Szappant a hűtőből

Az idei karácsony csináld-magad ajándéka nálunk a narancsos és levendulás házi szappan lesz. Félig már készen vannak a natúrszappanjaink, most épp érnek-száradnak a konyhaszekrény tetején. Izgalmas volt belekóstolni ebbe a kézműves technikába, amelyet valószínűleg folytatni fogunk, hiszen ár és minőség dolgában messze veri az ipari/vásári változatokat.

Kedvenc blogszomszédaink közül már jónéhány ügyködött ilyesmivel. Egyszerű kézműves ötletekkel könnyű engem fellelkesíteni, s az alapanyagok nagy része  épp rendelkezésre állt a kamrában és a mosókonyhában. Az Időtetrisz blog szappanos bekezdése és ez a fittnok.hu blogbejegyzése írta le kezdők számára is érthetően a hideg szappankészítési eljárás lényegét. Kitanultam a szappankalkulátor használatát, értelmezését meg a szükséges óvintézkedéseket is. Aztán előszedtem a dugulás óta rejtegetett lúgköves flakont, körülnéztem a spejzban, vettem akcijóóóóós kókuszvajat meg kedvező árú, de jóféle illóolajakat és nekiláttam. Keresztlányom, Juditka volt a lelkes segéd a folyamatban. A következő alapanyagokat válogattam össze, kiindulópontként használva egy tavalyi, vásáron beszerzett pazar geránium illatú natúrszappan összetételét:

Alapmassza:
500 g napraforgóolaj
250 g kókuszvaj
150 g vaj
130 g lúgkő (100% NaOH, lefolyótisztítóként vásároltuk szaniterboltban)
342 g desztillált víz

Úgy terveztem, hogy a kész masszát kettéosztom narancsos és levendulás részre, amelyeket illóolajokkal és növényi részekkel egészítek ki.  Szóval az extra összetevők a következők voltak:

Narancsos részhez:
1 (bio)narancs lereszelt héja
1 üvegcse (10 ml)édesnarancs-illóolaj

Levendulás részhez:
egy kis csokor szárított levendulavirág lemorzsolva
1 üvegcse 812 ml) valódi tihanyi levendula illóolaj

Az elkészítés fázisában mindent a bevezetőben említett két blogbejegyzés lépéssora alapján készítettem, de a faluban épp nem volt beszerezhető a desztillált víz, így a "sima", forralt szigetközi vízzel kellett beérnem, ami sajnos kemény és a lúgkő kb. 20-25 grammnyi részével nehezen oldódó üledéket képezett, ezért nem mertem a masszához hozzátenni az eredetileg betervezett 45g-nyi olívaolaj superfat-et. Talán emiatt a szappanok tapintása egyelőre icipicit zsíros, kíváncsi vagyok, mennyit változik majd ez az érés során. 

Jó kaland a szappanozás, érdemes volt kipróbálni, de legközelebb ragaszkodni fogok a desztillált vízhez. Talán végre kitanulom a kemény víz és a lúgok kémiáját...

Újabb madáretető

Nem vagyok kibékülve a mostanáig a kert fáin üzembe helyezett madáretetőkkel. A takaros kis fa etető, amellyel 2009-ben megkezdtem madáretető pályafutásomat, túl kicsi. A palacketető se nagy szám. A tavaly sírvázából kreált etetőm elég nagy volt, de előjött egy technikai hibája, nevezetesen, hogy az a tálrész, ahova a mag kikerül, és ahonnan a madarak csipegethetnek, túl kicsi. A felfüggesztő zsinegei meg igen hosszúak, a lengő szél és a szökdécselő madarak állandóan kifürödték a napraforgót az etetőből, a földről viszont nem szedegették fel (hiszen nem tyúkok ők, igaz?). A sok finom szotyi mind a pucér földön ment tönkre. Maga a "konstrukció" nem volt rossz, de az alsó tálcát a jobb használhatóság érdekében nagyobbra kell cserélni. Kerestem is hozzá a megfelelő alátétet. Olyan pincértálca-féleség lett volna jó, amely nagy, a pereme pedig magas. Na ilyen az egész háztartásunkban van egy darab, az is valamilyen Tupperware-os tál, nos ezt azért nem akartam madáretetési célra felhasználni. De miből etessek? Sok a madár, itt a nagy hideg, van napraforgóm is, de egyik etető használhatatlanabb, mint a másik.

Valami mást kellett kitalálnom madáretetéshez, ami elég nagy, erős, robusztus, masszív, nagy űrtartalmú, sok madár fogadására. Természetesen - szokás szerint - nem tudtam, miből készítsem. Igaz, hogy egy régi bútor szétszedéséből volt otthon egy nagy funérlap, de a fűrészelgetés, csavarozás stb... nem nekem való, időm sem volt hozzá. Megint valami gyors megoldásra volt szükségem. Ekkor akadt meg a szemem az udvar sarkában hentergő slagkocsidobon.
A slagkocsit tavaly tavasszal vettük valamelyik barkácsáruházban, egy darabig használtuk, aztán szétesett elemeire, mint afféle gagyi kínai darab. A csőtoldó részt még a nyáron kiszereltem belőle, másra elhasználtam. A kerekes kocsirészt egy házilag felerősített funérlappal kiskocsi gyanánt üzembe helyeztük, Andris furikázott vele, de tűzifát, dézsás virágokat, sőt a nagy kaktuszt is ezen huzigáltuk. A dob azonban csak az udvar sarkában hentergett, Andris gurigázott vele, meg sámlinak, hintaszéknek használta, amíg jó idők voltak. Most is ott hevert.... amíg eszembe nem jutott, hogy milyen jó madáretetőt lehetne belőle szerkeszteni. Nagy a dob oldala, vastag, erős peremmel. A belsejében mély, üres rész, ahova a magokat be lehet önteni.
Tegnap neki is álltam etetővé alakítani a slagkocsidobot. Először is gyökérkefés, alapos mosásnak vetettem alá. A problémát az jelentette egyedül, hogy a dob közepe üreges, amiből kiszóródhat a mag, illetve belehull az eső, hó. Ott, ahol a slagot szokás kivezetni a dob belsejéből, van egy lyuk, ebbe beleragasztottam egy régi, csorba csőtoldó darabját, ami megakadályozta azt, hogy alul kicsorogjon a búza-szotyi keverék.

A dob két oldala is nyitott. Ki kellett gondolnom,  hogy ezt mivel töltsem ki. Végül méretre vágtam egy üres traubis üveget, kifordítottam, és belerögzítettem a dob belsejének hengerpalástjába. Egy nagy nyílást meghagytam, hogy legyen hol betölteni a magvakat.

Alul pedig helyet hagytam, hogy a madarak ki tudják venni az utánpótlást a hengerből.

Még a felfüggesztést kellett kitalálnom. Valami stabil rögzítést szerettem volna, nem olyan lengedezőset, mint a másik kettő. Végül egy vékonyabb, régi nadrágszíjat találtam, amelyet a slagkocsidob (illetve már madáretető) tetején levő lyukon átfűztem. Ezzel kész volt a háztartási lomból készült nagykapacitású önetető.... :-)

Ma reggel helyeztem üzembe. A szerkentyűn még van mit javítani, mert az önetetőrésze nem tökéletes, de sajnos nem volt még egy traubis üvegem, majd ünnepek körül fejlesztek a "dizájnon", ekkor üres palack meg időm is lesz hozzá. Az erős szíjjal odakötöttem a körtefa egyik ágához az etetőt. Tetejére egy madárkalács került, bele meg sok-sok mag. Lényegesen nagyobb a befogadóképessége, mint a tavalyiaknak - igaz, sokkal rondább is náluk. Mindazonáltal azt hiszem, a kismadarak nem a csúfságát fogják bámulni, hanem a benne lévő magokat. Egy előnye van még: a széles etetőalj (=slagkocsidob oldala) miatt sem Cirmi, sem Pici cicánk nem tudja becéloznia a madárcsárda vendégeit a fán.

A régi kis fa etetőt azt hiszem, odaadom tesómnak. Nála a nagy, oszlopos etetőt a kerti földmunkák miatt ki kellett venni, egy nyamvadt palackból etet, pedig kiserdőnyi madara van a papagájain kívül. Az őszibarackfán nála biztos nagyon jó helye lesz, és sok pintyben, cinkében, kékcinkében gyönyörködhet majd az ablakból. 

Új lakótársaink: nimfák

Jani egy napon beállított két nimfa-csajjal, a gyerekek nagy örömére.

Helyesek, kedvesek, okosak, és lehet, hogy túlélnek minket.

Felforgató kármentés

Az idei év nem a rekordok időszaka volt a kertben. A szárazság miatt nagy általánosságban is rossz volt a termés a krumplit meg a paprikát kivéve, kevés a paradicsom, nyaffadtak a répák, kicsik a hagymák, és még  sorolhatnám, elkezdeni is kár. Munkarekordot se döntöttünk, mert a nyári nagy melegben a bal karomat hetekig ékesítő körgipsz nem éppen csereszabatos a hatékony kertészettel... Emiatt gyomból rekordtermésünk lett megint... Szeptember végén nemcsak a kerti virágok nyíltak, hanem másfél méteres gyomkórók integettek az ég felé szokás szerint. Persze gazolni, kertet nagytakarítani senki sem ért rá, aztán már egyre rövidültek az esték, nem volt elég napvilág a munkára. A múlt héten meg jött Józsi bácsi a trakijával, hogy mikorra jöhet szántani. Hát ez úgy hatott rám, mintha tarkón dobtak volna egy nyolcvandekás Sárpo Mirával. Atyaég, november vége van, ott a gaztenger, és még egy szál kórót se húztam ki!

Expressz letakarításba kezdtem. Feltépkedtük a fonnyadt kórókat, nagy kazalba raktuk, aztán még el is égettük. Az eperágyást újratelepítettük, hozzáültetve a tavasszal magról nevelt erdei szamócákat is.

Meg kellett állapítanom, hogy a tavaszi epertelepítési kísérletem két lépés volt hátra a tavalyi eprészethez képest, mert a tavasszal átültetett palánták nagy része a nyári hőségben szépen kidöglött, kiszáradt. Még szerencse, hogy anyósomtól kaptunk gyönyörű, életerős palántákat, mert ő akkor tervezte az epresét felszámolni. Nos, ezzel frissítettük fel a lesilányodott ágyást. Jövő ősszel még nagyobbat szeretnék. A korábbi "Szamócát - magról?" posztot akarom gyakorlatban kivitelezni, ugyanis jóféle paraszteperről szedtem magot, és arról nevelnék erős szamócapalántákat - hiszen az erdeivel is sikerült!
Azonban így is igen keserves volt a haladás. Végül a motoros kaszával Laci lenyírta a kórókat, összegereblyéztük, és félrehordtuk a nyesedékét, hogy ne álljon az eke útjában.
Meglepetések azonban még a lusta kertészeknek is jártak! Hatalmasra hízva megtaláltam az elfelejtett fokhagymákat, amelyek szép zöld szárat neveltek.

 Hasonlóan tetszetősre kifejlődtek zöldhagymának a földben maradt vöröshagymafejek. Kardsalátát is találtam elég sokat, meg zöld kaprot és zsenge édesköményzöldet.

Közben kigondoltuk, hogy a nyár elején kidöglött cseresznyefát pótolni kéne. Igen ám, de a legközelebbi faiskola, ahol elfogadhatóak a csemeték árban, fajtában, választékban és minőségben, Csornán van, illetve Győrújfalun, vállalkozó kedvűek Szilig, esetleg Győrszemeréig a szőlőhegyig is elbumlizhatnak. Mi Csornán kötöttünk ki, ahol a sárkányi út mellett a bágyogszováti faiskola csemetéit árulják. Én elkalandoztam a bogyósok felé, vettem Fertődi feketeribizlit, szedret, egy Pallagi Óriás egrest meg folytontermő málnákat. Ezalatt Laci a fák között téblábolt. Amikor fizetni indultunk, láttam, hogy egy egész csomó facsemetét hoz. Kijelentette, hogy meg ne próbáljak tiltakozni, ő tudja, hogy mindezt hova fogja ültetni. Inkább hívjam fel a tesómat, hogy nem kell-e neki valami csemete. Gyors telefon, tesómnak egy Debreceni bőtermőt meg két tő pirosribizlit választottam, és pucoltunk haza, mert közben kis híján bezárt az áruda. Otthon vizsgáltam meg a nejlonba tekert fabébiket:   egy Germersdorfi cseresznyefa, egy Bergeron kajszi meg egy Michelini őszibarack volt a tekercsben.
Ezzel nincs semmi baj, de a kertet mi szántatni szoktuk, és csak akkor vállalja el Józsi bácsi a szántást, ha a terep tiszta, nincsenek a méretes gyomkórók és kukoricaszárak mellett kis csemeték a területen, mert ő nem tudja a traktorral a kis fákat kerülgetni az amúgy is igen keskeny kertben! Mi legyen? Végül a szántandó részből egy meglehetősen nagy darabot lecsíptünk (olyan negyven négyzetmétert), ide ültettük a kis fákat, és szegélyként a cserjéket. Egy részét egy lendülettel Laci fel is ásta, Nyunyi meg előszedett különféle virághagymákat, amivel a kerítés tövét rakta teli. Így kisebb lett a géppel művelt terület, helyére egy félgyümölcsös-félzöldséges került, olyasmi, mint Hédi kertje. Az akció során tikganét is kapott a kert egy darabja.  Jövő évben így új fazonnal indul a kertészkedés.
Végül így a gaztengerből lett egy aránylag letakarított, de gyümölcsfákkal bekombinált terület, amelynek egy részét majd szántás helyett kistrakival illetve kézzel kell porhanyítani.
Bár sokan ellenzik az ásást, a permakultúra hívei pedig talán feleslegesnek tartják, én ásatós-szántatós nézeteket vallok. Ennek az az oka, hogy a föld olyan kemény és agyagos, hogy ha nem törnénk fel újra meg újra ősszel, tavasszal nem tudnánk megkezdeni a veteményezést. Egyszer volt, hogy elmaradt a szántatás. Tavasszal dupla munka volt behozni az elmaradást (meg dupla pénz is), mert szántattunk, tárcsáztattunk, utána még ásóval kellett szétvagdalni a nagy hantokat, mire vetésre alkalmas talajt kaptunk. Egy laza, löszös vagy homoktalajon biztos nem kell ilyen munkát végezni, de itt pár hét alatt - pláne ha esik - teljesen megtömődik a föld.
Sajnos az áttelelő zöldségek idén kimaradnak, idő hiányában nem tudtam ezekkel foglalkozni. Mindegy, majd megyek Hédihez spenótot lopni, meg a dombágyását összetaposni...
Így pillanatnyilag a szántást várjuk. Közben telelőn vannak már a cserepes - dézsás növények, a rózsákat visszavágtuk, a hagymásokat elültettük, szedtünk virágmagokat... Telelésre nagyjából előkészítve a kert, a hajdani nyárra a teli spejz, a lehullott avar, a gyomszárak, kórók hamuja és a néhány utolsó virág emlékeztet.

Lila krumpli a kertben

Mindenszentek napján látogatóba voltunk dédimamánál a szomszéd faluban. Hideg sült csirkepecsenyével meg az általam termelt, de mama által készített kiflikrumpliból készült salátával kínálgatott, ami igen finomra sikerült. Mama a dicséreteket köszöngetve mondta:

„ Hát Ágikám igen jól jött ez a kiflikrumpli. De képzeld el, egy lila volt közte. Gyerekkorom óta nem láttam lila krumplit. Pedig édesapám – nyugodjék – minden évben ültetett a zseli kanális kanyarjában belőle, csemegének. Nem tettem bele a lila szemet a kiflikrumpli közé a főzővízbe, mert az biztos összefogta volna a másik fajtát.”

„Tényleg, mama? Én azt hittem, hogy ezt a lila fajtát Magyarországon csak nemrég óta lehet megkapni, és a régi lila fajták csak lila héjúak voltak, a húsuk nem volt lila. És mama, mondd, mit főztetek belőle?

Hát paprikást különlegesen elkészítve, meg olyan ételeket, amelyekben nem mállhat szét a krumpli. Csak arra kell figyelni, mivel főzöd össze, mert a főzővíz zöld, és összefogja azt, amit a fazékba mellé teszel.”

A lila krumpli sokak szemében afféle GMO-szülöttnek néz ki, pedig a fajta eredete régi, tulajdonképpen egy színváltozat csak, mint ahogy van piros meg sárga alma. Ha belegondolok, nem is egy álmélkodnivaló jelenség, hiszen manapság a fekete paradicsom, paprika, sárgarépa, lila karfiol és brokkoli se számít országos csodának. Egy ez a lilaság a sok színes fajta közül. Lilasága a nagy antociántartalom miatt van, ez igen egészséges.

Idén először neveltem lila krumplit, a Vitelotte nevű fajtát, amely állítólag régi perui eredetű, szép sötétlila színű, és mivelhogy nem agyon nemesített, elvben a krumplibogarak nem eszik kemény levelei miatt, illetve nem fogékony a betegségekre. A vetőgumó elég sokba került, csikorogtam is kicsit rajta, de hát mások mennyi pénzt költenek el dohányzásra, a pudlikutyájukra, trendi ájfónra meg hasonló dőreségekre, nem? Ha hasznos hobbira (=krumplinevelésre) költök, úgy gondolom, az bocsánatos bűn.
Érdekes, hosszúkás,  bő tojásnyi sötétlila gumókat kaptam szaporítóanyagként.

Rendes krumplivető időben, áprilisban ültettem el mindet egy kis sorba. Nem sok idő kellett, hogy előbújjanak a kis növények. Azt hittem, hogy  a levelek is feltűnően sötét színűek lesznek, de a virágok hófehérre nyíltak, a lomb meg Sárpo Mira-szerűen nagy levelű és zöld lett. Viszont a krumpliszár koromfekete színt öltött. Ezt is szépen feltöltötettük, Dudaritot kapott.

Na, azt viszont nem jelenteném ki, hogy a krumplibogarak nem ették. Szerintem igazi ínyencfalatra bukkantak, rendíthetetlenül zabálták volna, ha meg nem akadályozzuk a teljes tarolást.

Hamar ledobta a zöldjét, szeptember elejére már csak a szárak meredeztek gazzal keverve. Közben meg elfeledkeztem a sok egyéb tennivaló mellett, hogy nekem még ilyenem is van.  Egy kellemesen meleg vasárnap délutánon (emlékszem, hogy egy vonuló fecskecsapat csapongott az égen, és egy hibbant galamb közéjük keveredve úgy elszédült tőlük, hogy majdnem leeseett)rájöttem,hogy nekem még lila krumplim is van, és azonnal felástam a kis ágyást. Számtalan sok, de meglehetősen apró kis lilafekete jószág lapult a földben. Figyelni kellett a felszedéskor, mert a gumók sokkal nagyobb területen helyezkednek el, mint például a Sarpo Miránál vagy a kiflikrumplinál, ráadásul elég sötét színűek. Így jól kell figyelni, nehogy hantot vagy sötét kavicsot szedjek… J

Egy vödörrel lett, hibátlan, rohadásmentes. Egyszer készítettem belőle eddig majonézes krumplit. Isteni színe lett, olyan milkacsokipapír-szerű. Az íze sztenderd krumpliíz, kicsit talán édeskésebb, és kemény, nem szétfövő húsú, a főzővize pedig szép zöld.
Azt hiszem, jövőre is szerepel majd a repertoárban a lila krumpli. Nem közönséges, mindennapos tömegtermék gyanánt, mint mondjuk a sárgarépa meg a kukorica, hanem kis darabon, alkalmi csemegének. Hiszen ha az embernek van ünneplő ruhája, ünneplő krumplija is lehet, nem?

Földimandula

Az idei év újdonsága a mi kertünkben a földimandula volt. Ez a növény több néven is fut különféle katalógusokban és szakkönyvekben (mandulafű/sásmandula/földimandula), és egy kicsit divatélelmiszer lett a paleotáplálkozás híveinek körében. Sokféle jótékony hatást tulajdonítanak neki. Magas a fehérje- és ásványianyag-tartalma, segít a székrekedés rendezésében, a civilizációs ártalmak semlegesítésében.  Feldolgozott származékait (mag, héjatlanított mag, liszt) a bio-webshopok  aranyárban mérik! Felhasználható rafinált édességek készítésére is. Mint termény, szinte gyomszerűen életrevaló, könnyen kezelhető. 

Tavasszal egy kis csomag gumót rendeltem. A gumócskákat be kellett volna áztatni egy napra, de nem tettem, hanem csak simán elültettem egy műanyag tálcába. Ezért a húsz gumóból mindössze öt növényke kelt ki. Így néztek ki a legzsengébb hajtások áprilisban:

A lapos tálcában hamarosan megálltak a fejlődésben, ezért átültettem a növénykéket egy jó nagy cserépbe, itt elbokrosodtak, megerősödtek:

Nyáron a dézsás növényekhez hasonlóan tartottam őket: rendszeres öntözés, kéthetente egy kevés tápoldat,  kora ősztől leszoktatás. Októberben a zöldje behúzódott, leszáradt. November elején kiszedtem a növényt a cserepéből és tüzetesen áttanulmányoztam a gyökérlabdát, földimandulácskák után kutatva.

Az öt szem megéledt földimandulából ennyi termést tudtam betakarítani:

Csak szemléltetésképpen, ilyen a termések méretaránya. Ízre a földimandula így ősszel, frissen jó édes, a belseje olyan ízű, mint a nagyon zsenge karalábé. Talán a héjrész íze emlékeztet a mandulára egy kicsit. Állaga azonban lédúsabb, ropogósabb. 

Dézsásként tehát könnyen nevelhető, csinoska  is, balkonkerti növényként biztosan működik. A termést nem falom fel, hanem elteszem jövőre, előnevelés után pedig ki szeretném ültetni valamelyik virágágyás napos, jól öntözött részére, ott találná meg a számára legelőnyösebb életfeltételeket. 

Öngyógyítósdi 3: Zöldséges tervezése

Feltett szándékom, hogy a következő években öngyógyítóvá alakítom a kis zöldségesem. Eddig vetésforgót alkalmaztam, de a vegyeskultúrás rendszer nagyon meggyőzőnek tűnik. Gertrude Franck rendszere  vegyszermentes és idő- és munkaráfordítás szempontjából is takarékos  megoldás a háztáji kertművelésre. Adott tehát egy 10x20 méteres kis parcella, körben sövénnyel illetve nyugaton  szőlővel, benne néhány gyümölcsfával és egy komposztálóval. A sövények a zord szeleket szépen felfogják, a szőlő viszont átengedi a kora tavaszi és az őszi napfényt. A talaj a Duna hordaléka, foltokban hol homokos, hol agyagos. A talaj állapota a korábbi években adagolt komposzt miatt elég jó, amit sokhelyütt kiegészít az előző nyáron alkalmazott  mulcsozás. Ez és a másodvetett csemegekukorica jól kordában tartotta az egynyári gyomokat, az évelők (szulák, tarack) azonban elég nehezen voltak kezelhetők.

Az átállást megkönnyítendő, igen primitív módszerrel (a Word 2007 grafikus modulja) készítettem egy kis ültetési vázlatot az Öngyógyító kiskert c. könyvben leírtak szerint. A társításokat a család által kedvelt zöldségekre terveztem. 40 cm sortávval gondolom majd megvalósítani, mivel szűkös a hely. Az első évben a spenótköztes vetést még nem biztos, hogy bevetem, szerintem így már túl költséges lenne az átállás. Inkább megpróbálok tavasz végén spenótmagot fogni jövőre. A talaj védelme érdekében kell majd a mulcs, arra ott lesz a fűkaszálék meg a szalma. 

Vannak olyan növények, amit nagyon igénylünk, de a vegyeskultúrába talán kevéssé illeszkednek, ezek a paprika, a padlizsán és a csemegekukorica. Közös tulajdonságuk a meleg- és napfényigény, őket tehát  külön sorokba terveztem. (Így tettek a Krisna-völgyi kertészetben is.) A borsót másodvetett bokorbabbal szoktuk párosítani, ez mindig jól bevált, soha semmi baja nem volt, úgyhogy szeretném a párosítást megtartani. Ezekből a növényekből azonban sok kell, tehát lehet, hogy anyuéknál kell kérnem számukra egy kis földdarabocskát. A céklát és a tarlórépát én nem soroltam be a tavaszi fővetemények közé, mindegyik vígan megterem C soros gagyi köztesként, ezzel is lehet helyet spórolni. Helytakarékos trükk az is, hogy a szellős eperágy tövei közé fogom duggatni a hagymát, lilahagymát. Ez gombák elleni védelemül is szolgál. 

A vegyeskultiban rengeteg a saláta, azt még nem tudom, hogyan fogjuk mind megenni. Az biztos, hogy rengeteg fajtát fogok összeválogatni, és ha nem fogy a terveknek megfelelően, kapnak belőle anyu tyúkjai is. 

Ennyi szöveg után így néz ki a kész terv(kattintásra vagy CTRL++-ra nagyobb méretben is megtekinthető)

Nézzük meg kicsit részletesebben: A felső rész van nyugatra, jó délutáni napot kap. Ide jönnek a paradicsom és kísérői, valamint a kabakosok.

Ez a keleti rész, délelőtti napsütéssel. Az uborka lehet, hogy nem érzi magát majd túl jól, de meglátjuk. Ha nem jön be, áthelyezem. Azért van a végén két szomszédos C sor, mert ott a fák alatt elég árnyékos a terület és a talaja sem top, szóval ott zajlik a túlélőkiképzés. Nem érdemes oda értékes növényt ültetni.

A terv tulajdonképp kerek egész, de egy év alatt azért necces lesz teljesen bevezetni. A zöldségesben vannak olyan halódó dísznövények, mint egy hortenzia, egy hársfa, ezeket például el kell majd takarítani az útból. Izgulok, hogy megy majd a dolog. Remélem, jól.