2009. április 13., hétfő

Április második vasárnapja van (2. rész)

A "szüretelés" kapcsán jutott eszembe: nem is a medvehagyma volt az első, amit leszedtem. A legelső a torma volt. Az igazi házi sonkához ugyanis szerintem natúr házi torma dukál. Így mentem tormát ásni, pláne hogy anyukám céklasalátát csinált, és abba is szükség volt egy darabra. Nem kellett messze mennem: az udvar végében vadon nő a torma, csípős és orrfacsaró. Szerintem frissen ásva és reszelve a legjobb, az ecet sokat ront rajta. A csípős paprikára rá sem bírok nézni, a nyers tormát meg vidám könnyezés közt eszem... Szóval nekiálltam tormát ásni. Hamar meg is találtam a töveket, bár még ilyenkor szinte nincsenek is leveleik. A torma megátalkodott egy növény: ott, ahol tavaly felástam a gyökereket, ugyanolyan nagyokat szedtem elő a földből, mint egy éve. Ki sem lehet irtani, de nem is baj. Négy szép szálat emeltem ki. Az egyiket csokorba kötöttem pár szál pitypanggal meg árvacsalánnal, amit az úttest szélén szedtem, és futottam vele Hédihez, hátam mögött dugdosva a csokrot. Gondoltam, beugratom egy kicsit. "Különleges virágot hoztam neked!"-mondtam. Tesóm már tekerte a nyakát-én meg átadtam a tormacsokrot. Nem szereztem vele nagy örömöt - nem is tudtam, hogy Hédi utálja a tormát... Haza is küldte velem, de hogy ne szomorkodjak, egy nagy doboz sós lepénnyel küldött haza.


Végh Antal szakácskönyve szerint a töltött tormalevél valami egészen fantasztikus csemege, a töltött káposzta a közelébe sem merészkedhet. Igaz lehet, mert a levele nem tűnik csípősnek, csak illatosnak. Lehet, hogy egyszer bevonom a tormalevelet is a megennivalók körébe, nem csak a gyökeret.

2009. április 12., vasárnap

Április második vasárnapja van... (1. rész)

...és húsvét. Azért a Nagyhéten is zöldülésig kapáltam magam a veteményesben, s óránként mentem a mögöttünk lakó Hédihez siránkozni, hogy hogyan kipurcantam... Azonban az idő gyönyörű volt, a rozsdafarkú reszelős éneke betöltötte a kertet, s nagyszombat hajnalra a gólya is befutott. A gyümölcsfák virágoztak, a kapák kifenve, új nyélen. Minden készen állt!
Az első volt a veteményes, mert a nagy melegben sürgősen el kellett vetni a hidegkedvelőket. Sárgarépa, petrezselyem, hagyma, legényfogó, pasztinák (erről írtam, hogy kipróbálom), meg feketegyökér. A feketegyökér zacsijának a hátuljára rá volt írva, hogy mélyművelést kíván. Ezért a mélyszántás alá még adtam neki egy plusz ásást. Remélem, megfelel majd neki. Állítólag 40 cm hosszú gyökeret is ereszthet! A magjai is furik voltak. Azt hittem, olyanok, mint mondjuk a pitypangnak - mivel annak állítólag rokona - , de nagy, kb. 1 cm-es, vajszínű, pálcikaszerű magvak lapultak a tasakban. Kíváncsi vagyok, a földből miféle növény jön elő. A nagykönyv szerint így kell kinéznie (nem úgy, ahogy sikertelen próbálkozásaim során festett):



A pasztinákkal képben vagyok, azt a szomszéd bácsi nagyban termeli, bár nem bolti, hanem saját szedésű magból.

Palántáim az udvaron élvezik a napfényt, szinte a duplájára nőttek, amióta kint vannak. A paprikák már 6 leveles fejlettségűek. És ami nagy öröm: az évelő szarkalábak is kibújtak, az egyszálbél, dögleteg rozmaringom mellett meg kikelt a ládából egy másik. Úgyhogy már kétszálbél...Elvetettem a tujamagokat is. A tasakon az szerepelt, hogy tűlevelekkel kevert földbe kell ültetni. De honnan szedjek tűlevelet? Tépjem meg a 30 centis szerb lucomat? Aztán végül felfedeztem a tavalyi karácsonyfa maradványait, onnan lett tűlevél bőven. Csak a magok kibújását kell várnom.

Ládába vetettem el a brokkoli, bimbóskel, csúcsos karfiol magjait is, gondolva, csak nem lepik el a ládában a bolhák. A melegben a jól belocsolt magok pár óra múlva már csíráztak! Nem mertem egyenesen a kerti földbe vetni, mert tavaly százával ette meg a bolha a száraz tavaszban a gyenge csíranövényeket. Remélem, ha erős palántákat ültetek ki, én eszek a végén, nem a bolha.

Kedves Andi és Hajnal!

Andi, képzeld, a tesóm azt a nyuszis briós-kalácsot sütötte meg mindannyiunknak húsvétra, aminek a receptje a Ti blogotokban olvasható. Csak tesóm egész pici nyuszikat csinált, s Milka csoki kíséretében rejtette el a fűben, hogy keressük meg. Igazi nyuszimeglepetés volt!
Kedves Hajnal, nagyon köszönöm a leírásokat, bár most egy gyöngyös hajpánton dolgozok, a gömböcöket ki kell, hogy próbáljam. A medálok érdekelnek most különösen, mert a kisleányom állandóan az én nyakláncaimat hordja, szaggatja, s nei is, nekem is kéne pár új darab.
Mindkettőtöknek kellemes, napfényesen ragyogó húsvéti ünnepeket kívánok! És persze mindenki másnak is, különösen neked, Tesó!

Együnk is, ne csak kapáljunk!

Hiszen azért kertészkedünk, hogy mindenféle finomságunk legyen, ugye? Andi, itt már a Te ismereteid is kellenek, mert megkezdődött az idei "szüret", bár még csak április van. Az első "leszüretelt" terményeink a medvehagyma és a petrezselyem, meg különféle fűszernövények zsenge levelei voltak. A tegnap esti húsvéti hidegtálon díszhelyet kapott a medvehagyma, mint dekoráció és a sajttekercsek tölteléke, némi petrezselyemlevél kíséretében.
Ez a medvehagymásdi nagyon sznob dolognak hangzik így, mert afféle divatzöldség lett újabban, s aránylag drágán árulják úgy a leveleit, mint a hagymáját. Hát nekem az udvarban szinte vadon terem, bár nem boltban jutottam hozzá, hanem az erdőből. Kb 10 évvelezelőtt még nem volt tilos az erdőben tövestől szedni a hóvirágot, s bevallom, én is megtettem. (Azóta szerencsére ezt már megtiltották, hogy a szigetközi erdők originálisan szép állapota fennmaradhasson. A dús virágzásról Hédi képein meggyőződhettek.) A hazahozott hóvirágok hagymái közt volt néhány medvehagyma is, ami akkor még nem hajtott ki. Később előbújtak a zöld levelek is- már a mi udvarunkban. Megörültünk szép, haragoszöld leveleinek és hófehér virágjának. Aztán évről-évre terjedt az udvar hideg, kötött agyagjában, nagyon szereti azt az árnyékos, nyirkos helyet. Magról meg fiókhagymákról is szaporodott. Pedig pont az eresz csorgója alá került az egyik tő, s az esővíz állandóan mosta a növényt. Ez vezetett a végletes elterjedéséhez az udvarban... :-) Ugyanis az esővíz a kis hagymákat, a megérett hagymamagokat magával sodorta, s amerre folyt, sorra lerakta. A jó vizes, esőáztatta földben a magok, hagymácskák gyorsan kihajtottak, s évről-évre több medvehagyma virított. Pár éve a média elkezdte kürtölni, hogy milyen csodanövény, így anyuval úgy gondoltuk, bevonjuk a megehető növények körébe. Azóta esszük, majonézben, saliöntetben, mártásban, vajas kenyéren. És tényleg finom. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy korábban mindig vetettünk snidlinget, metélőfokhagymát is, kiültettük, nyírogattuk, eszegettük, de mindig kidöglött. Aztán rájöttünk, hogy ez a snidlingesdi felesleges, amikor az egész udvar teli van a legfinomabb üde hajtásokkal, amihez munka nélkül jutunk. hozzá. A szezonja hosszabb, a virágai pedig szépek, így kedvelt személyiség a virágoskertben is. Tényleg mindent tud, amit róla híresztelnek!

Ugyan szót sem érdemes róla ejteni

Idén elkéstem a veteményes létesítésével, részben a rossz idő, részben a sok egyéb teendő miatt, így aztán egyszerre vetettem a sárgarépát a palántaágyba szánt kelbimbóval-brokkolival, holott ideális esetben két hét van az ültetési idők között.
Közhelyes, de nem tudom szó nélkül hagyni a hetven szál tulipánt, ami a tavaly adott hagymáidból kelt ki, Tesókám. Boldogság kinézni most az ablakon.

Végül: Áldott, békés húsvétot kívánok mindenkinek!

2009. április 6., hétfő

Vakolatarcok

Vasárnap figyelmes lettem egy érdekes dologra. A mi arcunk változik, hiszen az emberhús romlandó, de az ausztriai kiránduláson olyan arcokat láttam, amelyeken száz éve nem fog az idő.

Mi sminket használunk az idő jeleinek palástolására, ezt tisztelőink néha vakolatnak becézik. Kő és vakolat.

Nehézkes és nagy üggyel-bajjal munkálható anyagnak gondolnám, de meglepett, milyen rugalmasan és eredetien vakolatból lehetett arcokat, sőt egész bestiáriumot megjeleníteni az Esterházy-birodalomban, Fraknó várában és az eisenstadti kastélyban. Ki-ki megkeresheti a saját, személyre szabott torzképét...


"Mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

ilyen szentek vagyunk mi!


Micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem? "
Babits Mihály


Magnóliák és rokonaik

Ma időgépbe ülünk és visszaszállunk olyan 28 millió évet, abba a korba, amikor a zárvatermők elkezdtek kialakulni. A harmadkorba, amikor a kontinensek szétvándorlása már megindult, amikor kialakult az emlősök sokfélesége...

Néhány hete olvastam egy népszerű, de ugyanakkor szakszerű ismeretterjesztő könyvet, amely a növényvilág fejlődéstörténetét mutatta be a tenger algáitól a mai növénytakaró kialakulásáig. Amúgy is izgalmas ez a téma, de a könyvnek volt egy fejezete, amely a harmadkori erdőket mutatta be. Ez a téma ritkán kerül elő, bár van egy vonzó vetülete. A harmadkori Föld trópusi területein minden fontosabb mai virágos növénycsalád elődei egy területen éltek, a nagy semmiből kialakultak az emlősök, az élet pedig elkezdte meghódítani a szárazulatok belsejét. Babérfák és fenyők együtt díszelegtek a dzsungelben, a fűszerfák, a liliomfák, tulipánfák társaságában. Ez lehetett az az ősi paradicsomkert?

Akkor voltak a világ királyai a magnóliák. Virágát ha felülről és közelről megnézzük, ágon ülő tavirózsát látunk, középen pedig ott ülnek a nyitott, szabad nagyszámú termőlevelek, akár egy tobozban.

Rokonaik pedig ők: (nem sajátjaim)
Valamint sok trópusi gyümölcs- és fűszerféle, és a a boglárkafélék.
Salátaboglárka, a szomszéd üres telekről:

A hunyor, amit a fraknói várban láttunk:

A kökörcsin, amit Ági kapott az unokatesónktól:

És még sokáig folytathatnánk...

Mély tisztelet a szépségeknek!



Magnóliaverseny
A második szomszédunk, Sanyi is hozzánk hasonló kertmániás, ő azonban gyepben utazik, első fűnyíró a környéken, gondosan válogatott tölgy- és kőriscsemetéket ültet magának, amit személyesen hoz az erdőből, és csodás sziklakertet telepített. Gondosabb mint mi, mindig gyönyörű a kertje, ugyanis nálunk a fűnyírás elég rapszodikus, és az ő kis paradicsoma pár év előnyben van, hiszen korábban beköltöztek, mint mi. Tavaly szinte egyszerre vásároltunk egy-egy magnóliacsemetét, hasonló gonddal ültettük el, és megbeszéltük, hogy versenyt növesztjük a bokrainkat. Féltékenyen sandítva vonultam el a házuk előtt, és egyszerre a magnólia eltűnt. Gondoltam, talált a számára valami alkalmasabb helyet. Múltkor kérdezgettem, hogy viseli magát a magnólia, s kiderült, hogy a féltett kincs a fűnyíró kései alatt végezte, idén pedig figyeli a csonkot, hogy egyáltalán kihajt-e. Hajrá, Sanyimagnólia ;-)