Június végén…

… olyan az idő, mintha április végén járnánk. Kedden azt fontolgattuk, begyújtsunk - e…

Ennek megfelelően a kerti vetemények is visszamaradtak. A tavalyi júniusvéget ha megnézzük: árpával érő körték, nyíló Buddleja, legényfogók, nagy, piroslani kezdő nyári almák, cukkinik, meggyek, céklák… Sehol se vagyunk ettől.

Kezdjük ott, hogy gyümölcs nemigen van. A cseresznye már zölden lerohadt, meggyből pár szem kódorog a fán, árpával érő körte nincs. Viszont alma és téli körte lesz, bár a fán a gyümölcsök még csak jércetojásnyiak. Viszont itt is lesből támadnak mindenféle felismerhetetlen kórokozók. Ezért Metikussal segítséget kértünk az almafélék növényvédelméről a Sorsod: Borsod blogban, itt olvashatjuk a szabatos, kimerítő választ. Ribizli se lesz, csak egy kis egres. A nektarin viszont kifejezetten szép és nem rothadó, nincs tetűözön, köszönjük Janinak a segítőkész ápolást! A kártevők szintje azonban megfelel a tavalyiaknak… Bár idén nincs annyi levéltetű és hernyó, van helyettük földibolha, krumplibogár, és új látogatóként a máktokbarkó.
Sajnos minden növényen látszik a jégverés nyoma, teli vannak sebhelyekkel. Még a zöldborsóhüvelyeken is látszanak a sérülések, hát még a cukkinin, zöld paradicsomon! A cukkiniről tavaly már májusban szüreteltünk… Most meg a korábban kifejlődni kezdő termések már tízcentis méretükben elkezdtek megfásodni. A kis cukkiniket leszedtem, és azzal a fúriával bevágtam őket a tyúkudvarba. Csak az vigasztal, hogy az ilyen attrakcióktól a tyúkok jobban tojnak.
Azért vannak növények, amik nem maradtak vissza. A paradicsomok fejlődése kifejezetten meglepő, mert tavaly csak két héttel később kezdtek virágozni. Az ilyen "termésvirágocskákból" remélhetőleg azok az óriási nagy paradicsomok lesznek, amiket olyan jó befőzni...A hagymák nagyok, igen finomak, a sok eső miatt nem olyan csípősek. Meglepő nagyságú sárgarépák és céklák is vannak. A mák zöld gubói is jól mutatnak. Érdekes, hogy a hűvösebb napokon a szirmok alatt kúszdogáló állatkák lekoptak, a virágzás viszont változatlanul tovább zajlott. Ennek okán a mákgubók nagy része egészséges maradt. Most hogy az utóbbi két napban melegebb lett az idő, mindjárt jöttek a furkálók. Szerencsére a nagyobb gubók keményebb héjával már nem boldogulnak.
A héten megint sokat tevékenykedtünk a kertben, bár az a rémesen feszített tempó, ami a hónap közepét jellemezte, már csökkent. Anyuci minden idejét lekötötte a kukorica másodszori kapálása, fattyazása, ritkítása. Egész jól összeszedték a kis növények magukat. A takarmánykukoricát az egy nagy helyett két kisebben neveljük idén. Az egyik parcella a télen fahamuval megszórt területre esik. A két tábla vetése egy nap eltéréssel történt a fahamuzott parcella rovására. A területek közt kiáltó a különbség, igaz, az elülső vetés ritkább.

Az uborka hihetetlen gyorsan regenerálódott a jégverés után. Volt olyan növényke, aminek az egyik sziklevele teljesen leszakadt, és mégis így hajt!Az uborkasorok közül már előbátortalankodtak a velük együtt vetett csemegekukoricák.A borsószedés is anyucira maradt, természetesen Nyunyi asszisztálásával… Nem valami szép a termés, azért gondoltuk, hogy másodvetéssel próbálkozzunk, pláne, hogy a szomszéd néni fel is biztatott, mondván: ő is most vet, sőt sárgarépát is most fog még csak pótvetni.
Én a gazosan maradt kisebb táblákat pucoltam ki, kapáltam meg. Feltépkedtem a felmagzott salátákat, és ezzel helyeket alakítottam ki a palántázáshoz. Ezeket az üres részeket beültettem paprika-és káposztaféle palántákkal.
Egy érdekesség: a magyar fekete paprika. A levelei is lilászöldek, a virágja szép sötétlila. A paradicsomokat megdrótoztam, és mindegyik megkapta a maga karóját. Támot kaptak a paradicsomfák, a rendetlen tűzifakupac felhasogatott farakássá alakult, és Laci lenyírta a füvet, igaz, motoros kaszával, mert úgy túlburjánzott. Szóval kezd rend lenni.
A jövő héten még be kell fejezni a kukoricakapálást. A letermett borsóágyakból a növényeket fel kell tépni, a földet újratörni tolikapával, és ezután palánta –, borsó-, vajbab-, cékla-, csemegekukorica stb...-ágyássá alakítani. Most már talán nem fog ki rajtunk a munka.
Kórveszély! A hét közepén egyik este furcsa bőrtünetet fedeztem fel magamon: a hátamon, derékmagasság felett egy nagyméretű, szilvamag alakú vörösesbarna, hámló, égő foltot, benne kisebb, vörös dudorokkal. Már majdnem időpontot kértem a bőrgyógyászatra, amikor vihogva rájöttem, mi ez. Elképzelhető, hogy hölgyolvasóinknál is feltűnik ez a bőrbaj! A kórkép lényege: az, aki rövid derekú topban és hosszúnadrágban fenekét a jó öreg Nap felé tartva gyomlál, annak vélelmezhetően a póló alja és a nadrág dereka közti részen kivillanó patyolat bőrét feketére égeti a napfény, és a szúnyogok is onnan fognak lakmározni. Igen attraktívan mutat ez a plecsni a meszelt fal színű hátamon… Így a napolaj, szúnyogriasztó még egy gyors kis gazolásnál is szükséges cucc a kertben!

Megint bemákoltam

Számomra idegen, ismeretlen jövevény a kertben a mákbarkó vagy mákormányos, már a múlt héten említettem. A levéltetvek, hernyók, krumplibogarak már régi ismerősök, ez a bogár még nem. Ettől függetlenül igen haragszok rá, mert ha nem figyelek, tönkreteszi az egész termést! Még jó, hogy a virágzás lassan lemegy, így túl sok ideje nem marad érvényesülni.

Különféle szakkönyvekben próbáltam nyomozni a mákbarkó és kiirthatósága után. Nem sok mindent találtam, csak azt, hogy létezik ilyen állat, ami kifúrja a mákot, ettől az megkukacosodik, kampec.

Az eszem valamelyik zugából előjött, hogy van otthon valamilyen könyv, ami foglalkozik ezzel. Némi kutakodás után rábukkantam a Hangya Szövetkezet lapja Földmívelés mellékletének kiskátéjához. Jó ez a könyvecske, mert a szintetikus vegyszerek kikísérletezése előtt született, ezért sokkörnyezetbarát kerti eljárás olvasható benne, bár nem hobbikertészek, hanem a közel nyolcvan évvel ezelőtti kisgazdáknak íródott. Nagy reménységgel csaptam fel tehát, de az alábbi lehangoló sorokat olvastam:

Védekezés a mákbogár ellen

Kérdés: Egy hold földben van mákja szövetkezeti elnökigazgatónknak. Bő termést ígér. Virítás előtt ál. Vidékünkön legtöbbször megszokta lepni egy fekete színű ormányos ú.n. mákbogár, mely virágzás ideje alatt megszúrja a termőt és megpondrósítja a mákot. Az elnök úrnak azt ajánlják, hogy a sziromleveleket szedje le, s ezáltal mentesülni fog a bogártól és így termését megmenti. Tisztelettel kérdezzük, hogy megfelelőnek találják-e ezt a mentesítő módszert, vagy ha ez nem volna célravezető, hogyan mentesíthető a mák a megpondrósodástól?
Felelet: Az az ormányos bogár, ami a máktokokat megfúrja s a fúrt lyukon ár petéjét berakja: a mákbogár, más néven: máktokbarkó. Nem fekete ez, hanem inkább szürkés. Alárvája fehér kukac, ez a tokban él s a magvakat fogyasztja. Némely tokban 5-6 és még több ilyen kukac(„pondró”) vanA fertőzött tok már kívülről is felismerhető, mert rendszerint egyoldalúan fejlődött, a szúrás oldalán behorpadt, itt eleinte megszáradt fekete nedvvel borított, később száradó barnás foltú.

Sajnos, ez a bogár – különösen amióta a máktermesztés divatba jött – nagyon elszaporodott. Védekezni ellene jóformán alig lehet, mert a vadon növő mákféléken is és így mindig megvan a természetben. Ezzel a kártevővel is úgy vagyunk, mint sok mással. Ha a kedvelt gazdanövényét nagyban termesztjük, akkor maga is nagyban elszaporodik. Ilyen esetben nincs más hátra, mint egy ideig szüneteltetni a termesztést. Vannak rovarkártevők, amelyek ellen egyelőre még semmit sem tudott a tudomány és a gyakorlat feltalálni.
A sziromlevelek leszedését gyakran ajánlják. Ennek magyarázata az, hogy a bogár a szirmok közt szeret meghúzódni, de másrészt a virág színe is csábítja őt. Ha tehát leszedjük a szirmokat, akkor csakugyan kevesbítjük a számát, de nem mentesítjük mégsem a mákunkat tőle, mert azért a bogár így is sok tokot fog megfúrni. Ezt az eljárást tehát csak gyérítésnek tekintsük. Mindenesetre ez is valami eredmény. Kis területen meg lehet tenni, nagy területen nagy munka volna. A szedést azonban ne hamarkodjuk el, csak akkor végezzük, ha a megtermékenyülés már megtörtént, vagyis a kis tok már jelentkezik. Ilyenkor már semmi szüksége nincs a növénynek a sziromra. A mákbogár ellen az illetékes szakbúvárok állandóan kísérleteznek, de, sajnos mindezedeig sem a bel-, sem a külföldön még komoly sikert nem értek el. Ezt a kérdést a bogár rejtett élete és hozzáférhetetlensége teszi nehézzé.

Hát, ennyit én is tudtam. De azért a helyzet nem teljesen reménytelen, kérdezősködve az alábbi tanácsok jöttek össze:

- InLandir javasolta a Bancolos permetezést, tehát tudunk vegyszerrel is védekezni a kártevő ellen (köszönöm a tanácsot!);

- Szintén InLandir javasolta a nagyon korai vetést, ezzel egybehangzólag a vetőmagboltos lány az őszi, áttelelő mák vetését. Itt az eljárás lényege az, hogy a virágzás még a máktokbarkó rajzása előtt lezajlik, a megfásodó gubókat pedig a barkó nem tudja már úgy megfúrni, mint a rövidebb tenyészidejű tavaszi mákét. Nekem gondot jelentenek azonban az áttelelők a tavaszi-őszi teljes gépi művelés miatt, pláne hogy idén egy totális, masszív szervestrágyázást is fog kapni elvileg a kert. Talán tesóm beereszt a kertjébe a mákveteményemmel együtt? Cserébe megcsinálom neki is, és a mi kertünkben nevelek neki uborkát... Talán belemegy valami ilyen bizniszbe...

- A harmadik módszer a már hangoztatott sziromleszedés. De ezt csak óvatosan, mert a virágkelyhekben méhek tanyáznak!

- Negyedikként pedig egy furi, de vegyszermentes eljárást mondott mama, ami kiskertekben használható: a nyíló virágzatban a bibére babahintőport kell szórni, a hintőporos felületről a barkó lecsúszik, illetve nem tud a szemcsék miatt bebökni a gubóba. Mindehhez azonban ő, a rutinos máktermesztő is hozzátette: a mákgubók tíz százalékában fejtéskor így is lesz kukac, mert egy-egy virág elmarad, későn nyílik, illetve más bogár is van, ami furkál. A barkó meg rejtve él, így kézzel olyannyira letetvetleníteni, mint a rózsát, vagy lehernyózni, mint a káposztaféléket, tényleg nem lehet. A kár azonban visszafogható, ha a kiskerti máknevelő szemfüles.

Az először nyíló virágok között nagyon sok össze volt furkálva. A héten azonban úgy vettem észre, kevesebb gubót fúrtak meg. Valószínű, ennek a hűvösebb-esősebb idő is oka volt: úgy tűnik, a szirmok közé hulló eső elriasztotta a rovarokat. Szerencsére így a gubók jól gömbölyödnek, lesz télre mákoskalácsba-való!

Újratöltve

Nem tudok elszakadni a másodvetések témájától.. A kertre kitehetném a MEGTELT táblát, az egyes parcellákra azonban – amelyekben még a fővetemények hervadoznak, azt, hogy „FOGLALT”. Már konkrét terveim vannak másodvetni, parcellákra lebontva, és a magok egy jó részét is beszereztem.
Kicsit egybemosódnak – a rossz idő és a jégverés okozta károk, a kikeletlen növények miatti pótvetések és a másodvetés. Tényleges terveim a következőek:
- A kievett főzőhagyma-sor helyére még van néhány telepítenivaló, már szépen virágzó paprikapalántám.
- Az elülső zöldborsótábla növényeit hamarosan ki lehet nyűni. Ide van jó sok előnevelt, kiültetni-való lila-és zöldkarfiol-palántám, illetve ide akarok vetni – a szokásos hagymapürés módszerrel – még egy adag rövid tenyészidejű karfiolt.
- A mák júliusban kerül ki, a helyére egy takaros kis sárgarépa-ágyást van szándékomban összehozni, téli tárolású terméshez.
- A majdan kiürülő krumpliágyás helyére már tavaly augusztusban is kora tavaszi fazonú hónaposretek – lollo rosso -újhagyma vegyes ágyást hoztam össze, amiből egészen novemberig szüreteltünk. Itt a szabad hely egyre gyarapszik, így a leveles kel is itt kap majd helyet, és a spenót is ide kerül.
- Két egészen pocsék borsóágyás van még, itt-ott kikelt növényekkel. Innen is hamarosan, letermés után föltépem a növényeket, és az egyikbe nyári zöldborsót vetek. Őszintén szólva, a borsótól egy kicsit féltem, de a szomszéd néni biztatott fel: neki a júliusi vetésű borsója szebben termett, mint a korai, öntözéssel! A vetőmagboltban is tudakozódtam, ott a Debreceni sötétzöld nevű fajtát javasolták, vettem is belőle. Úgy gondolom, hogy ritkásan rendezem el az ágyást, és a sorok közé még egy kis csemegekukoricát is becsempészek, már csak árnyékolás okán is.
- Vajbabot is most vetek majd, zöld és sárga hüvelyűt, a másik pocsék borsótábla helyére.
- Hengeres céklamagom is van, megterem még őszig, egysornyi helyet csak találok neki valahol!
- Vannak még nyári salátapalántáim, illetve tesómhoz átzokogok majd még némi bimbóskel-, karalábé- és salátapalántákért.

- Találtam még egy tasak Mohikán F1 uborkát, és csemegekukoricát is. Ez előre kerül majd, valamelyik kimúló borsóágyásba.
Ezek a konkrét tervek, tegnap meg is kezdtem a kivitelezést, felporhanyítani, kigazolni a palántaágyakat. A főveteményekkel együtt a kert területe így még jobban kihasználható.

Nem lesznek – pláne augusztus végére – nagy, bevetetlen placcok, mint tavaly. A krumpli elég méretes helyet elfoglal, és a júniustól elburgonyátlanodó részeket úgyis gazolni kell. Ehhez nyaranta természetesen egyikünknek se fűlt soha a foga, így jártunkban-keltünkben tépkedtük ki csupán a legnagyobb paréjokat, és amikor már ivarig ért a gaz, Laci lekaszálta.
Úgy gondolom, a tisztántartás egy jó módja, ha bevetem, úgy kapálgatom. A talajt, ha megdolgozzuk, nem méteres paréjokkal lesz teli, amelyek uralmának csak a fagyok vetnek véget… Viszont az ilyenfajta művelés mellett elengedhetetlen lesz a mulcs, a lombtrágya, a marhagané és a fahamu kvartettje júliustól jövő februárig, hogy a termőföld a kertben ne menjen tönkre. Ha az idő kicsit tartósabban átmelegszik, remélem, ezek a vetési munkák jobban sikerülnek! Sokkal több lesz így a feladat, de ezért érdemes dolgozni.

Érdemtelen öröm

Érdemtelen öröm ért minket, vagyis inkább tesómékat. Az öröm: madárkákkal telt meg az ereszalja. Érdemtelenség meg azért, mert tél végén sóhajtoztunk, hogy így a madárbarát kert, meg úgy a madárbarát kert, csinálunk madárodút stb... végül semmit sem tettünk érte. Mi nem csaltuk őket, mégis megjelentek hívás nélkül, nagy örömünkre. Ismert, elég gyakori madárka ez, a házi rozsdafarkú. Hogy ki ő, és hogyan él, mit csinál, nézzük meg Schmidt Egon Madárlexikonjában.

"Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). Veréb nagyságú, karcsú, jellegzetes mozgású madár, hossza 14 cm. A hím fejtetője, tarkója és háta sötét hamuszürke, homloka, fejoldala torka és begye fekete, hasoldala szürke. Szárnyán fehér tükör látszik, farcsíkja, felső farkfedői és a két középső kivételével faroktollai rozsdavörösek." "A tojó barnásszürke, hastájéka világosabb. Szárnytükre nincs, faroktollai mint a hímé. ""A fiatalok a tojóhoz hasonlítanak, de valamivel sötétebbek és pettyezettek."" Első vedlésük után még nem kapják meg az öreg hímekre jellemző színezetet, ezért gyakran láthatunk éneklő, tehát „hímként viselkedő”, de színezetükben a tojókra emlékeztető madarakat. A rozsdafarkúakra jellemző, hogy gyakran bókolnak és faroktollaikat sűrűn rezegtetik. A hím reszelős énekét mindig valami kiugró pontról, kémény sarkáról („kéményseprőmadár”), tv-antennáról, háztetőről hallatja. Előszeretettel énekel napfelkelte előtt és az alkonyati órákban. A városban élők hangját napközben a forgalom zaja elnyomja, jelenlétükről a legkönnyebb a hajnali órákban meggyőződni. Európában a középső és déli tájakon fészkel, Magyarországon gyakori madár. Kőfejtőkben, városokban, falvakban, szőlőhegyeken, romépületeken egyaránt megtaláljuk. Vonuló, a Földközi-tenger medencéjében telel. Az első, többnyire hím példányok márciusban érkeznek a költőhelyekre, ősszel, szeptember-októberben vonul, de mindig maradnak későbbre maradók, sőt egy-egy példány át is telel."

Nekem a tavasz születéséhez hozzátartozik a rozsdafarkú reszelős éneke. Előbb itt vannak, mint fecskéék. Valószínű, hogy a közelben máshol is fészkelnek. Egy hím uralja tesómék házatáját, a szembeszomszédjuk háza tetejéről. Egy másik a kertszomszéd házán, a tetőn lévő áttört acél kereszt tetején hallatja csikorgó-csipogós hangját. A harmadik pedig vagy a szomszéd tetőantennáján, vagy pedig a kerítésoszlopokon tanyázik minálunk. Ezek a törzshelyeik. Tavalyelőtt nekünk is voltak kismadaraink, a melléképület egyik keresztgerendáján raktak fészket!

"A párok általában évente kétszer, kivételesen háromszor költenek. Több esetben megfigyelték, hogy a hím két tojóval tartott párkapcsolatot. "

(hihihi, nekem erről rögtön a szakállas vicc jutott eszembe: hogy ti. mi a bigámia hátulütője? Két anyós!)

" A revírt a hím foglalja el és énekével igyekszik a néhány nappal később érkező tojók közül egyet magához csalogatni. Az öreg madarak általában a korábbi költőhelyre térnek vissza. A párok kialakulása után a tojó választ fészekhelyet. Egyedül épít, fali üregben, sziklahasadékban , épületek gerendái között, üres füstifecskefészekben."

Itt a fészekhely nem áprilisban, hanem a hónap elején készült el, talán a másodszori költés zajlott le benne? Jani pelust szegelt a kismadarak mellé, mert a fészek pontosan a teraszajtó felett van, és bizony azok a fekete gombócok elkezdtek hullani éppen az ajtó elé. Dorka a szállongó kismadarak látványától eleinte tiszta ideg volt, mára azonban lenyugodott, nem akarja levadászni őket. A rozsdafarkúak is rájöttek szerintem, hogy ez a macska inkább megeszi a tejes rizsát, sőt még a kutyatápot is, mint őket, a tojó két méterre ugrál tőle.

"A munka többnyire 6-8 napig tart, a fészek anyaga növényi szálak, vékony gyökerek, száraz levelek, moha, a csészét szőrrel, tollakkal, gyapjúszálakkal béleli. Az áprilisban lerakott többnyire 5 fehér tojás méretei 19X14 mm. A tojó egyedül kotlik. Néha elhagyja a fészkét, hogy táplálékot keressen, de néhány perc múlva újra visszatér. A fiókák az időjárás alakulásától függően 12-17 nap alatt kelnek ki. A tojó eleinte melengeti őket, a hím hordja a táplálékot, később már mindketten etetnek, legsűrűbben a kora reggeli és a késő délutáni órákban. Az első napokban átlagosan 80-100, az 5-13 napos fiókáknak akár 380 alkalommal is visznek eleséget."

Szinte egész nap lehetett hallani a fiókák kunyeráló csiripelését.

"A fiatal rozsdafarkúak 14-17 napos korukban hagyják el a fészket, zavarás esetén ez az idő rövidebb is lehet. Eleinte csak nagyon gyengén repülnek, egyenként rejtőznek el a környéken, a szülők tovább etetik őket."

Szegények tényleg olyan kis esetlenkék. Tavalyelőtt láttam egy repülni tanuló kicsit, a Hédiékkel szembeni háztetőn. A tető élét célozta be a kismadár, de nem boldogult. Egyszer sikerült elcsípnie a tető csücskét, de szegényem "gatyaféken" hamarosan az ereszcsatornába csúszott. Aztán hamarosan egész jól belejött, bár még egy-két szánkázás volt, de csepp létére sem adta fel!

"A fiatalok jelzőhangokkal tudatják hollétüket."

Itt a kismadár tesómék kis fáskamrájában rejtőzött el. Csórikámnak kicsit még pállott a szája, és tátog, de sajnos még egy pókocskát se tudtam volna adni neki, végül eléggé ügyetlenül, ijedten kiröppent az ajtónyíláson. Remélem nem zavartam meg a jó nyugodt helyét, és visszatér majd, többet nem háborgatom. Megható, hogy az anyamadár egészen vad cserregéssel ugrált a félig nyitott fáskamra ajtaja előtt, hogy magára vonja a figyelmemet, és ne vegyem észre a kicsit. Persze ettől a gyanúsan nagy csirikolástól jöttem rá, hogy itt van valamelyik növendék a közelben, és a fáskamrában a sötétben meg is láttam. Jól kiválasztották a helyet. A fáskamra teli van bogarakkal, a fiatalok egy kicsit saját szakállukra is vadászgathatnak, a hasábok és a gyújtósnak összeszedett kéregcsíkok közt bujkálhatnak.

"Az öreg madarak gyakran már akkor új költésbe kezdenek, amikor az első költés fiataljai még nem önállók. Ilyenkor a hím eteti őket, és néha messzire a revír határain túlra vezeti a családot. A fiatalok önállósodása után azonban visszatér, és eteti a következő fészekaljat is.
A házi rozsdafarkú részben lesből, valamely vártán ülve vadászik és kapja föl a földön mozgó rovarokat, de eredménnyel kergeti őket a levegőben is. A városi, magas háztetőkön élő párok az egész költési szezonban odafent tartózkodnak, a tetőkön és a levegőben vadásznak,

fali zugban fészkelnek, a csatornákban összegyűlt vizet isszák, abban fürdenek." "Nagyon sok pókot, emellett rovarokat is esznek, a késő őszig kitartó példányok bogyókat (pl. gyalogbodza) is rendszeresen fogyasztanak. Az áttelelők elsősorban szintén bogyókkal élnek. "

Bizonyára nem kell sokat keresgélnünk sem városban, sem vidéken, hogy megfigyeljük ezt a kis madarat. Ahol meghalljuk a hangját, egypár percen belül bizonyára megpillantjuk a jellegzetesen vörös farkúhímet és tojót, kis szerencsével magát a fészket is. Elég csak jól körülnézni, és lehet, hogy mindegyikünk megtalálja a maga "érdemtelen örömét" - csivogó madárkák alakjában.

Mire lassan beköszöntene a kerti béke,

...vagyis az az állapot, amikor nagyjából minden kapált, gazmentes és szépen fejlődik, a kertész meg gyönyörködik munkája eredményében, addigra mindig percek alatt tótágasba fordul az egész kert.
Rengeteget dolgoztunk a héten, feszített tempóban. Ha nem is sikerült mindent végigkapálni, azért az ágyások nagy részét kigyomláltuk, két kis parcella kivételével. A kert kétharmadát megkapáltuk, kiültettem vagy ötven palántát. Karót, tápot, vastag mulcsot kaptak a paradicsomok. Kipalántáztam a zöld karfiolt, a brokkolit, a paprikákat, nyári salátákat. Kiástam a gazból a veteményeket, anyuci leszüretelte az első kör borsót, és kikapálta, megfattyazta a kukoricát. És mire befejeztük volna, megdördült az ég és megérkezett a JÉG. A jégszemek mogyorótól a kis tojás méretig terjedtek, és nagyon csúnyán összevertek mindent. A hatás nem katasztrofális, de szegény eddig is sokat szenvedett kerti növényeink most megint szedhetik össze magukat termésérlelés helyett.
A vihar után aggódva mentem a kertbe megnézni a károkat.
A kukorica levelei meghasogatva. A paradicsomok közül azok, amelyek nem kaptak karót, kifeküdve. Bár úgy néztem, nem törtek ki, de meghajoltak. Vicc, hogy azok, amelyek még gazban álltak, mert nem volt időm kigyomlálni őket, gond nélkül megúszták a jégverést, mert a gaz felfogta a jeget.
A paprikapalántákat jól agyonvagdosta az idő, még jó, hogy nem sikerült mindet kiültetnem, szintén időhiány miatt, úgyhogy van pótlás. A gyümölcsfélék tartották magukat. A répa, zeller, pasztinák, petrezselyem lombja kifeküdt, de a tegnap felsütő nap már egyenesbe hozta őket.
A krumpli-és cukkinilevelekre azonban mintha géppuskával lőttek volna. És az hagyján, hogy jégkár, de mindenféle ronda élősködőkkel is teli van a kert. A levéltetűket nem is említem már, de az esős napok alatt a krumplibogarak valami hihetetlenül elszaporodtak. Fess lárva, kakival:
Ugyanez pepitában, bővebb kivitelben, minden igényt kielégítő méretekben:
Ezeket permetezéssel kinyírom, ámen. A fő gondot a mákvirág furkáló kis izék jelentik.
Háromféle is van: egy barna-fehér mintás, van kicsi fekete, és nagy fekete-fehér mintás, poloskaszerű. A könyvekben mákbarkó néven fut valami kiirtandó lény, értelmes képet azonban sehol se láttam. Végül hosszas kutatás után találtam ezt., itt tudtam beazonosítani, mi micsoda.
Valószínű ez a ramaty lesz a mákbarkó, és ezt lehet a legtöbbet látni furkálni közben. A kis feketék ülnek a virágok porzóin, a nagy meg csak kukkol. De ez a szívókás miniszörny kitesz magáért. Bio szerről ellene nem tudok, kiküszöbölésére csak egy mód van: az őszi, áttelelő mák vetése a nálamnál okosabbak szerint. Ez viszont a kertben nem működik az őszi szántás miatt… Talán tesómmal őszig megbeszélhetjük, és a komplett mákágyás hozzá költözik…
A sziromleszedés nem valami tökéletes, mert addigra már sokszor megfúrják ezek a fertelmes narkomán dögök a zöld gubót. De mivelhogy valószínűleg a szirmok színére jönnek, ez is ér valamit.
Azért a sok nyavalygás nem helyénvaló, hiszen eddig már jócskán szedtünk fel kellemesen méretes főzőhagymákat, üde zamatú zöldborsót, roppanós-friss korai céklát, sárgarépát, pasztinákot. Kis zöld paradicsomok is vannak már, és a cukkini is meggyermekesedett. És büszkeségem: két szem okrám, amik dacolnak a semmirevalóságukon gúnyolódókkal és a jégesővel, és növekedésnek indultak. Remélem nem támadja meg őket valami betegség.
Amire igazán rájár a rúd, az az uborka. Az első vetés kirohadt, aztán utánvetettük. A pár nap alatt kikelő kis növényeket aztán meg jól megverte a jég. De élnek! Legfeljebb nem eszünk idén korai uborkát.
A héten eljött a liliomfazonú virágok nyílásának ideje.
Fehér liliom:
Sáslilom:
Pálmalilom (ez még csak bimbós):
Klívia:
És kék kommelina. Van levendula, és a kúszó harangvirág is nyílik. A jövő héten folytatom a palántázást, a gazolást, újra füvet kell nyírni. És a borsószüret is nagyban megy. Remélem, hamarosan tényleg megkezdődik a kerti nyugi, már ránk fér.
Két újabb olvasónkat, Tücsököt és Korcsolán Zsuzsát pedig mindketten szeretettel üdvözöljük ezzel a tarka égi tüneménnyel.

Csak a KRESZ-t gyakoroltuk…

Nyunyi már három éve rendületlenül biciklizik. A pótkerekektől azonban csak mostanra sikerült megválnia. Mivel az ovi nagycsoportjában rendszeresek a biciklikirándulások (szeptembertől ő is nagycsoportos lesz), gyakorolnunk kell a pótkerékmentes kerékpározást, a fékezést és magát a KRESZ-t. Ezt nem lehet elég korán elkezdeni megtanulni a gyerekeknek már csak saját érdekükben sem.Szerencsére azonban a világ boldogabbik felén élünk, kerékpárút áll rendelkezésünkre, hogy azon nyomulhassunk. Nyunyi nagyon élvezi ezeket az edzéseket, és ezekre a pár kilométerekre fel is szerelkezik. A pénteki tekeréshez (esőszüneti órában)összepakolt negyed kiló háztartási kekszet, öt deka vitaminos szőlőcukrot, fél liter vizet, biciklikulcsot, a bukszámból az aprót (hátha fagyizunk is), a telefonomat és természetesen a kedvencét, a fényképezőgépet. A képek meglehetős részét is ő készítette.
Észre is vette, hogy az egész világ kékben – lilában fürdik. Kék volt az ég, távolban még viharosan sötétkék felhők az ég szegélyén, és minden teli kék-lila virágokkal. A vihar és a jégverés nem tett nekik túl jót, szegények eléggé kifeküdtek, de a színpompán ez mit sem rontott.
A ligeti zsályákból rengeteg volt.A kicsi, kedves tarka koronafürt is nagy darabokat lepett be.
Nagy darabok vannak a határban facéliával bevetve. Nagyon szépek ezek a lila virágmezők, messziről illatoznak, teli méhekkel. A távolban kaptárak is voltak. Idén igen sok helyen látni a facéliamezőket, állítólag a gazdákkal szerződésben termeltetik vetőmagnak a növényeket valami külföldi agrármultik. De attól még elragadó a lila-kék táj.
A hagymások lassan elnyílnak. Utolsó virágait bontja a fekete hagyma és az üstökös gyöngyike.
Ezzel szemben a kertészek által annyira imádott acat most kezd virágozni, és a bókoló bogáncs is nyílik.
A fekete nadálytő már két hónapja rendíthetetlenül tartja a frontot az út szegélyén.
A gabonatáblák szélén már kivirágzott a kedves kék szarkaláb, és a vastövű imola is kibontotta a szirmait. Nekik most indul még csak a szezon, teli van minden növény bimbókkal.
Kék ég alatt kék virágok… hej,de romantikus. Csak az ég színe ne kezdett volna lilába hajlani. Az estével együtt jöttek az egyre sötétebb felhők. Még egy gyors fotó az égről, alig értünk haza, és már surrogva zuhogott az eső újra. Aprócska, de kellemes kirándulás volt: megmutatta nekünk június ragyogó kékjét és liláit.