... hogy bőségesen terem a kert, sok a másodvirágzó és számos olyan élőlény nyüzsög a kertben, akit kevésbé szívesen látunk.
A tavasszal átültetett fehér sem most, a majd 200 mm-nyi júliusi eső után úgy döntött: kitavaszodott és ideje virágozni. Négyszirmú, fehér virágai üdék, tiszták, olyan, mint egy menyasszony.
A fekete csili hatalmas: combközépig érő bokrokat nevel, sok kis koromfekete paprikacsövecskét szegez a föld felé. Virágai a mélylila erezettel igazán extravagánsak. Az idei év egyelőre a paradicsonoknak is kedvez, egyelőre mind egészséges. Kop-kop-kop.
A lizinka szépen megújult, kihajtott. Friss levelei zsengébbek, lágyabbak, mint a tavasziak. A friss táplálék előcsalt még egy-két lizinkafalót is, akiket most ár sokkal könnyebb kordában tartani vegyszer nélkül is. A megmaradt káposztafélék is szépen meggyógyultak a földibolha-invázió után, ma már szedtem is karalábét. Meg sem kottyant nekik négy-öt levél elvesztése. Talán a rovarinváziók jó részére ügyet sem kell vetni, egy tarrágás után éhen vész a férgese és beáll az egyensúly. Ti hogy kezelitek az ilyen helyzetet?
A nedves idő kedvezett a gombáknak: rókagomba kapható a piacon, csiperke nő a kertben és üszöggomba a csemegekukoricán. Ez a golyvásüszög veszedelmes kártevőmek számít nálunk, de például Mexikóban étkezési gombának is használják- Itt például egy rakott palacsintához hasonló étel receptjét olvashatjuk el, amelyet üszöggomba-raguval töltöttek meg.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGnhSs_2sWOE9LlY86PpDeWxTyZpQx8BrT0Vi6vt8PhM0H5l0JW1lmB5K0d9MjaUZmb_LenZJ1INGaOy1FmWvItmF4vnDcl-rRWNDVbks2H2pzf1Te6aClCUt1Krma_W70lxhzMTSaPDc/s320/feketecsili.jpg)
A lizinka szépen megújult, kihajtott. Friss levelei zsengébbek, lágyabbak, mint a tavasziak. A friss táplálék előcsalt még egy-két lizinkafalót is, akiket most ár sokkal könnyebb kordában tartani vegyszer nélkül is. A megmaradt káposztafélék is szépen meggyógyultak a földibolha-invázió után, ma már szedtem is karalábét. Meg sem kottyant nekik négy-öt levél elvesztése. Talán a rovarinváziók jó részére ügyet sem kell vetni, egy tarrágás után éhen vész a férgese és beáll az egyensúly. Ti hogy kezelitek az ilyen helyzetet?
A nedves idő kedvezett a gombáknak: rókagomba kapható a piacon, csiperke nő a kertben és üszöggomba a csemegekukoricán. Ez a golyvásüszög veszedelmes kártevőmek számít nálunk, de például Mexikóban étkezési gombának is használják- Itt például egy rakott palacsintához hasonló étel receptjét olvashatjuk el, amelyet üszöggomba-raguval töltöttek meg.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSORFhjYJsiNu7Ew4k1U-30Dobx69ogoDP1Z27KOE9d-WKXnYu_L2S6EWbpv1lwpwwicJ78h9FA1FwRz90Id_kSD4DJ7C0cetpaul80wGTIQVJWurA2Ix9vtV2R5otkur8HKGG83euHU8/s320/uszog.jpg)
A snidlingek gazdagon megújultak, némelyik ismét virágzik. Fogyasztjuk túrós szendvicskrémben, könnyű, habart főzelékekben (az utolsó utáni pillanatban megszórva az ételt) és szendvicsekhez. Kiváló csemege.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRmJqtHr7B8_B3UVwv3RPvNg4XIXZHTJKyy6T2MknpdqXUl8e9ZqQAJbTg9rFicw1oTZLNDK0AgSy0nl6j-2SXuxi83YGfb9gJP4a8QVDoMakTCL105egLQLjoJ4kbAKqTJi6WyhTK4cU/s320/snidling.jpg)
Nem az esővel, hanem inkább az évszak fordulásával függ össze, hogy a lassan érni kezdő mogyorótermések felett megjelentek a kicsi porzósbarka-kezdemények. Ilyenkor mindig eltűnődöm a természet bölcsességén.
Hogymikvannak! Üszöggomba nálunk is nő, csak a kukoricacső nem.
VálaszTörlésKártevőügyben csak a poloska fekszik jól nálam, a többiek be sem teszik a lábukat a kertbe. De, ha egyszer titeket is meglepnének, ne tegyék, akkor ne hagyjátok őket garázdálkodni, adjatok a pofájuknak!
Én meg azt hittem, hogy viccelsz a címbeli sok esővel. Nálunk egész nyáron esett vagy 20 mm. Május óta nem volt erre egy rendes eső. Minden eső ami jött, az megállt a balaton vonalában, ide délnyugatra semmi nem jutott belőle. A kukorica sok helyen csövet sem hajtott, kiszáradt és kész. Ilyen nyárra még nem emlékszem.
VálaszTörlés