Kacskaringó a fehér mustár körül

Tavalyelőtt és tavaly szinte az egész évben - meggyermekesedésem miatt-  szinte teljesen kiestem a kertészkedésből. Se kilométeres hassal, se szülés után pár héttel nem éreztem túl nagy ingert, hogy a kertben megdicsőüljek a 40 fokban. Ennek aztán az lett a vége, hogy tavaly már kora tavasszal lágy perjekalászokat lengetett a szél, ebben a kis rétben pedig a paradicsomok közt gyönyörű, halványlila acatvirágok nyíltak. Igazán idilli kép volt, de emiatt igazából a hagymán és a paradicsomon kívül nemigen termett meg semmi. Hiába vetettünk be kapálógépet, kaszálást, kézikapálást, mulcsot, fekete fóliát, gyakorlatilag a gyomirtón kívül mindent. A tarackokat, acatokat már április végén sem lehetett kiirtani.
Végül májusra gyomfojtással próbálkoztunk, de nem csak ilyen eshetőlegesen, kukoricával, paprikával, ezzel-azzal, hanem célirányosan egy erre is használatos, gyomfojtó és talajjavító hatású növénnyel: a fehér mustárral. Nem a virslit kísérő tulajdonságai miatt akartam használni a kertben.  A mustár hatalmas, méteres szárai alatt elvileg egy szálka gaz sem marad meg. Csak el kell vetni, és egyszer lekaszálni, semmi kapálás, gyomlálás, rotációzás. A virágzáskor lekaszált mustárnövények a talajba forgatva kiváló talajjavítók. Hűha, ez kell ide! Azonnal vetettünk is. Hátradőltem, dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen okos kislány vagyok, megoldottuk a gyomtalanítást.  Egész nyáron henyélhetek, babázhatok, nem kell még gazolni is a 40 fokban, tűző napon. Gyönyörködtünk a sárga virágokban, elvirágzás után pedig lekaszáltuk, ahogy a nagykönyv írta. És augusztusban gyönyörűen lengtek újra a perjekalászok. Csak egyről feledkeztünk meg: a fehér mustár tenyészideje kb. 120 nap. Május-júniusban elvetve leterem, augusztusra ugyanott voltunk gazhelyzetileg, ahol elkezdtük. A mustár megtette dolgát, fojtotta a gazokat, amíg le nem kaszáltuk, Letelt a 120 nap, kezdődött a gazosodás elölről. Én naiv lélek meg elhittem, hogy egy vetéssel megoldottunk mindent.
Persze aztán morogtam, hogy ez csak afféle hülye divat, hogy fehér mustárral milyen jól lehet gazt fojtani. Ez  megint valami kertészeti kamu, ennek biztos nincs semmi értelme. Egészen addig, amíg tavaly ősszel Gyarmaton az Óhegy-Józanhegy-Pincesor tanösvény kilátójáról fel nem fedeztem a Sokoróalja sárga virágmezőit... Nagy parcellák teli voltak virágzó fehér mustárral a szőlősorok és a zöldellő őszi vetemények közt .
Mint kiderült,  a fehér mustár gyomfojtó hatása kiváló, de nem úgy fojtott, ahogy elgondoltuk. Májusban nagy hiba volt elvetni, ilyenkor csak a klasszikus kapálós módszerek használhatóak a házikertekben. Viszont augusztus második felére nagy területek válnak üressé. Kiszedjük a hagymát, kivagdaljuk a letermett csemegekukoricát, feltépjük a korai vajbabot és így tovább. Ott maradnak az aránylag nagy vetetlen területek, a majdani gazok hívogató otthonai. És a paréjok, egyebek nem várakoznak, hajtanak. Emiatt nálunk a legrandább a kert szeptember elején. Nos, úgy tűnik, itt kezdődik a fehér mustár megdicsőülése. Július - augusztusban sűrűn elvetve októberig nem engedi begazosodni a földet. Az általában nyár végére megérkező esők adnak neki annyi vizet, hogy keljen, hajtson. Virágos állapotban leszántva-leforgatva tényleg jót tesz a talajnak, mint zöldtrágya.
Részemről elfuserált egy kísérlet lett ez is, múlt héten, amikor a tavalyi mustárvetemény helyét gazoltam, félméteres perjegyökereket húztam még mindig fel. Ezt a gyomfojtási tippet viszont kár lenne kihagyni, a nyár második felében újabb futama lesz a fehér mustárnak a kertben!

Szalamandra

Pár héttel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy annyi év után esedékes lesz egy kis kirándulós kicsapongás, ezért megcéloztuk a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkot úticélként. Természetesen Szilvásváradon már csak a gyerekek végett sem hagyhattuk ki az erdei kisvasutat meg a Fátyol-vízesést.

Ezzel a hegyes-völgyes, csodásan tiszta levegőjű hellyel még a tömeg ellenére sem lehet betelni. Végignéztünk mindent, a Szabadtéri Erdei Múzeumot is. A skanzen felénél tartva a kisebbikem elkezdett gyanús bűzöket árasztani, így kerestünk gyorsan egy padot, ahol tisztába tudtam tenni. Közben a nagyobbik otthagyta az urbánus lelkeknek szánt mainstream útvonalat, magyarul meglépett a patakpartra, szerzett valami furkósbotot, és a virágzó mocsári gólyahírek közé, a vízbe beállva valami akadálypályát kezdett építeni. Már kezdett elönteni az ideg, és elsütöttem egy-két anyai intelmet (gyüszkiavízbűte, ezérvettedfelazújcipődet, mátisztasárvagy mintegyganédombszélénfürdőződisznó), válaszul azonban visszakiabált:”Itt egy gyík! Egy sárga-fekete foltos gyík! És nem is szalad el! Anya, gyere, nézd meg!” 

Mentem is. Igen, az volt, egy szép, kifejlett foltos szalamandra ücsörgött egy nagy mohos kövön a virágzó madársóskák közt.

Igazi szép tavaszi kép! Mondtam is a nagyobbikomnak, nézze meg jól, mert lehet, hogy később már sajnos csak az állatkerti üveg mögött láthatja. Hiszen nem járunk szalamandráék háza táján túl gyakran!

Hosszú ideig elnézegettük a tarka kis állatot(ami különben nem is gyík, hanem farkos kétéltű), de egy idő után ő is dolgára indult a nedves fűben.

Hamarosan mi is indultunk vissza. A nagyobbikom még megjárta addig a Szalajka- patak szerintem fél völgyét szalamandra után kutatva, de csak hónaljig érő sarat talált. A picurka közben elaludt.

Szép, ritka és csak nekünk megnyíló pillanat volt ez, azt hiszem sokáig emlékszünk majd rá. Nagylányomnak ez a tíz perc biztosan felért vagy öt természetismeret órával!


Mielőtt elfelejtem: ezen a linken lehet az ilyen "nagy találkozásokat" rögzíteni, hogy megismerhessük, hogyan és merre élnek.

Köbösödünk

Talán emlékeztek még „Az első három négyzetméter” című írományomra. Azóta eltelt pár hónap. Tegnap egy mérce és némi matekozás segítségével kiszámoltam, hogy ennek a háromszögletű területnek a mérete (tudjátok, aszorbéperkettő) ippenpontossan köbre, vagyis kb. 27 négyzetméterre emelkedett valahogyan véletlenül – nem is értem, hogyan...

Nagyobb tehát a – hogy szépen fogalmazzak, khm- a „művelés alá vont terület”. Ez olyan jól hangzik, nem? Mintha legalább két hektár lenne! Most már nyugodt lélekkel kiabálok be a teraszról, ha éppen kint tevékenykedek, és a lakásban nem találnak a családtagjaim: „A kertbe mentem!” „A kertben vagyok!”. És hízik a májam. Huszonhét négyzetmétert már aránylag bátrabban lehet kiskertnek nevezni. És elképesztő, mi minden fér el benne!

Nyilván a mindennapi fogyasztásra termelt zöldségeket, pl. krumplit, sárgarépát, vöröshagymát nem itt akarom megtermelni, arra ott a nagykert. Célom az volt ezzel a minikerttel, hogy a főzéshez szükséges fűszerek rendelkezésre álljanak, meg legyenek virágok, amik a ramatyot eltakarják,amíg normális kerítés és udvar nem lesz. Az első három négyzetmétert előkészíteni, betelepíteni nem volt nagy mutatvány, amikor azonban a terület elkezdett nőni, közelharcot kellett vívnom minden négyzetméterért.

Az utcafront felőli talaj dús, televényes homok, akkora gilisztákkal, mint egy boa constrictor. Itt megmaradt a telek korábbi, megművelt, számtalanszor feljavított talaja, viszont kevés a napfény, de könnyű itt ásni, dolgozni. A sarkon túl viszont egy korábbi talajfeltöltés agyagos, törmelékes földje van, meg a földkábel lefektetésekor feltúrt kavicsos altalaj, ami betonkemény, nagy gödrökkel. („Ez az igazi magyar ugar”-sóhajtozott párom, a derekát fogva, amikor ásta.)

Magam is meglepődtem, mi minden van ezen a kis helyen. Íme, a lista:

Virágokból:

• tulipánok,
• krókuszok
• törpe nárciszok
• hóvirágok
• fehér és lila gumós íriszek,
• narancssárga sásliliomok,
• levendula
• évelő tátikák
• bordó krizantém
• egynyári virágok (büdöske, őszirózsa, mini rézvirág meg törpe dísznapraforgó)
• mályvák
• liliom
• törpe floxok

És a zöldséges:

• 5 tő Zömök paradicsom
• 10 tő pritaminpaprika,
• csoporthagyma
• fokhagyma
• örökzöld hagyma
• zeller
• snidling
• kúszó meg magról vetett erdei szamóca
• bazsalikom
• csombor
• petrezselyem

Még ezt ki szeretném egészíteni pár tő cukkinivel és fejes salátával. (Meg a csoda tudja, még mivel.)

Ebben a picur kertben nyilván a biokertben alkalmazott társítások nem jönnek be, viszont mulcsanyag korlátlan mennyiségben van az oldalkertből, másrészt meg öt méterre van a csap, gond nélkül lehet locsolni. Ahogy telnek a hetek, úgy gyarapodnak az ötleteim, minden ilyet szívesen fogadok!

Végül néhány kép:

Az igazi "magyar ugar" a beültetés előtt:

Az első három négyzetméter megvalósult álma: törpe floxok a villanyóra körül, sárga tulipán szegéllyel:

Dísznapraforgók bújnak, dacolva az ugarral:

Tátikák a diófa árnyékában:

Hortenziát soha!

Szégyenletes, ijesztő és pocsék dolog történt velünk még áprilisban, le kell, hogy írjam, tanulságul.
Nőnapra serepes hortenziát kaptunk ajándékba. A virágokat néhány hét múlva cserepestől összekészítettem egy szatyorba, hogy kivigyem a kertbe elültetni. Előtte gondoltam, körülnézek gyorsan a neten, milyen igényei vannak a hortenziának, hova telepítsem. Olvasgatás alatt valami zizegést hallottam, odanéztem... Nyolchónapos leánykám a járókából kinyúlva valahogy magához húzta a virágos tasakot, kihasította, és ette a virágot. A neten több helyen is olvasható, hogy mérgező a hortenzia.
Nem gatyázhattam, azonnal lenyúltam a torkán, és kihúztam egy levelet. Azt viszont nem tudtam, hogy nem evett-e meg többet. Lényeg az, hogy hamarosan a közeli városi  kórház gyermekosztályán találtuk magunkat, ahol végül benn tartottak minket megfigyelésre, közben utánanézett a doktornő, milyen természetű ez a mérgezés és hogyan kezeljék.
Istenem! Milyen könnyű, írogatni ide, hogy ez mérgező, meg az mérgező, évekkel később meg ülni a kórház vizsgálójában, a gyereked véroxigénszintjét meg vérnyomását negyedóránként mérik, közben sír és bukja vissza a zöld levélpépet! Milyen egyszerű ráérő időben ezen lamentálni, amikor aggódsz, - csak baja ne legyen a babának!, és a világ legsz@rabb anyájának érezni magad, mert úgy gondoltad korábban, hogy te olyan tuti vagy, hogy ez veled nem fordulhat elő!
Végül a Heim Pál kórház toxikológiai osztályáról megérkezett a válasz: igen, mérgező a hortenzia. A legmérgezőbb rész a virágzata. Nem idegrendszeri, hanem súlyos emésztőszervi tüneteket (hányás, hasmenés, végül kiszáradás) okoz nagy mennyiségű fogyasztása.
Kislányom két levelet evett meg. Az egyiket ki tudtam szedni a torkából, a másikat kiadta magából. Hála Istennek, így nagyobb baja nem lett, nem jutott annyi mérgező anyag a szervezetébe, ami árthatott volna neki.
A tanulságokat nem akarom itt levonni, megtettem már. Egy kúszós-mászós korú babára ennél sokkal jobban kell figyelni. Szerintem jónéhányotok megtapasztalta, hogy kicsi gyerekek nemegyszer lényegesen többre képesek, mint amit kinézünk belőlük.
Az is fontos, hogy a korai, nőnapi, primőr virágok önmagukban ha nem is mérgezők, nagy mennyiségű vegyszerrel, tápoldattal vannak kezelve, hogy szépen virítsanak. Emiatt aztán az ártatlannak tűnő szirmok is lehetnek toxikusak.
Végül szeretném megköszönni a mosonmagyaróvári kórház gyermekosztályának minden dolgozójának, orvosának, nővérének segítőkészségét és kiváló munkáját.

Ajánló: Vidéki anyaként élni

Kedves erre járók, vidéki életet kedvelők!
Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy épp most induló blogot, a címe Vidéki anyaként élni.
Kecskék, fürjek, egy izgalmas anyuka és három cuki gyerkőc egy csepp faluban, no meg érdekes tervek, ambíciók.
Gyertek vidékianyázni, garantáltan nem unatkoztok!

Az első három négyzetméter

Ezt a bejegyzést december elején kellett volna megírnom. Akkor történt, hogy egy napfényes, enyhe reggelen bébikémmel a karomon ráérős kismamaként kibámultam az ablakon. Pont a telkünk sarkára láttam rá.

Gondolom, nem kell bemutatni több olvasónknak az alábbi, építkezés utáni viszonyokat: szétdobált cserép-, tégla-, hungarocell darabok, kavicsok, egyebek, amik eltakarításra várnak, hepe-hupák, árkok, töltőföld-hegyek. 

Csak egy sáv van, ahol már normálisabbak az állapotok, és elvitték a törmeléket: a hosszabbik utcafront felőli kerítés melletti három méteres sáv. Itt csak perje van, meg egy három méteres, húsz centi mély árok, ahol a földkábel halad. Ja, és persze a villanyóra. Az ablaknál álldogálva a lelkem édelegni kezdett azon az álmon, hogy a villanyóra alatt egyszer aranysárga tulipánok nyílnak, körülöttük a törpe flox lila virágözöne, a spiccben októberben lila csillagőszirózsa díszlik, mellette krizantémok.... De jó is erről álmodozni....

Álmodozni? Hiszen nagyon enyhe az idő, nem mondhatom, hogy reménytelen bármit is elültetni. Annyit litániáztam a tél alá vetésekről korábban, legalább lecsekkolom, lehet-e virágokat telepíteni télen, ha nem fagyott a föld. A lelkesedésemet párom próbálta lehűteni, mondván, hogy pont ott a kerítést meg kell majd javítani, a megbillent oszlopot egyenesbe hozni stb... Én viszont azzal érveltem, hogy ha legalább egy tavaszon szép lesz az a sarok, már akkor is megérte. (Az is biztos, hogy jövőre is ugyanolyan rogyottan áll majd ott az a kerítés, mert jelenlegi költségvetésünk nem teszi lehetővé a kerítés komplett javítását. Így a mini virágoskert nem egy évig fog díszleni, azt hiszem. Ha meg mégis bontunk, akkor meg egyszerűen áttelepítem.)

Szóval a tettek mezejére léptem. Beruháztam két csomag krókuszhagymára, huszonöt tulipánra, egy krizantémra, egy kis kézi ásóra. Lerohantam Hédi kertjét, bevásároltam sásliliomokból, gumós íriszekből, mályvából és a vágyott törpe floxból. És megalkottam – babám alvásideje alatt - az első két négyzetmétert, amely lágyan körülölelte a villanyórát. A szélét kavicsokkal raktam körül, hogy lássuk, hol van :-).

Ez azonban valahogy nem tett boldoggá. Veteményes is kell nekem! De milyen veteményes lehet decemberben? Első olvasatra az ember azt gondolná, semmilyen. Azonban mégis!

Úgy gondoltam, hogy az átévelő – áttelelő zöldségek közül a hagymafélék átvészelnék a telet. Egyéb híján ismét tesóm kertjéből vásároltam be évelő sarjhagymát meg snidlinget. Jó lenne egy kis petrezselyem is tavasszal, de hogy ültessek? Eszembe jutott az, hogy sokszor a nagykertben a tavaszi szántáskor mindig hajt itt-ott sárgarépa, hagyma meg petrezselyem, ezek a „cájglik” a tavalyi vetés földben maradt darabjaiból nőnek ki. Ennek a tanulságait levonva én is előszedtem két termetes petrezselyemgyökeret és elültettem, hátha kihajt... Ha meg is ered, biztosan magszárat hoz, de addig talán megörvendeztet pár zamatos levélkével. Ezzel a művelettel két négyzetméteres kertecském területe háromra nőtt.

Most, hogy a hó elolvadt, szemléztem a kiskertemet. A snidling valahol a föld alatt bujkál, az egyik petrezselyem kirohadt. Az áttelelő hagyma közepén van valami kis zöld hajtás. A sásliliomok, gumós íriszek, flox köszönik, jól vannak, a többi majd tavasszal kiderül.

A lelkesedésem mit sem csökkent. Megmondtam párocskámnak, számítson rá, hogy a kerítés töve melletti földet teljes hosszúságában fel fogom törni. Már látom lelki szemeimmel a chilipaprikákat, a petrezselyemsort, a cukkinitöveket és a kerítésre futtatott paradicsombokrot. És ebben a kérdésben most nem tűrök ellentmondást!

Tél kapujában

Mikulásvárás

Hát, nem mondhatnám, hogy ökoadventet tartunk... Vagyis dehogynem, legalább részben, hiszen a markoló meg a tűzoltókocsi bababörzés, a matchboxok pedig az apukájuktól öröklöttek. A fiaim nagyon várják a Mikulást, meglepetésnek egy elég spéci asztaldíszt hoztuk össze. Nem hiszem, hogy sok háznál várják a derék öregurat ilyen meglepetéssel :-)

Készülődés
Ovis anyuka vagyok, dübörög az SZM ezerrel. Még tart a lendület, a jó nyüzsgés. Birsalmasajt és mézeskalács készült részünkről az adventi vásárra, s egy jóképű mikulásos ajtódísszel lettünk gazdagabbak.

Adventi koszorúból csak kétéves-kompatibilis jöhet szóba, így inkább egy nagyon egyszerű kandallódíszt készítettem fatálcácskából, narancssárga karácsonyfa-girlandból meg gyöngyházszínű gyertyákból és felragasztós angyalkákból. 

A kertben volt egy kis fagy, de a káposztafélék még bírják és mostanra lett szuper a rukola. Szedhető volt múlt héten az őj-zélandi spenót is. 

Bánatunkra a szomszéd kertben a tulajdonos kivágatta a kiserdőt, négy traktor tűzifát fuvarozott haza a párszáz négyzetméteres területről. Most premier plánban van a házunk tája, bárki beleshet, ez elég zavaró. De legalább a nap besüt délután a nappalinkba. Meglátjuk, nyáron majd milyen érzés lesz ez. 

Addig is szép, örömteli karácsonyi készülődést mindenkinek!