Egy csepp tavasz

A hét elején – mivel még hűvösebb napok jártak – a könyvespolcon turkáltam kertészkedés helyett. Egy régen lapozgatott könyv akadt a kezembe, ez a Borhidi Attila és Sánta Antal által szerkesztett Vörös Könyv 2. kötete volt, Magyarország növénytársulásairól. Hát persze a jó honleány – vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva – felüti a könyvet, kikeresi a Szigetközt, pontosabban a szigetközi erdőket. Előtte még kitúr egy Milkát a spejzból, és a csokival együtt lerogy a vasalódeszka melletti fotelba olvasni. Mit is lát? Aszondja:
„A síksági nagy folyók ártereinek legfelső részén, ma már többnyire a gátakon kívül fekvő, ármentesített területeken, illetve a mellékfolyók és a patakok mentén közvetlenül is előforduló, magas növésű, nagy produkciójú erdők. Valaha ezek voltak a Kárpát – medence legszebb tölgy (Qercus robur) és kőris – (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) példányait nevelő társulások. Mellettük fontos fafajok a szilek (Ulmus laevis és Ulmus minor), amelyek azonban a század 20-as éveiben pusztító szilfavész következtében csak ritkán alkotnak nagyobb állományokat.”
„A Szigetköz tölgy-kőris-szil ligeterdeiben (Pimpinello majoris Ulmetum) a magyar kőrist (Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica) a magas kőris (F. excelsior) helyettesíti. Gyakori itt az ükörkelonc (lonicera xylostetum), a nagy földitömjén (Pimpinella major), és a bókoló gyöngyperje (Melica mutans), a montán ritkaságok közül pedig a hamvas éger (Alnus incana), a fehér sás (Carex alba) és a fokozottan védett tüzes liliom (Lilium bulbiferum) érdemel elsősorban említést. „
„A hagymás és gumós növények e társulásokban is jellegzetes kora tavaszi aszpektust hoznak létre: medvehagyma (Allium ursinum), berki és bogláros szellőrózsa (Anemone nemorosa, A. ranunculoides), odvas keltike (Corydalis cava), salátaboglárka (Ficaria verna), sárga tyúktaréj (Gagea lutea), hóvirág (Galanthus nivalis), galambvirág (Isopyrum thalictroides), erdélyi és dunai csillagvirág (Scilla kladnii, S. vindobonensis.)”
A sok latin névtől fejzúgást kaptam, így inkább kimentem az erdőbe… Vasalnivalót, szennyest, fakanalat félrevágva.

Bár életemben rengetegszer láttam már az erdő alját, ahol tavaszi hólepelként millió és millió hóvirág fehérlik, ezt a látványt egyszerűen képtelen vagyok megunni. Vonz az erdő, a vízpart. A táj még a hamisítatlan szigetközi tél végi képet mutatja, de most már igazán melegen ontja déli sugarait a Nap. Még megvannak a múlt tél hírnökei: a papírszerű avar, a fáról lehulllt sárgafagyöngyök, tölgymakkok, száraz, vihartördelte ágak. Érdekesen nézett ki ez a hajdani fatönk: a fa kidöntés után földben maradt tuskójából új gyökérhajtások törtek elő. A régi csök közepe meg kikorhadt. Így egy kis fura barlang nyílt a föld alá, ami teli volt csigaházzal, gondolom, ott teleltek.
És az erdő: millió hóvirágharang néz a föld felé, tisztára fehér a fák alja tőlük. A nagy fehérségben apró kék pöttyök: a szintén védett dunai csillagvirág, a Scilla vindobonensis. (Ezt az egy latin nevet könnyen meg tudtam jegyezni: Vindobona Bécs római kori neve.)
Lombok, rügyek még hírből sincsenek – nemrég ért csak véget a tél! A som sárga virágai azonban már kibomlottak. Előbátortalankodtak az első bogárkák is, velük együtt az első nappali pávaszem. Szegénynek megártott a tél, a szárnya szakadt.. Éhesen sütkérezett a virágokon, remélem fél szárnnyal is boldogul.
Ez a tavasz első darabkája az erdőn. Ma Hédiék is kirándulnak. Bizonyára ő is ír valamit – de ő már többet – erdei sétámtól eltelt két meleg napban minden valami hihetetlen, tobzódó pezsgő növekedésnek indult!

Lúdláb torta

Ez egy elmaradt bejegyzés pótlása, mivel a süti a múlt héten vasárnap készült. A tortát a szüleim és bátyám látogatásának tiszteletére készítettem. Már régóta terveztem az egyik kedvenc tortámnak, a lúdlábtortának elkészítését, így most a kivitelezésbe is belevágtam.

Első lépésként vettem egy kétdekás rumot, aminek a felét beleöntöttem egy üveg meggybefőttbe (a meggy levéből előtte leöntöttem, "faszisan leittam" kb. egy decit), majd betettem a hűtőbe egy napra érlelődni.
Alapnak sütöttem egy kerek kakaós piskótát.
Főztem egy vaníliás pudingot, amibe főzés előtt 2,5 ek kakaóport és kb 1/2 dl rumot raktam. (Már csak azért is jó ez a sütögetés, mert a gőzölgő rum illata bejárja a lakást.) Ekkor jött részemről mémi bal..szkodás, mert az előző heti párizsi krém maradékát is fel akartam használni. 10 dkg vajat - amit a kelleténél lágyabbra olvasztottam - kikevertem 5 dkg cukorral, majd a kihűlt kakaós-rumos pudingot és a tejszínes -konyakos párizsikrémet, kb. 2 deciliternyit összekevertem. A krém állaga a tejszíntől az elvártnál kissé lágyabb lett. A krémmel megkentem meggy-rádiusz vastagságban a vízszintes metszősíkkal középen kettészelt piskótahenger alsó felét. Az érlelt meggyet leszűrtem, lecsepegtettem, majd a felét egyenletes elosztásban belenyomkodtam a krémbe, ezután a maradék krémet rákentem a meggyre. A másik fél piskótát finoman rátettem a krémre, majd kifolyt krémmel behúztam a torta oldalát. A meggy maradékát rászórtam a torta tetejére. Felolvasztottam 12 dkg étcsokit 5dkg vajjal, majd az olvadt csokit kanállal rácsorgattam a meggyekre és a torta tetejére.
A torta felvágás előtt egész jól nézett ki, de szeletelés után kicsit somlói galuskás állaga lett.

Szegfüvek a Magyar Házi Gazdasszonyban

A Magyar Házi Gazdasszony virágoskertjébe látogatunk el újra. Hédi erre a fejezetre „hegyezett” már hetek óta, elsősorban neki ajánlom, de mindenki számára érdekes lesz: a szegfűnemesítés kétszáz éves technológiáját írja le. Igazi csemege. A hajdani biológiai érettségi tételek emléke, Mendel és a domináns-recesszív öröklésmenet dereng fel nekem a könyv sorainak olvasása közben.
"§. 140.
II. A’ Nyári vagy magvaikról szaporítható virágok közt a’ legnevezetesebbek a’ Szegfű, a’ nyári, téli és sárga Violák, Hollandiai Auricula ’s a’ t.
a)A’ Szegfűről ezeket a’ jegyzéseket tapasztaltam legméltóbbaknak:
1. A’ hideget minden Virágok közt legjobban kiálják: kivált a’ melyeket magról vetettünk, és mégnem virágoztak.
2. Magot mindenkor a’ fél, és egész duplákról kel szedni. Négy, esztendőben rendszerint van egy ollyan, a’ mellyben még az egész dupláknak is találkozik magjok. Egyébkor úgy tselekszem, hogy mindenkor tartok egynehány tserepekben Szegfüvet. Ha látom, hogy virágzáskor és magéréskor Juliusban sok eső jár: a’ Szegfüveket berakom fedél alá, hogy az eső ne, de a’ nap érhesse. Igy tselekszem, mikor nagy forróság vanis Sz. Iván naptól fogva, Julius végéig. A’ forroság idején olly helyre teszem, hogy 10 órától, négyig a’ nap ne érje, egyébkor pedig az eső, szél, harmat, és gyengébb napfény érhesse. Igy jóféle magot minden idén szedek, bár nem sokatis.
3. Ezen magokból minden tavasszal vetek, a’ midőn már éjjeli fagyások nem járnak egy kis ággyal, és az innen nőtt plántákat a’ nyári három holdnapokban, ha az idő nedves, 9-10. tzól távól egymástól, sorban, a’hol akarom, hogy a’ jövő nyáron virítsanak, elültetem, és egész télen kinthagyom, kivévén az igen kövér, göndör, és széles levelűket. Ezeket másutt teleltetem.
4.Ezen magról kőlt szegfűveket esztendős korokban, mikor szárba indúlnak megtépem, és minden tőn legfelebb csak 4 virág szárat hagyok, és karótskákhoz kötözöm.
5. Mihelyt virágzani kezdenek: a’ Szimplákat, ha tsak valami igen ritka formájú nem vólna, mind kihányom. Igy tselekszem a’ többiekkel is, ha tsak Ordinárik, mint a’ Konkolyvirágszín, megyszín ’s a’ t. : és tsak azokat hagyom meg, a’ mellyek különösen szépek. Ha ezek meghagyatnak: a’ szépeketis elkortsosítják a virágzáskor.
6.A1’ virágokat ugyan közönségesen, de kivált a’ Szegfűveket én úgy nézem, mint Újjházasokat, a’kik közzűl, mind a’ Menyasszony, mind a’ Vőlegeny a’ virágzáskor a’ legszebb, és illatosabb ruhákba öltöznek.
E’kor én magam szoktam a’ Vőlegénynek a legszebb mátkát adni: a’ nemző port t.i. a’ melly a’ virág fenekén szokott lenni, a’ rojt végeinn, igen keskeny, és sima késetskével 9-és 10 óra közt délelött levakarom, és a’ legszebb Menyasszonynak két szál fejér, és görbe karjaira kenem. Igy ez megterhesedvén a’ legszebb maradékot fogja maga után a’ magokban hagyni. Illy módonn, kivált a’ fejér szegfűvet, sárgává, tarkává hamuszinné, feketévé ’s a’ t. lehet a’ többféle virágok nemző porával tenni. Legbizonyosabb a’ féldupla virágú Nöstények karjait, így megkenni,: mert az ilyenek bizonyosan hoznak magot. A’ melly virágból magot akarunk venni; a’ mellől a többi virág bimbót azon az egy ágon, körömmel lecsipni kel.
7. A’ menyekzőnek vége lévén, a’ magok nőnek, megérnek, és megszedetnek. Ha e’ meg van: a’ kórók késsel lemetéltetnek, és a’ bokrok közzűl azok, a’ mellyek szép fajok, és vékony, de megfásodott sarjazásaik vagynak, mind a földből földestől, megsértés nélkűl mind a’ tserepekből kivétetnek, és olly helyre ültetnek, a’ hol a nap 10 órától fogva, délutánni 4. óráig nem éri. Tiznap múlva, t. i. Augustus első hetében a’ vékony sarjak mint a’ szőlővesszők lebujtatnak. A’ bújtani való vékony, hosszú, de fás sarjakat, a’ közepén, egyik tsuklónál, épen a’ völgyig igen éles késetskével be kel metszeni, és innen a’ másik tsuklóig felhasitani. Ha e’ meg van, egy fa horgotskával, a’ kézzel megásott gödrötskének fenekére le kel a’ bujtást egyenesen a’ földbe tzövekelni a’ hasitásnak a’ bokor tőve felé eső végénn,: és a sarjat felfelé, ’s a’ felhasitott szálkát egyenesen, mint a’ karót szokás, aláfelé igazitván, földdel gyengén körülnyomogatni. Az a’ felhasitott kis szálka 3-4. hétre gyökeret hajt: de sokszor hátra, nyóltzra.
8. Ezen bújtások October közepén éles késsel az anyatövekről lemetéltetnek, és minden földestől, ha lehet, kivétetvén cserepekbe, vagy ládákba ültettetnek. A’kinek ollyan szobája van, mint a Pr. Gazdának I-ső darabjában a’ Plánták nevekedéséről mondottam, és úgy bánik a’ Szegfűvekkel, mint ugyan ott leirtam, az ezen bújtásokat késő Ősszel beviheti, és kiteleltetheti. De a’ kinek nints: ás a’ kertben és a’ délfele való oldalon hosszabb, és hat láb széles gödröt, a méllysége 2 ½ láb. Ennek fenekét teritse meg 10 tzol vastagságra jó főlddel, ültesse bele a szegfűveit, és felűl deszkákkal beborítván, fedje be szalmával. Az illyen fedél, a’ mint másuttis mondottam, tsak épen a’ főld szinén fekszik: de azért szellőzik. Söt készakarvais kel nyilást rajta hagyni dél felől hosszasan; hogy a matskák béjárhassanak egerészni: mert ezek igen szeretik a’ Szegfűvet rágni. Ha az idő meleg, mint néha Februariusbanis, egy két órára szükséges és, és jó, a’ fedelet leszedni, és így a’ virág töveket megszellőztetni. Karalábotis ültetek közéjek. Míg e’ megvan, az egerek ezt eszik.
9. Elfelejtém elébb ezt mondani, hogy egy bokorról, ha az Annyátis megakarjuk tartani: 3-4 bujtást lehet tsak tsinálni: külömben minden sarjazásit lebujtathatod.
10. Ha a’ Szegfűvek igy kiteleltek: Aprilis végén kiültetheted őket 10-12 tzólra egymástól, ha akarod tserépbe, vagy pedig a’ virágos táblába: tizennégy nap alatt megfogonszanak. Fa alá azonban semmitse kel az árnyék kedvéért ültetni: mert ott rekedt a’ levegő a’ reggeli és estvéli nap fény; a’ mi pedig minden ültetéshez szükséges nem éri, és a’ harmat nem ujjithatja.”
A következő fejezetben a violákkal és más kerti virágokkal fogunk ismerkedni.

Árnyékkedvelő évelők a sziklakertben

A sziklakertem jobb oldalára szinte egész nap sűrű árnyékot vet a szomszéd tujasövénye és két orgonabokor. A kialakításnál itt is a takarás volt a fő szempont: a kút hátulsó része ez, ami elkezdett besüppedni a földbe, nem túl szép látványt nyújtva. Az állandó árnyék miatt az elülső oldal napimádó növényei életképtelenekké váltak a kőkert jobb felén. A talaj itt mély, agyagos, vizenyős. És azzal is számolni kellett, hogy a közeli orgonabokor gyökérsarjai feltörnek majd a kövek közt, így erős növekedésű, robusztus évelőket kerestem erre a helyre.
Az árnyékos oldal talaját ugyanúgy előkészítettem: törmelék, rá homok, és termőföld.
Itt nem „négyszintesen” képeztem ki a sziklakertet, három emelet van: van a régi kútkáva, egy sziklás-lejtős oldal és a talajszint.
A kútkávába a földfeltöltés után ide is lecsüngő indájú növények kerültek: meténg és borostyán. A meténg mára hosszú copfokat eresztett, a borostyán azonban valahogy „kirúgta „ magát tövestől a kútból, és a földön terjedt el.
A második szint a lejtős-köves. Ide kistermetű, a sziklák közt is eléldegélő, árnyékkedvelő növényt nem találtam túl sokat, de azért akadt néhány, ami megadta a beültetés jellegét.
Az aprókák a kúszó díszeprek. Erős rózsaszínű virágaik vannak, teremnek is pici, gömbölyű epreket, de azok teljesen íztelenek.
Ezt a lila levelű, rózsaszín virágú, tarackoló apróságot egy piaci árustól ingyen kaptam, aki már ki akarta dobni, gondolván, úgyse tudja eladni. Gyorsan elterjedt, és a nyírott gyepben se lehet kiirtani. Mi ez vajon?A kúszó boglárka is jól megél itt, sárga virágai a sok kék közt jól mutatnak. A berki szellőrózsa az, ami aprócskább, de fehér virágai így is szépek. (A képet Hédi repertoárjából loptam, az enyéim is pont így néznek ki virágzáskor, de csak tesóm fotózta le...)A fehér ibolya is kedveli ezt az árnyékos – köves földdarabot. A harmadik szinten néhány nagyobb évelő nő. Szépen megvan a kék kommelina, és Jani anyukájától kapott ólomkék színű íriszeim. Amíg a napos jobb oldalt valahogy a sárga színű virágok uralják, a hátsó oldalon a kékek vannak többségben. Kéken nyílik a kommelina, a meténg, az írisz, kékeslilán az a kis bordó levelű. Gyöngyvirág is van a sziklakert szélében, ezt régen telepítette anyuci a közelbe, és onnan átnőtt a szegélybe.
Másra úgysincs igen hely, mert már kezdődik a kerítéslábazat.
Így alakítottam át a romos, régi kutat elfogadható külsejűvé. Az idei sziklakert-felfrissítéshez már négy nagy, új terméskövem is van, így valószínűleg megint növekszik majd a területe.Boldogan fogadok mindenfajta sziklakertelrendezési tanácsot,hogy még szebben virulhassanak a növényeim!

Három piros mécsvirág...

...üdvözli három új olvasónkat, Elinor17-et, Kingát és Bee-t!

A március második vasárnapját megelőző héten…

… újra bolondot tett belőlünk az időjárás. A hét első három napján egy roskatag, veszélyes fa melléképület bontásával foglalatoskodtunk. (Az alapjában méretes terméskövek vannak, már elképzeltem, hogy rendezem át velük a sziklakertet!)

Tömérdek nyesedék összejött, és a tavalyi kukoricakórók is diszkréten rohadoznak a kert sarkában, ezért nekiálltunk szerda este égetni, de nem sok sikerrel: a növényi részek még teli vannak vízzel, várni kell pár hetet. Csak a sziklakert szegélyéből szedtem ki a megsüllyedt köveket, a március végi feltöltés előkészítésére.
Csütörtökre pedig megérkezett a hó. Csupán a palántákkal való pepecselés jelentette a kertészkedést. Még van pár elvetnivalóm, de az előnevelendő vetemények többsége már buzgón csírázik.
A hét második felében háztájinkat bővítettük: vettünk tíz darab tyúkot az öt mellé. „Használt”, „letojatott”, vagyis a tyúkfarmról kiselejtezett tyúkok. (Ilyen helyeken a tikokat két év után vagy küldik a vágóhídra, levestyúknak, a kisebb tojásfarmok azonban továbbtartásra is eladnak belőlük. Ezek a haszontalan használt tyúkok utána még átlag öt évig eléldegélnek nálunk a konyhai moslékon. Vehettünk volna új tyúkokat is, de azok két és félszer annyiba kerülnek,mint a letojatottak, és még hetekig nem tojnak, ráadásul a tápot is megkívánják. Az öregekkel nem kell ennyit lacafacázni.) Szegények, nem valami szépek: sok tolluk hiányzik, és a mi öt, hajdan szintén letojatottként vett, sokkal idősebb tyúkjainkhoz képest soványak. Ettől még elég harciasan verekedtek a „hazaiak” csapatával. Tegnapra azonban elrendezték egymás közt a hatalmi viszonyokat, mert már elkezdtek tojni, igaz, csak két darabot. Érkezésük után rá se hederítettek a zöldre, ebédmaradékra, amin az öregebbek kapva kapnak, csak a földet csipegették. Úgy tűnik, valami nyomelemhiányuk lehet, akkor szokták a földet enni. Pedig a tápban, amivel korábban etették őket, benne kéne lennie minden tápanyagnak elvileg. Na, nálunk nem lesz táp, még dara se, csak szemes búza, kukorica, ételmaradék és zöld. (Ezért kevés a komposztunk: a komposztálható hulladékokat megesszük – tyúktojás formájában!) Azon leszünk, hogy hamar helyrejöjjenek, kihízzanak egy kicsit, és akkor a tojástojás is jobban megy majd. Akkor be leszünk biztosítva, hogy kerül főzött házi majonézre, soktojásos piskótatortára meg rakott krumplira és más hasonló soktojásos csemegékre.
A kert most se tartogat sok érdekeset. Egyik estefelé nézegettem a még feltöretlen földet,és átvillant a fejemen: Úristen, mivel fogjuk megtölteni ezt az ezerkétszáz négyzetmétert? Aztán megnyugodtam: tavaly is szinte kevés volt a hely!
Tárcsáztatni most se tudtunk, mert a föld újra átfagyott, aztán meg a hó eláztatta. Pedig korábban a nemzeti ünnep szabadnapján intéztük el mindig az első veteményezést. Ha ez így megy, akkor – a hirtelen kitörő jó idővel – alaposan a körmünkre fog égni a munka, önhibánkon kívül.
Egyedül a néhány kerti virágocska jelzi a tavaszt, bár félve előbújtak a medvehagymák is. A korai kerti virágocskákról jut eszembe… Tavasszal csodálatosak a szigetközi erdők: minden fehérlik a tömegesen növő hóvirágtól és tavaszi csillagvirágtól (Hédi bizonyára tölt majd fel róluk képet). Jogos, hogy a szabad természetben a hóvirágok védettek. Minden ok megvan erre, hiszen korábban a hóvirágszedők virágszedés címén feldúlták az erdőket. Felmerült azonban: a magánterületen, kertekben levő virágokkal mi a helyzet? Ha az erdőben szedek egy csokrot, az nyilván büntetendő, hiszen természetkárosítás, de ha az otthoniból szedek, az büntetendő? És ha ezekből a virágokból olyan sok van nekem, hogy szívesen eladnám, mit tehetek? Idén a természet védelmére hivatott hatóság bicskája beletört egy kicsit ebbe a dologba. A védett növény részeit csak hatósági engedéllyel szabadna forgalmazni, de a hóvirághagymákat minden vetőmagboltban és kertészeti árudában korlátlanul meg lehet venni. És mi a helyzet a kertben levő szártalan kankalinnal, a leánykökörcsinnel, a fekete ribizlivel, ami a Szigetközben szintén védett, a két szál tavaszi csillagvirágommal és a téltemetőimmel? Ha felásom őket, és tesómnak ajándékozva őket kétszáz méterre áttelepítem, azzal szembehelyezkedem a jogszabállyal, és a hatósággal, mert engedély nélkül hozzájuk nyúltam? Nyilván nem kerülök ezzel egy kalapba azzal a személlyel, aki tépkedi, kitúrja a virágokat az erdőn, de hogyan bizonyíthatom ezt be?Betartható-e egy ilyen szabály? Mi a véleményetek erről?

Sziklakert betelepítése a napos oldalon

Bevallom, én a csúfságok eltakarását sziklakert segítségével a lehető legolcsóbb módon akartam megoldani. A kövek beszerzése nem volt vészes, az udvarban voltak régi terméskövek, az apróbb mészkődarabok összejöttek innen-onnan. Föld, komposzt akadt itthon, alapozásnak sitt is bőven, csak a növények hiányoztak, ezeket úgy gyűjtögettem össze innen-onnan.
A célom az volt, hogy minél nagyobb felületet minél hamarabb fedjen le a zöld, így fenyőkéreg-mulcsot, gyöngykavicsot talajtakarásképpen eleve nem is terveztem a növények alá-közé. Kis cserjéket nem tudtam telepíteni, mert kiderült, hogy a kút körül egy hajdani betonjárda és valami régi melléképület maradványai vannak a földbe besüppedve. Nem lett volna helye a gyökereknek.
A kút bal oldalát a nap kora reggeltől késő délutánig intenzíven tűzi, ezért ide szárazságot jól bíró, igénytelen növényeket és egynyáriakat terveztem. Az elrendezés a következőképpen alakult:
A sziklakert lépcsős formát kapott (afféle mini hegyi-fíling), legfölül a kúttal. A kút megtelt földdel, a belső pereme mellé futós évelőket ültettem, így erősen illatos pünkösdi szegfűt, kis meténget és madárhúrt. Ezek idővel lefelé terjedtek, kellemes növényfolyamokat képezve az alsóbb szintek felé.
A második szint lett a hajdani borjúitató betonvályú. Ez a legforróbb, nem sok föld fért bele, ez meg könnyen kiszáradó. Ezen a szinten kaptak helyet különféle varjúhájak, és ez a kövirózsa otthona.

Számtalan apró sarjat hozott, amikből később a sziklakert egyéb részeire is bőven jutott. Mára a töredezett betonszegélyt teljesen befutották a növények. A harmadik szint nagyobb kövekből kiképzett teraszocska lett, itt már dúsabb a növényzet. Ez a legméretesebb része a sziklakertnek, és a körülményekhez képes legélhetőbb is: a talajréteg kiszáradó, de jó erőben van, sok a fény, és a hely is tágasabb. Ide kerültek féltett leánykökörcsinjeim, tavaszra krókuszok. Van kis és tarka meténg, varjúhájfélék, törpe flox, kúszó és erdei szamóca, tollas és pünkösdi szegfű, madárhúr, törpe íriszek, tatárvirág. Önelvető kisvirágú árvácskát, porcsint és záporvirágot is telepítek ide mindig kedves színfoltnak. A negyedik szint a talajon van. Ezt volt a legnehezebb jól kialakítani. A talaj botrányosan rossz, köves, művelhetetlen. Azonban ide már el lehetett helyezni nagyobb méretű évelő szárazságtűrő növényeket. Az elrendezést úgy kellett megoldanom, hogy ezek a növények csalogassák az ember szemét, de ne nyomják el a sziklakert harmadik szintén élő, kisebb termetű növényeket. Az alsó szint szárazabb oldalának bal szélét - talajjavítás után - csillagőszirózsa, pár gumós írisz, méretes levendulabokor, kakukkfű, pálmaliliom foglalta el. Idővel „lekúszott” ide a meténg, a szegfűfélék és a kúszó díszeper. Így jó kusza az összkép.
A jobb oldalon kék csenkesz és nyuszifül van, néhány magasabb varjúhájfélével körítve. Itt a föld alatt negyven centivel egy ötven évvel ezelőtti építkezésből származó nagy betonlap van elsüllyedve, amit sehogy se bírtunk kiemelni. Így csak ennél sekélyebben gyökerező, mégis aránylag nagy termetű növények kerülhettek ide. A nyuszifülnek még ez is olyan jó, hogy minden évben irtani kell. A sülevényes földben sok növény sínylődött, de tavaly szinte ugrásszerűen nagy lett a pálmaliliom és a levendula.
A sziklakert napsütötte oldala van leginkább kitéve az időjárás viszontagságainak. Az állandóan fújó északnyugati szelet telibe kapja. Az eső ezen az oldalon öblíti le leginkább a termőföldet. A talajnak is van egy természetes tömörödési folyamata. Így ezen az oldalon jelenti a legnagyobb munkát az éves karbantartás. A nagy kövek, amelyek a sziklakert két alsó szintjét tartják, fixen rögzítve vannak a földbe, de a kisebb kövek elmozdulnak. Ilyenkor, az idő kinyílásával ezeket a kisebb köveket ki kell emelni. Egy-két talicska földet mindig betöltök, a természetes tömörödést kipótlandó. Ez az alkalmas időpont új növények telepítésére, és a túlnőtt régebbiek tőosztására. Az utóbbi két évben tavasszal teljesen átrendeztem a sziklakertet, mert jópár új növényt kaptam. A feltöltés után lehet elrendezni a köveket. Utána néhány hét kell ahhoz, hogy a növények megerősödjenek, a kövek kicsit besüllyedjenek, természetesebb hatást keltve.

Feltöltés után: a talaj bolygatott, még vannak üres foltok, a varjúháj indái a földön terülnek.
Az év folyamán azonban nem sok törődést igényel ez a pici díszkert. Alkalmanként egy-egy vödör vizet öntök rá, és gyomlálni is kell, de a tömött növénytakaró miatt nem túl gazos a kertecske. A gyomnövények jó része nem is bírja ezt a mesterséges, kicsit szélsőséges miniklímát. Kéthetente fél óra bőven elég a karbantartáshoz.
Hosszú idő kell – legalább három év – az ilyenféle „háztartási tájsebek” díszkertté való alakításához. Mi lett volna, ha. A sittet elhordatjuk, a kutat és a vasbeton vályút géppel kitépetjük, illetve kiássuk a földből?
Nem biztos, hogy előrébb lennénk. A sittelszállítás ára még a kevesebb, de a kutat – mivel a mélyén víz állt – az eltüntetéshez be kellett volna tömetni, ami megint csak csomó pénzbe került volna. Az eltávolított betonkáva helyén minden bizonnyal ma is gödör lenne, amelyben évről-évre roskad le a föld, és hogy ne legyen balesetveszélyes, minden tavasszal egy –egy kocsi földdel töltögetni kéne. Füvesítésnek, fűnyírásnak a kút helyén sok értelme nem lenne, a föld tömörödött, és a földből még most is ökölnyi tégla-és betoncsomók jönnek elő. Így azt hiszem, a körülményekhez mérten a legolcsóbb és legesztétikusabb megoldást választottuk az udvar hajdani egyik szégyenfoltjának eltüntetésére azzal, hogy nem dózerral kezdtük az udvar kiszépítését.
És hogy honnan vannak a virágok? A kövirózsákat és a varjúhájfélék egy részét a tesómtól kaptam. A levendula, a törpe flox, a szamóca magról nevelt. Jani édesanyja adta a törpe íriszeket, a pálmaliliomot. A nyuszifület és a kék csenkeszt a temetőben kaptam egy nénikétől, aki éppen kiirtotta volna ezeket a sírról, amit gondozott, ehelyett nekem adta… A borsos varjúhájat a szőlőhegyen szedtem, ott vadon nő. A pompás varjúháj egy szálból való, amit Győrben az utcán találtam, és meggyökereztettem. Azóta már háromszor osztottam meg a tövét. Kaptam piaci árustól is kidobásra ítélt növénytöveket, ingyen… Unokatestvéremtől vannak a kökörcsinek, a kúszó szamócát pedig a nyelviskola kertjéből (ahova tavaly jártam) emeltem el, egyszálbélű kis tövecskeként, azóta indáról gyönyörűen elterjedt. Szóval kertépítő cég és sziklás hegy nélkül is lehet sziklakertet építeni, tessék kipróbálni! Igaz, hogy így lassabban megy, de a kertész fő erénye a türelem!