Paprikás vagyok!

Pár hét óta boldogan szedjük a kertből a paprikát. Nagyon szeretjük, sok és sokféle van belőle, édes, erős, zöld, csípős, pritamin, fűszer.... és folytathatnám. Nem tudunk giganagyságú, centi vastag húsú paprikát termelni, de ami van, friss, változatos és vegyszermentes.

Kiskorunkban még volt fóliasátrunk, abban neveltünk egy-kétféle paprikát. A palántát úgy vettük kertészetből, méregdrágán. Ültettünk paprikapalántát szabad földbe is - szintén kertészetből valót - és az erős szél kitördelte a felnyurgult palántákat. Volt, hogy mindet elrágta a csiga a tövénél. Akkor azt hittem, hogy paprikát nevelni valami iszonyú bonyoult dolog.

Aztán amikor megvettük az építési telkünket, feltűnt a szomszéd Margit néni gyönyörű kertje. Még csak kora tavasz volt, épp akkor vagdalta vissza az átteleltetett muskátlik megbarnult szárait. A muskátliládákból valami zöld, kefesűrűségű izék álltak ki. Kérdésemre - hogy mi ez - mondta, hogy ő mindig a muskátliládában neveli a paprikapalántát, mert így jobban kihasználja a földet. A muskátlit levéltelenül, félholtan nem érdemes átültetnie még, a kertből meg nincs kedve szedegetni palántaneveléshez a földet, mert már fáj a dereka. A paprikamagot beleveti a virágládába A muskátli mire kihajt, addigra a palántát ő már rég kiszedi onnan. Vicces volt, de ez szöget ütött a fejembe: a paprikának ennyi is elég? Vérszemet kaptam, pár tasakkal vetettem ládába: és láss csodát: kikelt! Innentől nem volt megállás: mindenféle fajtát, ízt ki kellett próbálni!

Itt a két elülső ládában az idei palántáim egy része: a bal oldali a pritamin, a jobb a Fehérözön.

Azóta is házilag nevelek palántát. Érdemes, mert sokkal életképesebb, erősebb növényeket kapok az üvegháziaknál végeredményképpen. A február végén ládába szedett, pár napig a meleg lakásban tartott kerti földre csak rászórom a paprikamagokat, és egy üzemen kívüli villával belekeverem őket a földbe. Aztán vizet kapnak a magok, végül lekötöm őket nejlonnal, mint egy befőttet. Amíg ki nem bújnak a zöld levélkék, fólia alatt maradnak, mert így a kikelésük sokkal szebb, egyenletesebb. A paprika csírázása szerintem igen érdekes. Klassz látvány, amikor felreped a maghéj, és kijön a gyököcske. Nagyító nélkül is látni a milliónyi gyökérszőrt, amik mohón keresik a vizet és a tápanyagot. Öröm nézni az apránként előbújó kis zöld leveleket. A csírázás aránylag gyors, de a növekedés lassú. Kemény kerti földbe ültetem őket, hogy a gyökerek megszokják a későbbi, ládán kívüli életet. Meg szoktam azért tolni őket egy kis nyomelemes tápoldattal, mint ahogy a kicssajszimnak is tolom a vitamint.

Sokan kitűzdelik kis poharakba a palántákat. Egyszer én is megcsináltam, a palánták tényleg nagyobbra nőttek, de sokukkal végzett a palántadőlés. Amik azonban a ládákban maradtak - mert lusta voltam kipikírozni őket - nem nőttek sokat, de bajuk az nem lett. Sokkal kisebb, robusztusabb, kevésbé kényes palántáim lettek.

Ami fontos: amikor már nappal 15 °C körül van a hőmérséklet, elkezdem kiszoktatni őket a lakásból. Eleinte nappal vannak kint, éjjelre még visszajönnek a folyosóra, május elejétől azonban már kint alszanak. Május közepén meg kipalántázzuk őket a kertbe. Mivel ilyenkor tápkockás, kertészeti rokonaikhoz képest még igen kicsik, nyeszlettnek tűnnek, naponta szoktunk locsolni. Apró mivoltuknak az az előnye, hogy az erős szél - ami itt a Kisalföldön igen gyakori - nem dönti ki őket. A kerti föld agyagját már a ládájukból jól ismerik, nem sokkoló nekik az átültetés. Rövid száruk szívós a melegháziakéhoz képest. Ha megeredtek, nagyon gyorsan növekednek és hamar virágba borulnak termést hoznak. Utána meg csak szedjük a paprikákat. A melegházból vett palánták sokszor megbetegedtek, palántadőlés, tetvek, rothadás - és sorolhatnám. Ehhez képest a saját nevelésű palántákon betegséget nem tapasztaltam. Sokat kell pepecselni a neveléssel, de edzettek, kiültetés után semmi gond velük. Itt keszekuszán nőnek két virágágyás közti hézagban.

A fajták közül a magyar nemesítésűeket szoktam választani, mert ezek jól bírják az itteni klímát.

Fehérözön: sima fehér étkezési paprika.

Szegedi édes fűszerpaprika - még zölden:Ez a fajta hatalmasan bőtermő!

Almapaprika - van édes és csípős:

Zöld húsú étkezési paprika:Pritaminpaprika - még zölden:Van még sárga és piros kaliforniai paprika és cseresznyepaprika, de azokat nem fényképeztem le: még nem teremnek, nincs mit rajtuk nézni. Paprikáink az első fagyokig teremnek. Amikor hűlnek már az éjszakák, leszedjük az összes termést. Szerencsések vagyunk, mert van egy hideg, de fagymentes melléképületünk, ahol a paprikákat még el tudjuk tárazni egy darabig. A tavalyi termés utolsó darabjai idén januárig elálltak!

Méltatlan dolog lenne, ha nem szólnék a fűszerpaprikáról, mármint nem a növényről, hanem az őrleményről. Mivel háztól vesszük (Anyuci képtelen megenni a boltit), volt szerencsém látni, hogy néz ki egy őstermelői őröltpaprika - kisüzem. A termelő Jenő bá, apósom keresztapja, aki bár közelít a nyolcvanöthöz, maga készít fűszerpaprikát, amit részben saját kuncsaftjainak, részben meg a pápai piacon ad el. Jenő bá nagy darabon nevel édespaprikát a kertjében, saját szedésű magból. Szeptembererre megpirosodnak a paprikák, ekkor egy hétig egész nap csak mossa, lecsutkázza és zsinórra fűzi a termést. Amikor ezzel végez, jön a szárítás. Erre egy külön szobája van Jenő bának. Az összes bútorzat itt egy villanykályha, meg egy csomó vasrúd a plafonon. A vasrúdra kerülnek a paprikafüzérek, aztán a kisöreg cefetül bedurrant a villanykályhába, van a szárítószobában vagy negyven fok. Amikor már összeaszalódtak a piros füzérek - három-négy nap után - , egy régi, s.k. átszerelt, villanymotorral ellátott öntöttvas mákdarálóban őrli meg a paprikát először durvább, majd finomabb porrá, majd fél kilónként becsomagolja. A minősége a boltiét messze übereli, csak Jenő bától veszünk fűszerpaprikát!

Ez itt a reklám helye

Régi kertészeti újságok jó tanácsainak tömegét Pepinél olvashatjátok, aki kerti és konyhai fortélyok tömegét ontja; szuper olvasmányok, nagyon érdekesek! Bevallom, én a pár régi könyvből való szemelgetést télire tartogatom, amikor a kert téli álmát alussza. A tél okán nem fogjuk felfüggeszteni a blogírást, ez egy jó téma lesz a havas januári napokra. Azért egy kis ízelítőt benyisszantok a Köztelek Köz-és Mezőgazdasági Lap 1908-as évfolyamából. A Köztelek az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye volt, néhány évfolyama megvan otthon beköttetve. Imponáló méretű könyv, termesztési, tenyésztési leírásokkal, gazdálkodához kapcsolódó jogszabályok ismertetésével - és reklámokkal. Ahhoz képest, hogy ez egy mezőgazdasági folyóirat, hirdetnek benne mindent... Ezekből csipegettem. Kommentet nem fűzök hozzájuk, önmagukért beszélnek. A fotózás sok helyen bénácska, ezért elnézéseteket kérem, majd gyakorlom.

Üdvözlet!

Sheilát, új olvasónkat szeretettel üdvözöljük ezzel a szépen sárgálló napraforgóval!

Július 3. vasárnapjára...

... már egyre több helyen lepik el fél méter körüli gazok a kertet. Ez tulajdonítható a lustaságunknak, a hőségnek, a sok eső miatt még mindig kapálhatatlan talajú kertnek, az időhiánynak. Annyira telt, hogy a hagymatáblát előkészítettük szedésre, hogy száradjanak ki jól a hagymaszárak a földdel együtt. Nagyjából kézzel kitisztogattam pár ágyást, mert a hét elején a kapálásról szó se lehetett még. A kert elhanyagoltságát csak fokozta az, hogy akármelyik órában mentünk ki a kertbe dolgozni, a szúnyogok felhőben támadtak, hiába fújta be magát az ember tetőtől talpig. A napokban kétszer irtottak már, de szerintem a szúnyogok már minden irtószerre immunisak, mert nincs belőlük kevesebb egy darabbal se. Sok idő ment el befőzéssel, uborka-elrakással. Ja, és hát rengeteget nyírtam a füvet. A régi fűnyíró dicstelenül kipurcant, elgörbült a tengelye, kilyukadt az olajtartály. (Fogalmam sincs, Laci mit művelt vele!). A szerelő három hét után bökte ki, hogy javíthatatlan. A héten vettünk egy másikat, igaz használtan, de ez tiszta leányálom a régihez képest, mert önjáró. Nem kell pejsliszakadásig tolni. A három hét alatt a fű hatalmasra nőtt, három este csak füvet nyírtam, szúnyogoktól kísérve.

A kerti siralmakat csak fokozza, hogy az uborkát és a paradicsomot szinte teljesen meglepte a ragya, szörnyen néznek ki. Nem tudom, eszünk-e még róluk... Egy-két nap alatt tönkrement a két tábla, még a ragyarezisztens fajták is. Szegények!

Sajnos idén azt hiszem, úgy kell vennünk még vagy húsz üvegre való uborkát! A paradicsomnál még nem veszettt el minden remény. A kert egyik üres zugába, hátra még június elején elültettünk valami nyeszlett, csüntmalacszerű palántanevelési maradékokat húsparadicsomból, amik még nem is virágoznak. Őrajtuk - elszigeteltségük folytán - még nincs nyoma a betegségnek. Valamilyen megelőző permetezést akarok rajtuk foganatosítani. Négy-öt éve a sárga koktélparadicsom vetés nélkül is termett a kertben, azon sose fogott a ragya! Bezzeg ezeken a modern fajtákon, meg rezisztensnek kikiáltott hibrideken igen... A sárga koktélparadicsom azóta valahogy kiveszett a kertből, pedig minden évben úgy nőtt, mint a gaz, vetni se kellett, nemhogy palántázni, önelvető volt. Volt, hogy - jobb híján - abból főztünk be. Igaz, hogy a töltött paprika narancssárga lett, de nem érdekelte egyikünket se, mert sokkal jobb volt így is, mint a bolti paradicsompüréből készült. Idén meg nem kaptam ilyen paradicsommagot sehol, még szaküzletben sem.

Vigasztaljon minket a szépen teremni kezdő zöld - és sárga vajbab, az ígéretesnek mutatkozó paprika és póré.

A hét termésszedési (hagyma, alma, zöldbab, cukkini), gazolási, és a telken fűnyírási munkatömegeket vetít előre. Ha visszajön a kánikula, locsolni is kell. Az a jó, hogy sok esővíz összejött, ezzel bőven locsolhatunk. Legalább kidöglenek belőle a szúnyoglárvák.

Heti kerti evészetünk: grilles cukkini, ubisali, koviubi, ubibefőtt, baracklekvár, aszalt barack, barackszörp, rántott brokkoli és cukkini, brokkolis pizza, vajbabos zöldségleves, almás rétes, rakott krumpli.

Végül ízelítő a tegnapi vihar végéből:

Cukkinizzünk!

Soha aktuálisabb témát! A sok eső és a meleg cukkiniözönnel halmozott el minket, már a tyúkok is cukkinit kapnak a szárazeleség mellé!

Úgy vettem észre, hogy akinek egy zsebkendőnél nagyobb kertje van, máris ültet cukkinit, és erre minden oka megvan: vízigényességén kívül más gond nincs vele, és megbízhatóan terem méretes, ízes zöldségeket. Ha meg belevetjük magunkat a cukkinizésbe, találhatunk hosszúkásat, fehéreset, csíkosat, pöttyöset, sárgát, sötétzöldet, gömbölyűt. Mindegyik egy kicsit más ízű, köztük mindenki talál kedvére valót.

A cukkini is melegkedvelő, a vetést úgy kell időzíteni, hogy májusban, fagyosszentek után bújjon ki. A cukkinit fészekbe vetjük minden évben. Ilyen sírszerű földkupacokat huzigálunk össze, négyzetméterenként egyet, abba kerül három-három mag. Ha meleg és esős az idő, nagyon gyorsan kicsírázik. Idén megkapta a meleget és az esőt is, mégis hiányosan kelt... A gyenge, még kikeletlen csírák felett a földet az egyszeri eső úgy megtömte, hogy egészen betonszerűvé vált. Kézzel lemorzsolgattam a becserepesedett agyagot róluk, de a kis növényekből úgy kiment az erő, hogy legalább a felük tönkrement. Utána azonban a rendszeres öntözés és meleg hatására a megmaradtak gyorsan fejlődtek. A gyenge keléstől azonban még nem lett cukkinihiány. Tavaly, amikor ősszel az utolsó cukkinikat talicskáztuk elő a kertből, pár nyeszlett, visszamaradott darabot otthagytunk a parcella szélén ("A fene se cipeli előre, így is dög nehéz a talicska, rohadjon el ott, ahol van..." jeligével). Ezek télen szétfagytak, a bennük levő magok tavasszal befogasolódtak a földbe, és már április végén kikeltek, persze a kukoricatábla kellős közepén. Anyu azt hitte, én ültettem oda sütőtököt, én meg pont a fordítottját gondoltam. Nagyon örültünk, amikor május végén innen, a véletlenül kelt növényekről szedtük az első terméseket!

A cukkini imádja a vizet, ha azt láttam, hogy egyre nagyobb lapui szomjasan kókadoznak, mindig loccsantottam neki. Gyorsan virágba is borult, majd hamarosan megjelentek az első bébik. Nekem ezek a kedvenceim. Június óta szedjük, esszük. Nyugodtan le lehet kopasztani a kicsiket, ezzel úgyis arra kényszerítjük a tövet, hogy új virágokat hozzon, és újra teremjen. Az új termésekhez azonban víz és víz és víz kell, mert az anyanövény nem gyökerezik valami túl mélyen. Ha nincs eső, jócskán kap a slagból vagy a vödörből, különben görbe, csökött terméseket nevel. A legfinomabb a fél kiló körüli szerintem. Ami már nagyobb, az a "főzelékkategóriás". A meleg és eső hatására hatalmas, cukkinik is nőhetnek, amik négy-öt kilósra is megnőnek. Ezek gyakran orvul meglapulnak a nagy, zöld levelek alatt. Múlt héten találtam valami öt ilyen "megasztárt". Ez a méret nálunk már a tyúkoké. Ezeket mindig le szoktuk szedni, mert csak pumpolják a növény tövét. Nálunk a nagy hőségben már nincs annyi virág a cukkinibokron, de szeptemberben, amikor már picit hűvösebb, de még meleg idő van, újra elkezd majdnem olyan bőven teremni, mint nyár elején-közepén. Ilyenkor még egyszer degeszre esszük magunkat belőle, megtöltjük vele a fagyasztót is, aztán már hagyjuk megnőni a nagy terméseket. Az utolsó megsárguló cukkini -gigászokat ha fagymentes helyen tartjuk, januárig friss takarmányként tudjuk adni a tyúkjainknak a száraz szem meg a konyhai hulladék mellé. És ettől a házi tojások még finomabbak! Persze ilyenkor már olyan fás a héjuk, hogy kifent ásóval - mint egy guillotine-nal - lehet csak feldarabolni a cukkinikat.

Betegségekkel nemigen találkoztam a cukkinik közt. Tavaly ősszel száradt le egy-két tőnek a levele - mintha meglepte volna a ragya - de ez már szeptemberben volt, a már tyúkoknak érő termést ez nemigen befolyásolta.Most néhány színváltozat:

sötétzöld, klasszikus darabjaim,"megasztár"-mérethez közelítve:, zöldes-fehéres "gömbölyű és gyönyörű", Hédi kertjében:

Végül szomszéd bácsi pöttyöse:

Biztosan van nektek is pár tarka-féle termésetek, írjátok meg, milyenek! Hajnal, te hogy állsz cukkinifronton? :-) Úgy emlékszem, te ültettél mindenfélét!

Aki pedig - így vasárnap ebédhez közeledve - valami jó cukkinis falatra vágyik, kukkantson be ide, ötleteket kap gyomortöltésre!

Tizedik olvasónkat,

egy újabb lelkes kertészt, Pepit szeretettel üdvözöljük blogunkban ezzel a trombitafolyondár-virággal!

Érdekes lelet!

"Kamrá"-nak nevezett kazánházunkban van egy méretes, vagy nyolcvanéves zöldre festett keményfa kredenc. Hajdan üvegezett pohárszéke volt, meg cirádás szekrénygombjai, de az idők folyamán ezek letöredeztek róla. Ettől még azonban nem ítéltük kidobásra, csak lefokoztuk afféle "remájzlis" szekrénnyé. Biztos mindnyájótoknak van ilyen. Fiókjaiban mindenféle szerszámok lapulnak, de hűségesen nyeli el a karácsonyfaégők sorát, az üzemen kívüli gyerekjátékokat, a szelektív hulladékgyűjtő zsákjait, régi fényképeket, az öt éve előszedetlen, eljegyzési ajándékba kapott pezsgőspohár-készletet, meg még százféle vicik-vacakot, amit ha kidobnál, másnap már keresnéd. Időközönként azonban itt is lomtalanítani kell, ezért a héten nekiálltam válogatni. Bár könyökig úsztam a porban, jó mulatság volt. És az alábbi könyvet húztam elő a limlomok alól:Ez a két világháború közt megjelent szövetkezeti újság, a Hangya mellékleteként jelent meg: egy tanácsadókönyv gazdálkodóknak. Belső oldalán a név: Krázi Ferenc kereskedősegéd: ő nagymamánk fiatalon elhalt testvére volt. Ha élne, már közelítene a száz évhez. Alatta egy kis bejegyzés a bor cukrozásáról.

Mint óriáskígyó a kecskegidát, úgy kezdtem el falni. Azt könnyen meg lehetett állapítani, hogy nem egy mai gyerek - nem csak viharvert borítójáról.
A tartalomjegyzék igazi csemegéket ígér:A könyv olyan kiskáté-szerű, kérdés-felelet formájában taglalja a gazdák kérdéseit, nem afféle kommersz szakkönyv-fazonban. Nem száraz leírás, latin szavakkal tűzdelve, hanem életszerűen jeleníti meg a harmincas évek kisbirtokosainak a munkájával kapcsolatban felmerülő gondokat.. A kötet fele haszonállat-tenyésztési kérdésekkel foglalkozik, a másik fele pedig a kertészettel és a gabonatermesztéssel.

Itt vannak az igazi csemegék. Ez lehetett az az időszak, amikor még a vegyszerezés a hőskorát élte. A repertoár a mészkénlé-bordói lé-nikotinoldat- fabalzsam körben kimerült. A gyomirtókról szó sincs, annál több helyen szerepel a leghatékonyabb kézi irtás módja (pl.: fogadjunk fel kisbérest acatolásra :-) ), és igen nagy hangsúlyt helyez a talaj jó állagának megőrzésére, a fásításra - mindenféle hosszadalmas talajfertőtlenítő eljárás, vegyszerek, drága gépek nélkül. És a sorok közül kiolvasható, hogy a föld mennyivel jobban meg volt becsülve azidőtájt. A könyv egész stílusából a jó gazda gondossága árad, a leírások nem olyan rablógazdálkodás-szerűek, mint a kb. 30 évvel ezelőttiek. (Olyat is találtam a "remájzliban", majd abból is szemelgetek!). De nem is kőkorszaki: szerepel benne a szójababtermelés, a törkölyből előállítható komposzt, az akkor meginduló műtrágyafelhasználás ismertetése. Betekinthetünk a műanyagok világa előtti korba a seprűcirok, kosárfűz, gyékény termesztésének leírásával. Mindez képekkel körítve: ez éppen a szójabab:

Azért vannak kicsit erős dolgok is - ez a nikotinos permetezés, gondoljunk a "szoknyás viperára", amit már korábban említettem! Habár ez a könyv még a DDT előtt készült!És mivel hogy nem az őskor 1934, egy kis reklám:Nagyon élveztem ezt a váratlan leletet. Ha valamelyikőtöket érdekli, szívesen szemelgetek nektek belőle, ha meg egybevág egy-egy kérdés egy-egy blogbejegyzéssel, mazsolázok majd hozzá!
Akit érdekelnek az ilyen csemegék, trappoljon ide!!