2011. február 13., vasárnap

Böjtelő (Februarius) Hava

Nézzük, mik a feladatai ebben a hónapban a Magyar Házi Gazdaszszonynak.

1-0 A’ múlt hónapban elvégezvén a’ Gazdaszszony a’ fonatást, most minden kezeket a’ megpárolásnak és gombolyításnak állítson, hogy a’ Vászon a’ favirágzáskor fejérítőre mehessen.

2-0 Minthogy gyertyánál nehéz, és késedelmes a’ gombolyítás; esténként jobb fonogatni, Kaptzakötéshez, és egyéb házi szükséghez való különbféle tzérnákat; és azokat mig fagyos éjjelek járnak megfejérittetni.

3-0 A’mint a’ Gazdaszszonynak üressége érkezik, szedesse elöl a’ Zsákokat, Ponyvákat, törlő, sütő, és szakasztó ruhákat; a’ roszszakat mustráljaki, a’ hibásakat foldoztassa meg, és szabjon újjakat, s’ bélyegeztesse meg azokat.

4-0 Néha már Februáriusban a’ Ludak, és Tikok tojni kezdenek; ezekre tehát gondnak kel lenni, hogy a tojás a’ fészken megne fagyjon; vagyha nem tojnakis még: de azért a Tik, és Lúdólakat ki kel tisztíttatni, és fészket készíteni mind a’ tojásra, mind az ülésre nem árt: mert most még ráérnek a’ Cselédek.

5-0 Az idején való plánta megok alá is már most meleg ágyakat kell tsináltatni, és a’ hónap végével a’ dohány, és palánta magokat beléjek vetni; a1 mint a’ kinyílás mutatja magát.

6-0 Míg a’ tavaszi szántás elkövetkezne, a’ Gazdát meg kel szépen kérni, hogy a’ kertnek ez, vagy amaz tábláját trágyáztassameg, vágasson vesszőt, és karót, a’ Sövényeket igazíttassa helyre ’s a’ t.

7-0 Néha mér ezen korban a’ föld fagya ki is mégyen; tehát a’ Kertnek azon részét fel kell ásatni, a’ mellybe Pástináka, Mák, Petre’selyem, Vereshagyma, Sárgarépa, és Saláta, mégyen, és bevetni: noha ez ritkaság.

8-0 Már most a 6-8. hetes borjúkat ételre is kel szoktatni, megvakartatni, és a’ fejéshez gondosan hozzá látni: Mind a’ megellett, mind az elletlen teheneket most szükség jobbatska szénával, sarjúval, és elegendő Sóval táplálni, hogy mind erejek, mind tejek megjőjjön.

9-0 Különben a’mi a múlt hónapban a’ 7, 8, 9, 10, 14, 16, 22, 23. ’s a’ t. szám alatt mondatott, többnyire ezen hónapbanis, mind előfordúl; azért azokat munkába vetetni megne felejtkezzék a’ Gazdaszszony.

10-0 Hogy a’ tojások igen kövérek nelégyenek, nem kell a’ tojókat olly gazdagon tartani, mint a’ mult hónapban, a’ mikor gunárzottak.

Újabb sorozat megfogadnivaló, amelyből ránk igazából a tikokra és a kertre vonatkozó részek a tanulságosak. Tikjainkat mi is jobban tartjuk, bár tojni nemigen akartak, egészen addig, amíg nem lett plusz tíz fok. Még mindig be van fagyva a tojókájuk, hiába kapják a moslékot, a búzát-kukoricát, és már valamennyi tyúkhúrt is, ami a kert szegélyében hajt. A hét eleji melegben a kilenc tyúk által termelt napi két tojás rögtön négyre emelkedett.

A plánták alá meleg ágyat nem tsináltattam, viszont a hétfő délutánt azzal töltöttem, hogy vakondtúrásföldet kerítsek a további palántaneveléshez. Mivel az összes vakondtúrás összes földjét kitermeltem már korábban a kertben és az udvarban e célból, Hédiékhez mentem át vakondtúrást keresni. Volt is bőven, de mind cappogósan sáros az olvadó hólétől. Végül a szomszédos kiserdőben tudtam egypár védettebb vakondtúrásból jóféle földet kinyerni, ami aztán a kisikált ládákba ment. A héten lesz rengeteg vetnivalóm, már áznak a magok. Idén megpróbálkozok olyan virágpalántákat nevelni, amik később alkalmasak lesznek a kegyelet virágainak, de itthon a balkonládákba is jók lesznek. Ilyet még sose próbáltam, anyuci biztatott fel. Hiszen ha ennyi másféle palántát képes vagyok nevelni, pont ez ne menne? A virágbolti palánták sokszor botrányosan ócskák és rémesen drágák is, mifelénk tavaly egy szem verbéna ára kétszáz forint körül mozgott. Így idén a virágokra is nagyobb hangsúlyt helyezek, a sírokra való virágokból is többet nevelek. Szárazvirágnak lesz szalmarózsa, sárga és rózsaszínű cickafark (utóbbi évelő tövét már magról kineveltem tavaly), palántának záporvirág, dupla porcsin és verbéna, vágónak őszirózsa, lepkevirág és legényfogó, társításba büdöske, sarkantyúka és körömvirág – utóbbiak csak csínján. Egyszerű falusi virágok ezek, de több lesz belőlük, mint tavaly. Legyen olyan vidám, színes a kert, mint kislány koromban. (Én a virágnevelésen kezdtem meg tanulni a kertészkedést. Már kiskoromban is örültem a kapott virágmagnak, s mivel apukánk egyik jóbarátja egy vetőmagos cégnél dolgozott, néha hozott is ezt-azt. Ezeket a magokat mindig én vettem a gondjaimba, és ennek okán sokkal több virág volt. Aztán idővel „átnyargaltam” a zöldségekre, de mindig nosztalgiával gondoltam a régi kertre, pedig abban sokkal kevesebbféle zöldség volt, mint a maiban.) Most azonban teret kapnak ezek a virágok is, jó részükről magot tudok szedni majd jövőre. Így a téli zöldségek betelepítésén túl tervem még a virágos veteményes.

Vissza a zöldfélékhez. Az elvetett magok nagy része már csírázik, így az összes paradicsom, a hagyma, a bazsalikom. Ül a ládájában és hallgat a perui földicseresznye és a zeller. Minden nap vizslatjuk őket, csíráznak-e már a szemek. A paradicsompalántás ládákat a napokban költöztetem majd a fűtőtest mellől az ablakba, mert már inkább fényre van szükségük, mint melegre. A fűtött hely a paprikáknak van fenntartva. Néhány kép a magoncokról:

Ez lila bazsalikom. A kép két dologról árulkodik: a.) átverés áldozata lettem, mert a lilának vett bazsalikom fele zöld (micsoda tragédia, ugye? J ) b.) mivel Nyunyi ültette, és kicsit belesült a végére a műveletbe, ezért egypár snidlingszál is feltűnt a cserépben.

Ezek pedig a Black Krim paradicsomok.

Más kerti esemény nem történt a héten attól eltekintve, hogy egy csomó pénzt kiadtam megint magokra… Közben pedig a tavasz ígéreteként kinyíltak a hóvirágok, fakad a barka, virágzik a kankalin és egy-két bátor krókusz is kinyitotta a szirmait. Bár még több hideg hét vár ránk, azért remélem, szélsőséges időjárás nem lesz, mint tavaly tél végén, és időben megkezdhetjük a kerti munkálatokat.

2011. február 6., vasárnap

Zoologická záhrada

Hédi kívánságára hosszas és vontatott élménybeszámolóba kezdek. Ugyanis állatkertben jártunk, de nem idehaza, hanem a prágaiban. A múlt hétvégén ez is oka volt annak, hogy kimaradt a szokásos blogbejegyzés, de hát a kertész a főszezonban ne kujtorogjon, amikor mindennap kapányi meg öntöznyi köll. Így a télben mentünk nyaralni, s hogy a hangulatot fokozzuk, haverokkal. (Most azt nem akarom fejtegetni, hogy már a rajkai határátkelőnél előkerült laposüvegben a nagyszentjánosi körtepálesz, és a sofőrök kis híján véres könnyeket hullattak az érkezésig, hogy ők nem részesülhettek ebből a földi jóból...)
Prágában szinte teljesen hanyagoltuk a jól ismert turistalátványosságokat, ennek az az oka, hogy már többször jártunk itt, és ezeket nagyjából már kiismertük. Szépek, igen... de mi már az indulás előtt tudtuk, hogy az állatkertbe megyünk. Az útikönyvek a belváros összes műemléki nevezetességét, a legjobb pialelőhelyeket mind-mind felsorolják (hogy utóbbit minek, azt nem tudom, mert aki inni akar, az úgyis feltalálja azokat magától), de az állatkert valahogy két tőmondatban elsikkad a sok egyéb látnivaló felemlegetése közt. Mi is így voltunk vele.
Hét évvel ezelőtt szintén Prágában voltunk, a Károly egyetem kolijában éjszakáztunk. A koli impozáns méretű épület, rengeteg emelettel és poloskával. A sokadik emeletről remek panoráma nyílt a városra - és az állatkertre, aminek a létezéséről addig nem is tudtunk. Akkor megfogadtuk, hogy ha újra eljövünk, műemlék helyett eleven állatokat fogunk nézegetni. Hét év telt el azóta, de a kívánságunk teljesült végül: eljutottunk az állatkertbe.
Magáról az intézményről: hatalmas, állítólag 60 hektáron fekszik, most is bővítik. Kint van a város szélén, dombokon. Nekem úgy tűnt, hogy szinte az emberek vannak ketrecben és az állatok a szabadban, minden állatnak a lehetőségekhez mérten bőséges helye volt. Üvegfal, rács, háló semmivel se több a szükségesnél. Az állatok nem fajonként vannak ketrecbe rekesztve, vagy elkerítve, hanem biotóp szerint vannak csoportosítva: van például tajgai élővilág, tibeti madárvilág, sarkvidék, szumátrai vadon, Közép-Európa madárvilága és még sorolhatnám.
Rengeteg képet készítettem, amiből csak a legérdekesebbeket szeretném feltenni, így is jó sok lesz belőle. A számomra ismeretlen állatoknak a latin nevét feljegyeztem, próbálok linket kapcsolni hozzá, hátha valamelyikőtök többet akar róla megtudni.
Tesóm előrebocsátotta, hogy ő leginkább majmokat és hüllőket akar látni (Nem helyénvaló ízléstelen poént elsütni, hogy a rokonaihoz kívánkozik, hiszen az édestestvérem...). Legyen meg az akarata, kezdjünk a különféle majmokkal.
Mindjárt elsőnek egy fehérkezű gibbonnal.


A szumátrai dzsungel élővilágát bemutató, csodás növényekkel és orchideákkal beültetett épületben ez volt az első állat, amit megláthattunk. Hamarosan volt szerencsénk látni ijesztően hosszú karjait is.
A gorillák egy teljesen különálló épületben voltak, egy egész nagy család, két ezüst hátú hím, több nőstény és egy kis gorillabébi.
Meghökkentően emberiek voltak. A helyükön volt egy üvegablak, amin keresztül valamiféle kiszolgáló helyiségbe lehetett belátni, valószínűleg onnan kapták az elemózsiát. Gondolom, etetés előtti órán lehettünk ott, mert az ablak előtt álló két csökön egymást váltotta az összes majom, fürkészték sorra, mikor hozzák az ennivalót. Tisztára, mint a napközis nyolcadikasok a menza előtt a hatodik óra után.


De mielőtt leültek lesni, nagy mennyiségű forgáccsal kipárnázta mind egytől- egyig az ülepe alatt a tuskót, hogy ne menjen bele a szálka!


Ezen akkorát nevettem! (Azért is forgácsos mindnek a feneke.)

Voltak makákók is, ezek egy része üvegfal mögül volt látható,
más fajták viszont jól bírták a mínusz 3 fok körüli hőmérsékletet, mert kint ücsörögtek a napfényes sziklafalakon.


Az állatok egy része úgy megszokta már a sok nyitott szájjal bambuló turistát, hogy kiült az üvegfalhoz kunyerálni, persze eredménytelenül.

Most pedig két szép, újvilági félmajomfajta, amiket nem sikerült azonosítanom:


Ennek a fajnak a latin neve: Saguinus midas, vagyis aranykezű tamarin. Aranykezük jól látszott, igen érdekes és takaros kis állatnak tűntek, kár hogy alig lehetett a közelükbe férni, annyian nézték őket.
Voltak huszár-és pókmajmok is , de azokról sajnos egészen pocsék képeket tudtam csak készíteni, így azokat fel se rakom.
Most pedig a számtalan hüllőről.
Kígyókból rengeteg nem volt, csak néhány óriáskígyó-féle. A gyíkokból, leguánokból, varánuszokból azonban még életemben ennyit és ilyen nagyokat nem láttam, egyik szebb volt, mint a másik. Nézzük!
Elsőnek ezzel az agámával találkoztunk.
Utána a galléros díszleguánnal ismerkedhettünk meg.
Formás, apró gyíkocskák! Jaj, de édes picikék!-sóhajtoztam...
Aztán jött a feketeleves: a kubai orrszarvú leguán. Ez akkora volt, hogy csak álltam, és nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy biztos micsoda fenevad lehet, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy salátalevelet eszik.
Legalább ilyen megnyerően néztek ki a gaviálok.
Hihetetlenül érdekes és meghökkentő volt fejmagasságban, oldalnézetben mustrálni a hatalmas, ijesztő fogsort.
Aztán megnyugtatásul egy kisebb páncélos gyíkot láthattunk. Érdekes állat volt a füle melletti pufi gombóccal.

A következő terráriumban szintén egy nagy testű, érdekes hüllő volt, aminek a nevét nem sikerült feljegyeznem. Azonban a jókora terráriuma előtt volt egy pad, ahova jó volt egy kicsit letelepedni, közben nyugodtan szemlélhettük a méretes, robusztus gyíkot.
Egy hirtelen mozdulattal oldalt fordult, így sikerült szemből is lefényképezni megnyerő tekintetét:

Újabb salátaevő "rém": egy hatalmas, másfajta leguán.
Aztán egy még ijesztőbb: szegényt rögtön elneveztem magamban pajornak, hiszen pont olyan, mint egy földből tavasszal kifordult csimasz, csak hát sokkal nagyobb.

Utána egy érdekes esetnek lehettünk szemtanúi a szomszéd helyiségben. Itt aprókorú komodói varánuszok voltak. A kis büdösek olyan félméteresek lehettek. A terráriumuk - ami akkora volt, mint a hálószobánk- tetejét üveg, és azon belül drótháló fedte. A kicsik észrevettek egy nyílást a dróton, ahol kibújhattak az üveglap alá, ott szorongtak.
A gondozójuk megpróbálta kicsalni őket onnan, ami végül csak eleven fehér patkányokkal sikerült. Elképesztő látvány volt számomra, amikor a gyíkok erre a csalogatásra sorra előbújtak, s az még meghökkentőbb, hogy az aránylag kicsi gyíkok milyen hamar benyelték rágás nélkül a hatalmas, kövér patkányokat.
Ez egy Varanus melinus nevű, ijesztően nagy testű, vadul szép hüllő,
aztán végül a gyönyörű színű, és tényleg kecses smaragdvaránuszok.

Még egy varánuszféleség, nagyok, ijesztőek:

és utána levezetésül már teknősbékák következtek.

Hatalmas nagy volt a borneói folyamiteknős.

A legnagyobb óriásteknősök se várattak magukra, láttam már pár állatkertben a rokonaikat, de
ilyen nagyokat még sose.

A hüllőház trópusi melegéből valahogy pont az északi területek és a sarkvidék állataihoz jutottunk... de erről majd legközelebb!

Rendet vágok!

Azt beszélgettük Hédivel, hogy ez így nem mehet tovább... Blogunk házatáján ugyanis eluralkodott a trehányság és rendetlenség. Így most rendet vágunk a házunk táján.
Első pontban említendő, hogy a Liebster Blog díjat Mimimamától és InLandirtól is megkaptuk. És persze egyikünk se foglalkozott vele... Így most továbbítjuk három arra érdemesült bloggernak.

Az egyik mindenképpen Timi kell, hogy legyen, mivel az őáltala termelt karalábé idén engem is nagyobb szabású ültetésre motivált... Remélem, nem haragszol meg rám, kedves Timi, hogy ilyen bugyután fogalmazok, de ez az igazság, idén nekem is lesz Gigant karalábém, már magot is vettem!
A másik díjazott Beatrice, aki a reménytelennek tűnő homokos talajú telkéből szívós munkával és sok-sok humorral egész takaros kertecskét alakított ki, ez díjat érdemel a jól megérdemelt termés mellé!
Harmadszorra: Andi, Csincsilla és Bea 4ever! Kik is lehetnének mások? :-)
Azért, csajok, a díj nem hull a mennyből, tennivalók is fűződnek hozzá! Így:

- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját akitől kaptad a díjat, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodjál el azon, hogy ki az a 3-5 blog szerzője, akinek a díjat szívesen adnád, linkeld be őket a bejegyzésedben és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Lehetőleg tehetséges kezdő blogokat részesíts előnyben, ne olyanokat jelöljél, akinek több 100 követője van.

A másik trehányság, hogy tizenegy olvasónk maradt köszöntetlenül. Tehát szégyennel telve, de sok szeretettel köszöntjük Elinát, Nórit, Rosingerné Juhász Melit, Kamillát, Bodzát, Juditot, Nyözöt, Irént, FloraKri-t, Sipos Szilvit és Mariannt ezzel a Vltaván úszó éji hattyúval!


Télutói kerti krónika

Már vagy hat hét eltelt azóta, hogy tényleg valamilyen konkrét kerti tevékenységről
írtam. Azonban ez nem így van, bőségesen történtek kerti említenivalók.
Ami számunkra most érdekes lehet, az a telelő zöldségfélék kis birodalma tesóm kertjében. Tavasziasan süt a nap, meleg is van, a maradék hó is elolvadt, és a kert bokáig cappog a ragadós sárban,mintha március volna. A telelő póréból már alig van, mindet kiettük.Némi kukoricaszárral való takarás után gond nélkül bírta a mínusz tíz fok körüli hidegeket is. A kínai kel viszont, aminek a hidegtűrését teszteltem, december derekáig bírta, addig jó párszor ettünk is belőle. Amikor azonban megjött január elején az enyhülés, azonnal tönkrement; gondolom a huzamos hideget még csak-csak elviselte, de az olvadás már sok volt neki, megrothadt. Igaz, nem is teleltethető zöldség, ennél többet nem is vártam tőle.
A leveles és áttelelő kelkáposzták nem mutatnak valami nagy fejlődést, de nem is mentek tönkre a fűrészpor takaró alatt. Elvileg az első meleg tavaszi napsugár hatására az Adventi kelkáposztának fejbe kellene mennie (vagy szállnia? J ) de olyan kis nyeszlettnek tűnik, nem tudom valahogy harsogó zöld, kihízott fejként elképzelni a még apró növényeket. De aztán megint ki tudja, mivé fejlődik?

A hó alól előbukkanó Téli vajfej saláta kis növényei ellentmondásos képet mutatnak annyiban, hogy a később kipalántázott növények gyengék és kicsit rohadozónak tűnnek,


a helybevetettek viszont szép világoszöldek, és szemmel láthatóan nem ártott meg nekik a téli hideg.

A sikersztori a Matador spenót, erről a hideg napok ellenére is szedhettünk valamicskét salinak, bár akadnak rajta fonnyadt, megfagyott levelek. Azt meg tudom, hogy a melegedő tavaszban mekkora levéltömeget képes növelni ez a hidegtűrő paréjrokon. Jó eséllyel fogok így spenótfőzeléket csinálni tojással májusban. Meg Hédi is gyárthat belőle pépecskéket a kis Andrisnak.

A kis telelőkertben van még őszi mák, ami ugyanúgy kuporog a földben, mint novemberben, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Az egyik enyhébb január eleji napon (megint) egy harminc évvel ezelőtti kertészeti szakkönyvet böngésztem, amiben azt írták, hogy az igénytelenebb borsófajták (pl petiborsó) takarás alá, már januárban vethetők. Ez nem hagyott nyugodni, és mivel találtam is egy kis maradék magot, egy kis darabot felástam az akkor épp fagymentes földből, és vetettem bele belőle. Az ágyást fűrészporral leszórtam, és hálóval letakartam hó, varjak, galambok ellen. Most kíváncsian várom, hogy lesz-e ebből valami.

Ugyanígy vetettem már el a tavaszi mákból is, mama mondta, hogy ez gyakorlatilag a hólébe is vethető, és minél korábban vetek, annál kevésbé valószínű, hogy meglepi az „imádott” máktokbarkó. Persze ezt az ágyást is lefedtem egy kicsit, de ide már csak a fűrészpor maradéka jutott.

Ezen az enyhe napon még egy valami igen fontos történt: előkotortam a palántázóládákat. Szegények eléggé elgyötört állapotban voltak. A palántázó fagyisbödönöket is alig találtam meg, virágcserépből se volt valami sok, az a gyanúm, Laci, fölöslegesnek gondolva őket, kidobált jónéhányat. Nagyjából kiszámítottam, hogy az első vetésekhez mire lesz szükség, ennek megfelelően úgy húsz növényfajtának készítettem be földet. A ládába töltött földkeverék négyhatoda gyep alól való (tehát nem gazosból) vakondtúrásföld, egyhatoda virágföld, egyhatoda pedig homok. A ládákat először is hipós vízzel jól ki-és lemostam, hasonlóan az alátéteket is, aztán jöhetett beléjük a földkeverék. Én mindenféleképpen fontosnak tartom, hogy valamennyi kerti föld is kerüljön a palántanevelő edényekbe! Régen, amikor még nem én neveltem, hanem fóliás termelőtől vettük a palántákat, az addig tőzeges földben nevelt palánták a kert lúgos agyagjában mindig megcsüntek, több hét kellett hozzá, hogy kicsit összekapják magukat. A „hazaiban” nevelteknél ilyenfajta visszaesést sose tapasztaltam, a növénykék kiültető korukra már megszokhatták, milyen földbe kerülnek.

Szóval a földbehordás meglett, de még túl korán volt a vetéshez, ezért a teleltetőbe tettem félre a kész ládákat, majd a múlt hét elején sorra becipeltem azokat melegedni. (Most aztán tényleg nem rinyálhatok, mint tavaly, amikor nem szedtem földet időben, és emiatt késtek a vetések!)A héten már többféle magot megvettem, meg át is néztem, hogy mi maradt tavalyról. A végeredmény: hamarosan az összes ládát bevetettük, természetesen többet, mint amit kiszámoltam.Fokhagymalevet is készítettem, abban a magokat egy napon keresztül áztattam.

A vetést úgy szoktam bonyolítani, hogy a magokat a föld felszínére gyengéden felszórom csak a zellernél, hagymánál, és vékony réteg virágfölddel elkevert folyami homokkal takarom, aztán jöhet a spricniből a víz, végül vékony nejlonnal le szoktam kötni a ládákat csírázásig.

A paprikánál, paradicsomnál nem elég ennyi, azt nem ömlesztve, hanem szemenként szoktam elvetni. Az öntözővíz a csírázás körül fokhagymaleves víz.

Neki is álltam, de ekkor feltűnt egy kétcopfos, pirosba öltözött kis alak, és elhangzott az óvodáskorú gyermeket nevelő szülők által oly gyakran hallott „Majd én!!!!!!!!!!!” mondat.

Kénytelen voltam engedni az erőszaknak, de nem is volt baj: hatévesem teljes szakszerűséggel lebonyolította a fent leírt vetésmódot, nekem csak a nejlonnal lekötést, a romok eltakarítását és a művelet során összesározott helókittis póló mosását hagyva. Közben kiagyaltam a ládák elhelyezését. Szerencsém van, mert világos hely van bőven a folyosón, de nem elég meleg. Tavaly bizonyára a késői vetésen kívül az is oka volt a palánták lassú fejlődésének, hogy a csírázáshoz a hőmérséklet túl alacsony volt, vontatottan keltek, különösen a paprikák. Így az ablakpárkány 10-15 fokos „melege” a hagymáké lett, a paradicsomok, paprikák, a perui földicseresznye maradt a radiátor mellett, igaz, itt sötétebb van egy picivel. De van vagy 20 fok, és ez a csírázásukhoz ideális.

S hogy mik kerültek a ládába? Először is a hagymafélék. Tavaly nagyon jól sikerült a hagymások palántáról való nevelése, ezért idén kibővítettem körüket, ráadásul áttelelő fajtákkal is. Eddig ültettem snidlinget, aminek fajtja veszett a kertben, pótlásra, aztán a vöröshagymákból Makói bronzot és Rákóczi Piroskát, Braunschweigit, White Sweet Spanish fajtát ( ez ezüstfehér), pórét és kötözőhagymát. A kötözőhagyma és a snidling csírái már a tegnapi reggelre megjelentek. (Szégyen, gyalázat, de ezt csak a ládáról készített képen vettem észre, és nem akkor, amikor a ládába kukucskáltam. Mindegy, így is örülök neki, a kép jobb felső sarkában látni az újszülött növényt.)

Ládába kerültek az összes paradicsomféle, a fekete paprika és a földicseresznye magvai. Kénytelen voltam ezeket ládába vetni, mert az ültetőbödönjeimből alig találtam meg valamit, pedig szerintem jobb helyük van dobozokban, jobban fejlődnek, könnyebben kezelhetőek. A ládákban méretre vágott erős genoterm- darabokból válaszfalakat képeztem az egyes fajták elkülönítésére, s ezekbe a fakkokba ültette Nyunyi a magokat. Több mindent még nem vetettem, a héten kapom meg a magokat. Az eddig betöltött ládák száma szokás szerint mindenféleképpen kevés, a héten ezt pótolnom kell. Szerencsére az első beládázások óta hatalmas, szép vakondtúrások keletkeztek a kert gyepes részén, így alapföld van bőven.

Még néhány apró, virágágyi hírecske a palántanevelés végére. Valahogy nem érdekli az első, korai virágokat a hideg, a reggeli mínusz 8 fok, a hó és a zúzmara, a sárga és lila kankalin már több hete hozza bimbóit, virágait:

És a múlt héten megszületett kertünk első hóvirágja is!

2011. január 30., vasárnap

Kétnapos zúzmara

Az időjárás-jelentésben meg tudjuk nézni, hány fok lesz, felhős égre avagy napsütésre számíthatunk. Arról is tájékozódhatunk, hogy vajon tiszta vagy párás-ködös időjárású napnak nézünk elébe. A mai délelőtt időjárását viszont azt hiszem, senki sem tudta volna előre megjósolni: a kétnapos ködpára vastag zúzmarával vont be mindent, különösen szép ruhát adva a megszokott épületekre, növényekre, tárgyakra. Ehhez néhány rövid órán át ragyogó napsütés párosult, felcsillogtatva a leheletfinom jégkristályokat. Ilyen talán ha tízévente fordul elő, hasonló fotókat pedig a Himalájáról készült képes albumokban látni. Délutánra a jégkristályoktól a feltámadó szél már mindent megszabadított.

A "kisvilág" képei:

Fenyőgally
Gyümölcsfaág
Örökzöld  lonc
Szamárkenyér termése
Kecskerágó

Örökzöld lonc
Kicsit nagyobb méretekben - Kápolna ezüstfenyőkkel

Vadgesztenyék:
Felétek volt zúzmara?