Ugrás a fő tartalomra

Húsvétra...

…az igazi tavasz megérkezett. Ennek dacára a kertben túl sok mindent nem csináltam: a magok a meleg földben, az eső meglocsolta őket, még nem bújtak elő.
De az édes semmittevés ideje nem április: az udvar rég halogatott rendberakásának nekiestünk. Erre – a rendrakáson túl – azért is szükség volt, mert az udvar ritkán látogatott sarkaiban itt-ott bontottcserép-kupacok, korhadozó farönkök, vashulladékok bujkálnak, köztük megint előtört az átok komló, az orgonahajtások, a csalán. A rendrakás okán mérhetetlen sok fahulladékot vittünk az égetőhelyre. Az orgonahajtásokat igyekeztem gyökerestől feltépni és úgy kivágni. A komló tavalyi irtása csak féleredményeket hozott, mindenesetre a ribizlibokrok fellélegezhettek: körülöttük a komló csak gyengélkedve tört elő. Az idei év az ismételt ádáz irtás időszaka lesz, nem fogok irgalmazni: lesz a repertoárban fent kapa, gyomirtó, forrásban lévő víz, só. Csak visszaszorul egy idő után.
A palántákat most is ugyanolyan lelkesedéssel pátyolgatom. Sajnos a kaliforniai és a Fehérözön paprika magjai nem keltek ki, valószínű rossz volt a szaküzleti mag, mert minden más hajt. A tollas szegfű is szépen kel. Kiszoktatóban van két tégely hagymapalánta, és egy láda paradicsom. A hagymák már kint alszanak, a paradicsom még a kazánházban éjszakázik.
Okráim kiköltöztek a konyhaablakból Most vannak maghéjlepattintós állapotban. Kíváncsi vagyok, hogy fognak a csíranövények kinézni. A héten egy furcsa dolog is történt. Lacit megkértük, hogy vágja le az egyik ágát a tető felé kúszó trombitafolyondárnak. Jött a fűrész, megragadta a fát… és kidőlt az egész hatalmas folyondár, kifordult a földből. Még jó, hogy nem zuhant senki fejére! Hogy a tavalyi lábazatjavítás miatti bolygatás, vagy az erős téli fagy volt az oka, de kiszáradt. Kicsit sajnálkoztunk fölötte, de már úgyis három új gyökérsarjat hozott, megvan az utánpótlás.
Ma reggel pedig sokkoló jelenségben volt részem. Kimentem fél hétkor az udvarra: nyüszítés, cuppogás a kutyaólból. Drága Roxikánk – minden előzetes jel nélkül (tüzelés, szemmel látható vemhesség) éjjel négy kiskutyát hozott a világra. Édes, tündéri kutyácskák – de új gond: hogy találok nekik gazdit? Azért majd megoldjuk: korábban is el tudtuk szerezni a kicsiket. Kutyamami nem engedte lefényképezni őket, annyit láttam, hogy két fekete és két barna kiskutyus van.
Lelkibeteg tyúkunk is vígan él az ablakban. Sajnos a fajtársai most is kegyetlenül verik. Mivel az ablakban se kaja, se víz, se levegő nincs, reggeltől estig szabadon járhat az udvarban. Az ablakban szegény már úgyis nagyon lesoványkodott.
Jövő héten – ha kicsit átszikkad a föld – el kell vetnünk a második tábla zöldborsót és hagymát. „Pult alól” szereztem fehér dughagymát, illetve ezüsthagymafejeket magneveléshez. Virágmagok, bab: ez is ültethető már. És ha nem ígérnek túl nagy hidegeket, megkockáztatok egy sor csemegekukoricát is. És fujj, a fűnyírás is esedékes lesz! Mindegy, a szebb jövőre gondolva essünk túl rajta!

Megjegyzések

  1. Ági! A kaliforniaipaprikával többünknek rosszak a tapasztalatai. Lényegében mindenki arról panaszkodott, hogy nem kelt ki. Kicsit utánna néztem,és megtudtam, hogy ezeknek a fajtáknak a csírázásához 30 fok körüli hőmérsékletre van szükség. Máskülönben 3-4 hétre keleget, és az is vontatottan. Nekem is három hétre kezdtek bujkálni.

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, az elmúlt két évben sikerült. :-( Megpróbálom a konyhai radiátor felett újranevelni.

    VálaszTörlés
  3. Mi van, még nem nyírtatok füvet? Az összes szomszédotok már lenyírta!

    VálaszTörlés
  4. Nálam kikelt, mert a radiátor fölötti párkányon van a láda.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok Roxinak! Ez pont olyan, mint amiket a híradóban lehet hallani, hogy megszült a fiatal lány, pedig senki nem vette észre, hogy terhes :) Kijár, a kertből? Vagy belógott valaki?

    VálaszTörlés
  6. Nekem most kezdett csírázni 3 db. tulipán paprika magom.

    VálaszTörlés
  7. Hát igen, elég ciki ez a kutyaügy...

    VálaszTörlés
  8. Jól értem, hogy a szegény lelkibeteg tyúkom a tyúkoktól elkülönítve szabadon mászkálhat a kertben? Nagyon örülök neki, ha már kiközösítette őt a tyúktársadalom, legalább vígasztalódjon a kertben! Én őt szeretem a legjobban az összes tyúkotok közül!! :-)

    VálaszTörlés
  9. vigasztalódjon - természetesen!

    VálaszTörlés
  10. Igen, szabadlábon ténfereghet a kis magányos tyúklélek. Ettől úgy megszelídült, hogy kézből eszik!

    VálaszTörlés
  11. Alaposabb szemle után kiderült, hogy a négy kiskutya valójában hat...

    VálaszTörlés
  12. Nagyon ciki...

    Ez a tyúkocska nagyon különleges!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Soproni-hegység

Mentegetőznék, de... Tudjátok, három a legény nálunk, a legkisebb két hete lett egy éves. Mostanra vagyunk ott, hogy egy napra velük is bárhová, bármikor mehetünk. Még étterembe is:-). Jó kis dinamikus csapat ez a három fiúcska, nem semmi tartani velük a ritmust. Azért most már, ha a két nagy épp nem beteg, szeretnék blogolgatni, most éppen túrázós poszt jön. Később kertesek is. Felpakoltuk tehát szombaton  a mi kis mozgó állatkertünket, mint a cirkuszosok, és körülnéztünk kedvenc városunk környékén.  Fertő Bizonyára olvastátok a térségre vonatkozó két fontos hírt, az egyik a cölöpházak leégése , a másik pedig a térség kiemelt turisztikai fejlesztési célponttá válása. Elvileg nemsokára dől a lé, jönnek a markolók és jön a balatonosítás. Ennek egyelőre nincs sok jele, a hajók már pihennek, a romokat lassan eltakarítják a leégett klubházak helyén, lassan eltűnnek a szenes gerendák. Biztos, hogy más arculata lesz ennek a csodás kis szegletnek. Diszkók, bisztrók, nagyhaj

Rozmaringnevelés magról

Már régóta álmodozom egy hatalmas dézsa rozmaringról, amely nyáron a tűző napfényben istenien illatozik, és méretes szálakat csíphetek róla a legfinomabb pecsenyéhez. Már 2011 óta kísérletezem a rozmaring magról való nevelésével, teljes sikerrel. A köztudatban a rozmaring magja nehezen, rosszul és vontatottan kel, és a kis növények is igen kényesek. Én pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Bár nem csírázik gyorsan, szófogadóan kikelnek a magok. A rozmaringpalánta – földbe mindig bőven kevertem homokot. A magvakat – pici makkocskák- csak a föld tetejére szórtam, de nem takartam földdel, hanem csak szívószállal belekevertem a talajmorzsák közé, megspricceltem vízzel, és lefedtem fóliával. Gyengéden locsoltam, amikor szárazkának tűnt. Két hét múlva kezdett el csírázni, és négy hét eltelt, mire két-három levelesek lettek a növények.   Csak egész keveset locsoltam, kitettem edényestől a kertbe, és a kis növények hamarosan elágaztak, gyors növekedésnek indultak. Ezt az elmúlt három évben

Feketeribizli szaporítása

Már lefaltuk a teljes termést a bokrokról, néhány fürtöcske jutott csak el a konyháig, ott is csak a pultig, nem ám a lekvárosüvegig! Idén a fagy tarolt, alig van gyümölcs, ezért is van ilyen nagy keletje. Meg finom is. Magyarországon egyedül a Szigetközben és a Hanságban fordul elő vadon ez a növény, védettek a populációi. Ami nekünk a kertben terem, az sem nemes oltvány, anyukám munkatársa adta vagy huszonöt éve Cikolaszigetről . Sok pici fürt van rajta, de édes, nem az a rém savanyú, mint a nemesített. Már korábban töprengtem azon, hogy lehetne felszaporítani ezt a növényt. Ez a tő valami helyi fajta, nyilván nem hozzáférhető minden kanyarban, jó lenne fajtját fogni. Egyetlen van csak belőle, öreg, vannak száraz részei, amiket már belepett a zuzmó, lehet, hogy egy-két év múlva kiveszik a kertből. Pár éve csak két kis hajtása volt már, abból újult meg.Tényleg nem halogathatom tovább a szaporítást. Ráadásul idén tavasszal ez az öreg tő bizonyított: amikor kétszer egymás után meg