Tizenkettedik olvasónkat,

Mazzoniapple-t szeretettel üdvözöljük blogunkban ezzel a Bosc kobak körte-füzérrel! Reméljük, gyakran benézel majd hozzánk.

Brokkolibirodalmunk...

...csak néhány négyzetméterre rúg, mégis ellát minket ezzel a finom zöldséggel úgy, hogy téli fagyasztásra is jut belőle.

A káposztafélék a blogban eddig eléggé a perifériára voltak nyomva, már csak azért is, mert nem sokat ültetünk belőlük. Nem kapunk annyira rajtuk, meg anyósaink káposztaimádók, és elhalmoznak minket különféle káposztafejekkel, karalábékkal. Azért a brokkolit meg a bimbós kelt nem szoktuk soha kihagyni, mert megbízhatóan, bőven termik meg a közönséges káposztafélékhez képest különlegesnek és drágának számító rózsáikat, rügyeiket. Pont akkor ehetők, amikor más zöldségek leteremnek, nagy zöldjeik letermés után jó őszi-téli táplálékuk a tyúkoknak.

Brokkoliból hosszú és rövid tenyészidejű fajtát is szoktunk választani. Palántát mindig nevelünk, de nem januári indítással, fagyisdobozban, mint a paprikánál, zellernél, paradicsomnál, hanem március végén, április elején jól elmunkált, szabad földbe. A magok apró, narancssárgás - barnás golyók, ha a föld meleg és nedves, akár napokon belül kikelnek. A kikelt kis, szikleveles magoncokra azonban úgy kell vigyázni, mint egy újszülött kisbabára, mert a földibolha személyében nagy veszély leselkedik rájuk. Gyakran még szikleveles állapotban tövig rágja a brokkolikat, különösen ha száraz és meleg a tavasz. A bolha ragasztós papírral könnyen megfogható, de az a legjobb, ha hamar fölerősítjük a kis növényeket. Úgy tapasztaltam, hogy a vizet utálják. Már csak ezért is érdemes a kicsikéket locsolni. Ha gyorsan megerősödnek, a bolhának beletörik a foga a levelekbe. A megerősödő növénykéket hamarosan szétpalántázzuk, hogy legyen helyük fejlődni.

Tavaly szinte tarra ette a bolha a brokkolit. Idén -vélve, hogy a nevelőládába nem megy bele a bolha, pláne ha felteszem a konyhaablakba kívükről - nemcsak szabad földben, hanem dobozban is neveltem palántát. Mit ád Isten, a ládásat a bolha bezabálta, a kerti földben meg kiváló palánták nőttek! Nem is értem.

Hamar fejlődnek, a korai már júniusban kb. fél méter magas, és hozza a rózsáit. A későinek szeptemberől novemberig kéne teremnie, de volt, hogy decemberben is ettünk róla. Idén meg júliusban kezdett el hajtani. Mindegy, az a lényeg, hogy volt mit szedni a tövekről!

A termés: formás, zöld, karfiolszerű rózsa, ami nálunk általában kisebb, mint az áruházak polcain kapható, általában olasz vagy spanyol félkilós egyenbrokkoli. Az első termés a főrózsa, ezt éles késsel kivágjuk. Hamarosan azonban oldalhajtások jönnek elő, hegyükön kisebb, de ugyanolyan guszta rózsákkal: ugyanúgy felhasználhatóak, mint a főrózsák. (A mirelit, bolti brokkoliban is ezek a mellékági kis rózsák vannak!) Szemfülesnek kell lenni, mert a brokkoli nagy zöld lapui alatt gyakran megbújnak a kisebb-nagyobb rózsák. Ha nem szedjük le időben, a rózsákból fess magszárak lesznek, takaros sárga virágokkal. Minden ilyen felmagozványt ki kell törni az újabb finom kis rózsák hajtatása érdekében!

Érdekes, hogy a kertünkben termő brokkolivirágzatok a boltinál lényegesen rostosabbak, sokkal hosszabb idő alatt főnek, párolódnak meg, ez talán a "nomád tartás" következménye?

A brokkoli állítólag szereti a meleget, de úgy láttam, hogy a hideget is bírja, három éve decemberben is szedtük. Idén valahogy nagyon szép, szebb, mint szokott. A melegnél jobban szereti szerintem a vizet, de hálás is: termésben visszaadja. A napokban - hogy megtartsam ezt a fejlődési tempót - a vízben tápoldatot is adagoltam a növényeknek, hogy ne romoljon le a kondíciójuk. Egy idő után már belefáradnak úgyis a virágzásba, csak nagy lapui zöldellenek. Ez az időszak már belenyúlik az őszbe. Ilyenkor apránként felhúzogatjuk a töveket, és naponta kettőt-hármat megkapnak a tyúkok a szem mellé. Mi meg esszük a mirelitből a saját, korábban lefőzött brokkolinkat...

A brokkoli olyan, mint egy állatorvosi ló, kiállítást lehetne rendezni a rajta szívogató rovarokból. Kezdetben a bolhák falatozták, majd jöttek a sima, "mezei" levéltetvek. Vannak pajzstetvek is, ezek az apró, barnás izék,meg liszteskék. Ezek mindig össze-vissza röpködnek, ha valamelyikünk megbolygatja a leveleket, rózsát keresve. Madárnak guszta hernyói másznak rajta a káposztalepkének. Itt éppen egy hernyórágott levél: Így a házikertben használható, bionak minősített permetszerek széles választékát kipróbáltuk már a brokkolin. Az a gond, hogy a levelei fonákán szívogatnak, rágnak a kártevők, ahova nehéz becélozni a vegyszerrel. A másik: a levelek - mint a káposztaféléknél - viaszosak, lepereg róluk a permetlé. Igaz, ezen lehet segíteni, kapható a permetlé tapadását segítő szer (Nonit), de így se találom tökéletesnek az eredményt. Emellett a szőrgunyacokat is mindig le kell szedni róla... Meg már annyira nem is izgat, mert bár nem sikerült a kártevőket teljesen visszaszorítani, úgy látom, hogy a növények állapotában nemigen okoznak romlást.

Érdemes ezzel a növénnyel foglalkoznunk, mert ez az egyik fő kedvencem, s idén a leány is nagyon rákapott. Már csak ezért is érdemes ültetni! Így legalább tudom, hogy mi van a tányérunkban.

Istenem, de utálom őket!

Engem a pók, egér, béka és más állatkák nem érdekelnek, de ha egy meztelencsigát meglátok, ki tudnék futni a világból, úgy irtózok tőle.

Van egy nagon régi zöldségespincénk, több, mint száz éves. Téglából készült boltívei vannak, hajdan óvóhelyként is működött. Vagy harmincöt-negyven évvel ezelőtt még falun elképzelhetetlen volt a vezetékes víz (Halászin ha jól tudom, 1995-ben lett vezetékes ivóvíz), de azért mindenki szeretett volna itt is emberi körülmények közt élni, egészséges vizet inni. A hajdani ásott kutak ideje lejárt, helyettük megjelentek a fúrott kutak. A fúrott kutak vize sokkal egészségesebb volt, mint az ásottaké, a kútból a víz búvárszivattyú segítségével került a napvilágra, majd egy víztartályba. Mindez villanybojlerrel összekapcsolva és derítőgödörrel egybekötve adta a városias komfortot falun.

Nos, a búvárszivattyú nálunk ebben a régi pincében lett elhelyezve. A szivattyú gyakran csöpögött. Mivel a pince elég nagy volt, ide táraztuk be a téli zöldségeket is. Velük kerültek be a meztelencsigák, akik a pincében paradicsomi állapotokra találtak. Enyhe idő, sok kaja, sötét, nedvesség... el is terjedtek cefetül. Minden teli volt csiganyálka-nyomokkal, és még a pince plafonján is fel-alá másztak ezek a szörnyűségek. Évekig ostorral se lehetett lehajtani engem a pincébe, úgy irtóztam még a gondolatától is, hogy egy a hajamba eshet... Irtottuk is mindenfélével, sóval, vegyszerrel, takarítással, zöldségválogatással. Igazából azonban az segített, hogy 1998-ban bekötöttük a vezetékes vizet. A fúrt kút szivattyúja, bár még működik, gyakorlatilag üzemen kívül van, ezzel megszűnt a vízcsepegés, a pince kiszáradt. Megnyitottunk egy régi, lefalazott szellőzőablakot is, így a csigáknak leáldozott. Azóta merek lemenni a pincébe. De mindig viszek le lámpát is, bár van villany: nehogy a hátsó, sötét sarokban rálépjek egyre, mert azt ki sem bírnám...

Érdekes, a kertben nemigen vannak meztelencsigák, legalábbis a megművelt részen. Talán olyan meszes a föld, hogy rámászni sem bírnak? Így nem is igen rágnak. Ahol azonban gyep van, megjelennek ezek a barna szörnyűségek:

Ez vajon nevelési módszerük, vagy a nemi életük része? Pfuj!

Itt aztán nem hat az antidohányos propaganda, mert ez a szép darab a cigicsikket eszi!A farönkök, téglák, cserepek alatt ugyanilyen fertelmek húzódnak meg, csak kicsit kisebbek, szürkék, fekete foltokkal. Fertelmesek!

Irtani sóval, fahamuval szoktuk őket begyűjtés után. Láttam már sóból, tojáshéjból kiszórt "védkerítést" is a növények körül. Lehet kapni csigaölő szert is. Meg csigacsapda is csinálható, csalétekkel, amitől kipurcannak. Itt még többet olvashattok a védekezésről.

És a régiek mit mondanak a csigákról, 1934-ből, a Hangya szövetkezet könyvéből?

A chilisalétrom egy nitrogénműtrágya-fajta, a kainit a kálium kénsavval képzett sója, a vasgálic víztartalmú, kénsavas vas. Szóval a védekezés tuti módszerei közé az erősen lúgos, sós vagy savas, maró anyagok tartoznak, amik gyakorlatolag feloldják a csigát! Régen a pincében összegyűlt meztelencsigákat mi is lesóztuk, hát nem sok minden maradt belőlük az "eljárás" végére!

Mindenki szíves elnézését kérem a nem túl szalonképes témáért, pláne így szombaton ebédidőben, de a kerti valósághoz ez is hozzátartozik. Meg hát úgyis beígértem korábban az undormányokat, tekintsük ezt a bejegyzést az undormánylista első fejezetének! :-)

Kiegészítés a tesóm írásához:

Feltétlenül be kell számolni Ági főnökasszonynak, hogy randiztunk egy másik kedvenc állatával. A család gyermekrabszolgájával nagy lelkesen boszorkányoztunk, vagyis söpörtünk, és egyszer, amikor a csajszi leguggolt, olyan sápadat és undorodó arcot vágott, hogy azt hittem, rosszul lett. Elhaló hangon kérdezte: Te, Hédi, mi ez??? Annyira megijedt a meztelencsigától, azt hitte, hogy legalább még egy méter van az állatból a deszka alatt. Szerencsére csak úgy tizenöt centis volt, de azért nem mértem le arasszal.

Végül Laci sógor mentette meg az életünket, meg a szerencsétlen meztelencsigáét is, rápiszkálta egy lapátra és átdobta a dzsumbujos telekre. Remélem, nem talál többet vissza, hogy a szíved csücskén húzgálja a nyálcsíkokat.

Duna mellett, nyárból őszbe

Ági és Laci találtak egy remek erdős zugot a Mosoni-Dunát kísérő ligeterdő nem Szigetköz, hanem Mosonmagyaróvár felé eső oldalán. Tesóm ma reggel elcsalt ide körülnézni és fotózni. Térképen itt látható a hely, ami tulajdonképp a lovastalálkozókról ismert Babos-majorral szemben van, a falutól északra található nagy kanyarban, a Mosoni-Duna nyugati oldalán:
http://www.1hungary.com/map/halaszi

Az út eleje egy olyan erdőrészben vezetett, ahol a kőris és a tölgy volt a leggyakoribb fa. Már kifejlődtek a makkok, most éppen érnek, csak a hitványa potyog.Egy újonnan ácsolt vadászles közelében bámulatra méltóan arányos, szép termetű vadalmafa áll, érőfélben lévő, iszonyat fanyar gyümölcsökkel. A kányabangita sok helyen megtalálható a falu környékén, már most piroslanak a bogyói.A veresgyűrű som feketés termését szinte öt-tíz méterenként láthattuk. Húsos somot sajnos nem.

Az erdei utat egy szélesebb, lekaszált rész szegélyezte, virágok sokaságával, mint például a réteken gyakori tarka koronafürt. Olyan szép ez a virág! Jól mutatna egy rózsaszín, válogatott évelőágyás elejében.

Nemcsak Somogyban, hanem nálunk is sok helyen látni a csalánlevelű harangvirágot, de kicsit beljebb, a félárnyékos részeken.

Imola:
Ernyősvirágú növény termése.
Tarkán virágzó szőrös kenderkefű.
Az őszi kikerics bimbói sorra tolakodnak felfelé, sőt találtunk olyat is, amelyik már kinyílt.




Az erdős rész végén fiatal, telepített tölgycsemeték alkották az átmenetet a szántóföldek felé. Köztük találtunk úgy 25-30 tő selymes peremizst. Ezt a növényt ezen a helyen, ha jól tudom, még senki sem említette.
Kellemes és izgalmas hely volt, sőt túl izgalmas is, mert a tesóm alaposan kihasználta azt, hogy félek a vaddisznóktól, és egy idő után már az ivóvize lötyögését is csörtetésnek hallottam. Szerinte a vaddisznók még nálam is jobban félnek ember közelében, mint én tőlük.

Az erdőben széles, napsütötte út vezetett, a pillangók nyomták a dolcsevítát:
Akinek inkább táplálkozni volt kedve, az sem járt rosszul:

Egyesek meg csak élvezték a napsütést.

A Dunához közeledve egyre több szitakötő csatlakozott a lepkékhez, például ez a foltos legényke. A csajok zöldek.

Mindketten lesifotós módjára fényképeztük ezt a szitakötőt.

Végül elértük a Mosoni-Dunát. A vízparton a kidőlt füzek, uszadékok miatt a jellegzetes szigetközi képek fogadtak, közben ahogy csörtettünk a vadcsapáson, ugráltak a vízbe a békák. Szárcsák, szürkegémek, vadkacsák riadtak fel a jöttünkre.



Hazafelé egy napsütötte részen rengeteg apró, nemrég kelt fali gyíkot láttunk, a lépteink zajára ötösével-tízesével szaladtak szét. Az októberi takarodóig van még idejük kondíciót gyűjteni.

Extrém sportot űző pannon csiga az akácfaágon. Nem semmi lehetett felkúszni a fejmagasságban lógó ágvégre.

Szóval jó kis utat talál a tesó, felért egy tanösvénnyel. Köszönöm neki, élmény volt.

Somló augusztusban

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat lakóhelyünk szempontjából, hiszen ha a képzeletbeli körzőnket 150 km-esre kinyitjuk, ami a vezetési hajlandóság fájdalomküszöbe a családban, a körön belül esik Bécs, Pozsony-Dunaszerdahely-Nyitra, Sopron, Szombathely, Veszprém, no meg Székesfehérvár és környéke. Ezen belül választunk általában úticélt, messzebbre lusták vagyunk elutazni. Jut így is a körbe tó, folyó, hegyek és dombok is. Mivel sík vidéken lakunk, amikor kirándulni indulunk, gyakran választjuk célul a dombos-hegyes tájakat. Ezek közül a legkedvesebbek közé tartozik a hétvége óta a Somló. Ági már egyszer írt a Kis-Somlóról, akkor a májusi állapotát írta le, mi pedig szombaton a "nagytesót" jártuk körül. A hegyet a derekáig borítják a szőlők, fent a természet az úr, s ez igazán sok látnivalót kínál. Kiépített tanösvény visz fel körbe a csúcsra, majd egy lépcsőn lehet visszaérni a kiindulóponthoz.

A Somló messze kiemelkedik a környezetéből, kilátást nyújt a kelet felé a Magas-Bakonyra, délen a Tapolcai-medence összes vulkánjára, nyugaton az Alpok felé, aztán látni a kemenesalji tanúhegyeket, Ajkát, Pápát, Tapolcát és Devecsert. Az ember alig hisz a szemének.

A hegy teteje felé közeledve végigmehetünk az erózió által létrehozott bazaltlépcsőn - nem tudom, tesómék hogy a búbánatba varázsolták fel rajta két éve a babakocsit -, ami száraz időben is elég csúszós. A többi rész viszont kényelmesen járható.
Az ösvény mindenféle élőhelyet bemutat, erdőt, cserjést és rétet. Tavasszal láthatják az arra járók a "tipikus", táblákon szereplő virágzó növényeket, de most, nyár végén is sok érdekességen legeltethettem a szemeimet.
Most kezd virágozni ez a szép, lilával erezett varjúháj.
Vajszínű virágú pimpóféle növény. Egy-két példányt találtunk belőle, az az érdekes, hogy termést nem láttunk rajta, hanem csak bimbókat.
Először nagyon csodálkoztunk ennek a vadvirágnak az extravagáns stílusán, de Vadassy Rita blogja segítségével sikerült beazonosítani. Kéküstökű csormolya.
Ez pedig mezei csormolya. Gyakori gyom, de itt a mi vidékünkön még nem láttam.
Nyílnak már a védett csillagőszirózsák, úgy látszik, búcsúzkodhatunk a nyártól.
Ilyen furcsaságot is láttam, ez dísznek tartott "kinti" évelő aszparágusznak tűnt, amit a Dédi szokott a piacra szánt virágcsokrok közé tenni. Először arra gondoltam, hogy a rész, ahol találtuk, egy elhagyott kert lehetett. Írták is az egyik táblán, hogy a hegy tetején is volt település, (igaz, hogy jó régen, a bronzkorban) sőt szántóföldek. De hát a lelőhely csak néhány méterre volt a nemzeti park egyik információs táblájától! Vagy a spárga vadon is megterem? Találtam erre utaló adatokat itt, hogy Szentes környékén valóban él, aztán, hogy több hazai faja is létezik, a Balaton-felvidék bazaltvulkánjain is előfordul. Először nagy csodának tűnt ez a spárgatalálás, aztán azt hittem, butaság, végül mégis az első gondolat volt a helyes.

A magas füvön vettük észre ezt a szép kék bogarat, messziről csillogott a fűben.


Somló vára nagyon régi eredetű, lehet, hogy Szent László idejéből származik, de ezt vitatják. Vadregényes, nem túlzottan feltuningolt rom. Az egykori konyha kéménykürtője ép, alatta valaki bazaltdarabokból príma szalonnasütőt épített fel, úgyhogy aki akarja, kipróbálhatja a kémény huzatát.

Sötétedett, amikor felértünk a hegytetőre, a kilátó sajnos már zárva volt. Találkoztunk fiatalokkal, akik itt vadkempingeztek, hát jó helyet találtak maguknak. Panorámás sátorhely akad bőven, lehet hogy 700 évnél is idősebb a konyha. Fürdővíz legközelebb a borgátai termálban. Jó világ... Egyszer én is felmennék egy üveg somlói borral élvezni az éjszakai panorámát, fejem fölött a Tejúttal.

A Somlóvidék honlapján találtam egy Vörösmarty-verset a történetével együtt, ez a környék számos kocsmájában is olvasható, tehát egészen a népé lett. Lehet, hogy benne van a borok egyik titka...

Vörösmarty Mihály: Somlóhoz

Rideg Somló, térföldi remete,
Reád száll a mezők lehellete,
Körül foly a nap, mint hű szerető,
Osztatlan hévvel, téged ölelő: -
A távol Marcal szellőt küld feléd,
Hogy illat és fény olvadjon beléd.