Díj

Palócprovence (akinek van kertesblogja is!) és Messzenéző Minyon is volt olyan kedves, hogy szinte egyszerre nagyon kellemes meglepetést okozott nekünk ezzel a díjjal. Hálásan köszönjük! Jól is jött ki, legalább nem veszünk össze rajta a tesómmal.

Nagyon örülünk, hogy ránk gondoltak! Továbbadnánk a netes szélrózsa következő irányaiba, bár tartok tőle, hogy néhány helyen most röhögnek, de akkor is. (A díjakat adják, kéremszépen.)

Annamarie-nak (Őrségi parasztházunk)
A Közös konyha(kert) csapatának
Bodzazsuzsának (egy csepp falusi élet)
Maresznak (Székely Tanítók)
Muskotály Küvének (Földszint)
Hajnalnak és apróságainak
Krisztincának (Kertem története)
Metikusnak (Merengő)
Pepigabinak (két blogja is van: Kertészet anno és Pepi, mint amatőr kertész)
Vadassy Ritának (Rita botanika blogja)
L-nek (Sorsod Borsod)
Mángorlónak (másik blog: Régiújság)
Totoronak

Köszönjük a sok kellemes percet, amit írásaikkal szereztek nekünk, és kérünk még sok-sok bejegyzést. Aki nem akarja, ne küldje tovább.

Egy nagyon jó hely

Két évvel ezelőtt egy nagy fordulatot vett kis családunk élete, amikor egy soproni hétvége után csak úgy "csavargásiból" odakeveredtünk a fertőrákosi kikötőbe. Életem párja szóba elegyedett az ott ücsörgő, sétálgató emberekkel, és kiderült, van egy nagyon közös témájuk: a vitorlázás. Kamaszkorában a drágám Velencei-tavon leigazolt, reményteljes fiatal sportoló volt, de a fősuli alatt abbamaradt ez a szenvedély. Az volt neki a hajózás, mint nekünk az underground koncertek, egyszemélyes kis lélekvesztőn szinte röpköd a vízen a magányos hős, ez a buli benne. Itt, a sporttársak között rájött, mi az, ami nagyon hiányzik az életéből, (igazi víziember volt mindig, úszás, vízitúra, minden jöhet) azóta rendszeres Fertőre járók lettünk, Jani pdig a Soproni Építők tagja. Tavaly még egyesületi kölcsönhajóval nyomta, aztán vettünk egy kis használt finnt (házon, kocsin van hitel, a finn az ki van fizetve). Nagyon szimpatikus az egyesületi élet a Fertőn, van vitorlástábor a kicsiknek, edzések a nagyoknak, és versenyek az összes kor- és hajóosztálynak.
A környezet egyedülálló: a vízitelepet feltöltéssel hozták létre, ez a magyar Fertő-part egyetlen rendezett (fizetős) strandja.
A falutól, Fertőrákostól kb. 3,5 km-es út vezet a vízitelepre, a tavat tápláló Rákos-patakkal párhuzamosan. A strandot és a kikötőt elválasztó patak torkolata előtt egy kis fahídon lehet átmenni, onnan így látszik a falu:
Így pedig a patak torkolata:
Hosszú famóló mentén tizenegynéhány cölöpház sorakozik, fával borítva, náddal fedve:
Igazából a fertői világ kisvilág. Arányaiban sokkal kisebb léptékű minden, mint a Balcsin. A"nagyhajós" kikötőben talán húsz hajó parkol.
A kikövezett tópartot a természet igyekszik meghódítani:
A mai ragyogóan napsütéses hétvégén arra lettem figyelmes, hogy egy csapatnyi fecske! itt maradt, bőven van nekik még szitakötő napi betevőnek. A sirályok láthatók a leggyakrabban, no meg ők a legfotogénebbek, mert gyakran leteszik a popójukat a korlátokra.
Szóval a végzetet elkerülni nem lehet, ez a hobbi erősen meghatározza a hétvégéket és a szabadidőt, Jani kint a vízen, én meg a parton. Összességében nagyon sokat tett hozzá az életünkhöz. Igazi csend és nyugalom. Ilyenkor ősszel szinte átlátszik a levegő, Fertőd után a 80 km-re lévő Schneeberget is kiválóan látni. Van, hogy ilyenkor más havas! Ragyog a napsütés, ragyog odafent a hó, suhannak a szőlősorok, kezdődik egy tök jó szombat vagy vasárnap, mi kell még? Napnyugtakor a nap pont a hegy mögé bújik, egy pillanatig a hegy a kispárna. Ez a már a nagy pillanat utáni pillanat:
Jó éjt!

Október első hetében...

...az időjárás mintha májusi lenne. A tavaszi fílinget különösen fokozta a harmadszorra vetett hónapos retek sok apró gumójának finom-csípős íze. Kár, hogy már hétkor sötétedik, nem úgy, mint májusban... A másodvetésű babot letermeltük, szárai az égetnivalót gyarapítják. Rengeteg lett, ami kifejtenivaló. Sajnos az égetést a héten sem tudtuk mellőzni: a felhuzigált babszárak, hatalmas gyomszárkórók, elszáradt csemegekukorick, fűzfaavar egy óriási asztaggá gyűlt össze. A mennyiséget csak gyarapította, hogy Laci megtáltosodott, és a legrondább helyeken lekaszálta a gazt. Bővítette a kupacot még a kifonnyadt virágtövek és a tökszárak tömege. A lényeg: kedd este gyújtottuk meg az óriás hegyet. Sajnos lengedezett a szél, vitte a füstöt a szomszéd felé rendesen. Ki is kukucskáltak, de nem cirkuszoltak, csak becsukták az ablakokat. Hiszen ők is égettek már... A sok száraz gaz úgy égett,mint a zsír, húsz perc alatt minden porrá vált. Késő őszig még egypár turnus lesz az avarból, a paprika-és virágszárakból és gazokból. De az már nem lesz ilyen tömegű. Sajnos a többi közelben lakót nem igazán izgatja, hogy felfüstölik a környéket: a második szomszéd 10 napja minden álló nap éget. Van, ahol fűtenek is már, úgyhogy kezdődik az őszi-téli bűzszezon. Eggyel vagyunk gondban: az építési telekkel. A héten sokat voltunk kint, gyomláltunk, füvet nyírtunk, rendezkedtünk. Hatalmas gaz-, avar- és nyesedékkupacok jöttek össze. A falunak azon a felén, ahol építkezünk, a rosszindulatú és elmebeteg lakosság hányada szerintem sokszorosa a Kossuth és Petőfi utcai lakók rosszindulati hányadosának. Amíg dolgoztunk, nem bírta ki néhány lézengő naplopó, hogy be ne szóljon. Már ott voltam, hogy kerítek egy légpuskát, és aki bebámul vagy beszól, lelövöm... De inkább a sövénytelepítés előkészületein éltem ki a mérgemet. Ha megnő a tujasor, nem bámul be senki. (Azt hiszem, ha lesésenként tíz forintot, beszólásonként egy húszast szedhetnék az arra járóktól, hamarosan összejönne a pénz három méter magas, balatonimészkő lábazatos, bepucolt téglakerítésre...) Nos, itt az volt a dilemma, hogy égessünk-e egyáltalán, mert tavaly nagyon letámadtak minket ezért, feljelentéssel fenyegetőzve (persze azok, akik maguk is égették az avart!). Laci már mindenféle módozatot kitalált, hogy csikkasszuk el a gazt. Égessük el otthon, mert ott türelmesebbek az emberek? Égessük el a határban, a külterületi diófámnál? Végül elfutott a méreg: ha beszólni tudnak, viseljék el! Egyik este kiosonok, és szépen meggyújtom a ramatyot. Egy kis gázolajjal is átitatom a kupacot, de csak finoman. Lobbanjon el gyorsan, aztán irány haza. Elvégre nem tilos, este annyira nem zavaró már! Az nem bánt senkit, hogy a második szomszéd azzal szórakozik napszám, hogy a krosszmotrát túráztatja az udvaron, és rendszám nélkül száguldozik? Hogy az oldalszomszéd az utcán neveli a családtagjait üvöltve? Hogy ordít a rádió az utcára, sivít a gép a közeli asztalosműhelyben, disznót tartanak a közelben, büdös van, és csomószor találtunk patkányt? Ehhez képest az a maximum félórás égetés nudli, nem visszük a gyomszárat sehova, helyben elintézzük. Aztán szóljon be a szomszédság úgy, ahogy akar, én se nyelem le a nyelvem legfeljebb.

A kert a kukoricaszedés után egyre kopárabb, bár a paprika, paradicsom, brokkoli, bimbós kel, sárgarépa, petrezselyem, pasztinkák, feketegyökér, póré, cékla még a helyén, a földben van. És a virágok is... Bár a legényfogót a lisztharmat nagyon támadja, még növesztettek egy emeletet tövek, és azon új virágok nyíltak:A szőlőiskola kihajtott vesszői karókra kerültek, így egész "szőlőformájuk" van, nem afféle földön kúszó vesszők csak. A héten találtunk egy "rekordtermést", amit "jótékony célra" ajánlottunk fel. Szülői értekezleten az óvónők szóltak: élősarkot csinálnak a csoportszobában, küldjenek a t. szülők kerti terményeket, gyümölcsöket, amit díszként felhasználás, tanulmányi célú felboncolás után a gyerekek menetközben meg is tudnak enni. Nyunyi persze eldicsekedett az óvó néninek, mi mindent fog hozni, így rábízták az "extrák" beszállítását: a póréét, különféle babokét, amik nem túl gyakoriak az átlagkertekben. Így nekiálltunk pórét ásni, és ez a példány került elő:

Bár a kép nem valami tökéletes, az sejthető: a hagyma a tőtől a levelek hegyéig másfél méter...volt, amíg az ovisok meg nem ették uzsira, hagymaszagú volt az egész csoport! Nyunyikám a vállán cipelte az oviba, egy napig ő volt a sztár a póréhagymával. :-)A héten már megkezdtük a fagyasztókievést is, mert zöldborsót is főztünk, de volt bableves és chilis bab (már attól félek, babmérgezést kapok, vagy gáz üzemmódra váltok...). A sok bab után már könyörögtem a rakott krumpliért és a cukkinifőzelékért. Anyuka csinált még marinált paprikát is.

A jövő héten már szabadulok a kerti gyomlálástól és a telken való fűnyírástól - ezt Laci elintézte - de még ki kell gazolni a telek egyik szögletét. A kertben meg kell ejteni az ez évi - remélhetőleg - utolsó fűnyírást. Babot is fejthetünk még. Mivel az idő szárazka, locsolni kell a retkeket. Lassan a téli leveles kelt kipalántázhatom. És nem feledkezhetek meg a dió gyűjtögetéséről sem! Sajnos a fát bizonyos arcátlan jótétmolyok körbeverték, de a fa tetején még van, meg kell várnom, amíg lehull. A tolvajlás akkor érintett volna nagyon elkeserítően, ha még egy szemet se szedtem volna,de mivel már több, mint fél zsákkal van, állati nagy kár nem ért minket: az alacsonyabb ágakon levő termést már rég leszedtük! Találtunk ott egy takaroska, magról kelt diócsemetét, azt kiássuk és majd a telek utcafrontjára kiültetjük a másik, vad diófa mellé.

Végül: ezt a megabogarat találta Nyunyi a biciklik alatt. Valamelyikőtök udja, miféle teremtmény ő?

Kedves Iri,

szeretettel üdvözlünk olvasóink körében ezzel a kecskerágótermésektől pirosló őszi csokorral!

Nehezen elévülő téma...

.. a halászi híd építése! Csütörtökre ígérték a híd behúzását, aznap este valamit vontattak rajta, de megakadt a dolog. Ekkor helyezték ki az alábbi falragaszt:

Annyi változást észleltünk csak, hogy az új híd alját kifestették. Reggel a tejboltban Évike néni megint megmondta a tutit: gyalog már át lehet menni rajta! (Szerintem akkor volt Halászin utoljára, amikor a híd leszakadt...)

Laci előbb hívott, újságolta: "Holnap teljesül a kívánságod! Biciklivel mehetsz újra dolgozni - de az új hídon keresztül!"

És íme, lőn: ezt a gyönyörű kép volt a mai megyei napilapban a hídról:Nagyon örültem: a hír igaz, sikeres volt a behúzás, a hidat ma rögzítik, és holnap már téphetek vagy hússzal melózni! Huszonkettő helyett három és fél kilométer! Hat órai helyett hét órai kelés! Éljen, vivát (röpködő kalapok :-))!

Kukoricát szedtünk...

Takarmányszüretről is beszélhetnék, de inkább azt mondom: a helyére került a téli tyúkelemózsia! Két és fél mázsa búzát már beszereztünk, ez a saját kukorica lesz a kiegészítés, meg a betonhéjú takarmánytökök, cukkinik meg patisszonok a téli háziállat-élelmezéshez. A kukorica teljesen beérett, sárga csövei a földnek fordultak: szedésidő van! A szedésbe azonban nem lehet ész nélkül belekapni. Először kitakarítottuk a takarmánytároló sufnit, beegérfogóztuk, és a macskákat is berekesztettük oda egérmentesítés céljából, de örömmel nyugtáztuk, hogy fölöslegesen, mert nem volt egér egy sem. (Van kukoricagórénk is még az ősidőkből, de az most deszkaszárítóként funkcionál.) Aztán előástunk egy sereg kosarat, beleszedendő a termést. Anyuci kitalálta, hogy van egy kettévágott, százmillió éves meszeshordó az udvaron, azt mossuk ki, jó lesz kukoricatárolónak. Ez nagyon jó ötlet volt, odakészítettük. Aztán vonultunk a kertbe. De még most se vágtuk neki magunkat: először a köztes babot szedtük le, aztán kigurigattuk a táblából a tököket. Ekkor jöhetett a kukorica. Én törtem, meg talicskáztam előre, anyuci meg vagdosta ki sorra a töveket, és kévékbe rendezte. Persze ez nem ilyen gyorsan ment, napokig csináltuk, úgy ráéremkedve, hiszen a kukorica nem fut el... Végül minden a helyére került: a kukorica a hordókba, ládákba és kosarakba, mellé a zsákokban a búza,

a tök, cukkini ,meg a szomszéd nénitől kapott, hegynyi patisszon meg nagy kupacba. Most már megoldott a tyúkellátás, és így a téli tojástermés is. Várjuk a nénit, aki a kórót elviszi a lovainak. Sajnos így bebámul az egész hátsó utca a kertbe, a kukoricaszárak már nem takarnak jótékonyan, de már egyre kopárabbak a parcellák, így nem is igen van mit nézni. Még azonban nem dőlhetünk hátra: akad jócskán betakarítanivaló!

Szeptember vége

A múlt héten a net dicstelen halála miatt kimaradt a bejegyzés a kerti eseményekről, ezt kell pótolnom. Megint nem vittem túlzásba a munkát szeptember utolsó hetében, ezt a saját bénaságomnak is köszönhetem: így jár, aki ráejti a kocsi pótkerekét a jobb mutatóujjára. Mindazonáltal hasznosítani tudtam magam, mégpedig babfejtéssel. A másodvetésű bab terméseinek maradéka- mivel nagyon enyhe az ősz - gyönyörű kifejtőbabbá érett, rengeteg van belőle, hasonlóképpen a Juliskababból is. Idén nagyon szép a bab, tavaly csak egy zacsira való kifejtőbab lett, idén tizenhat, és még két kőművesvödör tűzbab fejtetlen!
A folytonérő málna az utolsó szemeket hozza. Ezek már nem olyan tébolyítóan zamatosak, mint a júniusiak, de azért így is csemegefalatnak számítanak. Különösen jó azért, mert ezeket a málnatöveket tavasszal telepítettük gyökereztetőporos vesszőkből!A paprikák is takarosak, anyu olyan húsz üveg marinált paprikát tett el magának, ez az ő kedvence. Tegnap meg reklamálni kezdett: miért nem vetettünk tavasszal csilit is?! Tavasszal még ő mondta, hogy hanyagoljuk az erősfajta paprikákat, de jövőre úgy tűnik, javítani kell a paprikarepertoáron.

Könnyű mindig a szépről és jóról áradozni, de hű maradok a kekec természetemhez, és jöjjenek a hét csúfságai!

Idén tarolt a lisztharmat, nagyon szörnyen néznek ki a tökfélék és az egynyáriak levelei. Érdekes, hogy a rózsák szoktak a legbetegebbek lenni, de most mégis meglepően egészségesek maradtak.

A másik top balfékség idén a zöld karfiol, én pagodakarfiol néven vettem egy tasak magot. nagyon ajánlották, mondván: pofonegyszerű termelni. Egy éven át ápolgattam. Olyan magas lett, mint én, férficsukló vastag szárral, óriási levelekkel. Mindent megkapott, tápoldatot, vizet. Erre van képe csak tojásnyi rózsákat hozni, amiknek a közepe ráadásul teli van kis levelekkel, így nem is élvezhető úgy, mint a karfiol. Nem nagy lapuk meg szárak kellenek nekem, hanem nagy karfiolok! Azt hiszem, jövőre sztornírozom ezt a növényt az összeállításból. Ráadásul a levelek fonákán az alábbi csapatkára lettem figyelmes:

Azért egy-két hernyó még elmegy, de ennyi?! Úgy tűnik, nem véletlenül röpködött a keertben annyi édes, fehér káposztalepke, Nyunyi nagy örömére! Igaz, ugyanilyen örömmel irtja a hernyókat is! Ad nekik rendesen: két gyomszárral satuba szorítja őket, és kampec, kukac.

Végül egy keresztezési csoda: töktuját és töklabdarózsát sikerült nevelnünk! Babot az udvaron fejtettünk késő délutánonként, épületes társalgást folytatva, mellettünk Nyunyi vagy a homokot túrta, vagy hintázott. Szokás szerint ő figyelt fel eközben a töktujára:

Nevelése nagyon egyszerű: ültessünk dísztököt valamilyen nagyobb cserje mellé... Hamarosan megfigyelhetjük, hogy még a nyitvatermők is tököket nevelnek! Mi meg kacaghatunk a furcsa pároson. :-)