A tervezés első részét az ágyás-előkészítésnél hagytam abba, most jöhet a vetésterv. Én nem mellékelek hozzá kerttervező programmal szerkesztett alaprajz-félét, mivel a kert a gépi műveléshez alkalmazkodóan elnyújtott téglalap alakú, fák, bokorsorok, cserjék a kert ezen részén egyáltalán nincsenek, hogy a traktor és a rotációs kapa könnyen, akadály nélkül mozoghasson.
Az egyes növények ültetésénél amennyire lehet, figyelembe vesszük azt is, hogy az egy-egy fajta számára kijelölt helyen az előző évben mi volt, mi termett. Nem célszerű több éven keresztül ugyanazt a növényt ugyanoda visszaültetni, mert a földben fölszaporodnak mindenféle kártevők. A kert egyes részein meg erőteljesebben fel van javítva a talaj, oda kerülnek a tápanyagigényesek. A locsoló-és esővízgyűjtő hordók mellé (a kertben nincs csap) kerülnek a legkönnyebben szomjazók, hogy ne kelljen messzire cipelni a vödröket. A szakaszos vetés, az ilyen igények figyelembevétele és a kuszán kihúzott sorok miatt a parcellák kicsik, és nyár derekára elég vegyes képet mutatnak.
Az összevisszaságban van egy fix pont: a takarmánykukorica és a csemegekukorica mindig a művelt terület széleit követi, hogy a szomszéd és a járókelők ne lessenek be. Ugyanezt a célt szolgálja a kerítésre futtatott bab és dísztök. Ezek évek óta ugyanazt a parcellát kapják, így alájuk mindig igyekszünk valami talajjavító anyagot bedolgozni. (Tavalyelőtt szerves trágyát, tavaly műtrágyát, illetve mulcsot.) Ennek okán lettek fahamuval is jól végigterítve egyes kertrészletek, illetve az égetőhely hamus földjét is felkotortuk és elterítettük a talajon.
A vetés a növények igényeinek megfelelően több turnusban zajlik. Elsőként a hosszú tenyészidejű, hidegre érzékeny növényeket vetjük, persze nem a kert földjébe, hanem ládákba, pontosabban használaton kívüli fagyistégelyekbe. Már így januárban meg lehet tölteni a ládikókat földdel, belocsolni, és a vetés előtt egypár nappal már el kell helyezni a világos folyosóablakban (ahol a palántáimat nevelem) az orchidea, klíviák és bimbózó amarilliszek közé, hogy bemelegedjen bennük a föld. Ekkorra meg kell lenniük a magoknak is. Az első dobozba két tasak póréhagymamag kerül. Póréból nem kell drága, minőségi magot venni, az olcsóbb is jól kel.

(A képek a tavalyi palántanevelés során készültek.)
Póréhagyma-gyermekek: mókásak a kis növények leveleinek hegyén ácsorgó maghéjak.
Tulajdonképpen a kertbe is vethetnénk márciusban, de a gyenge hagymák nem bírnak a kötött földből maguktól kikelni. Ezért nevelek palántát. A másik az angol zeller.
Ez kisdedkorban kényes és gyengélkedő, fenséges személye a tápoldatot is elvárja, és így is csak szeptemberre terem. Csakis előnevelve tudjuk termeszteni, de neki se kell a drága mag, megbízható az olcsóbb is. Amiből viszont minőségi mag kell, az a paprika és a paradicsom. A paprikát szigorúan fajta szerint szoktam megvásárolni, hogy mindig jó legyen a termés, de házilag szedett magok is vannak, amik szintén megbízhatóak. Idén úgy tervezem, lesz chilipaprika, kalocsai édesnemes paprika (ki akarom próbálni, tudok-e fűszerpaprikát csinálni), Fehérözön, édes almapaprika, Csángó F1 (ez kápia), kaliforniai paprika és pritaminpaprika. Három dupla láda, két-két műanyag lappal hat rekeszre osztva…
Két szikleveles paradicsompaprika
A paradicsomból lesz megint Lugas F1, lukullusz, piros koktélparadicsom (ez házi szedett magból), és valami jó húsparadicsom. Én a Kecskemétit nagyon szeretem, de az, úgy tűnik, hogy a fitoftóra szerelmese, bár már kitapasztaltam a permetezés mikéntjét. Ki akarok próbálni olyan fajtákat, mint pl. az Ökörszív, a sárga pari, meg a piros csíkos, de ki kell nyomoznom, hol jutok hozzá a magjaikhoz Tud nekem valamelyikőtök segíteni ebben?
A matyasciprian.hu-n van egy érdekes fitoftóra ellen módszer, ezt ki szeretném próbálni. Nagyon különös eljárás, valamelyikőtök kipróbálja? Én igen. Ehhez kell valami olyan fajta, ami jó fogékony a ragyára. Lehet, mégis ültetek Kecskemétit…
Palántásládába vetek még tátimagot, rozmaringot, csombort, bazsalikomot és találtam egy tasak Rügen szamócamagot, ezt is elszórom. A Rügent mindenkinek ajánlom, balkonládában is úri módon megél, ha jól van tartva, már az első éven az erdei szamóca isteni ízével kínálgat mindenkit. Hihetetlenül szívós és igénytelen, és novemberig terem.

Csírázó bazsalikom

A földdel teli ládákat langyos vízzel belocsolom, aztán bevetem. Nemigen szoktam vastagon földdel letakarni a magokat, hanem előkotrok valami kimustrált eszcájgot, és azzal csak belekevergetem a nyirkos földbe a magokat. Van olyan mag, ami fényre csírázik, bár fogalmam sincs, melyik az. Így semmit se fedek le. Viszont a ládákat a sziklevelek előbújásáig célszerű úgy lekötni átlátszó celofánnal vagy nejlonnal, mint a kompótot. Alatta jó párás marad a levegő. Aztán mindennap lehet spriccelővel, kelés után kiskannával locsolni – ezt Nyunyi intézi, a kisszékez az ablakpárkányhoz tolva. Nagyon örül mindig a kibújó kis növényeknek. A gyenge palántákat, amíg a ládában vannak, sose kínozza a palántadőlés. A kitűzdelt, tejfölöspohárba vetett növénykék azonban rendre kidöglöttek. Így hagytam a pokolba a tejfölöspoharasdit, és a ládából palántázok a nagykertbe… Enyhe márciusi napokon (amikor már a kertben megkezdjük a veteményezést) már kint napoznak a kis növények, de éjjelre még becipelem őket a kazánházba. A végleges kiültetésre majd áprilisban kerül sor…
(A tervek folytatódnak.)

A Mereorológiai Szolgálat időjóslását 