Édes egyetlenkém

Értem ezt a feketeribizli fásdugványozásából megmaradt egyetlen szem ribizlitőre. Tavaly augusztusban kiválóan fásdugványoztam nyár végén, ahogy a nagykönyv leírja:

Kikészítettem a megfelelő eszközöket,

levágtam a megfelelő dugványt:

 gyökereztetőporoztam:

 biztosítottam a megfelelő páratartalmat.

Szegény dugványok télen kintfelejtődtek a mínusz tizenhét fokban a kapás pléhsufniban, mégsem lett bajuk, tavasszal a nyolc dugványból hét fejlődésnek indult. Aztán jött a kis fenevadam:

és hüpp-hüpp-hüpp, barba trükk-valahogy eltűnt öt dugvány. Maradványaikat a láda alatt, a terasz szélén szedtem össze. Kis leányom felhúzkodta a túlélőket. 

Egyetlen dugvány maradt meg, az szépen fejlődésnek indult. Azonban alapos vizsgálat után rájöttem, hogy ez nem is feketeribizli. A ribizlidzsungelben véletlenül a Blanka fehér ribizliről is szedtem le egy hajtást, ez bekerült a dugványozandók köré. Ez élte túl a törökvészt. A tő mellett még látható néhány szármaradvány.

Így feketeribizli nincs, ősszel kezdődik újra a dugványozás, csak sikerül már valamit összehozni néhány év alatt.

Túra hármasban

Elég régen jelentkeztem, ennek ő az oka, ugyanis októberben világra jött a legkisebb legénykénk, Kristóf. Jó termetes kisember, s a család legkisebbjének élethelyzetéből következően igazán társaságkedvelő, valódi kis fészekfentő.

Szóval három a fiú nálunk, Annyian kérdezték, bánom-e, hát nem. Annyira hamar egy csapat lett belőlük, mint amennyire hozzászoktam, hogy a felmosószett végképp, örökös bútordarabként begyógyul a slozi sarkába... Szóval nálunk zajlik a nagyélet: dohányzóasztal helyett trambulin, ajtófüggöny helyett lógós boxzsák, lábtartós puff helyett ugrálólabda, satöbbi.

lököttek

 A kicsi friss levegőből igazán nem szenved hiányt, kénytelen volt felvenni a nagyok ritmusát. Tegnap már egy kicsit túrázni, hóvirágot nézni is eljött velünk. 

 Kötelező stíluselem a napszemcsi és a mancs őrjárat. Menci, mem?

piros rugalmas finom

Az idei kemény tél nyomát -volt, aki jégkorongozott is a folyón- még őrzi a Mosoni-Duna partjait szegélyező jégsáv.

A hóvirágok még csak bimbósak, a legnaposabb részeken látni pár nyíló szálat. 

A hódok nyomait viszont rengeteg helyen láthattuk, a Kálnoki-érben megtaláltuk a várat, azaz a hódgátat is, ami három kis érre terelte szét a mellékágat.

Persze begyűjtöttünk mindenféle erdei kincset, úgymint hódrágta uszadékfát, villás bodzaágat, lyukas csigaházat. És rendben van így. 

Hát ez az a híres?

Még két éve kaptam anyósomtól egy CBA-s liszteszacskót legumizva. Azt mondta, hogy egy érdekes féle dughagyma van benne, ő már évek óta ülteti. Rengeteg van belőle, másfél évig tárolható. Ő a második szomszéd Magdus nénitől kapta, aki már három éve meghalt, neki meg a fiának a sógornőjének az anyósának a bérmakeresztanyja küldte Ámerikából, csoporthagyma a neve...

Olyan kis tojásdad, se nem lila, sem nem vöröshagyma-féle nagyobbacska dughagymák lapultak a zacskóban. Elültettem, a CBA-s zacskónyi (kb 20 deka) hagymából egy teljes gyümölcsösrekesz hagyma lett.

A szokott elduggatás után nem egy szimpla száracska emelkedett ki a talajból, hanem egy zöld pomponféle.

Igen jó volt, mert egycsokornyi gyenge zöldhagymához elég volt egy ilyen pamatot kiemelni, mindenkinek elég volt egy reggelihez, igaz ezek a kis hagymák nem voltak óriásiak. A növények magassága fele volt a mellettük növő makói hagymákhoz képest. Gyorsan letermettek, augusztus elején már fel lehetett ásni a sorukat, a helyükre lucerna került. A kiszedett hagymát letisztogattuk, a végeredmény mennyisége minket is meglepett. Sok, jó formájú, aránylag kicsi hagyma jött össze, egy teljes rekesznyi. (A hagymák tetején levő fokhagymát a méret érzékeltetése végett tettem oda.)

Nem is foglalkoztam vele, gondoltam, egy új zöldségféle a kertben, biztos finom, a dughagymájából teszek majd félre jövőre, ez jó fajta. 

Egyik nap sülthúsrecepteket nézegettem a neten, és sokkoló felfedezést tettem. A csoporthagyma nem más, mint a híres-neves mogyoróhagyma avagy salottahagyma. Erényeiről számos helyen számtalan magasztaló sort lehet olvasni, sztárséfek receptjeit, megdicsőülését a francia konyhában. Szegény hagyma! Hát én nem viselkedtem vele az erényeinek megfelelően. Itt leírják, hogyan kellene szegényt kezelnem. Nem úgy hámoztam forró vízzel, pároltam és jegeltem, ahogy leírják. Csak olyan  hétköznaplós-magyarosan főztem vele. Hamar rájöttem, hogy az íze gyengédebb, a textúrája másabb: sosem fő úgy szét, mint a közönséges vöröshagyma. Így elkezdtem ennek megfelelően használni, anélkül, hogy tudtam volna, hogy a hagymák királyát rotyogatom a piros zománcos lábosban. Ez nem gasztroblog, de leírom pár sorban, mire használtam - használom - ezt a titkos, rejtőző nemest:

- először csak a mérete miatt kezdtem el használni a reggeli szalonnás tojásokhoz. Idén nagyon nagyok lettek a vöröshagymák, ezekből a kisebbekből egy tálba elég volt pont egy darab, nem kellett a nagy hagymát megvágni úgy, hogy a fele megmaradt. Nos, itt lehetett először érezni, hogy nem olyan brutál erős íze van,

- magyaros levesekben, rántás alá semmi íze nem volt, de a húslevesben jól kiadta kellemes ízét, itt most éppen a húsgombócokban bizonyít:

-  a magyaros főzelékekben nekem nagyon ízlett,

- a magyaros húsételekben, pörkölt- és paprikásfélékben leszerepelt. Sokat kellett pucolni, íztelen maradt az étel. Mivel szilárdabb a szerkezete, mint a közönséges vöröshagymának, nem főtt szét az ételben, hagymadarabok voltak a pörkölt alatt, amit utálok,

- a sikersztori viszont a rakott és főleg a rizses ételeknél ment. Nem tudtam egy olyan ételt mondani, amiben ez a hagymácska ne lenne jó! Kellemes íze itt érvényesül igazán,

- ecetes savanyúságokban gyenge, eltűnt az íze, viszont a friss, kevert, öntetes salikban igen finom, szuper csemege, nem büdös és nem gyomorgyötrő. A krumplis salátákhoz viszont ez kevés, ízetlen.
- csirke-és pulykahús elkészítésénél (pl. pácok, szószok) verhetetlen, csak arra kell figyelni, hogy elkészítéskor darabos marad, ezért ilyenkor mindig reszelem.
- a "pékné" módon készült húsoknál nagyon jó. Nekem a közönséges hagyma mindig szétmállott sütés közben. Mivel ez szilárdabb húsú, egyben maradt, sokkal gusztusosabb lett az étel.
- és hát nálunk a bébipapik királya lett, finom ízt adva a pépecskéknek.

Nem véletlenül írom ide azt, hogy mit készítettem belőle. Miután kiderült, hogy mogyoróhagymával főztem, célirányosan kezdtem a neten receptek után kutatni, hogy a maximumot hozzam ki ebből a zamatos hagymácskából. Azonban sok olyan receptbe akadtam, amelyet ha elkészítenék és feltálalnék, meg is enne a kis családom, megdicsérnék, és utána megkérdeznék: "És akkor mi lesz az ebéd?" Nem degusztációs menüsort kell készítenem(bár igen szívesen végigennék néhány ilyen falatokat ezzel a kis hagymával), hanem kiadós ebédeket, vacsorákat, amiből másnap lehet melóba vinni, illetve bébiételeket főzök. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, ezért írtam ide, mi mindenre használható a hétköznapibb menüsorokban. Ha valamelyikőtök hozzájut, ezekkel az ételekkel is kihozhatjuk belőle a legjobbat, hiszen valószínűleg nem főzünk hétköznapra extra menüket és nem vagyunk sztárséfek sem.
A beszerezhetősége rejtély, én még piacon nem láttam a környékünkön, szaporítóanyag pedig csak nagykereskedelmi méretekben hozzáférhető. Ha hozzájutunk, inkább duggassuk el, és szaporítsuk fel, mint húsgombóc formájában felfaljuk... 😂
A tárolhatósága minden fantáziát felülmúl, tegnap megtaláltam a garázs ablakában azt a liszteszacskót, amelyben az első csomag hagymát kaptam. Még van benne néhány dughagyma tavalyról, a minőségük teljesen kifogástalan. A vöröshagyma ennyi idő után már rég tönkrement volna.
Több receptnél a képeken láttam, hogy a sonkahagymával összetévesztik, pedig az majdnem olyan erős, mint a vöröshagyma.
Felmerült bennem az is, hogy ha valaki olyan ételt készítene, amelybe a recept szerint mogyoróhagyma kell, de ennek híján másfajta hagymával kipróbálná, hogyan pótolhatná? A vöröshagyma nyilván túl erős, ugyanígy a sonkahagyma is. A gyöngyhagyma, póré nem erre való. Nyáron főzött ételben talán a korai, zsenge főzőhagyma, a friss lilahagyma, salátákban a Lisszaboni fehér hagyma hozza azt az ízt, amely pótolja a mogyoróhagymát. A Fertődi ezüstfehérrel én nem is mernék ezen a téren próbálkozni, az volt, hogy erősebb és szagosabb lett, mint a Makói. Hogy télen mivel pótolható, arról fogalmam sincs, akkorra már minden hagyma betöményedik ízben.
Nagyon fogynak ezek a kis hagymácskák, ma meg kell vizsgálnom a hagymás rekeszt, és kivennem azt, ami az idei terméshez kell. Idén egészen biztos vagyok benne, hogy jóval nagyobb területen lesz a kertben "csoporthagyma". Nem azért, mert menőzni akarok vele, hanem mert tényleg finom.

Diófáink

Új házunkat kis diófaliget veszi körül, tíz diófa.
Az építkezés megkezdése után egy évvel már fásítani kezdtünk. 8 diófát ültettünk az oldalkertbe a meglévő egy fa mögé, egyet pedig melléje. A termés mellett azért is kellett ide fa, hogy takarjon és felfogja az utca - bár szerintem nem túl nagy - zaját.
A legkorosabb a ház előtt balról álló diófa, már az előtt itt állt, hogy a telket megvettük. Az előző tulajdonos ásta fel az ártérben, és ültette ide. Vad erdei magoncból óriási fává nőtt. Tulajdonképpen mindig is utáltam ezt a fát. Ki nem állhattam a görbe törzsét, azt, hogy elfogja a fényt a nappaliból, tavasszal a rengeteg barkát, ősszel meg a még több levelet kell takarítanom állandóan. Termése bőséges, de igen kemény héjú és apró. Namármost ha ezt nem szedtük össze teljesen, mindenhol kis diófák keltek, az udvari buditól a szomszéd virágoskertjéig. Ehhez a tömérdek varjú is asszisztál, amit a sok apró dió idecsalt.
Utálatom azonban lassan leépült. A lombok a tavalyi öt hőhullám során kellemes árnyékot vetettek az utcafronti ablakokra. Ősszel rengeteg avart össze kellett szednünk, az tény. A kis diók azonban igen jól jöttek, mert a többi diófa még alig termett. Hozzáteszem, egykilós piacos vaskörtesúllyal kellett törnünk a szemeket. ettől a belük szétmállott kis darabokra, nem voltak benne takaros féldiók. Az íze azonban jó, nem csípős, a sütiket meg nem zavarja, hogy miből van bennük a darált dió.  A nagy diófa idecsalta a madarakat.Télen mindig cinegék meg tengelicek táncoltak az ágakon, és sokszor az ablakpárkányon ücsörögtek, Kell ennél jobb? Idén madáretető is lesz!Tegnapelőtt, amikor zuhogott az eső, a fa alatti törött diókon keresgélt egy sereg cinege, verebek, egy zöldike tojó, rengeteg varjú és balkáni gerle, a fán meg a piros ülepű fakopáncs.

Ennél a fánál merült fel,hogy mit csináljunk a rengeteg avarral. Két nagyobbfajta big bag telt meg a lehullott, összeszedett levelekkel. Egy részét elhasználtuk őszi estéken szalonnasütögetéshez, a másik felét fahamuhoz keverve lekomposztáltuk. (Keltek is ám a komposztból az avar közé keveredett diókból a kis fák!)
Korábban második szomszédunk mondta, hogy ő az avarból fanyesedékkel keverve ráérő idejében madzaggal összekötve jókora galacsinokat csinál, és azt a gravitációs kazánban két hónap alatt gyújtós gyanánt eltüzeli.  Most azonban Laci hallott a munkahelyén egy jó módszert, ki kellett próbálnia. A lehullott avart - ott, ahova esett - tartályos fűnyíróval "lenyírta", mint a füvet. A gép összeszedte a leveleket, ugyanúgy, mint a füvet, és ugyanúgy apróra őrölte. El nem lehet mondani, hogy ez a két levélnyírás mennyivel könnyebbé tette a levéleltakarítást, nem volt lombsöprűzés, levéltalicskázás, a tartályból az apró nyesedéket könnyű volt kiönteni. Rakott össze egy külön komposztálókeretet a dióavarnak, és két ilyen nyírással megoldottuk az avarozást.
Egyik diófánk sem nemes oltvány. A nyolc kicsi fát sógorom anyukájáról kaptuk. Ő a kis fák "szülőanyját"  Mándokról hozta, ennek a "gyermekei", magoncai kerültek az oldalkertbe. A Tisza ezen vidéke pedig a legjobb termőterület Magyarországon, így bízhatunk az innen származó magoncok későbbi szép termésében.
2006 őszén el is ültettük a kis fákat, a következő tavasszal lestük, hogy hajtanak-e. Egy reggelre egy jóságtól túlcsorduló lélek az összes kis csemete csúcsát letörte. Utána pedig az utcafronti, jobb oldali kicsit nagyobb fa teljes koronáját vágta le valaki fűrésszel(!), amikor nem voltunk itt. A legenyhébb, amit ezeknek az embereknek kívántunk, hogy ez legyen a legnagyobb örömük az életben.
A kis diófák is fügét mutattak az illetőnek, mert hiába tördelte meg őket. Bár egy kicsit rondácska lett a koronájuk, hűségesen hajtani kezdtek, tavaly négy már meghozta az első termését is.
Tavaly a tizedik fa is a helyére került, egy ukrán diófatő. Ez egyáltalán nem gyakori fajta, tulajdonképpen különlegességnek számít. Még kisdedkoromban (már betöltöttem akkor a húszat) mellékkeresetként szórólapot terjesztettünk egyik ismerősömmel a sógoroknál Mönchhofban.  Ott láttam meg először ezt a fát. Illetve először a diókupacsokat, amit elsőre elhagyott cipőknek néztem, mert voltak köztük akkorák is, Utána láttam csak meg a diókat. A sógorok ezt a fajtát "Pferdenuss"-nak nevezik a mérete miatt, itt Magyarországon ukrán dió néven ismert. És akkor eldöntöttem, hogy nekem is lesz egyszer ilyen fám! Némi nyomozás után (a netes webshopokban hirdetik, de nem volt kapható), kéz alatt ügyeztem egy ilyen magoncot. Árban elég húzós volt, csikorogtam is rajta, amikor megérkezett a növény egy kis cserépben, benne egy tízcentis alany, egy darab rüggyel. Már szidtam is  a kertészt, aki így átvágott, meg magamat,hogy kidobtam egy csomó pénzt megint potyára. Amikor elolvastam a mellé adott nevelési utasítást, amelyben az állt, hogy évenkénti 10 cm-es növekedésre számíthatok, legszívesebben lenyomtam volna a fát a küldő torkán cserepestől....  Azért Laci elültette a kis magoncot. Nyár derekára kiderült: kár volt a hisztiért.

A kis fa fél méter magas, él és virul, remélem még vagy kétszáz évig ugyanezt csinálja, és hamarosan megkóstolhatom a jó közepes krumpli nagyságú termés belsejét. Közben meg szánom-bánom, hogy ilyeneket gondoltam arról a kertészről, aki eddig nevelte egyetlen nemes dióoltvány fánkat.
Idén a diótermés elkeserítő. A termés nagy része a hírhedt április 26-i fagyos hajnalon tönkrement. Reggel deresek voltak a hajtások és a friss virágzatok. Ahogy a nap első sugarai átmelegítették az ághegyeket, a friss hajtások elkezdtek csöpögni, majd pillanatok alatt lekókadtak, másnapra elfeketedtek. A fagyzugban levő fáról azt hittük, el is pusztult.  A ház előtt álló egyetlen fán mutatkozott dió, elég sok. Örültünk: legalább ennyi lesz! És szeptember utolsó két meg október első hetében a sok dió elfeketedett, elrohadt és lehullott. Hólapáttal mertem fel a sok tönkrement termést. A szívem vérzett. Állítólag az idén a fagyok miatt nem volt elég alma, az almamolyok "pótszerként" a diót zabálták fel, és amibe beleharaptak, az rögtön tönkre is ment.

Csak a varjúk járnak ide diót ropogtatni, dobálják a héjakat, utálatos látvány.
Így nem tudunk mit tenni, a kis fát pátyolgatjuk, és bízunk a jövő évi szebb termésben, a fagyasztóból rágjuk a tavalyi termés maradékát.
A dióról egy kiváló olvasmányt még szeretnék ajánlani ezen a linken.

A talajjaavítás és gyomfojtás kombináció újabb fejezete

A gyomcsata második fejezete mintha nekünk kedvezne... Minden dicsekvés és fogadalom ellenére idén is volt jócskán gyommotoroskaszázó földművelés a kapálás helyett, pláne ott, ahol tavalyelőtt ganézva lett a kert. Még jó, hogy itt nem lehetett élőben látni, miből ástam ki a krumplit, már megint mellig ért a gaz, a föld alatt kilométeres gyökerek...
De! Csak azon a részen, ahol nem volt lucerna-fehérmustár keverék vetés! A "lucernásban" csak egy gazos folt volt: ahol kimosódtak a magok, ott kihajtott még a paréj.
Ahogy írtam annak idején, jó bénán összekevertem a mustár- és lucernamagokat. És mit ád Isten, ez a mustár-lucerna magkeverék jobban fojtotta a gazt, mint a lucerna vagy a fehér mustár külön-külön. Ha ez bejön, jövőre szándékosan állítok majd össze egy ilyen magkeveréket.
Tanulság az is, hogy sokkal jobb szórva vetni a magvakat, mint sorba, mert a sorközökben hamar kikel a paréj, paprikagyam, megette a fene így az egész kifojtást.
A bevetett részt egyszer kaszáltuk három hete, azóta olyan 15 centis rajta a lucerna, nem virágzik már, közte egy-egy fehérmustár-szál, amely túlélte a forgó damilt.

Most a kert egy jó részén már üres a talaj, a krumpli-és gyomszárakat felszedtem, elégettük. Egy-két helyen, pl. a sárgarépában még látszanak a gyomkaszálás nyomai. És kb. egy 300 négyzetméteres területen szépen zöldell a lucerna. Szeptember elején megkaszáltuk, azóta a helyén nincs gaz. Mondjuk ezt a technikát nem értékeli mindenki. A szomszéd néni észrevételezte: "Ágikám,
milyen szép a kertetek, milyen jól letakarítottátok, kár, hogy a közepe még olyan gazos...." Mármint hogy a lucernával vetett rész. Amikor meg mondtam, hogy ez azért van, hogy ne gazosodjon be, szörnyülködött.
A nagy sorközű vetéssel kombinált gépi-kézi vegyes művelés meg a gyomfojtási periódus alatt jobban megismertem a kertet, mint az elmúlt tíz évben! Nem kellett sok pici parcellával kínlódnom, a sorközöket kapargálnom, azt elvégezte a gép, nem ment el rá az idő. Csak a veteménysorokkal és az alatta levő földdel kellett foglalkoznom. Van a kert szélén egy aránylag nagy, kb. 200 négyzetméteres igen rossz termőképességű négyszögletes terület, valószínű valami szín-vagy istállóféle állhatott rajta nagyapáink idejében. Ha bejön ez a "lucernázás" , és érdemben javít a most beültetett talajrész minőségén, akkor ennek a tapasztalatai alapján jövőre olyasmi veteményt ültetek oda, ami után júliustól másodvetésként mustár és lucerna lesz. Az idei gané, a fűnyesedék mind-mind ezt a terméketlen foltot fogja gazdagítani.
Még két fejezete van a talajjavítós gyomcsatának. Az egyik az, hogy a hamarosan leforgatandó, leszántandó lucerna nem jelenik-e tavasszal szennyező, gyomosító növényként a vetemények közt, amit nem győzünk kiirtani (magyarul eben gubát cserélünk vele). A negyedik pedig a tényleges talajjavulás, annak minősége. Ez a két fejezet már a jövő évé lesz, ott folytatom!

Aranyló napraforgók

Egy közeli kertészetben tavasszal gyakorlatilag ingyen el lehetett vinni mindenféle lejárt szavatosságú vetőmagot. Ilyenekből gyakorta bespejzoltam, paradicsomot, babot, paprikát, virágokat nemegyszer neveltem minden gond nélkül a lejárt magokból. Volt köztük néhány garantáltan kistermetűnek mondott dísznapraforgó-mag is. Elhoztam, gondoltam, van elég randa rész a kertben, odaültetem őket, a ramatyot a nyár folyamán eltakarja, és mivel kisebbek, nem kell fejszével kivágni a töveiket, mint a rendes - tehát nem dísz - napraforgónál.
Úgy tűnik, hogy a lejárt szavatosságtól begolyóztak a tövek, mint pálinkás kukoricától a kacsák... nem mini napraforgók lettek ezek! Hatt-vann mééte-ressek! - hangsúlyozta kedves kis unokaöcsém a nagyságukat szemléltetve:

Azt is megtanulhattam, hogy a napraforgók sekélyen gyökereznek, mert a többszöri erős esőzés miatt gyökerestől kifordult pár tő. Olyan lett a fél kert, mint valami akadályfutó-pálya a keresztbe fekvő száraktól:

Azért vigaszágon - legalább az illúzió meglegyen-  néhány kicsi meg színes tő is lett, a kicsik olyan 170 centisek, a nagyok minimum 3 méteresek:

A maradék néhány növényen meg kitört a dili: sziámi ikernapraforgói vannak.

 Ettől még nagyobb a dzsumbuj a kertben. De nem baj! A hatalmas, sárga virágok rengeteg röpülő rovart csaltak a kertbe. 

Van itt élet, Méhfélék, rengeteg pillangó minden színben, még fecskefarkú lepke is belátogatott hozzánk. Döngenek a méhek. A közönséges napraforgó nagy tányérjai meg ennivalót biztosítanak télen a madaraknak, a vastag szárakból gyújtós lesz felaprítva.
 A Napraforgó Fan Club pedig sose tud betelni úgyse a virágokkal.

A gyomcsata újabb fejezete vagy bio talajjavítás?

Amit július végén elkezdtünk, azt lehet gyomfojtás néven is nevezni, de zöldtrágyázásnak is, de ha nagyon menő akarok lenni, azt is írhatnám, hogy bio talajjavítás. Kétszáz négyzetméteres parcella van  ilyenkor már "üresjáraton" - a hagyma, zöldborsó, korai krumpli helye. A korábbi években ezen csak a gaztenger állt ilyenkorra. Idén elhatároztuk, hogy novemberig fehér mustár és lucerna fog nőni benne az őszi szántásig. Őszig egyszer megkaszáljuk, aztán novemberben leforgatjuk a föld alá a zöld hajtásokat. Ez alkalmas gyomfojtásra és talajjavításra egyaránt.
Nézzük meg ezeket a gyomfojtó-talajjavító növényeket!
A fehér mustár egyéves, a vetőmagos zacskóra írt tájékoztató szerint 120 nap alatt kész, kaszálható. Ez így is van, amikor korábban - tavaly-  próbálkoztunk, májusban vetve augusztusban kaszálva szeptemberben már derékig ért a helyén a gaz, vége volt. Addigra letermett, kapálhattuk újra. Most a július végi vetést végeztük el ezen a területen, októberig tartó gyomfojtással számolva.
Más a helyzet a lucernával. Ez évelő növény, nagyon leegyszerűsítve már 75 nap után illedelmesen virágba kell, hogy forduljon. Utána meg magérlelésbe, aztán áttelelésbe kezd, de nem dobja be a kulcsot, mint a fehér mustár, tovább hajt és zöldell. Ezt az átévelést nem szeretném kivárni, már novemberben meg kell kaszálni, aztán leforgatni mindenestől és a területet jövőre más zöldséggel bevetni. Tehát egy évelő meg egy egyéves növényt is használni akarok erre a célra.
Ez viszont énnálam nem ilyen elegáns, cizellált és egyszerű. Odáig eljutottunk, hogy július végére a javítandó területre tuti, szép, porhanyós magágyat készítettünk, mindenféle kerti szaporítóanyag álmát.
Aztán előkotortam a szekrényből az erre szánt magokat. A fehérmustáros és az egyik lucernás vetőmagos zacskót kiszúrta véletlen a mellétett metszőolló, és a magok is összekeveredtek.  Hát válogassa a dunaremeti kénköves ménkű, egyben, vegyesen lesz elvetve az egész, októberben úgyis egyszerre lesz f@szán kaszálva az egész placc- gondoltam. Biztos furi lesz egy ilyen növénykeverék, de oda se neki.
Ezeket a növényeket kiskerti viszonyok között lehet szórva is vetni, így a magágyra csak rászórtuk a keveréket, aztán kicsit begereblyéztük. A mustár tényleg HIHETETLEN sebességgel kezdett csírázni, már két levélkéje volt, amikor mellette a disznóparéjcsírák még csak sziklevelesek voltak!
Aztán... két nap múlva jött az 57 mm csapadékot hullató zivatar. A talaj jól megtömődött, még két nap múlva is ragadt. Amikor meg kisütött a nap, fölrepedezett a föld teteje, ahogy mifelénk szokás.
A zuhé kicsapkodta a földből az apró növényeket, volt, amelyik a vízbe fulladt, letörtek a csírák. Csak néhány edzett darab maradt meg, ezek mostanra már 10 centisek.

A lucerna valamivel lassabban kezdett csírázni, ott nagyobb kárt nem tett az erőteljes eső. Az éppen csírázni kezdő, még igazából a talajba nem belekapaszkodott növényeket a zuhé csak ide-oda sodorta. A mélyebb helyeken kezdtek el ezek a magvak igazából hajtani és megkapaszkodni a föld megszikkadása után. Tisztára jól lehet látni, hol volt az a nagy tócsa, ahol megállt a víz, tele van kis lucernákkal, ahonnan meg lefolyt, ott alig kelt valami. Ezzel el is árultam, a lucerna igen szépen kelt, kis zöld mező - csak éppen nem ott, ahova vetettem.
Azonban ez még csak az első fele volt a talajjavításnak, A következő talajrészhez szintén megcsináltuk a tuti magágyat, mindenféle kerti szaporítóanyag álmát, de vetni már nem volt aznap kedvem.  Négy óra múlva befutott az éjszakai zivatar. Most csak 20 mm. A föld megint lekvárrá vált, utána meg cserepessé, a teteje rögtön megszáradt. Na, mag legyen a talpán, amely erre a talajra szórva a tűző napon csírázni tud. Nem volt mese, elő kellett szednem a nagykapát, és a tegnap még pihepuha magágyat újra fel kellett törnöm. Emiatt ide elegáns  sorokban ültettem a lucernát. Itt is igen jól kikelt.  Azért a perjék, tarackok megjelentek, de sokkal ritkábban.

Mivel azonban vannak üres helyek - ahonnan kimosódtak a magok, vagy túl nagy sorközzel vetettem- azt gondolom, beszórom ezeket maggal, aztán szintén legereblyézem, nem játszok sorba vetéssel. Itt ilyet meg lehet csinálni, hiszen nem cél a termények nevelése ezen a területen.
Egy dologtól még tartok: nem lehet, hogy visszafelé sül el a gyomfojtás? Az, hogy most lefogja majd a gazt, az majdnem biztos a kelését látva. A lucerna évelő. hosszú karógyökeret növeszt. Most ha én ősszel ezt leforgatom, lehet, hogy a zöld rész és a gyökerek jó része  elpusztul, lebomlik. De lehet, hogy a bennmaradó gyökérrészekből tavaszra átével,  újrahajt, és ugyanúgy irtanunk kell majd a vetemény közül, mint a perjét meg az acatot? Idei gyomfojtás után jövőre mint szennyező, kiirtandó gyom fog megjelenni a veteményben tavasszal?  Erre és az érdemi javító hatásra csak jövő nyáron tudok válaszolni. Erre a helyre jövőre krumplit szeretnék ültetni, Jövő júniusig a föld alatt és felett is megkapjuk a választ ezekre a kérdésekre.

Kísért a múlt

A kert pont olyan undorítóan gazos, mint az elmúlt években minden júniusban. Igen, megint előre ittam a medve bőrére. A mi kertünk olyan volt a hónap elején,mintha nem is a mi kertünk lett volna. Aztán eltelt két-három hét, és a sok eső meg a földben lapító rengeteg gyommag biztosította a megfelelő gazutánpótlást. Komolyabb kertészkedésre nem volt idő: vagy esett, vagy más után kellett futkoznunk, a gyerekek is beszedtek valami bacit. A napok repültek, a gyom meg nőtt.

Úgy tudtuk elkezdeni a múlt héten a gyommentesítést, hogy nagyjából kikutattuk, hol vannak az egyes veteménysorok. A sorközök motoros kaszával lettek kipucolva, utána járta meg Laci a kapálógéppel. Azért ez egészen vérfagyasztó: végül is először kaszálni kellet a gazt ahhoz, hogy a vetemény közelébe férkőzhessünk. A veteménysorokban kell csak gazolni, de ott aztán vannak térd fölé érő disznóparéjok.

Egyes helyeken a hatvan centis térköz keskenynek bizonyult. A krumpli, bab, csoporthagyma úgy összefeküdt, hogy nem lehet köztük haladni. Itt nincs mese, elő kell szedni a jó öreg kapát, és bevetni a karizmokat...
A talaj újra elkezdett tömörödni a tavaszi szántás óta, ezt a kapálógép se tudja teljesen eltüntetni. Még így is ezerszer könnyebb a másodvetéseket megcsinálni, mint kézzel kínlódni, porhanyósítani a földet. Le is kellett hordanom az igazán nagy hantokat. De ezzel nem volt gond, mert a kerti út szegélyét kiválóan meg lehetett ezzel tömöríteni.
Igen jó azonban, hogy a többszöri rotációzástól, bolygatástól a perje elkezdett meggyengülni. Aljas egy növény ez, minden kertész tudja, hogyan hajt újra a legkisebb gyökérdarabról. A puhább földből viszont hetven centinyi gyökérdarabokat tudok egy az egyben kihúzni. Van még jócskán belőle, mindig is lesz, de a tavalyi gyepes réthez képest ez gyönyörű. A gyepes rét helyén sűrű, sok kézi munkát igénylő sárgarépa van, az is hozzájárul a talaj kipucolódásához. Na, az acat az más tészta. Az a sok bolygatástól felszaporodott. A jó kis karógyökerei szerintem a magmából táplálkoznak a föld alatt. Lenyesni lehet csak, kiszedni nem. Azért bízok és reménykedek, kezemben a gyomszurkálóval.
A sok gazolás közben észrevételezhettem, hogy az esők után igen szépen beindultak a zöldségek is!
A zöldborsó, saláta, retek már letermett, helyük üresen, kitisztogatva áll, jöhetnek a másodvetések.
A hétvégére ígért eső előtt már elkezdtem előkészíteni a másodvetésre szánt magvakat. Idén a céklát kizárólag másodvetésbe szánom. Korábban nem volt üres hely sem a számára, most viszont már van bőven a zöldborsó helyén. Sajnos nem tudom, mennyire fog jól kikelni, mennyire lesz aszályos a nyár. Vetéskor még nedves volt a talaj, de azóta porrá vált, az öntözést is nyeli a föld. Ha érkezik az égi áldásból,még teljesen kifejlődhet.
A fejtőbab vetőmagjait is most fogom majd beáztatni, Az üres helyekre még tettem néhány kelbimbópalántát, meg egypár virágpalántát. Lassan újra megtelnek a kiürült ágyások.

Feketeribizli szaporítása

Már lefaltuk a teljes termést a bokrokról, néhány fürtöcske jutott csak el a konyháig, ott is csak a pultig, nem ám a lekvárosüvegig! Idén a fagy tarolt, alig van gyümölcs, ezért is van ilyen nagy keletje. Meg finom is. Magyarországon egyedül a Szigetközben és a Hanságban fordul elő vadon ez a növény, védettek a populációi. Ami nekünk a kertben terem, az sem nemes oltvány, anyukám munkatársa adta vagy huszonöt éve Cikolaszigetről. Sok pici fürt van rajta, de édes, nem az a rém savanyú, mint a nemesített.

Már korábban töprengtem azon, hogy lehetne felszaporítani ezt a növényt. Ez a tő valami helyi fajta, nyilván nem hozzáférhető minden kanyarban, jó lenne fajtját fogni. Egyetlen van csak belőle, öreg, vannak száraz részei, amiket már belepett a zuzmó, lehet, hogy egy-két év múlva kiveszik a kertből. Pár éve csak két kis hajtása volt már, abból újult meg.Tényleg nem halogathatom tovább a szaporítást. Ráadásul idén tavasszal ez az öreg tő bizonyított: amikor kétszer egymás után megfagyott a barack, faeper, cseresznye, ő állta a viszontagságokat, termett. A felszaporítása azért is esedékes, mert az új háznál jó lenne egy kis gyümölcssövényt csinálni ebből a csemegéből. 

A szokásos lustakertészes és kifogásokat kereső megoldásokkal álltam hozzá a szaporításhoz. Többféle módszer közül lehet válogatni. Nyilván a magról szaporítás házikerti viszonyok között nem is merül fel, csak a vegetatív.

Egyszerű megoldás a tőosztás, tavaszonként, rügyfakadás előtt. Működőképes, ott ahol sok van a ribizliből, mi is így jutottunk az egyetlen tőhöz. Ettől még valahogy mindig megriadok: felássam az egyetlen tövet, ásóval vágjam széjjel? A huszonéves tő Isten tudja milyen mélyen lehet, alig lehet hozzáférni a szilvafától, ásatásban kéne előkaparnom a gyökereit. Valahogy nem érzek ambíciót vagy két köbméter föld kitermelésére. Mi lesz, ha bénán vágom el, és a növény mindkét felét sikerrel kidöglesztem? Ezzel a módszerrel lassú is a szaporítás. Egyből lesz egy év alatt kettő, aztán egy évig erősödik, aztán utána megint meg lehet osztani.... Mire nyugdíjba megyek, meg is lesz a gyümölcssövény.

Bujtani is lehet, ezt kedves olvasónk, Emese Horvát is javasolta ezt a módszert. Bár nem tudom, mikor kell hozzáfogni, javasolja a szakirodalom vegetációs időben meg azon kívül is. Szederbokrunk nekünk is így lett, átnyúlt a hajtás a szomszédból, legyökeresedett, most meg már önállóan terem. Ezt ősszel mindenképpen meg fogom próbálni.

A gyors megoldásra a következő (bolti) információt kaptam: úgy kell szaporítani, mint a rózsát! Miután leterem a növény, elkezd hajtani, és a fás hajtások hegyén frissek jelennek meg. 

Ezeket jó éles metszőollóval le kell vágni, a leveleket visszacsippenteni, a szárvéget gyökereztetőporba mártani, cserépbe elültetni, befőttesüveggel vagy méretre vágott műanyag palackkal takarni, árnyékban tárolni, sokat öntözni. Pár hónap után lehet látni, melyik hajtás maradt meg. Ezt valami védettebb helyen át kell teleltetni, aztán tavasszal, amikor fakad, kiültetni. Így 2-3 év alatt bőségesen lesz kis ribizlibokor. Na most az a csavar a történetben, hogy az innen-onnan összeszedett infók szerint ezt a műveletet el lehet végezni júliusban, szeptemberben és novemberben. Na most aztán melyik az igaz? Az lesz a vége, hogy egypár hajtással mindhárom időpontban kipróbálom a dugványozást. Csak maradjon valami végül az öreg bokorból a sok dugványszedés után.

Kicsi köbös kavicskertem...

a maga 27 négyzetméterével nagyon szépen összeszedte magát. Most legyek nagyképű? Igen, szépen néz ki.
Nem számítottam arra, hogy ebből a feltöltögetett, cserépdarabokkal teli, csupa homok sarokban ennyi minden elfér, és az ilyen jól meg is él. Nagyon jó, hogy a pillanatnyi főzéshez valók, fűszerek, hagyma, zeller, petrezselyem, minden kéznél van, csak ki kell szaladni érte.
Az is igaz, hogy itt a feltételek sokkal jobbak, többet tudok öntözni, és korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre arányag jó minőségű mulcsanyag: gyommal nem szennyezett nyesedék.A kertecske fele a diófa árnyékába esik. Őszre megér egy posztot majd, hogy élnek meg a fa alatt a zöldségek meg a virágok. Most azonban néhány kép:
A csoporthagyma hamarosan szedésre érett, már néhányszor megmentett, amikor nem hoztam hagymát a nagykertből, mert elfelejtettem:

A kelbimbó is egész nagy már:

Ezt a mályvatövet Hédinél ástam fel. Ő mondta, hogy magról kelt vadonc, valószínűleg csúnya, piszkosfehér színe lesz, és biztos rosszul tűri majd az áttelepítést, ki fog dögleni. Hát a mályva beintett tesómnak, dafke kihajtott három hatalmas szárat, több bimbós oldalhajtást, bíborvörös színben:

Na, ez az egyik legnagyobb örömöm. A paradicsompaprika már így hajt az oldalkertben. Minden évben házi paprikakrémet akarok csinálni, de sosincs hozzá elegendő paprika. Idén remélem lesz, és télen disznósajtot falhatok házi paprikakrémmel kenve...

A sarkantyúkák is kinyíltak már:

Sásliliom-arc:

Még egy adag levesbe való:

Még ezen kívül van erdei szamóca, dísznapraforgó, vasrózsa, őszirózsa, büdöske, saláta, tátika, paradicsom, estike. Nem nagy durranás az egész, nincsenek különleges növények, évelők. Mégis örülök, hogy sikerült. Az álmoskönyv szerint kerítés itt csak kb. 2 év múlva lesz, igen nagy hiba lett volna kihagyni a kis kert elkészítését. Néha még ingert érzek, hogy megnagyobbítsam, de itt ennyi az, amit karban tudok tartani, mulcsozni pillanatnyilag. Majd ősztől, addig planírozok,szedem a törmeléket. Egyszer hamarosan egy igazi kert lesz ennek a helyén.

Mintha nem is a mi kertünk lenne

Már nekem is kicsit uncsi, hogy hetedik éve állandóan a gazokról nyekergek itten. Sajnos a blog megkezdése óta sem tudtunk megküzdeni a kertben a gyomokkal. A saját táposságunk mellett közrejátszottak/közrejátszanak ebben a szomszéd kertekből átnövő perjék, csattanómaszlag-magok, acatpelyhek, kákicsok, a talajt meg elfertőzik az augusztusra nagyra nőtt egynyári paréjok, libatopok magjai. A helyzeten csak ront ez a tuti kis szigetközi agyagtalaj.   Tavasszal még valamennyire porhanyósítható, de nyár derekára fúrókalapáccsal kell fölaprítani, és kapálás után már a hajnali harmattól becserepesedik. Nem terméketlen, de igen nehéz művelni.
Télen ezen töprengtünk, mert munka, háztartás, kisgyerekek mellett egy ilyen méretű és állapotú kertet rendben tartani ennyiünknek borzasztó nehéz és sok ideig tart, még ha nagyon szeretünk is ott tevékenykedni, örülni és enni a termést. Máshogy kell csinálnunk! Mindenekelőtt be kellett látnunk, hogy ez csupán kézi erővel nem megy, gépesítenünk kell. Már korábban is használtunk kapálógépet, de ekkora területtel nem bírt el. Így télen a háztartásunk darabja lett egy komolyabb, kicsit tuningolt kapálógép. Apjuk egy régi laftikából valamennyi lakatosmunka után még egy kicsi kordét is szerkesztett hozzá, majd tulipirosra festette a fémrészeket. Ezzel robog a kertbe. Mindig biztatom is, hogy ízirájder, öcsém, told neki!

Utána a talajt is tuningolni kellett, nemcsak a kapálógépet. Egy foltban iszonyat mennyiségben tanyáztak a drótférgek, tavaly is rengeteg sárgarépát, krumplit megrágtak, tönkretettek. Ott bizony be kellett vetnünk a hagyományos talajfertőtlenítőt.
Ősszel terveztünk egy kiadós marhaganézást is a kert elülső részére. Kiderült,hogy ez nem úgy van, hogy gondolok egyet, aztán megganéztatom. Több lehetőség van, ezt is a boltban tudtam meg, mint korábban a muslicairtási tippet. Gyengébb idegzetűek és gyomrúak ezt a részt ugorják át. Szóval: 1. van a teszkós gané, aminek a használata egy ekkora kertben esélytelen, 2. van a Gyuri-féle gané (de a Gyuri egy aljas alak, friss disznóganét ad, és belekeveri az udvari pöcegödör tartalmát-egyébként nem tudom máig sem, ki az a Gyuri). 3. Van a Péter-féle marhagané. Ez a helyi tsz-től vehető gané, gyönyörű érett, de drága (sz@r aranyárban) és tiszta gyommag. 4. Van a Jóska-féle gané, ami jó, olcsó, ki is hordják, ha a ganézás tervezett időpontja előtt legalább 10 hónappal feliratkozol rá. (Komolyan vetekszik ez egy OEP várólistával!) Így feliratkoztunk, és idén ősszel ganézunk, addig valahogy megleszünk.
Szántás után aztán jöhetett a kézi munka. Még húsvét előtt nekiálltunk, és a meglazított földből iszonyat mennyiségben szedtük ki az acatok karógyökereit, félméteres, már hajtó perjegyökereket, több talicskányi mennyiséget - bár ezzel csak késleltetni tudtuk, hogy újra zöld mezővé váljon a kert.
Utána az így letakarított talajba vetettünk, de egész máshogy, mint korábban. Tavaly, tavalyelőtt egymásra merőleges elrendezésben ültettünk be növényfajtánként parcellákat, tavalyelőtt ilyen retek-hagyma-saláta társításaim voltak, kis sorközökkel, sűrűn vetve:

 Így nyugodtan lehetett társításokat, vetésforgót összeállítani, mulcsozni, biokert jelleggel. Az apró ágyások közt kiválóan lehetett mozogni, a területet pedig jól ki lehetett használni. Viszont mindent kézzel lehetett csak megművelni. Még tavasszal az ember lelkesebb is volt, de később a nyári hőségtől és az egymillió szúnyogtól már mindannyian lagymatagabban kertészkedtünk. A gaz meg erre nem volt tekintettel, csak nőtt, hiába lett a talaj egyre keményebb, végül kidöglött a vetemény. Kapálógép mellett azonban nem kell a bekeménykedett, porzó földdel kínlódni. Átszabtuk hát a kertet. A 8*5 m-es kiságyások helyett 11 darab 60 méteres sort alakítottunk ki, 60 cm-es sorközökkel. A 60 centis közökben a kapálógép legkisebb tárcsája vígan és bőven elfér, akkor is, ha már nagy a földben a krumpli és a répa meg a hagyma. 60 méteres szakaszon lehet is tolni neki.  Ha 2 hetente 1 órai kapálógépezéssel a sorközöket ki tudjuk tisztítani, akkor utána tíznaponkénti 3 órás kézi munkával nem gyommentes, de lényegesen tisztább a talaj, nincsenek magot hintő gazok. Csak a vetemény sorait kell gazolni, öntözni, valamennyit mulcsozni, a termést leszedni, és ennyi. Eddig ez egész tűrhető eredményt adott eddig a tavalyihoz képest.
Nagy kérdés volt azonban, hogyan rendezzük el így az egyes növényeket. Mert az nyilván nem ment, hogy mindent egyszerre és egymás utáni elrendezésben, csak sorokban vessünk. Valahogy figyelembe kellett venni a másodvetések majdani helyét is. Így nem folyóméterben vetettünk,hanem a korábbihoz hasonló, kicsit "tömbösített", de nagy sorközű ágyásokba, minden társítás nélkül, lehetőség szerint úgy, hogy a hasonló tenyészidejű növények egymás közelébe kerüljenek. A térkihasználás biztosan rosszabb, de a termést nem fojtogatják a gazok.

Ez a kert eleje: 60 centis, porhanyós sorközökkel elöl kiflikrumpli, utána sárgarépa, hátrébb balról hagyma, jobbra velőborsó.
Kicsit iparszerű az ilyen kiskert, de nem gaztenger. Nincs tapasztalatom se, hogy ebben a formában hogyan társítsak, de jövőre biztos többet tudok majd, és jobban megy. Addig meg örülök a tisztább kertnek. Nem is hasonlít a korábbi veteményesre a mostani állapot.
A kertművelés ilyen módja mellett kikötés volt, hogy semmilyen növényből nem vetünk három fajtánál többet. Ennek megfelelően eddig van hatféle paradicsom, paprika sajnos csak ötféle, káposztaféle hat-, borsó három-, bab hat-, sárgarépa három-, krumpli négy-, hagyma öt-, saláta háromféle. És itt még nincs szó a fűszerekről, virágokról, gyümölcsökről. Ennyire tudtam ezt betartani, ezt vegye tudomásul az emberiség :-) .

Kacskaringó a fehér mustár körül

Tavalyelőtt és tavaly szinte az egész évben - meggyermekesedésem miatt-  szinte teljesen kiestem a kertészkedésből. Se kilométeres hassal, se szülés után pár héttel nem éreztem túl nagy ingert, hogy a kertben megdicsőüljek a 40 fokban. Ennek aztán az lett a vége, hogy tavaly már kora tavasszal lágy perjekalászokat lengetett a szél, ebben a kis rétben pedig a paradicsomok közt gyönyörű, halványlila acatvirágok nyíltak. Igazán idilli kép volt, de emiatt igazából a hagymán és a paradicsomon kívül nemigen termett meg semmi. Hiába vetettünk be kapálógépet, kaszálást, kézikapálást, mulcsot, fekete fóliát, gyakorlatilag a gyomirtón kívül mindent. A tarackokat, acatokat már április végén sem lehetett kiirtani.
Végül májusra gyomfojtással próbálkoztunk, de nem csak ilyen eshetőlegesen, kukoricával, paprikával, ezzel-azzal, hanem célirányosan egy erre is használatos, gyomfojtó és talajjavító hatású növénnyel: a fehér mustárral. Nem a virslit kísérő tulajdonságai miatt akartam használni a kertben.  A mustár hatalmas, méteres szárai alatt elvileg egy szálka gaz sem marad meg. Csak el kell vetni, és egyszer lekaszálni, semmi kapálás, gyomlálás, rotációzás. A virágzáskor lekaszált mustárnövények a talajba forgatva kiváló talajjavítók. Hűha, ez kell ide! Azonnal vetettünk is. Hátradőltem, dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen okos kislány vagyok, megoldottuk a gyomtalanítást.  Egész nyáron henyélhetek, babázhatok, nem kell még gazolni is a 40 fokban, tűző napon. Gyönyörködtünk a sárga virágokban, elvirágzás után pedig lekaszáltuk, ahogy a nagykönyv írta. És augusztusban gyönyörűen lengtek újra a perjekalászok. Csak egyről feledkeztünk meg: a fehér mustár tenyészideje kb. 120 nap. Május-júniusban elvetve leterem, augusztusra ugyanott voltunk gazhelyzetileg, ahol elkezdtük. A mustár megtette dolgát, fojtotta a gazokat, amíg le nem kaszáltuk, Letelt a 120 nap, kezdődött a gazosodás elölről. Én naiv lélek meg elhittem, hogy egy vetéssel megoldottunk mindent.
Persze aztán morogtam, hogy ez csak afféle hülye divat, hogy fehér mustárral milyen jól lehet gazt fojtani. Ez  megint valami kertészeti kamu, ennek biztos nincs semmi értelme. Egészen addig, amíg tavaly ősszel Gyarmaton az Óhegy-Józanhegy-Pincesor tanösvény kilátójáról fel nem fedeztem a Sokoróalja sárga virágmezőit... Nagy parcellák teli voltak virágzó fehér mustárral a szőlősorok és a zöldellő őszi vetemények közt .
Mint kiderült,  a fehér mustár gyomfojtó hatása kiváló, de nem úgy fojtott, ahogy elgondoltuk. Májusban nagy hiba volt elvetni, ilyenkor csak a klasszikus kapálós módszerek használhatóak a házikertekben. Viszont augusztus második felére nagy területek válnak üressé. Kiszedjük a hagymát, kivagdaljuk a letermett csemegekukoricát, feltépjük a korai vajbabot és így tovább. Ott maradnak az aránylag nagy vetetlen területek, a majdani gazok hívogató otthonai. És a paréjok, egyebek nem várakoznak, hajtanak. Emiatt nálunk a legrandább a kert szeptember elején. Nos, úgy tűnik, itt kezdődik a fehér mustár megdicsőülése. Július - augusztusban sűrűn elvetve októberig nem engedi begazosodni a földet. Az általában nyár végére megérkező esők adnak neki annyi vizet, hogy keljen, hajtson. Virágos állapotban leszántva-leforgatva tényleg jót tesz a talajnak, mint zöldtrágya.
Részemről elfuserált egy kísérlet lett ez is, múlt héten, amikor a tavalyi mustárvetemény helyét gazoltam, félméteres perjegyökereket húztam még mindig fel. Ezt a gyomfojtási tippet viszont kár lenne kihagyni, a nyár második felében újabb futama lesz a fehér mustárnak a kertben!

Szalamandra

Pár héttel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy annyi év után esedékes lesz egy kis kirándulós kicsapongás, ezért megcéloztuk a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkot úticélként. Természetesen Szilvásváradon már csak a gyerekek végett sem hagyhattuk ki az erdei kisvasutat meg a Fátyol-vízesést.

Ezzel a hegyes-völgyes, csodásan tiszta levegőjű hellyel még a tömeg ellenére sem lehet betelni. Végignéztünk mindent, a Szabadtéri Erdei Múzeumot is. A skanzen felénél tartva a kisebbikem elkezdett gyanús bűzöket árasztani, így kerestünk gyorsan egy padot, ahol tisztába tudtam tenni. Közben a nagyobbik otthagyta az urbánus lelkeknek szánt mainstream útvonalat, magyarul meglépett a patakpartra, szerzett valami furkósbotot, és a virágzó mocsári gólyahírek közé, a vízbe beállva valami akadálypályát kezdett építeni. Már kezdett elönteni az ideg, és elsütöttem egy-két anyai intelmet (gyüszkiavízbűte, ezérvettedfelazújcipődet, mátisztasárvagy mintegyganédombszélénfürdőződisznó), válaszul azonban visszakiabált:”Itt egy gyík! Egy sárga-fekete foltos gyík! És nem is szalad el! Anya, gyere, nézd meg!” 

Mentem is. Igen, az volt, egy szép, kifejlett foltos szalamandra ücsörgött egy nagy mohos kövön a virágzó madársóskák közt.

Igazi szép tavaszi kép! Mondtam is a nagyobbikomnak, nézze meg jól, mert lehet, hogy később már sajnos csak az állatkerti üveg mögött láthatja. Hiszen nem járunk szalamandráék háza táján túl gyakran!

Hosszú ideig elnézegettük a tarka kis állatot(ami különben nem is gyík, hanem farkos kétéltű), de egy idő után ő is dolgára indult a nedves fűben.

Hamarosan mi is indultunk vissza. A nagyobbikom még megjárta addig a Szalajka- patak szerintem fél völgyét szalamandra után kutatva, de csak hónaljig érő sarat talált. A picurka közben elaludt.

Szép, ritka és csak nekünk megnyíló pillanat volt ez, azt hiszem sokáig emlékszünk majd rá. Nagylányomnak ez a tíz perc biztosan felért vagy öt természetismeret órával!


Mielőtt elfelejtem: ezen a linken lehet az ilyen "nagy találkozásokat" rögzíteni, hogy megismerhessük, hogyan és merre élnek.