyvében:
„Sóskamártást is ettünk sokszor, különösen tavasszal, hús nélkül. De ilyenkor a sóskamártás volt a leves, és utána főtt vagy süt tészta következett. Majtison főzte a sóskát mindenki derűre-borúra, pedig a kiskertben nem termelte senki. Mert a kaszálókon, a füves vasútoldalon annyi vadsóska termett, hogy nem győztük volna leszedni. És a vadasóska sokkal ízesebb, mint a kertben termett. Apróbb levelű, sötétebb. Kiküldtek bennünket egy-egy nagy vesszőkosárral, azt teleszedtük. De ha a konyhára nem kellett, mentünk akkor is sóskát szedni, ettük, pedig senki sem mondta, hogy tavasszal a nyers sóskában milyen sok a vitamin meg a vas, és hogy az a gyermeknek mennyire kell. Mint a legelésző jószágok az ösztönükkel – mert sose legelik le a mérges füveket – mi is úgy kerestük meg magunknak, ami kellett… Ma éppen úgy, ahogy sóskát nem szednek a gyerekek, buboricskázni sem járnak. Nem is ismerik a határt.”
Az elkészítés módja kiegészíthető még azzal, hogy a legfinomabbak a virágzás előtti – vagyis ezekben a napokban szedett! – zsenge levelek és hajtásvégek. Modernabb elkészítési technikát Napmátka is ír. Konkrétabbat nem tudok, utálom a sóskát. Tavaly megkíséreltem, hogy egyek belőle - nem lehet az olyan szörnyű, ha más is eszi, gondoltam - de nem ment. Azt a szörnyű ízt nem lehet semmivel se tompítani, brrr.... Csak az utána elfogyasztott tejcsokikrémes étcsoki javít némileg a helyzeten.
A kerek repkényről – ne nevessen ki senki – meg voltam győződve, hogy mérgező. Ronda kis gaz volt nekem, ami mindig makacsul kinőtt még a járdahézagokból is. Körülbelül két hete Nyunyi azzal jött haza az oviból, hogy valamilyen jószagú virágot megettek a barátnőjével együtt az óvodakertben. Először félig-meddig elengedtem a fülem mellett – mi is ettünk füvet, lóherét, na és! Aztán eszembe jutott, kiskorában tesóm is megette a barátnőivel a fekete hagymát, és bekábultak tőle… Kértem Nyunyit, mutassa meg, mit evett meg, ő meg hozta a kis lila virágot. Úristen, mérgező, gyomormosás, elsősegély, mentő, kórház… villant át az agyamon, de mivel nem úgy nézett ki a leány, mint aki súlyos mérgezésben szenved (pont öt perccel azelőtt részesítettem anyai intelemben, hogy ne másszon fel a fűzfára, hogy ott kekszezzen, mert átesik a szomszédba, és különben is a szomszédba átleselkedni csúnya dolog), még belesasoltam ebbe fent említett könyvbe. Na tessék! „Erős fűszeres íze miatt leveshez, hagyományos zöldségből és burgonyából készült ételekhez, salátákhoz és túróhoz keverik tavaszi zsenge leveleit. A virágokból bólé készíthető.” És tényleg: még a szára is illatos. Idegbeteg anyuci fellélegzik, és azon gondolkozik, tegyen-e a friss zöldsaliba a kellemetlen gazból egy-két levélkét… A ded pedig szófogadóan leszáll a fáról, és eszi tovább a kis, lila virágokat a keksz mellé…
Az utolsó növény ebben a bejegyzésben a medvehagyma, ami tulajdonképpen vad fokhagyma. Ez – tesóm szavaival élve – újabban népszerű, mint Hannah Montana…

És nemcsak kis hazánkban.

Nekem is nagy pamatokban nő az udvarban, és esszük is, évek óta. Az erdőben meg igen gyakori szintén, itt nagyobbra megnő. Ez az ő igazi hazája. Manapság mifelénk a hóvirágszedők helyett medvehagyma-gyűjtők járják az erdőt, tépkedik tövestől a növényeket, szórják a szemetet. Ha így folytatják, hamarosan ez is védett lesz.
Szakkönyvünk kiemeli, hogy Magyarországon csak helyenként gyakori (Dunántúlon), az Alföldön és a középhegységben ritka. Növényenként csak egy-két levelet lehet leszedni, kímélendő. (Ehhez képest néhol az olvasható, hogy a tövekről a fele levelet le lehet szedni…)
Egy kiadós medvehagymás kajához meg nem pár levélke kell! Hogy az ilyen divatos „bio egészségkultúra” milyen természetkárosító, azt el lehet képzelni. Szerintem – bár lehet, hogy kicsit vaskalapos vagyok – aki ilyenből agyba-főbe vásárol hogy milyen csodás, szuperegészséges, az kissé sznob és a természetvédelmet illetően gondatlan. Az segítene talán, hogy a nagy fogyasztói igényt kiszolgálandó, legalább részben nem az erdőből, hanem kultúrából kéne a medvehagymát beszerezni.Így nem volna a természetnek tehertétel, de manapság ilyen nincs. Szaporítóanyaga a boltokban nem kapható, marad az erdő.
Külsejét közismertnek is nevezhetném, az elkészítési módokról nem akarok külön írni. Sok recept még az emberi fogyaszthatóság határain belül mozog, de különösen a vegánok találnak ki egészen elborzasztó öszeállításokat ebből a szegény hagymácskából. (Egészen hajmeresztő kollekció itt.)Jövőre talán már csillagánizsos medvehagymalikőr és csilis medvehagymapürével töltött nutellás - kókuszos csokigolyó is lesz a receptek közt.
Azon felül, hogy mennyire egészséges (vitamindús, béltisztító, méregtelenítő)– bár szerintem az egyszerű fokhagyma is simán tud ennyit – varázsát az adja, hogy akkor növeszt üde, csábító, friss zöld fűszert, amikor még a snidling is csak magában gondolkodik, hogy előbújjon-e.
Bevallom, hogy a házi medvehagyma-termésünk nagy része zsíros vagy vajas kenyéren vándorolt a gyomrunkba. Sajnos ez nem versenyképes mondjuk a medvehagymás muffinnal, de az ízek és a hatóanyagok frissen a legjobbak, még ha az óvó néni szóvá is teszi, miért olyan fokhagymaszagú ez a gyerek reggelente… A sütés-főzés sokat ront az amúgy tényleg komoly élettani értékén.
Akinek van medvehagyma-töve, tőosztással remekül szaporíthatja, így adtam Hédinek is tavasszal egy méretes tövet, ami úgy néz ki, gyorsan megtalálta a helyét nála. Árnyékos helyet szeretnek a növények, így szépen tenyészik. Idén megpróbálom magról is szaporítani. Ennek okán nem is szedünk a kerti tövekről több medvehagymalevelet, hogy ne gyengítsük el a töveket virágzásra és magérlelésre. Azt hiszem, az erdőbe is kilátogatok majd magokért, amikor a virágok elnyíltak és a levelek lefonnyadtak. Ez talán egy barátságosabb megoldás a medvehagyma beszerzésére.
A következő öt ehető vadzöldség is sorra kerül majd hamarosan, utána meg majd az ehető vadvirágokról akarok mazsolázgatni. Holnap pedig felrakom a „turbuljás” levest, hátha valamelyikőtök használni tudja a receptet!

Itt a "turbuljaleves". A recept Szántó András: Eleink ételei című - nevezzük így - magyar gasztronómia-és szakácskönyvtörténeti műből való.

Az ételleírást az 1753-as, "Nevezetes Német Szakács Könyvről Magyarra Fordíttatott Étkeknek Nemei" című kiadványból választotta ki Szántó András.

A "turbulja" elkészítése:

"Végy spenátot, turbulját, petreselyemlevelet, pár hagymának a szárából kevesset, egy kevés zöld újj vereshagymát, kevés petreselyemgyökeret, sóskát, kevés tárkont, ezeket megmosván egybe vagdalván és vajba megrántván tedd bé egy tiszta edénybe egy fertállyig, had főjön, más porgolóban tégy lisztet keveset vizzel egyben tévén a lisztet ereszd fel, ahhoz tégy egy rész egész tojást, és két annyinak a sárgáját, és jó téjfelt egyben jól kevervén s felforrván minek előtte asztalra feladnád, annak előtte fél órával tedd közibe a megfőzendő füveket, de töbször meg ne főzd azokkal, megfűszerszámozván és sózván, irós vajat beletévén add fel."

Friss tavaszi zöldségkrémlevesnek tűnik, a sóskától eltekintve gusztusos, a recept nem tűnik ósdiasnak, a mai szakácskönyvekben is megállná a helyét. Ha van kedvetek, próbáljátok ki!

Dzsungelből ugar-avagy amikor édes a gyilkolászás

Nagyon megtetszett Krisztinca „ nagy Ugarból-Dzsungel projekt” kifejezése a kopár kertje kivirágosítására.. Mindjárt el is bitoroltam ezt a dumát, de megfordítva: a „nagy Dzsungelből-Ugar projektről” akarok írni. Biztosan van köztetek néhány, aki telek, lakás vásárlása után vetett számot azzal, hogy kicsi birodalmában rajta kívül mások is uralkodni akarnak, de nem aranykoronával a fejükön, hanem más, alattomosabb módszerekkel.
Nem azokra a növényekre gondolok, amiknek párszori alapos kapálása megadja az „Endlösungot”, hanem a fás szárú, bődületes tarackgyökerekkel, masszív gyökérhajtásokkal arcátlanul előtörő, sunyi módon maggal szaporodó növényeket. Ezeknek nincs helye a kertben, ha teret adnánk nekik lustaságból vagy jóindulatból, hamarosan csak belőlük állna a teljes növényzet. A viruló, pompás tavasz pedig előcsalja ezeket a növényeket, amik növekedésükben kegyetlenül fojtogatják legszebb virágainkat, tönkreteszik a járdát, falat, tetőt. Kiebrudalásukhoz hosszú, gyakran több éves, kínos alaposságú munka kell.
Ilyesfélék a mi kertünkben:
- a bodza,
- az orgonasövény egyes részei,
- a komló,
- a csalán,
- a meggyfa magról kinövő és gyökérhajtásai,
- a túlburjánzó fűszernövények: menta, citromfű, lestyán
- a trombitafolyondár.
Van még akác, vadrózsa, szeder, málna, kivágott szőlő, meténg és borostyán is, ami hajlamos az elburjánzásra, de ezeket könnyebb megfékezni, elég nekik az egyszeri metszőolló, erősebb feltépkedés ezért külön nem emelem ki őket.)
Muris, hogy többségük gyógynövény, és jó hatású az emberi szervezetre, a kertben mégis itt-ott nemkívánatosak, csínján kell bánni a telepítésükkel! A szakkönyvek, kertészeti katalógusok nemigen hívják fel a vásárlók figyelmét egyes növények diktatórikus hajlamaira, és szegény, hajdan boldog növénytulajdonos foghatja a fejét, hogyan irtsa ki, fogja vissza őket.
A bodzából egy tő szükséges a szörpgyártáshoz, de több nem. Mivel az udvart körben sövény keretezi, amiben madarak tanyáznak, eszik az érő bodza gyümölcsét, aztán lila emésztési végtermékükkel együtt a magokat is elszórják, azok meg boldogan kihajtanak a leglehetetlenebb helyeken. Mondjuk a melléképület ajtaja mögött úgy, hogy az ajtót sokadszori rángatással se lehessen kinyitni.. Kijön a sziklakert közepén is a büdös bodzahajtás, teli tetvekkel. Na, gyógynövény ide vagy oda – nálam nincs esélye.
Az orgona gyökérhajtásokkal terjed. Ezek szétnyomják a kerítést, a közelben fejlődő növényeket elárnyékolják, elfojtják. Szerintem gyengítik az „anyabokrot” is azzal, hogy elvonják tőle azt az energiát, amit az a virágzásra fordíthatna.
A komló…Haszonnövény, de máshol…A Szigetközben őshonos, repülő magokkal és gyökérhajtásokkal is szaporodik, felülmúlhatatlanul agresszíven. Mi a szomszédból kaptuk, még akkor, amikor nem önkormányzati parkoló, hanem egy elhanyagolt kert volt. Több méterre megnövő tüskés szárai mindent elfojtanak, a föld alatt meg rőfös, ujjvastag, kitéphetetlen gyökereket növeszt. Jó érzékkel jön elő fák tövénél, kerítéseknél, ahol mindjárt támaszt is talál, tüskés hajtásaival agyonszorítva a fát, súlyával kidöntve a kerítést.
A csalán: ez is gyógynövény, meg biokertészeti „alapanyag”, de mondjuk Nyunyi homokozója mellett, vagy a frissen telepített gyepben nemigen tudom értékelni a növekedési teljesítményét. Piszokul el tud terjedni ez is gyökérhajtásokkal.
A meggyfa maghullatással számos kis növényt állít elő tavaszra, és gyökérhajtásokat is nevel. Ha ezek nincsenek kipucolva, a fa alja hamarosan értéktelen dzsungellé válik, a gyümölcs leszedhetetlen lesz, mert nem lehet a létrával odaférni.
A citromfű, menta, lestyán, tárkony hihetetlenül erőszakos. Jól érzik magukat a kertben. Ez önmagában nem baj, de… Én naiv lélek, mindenféle szépséges kerti szakkönyvben megcsodált képek láttán elhatároztam, hogy összeállítok egy vegyes fűszer-és évelőágyat. Azóta ez az ágyás átment fűszernövényesbe, mert még a legstrapabíróbb évelőkkel is végeztek. Egyedül a berki szellőrózsa élte túl az agressziót, maga is hasonló természetű lévén.
A trombitafolyondár kipusztult a télen, már olyan húsz éves tő volt. Mivel a tető irányában lett felfuttatva, rendszeresen felnyomta a cserepeket ágaival, gyökérhajtásai meg a leglehetetlenebb hézagokban is előjöttek.
Nos, gyakorlatilag évek óta küzdünk velük, az eredmény: fél siker, minden évben újrakezdődő munka.
Én az irtási módszereket háromfelé osztottam: van mechanikai és vegyi, illetve rossz szomszédsági alapon történő irtás!
A mechanikai irtás alapja a jó éles ásó, kapa, csákány és metszőolló, rosszabb esetben motorfűrész, markológép.
Ez a bodzánál félmegoldás, mert hamar kihajt újra. Az orgonánál, trombitafolyondárnál egy-két évente egyszer elég lenyírni a gyökérsarjakat. Itt azonban célszerű félig feltépni a hajtásokat a föld alól, és ott kivágni. Így nehezebben hajt ki újra (erre mindig számítani kell), illetve nem lesznek a föld közelében szárcsonkok, amikben fölbukfencezhetünk. Teljes kiirtás sajnos csak markológéppel vagy mélyre, gyökérig menő ásással oldható meg. A komlónál a kapásdit egész nyáron nyomni kell, mihelyst friss hajtások törnek elő, így tudjuk csak elgyengíteni. Én arra törekszem, hogy minél nagyobb gyökérdarabokat is feltépjek. Sajnos a tövek végleges kiirtásához ez se elég, évek kellenek ahhoz, hogy úgy elgyengítsük, hogy kidögöljön. A kapálás és gyökértépkedés a csalán ellen is jó, a meggyhajtások ellen pedig ez vált be a legjobban. A fűszernövényeket kapálni nem egyszerű, mert az irtástól szinte megifjodnak, és kétszer olyan erősen fejlődnek. Ha valaki olyan szerencsés, hogy nyílt, fűnyíróval járható placcon jönnek elő ezek a nemkívánatos zöldek, zsenge korukban nyírja le, aztán háromhetente menjen rá újra. Ez a legjobb. A túlbuzgó csalán, fűszernövények ellen jó még a fekete fólia, rá kell teríteni a növényre, valami nehezékkel lefogatni, és jó sokáig, akár egy hónapig is rajtahagyni. Zöldellő vegetatív rész híján álomszépen elsárgul és a végén csodásan kidöglik.
Ide tartozik még a leforrázás is, ezt komlónál próbáltam ki. A mélyebb gyökereket nem érinti, de a föld feletti részeknél végzetes. Olyat is láttam, hogy égetéssel irtottak sövényt.
A vegyi irtás nem merül ki a gyomirtózásban. Láttam egyéb, elég buta, nem követendő módszereket. Illusztris példa erre a járda, térkő, sírkövek hézagaiban előtörő gazok irtása marékszám kidobált sóval. A madárkeserűfű (ami a leggyakoribb ezekben a hézagokban) ellen kutyafülét se ér, de egy idő után a járda, térkövezés, a drága sírkő (pláne, ha műkő) gyorsan tönkremegy, szétmarja a só. A környező gyep, virágágyás is kikészül, mert az esővíz odamossa a sót, ami tönkreteszi a talajt. Ezért kell csínján bánni télen a jég sózásával is. (Különben direkt ilyen célokra gyártanak valami hintőporszóró-szerű dobozban gyomirtó port, az lényegesen hatékonyabb, egy doboz évekig elég). Láttam olyan értetlen embereket is, akik gázolajjal (!) irtották az orgonát, úgy, hogy lelocsolták vele. Hogy ez mennyire szennyező a talajra, azt nem kell ecsetelnem, amellett meg félmegoldás, mert úgyis kihajt ettől még.
A gyomirtók bevetése az efféle agresszorok ellen sok kiskertben általános. Fás szárú növényeknél nálam nem sokat értek, de a komló ellen jól beváltak, minden évben kétszer le szoktam fújni az „ellenséges növényhadakat”, nagy könnyebbség a környező növényeknek, hogy lefonnyadnak róla a felkúszó hajtások. (Ha valamelyikőtök kénytelen gyomirtót bevetni a kertben, a használatról, a vegyszerfajtákról, a hatásról L-t kérdezzétek, ő minden ilyenre kimerítő, szabatos választ ad!)
A kiirtásnál jó segítség a „rossz szomszédság – török átok” módszer, amit anti-társításnak is nevezhetnénk. Lényege, hogy olyan növényeket kell betelepíteni, amit a mellette levő utál, így előbb-utóbb kihal. A komlónál ilyen növény a borostyán. Ez szintén a szomszédból jött át, pontosan a legnagyobb komlóhajtás-kupac mellett. Ahol megjelent, legyengült, végül kinyiffant a komló.
A másik ilyen páros a csalán kontra citromfű. A csalános helyek közé ültetett citromfű megadta a tőrdöfést, kiritkult a csípős, megerősödött az illatos. Ugyanígy használtam meténget és nyuszifület tavaly a kerítés és a járda közti becsalánosodott terület megtisztítására, ezek egy év alatt ritkították meg a csalánt pusztulásig azzal, hogy sűrű gyökereikkel leárnyékolták és elvették előle a tápanyagokat. A meggyfák alá telepített eper sűrű levelei miatt nem tudtak a csírázó meggymagok erőre kapni, és mivel még kapáltuk, az ágyásszegélyt pedig fűnyíróval vágtuk, hamarosan (egy-két év alatt) kitisztult a fák alja.
Szóval: aki irtásba fog, készüljön hosszú, kitartó, elég nehéz munkára, ami lassan hozza meg gyümölcsét. Mindezek után lehet gyönyörködni a jól végzett munkában: a csodás kopárságban, ami a majdani virágágyás, zöldségeskert ígéretét hordozza magában… Hajrá, adj neki!

Április második hete van;

az igazi tavasz megérkezett: zöld fű, madárdal, nyíló virágok! A tavaszt az áprilisian bolondos időjárás sem tartja vissza. Pedig a héten kaptunk vizet, hideget – meleget, ebben a szent pillanatban meg jégeső esik, de csak apróra, és mennydörög, közben süt a Nap!
Tevékeny, mozgalmas hét telt el. Jani édesanyjától kaptunk diófacsemetéket, ezt két nap alatt ültettük ki a telekre. Kaptunk fehérribizli - bokrokat is, ezek is megtalálták a helyüket.
Mivel minden masszívan hajt, a gazok is előtörtek. Hajtanak az irtásra kijelölt bokrok. Az udvarban csúf, nagy pemzliket növesztett már a csalán, újra hajt a fertelmes komló, pofátlanul törekednek elő a kiirtandó orgonahajtások. Ezeknek a tizedelésén dolgoztunk jó sokat. (Az irtásról, a módszereiről már most egy külön bejegyzést akartam írni, de nem volt rá időm.).
És a kert! Újabb hatalmas hagymatáblát duggattam el, de még így is rengeteg dughagyma van a két kilóból, amit vettem. Szerintem rossz volt a mérleg a vetőmagboltban, és a javamra többet mért. A megmaradó hagymácskákat ide-oda elduggatom majd védőnövénynek. Elkezdtem a káposztafélék vetéseit is. Ugyanúgy elkészítettem a hagymapépet ezeknek a magoknak Most téli sarjadékhagyma meg nem evett, zöld szárrészeit használtam fel, Isten bizony jobban marta a szememet, mint a sima vöröshagyma, úgy csípett. Talán bejön bolhák ellen, a kibújt retekcsírákon sem látok rágásnyomokat.
A jövő héten a káposztafélék vetése jön, de a krumplit is ültethetjük már. A takarmánykukoricának elő kell készíteni a helyét. Sajnos elég sok megint a tarack, most lehet jól megszabadulni tőlük, mielőtt mindent belepnének.
Nagy hír: újszülött növénykéim vannak a kertben. Itt van mindjárt a Kelvedon csodája borsó:Előbújó dughagyma, tövénél egy szem elpottyantott retekmagból kikelt növényke:
Fokhagymák is vannak: (A tavaly ősszel duggatott fokhagyma az engedetlenül kiszökő és kapargató tyúkok támadása és a kemény tél ellenére már tíz-tizenöt centi magas, ennyi előnyt szerzett a hidegben, ki gondolná?)
Mák: jóféle volt a mag, szép sűrűn kelt. Jövőre már ezt is háziszedett magból ültetem…
Tavaly szinte gyökér nélkül átültetett lestyánkám is így hajt:A palántákról nem tudok semmi izgit mondani, növekednek, és hogy ne búsuljanak, heti egy adag tápoldatot is kapnak. Az eper, a virágpalánták, a zelleres- és az egyik paradicsomosláda már kiszoktatón áll, szemmel láthatólag egyenesíti, erősíti, zöldíti őket a napfény.
Bolondériás tyúkunk az udvari szabadságánál fogva úgy megerősödött, hogy már kezd lebátortalankodni az ablakból a többi tyúk közé, ha csipkedik, visszakapkod nekik. Azt hiszem, ha nem szabadságoltuk volna, már rég nem élne, éhen-szomjan halt volna az ablakban.
Végül egy kép kutyuskáinkról…Megpróbálok minél hamarabb gazdit találni nekik, aztán gondoskodunk róla, hogy ilyen kínos meglepetésekben többé ne részesüljünk! Kínos meglepetés: de a szívemre teszem a kezem, beismerem: ugye, hogy cukorfalatok?