Etetőszék felújítása

Családunkban körbejáró, derék, koros fa etetőszékünk huzata megadta magát a félig-meddig kibújt éles kis fogacskáknak. Egy kárpitos-tűzőgép, csavarhúzók és egy méter viaszosvászon segítségével szépen felújítottuk a megszokott, kedves bútort. Íme a történet képekben.

Ilyen volt:

Szétszedni egyszerű, négy csavar tartotta:

Az ülőlap és a támla nem más, mint egy-egy farostlemez plusz szivacs plusz borítás:

Becsomagoltuk, mint egy könyvet és letűzködtük:

Visszacsavaroztuk a vázra:

Feltűztük a támla hátoldalára és az ülőlap aljára a megsikált biztonsági öv részeit (a csatokat már korábban kicseréltük erősebbre, az eredetiek fehérek voltak):

Ilyen lett:

Földibolhák inváziója és eltűnése

Egy elszúrtam-mit csináljak kezdetű történet, amely azért jóra fordul, némi keserű tanulsággal. 

A sztori az öngyógyítós belelkesülésnél kezdődött. A könyv alapján kipróbált egyik újdonság az adott körülmények között tökéletes katasztrófareceptté vált, ez pedig a zöldtrágyanövények ész nélküli, könyvalapú bevezetése. Szóval egy kb. 4 m2-es kis területre, ahová már nem jutott mulcs, az egyik nyári zápor után egy kevés fehér mustárt szórtam, szépen be is gereblyéztem. Kikelt, de megerősödni nem volt ideje, mert a beköszöntő száraz forróságban ráleltek a földibolhák. Hamar végeztek a kis parcellával, de a bendőjük telhetetlen volt és a szomjúság is gyötörte a kiváló gasztronómiai ízléssel megáldott kis ugrókákat, így továbbálltak a következő növényekre:

1. a sarkantyúkákra (ő még csak nem is keresztesvirágú, de úgy tűnik, finom)

2. tormára (fene a gusztusukat)

3. karalábé/kelbimbó/brokkoli összes palántájára

4. az épp szikleveles tél karalábéra. 

Akkor még lehetett volna talán védekezni, megnéztem a neten a tuti tippeket (actara/decis/társítás/csalánlé), de aztán jött a nyaralás, majd egyéb teendők. Szóval mire észbe kaptam, már egy fia zöld levél sem volt a felsorolt növényeken,  jött tehát a kiskapa, a menthetetlennek ítélt növényeket kitakarítottam az ágyásból. 

Lustaságomat mentegetendő legalább gondolkodtam a megoldáson, ami a következő lehetett volna:

 - úgy mint anyu, nem vetek ilyen sérülékeny növényeket a hasonló helyzeteket elkerülendő

- többet locsolok

- megelőző védekezést alkalmazok több tényező összehangolásával: vegyeskultúra plusz védőnövény plusz nedves talaj plusz vastag mulcs

A felszabadult helyekre pedig vetettem mindent, amit másodvetésnek lehet: babot, céklát, téli retket, dughagymát. 

Azután megérkezett a lehűlés, nálunk összesen száz milliméter esővel és egy csapásra megoldotta a túlszaporodási problémát. A néhány megmaradt karalábé- és brokkolipalánta szép új leveleket hozott, a talaj színéről teljesen eltűnni látszó sarkantyúkák is már csinos új levélcsokrocskát növesztettek. Nem lesz az idei termés az elképzelhető legmaximálisabb, de azért valamennyi marad. A tanulság csak annyi, hogy talán a lusta kertész ilyenkor a jó kertész. Fehér mustárt pedig csak óvatosan használok. 

Barackaszalás

Azt hiszem, nem ez a hónap lesz az, amikor bejegyzések sorozatával örvendeztethetjük meg olvasóinkat. Hédinél kitört az informatikai kék halál – nincs internet – , én meg boldog ábrándozással várom azt a szép napot, amikor gipsz nélküli bal kezemmel vígan tellegetve jövök ki a mosonmagyaróvári Régi Vámház tér 2. szám alatti épületből….   A lényeg: tesómnál pazar a kert, nyírott a gyep, tarka gyümölcsök ringatóznak a fákon, de nem tud erről beszámolni, nekem van netem, de nem tudok kertészkedni, írni is csak alig, ezért nem ontom a posztokat.  

Mindazonáltal az élet ettől nem áll meg: a kertben vészesen burjánoznak a gazok, de a répák híznak, a krumplik gömbölyödnek a föld alatt, beérik lassan a hagyma és az első paradicsomok, kinyíltak a mályvák, és… megérett a barack.  Méghozzá rengeteg, valami csoda folytán. A virágok és fejlődő termések túlélték a késői fagyokat, és amikor kilátogattam a határba, megnézni egyetlen, öreg barackfámat, a látvány egészen lenyűgözött.  Az öröm azért különösen nagy, mert a fél országban elfagyott a gyümölcstermés, és látatlanban én is letettem már arról, hogy idén lesz kajszi.

A barackfám a határban van, tehát nem a kertben. Szerintem az egyik legöregebb gyümölcsfa a környéken. Élő cáfolata annak a tévhitnek, hogy a barackfák nem élnek soká. Egyszer vagy húsz éve faggattam mamát, hány éves lehet, de ő csak azt mondta, hogy már kislány korában ott állt a fa. Vagy húsz méter magas is megvan. Magról kelt, nem oltvány, barackjai nem túl nagyok, de igen zamatosak. Kicsi korom óta hol a túl sok termés, hol a gutaütés, hol az alatta elhaladó traktor, hol a vihar tett tönkre egy-egy ágat, de a fa mindig megújult. Most is letört két ága, de alul a törzsön van egy ígéretes, új hajtás. Hédivel számtalanszor másztuk meg, dobáltuk egymást rohadt vagy éppen zöld barackkal, szórtuk és köpködtük egymásra a megrágott héjakat meg magokat. Persze évről évre szedtük a termést, és főztük be a sok lekvárt rendületlenül.

Idén is rengeteg gyümölcs termett. Még jó, hogy a lekvárt sikerült elkészíteni az előtt, hogy begipszeltek volna, de még az eset után is szatyorszám hordtuk haza a barackokat. Lekvárból már volt elég, de vétek lett volna a sok hibátlan, apró, húsos gyümölcsöt veszni hagyni.  Ilyen sután mit lehetne kezdeni ezzel? Befőzni nem tudok… De aszalni igen!

Egyszer már próbáltam barackot aszalni, és igen pocsékul sikerült.  Tökéleteset akartam kapásból  előállítani, olyat, ami a boltban van: hibátlan, élénk narancssárga, a közepén lágy, kívül száraz. Ehhez a barackot forró vízbe mártva lehámoztam, elvágtam kisebb darabokra, és úgy tettem az aszalóba. Hát az eredmény valami undorító lett: tyúxarszerű, betonkemény, mégis ragacsos, széttertyedt trutyikat szedtem ki az aszalógépből. Vagyis hát inkább kikotortam, mert a darabok szinte rágyógyultak a rácsokra.   A ragacsos maradványokat csak leáztatni lehetett az aszalótálcákról a fürdőkádban.  Ennyit a tökéletes aszalt barackról. Így érthető is, hogy vonakodtam a barackaszalástól. Azonban nem tudtam mit kezdeni ennyi gyümölccsel, végül rávettem magam az aszalásra (megjegyzem, jelen állapotomban úgyse tudtam volna mást csinálni a barackkal). Most meg pont a lehető legtrógerabbul álltam hozzá. Szimplán megmostam a barackot, egy-két helyen kibicskáztam a hibás részeket, megfeleztem és kimagoztam a gyümölcsöket, aztán mentek az aszalótálcákra meg a papírral kibélelt tepsiken a csepplángon fűtő gáztűzhelybe.  És két nap alatt, némi átforgatás  után kész lett a nem tökéletes, de igen zamatos aszalt barack. Ennyi.

Még jó, hogy nem volt lehetőségem túlbonyolítani a műveletet. Korábban annyira tökéletesen akartam csinálni, hogy azzal el is rontottam ezt a csemegét. Most nem volt hámozgatás, amitől puhává és ragancsossá vált volna a gyümölcshús. Nem volt darabolgatás, amitől kicsurgott volna a cukros lé. És rájöttem, hogy ahhoz, hogy jól sikerüljön, először magasabb hőmérsékleten, tehát a sütőben kell „megkapatni” a gyümölcsöket. Így hamar elkezdtek a darabok kiszáradni, cukortartalmuk kicsit megpirult, karamellás ízük lett. Utána már az aszalóban is elszikkadoztak. Belsejük lágy maradt, külsejük egy kicsit keményebb, mint a bolti baracké, és jobban össze is estek. Az ízük azonban hibátlan.

Egyet nem tudtam elérni: hogy aranyló rózsássárga színük megmaradjon. Ezt nem tudom pontosan, hogy érik el a bolti aszalt kajsziknál, valahol olvastam, hogy előtte mésszel kezelik, hogy keményebb, kénnel, ájnslóggal füstölik, hogy színesebb, tartósítós löttyel vonják be, hogy jobban elálló legyen.  Nos, ilyen attrakciókat én nem vetettem be, ezek éppen  megfelelnek Lucifer alkalmazottainak a pokolban, hogy az elkárhozott lelkeket kezeljék, odavaló a mész és a kénkő.  Az aszalt gyümölcsök színe olyan narancsos barna lett( a fodrásznál ezt a színt melírozáskor „világosvörös mahagónibarna” nevű árnyalatként kenik fel  :-) ). 

 Végre egy tűrhetően sikerült aszalvány. Hétvégén még létrával is megmászatom a fát, és a sok kis gyümölcsből még szekérderéknyi szárított gyümölcsöt gyártok. Lehet télen sütögetni, csemegézni: jelentem, barackból hozzákészültem!

Gyümölcstermő nyárelő

Enyhült a hőség, tegnapelőtt hajnalban kapásból 21 milliméter eső esett, a levegő megtisztult, felfrissült, fellélegzett növény, ember, állat. A kert állapota azonban nem publikus… a helyzet katasztrófaközeli. Az oka az, hogy egész héten egy büdös kapavágást nem tettem, ehelyett akrobatikus képességeimet fejlesztettem ki. Nekiálltam meggyet szedni, mert a kazánbeltéri melegben a gyümölcsök hihetetlen tempóban nekiálltak érni, és ha nem akartam, hogy az orrom előtt menjen tönkre a termés, bizony fel kellett nyargalnom a fára, a toldható kettőslétrán. Jó sokat leszedtem, közben a bőrömet is lezabálták a szúnyogok, és a potyogó levelektől meg szermettől olyan kosz ázott le rólam utána a zuhanyzáskor, mint a komposzton két hete rohadó kávézacc. A ribizlinek is nekiálltam nagy gyümölcsszüretelő lendületemben, mit sem törődve a szállongó szúnyogfelhővel. Ennek az eredménye egy szép vödör fekete és fehér ribizli és az éjszakai vakarózás lett. 

A gyümölcsöket még csak részben dolgoztuk fel, az összes eredmény mindössze hét üveg cukros meggyhús lett. Lekvárral a pörkölő melegben nem volt kedvem dolgozni, és időm se nagyon. A kimagozott, leszemelt gyümölcsök a fagyasztóban kötöttek ki, amikor majd a következő adag fehér ribizli beérik, akkor fogok ribizli-meggy vegyes dzsemet készíteni. 
A málna is szépen érik, de még nem sokat csipedtem le belőle; édes kis unokaöcsém „Má! Má!” kiáltásokkal buzgón szedi, és tömi abba a fecsegő kis szájába, meg az anyjáéba is. 

Azonban mirelit málnánk lett! Második szomszéd néninek gyönyörű málnása van. Nyunyi nagyon szeret a kedves szomszéd nénivel tereferélni, miközben ő szüreteli a gyümölcsöt. M. néni azonban praktikus érzékkel a fecsegő leánykát befogta segíteni, egy-egy tányér málnáért cserébe. Leányom büszkén mutatta első keresményét – a málnát -, és örömmel rakta el a fagyasztóba kis pohárkákban, azzal a jó érzéssel, hogy saját munkájával hozzájárult a család élelmezéséhez… J

Az első nyári almák is érnek, elég aprók, szerintem savanyúak is, de azért a családtagok eszegetik buzgón. Amelyik ágon nagyobb gyümölcsök gömbölyödtek, ijesztően lelógtak a talaj szintjéig, kis híján letörtek. Valamit sürgősen kezdeni kellett velük. Megtámasztani nem tudtam, mert a támaszték pontosan a kocsibehajtó kellős közepére került volna, csak az ág kötéllel való rögzítése maradt, mint letörésgátló lehetőség. Ki is néztem a fa fősudarát, annak is egy nagy elágazását, ahol meg tudtam volna nagy kan csomóval rögzíteni az ágat. A lelógó ág végét kipárnáztam– nehogy megvágja a kötél-,

rákötöttem az erős nejlonzsinórt, átdobtam a kinézett fősudár-ágvillán, és húztam, húztam a kötelet, mint az a bizonyos szódás igásló, a nyelvem lógott. Szépen emelkedett a gyümölcsökkel terhelt gally, de amikor ki kellett volna kötni, megállt a tudományom. Nem boldogultam a csomóval, mire a második hurkot felraktam volna, a kötél újra meg újra lecsúszott, az ág leszállt. Végül feladtam az ágra való felhurkolást, hirtelen ötletem támadt. Kipárnáztam az ágvillát újra,

a  kötél végét lehúztam, és egy jó nehéz betonblokkot rákötöttem. Ez már kellő súllyal visszahúzta a lelógó ágat, maga a blokk pedig nem foglal el nagy helyet. Két dologban még így is csak reménykedni tudok: 1. hogy a kötél nem vágja meg a kipárnázott ágvillát, 2. hogy a betonblokk elég nehéz, mert ahogy a gyümölcsök hízni fognak, megint elkezd leszállni az ág, és akkor a betontömb szépen fellebeg a levegőbe. Most ugyanis pont annyi a súlya, ami megtartja az ágat. Illetve három dologban reménykedek: hogy Nyunyi nem fog ingert érezni, hogy Tarzant játsszon a nehezéktéglán. Mert amióta kitört a nyári vakáció, mindenre próbálok felkészülni lélekben...

Téli alma is elég sok hintázik a fán. Idén lesz valamennyi egresünk is, pedig a magas törzsű fa kora tavasszal valami iszonyú hosszú, sárgán virágzó vadhajtást hozott fenn a törzs tetején, amit aztán kivágtunk, de ez szemmel láthatólag nem tett jót a fának, azt hittem, kipusztul. Erre elkezdett teremni, úgyhogy újra megtanulhattam: mindig a remény hal meg utoljára.

A nektarinokból a fagy ellenére meglepően sok van, ezt meg kell védenem a hangyáktól, mert azok előbb jelentkeznek mindig az érett gyümölcsökért, mint én, kikezdve a barackokat. Utána meg jönnek a darazsak, és nyekk az egész termésnek. Azt kell megakadályozni, hogy felkapaszkodjanak a fa törzsén. Valami ragadós izét kéne odakenni, hogy összefogja őket, minden ötletet, tippet ez ügyben boldogan elfogadok!

A többi gyümölcs: sárgabarack, körték érése még messze van. A termésük nem a tavalyi dús, de a késői fagyok ellenére is meglehetős. Egy a szerencse: pontosan a virágzáskor nem volt fagy, ami meg később jött, az a kis gyümölcsöknek már nem ártott meg.

Egyetlen veteményes gyümölcsünk, a földicserkó még palántakorú, gyümölcs csak talán augusztusban lesz rajta.
Megint pórul jártam: a nagy málnászó lendületben úgy tűnik, darázsba léphettem: a bokámon irdatlan, vörös folt, nagy, vizenyős daganattal, ronda, égő érzés. Jegelhetem, és felpolcolt lábbal töprenghetek, hogy megint hogy elburjánzott a gaz a kertben. Tényleg: nincs valami tuti tippetek ilyen ronda rovarcsípésre?

Házunk tája

Régen írtam arról, hogyan alakul, fejlődik idén a kert. Idén nem vezettünk be őrült nagy változásokat, csak olyan apróságokat, amelyek kellemesebbé teszik az életünket.

Kerti szobánk
A lugasunk már sokkal barátságosabb képet mutat, ahogy lassan befutja a szőlő, be is rendezkedtünk alatta. 

Tavaly ősszel még így festett:

Újrahasznosítósdi a gyerekek kedvéért

Szomszédságunkban van néhány kertvárosi pógár, megismerni őket az udvarukban meredező játszóvárról és trambulinról. Mi csórik vagyunk hozzájuk képest, de az összes kertvárosi gyerek a mi kavicskupacukban koszítja az Adidast:-))  A képen mindenesetre a saját házunk népe díszeleg.

Nincs nagy versengési görcs velük szemben, de azért a következőtől elképedtek. Jani szervált egy kimustrált, lyukas Optimist tanulóhajó-testet  (amivel, talán emlékeztek,  az Ötvös Csöpi filmekben veretnek az apróságok). Az ormótlan  műanyag kasztnira az extulaj már erősen fente a flexét, így ingyen odaadta.  A szomszéd falu kavicsbányájából pedig utánfutóval hoztunk néhány száz forintért finom, tapadós homokot. Raklapdeszkákból kétrészes, macskabiztos fedelet is barkácsolt hozzá  a mi házi ezermesterünk. 

Becsukva

Kinyitva

Használatban

Ablakpárkányok

Olyan cserepek csücsülnek az ablakpárkányokon, amelyekben az idei újdonságok növekednek vagy virágoznak. Elsőnek egy kis palántamustrát ajánlok, ez a jól elbokrosodott földimandula.

Két rebarbarapalántánk maradt életben, amelyek jó erőteljesek, lassan a kiültetésükre is sort kell keríteni.

A virágzók közül az egyik érdekesség a virágzó Echeveria:

A másik a gyermekkori hangulatokat idéző estike, amelyhez az ösztönzést mangorlo 2009-es bejegyzése adta. Este, amikor Andris már alszik, mindennap kimegyek hozzá és töltődöm az illattal. Főleg akkor, ha nagyon elfáradtam. 

Nekem ettől jó az estém, Nektek is jó estét! (Bocs!)

Öngyógyítós 2. Félig mulcsozva, félig társítva

Vegyszermentes zöldségeskertet művelni könnyen-gyorsan-egyszerűen jó kis kihívás és rendkívül élvezetes tanulási folyamat. Eddig társításokkal és vetésforgóval operáló kertecskénk már tűrhetően működött, de a tavasszal felfedezett Öngyógyító kiskert megújította a lelkesedésemet és hosszúra nyújtotta a kipróbálni valók listáját. Ebben nem voltam egyedül, Juhmeli is hasonlóképp gondolkodott és szemlátomást hasonló eredményekre jutottunk. 

A fent említett könyv tanácsai közül elsőként a mulcs felületi komposztként való használatát és újabb fajta társításokat próbáltunk ki tesómmal. Az első eredmények nálunk biztatónak ígérkeznek. Kíváncsi vagyok, olvasóink közül a hasonló módszerekkel dolgozóknak mik a tapasztalatai, szóval várjuk a hozzászólásokat. 

A mulcsozás eredménye

Gertrude néni a felületi komposzt számtalan előnyét sorolta fel (a talaj védelme, szerkezetének és tápanyagtartalmának javítása, a közéje kevert gyógynövények révén növényvédelmi szerep). Ezeket az előnyöket napok alatt képesek a növények a javukra fordítani, magyarul hálás köszönömöt rebegnek a maguk nyelvén és nőnek, mint a bolondok, vidáman és egészségesen.

Karalábé fűmulccsal

A kertünk kb. 500 m2-es gyepfelülete így egy új funkciót nyert: a zöldséges talajfaunájának fő kaja-beszállító szerepét kapta. Innentől nem a trehányságunk jele a sok gyom a fűben:-)) Ez az egészséges fajgazdagság biztosítja a mulcsanyag gazdag összetételét. A fehér here, a kákics és cickafark meg az üröm mindjárt nem felesleges, kártevő gyom többé, hanem táp- és védőanyagok forrása. Nevezzük el nagyképűen valamiféle biogyepnek, amely őshonos edzett fajokból áll és öntözést sem igényel?  ;-)

Ez a terület sem ad azonban elegendő nyersanyagot a zöldséges mind a 200m2-ének teljes talajtakarásához. Felhasználtam mulcsozás céljára az elnyílt évelőszárakat, a rengeteg kaprot, valamennyi finomabb faforgácsot és az alapos ifjításra szoruló tamariszkuszbokrunk vézna ágait (ez extra kalciumforrás a talajnak).

Cukkinik vegyes, ágakat is tartalmazó taljtakarással

Társítások, a sokféleség biztosítása 

Szeretem az egynyáriakat a zöldség között, mert szerintem nem baj, ha szép a zöldséges. Idén a virágok valahogy túltengtek, alig fér el köztük a zöldség... legalább nem a gyom a legfeltűnőbb jelenség.  Mindenesetre jó sok potenciális beporzót csalogatnak a virágzó cukkinikhez, uborkákhoz.

Egynyáriak, zöldségek

Gertrude néni hosszan ecseteli a paradicsom gombaellenes védőintézkedéseit. Mi korábban a rezes permetezést, rézdrótos preparababrakabarét használtuk, rohadni mégis rohadt. Most a  megfelelő távolság mellett a hagymát, a körömvirágot és a vastag mulcstakarót, valamint az időnkénti alapos átnézést próbálom ki. Egyelőre igen fittek a parik. 

A kukoricát szokás szerint uborkával költöztettük össze, ami jól bevált:

Tehát az Öngyógyító kiskertben felsorolt gyakorlati tanácsok közül a most kipróbáltak valóban működnek. Tavasszal pedig jön majd a nagy Váltakozósoros Teszt. Kedves olvasóim, megint hozzászólásra biztatlak Titeket: Nálatok mennyire vált be a mulcsozás és a növénytársítás?

Eső után, hőségben

Bár tegnapelőtt éjjel még kiadós zivatar volt, az időjósok gyors melegedést ígértek, a hét végére kánikulát. Az előrejelzés beigazolódott, kitört a strandidő  A kertben a fő kérdés ilyenkor: hogyan készítsük fel növényeinket a hirtelen érkező nagy melegre? Még sok a serdületlen palánta, frissen kelt vetemény a kertekben. Ha nem kapnak elég vizet, nem óvjuk őket a kiszáradástól, ha kell, a pörkölő naptól, hiába dolgoztunk, tönkremegy minden.

Általában az a tapasztalatom, hogy a kerti vetemények többsége szinte „lubickol” a napfényben, ha a talaj kellően nyirkos és porhanyós, szépen fejlődnek, kevés az olyan, amely senyved,ég a napon. A „lubickoláshoz” a verőfény az elkövetkezendő napokban meglesz, nekem a másik kettő feltételről (a nedves-omlós talajról) kell gondoskodnom.

Első a víz! A talajban most van nedvesség az esők után, de ilyen melegben ez csak néhány napig lesz elegendő. A növényeket hozzá kell szoktatni, hogy kibírják, meg kell akadályozni a nedvesség elillanását, és pótolni kell a vizet.

Azokból az eljárásokat próbáltam megkeresni, amelyek alkalmasak arra, hogy a növények könnyen átvészeljék a forró napokat, a talajt nem tömik meg, és kevés vizet, nem utolsósorban pedig kevés élőmunkát igényelnek, magyarul olcsók és egyszerűek. Kevés vízzel, egyszerű megoldásokkal, nagy megerőltetés nélkül szeretném biztosítani a kertem vízellátását, mint afféle lusta kertész. Gondolom, ezzel nemcsak én vagyok így, a hétvégi telektulajdonosok, csap nélküli kertekben dolgozók, vízzel spórolni kívánó kertészeknek is hasonlóra törekednek.

Az öntözésre szolgáló felszereléseim igencsak hiányosak, de azért mégiscsak átvészeltük mindig a szárazabb időszakokat.

A teljes apparát áll 1 darab 200 literes pléh hordóból, olyan 160 méter, öt helyen csőtoldózott slagból. Ha nagy melegben beleengedem a vizet, kellemesen hűt helyenként a likain előtörő, pofán spriccelő víz, amely napfényben szép kis szivárványokat alkot. Ezen berendezéseket kiegészíti 3 darab locsolókanna, egynek a csövét megrágta a kutya, egyik pedig lyukas.

Öntözőkanna-rózsa általában nincs, ha esetleg szerencsém van, a háromból egy-egy a homokozóban megtalálható. Ezzel kell gazdálkodnom az 1200 négyzetméteren.

A kertben nálunk nincs csap, a vizet a vezetékes vízhálózatból (konkrétan az udvari csapból) nyerjük, ami elég drága, ezért igencsak spórolok vele. A kertbe majdnem 100 méteres slagon tudom hátravezetni a vizet, ami már elég rozoga. Itt az említett pléh hordót szoktam megtölteni, és abból locsolókannával cipelem a vizet a szomjazó területekre és a palántákhoz. A mai időzített öntözőrendszerek és színes-szagos csodák világában meglehetősen primitív is ez az eljárás. És ha a derekam fáj, vagy egyszerűen nem érek rá (na jó, nevezzük nevén a gyereket: lusta vagyok öntözni), az is rontja a helyzetet. Pedig őszintén: nem tömény utálat sokszor a slagot húzni-vonni, az öntözőkannákat lógó nyelvvel cipelni? Bonyolultabb öntözőberendezés szóba se jöhet, a félcolos csőben a kertnél már csak annyi víznyomás van éppen, hogy a hordóba befolyjon. (A héten nézegettem az Aldiban egy profi csepegtető őntőzőrendszer alkatrészcsomagját, kis híján szívszélhűdést kaptam az árától.)

A komplett öntözőrendszer kialakítása enyhén szólva költséges lenne, ráadásul szerintem ezek nagy része igen vízpazarló. A spriccelő csodaszerkezeteknél a felfröccsenő víz jó része már a levegőben elpárolog, a berendezés nem magukat a növényeket nedvesíti, hanem egy egész területet, beleértve a környező szomszéd nénit, a kiteregetett ruhát, a macskát, a parkoló kocsit és a farakást. A talaj jól megtömődik, a közvetlenül a vezetékből jövő hideg víztől pedig meghűlnek a növények. (Ugye nekünk is hányszor elmondták kiskorunkban: a naptól felhevült testtel ne ugorjunk a hideg Balcsiba, mert az árt?! J) Szivattyú nélkül nem menne, az megint szép összegbe kerül, áram a kertben nincs, ezzel megint ott vagyunk, ahol elkezdtük. Ez a csepegtető öntözéshez is kéne, így az is felejtős. Egyáltalán: víz van, de a gépesítés minden más feltétele hiányzik.

A vízspórolás első foka nálam a szárazságot jobban tűrő vetemények előnyben részesítése a vetésnél. Azért minden növénycsoportnál van egy-két olyan fajta, amely kevesebb nedvességgel is kibírja, mint egyéb fajtatársai. Nézzük ezeket!

A levélzöldségek a nagy meleg hatására hamar tönkremennek, vagy gyorsan magszárba szöknek. Jobban tűri a meleget az Attrakció és a római saláta, a Május királya ilyenkor már hamar virágba borul, a lollo rosso és az endívia ehetetlenül keserű lesz. Igaz, a virágzó saláta sem rossz, csokorban igen jól mutat, és megvan ezzel a jövő évi vetőmag is. 

A spenótnak is leáldozik ilyenkor, helyette a pódiumra léphet cimborája, az új-zélandi spenót, ami jobban értékeli a nagy meleget. Szintén igen jól megélt a tavaly már kipróbált érdekes ízű és szép rózsaszín virágú bazella a forróságban.

A paprikafélék közül a csípős fajták jól elállják a meleget, a csilik és pepperónik jól megvannak, de kápiát és kaliforniai paprikát csak az esőben bízva nevelni nemigen lehet, az a tapasztalatom. A paradicsomoknál az apró termésű koktélparadicsomok bírják jobban a hőséget, a nagy gyümölcsűek víz nélkül nem teremnek megfelelően.

A csemegekukorica, ha beindul a növekedése, igen jól viseli a szárazságot, mélyre menő gyökerei megtalálják odalenn a vizet. Ha azonban semmi nedvességet nem kap, a csövek hiányosak lesznek, hamar vénül.

Krumpliból igen jó tapasztalataim vannak a Sarpo Mirával, ami nagyon jól viseli a meleget, és nem kókadozik a víz után. Tavaly se locsoltuk sose, az égi áldás elég volt neki bőven. 

A perui földicseresznyén szintén meglátszik, hogy olyan vidékről való, ahol nagy a meleg. Tavaly pátyolgatva neveltem, locsolgattam, de teljesen fölösleges volt. Nagy zöld lombjai alatt sűrű az árnyék, nem szárad ki a föld.
A hagyma, ha nem palántázott, növendék korában már nem is igényli a sok vizet, pláne a fokhagyma, mert akkor már rohad. Ha kifekszik a szára, akkor már érőben van, jobb, ha nem is kap vizet.

Száraz melegben azonban a hagymák sokkal csípősebbre érnek. Azonban nincs mese, a póréhagymát locsolni kell!

A gyökérfélék, sárgarépa, petrezselyem kisdedkorukban nem állják a vízhiányt, ha már nagyobbak, jobban elviselik, de ilyenkor igen hálásak a nedvességért.

Ami a száraz forróságtól nagyon szenved, az a tökfélék tábora. Még ha teremnek is, termésük hamar elvénül, megfásodik, bemagosodik. Hasonlóan kínlódnak a retekfélék is, meg a vaj-és zöldbab. A legrosszabban szerintem a káposztafélék viselik a víz hiányát. Biztosan mindannyian láttunk már fás karalábét, szép sárgán nyíló brokkolivirágokat, elfeketedett karfiolt, amint a nagy melegben senyvedezett. Tehát rendszeres öntözési lehetőség nélkül ezeket nem is érdemes nevelni.

Jó és szükséges módszer az is, ha a talajban meglévő nedvességet nem engedjük elillanni. Ennek a nyilvánvaló előnyén kívül - hogy a talajban megmarad a nedvesség - az is a haszna, hogy a talaj (legalábbis nálunk ez a kővé válásra hajlamos agyag) porhanyós marad. Az itt alkalmazandó eljárás pedig a mulcsozás, aminek az előnyeiről már nem akarok további regényeket írni, ezt megtette más helyettem. Most, hogy nem kákicsos már a gyep, erőt vettem magamon, és tartállyal toltam a fűnyírót. Így mulcsanyagom van, bár befedni az egész kert talaját így sem tudom. De legalább a nagy, nyitott palántaágyások kapnak takarást. A krumpli nagy zöld lombjai már záródtak a föld felett, a kukorica is hamarosan megnő akkorára, hogy már nem igényel ilyen pátyolgatást. Egyre azonban felfigyeltem. A fűrészpor és a füves mulcs is meglepően hamar belekorhad a talajba, ezért időről időre pótolni kell, felfrissíteni. Mulcsként még a gyenge kis gazok is megfelelnek, tegnap ezekkel takartam le a babok sorközeit.

Árnyékban sem illan el olyan gyorsan a víz. Napszerelmes növényeket nem lehet termelni árnyékban, de például Hédi kertjében tavaly a bab és a karalábé kiválóan kifejlődött komolyabb öntözés nélkül is a körtefa hűvösítő lombjai alatt.

És ha minden kötél szakad: jön az öntözés, öntözőberendezés, szórófej, szivattyú nélkül, az említett primitív és csekély kapacitású eszközökkel: a szivárgó slaggal meg a gyatra öntözőkannával. Egy előnye megvan a hordós locsolásnak: a víz kellemesen meleg, a növények nem fáznak meg a rájuk zúduló hideg víztől. Sajnos a szúnyogokat igencsak szaporítja, bár az újra meg újra kimeregetett vízzel a bébikorú vérszívók is kiöntöződnek. Nagyon spórolósan adagolom a vizet, szigorúan csak a növények töve kap egy-egy nagyobb loccsintást a kannából, de azt minden nap. A második szomszéd néni szerint ez a kiszámíthatóan kevés, de mindennapos kis vízadagot a vetemények sokkal jobban hasznosítják, mint az egész nap bőségesen permetező hideg zuhét. Én hiszek neki. Az öntözés ideje sem mindegy: nem akkor kell, amikor tűz a nap, és az ember nyelve térd alá fityeg a hőségtől, hanem a hűvös hajnali vagy esti órákban. Szomszéd néni a hajnali órát részesíti előnyben, én - utóbbi időben esküdt ellensége a koránkelésnek - a naplemente környékét, bár ilyenkor a legjobban részesülünk a szigetközi élet különlegességéből: a zümmögő szúnyogfelhőkből meg a bagócsokból.
Este vagy hajnalban a párolgás még lassabb, és a víz a tövektől nem illan el olyan hamar. Mondják, hogy a hajnali öntözés után a leveleken maradt vízcseppek mint lencsék, fokuszálják a napfényt, és az alatta levő levelet jól megégetik, de ennek a tudományos cáfolatát  éppúgy el lehet olvasni.
Szóval így porciózom a vizet, mindig csak annyit, ami épp elegendő a megfelelő növekedéshez. Egyre azonban nem tudom a választ. Hamarosan elkezdhetem a másodvetéseket. Vetés előtt a talajt nyilván megfelelően elő kell készíteni, átnedvesíteni ilyen melegben. A vetés és az ágyások takarása után azonban egy nagy nyílt terület marad, amely gyorsan kiszárad, pótolni kell tehát a vizet a csírázáshoz. Ha azonban öntözöm, a talaj hamarosan megrepedezik és kővé válik, megtömődik, amelyből a kis növények képtelenek lesznek kibújni.

 Arra gondoltam, hogy vetés után a szokásosnál vékonyabb mulcsréteget terítek fel, amit óvatosan locsolok. Talán így elboldogulnak a csírák.
Szeretnék egy igen primitív csepegtető öntözőrendszert is, aminek a kialakításáról még fogok írni a későbbiekben.
Egy másik dolog van, amit még szeretnék megtudni. Amikor ilyen forróság van, sok kerti vetemény csak kínlódik, nem megy semmire. Ehhez képest a paréjok, acatok, tarackok mérete egészen lenyűgöző, a vízigényesnek kikiáltott paprikagyamok tarka virágokat hoznak, még vad rezeda is nő a kert szegélyében, a szulákok meg hosszú, kígyózó hajtásokkal lepik be az ágyásokat. Miért van az, hogy ezeket nem pátyolgatja, öntözi, kapálgatja, mulcsozza senki, és mégis egyik-másik a gatyarohasztó hőségben akkorára megnő, hogy szeptemberre már ki se látszok belőle? Ha ezt megtudom, már nem is fog izgatni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, és zokszó nélkül tűröm, hogy a kutyarágta kannából a lábamra locsogjon az öntözővíz!