Óvár kicsike kisváros, de van egy egészen egyedi hagyományos rendezvénye, a makettverseny és kiállítás. Rengeteg cseh és szlovák versenyző, vendég vesz részt rajta (Prágából ismert, gyűrött-másnapos arcok a sörsátorban), számos kísérőrendezvénye jó kis szórakozás a családosaknak - fiús apák előnyben. A türelem nagy diadala a sok aprólékos gonddal, profin elkészített makett és modell. A fotókat Jani készítette hosszú órákon át, mi csajok elfoglaltuk magunkat az egyéb programokon.
Mentegetőznék, de... Tudjátok, három a legény nálunk, a legkisebb két hete lett egy éves. Mostanra vagyunk ott, hogy egy napra velük is bárhová, bármikor mehetünk. Még étterembe is:-). Jó kis dinamikus csapat ez a három fiúcska, nem semmi tartani velük a ritmust. Azért most már, ha a két nagy épp nem beteg, szeretnék blogolgatni, most éppen túrázós poszt jön. Később kertesek is. Felpakoltuk tehát szombaton a mi kis mozgó állatkertünket, mint a cirkuszosok, és körülnéztünk kedvenc városunk környékén. Fertő Bizonyára olvastátok a térségre vonatkozó két fontos hírt, az egyik a cölöpházak leégése , a másik pedig a térség kiemelt turisztikai fejlesztési célponttá válása. Elvileg nemsokára dől a lé, jönnek a markolók és jön a balatonosítás. Ennek egyelőre nincs sok jele, a hajók már pihennek, a romokat lassan eltakarítják a leégett klubházak helyén, lassan eltűnnek a szenes gerendák. Biztos, hogy más arculata lesz ennek a csodás kis szegletnek. Diszkók, bisztrók, nagyhaj
Jó, de milyen egyéb programokon foglaltátok el magatokat csajok? Az is érdekel minket!!!
VálaszTörlésNagyon tetszenek a fotók a makettekről, ámulva nyitottuk meg a fiammal őket. Régen, amikor kicsi volt, ő is makettezett, van helikopterünk és tankunk is, szigorúan bedobozolva, nehogy megsérüljön.
Köszönjük a beszámolót, igazolt a hétvégi hiányzásod Hédi!
Gyerekeztem, fotóztam:-)
VálaszTörlés