Már nem biggyeszthetem az „idei” szót a cím elé, mert 2012-t írunk, de ettől még van mit felsorolni a balsikersztorikból. Most nem a ritkábban termelt zöldségekkel kapcsolatos szerencsétlenkedéseimet akarom elemezgetni. Be tudok én égni a legközönségesebb kerti veteménnyel is… Ráadásul nemcsak egyfélével, hanem egy egész fajtasorral.
Tavaly januárban fogadkoztam, hogy milyen csodás káposztaféléim fognak teremni. Az eredmény egészen gyengécske, pedig úgy gondolom, sokat dolgoztam a növényekkel.
Anyósom karácsonykor egy hatalmas hentesládát mutogatott, teli emberfejnyi káposztákkal, és kijelentette: „Idén ilyen rosszul sikerült a káposzta!”. Csak pislogtam: ha ilyen itt a rossz termés (a káposztával beültetett terület nagyságához viszonyítva), akkor milyen a jó? Mert a saját nevelésű káposztaféléim ennek nyomába se léphettek! A bénázás különösen ciki annak fényében, hogy a Szigetköz az ország egyik legnagyobb káposztatermő vidéke. Ami miatt meg leginkább pirulok, hogy a szomszéd kertben bezzeg ott vannak a hatalmas fejek, nálunk meg semmi, csak potlohók. És ahogy visszagondolok, sose sikerült – még kis koromban sem – normális lila-vagy fehérkáposztafejet, karfiolt, karalábét és kelt kinevelnünk. Pedig időben vetettem, szabályszerű palántákat neveltem, védtem a bolhától, kiültettem, mulcsoztam, locsoltam, próbáltam fő-és másodveteményként, semmi eredmény! Kísérleteztem vett palántákkal, fajtákkal és ültetési időkkel, csekély sikerrel. Máig nem tudom, mi a gond az eljárással, a beleölt munkához képest miért olyan silányka a termés. Még az a szerencse, hogy a semmirevaló fejek a tyúkok kedvenc csemegéi. De én nem a tyúkok táplálására óhajtok zöldséget nevelni!
Azért a sok kísérletezgetés nem volt elpocsékolt idő, valamennyi tapasztalatom összegyűlt, és ezt-azt ki tudtam nevelni, de a termést még szeretném fokozni. Hiszen ha a szomszéd tíz méterrel odébb szép káposztát, gyönyörű karfiolokat és söröskorsó nagyságú brokkolikat termel, akkor nekem miért ne menne?
Az egyes fajtáknál az alábbi gondok jöttek elő:
Ahogy a vörös-, úgy a fehérkáposzta sem volt hajlandó befejesedni, a levelek lazák maradtak, így maximum főzeléknek voltak alkalmasak. Salátához, savanyúsághoz nem feleltek meg ezek a lapuk. Semmirevaló veteménnyel dolgoztam ilyen sokat, jobban jártam volna, ha a helyére vajbabot ültetek – mérgelődtem.
A brokkoli már egész jól sikerült, 2010-ben bőven ettük, fagyasztottam is le belőle. (A tavalyi termésről nem tudok nyilatkozni, mert tesóm egész nyáron lopta…) A szabadföldi nevelés persze nem ad akkora rózsákat, mint a szupermarketekben kapható import hajtatott melegházi növény, de egész tűrhető.
A karalábé régebben – akármilyen fajtával próbálkoztam is – mindig csak tojásnyi lett, a belsejét meg mintha faforgáccsal spékelődött volna meg. Tavaly azonban
Timi javaslatára a Gigant fajtával próbálkoztam, és végül egész jó karalábéjaim teremtek. És bár köztudott, hogy nem a méret a lényeg, azonban a kétkilós karalábékat úgy vágtuk fel, hogy a húsvágó bárdot a termésre illesztettem, a fokát meg kalapáccsal ütöttem, aztán amikor kettérepedt, késsel aprítottam tovább. A kemény héj ellenére nem volt fás a belseje, siker! Idén se pepecselek másfélével, ez végre bevált.
A karfiolfélék nevelgetésébe is egy kicsit kezdek beletanulni. Eddig csak másodvetésként termeltem, mert a nyári melegben sokszor semmire sem mentek a növények, gyerektenyérnyi, megfeketedő rózsákat hoztak. Az ősz eleji, hűvösebb napok azonban hozzásegítették a növényeket a nagyobb, formás rózsák kineveléséhez.
Nem valami hatalmas, de azért tűrhető fejek lettek a lila karfiolon, és lett egy jókora pagodakarfiolom. Ennek a kifejlődéséhez szerintem azért szerencse is kellett, mert előző évben csak görbe kis rózsákat hajtott a növény.
Az áttelelő (Adventi) kelkáposzta nevelése az, ami még sikerült.
A hagyományos kelkáposzta ugyanolyan nyominger lett, mint a fejes, sőt magszárba ment, de ez a hidegrajongó fajta megfelelő gombócokat növesztett, sőt amikor kivágtam egy kisebb fejet, és a torzsa bennmaradt a földben gyökerestől, a gyökér új – bár kisebb – kobakot hajtott.
A kínai kel nekem nem lett olyan alakú, mint ami a boltban kapható, inkább olyan kelkáposzta szabású lett, de attól még megettük. Sajnos mivel ez a legzsengébb levelű káposztaféle, a csigák is eléggé rájártak, berágták magukat a levelek közé. Elég gusztustalan volt, amikor kettévágtam egy fejet salátának, és egy ötcentis csiga folyt ki belőle.
A leveles kel megbízhatóan terem, bár ennek az ízét nem mindegyikünk kedveli, mert a rostjai elég erősek.
A bimbós kel meg olyan hol sikerül, hol nem növény. Valamennyi minikáposzta mindig van rajta, de nem az igazi, a piacokon meg a szomszédban sokkal szebb a termés.
Végül is – a káposzta kivételével – a növények legnagyobb részéből sikerült valamilyen emberi fogyasztásra alkalmas részt kicsikarni, de a belefektetett munkához képest igen keveset és rossz minőségűt.
A káposztaféléket nemcsak én szeretem, hanem a tyúkok is, de rajtunk kívül még jelentkezik rá a sok káposztalepke-hernyó és a liszteskék is.
Más betegségeket nem vettem rajta észre.
Második szomszéd néni szerint ezeket a növényeket a legkönnyebb termelni a kertben, de nekem nem sikerül. Most kell kinyomoznom, hogy mitől ilyen keserves a legszélesebb körben nevelt vetemények termelése nekem, mert idén szeretnék egy elfogadható termést produkálni. Van valami tanácsotok, hogyan álljak neki?
