Tervezzük? Fejlesztjük? Fejlődik!

Nemrég újraolvastam a kertes füzetemet (analóg privi blog), jó kis nosztalgiázásra adott ez az olvasgatás alkalmat: milyen is volt az építkezés, a kert betelepítése kukoricaföldtől családi kertig.  Végül kedvem támadt megírni egy visszatekintős  posztot. Annyi tanulságot szűrtem le a visszaolvasásból, hogy a kertezés csak félig tudatos hobbi, a kiskertünk részben  tervezett, részben tervezetlen, sőt tervezhetetlen, hasonlóan a mindennapjainkhoz.  Bizonyos részei úgy alakultak ki, hogy ötlet követett ötletet, más kis sarkok a  növények puszta megkívánásából, megszerzéséből és beültetéséből alakultak ki. Csak többéves használat után állt össze, hogy mit akarunk a kertünktől. Szerintem ezzel sokan vagyunk hasonlóképp.
Amikor építkeztünk, akkor sok otthonteremtős újságot forgattunk, és azt vettük észre, hogy a marketinggel egyre inkább megdolgozzák az agyunkat, miszerint tervező nélkül, profi kerttervező-kertépítő nélkül, automatikus öntözőrendszer és fűnyíró robot nélkül még egy árva fűmagot sem "érdemes" elvetni, mert ilyen-olyan elveknek, trendeknek nem fog megfelelni. A nyolcvanas évek szakkönyvei sokkal józanabb hozzáállásúak voltak. Feltételezték, hogy a telektulajdonos a szakirodalom alapján képes lesz eldönteni, mi hova kerüljön a kertben és ehhez megadták a könnyen érthető alapelveket, amelyekre napjainkban is bátran lehet támaszkodni. Erre jó példa az örökzöld, Zatykó-Draskóczki-féle Nagy öröm a kiskert., ami biztos, hogy sok kertbarát polcán ott csücsül és figyel. A mi kertünk kialakításakor igazából nem voltunk semennyire sem tudatosak, menet közben találtuk ki a kert különböző pontjainak szerepét, öt éven át ültetgettünk ide-oda meg össze-vissza, aztán egyszer csak kezdett minden összeállni.

2003

Ebben az évben a telkünkön takarmánykukorica nőtt, az év nyara végén bevezettük a közműveket. Ősszel Jani hazasétált Óvárról egy köteg gyümölcsfával, én pedig rendeltem az egyik csomagküldős kertészetből öt díszcserjét, ezeket a telek hátsó széle előtt ültettük el. Megépítettünk egy kis fészert.


2004
A gyümölcsfák és a cserjék megéledtek, de gyatrán fejlődtek. Még ültetni sem tudtunk normálisan. 
Ekkor még főleg cserépben kertészkedtem, mert szolgálati lakásban laktunk. Igaz, annak a kertjét rengeteg egynyárival virágosítottam be és tovább gondoztam az ott talált évelőket - szaporulatuk aztán a mostani kertemet gazdagította. Elkezdtem pozsgásokat nevelgetni meg évelőmagoncokat, tujapalántákat dédelgetni, fogalmam sincs, miért.Mindenesetre a kezdő kéz szerencséje segített és az új tapasztalatok sok örömet szereztek

Vettünk egy zsák fűmagot és elszórtuk a többé-kevésbé elegyengetett talajon, szintén a telek hátsó részén. Hiányosan kelt és istentelenül begazosodott, végül Jani a dzsumbujt jobb híján kénytelen volt kézi kaszával lekaszálni (Ez azóta is látszik a gyep minőségén, de legalább fajgazdag.) Anyunál tavasszal bujtással szaporítottam orgonát, labdarózsát, díszsomot és babarózsát, ezzel teljessé vált a telket hátul lezáró cserjesor.
Az épülő ház padlásfödémjéről nézve ősszel így festett a kert és környezete:

2005
Beindult az építkezés, az év végére szerkezetkészen állt a ház, terasz, lépcsők, szigetelés nélkül, belül csak a puszta falakkal. Ó, de büszkék voltunk rá! Ezután jött a nagyja: vakolás, gépészet, aljzat kialakítása...
Az év telén különleges virágaim nyíltak a szolgálati lakás egysoros ablakain:

Leiskoláztam az akkor 15 cm-es tujapalántákat a telek bal hátsó sarkában.

Az előző évben beültetett cserjék elé egy kis évelő-nevelőágyást és egy fűszerkertet telepítettem. Nyár végén vettünk egy akciós hársfát, ami már akkor vagy 4 m magas volt, de a földlabdáját kibontva alig volt gyökere. Nagy gödörbe elültettük, sokat locsoltuk és végül megmaradt. Elkészült a házhoz a terasz.

2006
Nyárra a ház szerkezetkész volt, lépcső-terasz nélkül, belül csak vakolt falakkal, burkolatok nélkül. Karácsonykor költöztünk be, akkorra sikerült lakhatóvá tenni.

A gyümölcsfák erősödtek ugyan, de a silány talajba kevés trágyával ültetés miatt csak lassan fordultak termőre.

Az eddig csak halomban álló komposztot megelégelve az építkezés maradék deszkáiból Jani ácsolt egy masszívabb, keretes komposztálót a telek sarkába. Helyet kellett készíteni Vaki kutyánknak is, úgyhogy Jani épített egy 5X5 m-es kennelt.

A ház mőgötti napsütötte részen kialakítottam egy virágágyást, akkor még csak az áttelelő pozsgás növényeim részére, majd ide kerültek a melegkedvelő évelőim.
 A cserepes pozsgásgyűjteményem tovább gyarapodott.

2007
Szilvafákat, diófát telepítettünk. Kialakítottuk a fészer mögött a favágó-fatároló helyet, hiszen nagyobbrészt fával fűtünk.

 A hátsó évelőágy, tulajdonképpeni nevelőágy akkor volt a csúcson, innen kerültek át a virágok később az előkertbe. A helyén most az eperágyás található.

Ezen a tavaszon vettem meg egy könyvturkálóban talán 300 forintért ezt a könyvet, ami fellelkesített és kicsit talán tudatosabbá tett. Volt a sok különleges, egy adott stílusnak megfelelően berendezett kert között  - pl. japánkert, mediterrán kert, tetőkert, stb. - egy mintaterv benne, "olcsó családi kert" néven, ami pont a mi igényeinkre szabható volt, magról nevelt gyeppel, évelőkkel és dugványról nevelt cserjékkel, kertvégi zöldségessel. Ez az az alap, ami keretet adott az  akkori elképzeléseinknek. Ilyen skicc volt az iránymutató:

Telkünk hosszú és keskeny, az erre a formára alkalmazott rajz 45°-ban elforgatott kertépítészeti elemeket és hullámosan kanyargó ösvényeket javasolt vizuális okokból, ezt nem valósítottuk meg. Viszont ekkor kezdtünk el a különböző helyek szerepén gondolkodni:
-pihenős-játszós rész a ház mögött,
-kis lábtengó-és focipálya középen balra,
-veteményes és gyümölcsös  leghátul, amelyet dupla sövény (tuja és alacsony, lombhullató cserjék) választ el a gyeptől
-fatároló-favágó hely a fészer mögött,
-esővízgyűjtő akna oldalt,
-normális, dísznövényekkel és cserjékkel beültetett előkert és virágágyások a ház körül
-kis fűszerkert a konyhához közel
-cserjék és szőlő a telekhatárokon, egy sor karcsúbb fenyőfa a temető felőli oldalon, hogy elzárja a belátást
- a gyepfelületekbe mutatós szoliternövények
Aztán nekiálltam a 15 napos próbaverziós Garden Planner programmal játszani, és lassan összelegóztuk a tervet, amiről ma már tudjuk, hogy ebben a formában nem fog megvalósulni.  

2008
Megnagyobbítottuk a zöldségeskertet, ekkor nyerte el végleges, négyparcellás szerkezetét. A ház körül elkészült a térköves járda és az előkert virágágyását is beültettük. A fotók egy évvel későbbiek.

2009
A zöldségeskertet leválasztandó, tujasort és előtte évelőágyást készítettünk . További virágzó díszcserjéket  ribizlibokrokat ültettünk. Most már többé-kevésbé elkülönült a kert pihenést szolgáló és gazdasági része.

2010
Egészen belaktuk a megnagyított zöldségest.

 

Magastörzsű fekete ribiszkékkel, Húsvéti rozmaring almafával gazdagítottuk a gyünölcsválasztékot. A nagy gyepfelületbe szoliterként gyönyörű, óriásvirágú bordó mocsári hibiszkuszt ültettünk
 
 2011
A 2007-es jegyzék jó része már megvalósult és kiderültek a hibák.

Az előkertben teljes méretűre nőttek az évelők. Már csak a szép fakerítés hiányzik.

A gyümölcsös már magasságában is keretet ad a kertnek, a cserjeszegély kifejlődött.

A hársfa a lehető legrosszabb helyen áll, de már mutatkozik a koronaformája. Arra gondolok, ez a fa akár túl is élhet minket, 5-600 esztendő az élettartama, és elvileg faóriás lesz. A szomszédai most paradicsomok és uborkák...

 A zöldségest leválasztó cserjesor és évelőágy jó ötlet volt, két év alatt szépen bedúsult.

A ház mögötti ágyás napfénykedvelő magas évelőkkel van tele. Az ágyásszegély és a járda még hiányzik.

Közös karácsonyaink emlékéből állt össze a kis fenyősorunk, még nem takar egészen. Ha kezdettől tudatosan terveztem volna, biztos, hogy jóval több és többféle örökzöldet ültetek a kertembe, a sok lombhullató miatt télen bizony elég szegényes az összkép.

A terasz korlátja még nem készült el, dézsás és cserepes növények helyettesítik.

A kert összképe végül is így mutat. A sok faanyag magyarázata az, hogy Jani pergolaépítésre készül lelkesen, amit egyszer majd egy posztba is foglal. Nincs a képen a kavicskupac, a nagy halom maradék tégla és a favágó helynél a rumli. Jótékonyan takar a ház és a fészer.
Kertesblogger társaimat és olvasóimat kérném, ha van kedvük, írják le posztban vagy kommentben saját kertjük sztoriját. Érdekel. 

Új-zélandi spenót

Nálunk az egész család szereti a spenótot, olyan zöldség ez, amiből sosem elég. Tavasszal az áttelelő spenót hamar leterem, s csak ősszel szedhető újra a másodvetett. A spenótmentes időt segít átvészelni az új-zélandi spenót.

Nos, ez sem más, mint egy főiskolát végzett gyom, ahhoz képest pedig sokat és finomat terem. A Sulyok-Siklós szerzőpáros által írt Vetéstől a tálalásig mint a lusta kertészek ideális növényét mutatja be, ami hozzányúlás nélkül is bőven ontja a salátának-főzeléknek valót, sőt irtani kell. Május közepén vetettem el, amikor az összes libatopféle gyom nekilátott elözönleni a kertet. Árnyékos helyre került, a barackfák alá, de ez a legkevésbé sem zavarta. Úgy tűnik, alkalmas lehet a zöldséges sötét zugainak kihasználására. Kissé hiányosan kelt, de hamar elbokrosodott. ( Csincsilla azt írta róla, nála ki sem bújik a földből. ) Mostanra, gyenge három hónap alatt nőtt szedhető méretűre. Levelei egyelőre kisebbek, mint a (felmagzás előtti) közönséges spenótéi, de vastagok, ropogósak, gusztusosak. Sok köztük az apró, "bébispenót" fazonú levél, ami salátának ideális. Így is fogyasztottuk először, az íze édeskésebb, nem annyira spenótízű, mint a sima változatnak. A leírás alapján a fagyokig szedhető lesz, ezt majd meglátjuk. Azért áttelelő spenótot mindenképpen vetek.

Így néz ki a már megszedett, lekopasztott növény:

Összességében a mi kertünkben könnyen gondozható, jól termő zöldségként viseli magát.

Nyárközépi helyzetkép

Nem múltunk ki a blogolásból, csak hát… (Mert hát mindig a „csak” meg a „de”után jön a lényeg.) Szóval, tesómat egy bizonyos fiatalember tartja állandóan lekötve, és ha nekem valami közbejön, akkor szünet következik be a blogírásban. És persze hogy közbejött, ott porosodnak a pendrájvon a félig megírt bejegyzések, amelyek közül egy se jut el a netig. Még az a jó, hogy a közbejött tennivaló-tömegemet ezidőtájt alaposan sikerült kivégeznem, így visszatérhetek.

Istenigazából a kerthez sem volt az utóbbi két hétben sem túl sok időm, csak olyasmikre futotta, hogy gazolás, egy kis mulcsozás meg néha öntözés. Volt nagy meleg, hűvös, zivatar, szivárvány, viharos szél, de szerencsére a jégesőt megúsztuk. És ezeknek megfelelően a kert teljesen átalakult. Nem akarok ezen hosszasan elmélkedni, inkább néhány képet rakok fel. A hetekkel ezelőtti állapothoz képest a változás szembetűnő pozitív és negatív irányban egyaránt.

A tavaszi kép: aránylag tiszta ágyások, viszonylag kisebb növények, kevés gaz – már rég a múlté. Igazán nyárias a külső: érő termények, magasra nőtt vetemények, és még magasabbra nőtt masszív paréjok meg másféle gazok. A kert örök problémáját okozó két gazféleségtől: az acattól meg a franciaperjétől való megszabadulási stratégiám megvalósíthatósága az elmúlt két heti kertészeti kiesés miatt eléggé lecsökkent. Sajnos olyannyira, hogy találtam virágszárba menő, pelyhes terméseit kifejlesztő acatot.

A perjéből valahogy kevesebb van – én ezt a kistraktorozásnak meg a kétszeri gyökérkiszedegetésnek tudom be – , de van egy másféle, embermagasra megnövő fűféle (ezt a kertszomszéd néni muharnak hívja), amiből rengeteg van, több, mint tavaly perjéből. Egy sikerült tulajdonsága van a perjéhez képest: bár hatalmasra megnő, ha egyszer kitépem, nem érez ingert, hogy gyökérből újra kihajtson, csendesen kidöglik. Sajnos azonban számtalan magot érlel, de még így is kezelhetőbb burjánzó gyökerű rokonánál.

Veteménykörkép:

Babfronton a helyzet sz@r, de nem reménytelen. A száraznak való babok megfelelően fejlődnek, de a vajbabnak valók… Hát… tavaly bizony szebbek voltak. Olyan csököttek, nem virágzanak egy szemet sem. Csak a fekete bab hozza a formáját,

és a török bab nevelt ki eddig méretes hüvelyeket.

A paprika már ehető, ez például a Hungarian Wax:

Idén a tavalyi egy helyett már 8 tő fekete csilipaprika hozza a terméseket az ecetespaprikásüveg számára.

És van egy furcsa termény. Amikor a paprikákat palántáztam, volt a szálas palánták ládájában két darab furi külsejű, de egészen paprikaszerű növény, amely gazra is hasonlított. Nem tudtam őket hova besorolni, aztán felderengett, hogy én vetettem anno padlizsánmagot is, és az egész csomag magból ez a két növényke volt az, amely kibírta a palántázási módszereimet. Szerintem megkönnyebbülés volt nekik a kertbe kikerülni. Ezért is elég gyorsan fejlődésnek indultak, bár nagy reményeket nem fűzök hozzájuk, de ki tudja?

A kabakosok háza táján sok érdekes nincs. Idén először próbálkoztam kígyóuborkát termeszteni. Hatalmasra nem nőtt meg, még helyesnek se mondhatom a termést, de azért meg lehet enni. Meg hát az én tehénkém bornya ez is…

Az eltenni való uborkák nagyon megsínylették ezt a dög meleget, az uborkáik megtökösödtek, magvasak.

Na a cukkinik meg a patisszonok… Mint írtam, házilag szedett magból is vetettem. Ennek eredménye, hogy fehér, diszkosz alakú patisszonunk és zöld cukkinink nincs. Van citromsárga patisszon, fehér tök alakú, végén patisszonszerűen hullámos izé, és sárga cukkini, zöld véggel. Szóval kedves tökféléink belemerültek az erkölcsi mocsárba, de nemcsakhogy ők, a bűnös viszonyba belépett a szomszéd spárgatöke is. igazán jeles egy társaság.

Csemegekukoricát már kétszer főztünk, róla nincs mit mondanom.

A paradicsomok már pirulva pirulnak, illetve sárgulnak. Hiába vettem mindenféle csodakorai magokat, legelőszörre – pont úgy, mint tavaly – a sárga paradicsom

meg a Zömök

és a koktél kezdett el érni.

A Zömök fajtájú is pirul. Igaza volt Inlandirnak, amikor azt mondta, hogy a Zömök termése neki túl savanyú. Tényleg nem túl édes, viszont kemény, eltartható, abszolút piacos, nem repedő paradicsom érett a bokrokon. Mindemellett már nagyon várom a többi, édesebb fajta érését. Szerencsére eddig rohadás nem lépett fel, de az esők után megint permetezni kell rézzel, megelőző jelleggel. Idén nem molyoltam rézdrótozással és hasonló értelmes dolgokkal, mert rájöttem, hogy időpocsékolás.

A földicserkó kis lampionokat nevelt. Kedvem lett volna egyet felboncolni közülük, de nem tettem meg, nincs belőlük túl sok. Pedig állítólag a trópusokon egy-egy tő háromszáz gyümölcsöt is terem! Borzasztó kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük.

A krumpliágyásban van érdekesség. A Sarpo Mira hatalmasra megnőtt, alatta nincs sok krumpli – mondjuk egy tő alatt öt-hat – de azok irdatlan nagyok. A szomszédban már mindenütt megy tönkre a krumpli, ez meg még mindig zöldell, a levelei nem betegek. Ennek megfelelően egészen bő mennyiségben terem rajta krumplibogár is. A kiflikrumpli szárai, levelei már eléggé ramatyul néznek ki a különféle betegségektől, amelyeket a Sarpo nem kapott el, azonban a föld alatt egészen sok van a termésből. Persze ez nem az ég csodája, hanem a bakhátba vetés miatt van szerintem.

Mi van még érdekes? A karalábék dagadtra híztak, de nem fásak, amit sikerként könyvelek el.

Ez a siker azonban mégiscsak soványka, mert felrepedtek, de hogy mitől? Ráadásul vetettem cserépbe brokkolit palántának, amit később aztán kiültettem, és abból is mind karalábé lett. Most én vagyok dilis, és összekevertem a magokat, vagy eleve rosszul volt felcímkézve a zacsi? Lehet, hogy mindkettő…

A hagymák beérőfélben vannak, jó nagyok. Fokhagymám nincs, elfelejtettem ültetni (!), így a felénk járó makói fokhagymaárustól vettem három kilót, ezt a problémát megoldandó. Ami érdekes lehet, az az áttelelő póré. Már korábban elvetettem, el is feledkeztem róla, aztán valamikor június végén eszembe jutott, hogy nekem ilyen is van, és kipalántáztam. Egy félkilós hantot sem adtam volna a nyaffadt palánták életéért, de - mint annyi minden más - a kert talajában ezek is összekapták magukat. Remélem azért nem fagynak ki télen, képesek lesznek annyira megerősödni addigra.

Az okráim egy hónap alatt nagyobbra nőttek, mint egész évben tavaly. Elvileg 7 hét alatt kell, hogy termőre jöjjenek, de valószínűleg ez csak a trópusokon van így. Itt több idő kell nekik. Mindenesetre a dög meleget szerintem ők élvezték a legjobban, nagyot nőttek. Most úgy néznek ki, mint valami maxi papsajt. Hiába, mályvafélék.

A bazella is fejlődik, de hogy mivé válik, még rejtély.

Aminek örülök, azok a kerti virágok. Nyunyi vetette őket nagy műgonddal, de egy hirtelen zápor úgy megtömte a talajt körülöttük, hogy azt hittem, ki se keltek. Még én lepődtem meg a legjobban, amikor megtaláltam a néhány szál pillangóvirágot, búzavirágot,

menyecskeszemet.

Vágni nem elég, viszont magfogásra bőven, így jövőre teli lesz a kert ezekkel az egyszerű parasztkerti virágokkal. Természetesen a kedvenceim nem hagynak cserben, bőven virágoznak:

Tavaly a legextrább színekről magot szedtem, hogy idén is azok fejlődjenek, de most is mind rózsaszín.

Ezek a kerti hírek pillanatnyilag. Szerencsére a hajtós időszak már letelt, most több időm lesz a kerttel és a bloggal is foglalkozni. Témám is van, így hamarosan újabb olvasnivalókkal szolgálhatok remélhetőleg.

Céklarépaságok

Valamikor két évvel ezelőtt (amikor még csecsemőkorú volt a blogunk) szinte mindig írtam arról, hogyan próbálkozok egy-egy zöldség termesztésével. Sokféle gezemice felvonult ezekben az irományokban, egypár el is maradt, s ennek a kimaradásnak a méltatlan áldozata a cékla. Sosem írtunk róla rendes, becsülő sorokat, csak éppen megemlítettem, hogy ültettünk, meg termett, satöbbi. Pedig ha belegondolunk, ez a növény a kert egyik legbiztosabban termő, legnagyobb hozamú és egyik legegészségesebb zöldsége. Mondjuk olyanra még nem vetemedtem, hogy natúr céklalevet igyak az egészség jegyében; nekem az nagyon gyomízű. A céklasaláta levével locsolt kirántott hús az más kategóriába tartozik, na meg a majonézes cékla és egyéb nyalánkságok…. (A harmadik kategóriába meg a céklasaláta levétől pompás bíborszínű ruhák meg asztalterítők. Tényleg, még ki se próbáltam, hogy a céklalé természetes indikátor-e?)

Ez olyan okosan hangzik, de ettől még mi csak céklasaláta formájában esszük, abból viszont nagyon sokat. Így a céklaágyások nálunk elég méretes helyet foglalnak el a többi vetemény közt.

Régebben nem is vetettem céklát, megvettük csak a boltban, de az után, hogy Nyunyi megszületett, magam is ültettem, hogy pépecskét gyárthassak belőle a kis békámnak. Ez annyira bejött, hogy utána évről évre nagyobb darabot vetettem be. A kertszomszéd néni riogatott, hogy milyen „rosszul kelő” meg betegségbegyűjő növény lesz ez, de ez így nem igaz, a kert egyik legigénytelenebb növénye nálunk. Igaz, a kertszomszéd néni is olyan, hogy ha megpillant egy levéltetvet, szívidegességet kap, a kert apokalipszisét látja benne, és fut a permetezőért. (Boldog ember leszek, ha hetven évhez közeledve olyan vehemenciával tudom cipelni a 20 kilós háti permetezőt meg a 2 x 12 literes locsolókannát, mint ő.)

A cékláról annyit tudok, hogy a latin neve Beta vulgaris, és a cukorrépának, a mángoldnak, takarmányrépának és uram bocsá’, a disznóparéjnak az unokatesója. Ahogy eszembe jutott, hogy a paréj rokona, bevillantak a két hete a földicserkóból kirángatott paréjok. Kapitális méretű gyökereik tényleg elmehetnének valami kisebb répának.

A cukorrépával való rokonság is elég nyilvánvalónak tűnik. Zsenge elemista korunkban mindig volt politechnikai gyakorlat címén répaszedés az egyik közeli tsz földjén. A hetedik-nyolcadikosokat terelték ki, hogy a cukorrépaszedő gép által a földben hagyott maradék répadarabokat a szocialista mezőgazdaság jegyében hatékonyan kitermeljük. A művelethez a fent említett kertszomszéd néni biztosított kézi cukorrépaszedőt, ami egy söprűnyél volt, a végében L alakban meghajlított szeggel. A szedés úgy zajlott, hogy a szeget bele kellett döfni a cukorrépába és a nyelet egyenesen felrántani, majd a földből kiemelt répát kupacba hordani. Ez a gyakorlat közutálatnak örvendett, mert a répa sokszor rohadt volt, az eső gyakran esett, és különben is az almaültetvényre kerülő politechnika-gyakorlatosok sokkal jobban kerestek, mint a szegény cukorrépaszedők, és betegre ehették magukat almával. (Attól még mi is megettük a nyers cukorrépát, és dartvédert játszottunk a szedővel…) Itt láttam először kettészelt cukorrépát, és már akkor feltűnt a hasonlósága a cékla gyökeréhez, csak annak fehér a színe.

A cukorrépatermesztésről találtam otthon egy régi, érdekes könyvet. 1978-as kiadású, a címe: Szántóföldi növénytermesztés, írta: dr. Láng Géza. Kíváncsiságból olvastam bele a kicsit idejétmúltnak tűnő könyvbe. ( Nem akartam nyilván cukorrépát termelni...) Azonban egy muris dolgot felfedeztem, és ez a répagomoly. Hogy ez hogy jön ide? Répagomolya nemcsak a cukorrépának, hanem – mint kedves rokonnak – a céklának is van. És hogy ez micsoda?

Ha a céklamagos papírtasakot feltépjük, kis barnás gombóckákat találunk benne. Ezek a furcsa, markunkban ide-oda gurigázó bucik valójában nem maguk a pőre magok, hanem afféle magházikók. Szakszerűen: „A répagomoly több, 3-5 virágból keletkező, egymagvú csalmatok összenövésével keletkező áltermés (a termés kialakításában ugyanis nemcsak a termő, hanem más képletek, a lepellevelek is részt vesznek). Egy-egy tokban csak egy mag van, így a gomoly annyi magot tartalmaz, ahány virágból összenőtt.

A tokok szabálytalan alakú fedele csírázáskor felnyílik, és kibújik rajta a gyökér és a két sziklevél. A tulajdonképpeni mag valamivel nagyobb, mint a fedéllel elzárt nyílás, úgyhogy azt nem lehet a tokból kivenni.”

A leíráshoz az alábbi kép is tartozik:

Jól bírja a hideget, én április első napjaiban szoktam először elvetni. Nagy baja a gyenge fagytól nem lesz, de azért kísérletet nem folytatok, hogy mennyire bírja, inkább később kerüljön földbe.

A magot – bár elég nagy – aránylag sekély árkocskába szoktam elszórni, és betakarni. Nem kel ki túl gyorsan, az újszülött csírák muris piros-zöldek. A "gomolyságuk" miatt sokszor kis pamatokban csíráznak, aztán ahogy növekednek, a kis céklacsoportok szétforognak, az üres hely felé nyomják egymást.

Van a gombóc és guriga piros céklán kívül gyűrűs és tudomásom szerint sárga is.

Amiket vetettem: bevált és klasszikus a kertben a Cylindra, a Bíborhenger, a Detroit, és idén mindezeket kiegészítettem a Chioggia gyűrűs céklával. Pátyolgatása eddig a vetésből, nulla locsolásból, a gyomok miatti szitkozódásból, egyszeri kapálásból és gazolásból állt. Minden más növénnyel jól kijön, nálunk bab és kukorica övezi most, tavaly a paradicsom mellett volt, de mindenhol szépen fejlődött. Igaz, tavasszal ügyeltem arra, hogy ne kerüljön ugyanoda, ahova tavaly. Rendkívüli talajjavítást sem igényelt.

És már most elkezdhettük enni a tojásnyi, pofás terméseket.

Jó alkalom volt ez a hagyományos meg a gyűrűs cékla összehasonlító elemzésére. Kiderült, hogy a hagyományos guriga ugyanolyan karikás belülről, mint a gyűrűs, csak a karikái nem az osztrák sógorok zászlóját szimulálják, csak világospiros-sötétpiros mintásak. Az íze az a hagyományos, földes céklaíz. A gyűrűs cékla azonban egész más ízű: olyan, mint a hónapos retek, csak sokkal édesebb, és nyersen is finom, meg ropogós. Még az lesz a vége, hogy tényleg rákapok a nyers céklára, vajas kenyérrel.

Ha ezen bebuzdulva kieszem a fél télre szánt termést, azzal senkinek se teszek jót, így előkotortam a másodvetésre szánt céklamagokat is már, és előkészítettem egy darab földet a hamarosan következő újabb céklaültetvénynek. Csak Detroit magom van, meg egy adag a gyűrűs céklából, idénre ez már kitart. Azért az ilyen nyári vetés ápolásánál a szitkozódás helyére a locsolást kell illeszteni, hogy a nyári szárazság hátramozdítója ne legyen a megfelelő fejlődésnek.

A céklát a növények betegségei nálunk túlságosan nem gyötrik, viszont a gyökerét meg szokta rágni néha felületesen valami föld alatti féreg. A levélen liszteskék is feltűntek tavaly, de nem túl sok, a káposztaféléken ehhez képest egész liszteske-települések voltak. Ami nem volt gusztusos, hogy őszre a sok esőtől a tavasszal vetett céklákon valami mohapárna-szerű zöld pamatok nőttek, amelyek eléggé gyomorforgatóan néztek ki.

A céklák közt lettek marharépa – nagyságúak is, ezek meg bepudvásodtak.

Pedig ez az egyik legjobban tárolható zöldségféle, csak egy faládában letettük mindenfajta homok és egyéb hókuszpók nélkül a pincébe, és tavaszig ettük. Nem rohadt, nem penészedett, csak tormát kellett mellé ásni.

Egyszerű termesztésű, kis igényű, bőtermő és egészséges növény, minden kiskertben ott a helye. Mindenféleképpen érdemes vele foglalkozni. Még időben vagyunk, így neki lehet látni a céklanevelde kialakításának, kapát a marokba, rajta, kár lenne kihagyni!