Widget

Egészen hétköznapi dolgokon meg bírok lepődni, olyasmiken, ami közületek biztos mindenkinek unalomig ismerős. Például ma rájöttem, mi az a widget. A Wikipédia aszongya:
Web widget alatt általában olyan kódrészletet értünk, amely egy HTML-oldalba egyszerűen beilleszthető és (további fordítás nélkül) futtatható. A kód jellemzően (de nem kizárólag vagy feltétlenül) DHTML, JavaScript vagy Adobe Flash. A web előtag itt tehát jellemzően olyan webes megjelenítésre szánt widgetre utal, melynek forráskódja (vagy a lefordított kód eredményeként létrejött fájlra való hivatkozás) egy szabványos HTML-oldal kódjába illeszthető, és az oldalt egy általános böngészőprogrammal megnyitva a widget (további fordítási környezet telepítése nélkül) megfelelően jelenik meg.

Találtam egy honlapot ilyen vicces vagy hasznos widgetekkel: http://www.widgetbox.com/list/most_popular. Persze lehet keresgélni kulcsszó és ízlés szerint. Innen van az a cica is a jobb felső sarokban, de láttam számos kerttel többé-kevésbé kapcsolatos érdekességet, úgymint:

Virágos órák

Csodafán termő óra:


Térkép


Lovemeter (Nekünk 99% :-)


Buboréknyomkodó:


Színkeverős játék:


Töklámpásfaragó:


Mágikus vízesés, ha jön egy hal, és rákattintunk, ugrik :-)


Lótuszvirág:


Pillangó:


Virágkép minden napra:


Bolondos kertes játék:


Rázd le a kókuszdiót!


Virtuális virág:



No meg mindenféle hasznos webalkalmazás-kütyü, játékok, virtuális állatok és akváriumok, naptárak és órák, oda és visszaszámlálók (pl. cápatámadás-számláló), zenegenerátorok és lejátszók, mérték- és árfolyamváltók, klasszikus dosos játékok új életre keltve, félkarú rablók, idiótatesztek és kvízek, tarotjóslás meg horoszkópok számtalan blogajánló és még ezernyi hasonló haszontalanság. Hatásos játék a weblap, blog feldobására, informatikai tudás nélküli látványkeltés, csak a HTML-kódokat kell beilleszteni akár a szövegbe vagy az oldalsávba. Szóval bolhapiaci izgalom és pár órás vidám szüttyögés. Jó szórakozást.
Egy hátránya van ellek a rengeteg csillivilli vacaknak: lelassítják a blog betöltését.

Azért beletört néha a bicskánk a kertészkedésbe...

A kert-történetet már rágicsáltam, most az elfuserált kerti próbálkozásokra szeretnék egy bejegyzést pazarolni. Mert hát amatőréknél ilyen is előfordul...

Ha visszamegünk márciusig, és végiggondoljuk, hogy milyen terményekkel pepecseltünk, bizony be kell ismernünk, hogy sokszor mellékvágányra vitt minket saját lustaságunk, tudatlanságunk, bénázásunk, olykor-olykor még magukat tudományosnak aposztrofáló, plüssfotelbeli tapasztalatokkal megírt szakkönyvek által nyújtott, tutinak kikiáltott növénynevelési módok is.

Nem is márciusig, hanem a gazdasági év elejéig, vagyis a korábbi őszökig kell visszamenni, ha egyik-másik sikertelen kísérlet okát kutatjuk. Sok kerti gondnak volt gyökere a szomszédból átterjedő gaz és a gyulai kolbásznak való lóval történő művelés is, ami keményen hagyta a sűrű, agyagos földet, és a laza talajt kedvelő növények nem boldogultak.

Ilyen volt a póréhagyma, ami a silány termés iskolapéldája volt még a kertben pár éve, cérnafosó, egycentis hagymácskáival. Be is akartuk rekeszteni a termesztését, pedig okos szakkönyvek tanácsai szerint már kora tavasztól helybe vetve kiválóan termelhettük volna a kertben. Aztán valaki tanácsolta, hogy próbáljuk palántázni. És ezzel megindult a póréhagyma sikersztorija; idén már másfél méteres növények is voltak! A lényeg: januárban vetés cserépbe, és hagymaduggatás idején, márciusban a kis növényeket lehet kipalántázni. Rezelni nem kell, hogy kifagy, és ez igaz is: idén március 14.-én még havazott, de baja nem lett. A kisportolt palántáknak már meg se kottyan az agyag, talán még élvezik is. Bezzeg a gyenge csírák szinte tönkrementek a talajban!

A másik, ellentmondásos eset a reteké. Itt is több fajtával ment a kísérletezés. Máig nem tudom, hogy a piacon látható szép, óriási retekfejeket hogyan nevelik ki, ha valaki tudja, árulja el nekem. Mert én évek óta ezzel kísérletezek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A próbálkozás ez évi formája a következő volt: mindenféle fajtát kiszelektálva oda jutottam, hogy a Korai legjobb, Francia reggeli fajtákat és jégcsapretket fogok vetni. Meg is tettem. A Korai legjobb az a fajta, amit már február végétől árulnak: kisebbfajta (diónyi), szabályos gömb alakú gumók, kellemes, enyhén csípős íz. Itt a gumókkal volt a gond: nem a féreg ette őket, hanem növendék borsószemnél nagyobbra sose nőttek meg... Kár volt a gőzért. A franciaretek (kissé hengeres gumó, enyhe íz, a főgyökér felé haladva a gumó rózsaszínessége kifehéredik) hozott egy nagyon zamatos, gyenge-közepes termést. Kiettük. Aztán augusztusban találtam egy tasak franciaretek-magot, és egy életem, egy halálom - elvetettem. Gondoltam, hogyha a tavaszi hűvösben elél, az őszelő is megfelel neki... Ez a véletlenszerű próbálkozás tuti ötletnek bizonyult, a termés minimum kétszerese lett a tavaszinak! Elfuseráltság volt a köbön viszont a jégcsapretek. Gyönyörűen kikelt és fejlődött, hatalmas gumókat nevelt, amiket büszkén ástunk fel. Aztán evésnél, amikor amikor csészealjnyira dülledt szemmel köpködtük ki a retekdarabokat, rá kellett jönnünk, hogy a csodatermés ehetetlen, maróan csíp, mint egy csilipaprika.

A saláta megint érdekes dolgokat hozott elő. Négyféle fajtával dolgozunk: sima fejessalival, jégsalival, lollo rossoval és lollo biancoval. De valahogy ezek a saláták nálunk a kertben egy kicsit máshogy néznek ki, mint a szakkönyvekben. Pár levélkés korukban elkezdjük enni őket, így a fejes saláta stádiumig kevés jut el; ez külünösen igaz a jégsalira. Salátáknál a szakkönyvek többsége a Május királya nevű fajtát magasztalja, nos ez miért is vált volna be nálunk? Nemcsak a május, hanem a felmagzás királya is, nem a salátástálban, hanem a tyúkudvarban végezte, mert félméteres magszárakat eresztett. ágyásba is ültettem augusztusban, amimegfeledkeztünk a salátamag-vásárlásról, s csak egyetlen tasak Attrakció nevű fajtát kaptam. Ez a fajta azonban nagykönyvi etalon, nem felmagzó, csodás salátákat adott! A jégsali szupi, egész júliusig adja az egészen ropogós, kifogástalan, üde salikat. A lollók azonban a felmagzás nagymesterei, nyeszlettek is maradnak... a tavaszi szezonban. Vigasz, hogy a magszáruk igen attraktív, és csokorban is jól mutat, de enni termesztjük a salátát, nem nézegetni! Idén viszont csináltam egy őszivetéses ágyást, ahol kiváló fejecskék nőttek, két hete szedtük fel az utolsókat. (Uramkirályom, és most mínusz tíz fok van!) Ezek a késői saláták az őszre megfogyatkozott zöldségválasztékot igen ól bővítették.

Borsókörben majdnem ugyanaz évek óta a felállás: Kelvedon csodája, szakaszos vetéssel, ámen. A Rajnai törpe nevű fajtával kínlódtunk sokat: szaporátlan, apró, a kukacok imádják. Olyan harminc éve volt ez trendi, amikor nem lehetet mifelénk más fajtát kapni. Nem próbáltam, de hallottam, hogy sokan befaragtak a borsómixekkel is: ez kétkilós doboz, benne négy zacsiban négyféle vetőmag, mindegyik más ízű és tenyészidejű borsófajtával. A négy fajta közül biztos volt mindig egy olyan, ami kapitális hajtásokat hozott, mint egy karósbab, de a borsóhüvelyek kétcentisek voltak rajta. Egyszer meg olyan borsót kaptunk, amit a nagykönyv szerint előfőzés nélkül is benyominthatunk a fagyasztóba, mert az sem ront az állagán. Ezt a borsófajtát nyersen még csak-csak meg lehetett enni, de fagyasztás után nemigen volt élvezhető a vastag héj és a kásás bél kombinációja. Ráadásul keveset is termett. Így ragaszkodun évek óta egy fajtához: a termés nem gigászi, de nem is csekély, épp megfelelő, itt már nem variálgatunk.

A hagymafélékről nemigen van mit mondanom: ezek megbízhatóan teremnek, ha duggatással ültetjük őket. Idén a két kiló dughagymáról vetett hagyma igen kevésnek bizonyult, így a mennyiséget mindenképpen növelni kell. Magról vetés azonban totál csőd, ki se kel, ha meg igen, totál gyatrán terem. Bár tavaly a szomszédban láttam valami magról is vethető Terminátor- erejű csírával rendelkező hagymát, ami magról vetve is megterem. A szomszéd néni azt mondta, hogy a magot a "Lidiben" vette, de nem tudja a fajtanevet, mert a papírját kidobta. Olyan sonkahagyma - szerű volt, ezt akarom lenyomozni, miféle fajta.

Amit soha: a gyöngyhagymát! Egyszer ültettünk, savanyúságnak befőzendő. Mire a fél kilónyi termés babszemnyi hagymáit egyenként megpucoltam, azt hittem, világgá megyek, de legalábbis falhoz vágom az egész hagymagyűjteményt héjastul, ecetestül-üvegestül. Inkább megveszem azt a pár üveget a bótba...

Asziszem, itt befejezem, mert az összes zöldséget ha most egyenként sorra venném, vége-hossza nem lenne a bejegyzésnek, kedves olvasóink meg elaludnának rajta... Egy fejezet erre a témára mindenképpen kevés. Holnap folytatom az ez évi kerti gyengélkedések listáját.

December második vasárnapja van...

... és olyan gyönyörűen hull a hó, az ember szeme nem is tud tőle elszakadni. Mi van ilyenkor a kertben? Szinte semmi újdonság. A hét első napjain még kibóklásztam egy kicsit, egy napfényes napunk is volt, tiszta ajándék! Ekkor vettem észre az előző bejegyzésben megírt gyümölcsmúmiákat. Ezen kívül túl sok érdekes dolog nincs. Annyi, hogy találtam még lilaszárú pereszkét, a másik "lelőhelytől" egész messze, sógorom utánfutója alatt (Jani utánfutóját mi tároljuk...). Sajnos egy kicsit vénecske volt már, és a vakond felfordította, így nem szedtem fel megenni, de örültem, hogy a gombafonalaknak a talajban ennyire sikerült elterjednie, hogy még pár gombát kineveltek. Remélem, jövőre is lesz. Sajnos nem tudom, hogyan kell azt a területet gondozni, hogy a gombafonalak erősödjenek, és jövőre is saját termésű erdei gombát ehessünk. Talán az lesz a legjobb, ha azt a részt nem bolygatjuk, még az avart sem szedem le róla. Laskagomba azóta még nem nőtt, csak pici, azt meg nem akarom mindenáron leszedni.
A szántásba visszaültetett leveleskelek csúnyán elkezdtek sárgulni, remélem, nem pusztulnak ki. A korábbi, vetésforgón kívüli palántázás viszont gyönyörűen virul, szinte csábít az evésre. A pórék sem gyökereztek már vissza, viszont a friss földben szép üdék maradtak, talán nem fagynak meg. A petrezselyemiskola szépen zöldell, de az elduggatott fokhagymagerezdek nem hajtottak ki, hanem valahogy felnyomakodtak a földben. Azért a gerezdek nem rohadtak meg, remélem kihajtanak.

Jövő hétre csak a rózsák lefűrészporozása maradt,ilyenkor lazít a kertész... A héten csak fagyasztókievés folyt, az egyetlen érdekesebb gasztrotett csupán a mézes dió és aszalt gyümölcsök készítése volt, ezt megírtam. Talán még a lepárolt lilaszárú gombából készült vagdalt az, ami említésre érdemes A jövő hét már a karácsonyi készülődés jegyében telik, nem nagyon fogunk a kertbe kiténferegni, azt hiszem. Sebaj, nyáron majd bepótoljuk!

Tetemre hívás

"A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt..."

- biztos sokan ismeritek Arany János balladáját. Ez afféle istenítéletről szól: a természetellenes halállal meghalt személy ravatalához odavitték a vélelmezett gyilkost. Ha igazából ez a személy volt a gonosztevő, a halott sebe elkezdett vérezni, jeléül annak, hogy megölője áll mellette. Nos ilyet a kertben is lehet találni, bár egy kicsit sántikál az összehasonlítás. A gyilkos megvan, és nemcsak vélelmezve, hanem igazán: ott csüng az áldozatán. Moníliának hívják, mintha erről már írtam volna... Áldozatai meg a fán csüngenek, szinte felragadva rá: ezek az elrohadt gyümölcsök, amik szinte rárohadtak a faágakra - sajnos. itt azonban a gyilkost nem kell az áldozathoz vinni, sőt inkább ezt a gyilkos-áldozat duettet kell lepucolni a fáról.

Pénteki kerti bóklászásom során lettem figyelmes ezekre a förmedvényekre. És tőlük mindig ideges leszek. Hogy miért? Mert ezek a gyümölcsmúmiák a gombák melegágyai. Ha fennmaradnak a fán, le kell szedni őket, mert a sok randaság áttelel bennük, és jövőre fertőz. Ez különösen a cserkónál jelent kéjes örömöt, amikor ráharapnál nyáron egy lédúsnak tűnő szemre, bekaffantod, élveznéd az ízét, és mész helyette hányni, mert a gyümölcsszem észrevétlenül megrothadt a tavalyi, ágon csüngő gyümölcsrohadvány miatt. Sajnos mivel idén tarolt a monília, rengeteg az ilyen gyümölcshulla. Van nektarintetm (ezen a múmián azok a ronda szürkés izék leletnek a spóratokok vajon?),

cseresznye, alma, körte (ez nem rohadvány, hanem afféle "csüntmalac" körte, de ebben is biztos mindenféle körteellenség iparkodik áttelelni), és vannak beteg meggyhajtások is.

Ezek a beteg maradványok örök gondot jelentenek. A fák tetejei ugyanis létráról sem elérhetőek, még a gyümölcsöt se tudjuk róla leszedni, nemhogy a rohadványokat. Mindenfélével kísérleteztünk, hogyan lehet "lealacsonyítani" a fát, hogy a gyümölcshöz jussunk, illetve hogy a beteg ágakat le tudjuk takarítani. Először létrával próbálkoztunk. Ez a fák egy részénél megy, de mivel mindegyik kerítés mellett van, bizonyos ágaik a szomszéd miatt így is leszüretelhetetlenek és letakaríthatatlanok maradtak. Ami külön gond: a permetszersugárral se tudunk a fa tetejéig eljutni, mindenfajta trükközés dacára! Minden csúfság úri módon tenyészik a fák tetején.

A fára felmászás meg egyikünknek se erőssége, csak Nyunyinak...

Próbáltuk kifűrészelni a fa fősudarát - még jobban hajtott. A körténél Laci furcsa kísérletbe fogott. Az égnek törő ágakra vízzel, illetve kővel megtöltött pillepalackokat kötött. A vizesüvegeket szinte lerázta magáról a fa, a kövesüveg felkötőzsinórja meg szépen elkezdte magát beleenni a fatestbe, ez se volt jó. Próbáltuk lekötni a faágakat - még a vascöveket is felhúzták, olyan erővel nőttek. Vettünk törpetörzsű almafát: a gyümölcsök - és rohadványok a legtetején, a legkülső ágakon nőnek, minimum három méter magasan, szinte elérhetetlenül. Szép gyümölcsök is a fán maradnak a leszedhetetlenség miatt, a rohadványok meg mindent befertőznek.Teljes tanácstalanságban leledzem ezért a ezért: a tetemek ott lógnak a fán, leszedni és elégetni nem tudom őket, jövőre megint elkezdenek rohasztani, mitévő legyek velük? Minden használható ötletet örömmel fogadok, csak ne kelljen akrobatamutatványt végezni hozzá!

Luca napja

Azt, hogy Luca napja, a december 13 miért boszorkányos nap, már többen (például Palóprovence is) leírták. A régi világban nálunk sok hagyomány és babona kapcsolódott hozzá. Például a Luca nevet, Mama mesélte, alapból szerencsétlennek tartották, boszorkánynak gondolták a viselőjét, ezért nem is igen adták senkinek. Egy nénit hívtak a faluban N. Lucának, no őt életében végig enyhe gyanakvás kísérte, hátha... Aztán amikor az utóbbi években divatba jött a kislányoknak ezt a nevet adni, bőséges témát adott a (leg)idősebb hölgyek közt a fejcsóválásra, a világ romlásának egyértelmű jelét látták e fejleményben.

Már szebb szokás volt a Luca-búza ültetése, ez annyiból állt, hogy fehér tányérkába vagy dobozkába itatóspapírra búzát szórtak, az karácsonyig kicsírázott, szépen zöldellt s az a karácsonyi asztal dísze lett vagy a karácsonyfa alá tették. A megújuló élet és a feltámadó Krisztus jelképe, szép szimbóluma a sötétségen, halálon győzedelmeskedő világosságnak. A kelésből a következő év termésére lehetett következtetni. Végül a baromfiaknak adták, egészségvédelmi célzattal, és ha a csíranövények kraftjára gondolunk, tényleg praktikus szokás.

Nálunk az hagyománykincs része volt a Lucázás is. A húszas évekből maradtak ezek a fotók, a néhány évvel ezelőtt készült Halászi naptár is közölte őket.

Csak a legények jártak lucázni, eredetileg ilyen fehér öregasszony-ruhában, szalma volt náluk, amivel beszórták a szobát, meg meszelő, amivel úgy tettek, mintha meszeltek volna. Nálunk nem mondókáztak, csak csipogtak, kotkodácsoltak. Jó kis felfordulást csináltak a szalmával, de ennek kivételesen örültek, a Lucázók szétszórt szalmáját a tyúkfészkekbe tették, hogy a tyúkok jó tojósak legyenek. (A mai világban ezt a régifajta, kefeszerű meszelőt is nehéz beszerezni, sőt a szalmáért is kutatómunkát kell végezni.) Tojást kaptak jutalomképpen. Luca napján nem volt szabad az asszonyoknak varrni sem, bevarrták volna a tyúkok tojókáját. Ők pedig a mai lucázók:
A lábas meg a fakanál a gonoszűző zajkeltéshez kell.Szalmaszórás (Örülnek a takarító nénik)
Mindenféle jóslások is kapcsolódnak a naphoz. Mivel pont tizenkettő nap van karácsonyig, következtetni lehet az előttünk álló év tizenkét hónapjára. Nálunk régen ilyenkor készült a hagymakalendárium: egy nagy fej hagymát tizenkét levélre szétszedtek, kinevezték őket a hónapoknak: január, február, stb. Mindegyikre egy csipet sót tettek és a só nedvességéből találgatták az adott hónap csapadékmennyiségét.
A másik ilyen jóslást szigorúan titokban kell végezni a hajadonoknak, ugyanis férjjóslás. Tizenkét kis cédulát kell készíteni tizenegy jóravaló legény nevével, egyet pedig üresen kell hagyni. Erről a mesterkedésről senkinek sem szabad szólni, sőt jól el kell rejteni a cédulákat, meg ne találhassák. Aztán elvinni a csomagocskát az éjféli misére, Úrfelmutatáskor egyet húzni, és akit húzott az lesz az ura, ha üreset húzott, nem megy férjhez abban az évben az adott hajadon.
A Luca-székről tudtak, de nemigen készítették. Nálunk is ismert volt az a hiedelem, hogy a Luca-székre állva az éjféli misén meg lehet látni, kik a boszorkányok, mert elfordulnak az ostyától és óriási szarvakat viselnek a fejükön, De jól tette a kíváncsi, ha mákot tartott a nadrágja zsebében, és gyorsan eliszkolt, mert a boszorkányok tüstént utánaeredtek. A mák arra volt jó, hogy lassítsa a boszorkányok iramát, azt ugyanis össze kellett szednie a banyáknak, addig a kukucskáló előnyt kaphatott.
Végül, ha már boszorkányos téma, tegnap sütöttünk egy kis karácsonyi mézest, Jani egyszer csak a kezébe kaparintotta a díszítő alkalmatosságot és ezt a mézes vámpírszmájlit alkotta:
Legyen szép Luca-napotok, lehet bosziskodni.
A bejegyzéshez Mamám elbeszéléseit, Dr. Timaffy László Táltosok, tudósok, boszorkányok című mondagyűjteményét és Korcz Antalné Halászi község múltja és jelene című könyvét használtam fel.

A harmadik csapat

Ma ismét fogadhattunk egy kis csapatot, égő gyertyákkal kopogtattak az ajtón. Ők profik, no de könnyű nekik, a magasabbik kislány nővére néptáncot oktat, és segített a jelmezt, meg a koreográfiát kitalálni a dalfüzérhez.

Az angyalok:
és a pásztorok:

Négyen voltak, de öten lettek volna. Ma is egyvalaki, egy angyal hiányzott a csapatból, mert misére ment. A Betlehem kész darab, de a mohát itt is saját kezűleg szedték össze a gyerekek, és két teamécses világít s ad melege a Jézuskának. Olyan szép ötlet!

Hódolat a Kisdednek:
Mennyből az angyal:-)))

Meglepetésgyár

A kint lágyan szállongó hópihék, az adventi koszorún égő gyertyák és a betlehemesek is azt üzenik: közelít a karácsony. És jönnek a töprengések: mivel lepjük meg karácsonyra távolabbi rokonainkat, barátnőinket, akiknek az ajándékára nem akarunk komolyabb összeget költeni, de valami szép és hasznos meglepetést akarunk adni, viszont a bonbon - pezsgő - cserepesvirág összeállítást már kimerítettük és unjuk? Nos, én már november vége óta ennek a problémának a megoldásán töprengtem. Abszolút semmi ötletem nem volt. Aztán meg végül nem is kellett túl sokat agyalnom, úgy elém pottyant az ötlet, ami a nyáron "összekertészkedett" házi csemegékből megvalósítható volt. Úgyis terveztünk ide a blogba egy kis "gasztrokanyart"...
Két hete kiszédelegtem a mosoni piacra. Ott is - mint minden jóravaló piacon - egy sereg olyanféle dolgot árulnak, ami egy közönséges bótban nem kapható. Termelői mézet több helyen is árultak, két helyen volt dió-és tökmag - illetve aszaltgyümölcs- méz. Ez nem olyan, mint pl. a repce-vagy akácméz. Ezeknél a méhecskék a repcéről, akácról stb... gyűjtik a méznekvalót, és a méz aromáján érezni ezeknek a virágoknak az illatát. A tökmag-, dió- és aszaltgyümölcs-mézbe azonban a meghámozott olajos magvak és szárított gyümölcsök kerültek. Nagyon jól néztek ki, és ott, a mézesstand előtt a fejembe pattant: ilyet én is csinálhatnék! Receptet azonban a piaci árus nem tudott mondani. Viszont ez a "mézesbefőtt" nem hagyott nyugodni. Az valahogy - nem is tudom, hogyan - meg se fordult a fejemben, hogy a neten felkutassak rá valami receptet, így a saját csacsi fejem elgondolása után csináltam meg. Amikor készen volt, néztem utána a recepteknek, és mondhatom, egész jól eltaláltam a "mézesbefőttet"!

Először is kellett két kiló virágméz. Ezt Püskin szereztem be egy házi méhésztől. Az aszalt gyümölcsöket is előböngésztem a fagyasztóból. (Az aszalt gyümölcs mágnesként vonzza a molyokat, ezért van nálunk a fagyasztóban a dióval és a mákkal együtt. E két utóbbi mélyhűtve nem is avasodik.) Volt még egy kis eldugott aszalt körte, cseresznye és eper. (Az aszalt barack, meggy már rég a múlté...) Dió is kellett: ehhez a dédi diójából törtem. Végül, hogy fokozzam a csemege mivoltot, a piacon az egyik nyúli gyümölcskertészet kirakodásából vettem mandulát is. Aztán jöhetett a munka. Először megcsináltam a hozzávalókat: a diót, mandulát leforráztam. A mézesdiós üvegekben nem volt a dió meghéjazva, de én úgy gondoltam, hogy finomabb, kevésbé csípős lesz a dió, ha lehúzom a hártyáját. A mandulát pikk-pakk megpucoltam, de a dió macerásabb volt. Nem volt rossz gondolat, hogy lehéjazzam, mert az a gyanúm, hogy a sötét belső dióhéj megfogta volna a mézet, ugyanis a dió forrázóvize olyan lett, mint a kávézaccal feljavított ganélé: sűrű és sötét. Ráadásul pucoláskor cefetül csípte az ujjaimat. Ízben biztos nyert a mézes dió, hogy ezt az erős ízű héjat leszedtem róla. Közben Nyunyi suttyomban megette a lepucolt mandula felét...

Így nézett ki a dió "pucéron", közte a megmaradt pár szem mandulával: A többi feladat olyan volt, mint a befőzésnél: üvegfertőtlenítés, mosás. A mézet közben üvegestől egy fazék vízben odatettem a gázra forrósodni. Az aszalt gyümölcseimet szépen az üvegbe rétegztem a dióval és a megmaradt kevéske mandulával. Végül amikor tüzesre forrósodott, és hígan folyt a méz, rátöltöttem az üvegben levő gyümölcsökre. Rengeteg mézet beivott a sok aszalvány. Utána lezártam patentfedéllel az üvegeket. Még kihűlőben vannak. Karácsonyig kapnak egy takaros, díszes fedlapot, valami szép, személyre szóló címkét is alkotok az üvegekre, és kész a meglepetés. Ezzel azonban a maradék aszalt gyümölcs is elfogyott, az utolsó darabokat Laci úgy nyelte el, mint boa konstriktor a kecskegidát. Ezenkívül a legnagyobb üveget a családtagok lepaccsolták: csakis ők fogják megenni, esetleg kóstolót kaphatok... Remélem, hogy a meglepni kívánt személyeknek is tetszeni fog ez a kis kertből-való, csupa- házi ajándék!