Hóvirágok, viharnyomok

Ezek a képek egy hete, a nagy és drámai téli végjáték előtt készültek, ott ahol az Orbán-ér kiszakad a Mosoni-Dunából. Rengeteg uszadékfa volt a vízbe dőlve mindenütt.

Például ilyenek: 

Mindezt alighanem a december 12-én átvonuló, forgószéllel ékes téli vihar okozta, ami akkor órákra megbénította az áramszolgáltatást, feldöntve a házunk előtti villanyoszlopot. 

Az eszegető vadkacsák láthatólag igen jó érezték magukat, cseppet sem zavartatták magukat a fényképezőgéptől. 

Az erdő talaján szórványosan még látszottak a hófoltok, de már bőven nyíltak a hóvirágok, éppen bimbóstól a teljes pompában virítóig. Itt.ott éreztük a medvehagyma illatát, de még messze volt a méretük a szedhetőtől. 

Kis orgonasípjainkat leginkább a rágcsálnivaló érekelte, meg az elbújhatóü méretű gödrök.

A sétaúton mindenütt sok-sok termetes, tövestől kidőlt fa, akácok és nyárfák. A hódok elkezdték a munkát, a forgószél  meg befejezte, A sétautat mindenesetre egészen vadregényessé tették. 

Jó volt egy kicsit kimozdulni, főleg, hogy a sétát követő egész héten tombolt a tél. 

Tavasz a hidegbetörés előtt

A sok influenzáskodás és fülgyulladás közt nem is tűnt fel, hogy a kertben a tavaszt ígérik az első virágok, rügyezni kezdett a barka, rózsák, a mogyoró és a nyír barkái is bomlani kezdtek. Sajnos... Valószínűleg ezeknek a korán ébredező rügyeknek, virágoknak a hétvégére beérkező szibériai levegő nem fog túl jót tenni. Gyorsan meg kell tehát örökíteni!

Dévény

A Duna és a Morva folyók ölelésében áll ez a csodás fekvésű vár,  hazánk hajdani nyugati kapuja. Átjáró Pozsony és Bécs között, stratégiai hely, ahonnan évezredek óta ellenőrzés alatt lehet tartani Európa ereit, a folyókat.

A várdomb mindössze 200 méter magas, de szinte függőlegesen omlik a Dunába. Elképesztő látvány, sokkal nagyobbnak, tekintélyt parancsolóbbak érződik, mint a valós mérete.

Pozsonynak olyasmi, mint Budapestnek a Dunakanyar, persze kisebb, emberléptékűbb stílusban. A vár ilyenkor, február közepén még zárva, de a jó idő sok sétálni vágyót kicsalt, a parkoló csurig kocsikkal, a büfék vendéggel, a játszóterek gyerekkel.

Romantikus legendájáról idézem a Wikipédiát, ahol a kőkorig visszanyúló történetéről, az egymást váltó uralomváltásokról is sokat megtudhatunk.

A szláv mitológiában a Devina a szerelem istennője, szlávból magyarra fordítva a név asszonyt jelent. A legenda szerint egy nemes lovag apácát szöktetett meg a környéki kolostorból és a vár tornyába felé menekültek. Amikor az üldözők már a sarkukba érnek, ismerik fel, hogy milyen rosszul is döntöttek, mert a toronyban nincs már út, csak a felfele. A csúcsról kéz a kézben levetik magukat a hömpölygő mélybe, a Duna medrébe. Ahol vizet fogtak, ott rögtön egy szikla nőtt, amit azután csak asszonykő (weiber-stein) néven emlegetnek. A torony neve pedig apácatorony lett. A Szépasszony vára kifejezésből egyesek arra következtetnek, hogy az építtető egy valódi hercegnő lehetett.

A hajdani szerelemistennőre, szerelmi mondára utal a vár környékén több  szívmotívumos műalkotás. 

A kő mellett a másik meghatározó elem a víz, három oldalról veszi folyó körül a várat, hol jeges, hol békés, hol örvénylő, hol tengerszerűen végtelen arcot mutatva. 

Torkolat

A vár körüli utcákat kicsi, felújított házak sorai alkotják, mesterien szép részletekkel. A hangulat hasonló a Pilis falvaihoz. Mindenütt igényes és egyben eredeti motívumok, természetes anyagok: kő, mész és fa. Gyakori a vas használata is, egészen eredeti kerítéseket, erkélykorlátokat, mozaikokat alkottak a helyi mesterek

Meglepő utcanévtábla: Avarska ulica.

A legmegkapóbb számomra ez az ablakösszeállítás volt a két nosztalgikus, idős ember szobrocskájával és a sok-sok kaktusszal: 

Dévényben már sokszor jártunk. Tőlünk nincs messze, egy iramodás csak kocsival, bármelyik szabad délutánon. Jó lehet itt élni, természetközelben, de mégis csak egy macskaugrásnyira a nagyon-nagyon urbánus Pozsonytól. Szívesen jövünk ide feltöltődni, a hangulatában van valami misztikus, talán még jobb a kisugárzása, mint a dobogókői táltostanyának. 

Régi szokás ez nap nálunk Balázst járni

Drága Sági Tündének hála,  látogatást tett nálunk a Püspök, a Nyársas, a Kapitány és derék Katonái, hogy hírül hozzák a farsangot és diákokat toborozzanak.

Tündi FB-posztját idézem:  

A Balázsolás szokását Halásziba a református tanítók hozták el az 1700-as években. Balázs napján a falu legényei katonának öltözve házról-házra jártak, hogy iskolába toborozzák a gyermekeket. Ugyanakkor összegyűjtsék, összeénekeljék a kevés pénzből élő iskolamestereknek és kántortanítóknak az éves járandóságát. A Gergelyjáráshoz hasonlóan tojásért, szalonnáért, gyümölcsért és egyéb ételekért cserébe énekeltek a házigazdáknak. Ez a hagyomány az 1956-ig élt Halászin, majd évtizedek múlva Rigó Endréné felkutatta a régi szöveget és fényképek alapján elkészítette az eredetihez hű jelmezeket. A Balázsolók általában heten, de volt, amikor kilencen is jártak. A katonák fehér inget és bő gatyát húztak, hozzá sajátos, papírból készült huszár süveget (Nem csákót!) készítettek. A közkatonák kéket viseltek, a generális pedig pirosat, akár csak a krepp papírból készült rendi szalagból, a fa kardjukat pedig alufóliával vonták be. A püspök egy ministráns ruhát kapott kölcsön a helyi paptól, ahhoz süveget és ún. „pásztorbotot” készítettek a gyerekek. A menet végén állt a nyársas, aki általában sötét ruhát hordott, oldalán tarisznyával kezében pedig az elmaradhatatlan nyárssal. Így indult a menet. És így köszönt be minden házba: „Dicsértessék a Jézus Krisztust! Szabad-e Balázst köszönteni?” Barsi Ernő pedig 1979-ben készített fényképeket és hangfelvételt erről a szokásról. Azóta hagyományőrző szándékkal minden évben előadják az arra kiválasztott nagy fiúk az óvodában, iskolában, majd délután körbejárják a falut. A kép 1929-be készült.

Videón a két évvel ezelőtti verzió:

Ez pedig az 1985-ös. Szegény egykori legényeknek deresedik már az a határ...

Ősz és tél határán

Zúzmarás köd, a nagy varázsló ma fehér kontúrokkal dolgozott és gyönyörűt alkotott.

Petrezselyem jégkocka

Ez az ötlet valami DIY oldalon jött szembe, rendes, tisztességes fagyasztós pestóként, bazsalikomból és olívaolajból.

Nálunk azonban most petrezselyemzöldből lett bőséges termés a nedves ősz után. A hagyományos tejfölöspoharas-alufóliás fagyasztással az volt a bajom, hogy nehezen adagolható és ha a pohárról lejön a fedés, márpedig lejön, akkor az egész nagy adag zöldfűszer bevesz valami rémes fagyasztószagot, ami a kész ételekből kiérződik.

Szedtem egy nagy zacskó petrezselyemzöldet, átválogattam-mostam, nagyjából lecsepegtettem, durván megvágtam, majd kevés étolajjal nem túl finomra turmixoltam. Szilikon jégkockatartóban egy napig fagyasztottam, majd egy jól záródó klipszes ételesdobozba rendezve visszatettem a kb. 50 petrezselyemadagomat a fagyasztóba, Zöldpetrezselymet igénylő ételbe elég beledobni egy-egy jégkockát, a többi pedig nem fog érintkezni a fagyasztó egyéb tartalmával.