Alkalmazkodás a változó klímához

 A mostani élethelyzetemben megvallom, nem olyan nagy prioritás a kert, mint korábban. Három fiam van, lejárt az anyasági mellett kérhető részmunkaidő, kaja kell, meg nem koszososdhatunk, így a kert az, ami megszenvedi a szabadidő hiányát. Messze nem olyan szép a kert, mint lehetne, és mellette ott van az a kihívás is, hogy bizony a nyarak sokkal szárazabbak és forróbbak, mint valaha, gyorsabban támadnak forgószeles viharok a kisalföldi szélcsatornában, és a teleken jóval kevesebb és enyhébb a fagyos nap. Változik minden és nincs mese, alkalmazkodunk kell. 

A növényállományunk eltolódott mediterrán irányba. Ha vásárolunk is, eleve olyan növényeket  veszünk, ami sanszos, hogy megmarad, de ha valami kipusztul, belenyugvó attitűddel fogadom. Próbálkozás volt, nem jött be és ennyi. Aztán igyekszem újra felfedezni a régi idők igénytelen, kevés gondozást igénylő növényeit, ezért házon kívül járva figyelem a nyaralók, hétvégi házak társításait, amelyek elviselik a kevés gondozást és az esetleges öntözést. Díszfüvek, cickafark, kúpvirág, pünkösdi rózsák, japán szellőrózsa, árnyékliliom,  Perovskia, szamárkenyér... folytathatnánk a sort sokáig. 

Régen szinte minden szabadföldben volt Most a több gondozást, ellenőrzöttebb és kevésbé kitett körülményeket igénylő növények cserepekbe, edényekbe kerültek: pozsgások, örökzöldek, egynyáriak. Az igényesebb zöldségek, fűszerek pedig a magaságyásokba, így kevésbé pocsékolódik az értékes öntözővíz. Most éppen magaságásra alkalmas, finom szerkezetű mulcson töröm a fejem. 

Aztán használható gyakorlatot ad a városi növénynevelés is: a  tetőkerti, balkonládás kertészek tapasztalatai egyre étékesebbek vidéken is. Nyerőek az edényben nevelt hagymások, egynyáriak, apróbb évelők. Mind úgy-ahogy elviselik a sivárabb körülményeket. Krókuszok, gyöngyikék, kis botanikai tulipánok, Puskinia, törpe nárciszok mind olyan növények, akiknek nem számít a szélsőségesebb klímának való kitettség. A magaságyásban virulnak a mikrozöldek és az egynyári fűszerek, mint a bazsalikom, kapor, ha kapnak egy kevés vizet.  

Elmondhatatlanul fontosak a fák, kerítések, mint árnyékadók. A szűrt fényben megmarad és terem a málna, josta, szeder, kevésbé ég szalmasárgára a gyep. A tujákat elfelejthetjük, már mind kipusztult vagy megcsúnyult, de a helyüket átvették az örökzöld cserjék, a Babérmeggy & CO. 

Barátkozunk egyébént a mediterrán növényekkel: a füge, a kivi jól bevált, a szőlők élvezik az enyhébb klímát, és meglepő módon renekül terem a cserje termetű gránátalma. Októberben érik és a gyümölcsök alig kisebbek, mint a szupermarketek kínálata. A leanderek három éve kint telelnek, a védett fekvésben sosincs - 1-2 °C-nál hidegebb. A diófákat támadja a fúrólégy, de az árnyékuk pótolhatatlan - leghűvösebb árnyéka szerintem a diófának van-, azonban kis trónkövetelőként már nődögélnek az apró pekándió-magoncok.

Amit elvesztettünk, azok a régi egynyáriak, amelyek a szabadföldben virultak, ezekből talán a pillangóvirág és az egyszerű nebáncsvirág meg a szarkaláb maradt, a többi általában nem nagyon sikerül. Magaságyásban, cserépben azért van büdöske meg körömvirág, de a sarkanytúka mérhetetlenül szenved. Ha valahol látni magát újravető "paraszt" petúniát, az egy megbecsülendő kincs, a kis paprikaszerű termésekből érdemes kérni, mielőtt végleg kiveszik. 

Kedvenceim a strapabíró, robusztus évelők, de a virágágyásba szükségesek melléjük árnyékadónak a termetesebb cserjék, lehetőleg örökzöldek, oszlopos tiszafa, kecskerágó. 

Az ideálom valahol a régi falusi kertek világa, de a változás kikényszerített egy elszegényedési folyamatot, elmozdulást az igénytelenebb, melegkedvelőbb növények irányába és ebből kell valamiféle élhető mixet kihozni, hidat építeni a régi Közép-Európa és a kibővülő Mediterránium kertvilága között. Nálatok hogy megy ez?