Új színek a kertben

A legelső és legfontosabb szín: pár nap leforgása alatt a kiszikkadt sárgaság haragos zöldre váltott (medvehagyma, kerek repkény és berki szellőrózsa a gyepben):

A hóvirág fehérje lassan eltűnik, helyette a fűben a százszorszép nyitott fehér - sárga csillagokat.

Komolykodva villannak fel a lilák: a krókuszos és íriszek,

Az első virágok illattalanságának kora lejárt; nagy pamatokban nyílnak az illatozó ibolyák a kert minden szegletében.Aranylóan sziporkáznak fel a sárgák a napsugaras kék ég vagy a harsogózöld fű hátterében porzószálakkal teli barkaként, nárciszok alakjában, csepp salátaboglárkaként a sziklakertben, ibolya-cimboráik körében:citromszínű krókuszkelyhekként.

És újdonság a kis piros primula, amely a hidegek dacára mindig áttelel.

A Magyar Házi Gazdasszony virágoskertje - utolsó rész

"II. Tavasztól fogva egész Augustus első hetéig szokták a’ virág kedvellők a’ lebökni való sarjazásokat kérni, sőt lopnnis egymástól. A’ betsületes ember inkább ád, mint sem valaki e’ miatt, lopásra vetemedjék. Az illyen ágak vékonyak, és fásak, a’ tavalyi hajtásból: az ideji gyenge zöld sarjazás semmitsem ér egész Julius vége feléig. Ezeket tsak az ujjaink nyoma után szoktuk 1 ½ tzólnyi méllyen ültetni, és puha földdel körül nyomni. Nem szükség hát a’ végét megrágni, meghasítani, és zab, vagy árpa szemet közzé tenni. Igy szaporitjuk a’ sárga violát, és rozmarint. A’ hely azonban, a’ hová ültetjük, őket, ollyan legyen, mint felebb, a’ 2 és 7 szám alatt leirtam. A’ földet nedvesen lehet körültök tartani,: de nem vizesen, a víz elrothasztja.
III. A’ Violát minden Asszony veti: azértis tsak egy két szót teszek róla.
1. A’ nyárit háromszor szokták vetni t. i. Mártiús elején, meleg ágyba, Aprilis végén, és Május közepén, Hóldtöltén, és mikor már erős a’ szára, elplántálják, kettőt kettőt egymás ellenébe, és I. lábnyira egymástól.
2. Sárga Violais van dupla, és mégis magot hoz: de jegyezd meg, hogy mikor magot hoz, akor a’ virágja ritkán dupla; a’ mikor pedig dupla: akkor magja ritkának van. Leg szebb az a’ fajta, a’ melly sárga veres, és lebökés által kel szaporítani.
3. Mikor virágzanak: a’ szimpla viola a’ duplával öszvehajtatik inkább, mint köttetik. A’ nöstény a’ Szimpla, és a’ hím a’ Dupla. A’ bogarak erről a’ nemzőport amarra elszokták vinni.
A’ki magját veszi: megvárja, hogy jól meg érjenek a’ hivelyek; a’ megéretteket leszedheti, vagy bokróstól kiveheti. Kidörgölni nem kel tavaszig. Száraz szellős helyen szépen megérnek, és megszáradnak. NB: A’ viola elfajúl: tehát a’ magot változtatni kel.
IV: Vagynak olly Virágjainkis, a’mellyek elszaggatott gyökerek által szaporodnak leginkább; mert magotis hoznak némelly jó esztendőben. Illyenek:
a) a’ Hollandiai Aurikula. Ezt tavasszal a’ mennyi Csirje van, annyifelé lehet szakasztani, és elültetni. Illatja igen kedves, a’ virágja pedig mind más más szinú lesz, ha magról vetjük. Vagy szobában kel teleltetni, vagy Virágárkokban, mint a’ Szegfűről mondottam.
b)A’ Gyöngyvirág kedves szagjáért, gyöngyfejér virágjáért a’ Ligetekből már a’ Kertekbe lépett. A’ki Spaliroknak a’ Virágágyak mellett a’ puspángnal jobban szereti: úgy vigye a’ Kertbe, hogy tavasszal 3-4 szegeletre messeki a’ földből és vigye be ’s ültesse 6-7. tzólra egyik bokrót a’ másiktól. Igen hamar elszaporodik, mint a’ torma. Majd minden idén kel fogyasztani. Ha akarod: az ásóval Figúrákra igazíthatod. Ha nem igen sűrű: sok a’ virágja.
Ezeket a’ Jegyzéseket részint a’ magamkorú öregeknek, hogy ne érezzék az öregség terhét, részint pedig a’ szép Nemnek kedviért írtam ide: úgy tapasztalván, hogy azok a’kik a virágokban gyönyörködnek: mindenkor szelídebb természetűek, tisztábbak, nyájjassabbak, és finomabb izlések van, mint másoknak. Intem mindazáltal őket előre, hogy a házalló külső Országi emberektől nevegynek, Szegfűmag helyett, hagyma magot, ’s fekete, ’s Zőld, sárga Rózsa helyett Csipkefát. Vegyenek az esmeretes Kertészektől, és azoktól a’kik az Újjságokban kimerik portékájokat nyomtattatni, és a’ Vevőknek minden idén hírüladni. "

Erdőjárás

Már mindenkinél itt a tavasz, hát nem akarom szaporítani a szót, de azért megmutatnám, ebben az időszakban ilyen az erdő nálunk:

Ági talált szakirodalmat is hozzá, megfűszerezte sok hivatkozással, én meg fotóztam, ami már nyílt. A többi úgy kát hét múlva következik. Tesóm ezt találta:

„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”

Múlt hét óta kiszínesedett az erdő alja. Három tipikus kora tavaszi tavaszi virág: a hóvirág, már elnyílóban, a csillagvirágok kékben,

és a kis sárga tyúktaréj. Érdekes, hogy a legutóbbiból idén egészen sok virít mindenfelé, nem csak egy-egy szál, mint tavaly.Védett ám, eszmei értéke 5000 Ft! 

Megtaláltuk az első halványlilás ibolyákat,

és itt-ott már nyílófélben láthatók az első téltemetők is. Ők is védettek!

 A som-és mogyoróbokrok mindenütt teljes virágzásban pompáznak. Nem ritka, hogy ez az állapot egy teljes hónappal korábban, úgy február közepe után  következik be. Idén a kemény tél miatt a start jócskán megkésett. 

A gyűjthető növények közül a salátaboglárkák az utóbbi öt-hat napban jó sok apró,  fényes levélkét bújtattak elő. Megkóstoltuk, a zsengéje tényleg ízletes, a 3-4 cm-es levelek viszont elég keserűek. Virágzáskor már semmiképp sem nevezhetők kora tavaszi csemegének. 

Bújnak a medvehagymák, tudom, hogy a gasztroforradalom egyik top tavaszi felfedezettje, de a védett erdőkben illene megkímélni.

A madarak és a rovarok teljesen felélénkültek, az érdes nünükék teljes szerelmi őrületben fetrengtek mindenütt. A nőstényeknek, mint például ennek a képen látható példánynak a peték miatt óriásira tágul a potroha. Alig bírják vonszolni magukat a talajon. Ahogy olvastam, a méhészeknek nem nagy barátai ezek a kékesfekete jószágok, a lárvák rákapaszkodnak a méhekre, befuvaroztatják magukat a kaptárba és ott tömik magukba a lárvákat meg a mézet.

A hódok sem pihentek, a múltkori rágás helyén újabb két fát döntöttek ki.Várépítés lesz, vagy mi.

Szóval a húsz fokban, kissé fátyolos napsütésben jó volt sétafikálni. Különben elég régen nem írtam semmit, ennek az oka (Andi, Évátok a megmondhatója, mennyire nehéz) a küzdelem a 75000 leütésért. Most már nagy lazulás van. Tegnap például mosoni piac, bevásároltam dughagymából és kedvenc virágos nénimnél lila meg fehér hunyorokból. Az a vicces, hogy a tojásos asszonyság előtt a sorban ugyanaz a társaság verődött össze fejenként három karton tojástartóval, akik öt éve még rendszeresen a nagynevű Ali kocsmában meresztették a sejhajt szombat esténként. Most mindenki a városkörnyéki házikójában lesi jobb híján a Helyszínelőket ugyanekkor. Az Ali kocsmát meg új tulaj vette át, felújította puccosra. Megemlegettük az egyik  nagynevű óvári rockegyüttest, a Zombie Holocaustot, amelynek már csak tribute koncertjei vannak, közel negyvenes közönséggel. Öregszünk, na, nosztalgia, ilyesmi.

A kertben meg kinyíltak a törpe íriszek,

meg a krókuszok is,

és életjeleket adnak a pozsgások, például a kövirózsák.

Március harmadik vasárnapjára…

…megérkezett az igazi, hamisítatlan tavasz, és remélhetőleg a ronda, hideg idő már nemigen tér vissza. A meleg napfény elmondhatatlanul jó, szinte átjárja az embert. Annyit dideregtünk ezen a télen!
Ettől azonban még nem tobzódtunk a kerti munkákban. A föld nyirkos, ezért a kultivátorozás még nem történt meg, de a napokban mindenféleképpen esedékes lesz. Addig is – talajjavításképpen – buzgón hordjuk a fahamut a kertbe, hogy mindenhová jusson legalább egy vékony rétegecske. A kultivátortárcsák majd szépen beledolgozzák a földbe.
Kertészkedés helyett az udvart vágtuk rendbe: visszavágtuk a túlburjánzott orgona-és jezsámenbokrokat, a barkafüzet. Kicsákányoztam az ész nélkül terjedő évelőket. Rengeteg száraz ágat, avarmaradékot, kiszáradt, fonnyadt tavalyi növényrészt hordtunk a „vesztőhelyre” égetni. Mindezek ellenére az udvar elég rumlis, így ezek a munkák a jövő héten is folytatódnak.
A hagymapalántákat „kitelepítettem”, nappal – hogy szokják – kint vannak már a friss levegőn, és éjjelre is csak a kazánház ablakáig jutnak el. Hamarosan az éjszakai órákat is kint töltik már. Maximum egy héten belül ki lesznek ültetve, nekik – szoktatás után – nem árt a fagy. Az a tapasztalatom, hogy a kikerülés utáni első napokban a halvány, gyenge növénykék sokszor megdőlnek. Ezért ilyenkor a ládáikat – támasztásképpen – finom homokkal megpúpozom. Kapnak tápoldatot is. Eleinte úgy festenek, hogy az ember egy huncut piculát nem adna az életükért, de három-négy nap után felegyenesednek a kis növények, színük halvány sárgászöldből viaszos sötétzöldre vált. Ekkor lehet palántázni. Nos, szépen haladunk ebbe az állapotba. (Egyszer pedálságból a palánták hegyén lévő sziklevélhéjakat elkezdtem leszedni, és a kis hagymák közül sok kipusztult. Biztos nem tett nekik jót a rángatás.). Kint sokkal több vizet felszívnak, gondolom az állandóan lenngedező szél kiszárítja a földjüket. Kíváncsi vagyok, beválik-e a vöröshagyma palántázása, hiszen a pórénál ez egy működő eljárás.
A több fénytől a paprikák szinte robbanásszerű csírázásba fogtak. Velük együtt a palántaföldben levő gazféleségek is.

Egy kis tyúkhúr - pofátlanul még bimbót is hozott: Némi árvacsalán:

A paradicsom már lassan négyleveles, a ládában bőven van helyük. Az epernövénykék is harmadik levélkéjüket hozzák, olyan három-négy hét múlva őket is kiköltöztethetem a szappanfűvel egyetemben, amik közt már hatleveles növénykék is vannak, sajnos kicsit fölnyurgultak.
Tíz napja – amikor havazott – még raktam ki a kismadaraimnak cinkegolyókat. Ennek okán a cinegéim nem léptek le, állandóan a körtefán kutatgatnak. A rigók teljesen ideszoktak, egy kis almahéjjal, ezzel-azzal kínálgatom őket most is, de vígan turkálnak ki a tyúkok közt a háziszárnyasainknak kiburogatott ebédmaradékból ezt-azt.
Új tyúkocskáink kezdenek megszokni nálunk, ennek a jele, hogy buzgón, hatalmas tojásokat tojnak. Az udvarba még nemigen mertek kijönni a vagdalkozó „hazaiak” miatt, és azért is, mert még eléggé kopaszok, és bizonyára fáznak.
A jövő hét a veteményezésé lesz remélhetőleg. Minden kész, a szerszámok följavítva, a magok megvásárolva. Csak a talajmunka… és máris vetünk. No, nem ragozom tovább, remélhetőleg a jövő héten már részletekbe menően írhatok a kerti munka első lépéseiről!

A héten...

... ismét új olvasót üdvözölhetünk köztünk, Fahéjas Almát. Szeretettel köszöntjük őt ezekkel a kis lila krókuszokkal.

Egy csepp tavasz

A hét elején – mivel még hűvösebb napok jártak – a könyvespolcon turkáltam kertészkedés helyett. Egy régen lapozgatott könyv akadt a kezembe, ez a Borhidi Attila és Sánta Antal által szerkesztett Vörös Könyv 2. kötete volt, Magyarország növénytársulásairól. Hát persze a jó honleány – vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva – felüti a könyvet, kikeresi a Szigetközt, pontosabban a szigetközi erdőket. Előtte még kitúr egy Milkát a spejzból, és a csokival együtt lerogy a vasalódeszka melletti fotelba olvasni. Mit is lát? Aszondja:
„A síksági nagy folyók ártereinek legfelső részén, ma már többnyire a gátakon kívül fekvő, ármentesített területeken, illetve a mellékfolyók és a patakok mentén közvetlenül is előforduló, magas növésű, nagy produkciójú erdők. Valaha ezek voltak a Kárpát – medence legszebb tölgy (Qercus robur) és kőris – (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) példányait nevelő társulások. Mellettük fontos fafajok a szilek (Ulmus laevis és Ulmus minor), amelyek azonban a század 20-as éveiben pusztító szilfavész következtében csak ritkán alkotnak nagyobb állományokat.”
„A Szigetköz tölgy-kőris-szil ligeterdeiben (Pimpinello majoris Ulmetum) a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) a magas kőris (F. excelsior) helyettesíti. Gyakori itt az ükörkelonc (lonicera xylostetum), a nagy földitömjén (Pimpinella major), és a bókoló gyöngyperje (Melica mutans), a montán ritkaságok közül pedig a hamvas éger (Alnus incana), a fehér sás (Carex alba) és a fokozottan védett tüzes liliom (Lilium bulbiferum) érdemel elsősorban említést. „
„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”
A sok latin névtől fejzúgást kaptam, így inkább kimentem az erdőbe… Vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva.

Bár életemben rengetegszer láttam már az erdő alját, ahol tavaszi hólepelként millió és millió hóvirág fehérlik, ezt a látványt egyszerűen képtelen vagyok megunni. Vonz az erdő, a vízpart. A táj még a hamisítatlan szigetközi tél végi képet mutatja, de most már igazán melegen ontja déli sugarait a Nap. Még megvannak a múlt tél hírnökei: a papírszerű avar, a fáról lehulllt sárgafagyöngyök, tölgymakkok, száraz, vihartördelte ágak. Érdekesen nézett ki ez a hajdani fatönk: a fa kidöntés után földben maradt tuskójából új gyökérhajtások törtek elő. A régi csök közepe meg kikorhadt. Így egy kis fura barlang nyílt a föld alá, ami teli volt csigaházzal, gondolom, ott teleltek.
És az erdő: millió hóvirágharang néz a föld felé, tisztára fehér a fák alja tőlük. A nagy fehérségben apró kék pöttyök: a szintén védett dunai csillagvirág, a Scilla vindobonensis. (Ezt az egy latin nevet könnyen meg tudtam jegyezni: Vindobona Bécs római kori neve.)
Lombok, rügyek még hírből sincsenek – nemrég ért csak véget a tél! A som sárga virágai azonban már kibomlottak. Előbátortalankodtak az első bogárkák is, velük együtt az első nappali pávaszem. Szegénynek megártott a tél, a szárnya szakadt.. Éhesen sütkérezett a virágokon, remélem fél szárnnyal is boldogul.
Ez a tavasz első darabkája az erdőn. Ma Hédiék is kirándulnak. Bizonyára ő is ír valamit – de ő már többet – erdei sétámtól eltelt két meleg napban minden valami hihetetlen, tobzódó pezsgő növekedésnek indult!

Lúdláb torta

Ez egy elmaradt bejegyzés pótlása, mivel a süti a múlt héten vasárnap készült. A tortát a szüleim és bátyám látogatásának tiszteletére készítettem. Már régóta terveztem az egyik kedvenc tortámnak, a lúdlábtortának elkészítését, így most a kivitelezésbe is belevágtam.

Első lépésként vettem egy kétdekás rumot, aminek a felét beleöntöttem egy üveg meggybefőttbe (a meggy levéből előtte leöntöttem, "faszisan leittam" kb. egy decit), majd betettem a hűtőbe egy napra érlelődni.
Alapnak sütöttem egy kerek kakaós piskótát.
Főztem egy vaníliás pudingot, amibe főzés előtt 2,5 ek kakaóport és kb 1/2 dl rumot raktam. (Már csak azért is jó ez a sütögetés, mert a gőzölgő rum illata bejárja a lakást.) Ekkor jött részemről mémi bal..szkodás, mert az előző heti párizsi krém maradékát is fel akartam használni. 10 dkg vajat - amit a kelleténél lágyabbra olvasztottam - kikevertem 5 dkg cukorral, majd a kihűlt kakaós-rumos pudingot és a tejszínes -konyakos párizsikrémet, kb. 2 deciliternyit összekevertem. A krém állaga a tejszíntől az elvártnál kissé lágyabb lett. A krémmel megkentem meggy-rádiusz vastagságban a vízszintes metszősíkkal középen kettészelt piskótahenger alsó felét. Az érlelt meggyet leszűrtem, lecsepegtettem, majd a felét egyenletes elosztásban belenyomkodtam a krémbe, ezután a maradék krémet rákentem a meggyre. A másik fél piskótát finoman rátettem a krémre, majd kifolyt krémmel behúztam a torta oldalát. A meggy maradékát rászórtam a torta tetejére. Felolvasztottam 12 dkg étcsokit 5dkg vajjal, majd az olvadt csokit kanállal rácsorgattam a meggyekre és a torta tetejére.
A torta felvágás előtt egész jól nézett ki, de szeletelés után kicsit somlói galuskás állaga lett.