Nyári pillanatok

Ez ugyanaz a Rét, amiről nyár elején tesómmal már többször írtunk (Rét, Rét újra-Virágok, Rét újra - Nagyon állat!, Vadszelíd), s már akkor beígértük a folytatást. Nos, tegnap meggyermektelenedtem: Nyunyi Hédinél nyaral, s én meg meglógtam egy kicsit fotózni.
A tavaszi nagy kivirulás már elmúlt, de így is nagy az élet a réten, csak ne lenne annyi tilosban fürdőző és jet-ski-ző a Dunán! Az állatok egy része már megszokta ezt az emberkerti tomboldát, de a félősebbek minden bizonnyal behúzódtak a védettebb részekre. Azért találtam érdekességeket!

A rét kaszálás után van, de a sok esőtől szépen kizöldült újra. Voltak olyan

évek, amikor ilyenkor már teljesen kisült a fű, csak néhány szárazságtűrő faj vegetált. A száraz gyepben nincs már olyan virággazdagság, csak a kaszálástűrő fajok nyíltak ki újra. A tarka koronafürt nagy fehéres-rózsaszín párnákban virít:

A tövises iglice apró, fás-tüskés cserjécskéje mindenhol gyakori.Kellemes sárga - lila foltokat képez a párlófű Hédi kedvenc vastövű imoláival: Édes, pici kedvencem: a mezei fátyolvirág. A Közép-Európa vadvirágai című határozó szerint "jelentéktelen növény" csak mert olyan pici. Szerintem meg pont azért olyan aranyos. Mindenfelé gyakori a száraz partoldalban. Lehet, hogy egyik nap kijövök, és szedek a sziklakertbe egy jó nagy pamatot ebből a mini szegfűrokonból.

A közönséges aszat duci bucija közelről nézve meghökkentő látvány!

A séta közben előttem termő, piros kötőfékes kiscsikó szintén meglepett. Se anyukakancát, sem lovászt nem láttam a közelben, csak úgy felbukkant a kicsike. Aztán kiderült: a csikókát a szomszédos lovardából hozták ki, megjáratni. A lovászlány az egyik kiszáradt dunai vízmosás mélyén vezető úton nyargalt az anyakancán, de én őt nem láthattam. A szeleburdi kiscsikó meg előrerúgtatott, így került elő a semmiből - és jól megijesztett. Lefényképezni azért hagyta magát.A vízpart már több érdekességet rejtett.

Meghatározhatatlan növényke rózsaszínben és fehérben:

és egy ismeretlen lepkécske:

Valamilyen díszbogárféle:

Hédi, kérjük működj közre a meghatározásnál! Teneked ehhez jobban van türelmed.

A májusi zöld levelekből már megtermett buzogányok fejlődtek ki.

A Vadszelíd szép sárga mocsári írisze így néz most ki:Ezek a zöld bumszlik az írisz termései. A virágzási attrakció eredményes volt, most már csak a magoknak kell teljesen beérniük, és jövőre kihajtaniuk. Vigaszképpen van virágkáka, de csak a vízben, ezért a lefényképezéséhez be kellett gázolnom egy zsombékosabb részre. Ezt vegyétek hőstettnek, mert nagyon irtózok mindenféle piócától, vízi és szárazföldi, házas és meztelen csigától ! :-)A bíbor nebáncsvirágok pompás színükkel villantottak.A mocsári nefelejcs, a menta hűségesen virít már tavasz óta.

Hogyan vagy hogyan se, de egyetlenegy lefotózható szitakötőt se találtam! Csak Keresztes barátunk szőtt egy hatalmas hálót a virágkákára a víz fölé. Vajon onnan beszélget a vízipók-csodapókkal?

Réti füzény lila füzérei csaltak le újra a vízpartra. Itt molnárkák futkostak a víz tetején. A kicsi öblöcskében, a kőhídnál szárcsák halászgattak: a két szülő, és anyányi-apányi fiókáik.Végül egy igazi botanikai "csemegére" bukkantam. Ez pedig a selymes peremizs, Szigetköz egyik védett növénye, ami ilyenkor virágzik. Ha itt nézelődtök, megtalálhatjátok, hogy ez a növény a környékünkön csak a hajdani kavicsbánya környékén található, kis számban! És olyan jó, hogy én meg pont arra tébláboltam, megtaláltam, és most megmutathatom nektek!

Augusztus második vasárnapját....

... megelőző héten megint többet ténykedtünk a kertben.

Először is lélekben erős elszánással előtoltam a nemrég vásárolt fűnyírót, ami - önjáró ide vagy oda - dög nehéz. A fű is nagy volt - régen nyírtunk - , ezért két órát kínlódtam a nyírással. Nem vagyok egy terminátor alkat, tartállyal nem bírom tolni a hepehupás terepen a nyírót, így azt mellőztem (enélkül is folyton lefulladt a motor, a fű nagy bucikban feltekeredett a nyírókésre). Ennek következménye lett: másnap előszedhettem a gereblyét, összeszedni a száraz füvet. A nagy tömegű fűnyesedéket mulcsként beteregettem a másodvetett bab ágyásába.

Ez a másodvetésű bab meglepetést okozott. Egyforma fajtát vetettünk, amiket egyszerre vettem meg egy vetőmagboltban. A hat sorból egy ki se kelt, egy sor meg elkezdett futni! Nem az volt a zacskóban, amit ráírtak. De ha futni, akar, hát fusson: hely van! Összetákoltunk egy "futtatót" madzagból és karóból, azon növekedhet.

A paprikákat és a karfiolpalántákat nyomelemes tápoldatos vízzel újfent megöntöztük. Vetettünk még télre leveleskelt, salátát, és kísérletképpen franciaretket. Még sose próbáltam. Nyunyi lelkesen segédkezett, hozta a kis kerti szerszámait, gereblyézett, gyomlált.

A túlélő paradicsomok egy része most fordult termőre, ezeket felkaróztam. Közben - jártunkban - keltünkben - mindig kihúztunk egy-egy nagy gazpamacsot.

A fővetésként termett zöld hüvelyű vajbabnak vége lett, tarra szedtük, aztán kinyűttük a földből, ennek a helye üresen áll, már nem kerül ide semmi. Augusztusra megszaporodnak az ilyen üres parcellák. És ezek hozzák a fő feladatokat: legalább a nagyja gyomokat ki kell húzni belőlük, hohy ne fessen úgy a kert, mint egy parlagfűtelep.

A paradicsomok a permetezés után már bőven teremnek, azt hiszem, idén be is főzünk. Az aszalást azonban még egy fokkal hátratoltam, mert kitaláltam, hogy ketchupöt is gyártok Andi leírása alapján a befőzésen túl. A maradék aszalódhat majd.

A jövő héten a fő feladat a gyomtalanítás, úgy a vetett, mint a vetetlen részeken. Időszerű még a sziklakert nagytakarítása is. Meg hát a betakarítás, befőzés: esedékes az ecetes paprika elrakása.

Az elmúlt napokban készítettünk majonézes krumplit és hagyományos krumplisalátát, zöldséges-sonkás pizzát, cukkinifőzeléket, főtt kukoricát, zöldséges kifejtőbablevest a kerti veteményekből. Előkészítettünk fagyasztásra brokkolit és csemegekukoricát. Anyuci csinált uborkabefőttet is - a szomszéd néni adta az uborkát, aki túltermelési válságba esett. Ezen nem bírok napirendre térni. Öt hétméteres sor uborkánk volt, a szomszéd néninek egy, a miénktől 3 méterre. A miénk teljesen lerohadt, ő meg túltermel?! Vajon hogy csinálja? Meg kell tudnom!

Végül egy érdekesség: ez egy felmagzott lollo rosso, ilyen érdekes, mókás virágja van!

Szőlőiskola

Szigetköz vidéke nem igazán szőlőtermeléséről híres. Ez a környék az uborkázók és káposztázók hazája, meg a repcetermesztőké. A talajadottságok sem valami szuperok. De az emberek itt is szeretik a szőlőt, meg ami abból kinyerhető. Nagy szőlőskertek nincsenek, csak egy-egy háznál látni kordonsorokat néhányszor tíz liter bornak vagy csemegeszőlőnek.

Bár amikor kicsik voltunk, nekünk is volt egy darabka szőlőnk, ahol apukánk évről-évre - töretlen buzgósággal - vörösbort próbált előállítani. De hát a szőlő is elég ócska volt, kivénült, a fajták is eléggé rosszak. Nem volt megfelelő pincénk, meg apu se igen értett hozzá, így mindig valamlyen élvezhetetlen lőrét állított elő.

Zuraink azonban - szőlőben nevelkedett gyermekek lévén - lugast akartak. Hédiék kertészetből vettek töveket, mi azonban szőlőiskolát létesítettünk. Illetve Laci létesített, én csak néztem.

Elsőként nemes szőlővesszőt kellett szerezni. Erre apósom szőlője megfelelt. Rügypattanás előtt hozott Kecskecsöcsű -, Zalagyöngye -, Izabella - és Othelló-vesszőket. Ezek eléggé közönséges, aránylag nem kényes fajták, az első csemegeszőlő, a másik három borszőlő. (Tesómnak bezzeg van valami tízféle szőlője....). A szőlőiskola létesítéséhez először ásott egy napos, meleg helyen olyan félméternyi mély, keskeny gödröt. Aljába öt centi vastagon tikganét, arra újabb öt centi kerti földet szórt. Ide lettek beleállogatva a frissen metszett, körülbelül fél méter hosszú vesszők, amiknek az alját előzetesen gyökereztetőporba mártotta. A kiszedett földdel megtöltötte az ültetőgödröt, de úgy, hogy a vesszőkből kb. 10 centi kiálljon a földből. A földet körös-körül kitányérozta, hogy az öntözővíz ne szökjön el, majd belocsolta. Ezután valami sűrű, agyagos dagonyát kevert be, amiből ökölnyi galacsinokat formált. A galacsinokat ráhúzta a vesszők végére: mint megtudtam: ez a művelet a "kicsirkézés". Csak lestem, mint falusi kislány az angolvécén, vagy Jenő a moziban... Innentől napi szinten locsoltuk. Úgy nézett ki az ültetvény, mint egy leélt homokvár. Kb. 3 hét múlva Laci odahúzott engem a tövekhez, nézzem meg. A "csirkék" kezdtek megrepedezni, mert a rügyekből előtörő szőlőhajtások szétnyomták őket. Most így festenek a hajdani vesszők:

Málnaiskolát hasonlóan készített, de ott ez a "csirkézés" kimaradt. Az újsütetű szőlőtövek különbek, mint egyik-másik, árudában kapható tő. Az elmúlt hónapokban rezes és kénes permetlevet is kaptak, hogy egészségesen fejlődjenek. Egytől félek: nem lesznek-e fogékonyak különféle szőlőbetegségekre azért, mert saját gyökerűek, és nem rezisztens alanyon vannak? Nem szőlőtermő vidéken élünk, lehet, hogy betegesebbek lesznek, mint "őshazájukban",apósom szőlőjében. Ami biztos: jövőre már elkezdhetünk támrendszert építeni, ha így folytatják.

Csem. kuk.

E heti kivesézendő témáink közül az egyik a csemegekukorica lesz, amit imádok! Nem bírok belőle annyit enni, hogy elég legyen. És van, akinek két cső után halálközeli élménye van, nekem reggeli, ebéd, vacsi helyett is jöhet.

Hol is kezdjem? Ja, a vetésnél. A csemegekukorit áprilistól lehet vetni, dédi szerint püski búcsú környékétől, vagyis Szent György-naptól (Püskin a templom védőszentje Szent György, ekkor van a búcsú). Ritkán vetjük a csemegekukoricát önállós sorokban, általában az uborka sorait van hivatva egymástól elválaszani, vagy futóbab természetes karójaként fog funkcionálni. Fajtát nem tudok mondani, sokfélét kipróbáltunk az idők folyamán. Volt rá eset, hogy a kukoricatövön megkeményedett csöveket meghagytuk magnak, és a következő évben abból is vetettünk. Pórul jártunk: a csemegekukorica-vetőmagok nagy része hibrid, és a magok előző nyáron bekereszteződtek mindenféle takarmánykukorica-fajtákkal. A jobbik eset, ha kemény, ízetlen szemű csövet kapunk, van, hogy egy szem szem sincs az ilyen szedett magból kinőtt töveken. A bolti vetőmag nem valami olcsó, de érdemes megfinanszírozni, sokkal jobb termés várható belőle, mint a rosszul értelmezett takarékoskodásból megszedett "házi" magból. Mindenféle tenyészidejű van, jól összeállítva egész nyáron van kukorica. A kereskedelemben kapható mag általában csávázott, így a kis növényeket nemigen tizedelik a betegségek, de vigyázni kell, mert a csávázószer gyakran mérgező, célszerű kesztyűben vetni!

Egy-két szakkönyvben láttam, hogy javasolják a palántanevelést is. Gondolom, ez ott jó, ahol hűvös az éghajlat, vagy pedig nagyon korán akarnak kukoricát enni a kerttulajdonosok. Sose próbáltam. Mivel azonban több kukorirajongó is van a családban, a szakaszos vetést ki nem hagynánk. Az első vetés áprilisi, ebből július végére van termés. Májusi vetés lát el minket augusztusban, és a zöldborsó utáni, harmadik vetési szakasz (mint másodvetemény) lát el minket szeptemberben. A legfinomabbak azok, amiket a teljes erővel tűző nap érlel, így a júliusi és az augusztusi termés. A szeptemberi már nem olyan ízes. Ez a porció már a fagyasztóba megy.

Vetéskor két lábfejnyi (olyan 60 centi)távolságra, lyukba dobunk három-három szemet. Ha bab a köztes, azt a kukoricasorba, két tő közé középre vetjük két szemenként. Ha ubi közé kerül, akkor az nem a kukorica sorába, hanem külön, párhuzamos sorba kerül. A soroknak legalább félméteres hely kell. Itt túl jól sikerült a köztes: a Juliskabab látszólag fojtogatja a kukorit. Látszólag: a bablevelek alatt két hatalmas cső lapul!

Hamarosan kikelnek a kis növények. Ha száraz a tavasz, egy-egy kis adag vizet kapnak, hogy megerősödjenek. A vizet nagyon szépen hasznosítják, gyorsan növekszenek, június végére a legkorábbi vetésen megjelenik a címer, majd a kukoricahaj. Eleinte szép szőke, aztán ahogy telnek a napok, megbarnul, a csövek egyre dagibbak lesznek. Július közepétől már elkezdjük "szondázni", vannak-e érett csövek: kicsit kihasítjuk a zöld csuhét, és a sárgálló szemeket körömmel megbökjük. Ha tejfehér lé csurran ki a szemekből, pont jó a kukorica, lehet szedni. Ha a kifolyó lé vízszerű, a cső még éretlen. ha meg sűrű, sárga lé jön ki, a cső túlérett. Ekkor is hasznosítható még emberi takarmányként, bár vastag a szemek héja: megfőzzük, lemorzsoljuk a tuskójáról és megy a fagyasztóba. Ha nagyon vén, a tyúkok kapják, de ez még nem fordult elő...

Az érett csövek hamar elvénülnek, ezért folyamatosan szedni - és enni kell a kukoricát. Ettől azonban nem hullat senki véres könnyeket.... A friss, érett csövek leszedve hamar vénülnek, lecsökken a cukortartalmuk, kiszáradnak, legjobb azonnal megfőzve!

Savanyúságba való bébi kukoricát egyszer akartam szerkeszteni csem. kuk.-ból, mert kíváncsi voltam az ízére, de fásnak találtam. Azóta láttam a vetőmagboltban, hogy külön fajtaként árulák a bébis savanyúságnak való kukoricát.

A kukoricából a friss megevésen kívül még főzés és lemorzsolás után mirelitet állítunk elő. Ez már nem olyan zamatos, mint a friss nyári, de kukoricás rizsbe, salátába és hasonló ételekbe kifogástalan. Erre a sorsra azok a csövek jutnak, amik szeptemberre érnek be, vagy már nem bírunk velük.

A kukoricának egy betegsége van nálunk, ez az üszög. Ez torz, eleinte fehér, majd elfeketedő gombabucikból áll. Szörnyen néz ki, még jó, hogy nem túl gyakori. Ellenszer a beteg rész eltávolítása és megsemmisítése. Vannak olyan országok, ahol a zsenge üszögöt csemegeként eszik, förtelmes, sose bírnám megkóstolni! Fuj!

A letermett kukoricaszárak még egy ideig babkaróként funkcionálnak, szeptember végén azonban levagdaljuk őket. A száraz, szőrös, éles nagy lapuk, kemény szárak tyúktakarmánynak nem alkalmasak, a komposztban nem korhadnának el, így el szoktuk égetni, a hamut meg visszaforgatjuk a földbe. Az utóbbi két évben egy öreganyóka el szokta kérni a kórót táplálékkiegészítőként a kecskéinek. Örültünk is, vigye, legalább nem kellett hallgatni senki dörgedelmeit az égetés miatt....

A csemegekukoricának ezen kívül még két haszna is van. Az egyik, hogy ha megfelelően vetjük, nagy lapujai eltakarják azt, ami illetéktelen szemeknek nem valók. Nem kell végighallgatni a szomszéd feléd irányuló litániázásait, mert egyszerűen nem látja, hogy ott vagy a kertben, és békésen szeded az uborkát a kukoricakordon mögött. Nem kell elviselni a hátsó utca ráéremkedő IQ-bomba lakóinak pofátlanságát (Hámikormészférhö? Mennyihiteltvettetekfő ahhoamarhanagyházho? Ménemmaracc anyádda? Ekkoramájalejányod?). Helyettük van... béke, csönd és sok-sok kukorica.

A másik előnye: a csemegekukorica-csuhé a csuhéfonók egyik ideális alapanyaga. Hajdanvolt leánykakoromban olyan szerencsés voltam, hogy a profi csuhébabafonást el tudtam sajátítani a téma egyik helybeli mesterétől. A csemegekukorica a legjobb. csuhélevelei bár kisebbek, mint a takarmánykukoricáéi, puhábbak, selymesebbek. A takarmánykukorica levelei az októberi esőktől sokszor megbarnulnak, megfoltosodnak, megpenészednek. A csememgekukorica csuhéját azonban még nyáron le lehet szedni, jól kiszárítani a forrón tűző napon. Így olyan alapanyagot kapunk a fonáshoz, ami puha, hibátlan, folttalan, esztétikusan vajszínű vagy zöldesfehér. Nem durva, barnás vagy foltos. Bár évek óta nem készítettem ilyen babákat, lehet, hogy idén szedek pár adag csuhét, és csinálok pár karácsonyfadíszt, mert családtagjaim gyakran szekálnak érte karácsonytájt. Ha sikerül, felrakom ide a készítését, hiszen egyik, bár nem túl fontos témánk a bütyköldészés is!

A lóbab, 2. rész

A múlt heti lóbabos tanulmány folytatása, 1908-ból. Élmény olvasni a korabeli magyar nyelv zamatos fordulatait, pl. a "légenygyűjtést", a nitrogénmegkötő baktériumok munkáját. Milyen szép szó!
Néhány régi hirdetést is idetettem. Mai szemmel olvasva nekem nagyon viccesnek, néha meghökkentőnek tűnnek, de ha "belemélyedünk", eszünkbe kell jusson, hogy a mai reklámokban is hasonlók mennek. Csak színes-szagos körítéssel, guszta kis megfogalmazással tálalják be nekünk a tévéből a légyirtót meg a WC-szagtalanítót. Hogy a kedves potenciális vevő nyugodtan ehessen a TV előtt. Ha manapság ilyen reklámmal rukkolna elő egy gyártó, lehet, az ÁNTSZ nagy erőkkel vonulna ki hozzá, az ORTT megbírságolná a reklámozó tv-csatornát, felfüggesztené az adást, mert ez a jóízlést sérti. Mi a csoda lehet az a "franco utánvét"? Tudja valamelyikőtök?

Ez a TIP-légypapír különösen tetszett a "dupla kihasználhatóság" végett: csakis jól jár a gazda, mert nemcsakhogy nincs légy, de a tyúkok is jóllaknak. Az nem derül ki, hogy a légypapírt is megeszi a tyúk, vagy csak a papírról a legyet? (Anyósom ragasztós patkánycsalit tett ki két éve a lóistállóban. A csaliban volt kukorica, dió, nápolyidarab, meg hasonló falatok. Patkány nem jött, helyette megfogta - az istállóba betébláboló tyúkot....)

Ez a beszélő ló nagyon tetszett, bár kicsit együgyű, de jópofa és figyelemfelkeltő.

Na, ettől aztán kész voltam, falusi kislyány létemre még a hideg is kirázott!

Meszelés vót...

A Bloggert használók számára hasznos lehet ez a sablongyűjtemény:
http://btemplates.com/
Sokféle sablon közül lehet válogatni, aztán letöltve és HTML-kód szerkesztésébe ismét feltöltve kipróbálni, továbbvariálni, dekorálni. Onnét vettem ezt a puccos külsőt.
Vélemény?

Somogyországban

Ági jól fölmérte a raplis hangulatomat, igazad volt, bocsi, aztán eltűntünk nyaralni. Köröshegyre mentünk legfőképp, a papa szőlőjébe (ingyen alvás-ingyen bor, főzésért cserébe). Köröshegy a Balcsi déli partjától 5 km-re van, Szántód után az első falu délre, Kaposvár felé. Ott ível az az ominózus M7-es völgyhíd, de az a legkevésbé érdekes. A papa házikója, az már érdekesebb, fent van az Öreghegyen, a faluból tíz prec gyalog. Az Öreghegy az egy nagy, hosszúkás löszdomb, szőlőkkel, gyümölcsösökkel és sok legelővel. Jó ott fent, megérkezünk, és valahogy csönd lesz, belül is. Aztán ez olyan igazmondó hely, a fontos döntéseket itt lehet a legnyugodtabban meghozni. Papa olaszrizlinget és kékfrankost termel, finomat. Az egész szépséges Somogy ott van egy órás közelségben, mehetünk akármerre. Szóval jó ott.

Kereki
Négy napunk volt, egy hosszú hétvége. Először visszamentünk a tavaly már látott kereki várba, vagy Fehérkő várába.

Ez egy picike rom, téglavár, akkora csak, mint egy családi ház. A domb gerincén úgy helyezték el az építői, hogy mindenfelé messze elláthassanak, de az apró vár a fák között rejtve marad. A kaposvári útról csak gyakorlott szemmel lehet észrevenni. A faluból most már viszonylag kiépített, de elég meredek út vezet fel a romhoz, kb. 45°-os lejtőn:

Jól körbe lehet járni, van egy kis pihenő is. Bátrak felmászhatnak a falak tetejére, meglesni a somogyi dombok egymás után következő sorait és a Balatont. A helybéliek lehetőségeikhez képest javítgatják a vár állapotát, de szerencsére ez nem az a turistainváziós hely.
A vár alapját kövek és sziklák alkotják - ki tudja, honnan kerültek oda- , gyíkok futkosnak, vadalma nő.


A várból lefelé nem akartuk megkockáztatni a gatyafékes lejtőcsúszást, sem a domb teljes körbekerülését 35°C-ban, tűző napon, ezért elindultunk egy földúton lefelé. Homoki tölgyerdőben vezetett az út, ahol letértünk a turistaútról, aztán egyszerre csak villanypásztor futott kétoldalt, annyi hely maradt ki köztük, amin még egy terepjáró pont elfér. Valami vadneveldébe futottunk, de ez volt a környék egyik legszebb része. Totoro írt blogjában nemrég a halálfejes lepje hernyójáról, hát nem írt hiába, mert mi is randevúztunk egy szép példánnyal. Lilás színébő ítélve ő is bábozódni készült, nagy üggyel-bajjal, zörgve mászott a fűben, avaron.

Itt él ez a növény is, amiről csak utólag sikerült kinyomozni, hogy bablevelű varjúháj. de nem a zöldesfehér, hanem a bíbroszín virágú. Az az érdekes, hogy nálunk eddig Medárdtól kezdve minden héten 30-40 mm eső esett, Somogyban pedig nagy szárazság volt, de annyira, hogy a bablevelű varjúháj is kezdett összeszáradni, sőt a parlagfüvek is helyenként haldokoltak! (A szőlő szerencsére bírja.)

Aztán a domb aljára érve kiértünk a rétre, a főúttal párhuzamosan folyik ott a patak, így 200 m-en belül van víz nádassal, rét, bokros és erdő, rengeteg virággal és lepkével. A világ legszebb helyeinek egyike szerintem. Volt egy olyan rész, amit nem kaszáltak le, itt a fű és virágok közt rengeteg zsurló nőtt, hihetetlen mennyiségű és változatosságú rovarral és lepkével.

Ő talán fekete szemeslepke, négy járólábáról és kék közepű szemfoltjáról ítélve. Gyorsan repült, nehéz volt normálisan lefotózni. Így sem az igazi.

Lóherén csemegéző valamilyen kéneslepkeféle, összezavar, hogy a szárnya szegélye nem narancssárga.
A mélyebben fekvő bokorsorok és erdősávok alján vannak foltok, ahol szinte csak zsurlók nőnek, szitakötők röpködnek, kis fantáziával át lehet ugrani az ősidőkbe.

Kerekiben nagyon nagy, szép, finom őszibarackokat árulnak a házaknál feleannyiért, mint a parton, jól bevásároltunk belőle ebédre.
Délután fürdés, földvári strand, lent is maradtunk estig a városban, odaevett a fene minket egy dzsesszkoncertre (Hot Jazz Band), ez az együttes a 20-as, 30-as évek számait nyomta, és meglepve fedeztem fel a dalok közöttt azokat, amivel az oly szigorú, idősebb korában nyávogó hangon kizárólag szenténeket előadó Krázi mama szórakoztatott minket kiskorunkban. Ezek voltak a fiatalsága slágerei! Például a banánszoknyában félmeztelenül táncoló Josephine Baker ihletésére írt Az én babám egy fekete nő. Vagy Fekete Péter, te kis ügyefogyott. Ejnye, Mariska mamáról ezt nem gondoltam volna... hogy ő is volt fiatal. Az együttes játszott ismert slágereket is, például ilyeneket. Szóval jól mulattunk.

Visz, Andocs

Másnap a Látrány-Visz-Karád-Andocs utat jártuk be. Érdekes volt a Látrány és Visz közti rét, ami ősgyep a bizalomgerjesztő nevű Tetves-patak partján.
Szép, hangulatos táj, rengeteg értékes növénnyel, a változatosságából nekünk erre futotta, egyik sem különlegesség. Orvosi szappanfű:
Gumós lednek:
Pézsmamályva:
Fészkelt az egyik fán valamiféle nagy ragadozó madár is, láttunkra felrebbent a párjával együtt, vijjogott, mint a veszedelem, de beazonosítani sajnos nem tudtuk. Visz és Karád közt nagyon szép, nagyrészt hársfából álló erdőben mászkáltunk, de túl messzire nem jutottunk a villanypásztorok, vadneveldék miatt. Az út szélén lépésenként nyílt a csalánlevelű harangvirág.


Köröshegy

A harmadik napon, hogy ne kelljen túl sokat vezetni, maradtunk Köröshegyen. Végigjártuk az Öreghegy gerincét, eleinte hétvégi házak és szőlők, aztán legelők és lucernavetések között. Itt véghezvittük a magszedő projektet, hoztam ligeti zsályamagot, könnyű volt találni, sok nyílik mindenütt, meg vajszínű ördögszemet, abból csak az egyik löszfal déli oldalán voltak már magérlelő példányok. A talaj itt szőlőnek és gyümölcsnek jó, szénának-lucernának is jó, de a szántóföldi növények satnyák maradnak. Sokan tartanak állatokat. Egy nagy farmszerű birtokon minden évben haverkodunk a faunával.
Mennybe jutott mangalicák:

Szürkemarhaidill:
A kislányok kedvéért pedig lovak:
A domb gerincéről rálátni a völgyhídra, de hiába látni rá, nem tudom jó szemmel nézni. Bárki láthatja az elöl lévő érintetlen táj és a híd lábánál található lepusztult, sivatagszerű rész közti különbséget.

Beszéltünk a hegyen egy idős úrral - mennyei olaszrizlingje van -, aki mesélte, hogy ennek a dombnak a végén, még az Adria Kőolajvezeték és az autópálya megépítése előtt egy őstölgyes volt, ahol rengeteg őzlábgombát és pöffeteget gyűjtöttek, de már évek óta egyet sem találnak abban a kis erdőfoltban, ami megmaradt. A kőolajvezeték befüvesedett vágásában most turistaút vezet, van pihenőpad, éljen, van tábla is, hogy vigyázzon a természet értékeire, de gomba az már nincs. Ennyit a környezetvédelmi intézkedésekről.
A domb jó része löszös, az utak sok helyen szurdokszerűen bevágódnak a magasabban lévő kertek közé, egyben a vizet is levetik. Sajnos, mindenütt látni a növények szárazság miatti szenvedését. Gyökerek:
Utcanévtábla:
Köröshegyen, a papánál már vagy tizenöt éves ez az árnyékliliom, ennyire szép példányt igazán ritkán látni.

Hazafelé
Az utolsó nap Zamárdiban strandoltunk, de már négy órakor borulni kezdett az ég. Hazafelé a Káli-medencén keresztül, Ajka-Padragkút felé vettük az irányt. Itt egy helyen, ami megtetszett, letettük a kocsit és felmásztunk (én lakkpapucsban) egy sziklás domboldalra. Nemhiába. Mindjárt találtunk festő pipitért:
Közönséges aszat:
Volt sok szeder, vadalma. Ajkáról irány Noszlop, gasztro-rovat: Aki arra vetődik, ne hagyja ki a Lucullus Vendéglőt. Mi most csak somlói galuskát ettünk, házi meggy- és sárgabarackkompóttal. Közel a Somló, nem mérik túl drágán a Juhfarkat sem. Utána Pápa felé, alig forgalmas úton, csepegő esőben érkeztünk HAZA. Nem volt kalamajka közben, csak a teknős indult felfedezőútra a lakásban, tesóm a kanapé mögül szedte ki. Okosak ezek az állatok, ha búvóhelyet kell keresni. A macskánk, akit éheztetni szoktam, fél a viharban, az is mindig a kanapé mögé skeráz be az első mennydörgéskor. Szóval volt, ami volt, sikerült feltöltődnünk. Nagyon szép ez a Tihany-Ajka-Noszlop-Pápa-Csorna hazaút, szimpatikusabb, mint a Veszprém-Zirc-Győr. Csak az a baj, hogy hat órába került hazaérni, nem a kocsi hibájából. Legközelebb hazafelé a Somlót meg kellene mászni.