Március harmadik vasárnapjára…

…megérkezett az igazi, hamisítatlan tavasz, és remélhetőleg a ronda, hideg idő már nemigen tér vissza. A meleg napfény elmondhatatlanul jó, szinte átjárja az embert. Annyit dideregtünk ezen a télen!
Ettől azonban még nem tobzódtunk a kerti munkákban. A föld nyirkos, ezért a kultivátorozás még nem történt meg, de a napokban mindenféleképpen esedékes lesz. Addig is – talajjavításképpen – buzgón hordjuk a fahamut a kertbe, hogy mindenhová jusson legalább egy vékony rétegecske. A kultivátortárcsák majd szépen beledolgozzák a földbe.
Kertészkedés helyett az udvart vágtuk rendbe: visszavágtuk a túlburjánzott orgona-és jezsámenbokrokat, a barkafüzet. Kicsákányoztam az ész nélkül terjedő évelőket. Rengeteg száraz ágat, avarmaradékot, kiszáradt, fonnyadt tavalyi növényrészt hordtunk a „vesztőhelyre” égetni. Mindezek ellenére az udvar elég rumlis, így ezek a munkák a jövő héten is folytatódnak.
A hagymapalántákat „kitelepítettem”, nappal – hogy szokják – kint vannak már a friss levegőn, és éjjelre is csak a kazánház ablakáig jutnak el. Hamarosan az éjszakai órákat is kint töltik már. Maximum egy héten belül ki lesznek ültetve, nekik – szoktatás után – nem árt a fagy. Az a tapasztalatom, hogy a kikerülés utáni első napokban a halvány, gyenge növénykék sokszor megdőlnek. Ezért ilyenkor a ládáikat – támasztásképpen – finom homokkal megpúpozom. Kapnak tápoldatot is. Eleinte úgy festenek, hogy az ember egy huncut piculát nem adna az életükért, de három-négy nap után felegyenesednek a kis növények, színük halvány sárgászöldből viaszos sötétzöldre vált. Ekkor lehet palántázni. Nos, szépen haladunk ebbe az állapotba. (Egyszer pedálságból a palánták hegyén lévő sziklevélhéjakat elkezdtem leszedni, és a kis hagymák közül sok kipusztult. Biztos nem tett nekik jót a rángatás.). Kint sokkal több vizet felszívnak, gondolom az állandóan lenngedező szél kiszárítja a földjüket. Kíváncsi vagyok, beválik-e a vöröshagyma palántázása, hiszen a pórénál ez egy működő eljárás.
A több fénytől a paprikák szinte robbanásszerű csírázásba fogtak. Velük együtt a palántaföldben levő gazféleségek is.

Egy kis tyúkhúr - pofátlanul még bimbót is hozott: Némi árvacsalán:

A paradicsom már lassan négyleveles, a ládában bőven van helyük. Az epernövénykék is harmadik levélkéjüket hozzák, olyan három-négy hét múlva őket is kiköltöztethetem a szappanfűvel egyetemben, amik közt már hatleveles növénykék is vannak, sajnos kicsit fölnyurgultak.
Tíz napja – amikor havazott – még raktam ki a kismadaraimnak cinkegolyókat. Ennek okán a cinegéim nem léptek le, állandóan a körtefán kutatgatnak. A rigók teljesen ideszoktak, egy kis almahéjjal, ezzel-azzal kínálgatom őket most is, de vígan turkálnak ki a tyúkok közt a háziszárnyasainknak kiburogatott ebédmaradékból ezt-azt.
Új tyúkocskáink kezdenek megszokni nálunk, ennek a jele, hogy buzgón, hatalmas tojásokat tojnak. Az udvarba még nemigen mertek kijönni a vagdalkozó „hazaiak” miatt, és azért is, mert még eléggé kopaszok, és bizonyára fáznak.
A jövő hét a veteményezésé lesz remélhetőleg. Minden kész, a szerszámok följavítva, a magok megvásárolva. Csak a talajmunka… és máris vetünk. No, nem ragozom tovább, remélhetőleg a jövő héten már részletekbe menően írhatok a kerti munka első lépéseiről!

A héten...

... ismét új olvasót üdvözölhetünk köztünk, Fahéjas Almát. Szeretettel köszöntjük őt ezekkel a kis lila krókuszokkal.

Egy csepp tavasz

A hét elején – mivel még hűvösebb napok jártak – a könyvespolcon turkáltam kertészkedés helyett. Egy régen lapozgatott könyv akadt a kezembe, ez a Borhidi Attila és Sánta Antal által szerkesztett Vörös Könyv 2. kötete volt, Magyarország növénytársulásairól. Hát persze a jó honleány – vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva – felüti a könyvet, kikeresi a Szigetközt, pontosabban a szigetközi erdőket. Előtte még kitúr egy Milkát a spejzból, és a csokival együtt lerogy a vasalódeszka melletti fotelba olvasni. Mit is lát? Aszondja:
„A síksági nagy folyók ártereinek legfelső részén, ma már többnyire a gátakon kívül fekvő, ármentesített területeken, illetve a mellékfolyók és a patakok mentén közvetlenül is előforduló, magas növésű, nagy produkciójú erdők. Valaha ezek voltak a Kárpát – medence legszebb tölgy (Qercus robur) és kőris – (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) példányait nevelő társulások. Mellettük fontos fafajok a szilek (Ulmus laevis és Ulmus minor), amelyek azonban a század 20-as éveiben pusztító szilfavész következtében csak ritkán alkotnak nagyobb állományokat.”
„A Szigetköz tölgy-kőris-szil ligeterdeiben (Pimpinello majoris Ulmetum) a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) a magas kőris (F. excelsior) helyettesíti. Gyakori itt az ükörkelonc (lonicera xylostetum), a nagy földitömjén (Pimpinella major), és a bókoló gyöngyperje (Melica mutans), a montán ritkaságok közül pedig a hamvas éger (Alnus incana), a fehér sás (Carex alba) és a fokozottan védett tüzes liliom (Lilium bulbiferum) érdemel elsősorban említést. „
„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”
A sok latin névtől fejzúgást kaptam, így inkább kimentem az erdőbe… Vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva.

Bár életemben rengetegszer láttam már az erdő alját, ahol tavaszi hólepelként millió és millió hóvirág fehérlik, ezt a látványt egyszerűen képtelen vagyok megunni. Vonz az erdő, a vízpart. A táj még a hamisítatlan szigetközi tél végi képet mutatja, de most már igazán melegen ontja déli sugarait a Nap. Még megvannak a múlt tél hírnökei: a papírszerű avar, a fáról lehulllt sárgafagyöngyök, tölgymakkok, száraz, vihartördelte ágak. Érdekesen nézett ki ez a hajdani fatönk: a fa kidöntés után földben maradt tuskójából új gyökérhajtások törtek elő. A régi csök közepe meg kikorhadt. Így egy kis fura barlang nyílt a föld alá, ami teli volt csigaházzal, gondolom, ott teleltek.
És az erdő: millió hóvirágharang néz a föld felé, tisztára fehér a fák alja tőlük. A nagy fehérségben apró kék pöttyök: a szintén védett dunai csillagvirág, a Scilla vindobonensis. (Ezt az egy latin nevet könnyen meg tudtam jegyezni: Vindobona Bécs római kori neve.)
Lombok, rügyek még hírből sincsenek – nemrég ért csak véget a tél! A som sárga virágai azonban már kibomlottak. Előbátortalankodtak az első bogárkák is, velük együtt az első nappali pávaszem. Szegénynek megártott a tél, a szárnya szakadt.. Éhesen sütkérezett a virágokon, remélem fél szárnnyal is boldogul.
Ez a tavasz első darabkája az erdőn. Ma Hédiék is kirándulnak. Bizonyára ő is ír valamit – de ő már többet – erdei sétámtól eltelt két meleg napban minden valami hihetetlen, tobzódó pezsgő növekedésnek indult!

Lúdláb torta

Ez egy elmaradt bejegyzés pótlása, mivel a süti a múlt héten vasárnap készült. A tortát a szüleim és bátyám látogatásának tiszteletére készítettem. Már régóta terveztem az egyik kedvenc tortámnak, a lúdlábtortának elkészítését, így most a kivitelezésbe is belevágtam.

Első lépésként vettem egy kétdekás rumot, aminek a felét beleöntöttem egy üveg meggybefőttbe (a meggy levéből előtte leöntöttem, "faszisan leittam" kb. egy decit), majd betettem a hűtőbe egy napra érlelődni.
Alapnak sütöttem egy kerek kakaós piskótát.
Főztem egy vaníliás pudingot, amibe főzés előtt 2,5 ek kakaóport és kb 1/2 dl rumot raktam. (Már csak azért is jó ez a sütögetés, mert a gőzölgő rum illata bejárja a lakást.) Ekkor jött részemről mémi bal..szkodás, mert az előző heti párizsi krém maradékát is fel akartam használni. 10 dkg vajat - amit a kelleténél lágyabbra olvasztottam - kikevertem 5 dkg cukorral, majd a kihűlt kakaós-rumos pudingot és a tejszínes -konyakos párizsikrémet, kb. 2 deciliternyit összekevertem. A krém állaga a tejszíntől az elvártnál kissé lágyabb lett. A krémmel megkentem meggy-rádiusz vastagságban a vízszintes metszősíkkal középen kettészelt piskótahenger alsó felét. Az érlelt meggyet leszűrtem, lecsepegtettem, majd a felét egyenletes elosztásban belenyomkodtam a krémbe, ezután a maradék krémet rákentem a meggyre. A másik fél piskótát finoman rátettem a krémre, majd kifolyt krémmel behúztam a torta oldalát. A meggy maradékát rászórtam a torta tetejére. Felolvasztottam 12 dkg étcsokit 5dkg vajjal, majd az olvadt csokit kanállal rácsorgattam a meggyekre és a torta tetejére.
A torta felvágás előtt egész jól nézett ki, de szeletelés után kicsit somlói galuskás állaga lett.

Szegfüvek a Magyar Házi Gazdasszonyban

A Magyar Házi Gazdasszony virágoskertjébe látogatunk el újra. Hédi erre a fejezetre „hegyezett” már hetek óta, elsősorban neki ajánlom, de mindenki számára érdekes lesz: a szegfűnemesítés kétszáz éves technológiáját írja le. Igazi csemege. A hajdani biológiai érettségi tételek emléke, Mendel és a domináns-recesszív öröklésmenet dereng fel nekem a könyv sorainak olvasása közben.
"§. 140.
II. A’ Nyári vagy magvaikról szaporítható virágok közt a’ legnevezetesebbek a’ Szegfű, a’ nyári, téli és sárga Violák, Hollandiai Auricula ’s a’ t.
a)A’ Szegfűről ezeket a’ jegyzéseket tapasztaltam legméltóbbaknak:
1. A’ hideget minden Virágok közt legjobban kiálják: kivált a’ melyeket magról vetettünk, és mégnem virágoztak.
2. Magot mindenkor a’ fél, és egész duplákról kel szedni. Négy, esztendőben rendszerint van egy ollyan, a’ mellyben még az egész dupláknak is találkozik magjok. Egyébkor úgy tselekszem, hogy mindenkor tartok egynehány tserepekben Szegfüvet. Ha látom, hogy virágzáskor és magéréskor Juliusban sok eső jár: a’ Szegfüveket berakom fedél alá, hogy az eső ne, de a’ nap érhesse. Igy tselekszem, mikor nagy forróság vanis Sz. Iván naptól fogva, Julius végéig. A’ forroság idején olly helyre teszem, hogy 10 órától, négyig a’ nap ne érje, egyébkor pedig az eső, szél, harmat, és gyengébb napfény érhesse. Igy jóféle magot minden idén szedek, bár nem sokatis.
3. Ezen magokból minden tavasszal vetek, a’ midőn már éjjeli fagyások nem járnak egy kis ággyal, és az innen nőtt plántákat a’ nyári három holdnapokban, ha az idő nedves, 9-10. tzól távól egymástól, sorban, a’hol akarom, hogy a’ jövő nyáron virítsanak, elültetem, és egész télen kinthagyom, kivévén az igen kövér, göndör, és széles levelűket. Ezeket másutt teleltetem.
4.Ezen magról kőlt szegfűveket esztendős korokban, mikor szárba indúlnak megtépem, és minden tőn legfelebb csak 4 virág szárat hagyok, és karótskákhoz kötözöm.
5. Mihelyt virágzani kezdenek: a’ Szimplákat, ha tsak valami igen ritka formájú nem vólna, mind kihányom. Igy tselekszem a’ többiekkel is, ha tsak Ordinárik, mint a’ Konkolyvirágszín, megyszín ’s a’ t. : és tsak azokat hagyom meg, a’ mellyek különösen szépek. Ha ezek meghagyatnak: a’ szépeketis elkortsosítják a virágzáskor.
6.A1’ virágokat ugyan közönségesen, de kivált a’ Szegfűveket én úgy nézem, mint Újjházasokat, a’kik közzűl, mind a’ Menyasszony, mind a’ Vőlegeny a’ virágzáskor a’ legszebb, és illatosabb ruhákba öltöznek.
E’kor én magam szoktam a’ Vőlegénynek a legszebb mátkát adni: a’ nemző port t.i. a’ melly a’ virág fenekén szokott lenni, a’ rojt végeinn, igen keskeny, és sima késetskével 9-és 10 óra közt délelött levakarom, és a’ legszebb Menyasszonynak két szál fejér, és görbe karjaira kenem. Igy ez megterhesedvén a’ legszebb maradékot fogja maga után a’ magokban hagyni. Illy módonn, kivált a’ fejér szegfűvet, sárgává, tarkává hamuszinné, feketévé ’s a’ t. lehet a’ többféle virágok nemző porával tenni. Legbizonyosabb a’ féldupla virágú Nöstények karjait, így megkenni,: mert az ilyenek bizonyosan hoznak magot. A’ melly virágból magot akarunk venni; a’ mellől a többi virág bimbót azon az egy ágon, körömmel lecsipni kel.
7. A’ menyekzőnek vége lévén, a’ magok nőnek, megérnek, és megszedetnek. Ha e’ meg van: a’ kórók késsel lemetéltetnek, és a’ bokrok közzűl azok, a’ mellyek szép fajok, és vékony, de megfásodott sarjazásaik vagynak, mind a földből földestől, megsértés nélkűl mind a’ tserepekből kivétetnek, és olly helyre ültetnek, a’ hol a nap 10 órától fogva, délutánni 4. óráig nem éri. Tiznap múlva, t. i. Augustus első hetében a’ vékony sarjak mint a’ szőlővesszők lebujtatnak. A’ bújtani való vékony, hosszú, de fás sarjakat, a’ közepén, egyik tsuklónál, épen a’ völgyig igen éles késetskével be kel metszeni, és innen a’ másik tsuklóig felhasitani. Ha e’ meg van, egy fa horgotskával, a’ kézzel megásott gödrötskének fenekére le kel a’ bujtást egyenesen a’ földbe tzövekelni a’ hasitásnak a’ bokor tőve felé eső végénn,: és a sarjat felfelé, ’s a’ felhasitott szálkát egyenesen, mint a’ karót szokás, aláfelé igazitván, földdel gyengén körülnyomogatni. Az a’ felhasitott kis szálka 3-4. hétre gyökeret hajt: de sokszor hátra, nyóltzra.
8. Ezen bújtások October közepén éles késsel az anyatövekről lemetéltetnek, és minden földestől, ha lehet, kivétetvén cserepekbe, vagy ládákba ültettetnek. A’kinek ollyan szobája van, mint a Pr. Gazdának I-ső darabjában a’ Plánták nevekedéséről mondottam, és úgy bánik a’ Szegfűvekkel, mint ugyan ott leirtam, az ezen bújtásokat késő Ősszel beviheti, és kiteleltetheti. De a’ kinek nints: ás a’ kertben és a’ délfele való oldalon hosszabb, és hat láb széles gödröt, a méllysége 2 ½ láb. Ennek fenekét teritse meg 10 tzol vastagságra jó főlddel, ültesse bele a szegfűveit, és felűl deszkákkal beborítván, fedje be szalmával. Az illyen fedél, a’ mint másuttis mondottam, tsak épen a’ főld szinén fekszik: de azért szellőzik. Söt készakarvais kel nyilást rajta hagyni dél felől hosszasan; hogy a matskák béjárhassanak egerészni: mert ezek igen szeretik a’ Szegfűvet rágni. Ha az idő meleg, mint néha Februariusbanis, egy két órára szükséges és, és jó, a’ fedelet leszedni, és így a’ virág töveket megszellőztetni. Karalábotis ültetek közéjek. Míg e’ megvan, az egerek ezt eszik.
9. Elfelejtém elébb ezt mondani, hogy egy bokorról, ha az Annyátis megakarjuk tartani: 3-4 bujtást lehet tsak tsinálni: külömben minden sarjazásit lebujtathatod.
10. Ha a’ Szegfűvek igy kiteleltek: Aprilis végén kiültetheted őket 10-12 tzólra egymástól, ha akarod tserépbe, vagy pedig a’ virágos táblába: tizennégy nap alatt megfogonszanak. Fa alá azonban semmitse kel az árnyék kedvéért ültetni: mert ott rekedt a’ levegő a’ reggeli és estvéli nap fény; a’ mi pedig minden ültetéshez szükséges nem éri, és a’ harmat nem ujjithatja.”
A következő fejezetben a violákkal és más kerti virágokkal fogunk ismerkedni.

Árnyékkedvelő évelők a sziklakertben

A sziklakertem jobb oldalára szinte egész nap sűrű árnyékot vet a szomszéd tujasövénye és két orgonabokor. A kialakításnál itt is a takarás volt a fő szempont: a kút hátulsó része ez, ami elkezdett besüppedni a földbe, nem túl szép látványt nyújtva. Az állandó árnyék miatt az elülső oldal napimádó növényei életképtelenekké váltak a kőkert jobb felén. A talaj itt mély, agyagos, vizenyős. És azzal is számolni kellett, hogy a közeli orgonabokor gyökérsarjai feltörnek majd a kövek közt, így erős növekedésű, robusztus évelőket kerestem erre a helyre.
Az árnyékos oldal talaját ugyanúgy előkészítettem: törmelék, rá homok, és termőföld.
Itt nem „négyszintesen” képeztem ki a sziklakertet, három emelet van: van a régi kútkáva, egy sziklás-lejtős oldal és a talajszint.
A kútkávába a földfeltöltés után ide is lecsüngő indájú növények kerültek: meténg és borostyán. A meténg mára hosszú copfokat eresztett, a borostyán azonban valahogy „kirúgta „ magát tövestől a kútból, és a földön terjedt el.
A második szint a lejtős-köves. Ide kistermetű, a sziklák közt is eléldegélő, árnyékkedvelő növényt nem találtam túl sokat, de azért akadt néhány, ami megadta a beültetés jellegét.
Az aprókák a kúszó díszeprek. Erős rózsaszínű virágaik vannak, teremnek is pici, gömbölyű epreket, de azok teljesen íztelenek.
Ezt a lila levelű, rózsaszín virágú, tarackoló apróságot egy piaci árustól ingyen kaptam, aki már ki akarta dobni, gondolván, úgyse tudja eladni. Gyorsan elterjedt, és a nyírott gyepben se lehet kiirtani. Mi ez vajon?A kúszó boglárka is jól megél itt, sárga virágai a sok kék közt jól mutatnak. A berki szellőrózsa az, ami aprócskább, de fehér virágai így is szépek. (A képet Hédi repertoárjából loptam, az enyéim is pont így néznek ki virágzáskor, de csak tesóm fotózta le...)A fehér ibolya is kedveli ezt az árnyékos – köves földdarabot. A harmadik szinten néhány nagyobb évelő nő. Szépen megvan a kék kommelina, és Jani anyukájától kapott ólomkék színű íriszeim. Amíg a napos jobb oldalt valahogy a sárga színű virágok uralják, a hátsó oldalon a kékek vannak többségben. Kéken nyílik a kommelina, a meténg, az írisz, kékeslilán az a kis bordó levelű. Gyöngyvirág is van a sziklakert szélében, ezt régen telepítette anyuci a közelbe, és onnan átnőtt a szegélybe.
Másra úgysincs igen hely, mert már kezdődik a kerítéslábazat.
Így alakítottam át a romos, régi kutat elfogadható külsejűvé. Az idei sziklakert-felfrissítéshez már négy nagy, új terméskövem is van, így valószínűleg megint növekszik majd a területe.Boldogan fogadok mindenfajta sziklakertelrendezési tanácsot,hogy még szebben virulhassanak a növényeim!

Három piros mécsvirág...

...üdvözli három új olvasónkat, Elinor17-et, Kingát és Bee-t!