2010. december 28., kedd

Megint off



Hányszor lefixáltuk már tesómmal, hogy a blogunk nem mászhat el a gasztro irányába, de egypárszor mégiscsak elcsúsztunk efelé. Dehátugyibár az ember azért termelget-ültetget, hogy legyen jóféle kajája...Most is erre korcsolyázok… A gyümölcssajtokról lesz szó.
Azért is sántít ez a poszt, mert nem most lenne aktuális a téma, hanem a befőzések idején. Azt is tudom viszont, hogy néhány olvasónk ipari mennyiségben befőzött gyümölcsöket, illetve házi szaloncukrot készített, és elképzelhető, hogy ez, az alább leírt majdnem elfuserált gyümölcssajtkészítési eljárás viszont náluk a jövőben házi szaloncukorgyártási módnak megjárja.
Kitaláltam korábban, hogy karácsonyra a távolabbi rokonok mézet, birsalmasajtot és valamilyen más gyümölcsből való sajtot kapnak meglepetésként. A más gyümölcsből való sajtot almából és valami karakteres ízesítő gyümölcsből gondoltam kivitelezni. Találtam is receptet valamilyen német szakácskönyvben, meg itt is. Így utólag belegondolva szerintem ezeket sose próbálta még ki senki, mert nem sikerült a birsalmasajtnak megfelelő, emberhez méltó állagú gyümölcssajtot készíteni. Pedig úgy gondoltam, hogy a birssajt-készítés után tuti vagyok a témában… Először is beszereztem két kiló szép almát, szeletekre vágott mandulát, cukrot és feketeribizli-lekvárt, mert ezzel gondoltam ízletesebbé tenni. Pont úgy kezdtem el készíteni, mint a birsalmasajtot: a főzés, passzírozás után bőszen pöfögő masszát csak úgy mertem kevergetni, hogy rongyba tekertem a kezem, és pajzsként tartottam magam elé egy jókora bonyhádi zománc fedőt a cukros gyümölcspüré iszapvulkánszerű fortyogó köpeteivel szemben. (Tényleg éppen csak egy serpenyő hiányzott a fejemről, és mehettem volna Kemény Henrik bábszínházába fellépni.) Amikor már kocsonyás-szerű sűrű volt, belekevertem volna a mandulát, ha meg nem ette volna addigra a kiscsajom… Így belső héjától megfosztott diót szórtam bele, úgy raktam a formákba. Mindezt már karácsony előtt jópár héttel megcsináltam, hogy legyen bőven idő kiszáradnia. Aztán egy hete előszedtem az egészet, és elszörnyülködve láttam, hogy az egész gyümölcsös massza nemhogy szilárdult volna, de még pépszerűbb és egészen nyálkás, mászós lett, mintha magához vonzotta volna a levegő páratartalmát. Majdnem szívbajt kaptam, de mentő ötletként a csicsás formákba kiöntött pépet marékkal kitrutyizva, úgy mindenestül darált dióba forgatva gombócokat gyúrtam, amit aztán a fűtőtesteken meg az aszalógépben pár napig szárogattam. 25-én reggelre még egy kicsit puhácskák voltak, de olvasztott tejcsokimikulásba mártás után masszívabb formát kaptak, kapszliba téve egész takaros bonbonkák lettek a bodzaevés utáni madárkaki-állagú gyümölcspépből. Ezek után még én csodálkoztam el a legjobban, amikor dicsérték, hogy jó. Csokibevonatban ez a gyümölcssajt ugyanis olyan volt, mint egy házi-fajta zselés szaloncukor, csak az íze intenzívebb, állaga kicsit más, a színe belül sötétpiros és dióburka van a csoki alatt. Aki házi szaloncukor-gyártásra adja a fejét, szerintem érdemes megpróbálnia, ha erős idegei vannak...
Ja, az arányok: 2 kg alma, 2 kg cukor, 3 hatalmasan púpos evőkanál feketeribizli-dzsem – szerintem ha ez utóbbi mondjuk valami jó pikáns meggydzsemmel, eperlekvárral vagy noszlopi áfonyadzsemmel van pótolva, legalább olyan fincsi. Mivel ezt utólag túl édesnek találtam, egy citrom levét is hozzátettem főzés közben. Kell még közé 10 deka vagdalt, hámozott mandula vagy dió és a ki- (vagy be-?)-golyózáshoz valamennyi darált dió. Ezt az adagot kb 40 deka csokiba mártogattam be gombócoknak, de ez ordas iszonyatos mennyiség, szerintem ennek egyharmada is elég lett volna. (Más dolog, hogy javarészt már elfogyott.) Szóval sikerrel kármentettem, és bár a ragancsos pempő méltatlan sorsán még könnyeket is hullattam, egész tűrhető ajándékot állítottam elő. Talán jövőre házi zselés szaloncukorként újra összeállítom az egészet, a tanulságokat levonva!

2010. december 23., csütörtök

Karácsonyi köszöntő


Megérhettük azt az örömet, hogy a blog életének második karácsonya előtt is köszönthessük olvasóinkat. Hédi álma volt az, hogy karácsonykor is legyen valamiféle friss virág, s íme, kívánsága teljesült! Karácsonyig kitartó rózsa nincs, még az amarillisz se nyílik, de a hó alatt, a takaró fűrészporban a butus kis sárga szártalan kankalin kinyitotta a szirmait, hogy a kertészek örömére virágos is legyen a karácsony!Legyen nektek is a karácsony teli az áldott, virágzó béke örömével!

2010. december 19., vasárnap

Nekem is...



...madár-ajándékot hozott a hétvége, mint számos madár-rajongó és tápláló kedves olvasónknak. Mint korábban írtam, már a munkahelyemen is etetem a madarakat. Madarat etetni öröm, de itt egy kis kívánságosság is vegyült a lelkesedésbe.
Ez egy egészen más környék, mint otthon a mi kertünk: Lajta-part, szemben a Wittman Antal park. Itt másféle madarak tanyáznak, mint odahaza, ahol a nyílt mezők felől bőviben érkeztek a tengelicek, citromsármányok. Kíváncsi voltam, hogy a város szélén milyen madárkák fogják birtokba venni az etetőt. Reménykedtem, hogy a "Lajtán túlról" (ott a park) nem csak az osztrák sógorok jönnek át féláron daueroltatni, lábat áztatni a termálban, a visszerüket kiirtatni meg vásárolni, hanem érdekesebb látogatókra is számíthatok.Már tavaly tél végén szánakoztam a kismadarakon, akik a puccos házak csicsás vaskerítésein meg a drága csemetékből kinemesített fákon dideregtek, koplaltak kínlódva, mert a sok drága virágra, kerti törpére költő ember közt nem volt senki, aki egy marék maggal kínálta volna őket. Idén a tetttek mezejére léptem: beszereztem a főnöki helyeslő (!) áldást, és jöhettek az etetők. Elég primitív a felszerelés: egy madártejjégkrémes dobozból kreált függő etető, madárkalácsok, és egy nagy, négy térkövön álló járólap a búzának, lágyeleségnek. Mivel az ember - szerencsés esetben - nem tölti minden napját a munkahelyén, olyan étkeztetési megoldást kellett kitalálnom, ami adott esetben nem igényel napi etetőtöltést. Erre a legjobbnak a Madarak a kertben blogban leírt, disznózsíros madárkalács receptje bizonyult, amit nagy darabokban raktam az etetőre,és a kritikus két - három napban (amikor nem tudok friss eleséget kitenni) pótolta a mindennapi friss magkihelyezést. Lágyeleségnek almát raktam ki. Víz is van, és a szomszédban tartott csirkék kinti itatójára is járnak a madárkáim.
Az épület fejre állított "L" alakú, és az "L" rövidebbik szára meg a szomszéd telke közt van egy zsebkendőnyi hely, ahol egy óriási ezüstfenyő meg két öreg tuja áll, ide helyeztem el a kis svédasztalt. Jónak bizonyult, mert a macska nemigen jár erre, a hó meg nehezebben lepi be a kaját az örökzöldek sűrűjében. Már az etetés első napjaiban mézes boldogság töltött el a etetőre tóduló seregecske láttán. Első vendégeim vörösbegyek, szén-és kékcinkék lettek. (Ezek az otthoni etetőn csak tavaly január végén jelentek meg). Hamarosan jöttek a rigók, verebek is a rejtett kis csárdára.

Tegnap délután azonban egy színes kis madár is odacsapódott az etetőre. Hamar a madarat! Mi ez? Mi ez?
Csuszka volt! Nagy örömmel fényképeztem a havazásban az ablakon keresztül, és hazaérve felütöttem az általam annyira kedvelt Schmidt Egon Madárlexikonját, ahol eszt olvashattam:
"Csuszka

(Sitta europaea)
Hosszú, erős csőrű, rövid farkú madár, hossza 14 cm. A hím fejtetője, háta és szárnyfedői kékesszürkék, szemén át fekete sáv húzódik, torka fehér, alsóteste rozsdássárga, oldalai élénk vörösbarnák. A hasonló színű alsó farkfedőkön fehér foltok vannak. A tojó és a fiatalok színei halványabbak. A hím már a tél folyamán felhangzó éneke hangos „vi-vi-vi-vi”, és ugyancsak hangos trilla, a kapcsolattartó hang sűrűn ismételt „tvet-tvet-tvet”.Európában csak az északi tájakról és a Brit-szigetek egy részéről hiányzik, hazánkban a fátlan alföldi területeket kivéve mindenütt megtaláljuk. Élőhelye az öreg állományú lombos és elegyes erdő, parkok, arborétumok, öreg fákkal is tarkált városi kertek és a folyóárterek erdei. Állandó madár, a párok egész évben együtt maradnak, és télen is revírjeikben láthatók. A párok az időjárástól függően már február második felében, március elején vizsgálják a revír területén levő odúkat, hogy kiválasszák közülük a leginkább megfelelőt. Az odú nyílását a tojó a közelben gyűjtött agyagos sárral, szükségből trágyával körbetapasztja, leszűkíti. Az anyagot kb. másfél gramm súlyú adagokban hordja és több százszor is fordul, mire a munkával elkészül.
A sározás gyorsan kőkeményre szárad és a meghagyott 32-33 mm átmérőjű nyílás kizárja a madár egyik legfőbb fészekkonkurrensét, a nála jóval nagyobb seregélyt. Amíg a tojó dolgozik, a hím a közeli fákon énekel. A csuszka párok elfoglalják a mesterséges fészekodúkat is, de azok nyílását is körültapasztják. A tulajdonképpeni fészek száraz falevelekből, fakéreg darabkákból áll, amelyeket a madár bejárónyíláson t egyszerűen beejt az odúba, és középen forgolódva igyekszik egyfajta csészét kialakítani. A március végén, április elején lerakott 6-9, fehér alapon rozsdavörös és szürke foltokkal mintázott tojás mérete 20x15 mm. A tojó egyedül kotlik, a fiókák 14-18 nap alatt kelnek ki. Amíg ül, a hím néha eteti. Nem bújik be az üregbe, hanem a bejárónyílásnál kapaszkodó párjának kívülről adja be az eleséget. A fiatalok 23-26 napos korukban hagyják el az odút, nyomban tudnak a kérgen mozogni és repülni is. A családi kötelékek a kirepülést követő 8-12. napon felbomlanak, de a fiatalok még hosszabb ideig a közelben maradnak.
A csuszka szinte mindig a fák törzsén és vastag ágain látható, a hazai madarak közül az egyetlen, amelyik nem csak felfelé, de fejjel lefelé is képes mozogni a kérgen. Keresgél a törzsön, de a koronában, a vékonyabb ágakon is. Tápláléka a tavaszi és nyári időszakban ízeltlábúakból áll, ezeket a törzs és az ágak repedéseiből, a kéreg alól gyűjti. Erős csőrével felfeszíti a kérget, vagy harkályok módjára kopácsol. Gyakran száll a földreis, parkokban rendszeresen megfigyelhetjük az utakon vagy a fák alatt keresgélő csuszkát. Ősszel és télen sok magot fogyaszt. A téli etetőről gyűjtött napraforgót a közelben fakéreg mögé, épületek zugaiba, faodúba rejti. Egyszerre több napraforgómagot is tud szállítani a csőrében. Az etetőt az a pár látogatja, amelynek a revírjébe esik. Ha az etető a határterületen van, állandó villongásoknak lehetünk szemtanúi. A csuszka egyike legérdekesebb életmódú madarainknak. Hazánkban védett."
Bearanyozta a szombatot! Ezzel máris teljesült egy titkos kívánságom az etetéssel kapcsolatban: hogy csak képről ismert madárkákat láthassak!Az én kis csuszkám egyedül jött, nem párban, bár lehet, hogy az csak késik. Nem bátortalan, simán félrelöki a verekedős rigónőt, úgy falatozik. Örömömre a járólapról meg az etetőnek csúfolt fedeles dobozból is eszik, és gyakran jön.
Remélem, minél hamarabb újra láthatom, és magával hozza madár-társait is! Mindegyikőjüket szívesen látom vendégül.





2010. december 12., vasárnap

Egy kis meglepetés olvasóinknak

Az általunk olvasott blogokban mindenki ezerrel készül a karácsonyra, és ez jó lehetőség arra, hogy ötleteket gyűjtsünk. Mi is készülődünk, az idei sláger nálunk a házilag nyomtatott családi naptár, kompromittáló fotókkal:-), személyre szabottan. Ehhez találtunk tesómmal a neten egy ingyenes naptárkészítő programot, ami letölthető innen:
Otthoni naptár témában újszülöttek vagyunk, nekünk ez a vicc még új. Olyannyira, hogy Ágival nagyon sokat nevettünk+bénáztunk a közös "alkotás" során, úgyhogy bátorkodom ajánlani, hátha valaki számára hasznos vagy kellemes ez az ötlet. Tesztelésképpen összeállítottunk egy szolid verziót szigetközi természetfotókkal, amit ehhez a bejegyzéshez mellékelek. (Katt a képekre a nagy méretért.) Használjátok egészséggel. 



















Balsikerű madáretetés

Hamar megjött idén a hideg, és én az annyira tervezett madáretetéssel még kábé sehogy sem voltam. Csak álmodoztam… Álmodoztam, hogy a szerény USB lapból készült és a dobozetető mellé egy gyönyörű, kőrisből készült etetőt fogunk Lacival ketten összehozni. Megálmodtam, hogy amikor hozzák majd a kőrisrönköket – a téli tüzelőt –, abból két gyönyörű korongot vágatok: egyet etetőaljnak, egyet tetőnek. Az oldalak míves, rusztikus ívű ágakból lesznek, és diófapáccal lesz megszínezve. Csavart meg diófapácot vettem is, de akkor jött a derékfájás, az injekciók és egyebek, mire észbe kaptam, már hasábokban állt a tűzifa, nem tudtam egy darab karikát se szeletni a rönkökből a csodaetetőhöz… Aztán megjött a hideg is. Várni továb nem lehetett, így hátizsák vállra, vetőmagboltba el, öt kiló szotyi szatyorba, plusz nyolc cinkegolyó. A szotyit a szokott módon bekevertem a búzával meg lenmaggal, és a nagyobb etető elkészültéig a kicsiből meg a dobozból etettem a kicsiket. Jöttek is szépen a madarak. Kifigyelni nem volt időm, hogy mifélék, csak a rajzásukat láttam. Aztán hamarosan szerkesztettem egy kétliteres palackból és két műanyag tányérból egy fedett, tálas jóönetető félét. Jöttek a madárkák, fogyott a mag rendesen. De még hogy! A végén már gyanús volt, hogy mennyi eleséget megettek. A cinkegolyók is eltűntek a fáról. Gyanakodni kezdtem: itt nemcsak a cinegék kosztolnak, de valaki más is. És tátva maradt a szám, amikor kiderült, ki az.
Ő az; Zsömi kutyánk.

Zsömi Roxinak, öreg kutyánknak a fia. Tizenöt kilós zsemlyeszínű kutyakamasz. Húsvét napján jött világra, öt kölyök-testvérével együtt. A tesói gazdára leltek, de ő ittmaradt a nyakunkon. Igazi sedrebodri kamasz, jeleskedik a lábtörlő nyuvasztása, a szárítóról a ruhák letépkedése és hasonló hasznos dolgok terén. Amúgy nagyon értelmes, és mivel nem támadós, nem kell megkötni sem. (Bezzeg az anyja, az igazi gatyaszaggató!) Piros szívecskés nyakörvben parádézik az udvaron.
Zsömi a kamaszokra jellemző farkasétvággyal rendelkezik, kutya mivolta ellenére: magyarul mindent megesz, ami kajagyanús. Felfalási reperoárjában szerencsére eddig még a tyúkok nem szerepeltek – azok elverik –, de egy időben rendszeresen megette a patisszonokat. A kazánházba mindig beszökött kutakodni, ott tartjuk a kutyaeleséget. Kukázott is már, ennek okán volt, hogy suttyomban megette azt a papírzacskót, amiben kakaóscsigát vettem. És most a madáretető tartalmát is. Az volt a gond, hogy az etetőket túl alacsonyra raktam, és a hó is lenyomta az ágakat. A lehajló ágakkal együtt leszállt a madáretető is. Zsömi látta,hogy jönnek és esznek a kismadarak, az etetőtől nem messze levő utánfutóba beugrott, és a függő etetőt addig rángatta, amíg ki nem dőlt, aztán a tartalmát megette. Utána a másik, nagyobb önetetőt vette kezelésbe: azt a lelógó madzagjánál fogva letépte, kizabálta, végül szét is rágta. A bolti faggyú cinkegolyók szolgáltak desszert gyanánt, ezeket a zöld csomagolóhálójukkal együtt ette meg. Jó gyomor mindent bevesz… Így nem lett se etető, se madár, se kaja. Szorút is Zsömi rendesen!
Így ma reggel egy méterrel magasabbra emeltem az etetőt ( a másik helyett újat kell csinálnom, mert azt teljesen szétcincálta). Cinkegolyó helyett most házi, zsíros madárkalács van. Amikor kiraktam, Zsömi jelentőségteljes pillantásokkal kísérgetett, biztosan nagyon szimpatikus illatú neki a madárcsemege. Lehet hogy azt hitte, hogy amikor elpucolok, majd lebűvészkedi az almafáról. De most már hiába ugrál: két és fél méter magasan vannak a fán a madárkalácsok.
Emiatt a madárforgalom a kertben még csekély, a bolond kutya elriasztotta őket. Kell egy kis idő, mire visszaszoknak, de menni fog, mert az eperfán ott tanyázik a zöldikecsapat, a fűzfán meg a cinegék. Hamar visszajönnek, remélem.Várom őket.
Mivel azonban én AZONNAL madarakat akartam, a munkahelyemen is elkezdtem madarat eteni – főnöki áldással. Itt a felszerelés primitívebb: fagyisdobozból szerkesztett furkó etető, járólapból és téglából összetákolt kaszni a lágyeleségnek meg cinkegolyók, madárkalácsok. És az állhatatosság elnyerte jutalmát: az első nap madarai:
Kékcinege:
Vörösbegy magában:
Vörösbegy és széncinke:Itt elképzelhető, hogy más madárfajok jelennek meg. Otthon azok a madarak ténykedtek, amik a mezők felől jöttek: citromsármányok, tengelicek, pintyőkék. Ott a házak ritkásabbak, nagy nyílt terek vannak, kevesebb fával. Itt sűrűbben állnak a házak, de sok az öreg fa, és közel a Lajta meg az egyetemi park, onnan is várok madár - látogatókat. Van a szomszédban egy ökörszem, seregnyi kékcinege, kenderike, és lehet, hogy őszapó is akad? Tavaly azt is láttam. Ez egy kicsit másabb közeg, vérmes kíváncsisággal várom majd az újonnan megjelenőket.

2010. december 5., vasárnap

Hogy készül a Magyar Házi Gazdaszszony a karácsonyra?

Karátsony (December) Hava

1.) Ezen Hónapban mind azon munkák egész szorgalommal tovább is folytattatnak, a’mellyek a mult Hónapban végre nem hajtathattak, u.m. a’ fonás, Dohány-simítás, baromfiak, és sertések hizlalása, pálinka égetés, tolfosztás, gyümőltsválogatás, s. a’ t.
2.) Mentől több a’ tüzelés illyenkor annál nagyobb kéméllés, és tüzrevaló vigyázás, ’s kémények tisztítása kivántatik.
3.) A’ tikokról a’ múlt Hónapban is megjegyzettem, hogy jobb tartás, kakas, és meleges szobák nélkűl nem tojnak. Erre nzve a1 Gazdaszszonyok e’részben se fösvények, se restek nem lehetnek. A’ kendermagtól hamarább kezdenek tojni, és a’ tojások is nagyobbak; de ha azok egyszer elkezdenek tojni szükebben lehet őket táplálni.
4.) Már most több féle égett borai lévén a’ Gazdaszszonynak készen, itélje meg, mi kel a’ maga házi-szükségére, és mit adhat el pénzen, és kinek? úgy-e’ a mint van, vagy pedig Rozsolisnak tsinálva? a’ mit a legjobbnak tapasztal, azt tselekedje.
5.) A’ korán ellő tehenek, a’ jobb tartást megkivánják; azért is ha azt akarjuk, hogy meg ne tsaponjanak, ’s borjaik is erősebbek légyenek; jobb eledelt szükség nekik adni, és a’ fejősökkel együtt étetni.
6.) Tamás, (néha Miklós) napja tallyán eljő a’ Disznó – ölés ideje. Erre nézve ahoz a’ Gazdaszszony előre elkészül, sót őrlet, füstölni gyalog-fenyő bokrokat hozat, tekenőket és dézsákat megáztat, kitisztíttat, hurka, és kolbász töltőket elkészít, petzkeket faragtat, majoránnát, czitromot, fokhagymát, borsot töret, tisztittat. Igy mindeneket előre elkészitvén a’ sertéseket leöleti, feltisztíttatja, kiáztatja, besózza, megmázsálja, és a’ zsirt kiolvasztja ’s a’ t.
7.) A’ Szent Innepek elközelitvén, elegendő füteni, és főzni való fát kel a’ szolgákkal apróztatni, a’ fejér tselédek pedig meszeljék ki a’ tűzpadot, mossák ki ruhájokat, és az edényeket tisztogassák meg. Tudom, hogy a’ pallat se marad mosatlan.


Hát, most is tanulhatunk a Nagyváthy Szabó Jánostól; decemberben már nem ad annyi munkát a Gazdaszszonyoknak.
A 2.) ponthoz igazodóan a fűtési módokat már veséztük, a kéménycuciztatás ma kötelező, a "tüzrevaló vigyázás" meg szénmonoxidmérő felszereltetlésében is megnyilvánulhat... A fűteni való fát Laci már egy hónapja aprogatja, szárogatja olyanformán, hogy ne a szabad ég alatt, hanem fedett helyen gyűljön, és a kazánházban jól ki tudjon száradni föltüzelés előtt.
Na, a tikok a 3. pontban... Ebben a hidegben jobb tartást, kukoricát, napi kétszer meleg vizet, búzát, kenyeret, ebédmaradékot, moslékot kapnak, és egy-két tojást azért mindennap pottyintanak a hideg dacára. Szegények összebújva alszanak éjjel a bő alomban. A jobb tartás és a melegesebb kely elég ahhoz, hogy tojjanak. Laci pár éve váltig erősködött, hogy kakas is kéne nekik, mert akkor még jobban tojnának. Szerzett is hát egyet, afféle "kis ember nagy bottal" kategóriásat. Ez egy apró, szép tarka, de igen agresszív kakas volt, csípett, mint a veszedelem, és búbolta a tyúkokat is rendesen. Azonban csak nem lett több tojás! A kakas szépen kihízott, már röpülni is tudott, a tyúkok meg elkezdtek senyvedni. Ez a háremkirály ugyanis hat tyúk helyett zabált, a Jolánoknak alig maradt valami. Szerelmi hevületében letépkedte mind a tizenöt tyúk hátáról a tollat, ami pláne télen egy kicsit huzatos. Már nemegyszer fentem a köszörűkövön a kést a torkának, hiába. Egyszer azonban a pohár betelt. Kakasunk kiszállt a tyúkudvar kerítésén, és pont találkozott anyucival, aki valahova indult épp. Csinosan fel volt öltözve: szoknya, harisnya - az elegáns cipő helyett erre a körre még kerti csoszogó, a kezében metszőolló, hogy ajándékba virágot vágjon. A kis kakas ennek láttán bedühödött, anyuci mögé szállt, és tiszta erőből belecsípett a lábába, pontosabban a szép, minőségi, olasz harisnyanadrágba, ettől mindjárt tenyérnyi lyuk lett rajta. Ezzel a kakaska aláírta a halálos ítéletét. De nem tudtuk végrehajtani, mert mindig meglógott a kezeink közül. Végül csalétekkel csíptük el. A levese valami kiváló volt... A tyúkok a kakas rémuralma után hamar helyrejöttek, kitollasodtak, s újból tojni kezdtek. Ennyit a kakas tojásserkentő mivoltáról.
A Disznó ölésről nincs mit mondanom: közhely, hogy disznót csak annak éri meg tartani, aki saját maga termeli meg hozzá a takarményt. Aki veszi, az csak veszteséget vesz a nyakába. Régen nekünk is voltak konnektorjaink, de mostanság már bele nem vágnék a hizlalásba.
Hát, a karácsony előtti nagytakarításnak már a gondolatától is ráz a hideg, még jó, hogy nemrég festettem ki a hálószobát, akkor pazarul nagytakarítottam. Kedves a "Tudom, hogy a' pallat se marad mosatlan" mondat...
A karácsonyi készülődés korszerű titkos és generális haditervei máshol is előkerülnek, itt olvashatóak az ötletek!

2010. november 30., kedd

Doró és az egérundor

Hozzánk is megérkezett a tél, szombaton először csak  kétcentis hűhó-műhó formájában, majd vasárnap éjszaka rendesen, húszcentis lepellel takarva be a könyéket. Már múlt hét szerda körül sejtettem, hogy nagy változásra számíthatunk  az időjárásban. A kutya-macska ilyenkor végtelen mennyiségű kaját meg tud enni. Biztos így van nálatok is. A mi drágaegyetlennélkülözhetetlen Doró cicánk a múlt héten minden ajtónyitáskor betrappolt a lakásba - én csesztem el ennyire, ugyanis finom falatokkal szoktam kicsalogatni, erre úgy rákondicionálta magát, mint a Pavlov-kutya a csengőszóra. Nem is volt ez túl nagy gond, mert a hideg elől két egér is beköltözött a lakásba (fújj, hogy utálom őket), méghozzá a kanapé alá. Fekszel és zörögnek a résen beszórt cukorpapírokkal meg gurigáznak a cerkákkal. Rémálom. Jó, legyen bent a macska. Szagol, kerüli a kanapét, kerüli az egész lakást. Egyszer csak kikéretőzik a garázsba. Menj csak, cica. Majd a Jani kienged, ha a délutános meló után hazajön, vagy ha elunod, bekéretőzöl és kimehetsz egy finom falat kíséretében.. Hátha a garázsban is van egered.
Jani jött haza éjjel, a macska nem kéretőzött sehová, valahol a munkásruhákon alhatott. Reggel bekunyerálta magát a lakásba, de most nem kellett neki semmilyen finom falat, rongyolt a teraszajtóhoz, irány kifelé. Pisi, kaki? A hasa nagy, dagadt. Ügyes cica, biztos sok egeret fogott.
Délelőtt épp szakértettük a kocsi kötelező biztosítását a számítógépnél, amikor a lakás közepén pózolt az egyik EGÉR, szemezett a kanapéval, hogy jusson be alá. Fogom a macskát, becipelem, iszonyat dagadt. Jani kinyitja a kanapét, macska betuszk. Macska tolat ki, nem kell az egér. Ezt még eljátssza kétszer. Mi baja van? Egérundor? Mérgezett egeret evett? Valami trauma miatt nem megy a vadászösztön? Máskor fél perce volt  hátra a beszökött egereknek, most meg rájuk sem néz. Kidobtam a cicát, legalább repülni tanuljon. Délután aztán valamiért lementem a garázsba, és megfejtettem a titkát. Megtalált egy kilós rúd kutyaszalámit, és azon a bent töltött éjszakán valahogy kicsomagolta és az egészet bebombázta. Ennyit az egérundorról. 
Gondoltam, megmázsálom a macskát, de a konyhamérleg kiakadna, a fürdőszobai pedig a macska mérettartományában nem mér pontosan. Doró becsületére legyen mondva, másnap elkapta a nagyobbik egeret. A kisebbik még bent lehet, csapdát tettünk le neki  kanapé alá.